Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-05-08 / 19. szám

új ifjúság 9 FODOR GÉZA: 1950-ben született Debrecenben. 1970-tól az ungvári egye­tem magyar szakos hallgatója. Kizökkent az idő; — ö, kárhozat! Hogy én születtem helyretolnl azt. Hamlet, I. felv.) HAMLET A KOPONYÁVAL íme képzeletbeli magányom: e siron túl is lázadás — az önmagába soha-vlssza-nem-térő-ismétlodés spirálon izzó töredék egésze (a kín élesrefent villogásaként bőröm alá hasít a fagy — „Halott vagyok, Horatio".) ily számkivetve az örökkévalóságnak a végletek külön-egészeként állok — emléknyi tér a térben — pokoli elragadtatásbas... s mert megkondultak az utcák Helsingórben: ring a kőkutak szürke mélyén a tenger hatalmas feneketlen zúgással BÁLLÁ GYULA 1948-ban született Eszenyben. Egyetemi tanulmányait Ungváron kezdte, most a budapesti egyetem ötödéves >11- csészhallgatója. SIRÁLYÉTREND Tátog a Duna partravetetten Halak kapaszkodnak a hídkorlátba K MINT KÖRÖM K MINT KÖD Éneklő kenyérmorzsák nyomában Madárnyi zuhanás K MINT KÖRÖM K MINT KÖD Elszenesedett parabolák Körök hldmagasságban Sirálymértan a javából Sistergő kenyérmorzsák nyomában öklömnyi zuhanás hopp ez is megvan Ojból hídmagasságban K MINT KÖRÖM K MINT KÖD K MINT fekete KARÁCSONY K MINT KÁ A Kárpát-Ukrajna i magyar irodalom kistükre Huszonnyolc évvel ezelőtt, május 9-én szabadította fel hazánkat a Vörös Hadsereg. Az ünneplésnek sok­féle módja kínálkozik. Mi úgy döntöttünk, hogy idén rendhagyó módon köszöntjük a felszabadulást. Azzal, hogy bemutatjuk olvasóinknak a soknemzetiségű Szov­jetunióban élő magyarok irodalmát. Akiknek a lenini elvek értelmében iskolákat, rádióadást, televízióadást, könyvkiadót stb. biztosít a szovjet hatalom. Akik anya- nyelvükön művelődhetnek, s örülhetnek a Szovjetunió biztosította szép s gazdag életüknek. BENEDEK ANDRÁS Született 1947-ben Munkácson. Az ungvári egyetemen ma­gyar szakos diplomát szerzett. 1987-89-ben a Kárpáti Igaz Szó munkatársa. ESŐ i. A nőkön szétmázolödik a festék s a mosoly. A víz arcunk csalásait lemossa II. Lassan szétmállanak a házak A falvak, furcsa őshalak elúsznak, barna polip imbolyog felém egy elszabadult gesztenyefa. FÁBIÁN LÁSZLÓ Született 1950-ben Tisza-Üjlakon. 1967-72 között az Dng- vári egyetem bölcsészkarán tanult. lelenleg katonai szol­gálatát tölti. ÉBREDÉS Miért ébredek újra nálad? Fájjon a szemem, ha rándul a vállad. Csendünkből csak a zaj hiányzik. Szóló számra ráég a másik. Ez a hajnal is elvérzett értünk. Megállunk most, vagy tovább lépjünk?! FÜZESI MAGDA: 1952-ben született Berngen, A középiskola befejezése óta • beregszászi kerületi nyomda dolgozója. ADY Született vadnak tündérnek kölykök fülébe mesének temetőbe gyertyaszálnak fénybe virágnak madárnak sivatagba tiszta víznek embernek kiben még hisznek bűnök közé kemény kéznek halottak élén vezérnek s lelke mely sok két világra kihűli csillagoknak társa ZSEL1CZKY JÓZSEF Született 1949-ben Kisgejőcön. Az ungvári egyetem ötöd­éves magyar szakns hallgatója. HA Ha csókod virág szirma volna úgyis az én számra hullna. Virág, vígság, ne hervadj el, az én számon ne száradj el! Véled hullok, vért lobogok, tűzbe fúlok. SZENES LÁSZLÓ: FÉL EMELET ejetetején állt ma már F hajnaltól a ház egész népe. A hülye Dugó, akit az utca óvodás gyerekeitől kezdve a milicistáig mindenki így hívott, kitett magáért. Akkora lármával gurította el az üres kukákat, hogy még a holtakat is megriasz­totta. A holtakat azért em­legették errefelé, mert a másik utcában volt a város elócskult, szanálásra ítélt temetője. Murinék futottak ki első­nek az erkélyre, méghozzá hálőingben. Kondorék is ki­dugták álmos képüket, de nyomban eltűntek. Murinék nagy méltatlan- kodás és fejcsóválás köze­pette visszasomfordáltak a szobájukba, de pihenésük­nek befellegzett. — Legfeljebb kijössz ve­lem a piacra, úgyis olyan megpakolva járok onnan, mint egy málháslő — ren­delkezett Paula. Hosszú, bő hálőingével végigsöpörte a parkettet, mikor mozdult e- gyet. — Még nincs ilyenkor piac, hová sietsz annyira? — jegyezte meg Döme, és nikotinsárga ujjaival ké­nyelmes mozdulattal, ráérő­sen szedte elő a cigarettát és gyufát. — Ha egyszer nem lenne valami ellenvetésed... Per­sze, megfeledkeztem rőla, hisz te kis híján tudós vagy. Hogyan Is mutatkoz­nál olyan köznapi helyen, mint a piac? Néznéd meg az egyetemi tanárokat, aki­ket te oly sokra tartasz. Még maga Varga tanszékve­zető is alkudozik a kofák­kal minden kopekért. Döme mélyet szippantott a cigarettából. Nem vála­szolt. Pedig kihívóan, köte­kedően hangzott a „kis hí­ján tudós“. Hisz ő tudomá­nyos munkatárs a füvész- kertben, és azt sem engedi meg, hogy a gyakorló egye­temi hallgatók tanárnak szólítsák. Mindig Is vigyá­zott arra, nehogy nevetsé­gessé váljon, jobbnak látta, ha most is hallgat. Rita, a lányuk pedig mérgesen do­bálta magát az ágyban: nem tetszett neki, hogy nem hagyják aludni. Ogy látszik, Paula is meg­gondolta magát, és már bé- külékenyebben szőlt: — Tudod mit? Ha kinyit­nak, hozz fel egyet s mást. Annyival Is kevesebbet kell majd nekem cipelnem. S máris sorolni kezdte, mit vásároljon be a férje. Rita születésnapjára készül­tek. Már hónapok óta rá­gódtak rajta, hogy meg­tartsák-e. Hol elvetették, hol újra azon voltak, hogy meg­rendezik, majd valami ok­nál fogva elment a kedvük az ünnepléstől. Végül mégis a születésnap mellett dön­töttek. Paula már az ajtóból visszaszólt: —t A tejet pedig forrald fel, de előbb egy kanálban próbáld ki, nem megy-e össze. Döme még mindig az ágy­ban feküdt. Elővette az új­ságokat és folyóiratokat, a- melyek a hét folyamán jócskán felgyülemlettek. Ez volt a szokásos vasárnapi szórakozása. Máskor ugyan kiült az erkélyre, de most még túl korainak vélte. Mire Paula megjött a piacról, Döme is megjárta az üzletet, bevásárolt, csak éppen a tejet hagyta kifut­ni. — Csak rád bízzon az ember valamit! — dohogott már az ajtóban a felesége. Amint Paula belépett a szobába, Rita rátámadt: — Megmondtam, hogy Imre nélkül nekem nem ke'.l semmilyen házibuli. — Hallod, belőled is ki­veszett minden önérzet. Hisz az a fiú folyton a Kondor Zsuzsi körül forog. De ha annyira bolondulsz érte, én nem bánom, tele­fonálj neki! „Kedves Imre, hagyj ott csapot-papot és rohanj hozzám. Szüleim voltak olyan kegyesek és megengedték, hogy átlépd házunk küszöbét.“ Én megmondtam, hogy Ritára kell bízni a döntést — szőlt közbe Döme színte­len hangon. — Apu, te hallgass! Te még életedben nem mertél anyunak ellentmondani, leg­feljebb csak gondolatban. — Tessék, már megint összejátszanak ellenem. Zsu­zsi bezzeg nem beszél így az anyjával. — Rosszul leszek, ha me­gint Kondorékkal hozakodsz elő. Zsuzsinak még sose szóltak bele, kit hívjon a születésnapjára és kivel ba­rátkozzon. Azt se, hogy mi­lyen hosszú szoknyát hord­jon. Nem folytatom tovább. Most szépen békét hagytok nekem a születésnapom­mal. — Megvert engem az is­ten veled meg az egész fa­míliáddal — tört ki magá­ból az asszony. — Apád fin­torából már látom, neki csak az a fontos, hogy a szomszédok semmit se hall­janak, és csend legyen. Hogy oda van szegénykém, szégyelli magát. De ki van értem oda? Ki törődik én- velem? Rita kiosont az apja után a konyhába. Paula pedig se­hogy sem találta helyét, az edényekkel csörömpölt, és mikor megszólalt a telefon, nyomban a kagyló után nyúlt. — Nagyon sajnálom, nem zavarhatom őket — szólt az asszony szárazon, és le­csapta a kagylót. — Hogy nem tudják Kondorék tele­fonszámát! Mi vagyok én, a kifutójuk? Még hogy na­gyon fontos! A szomszéduknak hosszú időn át nem volt telefon­juk, és Paula úgy érezte, előnyben van velük szem­ben. De aztán az ő vonaluk­ra kapcsolták Kondorékat. S azóta végig kellett szen­vednie, hogy Kondorék min­dig beszélgetnek valakivel, náluk pedig süket a tele­fon. Murinékat az Is bosszan­totta, hogy Kondoréknál ál­landó jövés-menés volt. Hol a rokonság állított be hoz­zájuk nagy dérrel-durral, hol meg az ismerősök, jó­barátok. Sose volt üres a házuk, Murin, akinek az er­kély amolyan megfigyelő posztja volt, szemtanúja le­hetett annak, milyen egy­szerűen zajlott le Kondorék kapcsolata a világgal. Meg­jött hozzájuk egyik ismerő­sük, a kopasz Zoli, és öt perc múlva Kondorral együtt szerszámmal a kéz­ben valami tetőfélét eszká- bálfak az erkély fölé. Még ma sem tudja elfelej­teni a legutóbbi szilvesztert. Le sem hunyták a szemüket egész éjjel, olyan nagy zajt csaptak Kondoréknál a ven­dégek. Paula meg nem ha­gyott neki békét, szóljon be hozzájuk, hogy Rita beteg, nem tud miattuk aludni. De ő nem tudta erre rászánni magát, annál is inkább, mert Ritát láthatták napközben makk egészségesen flangál­ni. Meg aztán szégyellt« is hogy ők egyedül, társaság nélkül töltik a szilvesztert. Szerette az ilyesmit takar­gatni a világ elől. Megpró­bált ugyan valami társasá­got összehozni, de sikertele­nül... Most, hogy névtelen felje­lentés ment Kondor ellen a munkahelyére, megindult a vizsgálat. Murin, aki érte­sülve volt a dolgokról, nap mint nap várta Kondor le­váltását. Most aztán a bará­tok szépen elmaradoznak és elcsendesedik, kihal a ház. De egyelőre ennek semmi tanújelét nem látta. Ma délelőtt is épp olyan sürgés-forgás volt, mint máskor, sőt Murlnnak úgy tűnt, még nagyobb. — Mi történt a körtefá­tokkal? — vizsgálgatta a kopasz Zoli a föléjük hajló ágat. — Csak a vak nem látja, hogy kiszáradt. — Mi bajotok ma ezzel a körtefával? — csodálkozott Kondor. Murin akaratlanul (pedig hogy védekezett ellene) ol­dalt pislantott. Egy villa­násnyira összeakadt a te­kintete a vendégek kérdő pillantásával. Vajon felme­rült-e bennük, hogy Murin tulajdonképpen biológus? Valamivel később arra lett figyelmes, hogy Kondor egy háborús élményét me­séli. Szökni készült a szá­zadból, de letett a szándé­káról, mert valami gyanú­sat észlelt. A sorakozőról azonban lekésett, és ezért a Horthy-hadsereg szokása szerint kikötötték. A század körletében, ahol a névsor- olvasást tartották, állt egy birsalmafa. Hagytak rajta néhány gyümölcsöt, lehet, hogy azért, akiket kikötöt­tek, még jobban kínlódja­nak a szomjúságtól. Döme nem hallhatta to­vább a beszélgetést, mert Paula behívta. Már kora délután megté­rítették az asztalt. Paula a- zon törte a fejét, hogyan lehetne az előkészülettel minél nagyobb feltűnést kel­teni. Hadd lássák a szom­szédok, mi lesz itt. Még a virágot is olyan körülmé­nyesen, kint az udvaron rakta a vázába. Murinékat most mér csu­pán az nyugtalanította, hogy Kondorék miért hord­ták be a bőröndjeiket. Kis­vártatva erre is feleletet kaptak. Egyszer csak észre­vették, hogy a degeszre tö­mött bőröndök már az elő­szobában állnak útra ké­szen. Hova mehetnek? — álmélkodott Paula. Hisz ott van a nyakukon a vizsgálat, annak pedig aligha lesz jó vége. Paula épp a gyümölcsös- tálakat rakta szét, amikor egyszerre csak gyanús zajra lett figyelmes. Kipillantott a figyelőré­sen. A szomszédok éppen akkor hagyták el a lakást, bőröndökkel együtt. — Nyaralni mennek! Fü­tyülnek mindenre! A tenger kell neklkl — hápogott az irigységtől az asszony. — Nem olyan bolondok, mint mi, hogy itt fulladja­nak meg a hőségben. Néhány perc múlva el­csendesedett a ház, csak a hülye Dugó kaparászott az udvar végében. Döme úgy tett, mintha mindaz, ami körülötte törté­nik, nem tartozna rá. Ojra belemerült az újságokba. Feszült csend borult a lakásra. Az asztal már meg volt terítve. Paula sehogy sem tudta , rászánni magát, hogy átöltözzön. Ugyan ki­ért és miért? Hisz tulaj­donképpen ezt az egész szü­letésnapot a szomszédok miatt rendezte. Hadd lás­sák: most, amikor nekik rosszra fordul a sorsuk, Mu­rinék szórakozni fognak. A lény fésülködött, ráérő­sen és teljesen közönyösen. Egyszer csak arra lett fi­gyelmes, hogy az apja zse­béből egy papírdarab hullt ki. Murin közben kilépett az erkélyre. Rita meg leha- . jolt, hogy fölvegye azt a pa­pírt. Meglepetten látta, hogy egy felnyitott távirat. „Zsuzsi részére egyelőre nem tudtunk helyet biztosí­tani a kórházban stop Ne gyertek stop". Rita megdöbbenten bá­multa a sorokat. Csak most sejlett fel benne, miért he­begett az apja oly zavar­tan, mikor anyja megkér­dezte, kivel beszélt az ud­varon. Egy órával ezelőtt lehetett. De hiszen Kondo­rék akkor még Itthon vol­tak! Ez képtelenség! Nem, ez nem lehet igazi Pedig Zsuzsi beszélt is ne­ki valamit a betegségéről. Akkor nem fért a fejébe a dolog. Zsuzsi és a betegség! Nem vette komolyan... Ma még nem is látta a lányt. De hogy került az ap­jához a távirat? — hasított belé ismét a gondolat meg a fájó felismerés. Majd hirtelen mozdulat­tal felkapta a sürgönyt* és futásnak eredt. Jó Időbe tellett, amíg újra megjelent. Feldúltam kiful­ladva. — Most aztán jőt mula­tunk a születésnapomon! — kiáltott fel természetellenes, elváltozott hangon.

Next

/
Thumbnails
Contents