Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-04-10 / 15. szám

új ifjúság 7 A SOKARCÚ VIDOV DRAHOSLAVA HlRESOVA A detval Arany Rózsa kétségkívül a legrangosabb amatór könnyűze­nei fesztivál Szlovákiában. Sőt, né­mely tekintetben — főleg a rende­zésben — vetekszik a nemzetközi jellegű profi fesztiválokkal is. Az előző években egész sor énekes tűnt fej rajta, aki rövid időn belül a ha­zai könnyűzene kiváló előadóművé­sze lett. Hogy csak a legfrissebb példát említsük; a tavalyi győztes, Éva Mária Uhríkovát ma a szlovák pop-zene élvonalába sorolják. Minden bizonnyal azért van ez, mert a fesztivál szervezői tudják, mit akarnak, mi célt követnek a fesztivál rendezésével. Nem minden fesztiválról mondhatjuk ezt el. A Szocialista Ifjúsági Szövetség 3»lo vákiai Központi Bizottsága, a fesz­tivál fő rendezője azonban valóban majdnem tökéletes és kellőképpen igényes lebonyolítási rendszert dol­gozott ki, amely évről évre eleve biztosítja a fesztivál magas színvo­nalát. Igazuk van azoknak, akik azt ál lltják, hogy az Arany Rózsa tartós helyet vívott ki magénak az egye­temes szlovák zenekultúrában, sőt táréadalmi eseménynek is jelentős. Alkalmasint éppen a társadalmi el­kötelezettség hangsúlyozása teszi még rangosabbá. Amit eddig mondtunk, az teljes mértékben vonatkozik az idei, VII. MILAN RUSNAK ARANY RÚZSA 73 A pop-zene immár állandó vendégjogot kapott a Szó cialista Ifjúsági Szövetség tevékenységében. Képünkön Mtlan Sohmldt, a SZISZ SZKB alelnöke gratulál az A- rany Rózsa győztesének. Drehoslava HfreSovának V1ERA SAB1K0VA fArany Rózsa fesztiválra. Nem vol­tak kiugró sztárjai, ez egyébként sem jellemző a fesztiválra. Igazol­ta viszont, hogy a jó és színvona­las könnyűzenének egészen kiváló hátországa van a fiatalok körében. Jobb, mint gondolnánk. Az Arany Rózsát a bratislavai Drahoslava Híresová kapta, az Ezüst Rózsát az ugyancsak bratislavai Mi­lan Rusnáknak, a Bronz Rózsát pe­dig a Zlaté Moravce-i Viera Sabí- kovának Ítélték oda, de ahogy a zsűri egyik tagja találóan megje­gyezte: „Lehetetlen objektív érték­ítéletet tenni, de nem is ez a lé­nyeg...“ Ezúttal másodszor rendezték meg a szerzői versenyt, amely megint jcsak az elkötelezett,. az ifjúság lel­kivilágát, életstílusát, ambícióit és optimizmusát kifejező dalokra össz­pontosult. Hogy ez az út helyes, ar­ról rövidesen mindannyian meggyő­ződhetünk, mert a legjobb pályamű­vek lemezen is megjelennek. E ka­tegóriában egyébként a következő­képpen alakult a sorrend: 1. Ivan Kramár — Peter Brhlovié: „Zahraj mi Liszta“ (Éva Maria Uhríková e- lőadásában); 2. Peter Smejkal — Pavel Koys: „Takú lásku“; 3. Tpo- dor Lanner — Marta Risková: „Ak- varel“ (mindkét számot Viera La- macová énekelte). P. PALAGYI LAJOS: KIKRŐL IRJLNK? M. R. kobicei olvasónk egy kissé paprikás hang­nemben fogalmazott levél­ben hívta fel a figyelmün­ket egy korábbi tévedésünk­re. A „Mozgalmi élet gitár­ra és villanyorgonára“ cí­mű interjúban annak Idején elsírtuk az egyik legrégibb és legrangosabb magyar beat-együttest, az Omegát. Olvasónk méltatlankodva adja tudtunkra, hogy az 0- mega él és virul. Nos, az említett írásba valóban sajnálatos hiba csú­szott. Az Omega tényleg él és virul. De akkor hol a hi­ba? Mifelénk azt mondják, akinek alaptalanul halálhí­rét terjesztik, sokáig fog él­ni. Eszerint az Omega még sokáig fog élni,, és ennek én személy szerint is szív- hói 'Örülök. Mihelyt mó­dunkban áll, interjúra bír­juk tagjait, ezzel is enyhít­ve vétkünket. Mindazonáltal én nem le­pődnék meg, ha az Omega vagy bármelyik együttes felbomlana. Volt már ilyen, és minden csoda csak há­rom napig tart. Véleményem szerint nem is olyan tragé­dia a beat-zenére nézve ha az együttesek időnként át­alakulnak, új vérrel frissül­nek fel. Mert bármilyen U- gyesek és tehetségesek is e9V együttes tagjai, bizo­nyos idő elteltével nem ké­pesek újítani és akarva-aka- ratlan konzervatívakká vál­nak. Es higgyétek el,-nincs annál otrombább, ha a beat­zene konzervatív. Kobicet olvasónk azonban még mást is felró nekünk. Idézem: „Az 0) Ifjúságban úgyis csak hazai énekesek­ről lehet olvasni. Mintha ró­luk nem tudhatnánk eleget a Popular, a Smena vagy egyéb hazai újságok lapjai­ról. Miért nem mutatják be például a „Ki mit tud?"-ban feltűnt énekeseket, együtte­seket? A múltkor, mikor Katona Kláriról írták, azt hittem, elindult valami. De úgy látszik, hogy nem. Pe­dig jó lenne.“ Végtelenül tiszteljük az olvasó véleményét, örülünk minden egyes levélnek, ö- rültünk ennek is. Már csak ezért. is válaszolnunk kell rá. Nos, én mindig azt hit­tem, hogy a magyar fiata­lok a Popular on, a Smenán kívül magyarországi lapokat is olvasnak. Korlátlan meny- nylségben hozzuk be Okét. Azokban pedig épp eleget írnak a magyar pop-zene képviselőiről. Persze ez tá­volról sem jelenti azt, hogy nekünk már nem kell fog­lalkoznunk a magyar pop­zenével, csak éppen nem o- lyan mértékben, ahogy azt olvasónk elképzeli. (Befejezem) Bulajic Jugoszláv rendező felkérését fogadtam el. A neretvai csata című film egyik főszerepét bízta rám... — Izgalmas alkotás a jugoszláv partizánok har­cát bemutató film. Nicola, az ón által megfor­mált brigádkomtsszárra sokáig emlékeznek majd a nézők. — Szívemhez nőtt ez a szerep. Szívesen em­lékszem vissza a forgatás napjaira, mert nagyon sokat tanultam e néhány hét során. Bondarcsuk és Orson Welles mellett dolgozni felejthetetlen élmény minden színész számára. — A neretvai csata után milyen újabb felada­tok várták Oleg Vldovot? — A jugoszláviai hetek után rögtön hozzákezd- rtlnk a Waterloo című filmhez. Ebben egy olyan angol katonát alakítottam, aki szembe mer száll­ni a vérengzéssel. Ennek a kicsi, de mégis je lentős szerepnek nagyon őrültem. Ezután a Ka­buli küldetés című filmben egy diplomáciai futárt játszottam. — Oleg Vidov ma már nemzetközileg is jól is­mert filmszínész. Az elmúlt hat év során a világ sok filmstúdiójában megfordult. Külföldi útjain ml volt önre a legnagyobb hatással? — Külföldi útjaim során sok-sok ismeretséget kötöttem és rengeteg barátot szereztem. Csodá­latos érzés azt tudni, hogy a hozzátartozókon, szomszédokon és honfitársakon kívül messze a távolban is vannak barátaim, ismerőseim. így ke­iül« közelebb hozzám a nagyvilág. G. B. Vállas, szőke fiatalemberrel beszélgetünk Moszkva egyik hangulatos éttermében. A terem­ben levők tekintetén Is lemérhető, hogy Oleg Vi­dov kedves ismerőse a moszkvaiaknak. — Mikor kezdődött pályafutásat — 1966-ban végeztem a moszkvai Filmművésze­ti Főiskolán. Még hallgatókoromban három film­ben szerepeltem. A diploma kézhezvétele után Szibériába akartam' menni, az egyik prózai szín­házhoz... — Csak akart? — Igen, mert a dán ASA filmgyártó cég »la­posan beleszólt az életembe. A már kész terve­met váratlan ajánlatuk keresztülhúzta. A piros mantilla című svéd-dán film egyik főszerepére kértek fel. A hamisítatlan romantikus kaland­filmben lovagolnom, vívnom kellett. Hála annak, hogy sokat sportoltam, könnyedéin megbirkóztam ezekkel a feladatokkal. Természetesen a szere­lem is helyet kapott ebben a történetben. Izlan- dón forgattunk, ötszáz kilométerre Reykjavfktól Mindenütt hó és heves szél fogadta a stábot. Ne héz, fárasztó munkánkat azonban siker koronáz ta. Mert a film koppenhágai bemutatóját nag) tetszéssel fogadták. — Tudomásunk szerint A piros manttlla rész vett a cannes-l filmfesztiválcm is. Ön is ott vol ezen a nemzetközi találkozón? — Nagy megtiszteltetés volt számomra, hog tagja lehettem a szovjet delegációnak. Cannes ban több szerepajánlatot kaptam. Közülük VeiJk VMo* a Neretvai osatában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents