Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-04-03 / 14. szám
MESTERI LÉPÉSEK Mindössze ketten voltunk a néző- közönség, mégsem jutott »rra időnk, hogy egymást méregessük. Lekötött bennünket a nem mindennapi látvány. Azt figyeltük önfeledten. Az egyik rövid szünetben „nézőközönség“ társam mégis közelébb ült hozzám. — Magának is tetszik? — kérdezte. . — Attól függ, hogy mire gondol — válaszoltam alighanem eléggé szórakozottan. — A lépésekre-e, vagy ... — Bocsánat — mondta ő —, még be sem mutatkoztam. Danes Dezső vagyok, a járási népművelési osztályról. — Az mindenképpen tetszik, hogy ezt az igényes tanfolyamot megszervezték — mondtam. — Alig fél éve vagyok az osztályon, de azt tudom hogy a kezdeményezésben nem a miénk a fő érdem. Főképp azután, hogy a püspökiek a csehszlovák tévében szerepeltek, több faluban is megmozdultak a fiatalok. A CSEMADOK lu-. őenect (losonci) járási titkársága, mindenekelőtt Csák - István elvt'árs, a fáradhatatlan kultürmunkás pe- dig élt az alkalommal. Természetesen mi is támogattuk ezt a nemes kezdeményezést. így jött létre ez a járási tánctanfolyam — mondta \ a szerény fiatalember. Ebben persze a CSEMADOK Központi Bizottságának népművészeti osztálya is benne volt,, mert ő biztosított szakvezetőt a tanfolyamnak. De erről ott nem szóltam, mert egy újabb rövid pihenő után Quittner János, a CSEMADOK Központi Bizottságának táncszakelőadója ismét porondra parancsolta a tizenhárom fiatalt. Az igazsághoz tártozik az is, hogy nem nagyon kellett nekik parancsolni. Mert akik vállalták, hogy elvégzik, de úgy is mondhatnám, végigizzadják ezt a járási tánckörvezetői tanfolyamot, azokban szinte buzogott az akarat. Itt ugyanis akarat meg izzadás nélkül nem megy a tanulás. Sokat kell azért tanulniuk, hogy ők is taníthassanak. Még fel sem száradhatott a fiatalokon a veríték, folytatták a gya- korolást... Lépés — e-egy, ket--tő, há-rora, — ugrás, és ez bizony elég jő ideig így ment. Angyalné- nak például már egészen jól ment. Igaz, Bénán ő már vezetett tánckört. Sebestyén Magdának is jól ráállt a lába a táncra. S neki — mondotta nevetve — nem is árt ez a verítékező mozgás, hasznosabb, mint a fogyókúrás diéta. De veríté- keztek itt a többiek is, Gulyás Imre éppenűgy, mint a nála fiatalabbak, Karis József, Czakó Izabella, Horváth Magda, Csaba Gyula, Suhai Erika, Sinka Mária, Pál Klára, Felső Éva, Oláh Tibor, Nagy Tibor. Azért a legtöbb gyöngyszem mégis a mester homlokát „díszítette“. Hiszen neki a saját mozdulatain kívül a többiekéire is ügyelni kellett. Volt ugyan két jó segéde, Sebők Géza és Varga Ervin, nekik is kijutott bőségesen a mozgásból, ahogy elnéztem ezeket a tanítómestereket, az volt az érzésem, hogy úgy táncolnak, mint a megszállottak. Talán éppen ezzel tudják tanítványaikat t arra kényszeríteni, hogy a lehető legtökéletesebben sajátítsák el a mesteri lépéseket. Nem akármilyen lépéseket láthattunk itt, mesteri lépések voltak ezek. A, közönséges tánclépéseket a mai fiatalok könnyen megtanulják, hiszen úgyszólván gyerekkoruktól találkoznak velük. De olyat, amilyet ők Itt tanulnak, lassan már csak a pódiumon látnak. Azért is vállalkoztak annyi akarással erre a tanfolyamra, hogy felbecsülhetetlen értékű népi hagyományainknak legalább egy részét, a mér feldolgozott népi táncokat ők is segítsék átmentén], megőrizni az utókornak. Ahogyan ott Danes Dezső népművelési dolgozóval a lépéseket fi- , gyelgettük, mi, tagadás, elég sok- -szor .mosolyra- húzódott a szánk. Mert nehezek ám azok a figurák, igen sokat kell őket gyakorolni, míg mesterivé csiszolódnak a tanítványok lába alatt! Persze nemcsak mi derültünk egy-egy félresikerült lépésen, hanem ők Is önmagukon. A lényeg természetesen más, az, hogy ezekből a fiatalokból nem hiányzott a buzgalom, az akarat. A tanuláshoz pedig ez kell. Haraszti Gyula PETŐFI A BODROGKÖZBEN Akt a közelmúlt szombatján végigballagott Polanyn jP6lyánon],a házak körül a kertekben szorgoskodó emberekkel találkozott végig. Piros arcú, mosolygós emberekkel. S ha valahol megállt, hogy erröl-arról tudakozódjék, a válasszal együtt mindjárt egy pohár bort is a kezébe nyomtak, mert micsoda sértés lenne az a házra és gazdájára, ha nem vendégelné meg az idegent. Az pedig, ha a vendég nem jogadja el a felkínált poharat, a világ legnagyobb sértései közé számít. Megállunk hát, s így szó közben megtudom, hogy estére a művelődési házban Petőfi-estet rendeznek a fiatalok a költő születésének 150. évfordulója tiszteletére. S mielőtt elbúcsúznék, megígérem, hogy én is elmegyek. Este fiatalokkal és idősebbekkel telt meg a kullúrház. Akik egész nap kint szorgoskodtak, tartalékoltak magukban még annyi erőt, hogy este Petőfivel találkozzanak, hogy a költészet tiszta forrásából igyanak. S ez mindenképpen dicséretes, mint a- hogy dicséretes a fiatalok ügybuzgalma is, akik Kopasz Üli tanítónő vezetésével szabad idejüket áldozva színre vitték az összeállítást. Kopasz Lili válogatása a „költő vagyok, költőileg keli végigrohannom az életúton“ gondolathoz igazodott, és a nem oda illő betétdal (Száz forintnak...] ellenére is csak dicsérö- en szólhatunk róla. Ugyanígy dicsérhetjük jó szövegmondásáért is. A fiatalokat, a szereplőket a lelkesedés gyorsan átsegítette a kezdeti lámpalázon, s így a falu közönsége jól és színvonalasan szórakozhatott. Elsősorban azért, mert a természetes érzéseket természetes módon, póz talonul tolmácsolták. Reméljük, az elkövetkezőkben is hallatnaik majd magukról. —tó— Műterem a DVNA-PARTON • Az egyéni krédódról, már val- ' :l.ottál. Utolsó kérdésként azt kér- *■ dezném -rriég,-hagy -mit tartasz 1» g szociati&a művészet krédóját " ,nak? ' : ' ' * — Elsősorban azt, hogy tanít? son, hogy - felvilágosítson, hogy •' megmutasson valamit abból, amit különben az egyszerű ember nem venne észre. A művészetnek az a dolga, hogy mindenre felhívja az emberek figyelmét, hogy progresz- szívan mondja el igazságát. Hogy — Röviden válaszolhatok. Rög- az embert meggyőzze, lelkesítse zíteni a világot mai, mostani szép- és vezesse, mert a szocialista műségében, hiszen ki tudja, hogy hol- vészét mindig emberközpontú. Épnap ugyanaz lesz-e még? Szeret- pen ezért ez a művészet sohasem ném áz embereknek felmutatói, lehet 9ilány tucatművészet. Amit hogy honnan hová léptünk. ma az emberiség nevében megalkotunk, legyen maradandó és kel- • Képeidet nézegetve többször lóképpen dokumentálja azt a kort, felmerült már bennem a kérdés, -amelyben élünk és dolgozunk. Vanem valamiféle elvágyódást, egy íahol itt, ebben rejlik a szociallspici magányt, csendet jelentenek-e ?a művészet egyik alaptézise. ezek a képek, a rohanó mindennapokból való kikapcsolódást? a? Köszönjük a beszélgetést. — Nem, nem. Szerencsére olyan társadalomban élünk, amely lehetővé teszi, hogy minden ember hajlamát, tehetségét kellőképpen kultiválhassa a köz javára. Engem mindig meglep, ha valaki megkérdezi, hogyhogy festesz, miért festesz, hogy van rá időd? Szerintem nem szabad megkérdezni az újságírótól,' miért ír még. éjfél u- tán is, holott négykor letelt a munkaideje. Szerintem nem újságíró az, akinek négy órakor letelik a munkaideje, és ugyanaz a helyzet a festővel is. Dolgozni kell mindaddig, amíg valafni hasznosat hajtunk a társadalomnak. • Ogy hiszem, nagyon szép gondolatot mondtál. Be hogy egy kissé összefogjuk az eddtg elhangzottakat, térjünk ki még egy pontra. Bizonyára jól emlékszel még arra, hogy pártunk XIV: kongresz- szusa foglalkozott a művészetek kérdésével,' küldetéséveli Mondjuk ,te a pártunk XIV. kongresszusán elhangzottakat hol látod megvalósulni a magad művészetében? ' — Talán elsősorban' ott, hogy amit képeimen elmondok, ahhoz az emberek hozzá tudnak szólni. Viszont attól, aki hozzászól, elvárom, hogy tudja, tulajdonképpen mihez Is szól hozzá, és tudja azt is, mit vár az említett határozat azoktól, ’ akiket éz a művészet szolgál. Házak a tóparton Is jelentett, mint puszta feladatot, hiszen az esztergomi Keresztény Múzeumban a szlovák gótikus festészet számos darabja megtalálható, s mivel esztergomi születésű vagyok, határoztam úgy, hogy ezt a témát választom, s megpróbálok eddig még fel nem tárt összefüggéseket keresni. • Olvasóink ismernek, mégis, bizonyára őket is érdekli, hogy a főiskoláig megtett úton kik voltak a tanítóid, a mestereid? — Azt mondanám, hogy sohasem a tanító indítja el az embert — az csak kiaknázza, felerősíti a meglévő hajlamokat, tehetséget. Nekem első mesterem a világot járt Bánsági Vince volt, akitől elsősorban a színkeverést, a színek használatát tanultam el. A főiskolás évekből Eudovít Jelenák docensre emlékezek szeretettel. De az ember nemcsak a főiskolán tanul, hanem tanul a festővilág minden jeles alakjától. Én a magam részéről nagyon szeretem a cseh Sedláöek és Spála, a szlovák Ba- zovsk? éS Mudroch képeit, és A Garam torkolata GERSTNER István neve bizonyára nem ismeretlen olvasóink e- Iott. Lapunk is többször közölte már rajzait, illusztrációit. Most a Zivot szerkesztőségében megnyílt tárlata kapcsán beszélgettünk el vele. Szeretnénk őt bemutatni olvasóinknak mint a Duna-táj, a Du- na-vidék festőjét. Képein ennek a vidéknek szépségét követhetjük nyomon. Műterem a Duna-parton — ezt a címet adtuk írásunknak, pontosabban beszélgetésünknek, ez elsősorban azt akarja jelenteni. hogy a festő Gerstner István állandóan járja a vidéket, állandóan járja szűkebb pátriájának, Stúrovónak (Párkánynak) a tájait, vidékét. Legtöbbször kint találhatjuk a határban a festőállvány előtt ecsettel a kezében, amint éppen megörökíti, rögzíti élményét, a táj szépségét, ennek az egyedülállóan szép vidéknek a csodálatos harmóniáját. malá galéria 2ivota • Első kérdésünkben arra lennénk kíváncsiak, hogy jutottál arra a gondolatra, hogy neked festened kell? — Ahhoz, hogy valaki, valamit fel tudjon tárni önmagában, sok minden közrejátszása szükséges. Család, iskola, barátok, élmények, s ki tudja, mi minden még. Egy azonban tény: egyszer csak ott álltam ecsettel a kezemben és festettem. Ez az első Időben bizonyára ösztönös megnyilatkozás volt, 1953-tól azonban egyre tudatosabban próbálok fogalmazni képeimen. 9 Mielőtt még továbbmennénk, arra kérnélek, hogy mondj el magadról néhány intimitást. Mikor és hol születtél, hol jártál iskolába? — Esztergomban születtem 1939-ben, Párkányban érettségiztem, majd 1964-ben végeztem a nyitrai Pedagógia! Fakultás képzőművészet-orosz szakán. Diplomatémám a szepsi táblafestészet volt. Számomra valamivel többet tisztelem Szabó Gyula és Lőrincz Gyula művészetét. @ Sokszor halljuk manapság, hogy rohanó világban élünk. Hol tudsz időt szakítani magadnak, hol tudsz feloldódni, hogy eljuss egy olyan állapotba, amikor annak■ a tájnak a líraiságát, szépségét fogalmazod meg, amellyel képeiden lépten-nyomon találkozunk? — Ahhoz, hogy az ember kellőképpen ismerje az embereket, az emberek között kell járnia. Ahhoz, hogy kellőképpen ismerje a tájat, benne, vele kell élnie. Nem mindegy az, hogy az ember hol állítja fel a festőállványát. Hiszen ez a vidék szépségben, mondanivalóban egyaránt gazdag. Hiszen a táj közvetve az emberekről is vall, s ezért nem véletlen, hogy ha 1- dőm engedi, mindjárt kint vagyok a Duna-parton, és próbálom vászonra fogni mindazt, ami a táj eredeti szépségéből bennem megfogant. • Ez, úgy érzem,. egy kicsit a saját művészeti célkitűzéseid hitvallása is. Éppen ezért konkrétan rákérdeznék. Mi az, amit te művészeti krédódnak vallasz? A cseh irodalomból ezúttal két ifjúsági mű jelent meg. Az első LUDVÍK SOUCEK: Az- őst lovagi jel című kötete, a néhány éve megjelent nagy sikerű „Vak madarak titka" című regény folytatása. Doktor Bjelke ez úttal egy furcsa véletlen jóvoltából rádöbben, hogy a vikingek hajdanában a Rio Xingu mentén is jártak. Ám hogyan kerültek a végtelen tengerek gyermekei a brazíliai szárazföld belsejébe? A kérdés nem hagyja nyugton, elindul a földgömb másik felére, s megkezdődik az érdekfeszítő kalandsorozat, amelyhez jórészt a dél-amerikai őserdők szolgáltatnak sejtelmes hátteret. Különleges szerkezetű „interjúgyűjteményében“ az írő ötletes, helyenként merész fordulatokkal bonyolítja a történetet, ám ezt mindig mesteri felkészültséggel és tudós biztonságával teszi. így fantasztikus regényében elmosódik a képzelet és valóság határa. Másik jól ismert cseh ifjúsági szerző, VLADIMIR SUSTR: A halál ösvényén című regénye is Dél-Amerikában játszódik. Luhan doktor nekiindul Dél-Amerika őserdeinek, hogy felkeresse és gyógyítsa a beteg indiánokat. CJtján egy tapasztalt vadon járó, Don Carlos kíséri. Hamarosan kiderül, hogy az indiánoknak nemcsak orvosra van szükségük, hanem máskülönben is sürgős segítségre szorulnak. A távoli tájakra nem ér el az igazságszolgáltatás keze, s az őserdők közti messze ültetvényeken az indiánokat rabszolgasorban tartja néhány elvetemült fehér kalandor. Az érdekfeszítő történet, amelyet Mayer Judit fordított a tőle megszokott kiváló színvonalon, számos szép példáját adja az emberi összetartozásnak, a bátor kiállásnak, az igazságtalanság elleni kitartó küzdelemnek. A közös könyvkiadási egyezmény keretében jelent meg a Kozmosz-könyvek sorozatban, a Madách Kiadó és a budapesti Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó gondozásában VIDOR MIKLÓS: Szökőár című kiváló ifjúsági regénye, az ötvenes évek magyar prózájának egyik jelentős teljesítménye. Tizennégy-tizen- hat éves fiúkról szól a történet, akik közvetlenül a második világháború utáni Budapest bonyolult társadalmi viszonyai közepette bandába verődnek és mind kockázatosabb játékok után bűnözőkké válnak. Az író átdolgozta a regényt, így az új kiádásban még kiérleltebb formában Jelent meg. *1
