Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-03-13 / 11. szám
s DIMITAR PANTELEEV: A Duna balladája A Dunán álom a tavasz, a Dunánál a tavasz ének. Fehér tajtékot vet vizének sodra a zöld füzek között. Örök és ifjonti futással jön a rónákról sebesen, jön gazdag, pompás áradással, hogy földünk termékeny legyen. Partjai mentén kasza pendül, hangja a vizen fut tova. Juhászok furulyája zeng, sír. Alomba ejtő muzsika. A Duna gondos apaként gondot visel minden fiára, viszi bőséges halfogásra halászok vitorlásait. S te a fiatal tavaszon elfáradva a földi harcba, a Dunán a csodás napon tekints a túlsó partra által. Menj csak felé, eredj, eredj. Egy szív szólít tüzes hívással, csalogat, bolond kitartással, kéri ifjú szerelmedet. PAVEL MATEV: MOST MARGAKÉTÁS ZÁPOROK Most margarétás záporok világítják a vak világot s dalol a fájdalommal-áldott ártatlan kismadár-torok. Vergődik részegen a rét, rogyásig ittasak a lombok. Rengő, tolongó zöld bozontok esdik az ág tiindökletét, ahogy a vággyal mérgezett szeretők esdik a szerelmet s perzselő ragyogásban lelnek dicsőséget vagy végzetet. PETAR KARAANGOV: Tavaszi esők Melník fölött Dől a falánk zuhogású eső vén kalyibákra, hegyekre. Hordja nehéz fövényét a folyó, duzzadozik teli medre. Es odafönn valahol csepegőn zúg a fenyők mohazöldje, szarvas ered ijedezve Pirin szurdokain le az estszínü. völgybe, s fellegeket csorrant a szeme, mély szakadékba lebámul: pásztori nép, a pogány, juhot öl, ős tavaszáldozatául. S messze zömök paripát patkói erőst a kovács sihederke: edzeni dugja vasát zavaros, földszagú zápor-erekbe .., Esik. Zúdul az ég leve jócskán, *■' házküszöböt le-lemos. Egymaga leng a madár a diófán, csőre arany, csak a toll csatakos Sárga a bérc, kuporog makacsul, köd szemereg koponyáján, tartja a mennyeket hallgatagon: mind csupa hajdani bálvány. Reszketegen besötétül az ég. És mire hajnala ébred, rengeteg éjjelem álmain át öszeomolnak a bércek. N1KOLAJ LILIEV: TAVASZI CSÖNDES ESŐ Tavaszi csöndes eső koppan az eresz bádogén. Tavaszi csöndes eső: mekkora remény-óceán! Tavaszi csöndes eső, hallgat a föld és megremeg. Tavaszi csöndes eső tavaszi meséket pereg. Tavaszi csöndes eső: könny, öröm-álom, rettegés; tavaszi csöndes eső, tétova szikráinkra lépsz. A vadgalambcsapat estefelé leszállt a magas domboldalon gubbasztó alacsony tölgyekre, közvetlenül a folyó mellé, melynek fáradt, meleg vize szelíden csörgedezett sziklás medrében. A galambok megbújtak a levelek közt, csak felemelt fejük látszott ki a lombok közül. A nap ferde sugarai beragyogták a csúcsgallyakon ülők csillogó begyét. Sokáig így maradtak — elnémulva, mozdulatlanul, a lebukó nap felé tekintve, mintha a rét álmos csendjén csodálkoztak volna. Az áttüzesedett föld felett forró, fülledt hullám lebegett. Két felhő hatalmas szárnyként borult az elszürkült, letiport tarló fölé, mintha el akarták volna takarni a lehanyatló, de még mindig forró nap e- lől. S mintha a felhők és a tarló, a dű- lőút felett lebegő porcsík és a szomjas kukoricák Is türelmesen vártak volna valami nagy és jelentős eseményre. Egy gerlepár elsuhant a tölgyek mellett, és eltűnt a faluszéli füzesben. Szomjas, látott csőrű varjú szállt le a víz szélére, hallgatózott, ivott, és nehéz szárnyalással elrepült. A galambok tekintetüket nem vették le az elsárgult, sík földekről. Ott, ahol a tarló a kukoricatáblák szürkészöld falai közé ékelődött, néhány fa alig észrevehető lombos csúcsa látszott. A vadgalambcsapat e lombos ágak közt éjszakázott. A galambok most várták, hogy besöté- tedjén, figyelmesen szemlélték a környéket. A folyó felől gyenge, alig észrevehető, hűvös fuvallat 'támadt. Iszapszag áradt a folyóból. A halk szellő lassanként e\>re kapott. A rét felélénkült. A kukoricák árnyéka elnyúlt a tarlón, a folyó csillogó tükre elborult, a békák melankólikus ku- ruttyolása pedig egyre magabiztosabban és gyakrabban hangzott fel. A legmagasabb fa tetején ülő galambok egyike hirtelen összerezzent, mintha el a- kart volna repülni. Remegése az egész csapatra átragadt. Pontosan a nappal szemben, a sárgás alkonyi égen egy kis sötétbarna pont jelent meg. Hol növekedett, hol eltűnt, a- mlnt széles, szabályos köröket írt le a rét fölött, és csavarodva ívelt felfelé. Néhány perc múlva a barna pont megnőtt, maga alatt hagyta a lebukó napot. Körei szélesedtek, és lassanként szabálytalan ellipszisekké váltak, melyeknek éles sarkai egyre jobban közeledtek a folyóhoz. De a kis barna pont oly lassan növekedett, hogy a galambok nem vették észre a parányi különbséget, és továbbra Is csodálkozva figyeltek. A kis pont teljesen észrevétlenül vonallá vált, később a vonal közepe megduzzadt, és végei elvékonyultak. Most már világosan látszott a vadgalambcsapat felé közelgő sólyom széles, kitárt szárnya. Szokása szerint a magasból készült lecsapni áldozatára. Váratlanul, mintha hirtelen feltámadt szél kapta volna fel, a folyó folyásával szemben kitört az ellipszisből, mintha valamilyen -új áldozatot pillantott volna meg. De ugyanilyen váratlanul írt le egy széles Télkört, és így egyszerre a tölgyek fölé került. Az öreg vezérgalamb csak most vette észre a veszélyt. De már késő volt. A sólyom egy pillanatig mozdulatlanul függött a fák fölött, és a galambok már hallották is a meteorként zuhanó ragadozó süvité- sét. Bevont szárnnyal és kinyújtott lábbal a hulló kőnél is gyorsabban zuhant 14. A galambok nyomban levágódtak a fákról, s lehulltak a földre, mintha jég verte volna le őket. Néhány galamb a tölgyek alsó ágai közt rejtőzött el, a többi a domboldalon befurakodott a gaz közé. Csak az öreg galamb nem bújt el. Felrebbent és rézsútosan a folyó felé húzott. A sólyom nyomban rácsapott. Am a galamb erős és tapasztalt repülő volt. Araikor a sólyom a víz fölött utolérte, hirtelen felvágódott, közvetlenül a ragadozó körmei mellett. A nagy szürkésbarna madarat villámgyors lendülete majdnem a folyóba sodorta. Hogy visszatartsa magát, kitárta és meglengette széles szárnyait, mint a leszállásra alkalmas helyet kereső lepke. Ebben a másodpercben az öreg galamb erős szárnycsattogással levegőbe csalta szétszóródott és megijedt társait. Élükre állt, és lassan magasra emelte őket, szárnyuk suhogása, mint a szél suhant át a folyón. Nem vesztegették az időt, egyenesen a távoli facsoport felé vették az irányt, a- melyen éjszakáztak. De a sólyom megelőzte őket. Előre repült, alacsonyan és vízszintesen szállt a kukoricatáblák fölött, s időnként szárnyait csapdosva lebegett a lévegőbén. A vadgalambcsapat kénytelen volt visz- szafordulni. Felkaptak a magasba. De .a barna madár nem követte őket. Alattuk körözött — nyugodtan és könnyedén. A galambok egyre feljebb és feljebb emelkedtek, és mind gyorsabban gyűrűztek a beárnyékolt rét fölött, tollúk csillogott a szürke, esti ég alját magasan beragyogó napsugarakban. Fentről látták, hogy a fák fölött a sólyom egyre szűkíti köreit. Kitárt szárnyakkal, könnyedén, erőfeszítés nélkül szállj a csendes, alkonyi hűvösségben, mintha tekintetével a földön keresett volna valamit. A galambok néhányszor megpróbálták becsapni a sólymot. Messzire szálltak a rét fölött, és majdnem eltűntek a látóhatár szélén. De mihelyt észrevették, hogy a sólyom felfelé száll, hogy egyvonalba kerüljön velük, ismét visszafordultak. Alkonyodott. A sötét mező közepén a kis folyó keskeny, fényes szalagnak látszott. A fák foltoknak tűntek. Nyugaton az izzó ég lassanként kihűlt, és az enyhe vörösség, mely eddig lángot dobott a tarlóra, észrevétlenül eltűnt. A galambok egyre fáradtabban röpültek. Szárnyaik suhogása egyenletes, halk suttogásként hallatszott. A sólyom éberen figyelt mindenre. Közeledett a pillanat, melyben a galambok megpróbálnak lezuhanni a fák sűrű gallyai közé, ahol a ragadozó nem csaphat le rájuk. A sólyom időnként oldalt fordította lapos fejét, és nagy szárnyain kissé féloldalt billent. Hirtelen felhangzott az öreg galamb erős szárnycsattanása. Jelt adott a társainak, hogy kövessék. A galambok,' mint záporozó acélszűrke darabok zuhantak a fák felé. A sólyom körül suhantak el, lefelé a sötét mélység- be. A suhogás és a temérdek zsákmány közelsége megzavarta a sólymot. Elkésett. Mielőtt kiválasztotta volna az áldozatát, a galamboknak sikerült besurranniuk a két bükk gallyai közé. Az egyik fiatal és tapasztalatlan társuk azonban továbbra is a fák körül röpdösött... A megrémült madarak dobogó szívvel sokáig hallgatták szárnya suhogását, és a levelek közt látták üldözője sötét árnyképét. Kis idő múlva ijedt szárnycsapkodást és egy halk, hörgő hangot hallottak, mely- lyel a harc véget ért. Leszáll a nyári est. Valahol lenn a folyó mentén, ahol összebújva szendergett a kis falu, gyufaláng lobbant fel, és egy paraszt elnyújtott kiáltása hallatszott. Egy elkésett kecskepásztor közvetlenül a fák alatt terelte nyáját, valamilyen dalt fütyö- részett, és Indulatosan nógatta a kecskéket. Ezután beállt a csend, melyben hallatszott a galambok fészkelődése az ágakon. A földek nagy fekete tömeggé olvadtak össze . Föléje csak a csillagokkal teleszórt, sötét ég borult. A tücskök könyörgő hangja szinte ringatta a langyos, esti homályt, a közeli tócsában a békák szüntelen ku- ruttyolása egyre rezgöbbé vált, és mind jobban felverte az éj csendjét. A galambok egymás után aludtak el a hatalmas, komor árnyakként sötétlő két ö- reg bükk ágai között. Néha a madarak közül valamelyik összerezzent, fejét kihúzta szárnya alól, és ijedten figyelt a szél halk susogására, mintha újra a sólyom suhogó szárnyalását hallotta volna. Később a levelek közt vibráló végtelen csillagos ég visszaadta nyugalmát, és a nyári éj halk zsongása álomba ringatta.
