Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-03-13 / 11. szám

8 új ifjúság ■QqI-556 02910201 37 'ÍÖ2910241 IV. A Deinisnek nevezett férfi közelebb jött, s a szomszédos ágyra telepedett. — Milyen képesítéssel ren­delkezik? — kérdezte fáradt hangon. — Fizikatanár vagyok. — Tud valamit a neuropszi- cholőgiáről? — Az égvilágon semmit. — A kibernetikáról? — Majdnem semmit. — A neurokibernetikáről és a biológiai irányítás általános elméletéről? — Fogalmam sincs róluk. A szobán a meglepetés mo­raja zúgott végig. — Reménytelen eset — dörmögte Deinis. — Ügysem fog megérteni semmit. — Csak ' folytassa, kérem, minden tőlem telhetőt megte­szek. — Tökéletesen csak néhány generátorbeli kiképzés után értheti meg — mondta valaki. — Én is csak az ötödik ki­képzés után fogtam föl a lé­nyeget — hallatszott egy má­sik hang. — A falak közti tréning mé jobb lesz. — Bárhogy is legyen, ma­gyarázza meg a dolgot, Dei­nis — ragaszkodtam elképze­lésemhez, s szörnyű elöérzet gyötört. — És azt tudja, hogy mi az — élet? Hosszú ideig hallgattam, és Deinist bámultam. — Az élet bonyolult termé­szeti jelenség — nyögtem ki végül. Vihogás. Aztán még egy. És egyre több. A szoba lakói úgy néztek rám, mintha valami le­hetetlen ostobaságot állítottam volna. Deinis helytelenítőleg csóválta a fejét. — Rossz nyomon halad. Még sokat - kell tanulnia — tette hozzá. — Megmondaná, hogy hol tévedtem? — Folytasd, Deinis, magya­rázd meg neki — zengte a kó­rus. — Jól van. Figyeljen rám. Az élet elektrokémiai ingerek állandó vándorlása az emberi test idegpályája mentén. • Átgondoltam. Ingerek ván­dorlása az idegpálya mentén, ügy tűnt, már hallottam vala­mi hasonlót. — Folytassa. — A lelki ént kialakító ér­zékelések nem mások, mint az érzékszervekből a feldolgozást végző agyba, s innen az ef­fektorokba vándorló elektro­kémiai impulzusok. — És? — A külvilágból érkező In­gereket az idegszövetek to­vábbítják az agyba. Minden In­gernek megvan a maga kód­ja, frekvenciája és sebessége. Ez a három paraméter hatá­rozza meg az Inger minőségét, intenzitását és tartamát. Eddig világos? — Mondjuk, hogy Igen. — Az élet tehát nem más, mint információk áramlása az idegrostok mentén. A gondo­lat pedig a frekvencia modu­lálta információ cirkulációja az idegrendszer központjában, azaz az agyban. — Nem egészen értem — is­mertem be. — A dolog a következő. Az agy közel tízszer ezermlllió neuronból áll, amelyek hason­lóak az elektromos jelfogók­hoz. Ezeket a rostok belső összeköttetésű rendszere fogja egybe. Ez továbbítja az inge­reket idegsejttől idegsejtig. Az idegsejtekben történő inger­vándorlást nevezzük gondolat­nak. Előérzetem félelemmé nőtt. — Nem érti meg a dolgot, amíg nem volt a generátorban vagy a falak között — kiáltot­ta egyszerre néhány hang.. — Nos, mondjuk, hogy iga za van. Ml következik ebből? — kérdeztem Detnist. — Az, hogy az életet ked­vünk szerint alakíthatjuk. Az impulzusgenerátor segítségé­vel, amely megfelelő ingert visz át az idegrendszerre. S ennek óriási gyakorlati fon­tossága van. — Mégpedig? — kérdeztem halkan, s éreztem, hogy be­pillantást nyerek a Krafsutdt Társulat tevékenységébe. — Ezt legjobban példával magyarázhatom meg. Vegyük mondjuk a matematikai gon- dolgodás Ingerét. Néhány fej­letlen ország még a jelen pil­lanatban is az úgynevezett e- lektromos számítóközpontok é- pítésével foglalkozik. A számí­tógépek jelfogóinak száma nem lépi túl az öt-tízezret. A- mi a matematikát illeti, az emberi agy jelfogóinak száma közel egymillió. Senki soha nem lesz képes olyan gépet szerkeszteni, amely megköze­lítené ezt a számot. — S ennek lényege? — S ennek lényege az, hogy a matematikai problémákat a természet szerkesztette gépe­zet, amelyet ide helyeztek — s Deinis a homlokára muta­tott —, sokkal hatásosabban és olcsóbban oldja meg, m a legdrágább, mégis ócskavas­ba való számítógép. — De a gépek gyorsabban dolgoznak! — vetettem ellene. — Az idegsejtet, ha jól emlék­szem, másodpercenként nem ingerelhetjük többször, mint kétszázszor, az elektromos gé viszont millió impulzust vehet föl. Éppen ezért hatásosabbak a gyorsan dolgozó gépekl A terem ismét megrázkódott a hahotától. Csupán Deinis ő- rizte meg a komolyságát. — Ismét melléfogott. A neu- ronok bármilyen mennyiségű és gyorsaságú Impulzus befo­gadására képesek, feltéve ha az ingerközvetítő megfelelően magas frekvencián dolgozik. Ha az emberi agyat egy ge­nerátor sugárzásterébe helyez­zük, bármilyen sebességgel dolgozhat. — A Krafstudt Társulat te­hát ezen a módon tollasodik meg! — kiáltottam, felpattan­va az ágyról. — ö a tanítónk! — kántál- ták ismét mindannyian. — Is­mételd utánunk te is, új fiú! ö a tanítónk! — Hagyjátok őt — rendelke­zett váratlanul Deinis. — El­jön az idő, amikor ő is megér­ti, hogy Krafstudt úr a taní­kiváltott impulzusok végigvo­nulnak az idegsejteken, s lg valamennyi fent említett ér­zést átéled. Valamennyit ki válthatja a tanítónk szerkesz­tette impulzusgenerátor. Ki­nyitotta a szemünket, hogy la suk az élet értelmét. A magyarázatok elszédítet­tek. Nem tudtam, mit gondol­jak. Ezek az emberek vagy va­lóban olyan ostobák, mint a csizmám talpa, vagy pedig az emberiség jövőjét villantják föl előttem. Elborított a fá­radtság hulláma, hátrahanyat- lottam, és lehunytam a sze­mem. — A hetes-nyolcas frekven­cia hatása alatt áll! Aludni a- kar! — kiáltotta valaki. — Hadd aludjon. Holnap majd megismeri, hogy ml is az élet. Holnap viszik őt a ge­nerátorba. — Nem, holnap csak a lel­kiállapotát vizsgálják ki. Le­het, hogy abnormális. Ez volt az utolső szó, ame­lyet hallottam. Mély álomba zuhantam. A másnap megismert újabb férfi az első pillanatban egész kellemesnek és Intelligensnek tűnt. Amikor a társulat főépü­letében lévő emeleti dolgozó­szobájába vezettek, széles mo­tónk. Most még semmit se tud. Hallgass ide, új fiú. Min­den érzésnek megvan a maga kódja, intenzitása és időtarta­ma. A boldogság érzése 55 cik lus másodpercenként, s min­den egyes ciklus száz impul­zusból áll. A fájdalom érzése 62 ciklus, az impulzusok kö­zött 0,1 másodperces szüne­tekkel. Az örömé 47 ciklus, miközben az impulzusok inten­zitása növekszik. A szomorú­ságé 203 ciklus, a fájdalom ' 123, a szerelemé 14 ciklus, a költői lelkiállapoté 31, a ha­ragé 85, a fáradtságé 17, az álmosságé nyolc és így to­vább. Az a frekvenciák által sollyal, kézfogásra készen sie­tett üdvözlésemre. — Ä, Rauch professzor, ö- rülök, hogy megismerkedtünk. Üdvözlését hűvösen fogadva a neve felől érdeklődtem. — Boltz vagyok, Hans Boltz. A főnöktől azt a kellemetlen megbízást kaptam, hogy bocsá­natot kérjek öntől, az ő nevé­ben. — Bocsánatot? Hát a főnök mégiscsak tudathasadásos? — Nem tudom. Valóban nem tudom, Rauch. Bárhogy is le­gyen, töredelmesen bocsánatot kér a történtekért. Kijött a sodrából. Tudja, nem szereti, ha a múltjára emlékeztetik. Elmosolyodtam. — Ami azt Illeti, én nem is azzal a szándékkal jöttem 1- de, hogy a múltjában turkál­jak. Más érdekelt. Találkozni szerettem volna azokkal, akik a feladatokat olyan ragyogó­an... — Kérem, foglaljon helye' professzor űr. Éppen erről szándékoztam önnel beszélni. Leültem a felkínált székbe, és alaposan szemügyre vettem a nagy asztal mögött mosoly­gó arcot. A hosszúkás arcú. szőke hajú, nagy kék szemű Boltz határozottan északnémet típus volt. Ujjal közt egy ci­garettatárcát forgatott. — A matematikai részleg hozzám tartozik — mondta. — Igen? ön matematikus? — Bizonyos tekintetben igen Legalábbis konyltok hozzá. — . Ez azt jelenti, hogy az ön segítségével velük is ta lálkozhatom? — Már mindükkel találko­zott, Rauch — mondta Boltz. Tamáskodva/pillantottam rá. — Egy teljés napot és éjsza kát töltött velük. A szobára és a kódokról, impulzusokról annyi lehetet­lenséget összefecsegő lakókra gondoltam. — Ügy véli, elhiszem, ho- ezek a tökfejek oldották meg az egyenleteimet? Feleletet sem várva tört ki belőlem a nevetés. — Pedig valóban ők. A leg­utóbbi például egy bizonyos Deinis munkája. Ha jól tudom, ugyanaz az egyén, aki a múlt éjszaka a neurokibernetikáró! tartott önnek előadást. Néhány percnyi gondolkodás után így szóltam: — Most már valóban s t mit sem értek. Lenne szíves megmagyarázni ezt az iigv — Szívesen. Feltéve, ha e- lőbb megnézi ezt — és felém nyújtotta a reggeli újságot. Lassan nyitottam szét a la­pokat, majd hirtelen felugró: tam. Az első oldal fekete gyászkeretéből saját arcmá­som nézett rám. Fölötte a fel­irat: „Dr. Rauch tragikus ha­lála“. — Mi akar ez lenni, Bolt~ Micsoda komédia? — csattan­tam föl. — Nyugodjék meg, kérem Az egész ügy pofon egyszerű. Múlt éjszaka hazafelé tartva a tóparton tett sétájáról a fo­lyótodon a bölcsek házának két szökevénye megtámadta, meggyilkolta. megcsonkította, majd a folyóba dobta önt. Má ra virradóra egy holttestet fe­deztek föl a gát közelében. Az öltözet, a használati tárgya és a személyi iratok alapján a holttestet önnel azonosították. Reggel a rendőrség is kijött bölcsek házába, és rekonstru­álta az ön tragikus halálának teljes képét. Csak akkor tudatosítottam, ruhámra pillantva, hogy a raj­tam levő öltöny nem az e nyém; zsebeimet végigtapogat­va arra is rájöttem, hogy min­den holmim eltűnt. [Folytatjuk) Zalabai Zsigmnnd (ordítása 0 V. M. Virt: Versei e­gyelőne a kezdő versei. Nai­vak, nehézkesek, mind gon­dolatilag, mind nyelvileg sok kívánnivalói hagynak maguk után. Hiányzik a lo­gikai felépítésük is. Né­hány sornyi példa talán: 'Hol a Duna és a Zsitva ö- lelkeznek,/ Szemeim a Du­na vízbe révedeznek' Állok vagy egy órát bámulok a vízre,/ még kedvem se szottyan a leheveredésre./ stb. Nézzük talán egy má­sik versét is: /Ostora meg­csattan a nyárnak/ Szemei tüzes szikrákat hánynak/ Aztán hogy mérgét kissé oltsa/ Hullatja könnyét nagy zokogva./ stb. A taná­csunk: Tanuljon! József At tita soraira hívnánk fel a figyelmét: ,.Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni!“ A költőnek a vilá got újra kel! ’ „álmodnia“ •— csak úgy érdemes! 0 V. I. Kosice (Kassa): Versein érződik a (ehe:- ség. Jő lenne, ha többet <s beküldene, hogy jobban megismerhessük. Egyelőre úgy érezzük, hogy túí szá­razán fogalmaz. -Á versek logikai felépítésével is baj van. Legtöbbször széthull­nak alkotó elemeikre — szavakra. Nem ragyogja ő- ket át a gondolat összetör tó ereje. 0 „Éva“: Versein érző dik a tehetség, bár sok e setben ez inkább csak né­hány sorára vonatkoztatha­tó. A gondolat szép, nem bírja azonban költészetté e- melni. Egy példa: /A nap forró melegét/ A suttogó fák, az erdők, s mezők lan­gyos ölelését/ A selymes fű puha, lágy simogatását j stb. Ez bizony pongyola próza. A versnek izzanla kell! Tanuljon, művelje ma­gát! 0 „TROZOGA": Verseit olvasva az az érzésünk tá­madt, hogy talán Inkább prózával kellene foglalkoz nia. Témái ugyanis nem verstémák. Egy példa: /Az ital váltja ki,/ Az ember e- rejét/ A piszkos fantáziá­val átszőtt hőstettekre va 16 vágyódást/ stb. Így vers ben nem lehet fogalmazni. Tanuljon! JÖ, HOGY NEM NŐSÜLTEM MEG ELŐBB Katona vagyok. Most szolgálom a második évet. Bevonuláson« előtt odahaza udvaroltam egy falubeli lánynak, akit nagyon szerettem. Össze akartunk házasodni, de a lány szülei azt mondták, hogy várjuk meg, amíg leszerelek. Ezen kis híján összevesztünk, mert azt hittem, hogy a lányukat máshoz akar- ják feleségül adni. A lány esküd özptt, hogy megvár, s én is megfogadtam, hogy hu maradok hozzá. Egy évig szorgalmasan leveleztünk, örültem, ha szabadságra mehettem. Egyszer a menyasszonyom is meglátogatott. Nagyon jól megértettük egymást, s azt hittem, hogy semmi se zavar­hatja meg boldogságunkat. Egy táncmulatságon azonban meg­ismerkedtem egy idevaló lánnyal. Az első tánctól vonzódtunk egymáshoz és megkedveltük egymást. Sokszor találkoztunk és rájöttünk, hogy egyforma az érdeklődésünk. Senkivel olyan bensőségesen nem beszélgettem eddig, mint vele. Valóban min­den gondolatomat elmodhatom neki. Nincsenek előtte titkaim, mindenben megért. Hosszas töprengés után megírtam a falubeli lánynak, hogy mást szeretek. Nagyon elkeseredett és öngyilkossággal fenye­getett. Eljött ide utánam, és sírva könyörgött, hogy ne hagy­jam el. „Mit mondanak a faluban?“ — kérdezte. Elismerem, helytelen volt, hogy annyira magamhoz kötöttem. A faluban már biztosra vették, hogy összeházasodunk. De tehetek én ar­ról, hogy közben megtaláltam az igazit? Ezért azt tanácsolom, túlságosan fiatalon senki se kösse le magát. jobb. ha az ember előbb világot lát. és több lánnyal megismerkedik. Ma már nem szükséges fiatalon házasodni. Va lamikor a fiatalok a szülői háznál maradtak akkor is, ha egy­bekeltek. Átvették a szülök birtokát, és folytatták a gazdálko­dást. Ma a fiatalok, amikor összeházasodnak, egyúttal önálló­sítani akarják magukat. Külön költöznek és független életet kezdenek. Én legalább is így szeretném elrendezni az élete­met, ezért addig nem nősülök meg, amíg anyagilag nem va­gyok a szüleimtől teljesen független. Ezt a boldog házasélet egyik legfontosabb feltételének tartom. Egy katona a Garam mentéről AMIKOR MÁR BENŐTT A FEJÜNK LÁGYA... A szerelmesek ezt vallják, hogy csak egy „igazi“ létezik a világon, s azt se könnyű megtalálni. Ez nem egészen Így van. Sok egymáshoz illő liatal létezik, de mivel egymástél távol, más-más környezetben élnek, sohasem ismerkednek meg. De ha két ilyen fiatal találkozik és rájön, hogy vonzódnak egy máshoz, egyformák a nézeteik, akkor erre azt mondják, hogy megtalálták az igazit. Könnyen előfordulhat, hogy ez a katonai szolgálat alatt következik be. Ilyenkor az otthon maradt ked­ves kénytelen beletörődni a szomorú fordulatba. Ezért azt tanácsolom, hogy csak akkor házasodjunk, amikor már benőtt a fejőnk lágya. A túlságosan fiatalon kötött há­zasságok nem mindig végződnek jől. Hogy miért? Tudnunk kell, hogy egy fiatal még nem kialakult egyéniség. Változik a felfogása, a véleménye a körülötte lévő világról és az •- gész életről. Sok fiatal rózsás életnek képzeli a házasságot, és csak később döbben rá, hogy csalódott. Általános tapasz­talat, hogy a fiatalon kötött házasságokban hamar jönnek a gyerekek, s ez nem kis gondot okoz. A gondok hozzák aztán a bajokat, a bajok a veszekedéseket, a sok veszekedés pedig előbb vagy utóbb váláshoz vezet. Ezért a túlságosan fiatalon kötött házasságról rosszak a tapasztalataim. Az élet megron- tőja és sok boldogtalanság okozója. IfJ. Bartalos Szilveszter. Trstice NEM ELEGENDŐ A TIZENNYOLC ESZTENDŐ Először is a nagykorúság kérdéséről szeretnék írni. Sok e- setben tapasztaltam: ahhoz, hogy az ember nagykorúvá vál­ik és családot alapítson, nem elegendő a tizennyolc év. Az Ilyen fiatalon kötött' házasság leggyakrabban váláshoz vezet, vagy egy életre elégedetlenséget teremt. A tizennyolc éves fia­talok még nem tudnak reálisan gondolkodni — különösen a link —, képtelenek felmérni, hogy ml vár rájuk. A fiatalkori szerelemről még nem mondhatjuk, hogy az igazi, nagy sze- reiem A fiatalok alkalmasak ugyan a gyermek nemzésre és megszülésére, de nem alkalmasak a felnevelésére. A házasság előtt állő fiatalok lelkileg is legyenek felnőttek és érzelmileg Is érettek. Ez pedig tizennyolc éves korban aligha van Így. A legtisztább dolog az, ha valaki a katona] szolgálat letöl­tése után házasodik. Köztudott, hogy sokan mnszájből háza­sodnak össze katonaság előtt. Előfordul az is, hogy a fiú meg­lát egy nem hozzáillő lányt, de azt gondolja, hogy néhány alkalomra megfelel, és viszonyt kezd vele. Az ilyen felelőtlen viszony gyakran rosszul végződik, s mindkét fiatal élete po­kollá változik. Ezzel kapcsolatban az egyik tapasztalatomat szeretném el­mondani. Egyszer szürkületkar a parkban egy elhagyott pá­don ültem. Egy szerelmespár telepedett mellém. Furcsa pár volt. A fiú jóval fiatalabb és alacsonyabb volt, a lánynál és igen modernül öltözködött. Alig ültek le, a fiú - pontosab­ban fiúcska - elment „kaját“ venni. A lány egyedül maradt velem. Megkérdeztem tőle, hogy a flű az udvarlója-e. Elége­detten válaszolta, hogy igen. Megpróbáltam őt felvilágosítani, hogy a fiú nem hozzá való, mert vagy nyolc év köztük a kü­lönbség. A lány bevallotta, hogy a különbség „csak“ hét év és volt már neki idősebb és magasabb ndvarlöja is de az nem volt elég férfias. Es ez a fiú férfias? — kérdeztem. Persze hogy az! — telelte a lány és még bevallotta, hogy a közel- jövőben összeházasodnak. Azt hiszem, hogy nagyon sok az ehhez hasonló eset. Mit lehet várni az ilyen házasságoktól? Ügy gondolom, nem sok Fördős Dénes

Next

/
Thumbnails
Contents