Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-03-06 / 10. szám
aojsJl 02910201 37 ' 102910241 III. Pillanatnyi kábulatomból egy éles hang józanított ki: — Miért nem jön közelebb, Rauch professzor? Jobbra fordultam, és egy öblös fonott székben ugyanazt a Krafstudtot pillantottam meg, akit az újságokból már Ismertem. — Látni kívánt — mondta anélkül, hogy üdvözölt vagy szókéból felemelkedett volna. — Mivel szolgálhatok? Erőt vettem kábultságoman, és az asztalához léptem. — ön foglalkozást változtatott? — kérdeztem, és alaposan végigmértem őt. Az elmúlt tizenöt évben megöregedett, arcbőre apró ráncokba gyűlt. — Hogy érti ezt, professzor űr? — kérdezte, és állta a tekintetemet. — Azt gondoltam, vagy legalábbis azt reméltem, hogy ön még njindig... — Ahá, értem... — és fölnevetett. — Változnak az idők, Rauch. Különben most nem az érdekel, hogy ön mit hitt és remélt, hanem az, hogy mi szél hozta ide. — Bizonyára tudja, Krafstudt úr, hogy elég otthonos vagyok a matematikában, legalábbis a modem matematikában. Először azt hittem, hogy ön egy közönséges számítógépekkel felszerelt komputerközpontot alapított. Bármi is az 1- gazság, meggyőződtem róla, hogy nem erről van szó. Az ön társulatában emberek oldják meg a problémákat S ami a legfurcsább — hihetetlen és emberfölötti gyorsasággal. Ha nincs ellene kifogása, szeretnék találkozni ezekkel a valóban rendkívüli képességgel megáldott matematikusokkal. Krafstudt először elmosolyodott, aztán halk, majd egyre hangosabb nevetésre fakadt. — Mi ebben a tréfa, Kraf- studt úr — méltatlankodtam. — Kívánságom az ön számára talán nevetségesnek tűnik? Nem gondolja, hogy bárki, aki a matematika iránt érdeklődik, hasonló kívánsággal állna e- 1«? — Egész máson nevetek, Rauch. Az ön parlagi szűk lá- tókőrűségén. Önön nevetek, professzor úr, a városszerte tisztelt emberen, aki műveltségével a fiatal cselédektől kezdve a vénlányokig mindenkit elkápráztat, és közben menthetetlenül lemarad a mér- földes léptekkel fejlődő modern tudomány mögött! Az ex-náci kihívé viselkedésétől szinte elborította agya mat a vér. — Elhallgasson! — kiáltottam rá. — Még csak tizenöt éve, hogy az ön foglalkozása ártatlan emberek tüzes vassal való kínzása volt. Mi jogon fecseg ön a tudomány mérföl- des lépteiről? S hogy erre is rátérjek: azért jöttem, hogy kiderítsem, milyen eszközökkel kényszeríti a hatalmában tartott ragyogó elméket egy géniusz számára is néhány é- vet, ha nem egy teljes életet igénylő munka elvégzésére? Örülök, hogy ráakadtam önre. Mint tudós és ember kötelességemnek tartom városunk polgárainak tudomására hozni, hogy egy volt nápi gyilkos ü- jabban az emberiség javaiért dolgozó tudósok meggyalázá- sával foglalkozik. Krafstudt felkelt a székből, s homlokát ráncolva közelebb jött. — Idehallgasson, Rauch. Fogadja meg a tanácsomat, s ne provokáljon. Tudtam. ho~ ön előbb-utöbb idejön. De arra nem gondoltam, hogy 1- lyen agyalágyult lesz. őszintén szólva, én azt reméltem, hogy szövetségesre és segítőre találok önben. — Micsoda? — kiáltottam fel. — Először talán azt magyarázná meg, milyen alantas eszközökkel húz hasznot az alkalmazottaiból?! Szemem előtt elsuhant Krafstudt piszkossárga, csomónyi- vá zsugorodott arca. Szeme hasítékából metsző tekintetet lövellt felém.. Az volt az érzésem, hogy úgy vett szemügyre, mint a portékát szokás. — Szóval magyarázatot követel társulatunk becsületes működéséről? Szóval nem tetszik, hogy vacak kis feladványait a huszadik századi tudomány szellemében oldjuk meg? Talán a saját bőrén Is tapasztalni szeretné, hogy mit Jelent az ilyen feladatok megfejtése? — sziszegte, — Nem hiszek az ön tisztességes módszereiben. Az ön jó hírneve önmagáért beszél. És a hallott sikoly is... — Elég legyen — üvöltötte Krafstudt. Végeredményben én nem kértem, hogy idejöjjön. De mivel itt van, és mert így beszél, önből is .hasznot húzunk, akár tetszik, akár nem. Nem tudtam, hogy az orvos, aki a terembe vezetett, egész idő alatt a hátam mögött állt. Krafstudt egy intésére erős férfitenyér tapadt a számra, s egy szűrős szagú folyadékkal átitatott rongydarabot nyomtak az orrom alá. Elvesztettem eszméletemet. 5 Lassanként észre tértem, és rájöttem, hogy ágyon fekszem. Egy szenvedélyes jdtsa hangjait hallottam. Egy'ideig csak annyit értettem az egészből, hogy valami tudományos dologról van szó. Később, hogy jobban kitisztult a fejem, azt is megértettem, miről. — Higgyétek el, Nicholas e- sete nem mérvadó. Az ingerátvitel, mint tudjuk,- mindig az egyéntől függ. Ami az egyik emberben akaraterőt 1- déz elő, az a másikban valami teljesen eltérőt kelt. Például a Nicholast önérzetét sarkalló impulzus engem megsüketít. Ha ez az impulzus ér, úgy érzem, mintha két, egy-egy bőgő repülőgépmotorral összekötött csövet dugnának a fülembe. — Bárhogy is van: az agy- neuroncsoportok működésének ritmusa nemigen térhet el egymástól két ember esetében. Ezt használja ki tanítómesterünk is. — Mindenesetre nem sok sikerrel — mondta egy fáradt hang. — A matematikai elemzést kivéve ez a módszer eddig semmi másra nem használható. — Idő kérdése az egész. Ez esetben nem várhaté hirtelen ugrás. Az impulzusok taa maguk gyakorisága. Mihelyt összhangba kerülsz ezzel a gyakorisággal, vérkeringésed többszörösen meggyorsul. Az orvos, hogy úgy mondjam, bekötött szemmel vizsgál bennünket. Merő véletlen, hogy még mindig élünk. Abban a pillanatban felnyitottam a szemem. Egy na sok ágyas kórházi teremhez hasonló szobában feküdtem. Felkönyököltem és körülnéztem. A beszélgetést mintha elvágták volna. — Hol vagyok? — suttogtam a rám bámutö arcokba tekintve. — Eszméletre tért az új fiú — mondta valaki halkan. — Hol vagyok? — ismételtem meg újra a kérdést. — Szóval nem tudod? — fordult felém a Jobb felőli ágyról egy alsónadrágban ülő fiatalember. — Ez Itt teremtőnk és tanítónk, Krafstudt úr társulata. — Teremtőtöké és tanítótoké? — dünnyögtem, ólomnehéz fejemet tapogatva. — Mit ér- tesi azon, hogy tanító? Krafstudt háborús bűnös. — A bűn viszonylagos fogalom. Minden a céltól függ. A cél szentesíti az eszközt — vetette közbe a jobb felőli szomszéd. A machiavellizmus e megnyilvánulása miatt fokozott klnulmányozására senki sem helyezhet elektródot az agyadba, mivel tönkretenné az agyat, következésképpen az impulzusokat is. Egy generátor viszont lehetővé teszi a betáplálandó Impulzusok sokféleségét. Ez a kísértet az agyat sem károsítja. — Bárhogy is legyen — a- kadékoskodott a fáradt hang —, Gori és Void esete nem 1- gazol téged. Az előbbi tíz másodperc alatt meghalt az impulzussűrűségét váltakoztató mezőben. Az utóbbi úgy üvöltött a fájdalomtól, hogy ki kellett kapcsolni a generátort. Barátaim, ti elfeledkeztek a neuronkibemetika alapvető elvéről, arról tudniillik, hogy az emberi test neuronhálózata összefüggő rendszert alkot. Az Impulzusoknak is megvan váncsisággal mértem öt végig. — Hol ragadt rád ez a bölcsesség, barátom? — kérdeztem feléje fordulva, és lelógattam lábamat az ágyról. —• Krafstudt úr a mi teremtőnk és tanítónk — zendítet- tek rá egyszerre kórusban. Mégiscsak a bölcsek házában kötöttem ki, gondoltam. — No, barátaim, ha ilyesmit állítotok, akkor valahol ugyancsak hiba van a kréta körül — mondtam, és újra végigmértem őket. kilencven-kilencvenötös ciklus segíti elő! — kiáltott egy megtermett alak, félig fölemelkedve az ágyról. — $ a másodpercenkénti nyolcas inger, a sorozatok közti kétperces szünetekkel altatja el őtl — Biztos vagyak abban, hogy a 103-as ctklusSűrűség és az Ingerfokozat logaritmikus növelése farkaséhessé teszi! Rosszabbat el sem képzelhettem volna. Valóban őrültek közé kerültem. De furcsának tűnt, hogy mindnyájuknak egyforma rögeszméje volt: bizonyos Ingerátvitelek és Impulzusok szervezetemre gyakorolt hatása. A férfiak körém álltak, bámultak rám és kiáltoztak, modulációkkal és erőkkel példálóztak, hogy fogok viselkedni a „generátorban“ és a „falak között“, s hogy milyen képességeket sajátítok majd el. Annyit tudtam olvasmányaimból, hogy őrültekkel nem a- jánlatos ellenkezni, ezért a vita elkerülése mellett döntöttem, s megpróbáltam hozzájuk hasonlóan viselkedni. Ezért hát minden támadd él nélkül szóltam oda Jobb oldali szomszédomnak. Q valamivel normállsabbnak tűnt a többinél. — Megmondaná, kérem, miről beszélnek? Be kell ismernem, ebben a témakörben teljesen Járatlan vagyokl Ezek a ködok, impulzusok, neurónok és ingerátvitelek... A szobát majd szétvetette a röhögés. A bentlakók oldalukat fogva tántorogtak a nevetéstől, henteregtek és földre kuporodtak. Méltatlankodva álltam fel, hogy lecsillapítsam a már-mér hisztérikus kacagást. — Tizennégyes áramkör. Nyolcvanőtös ctklussörűség. Haragot kiváltó Ingerl — kiáltotta egyikük, s a zajongás tovább fokozódott. Visszaültem az ágyra, és ügy döntöttem, hogy megvárom, míg elcsendesednek. Ez elsőként a jobb oldali szomszédnak sikerült. Átült az ágyamra, s mélyen a szemembe tekintett. — Valóban azt akarja mondani, hogy egy szót sem ért az egészből? — Mondom, hogy nem. Számomra ez az egész amolyan se füle, se farka beszéd. — Becsületszavára? — Becsületszavamra. — Rendben van. Elhisszük, bár ön afféle csodabogár lehet. Delnis, kelj föl, és mondd el az új fiúnak, miért is vagyunk itt. — Igen, Delnis, kelj föl, és mondj el neki mindent. Hadd legyen ő is olyan boldog, mint mi. — Boldog? — kérdeztem meglepetten. — Önök boldogok? — Persze, hogy boldogok, persze hogy boldogok — zeng ték egyszerre. — Éppen most ne lennénk azok, amikor Ismerjük magunkat? Az önisme ret a legnagyobb emberi boldogság. . — Régebben nem ismerték magukat? — érdeklődtem. — Már hogy ismertük volna Az emberek nem ismeri« ön magukat. Kivéve azokat, akik jártasak a neurokibernetiká- ban. — Éljen a tanítómesterünk! — kiáltotta valamelyikük. — Éljen a tanítómesterünk! — Ismételte a kórus. (Folytatjuk) Zalabai Zslgmond fordítása szerkesztő üzen • „Találkozás“: írása egyelőre még nem éri el a közölhetőség mértékét. Sokszor megírt, elnagyolt írás. Hiányzik belőle a láttató e- rő, az irodalom. Gondolkodjék el Szabó Lőrinci a- lábbi sorain: „A művészet is egyik öröme az öntudatnak és az érzéke/cnek. ö- röm az alkotónak, öröm a müélvezónek. A legtisztább gazdagság a legveszélytelenebb mámor. „Minden szép dolog örök gyönyörűség!“ Egyszerre hat benne az érzés felfogó, az emlékezés őrző és a képzelet kombináló ereje. Egész szellemi életünk ezen a három erőn épül. Bármelyiknek a hiánya még a lehetőségét Is elveszi minden kultúrának. Ne észlel], és csaic az anyag ásványi éle-* tét élheted; az emlékezet az a csoda, amely tudássá halmozza észleleteidet; képzelet nélkül pedig nem teremthetsz újat, nagyot, ritkát, semmit, ami a fejlődésben már nem lép, hanem átugrik és repül. A művészet a teljes ember megnyilatkozása, az érző és gondolkozó igaz emberé.“ • „Sor“: Versein érződik a tehetség. Örülnénk, ha több verset Is küldene és néhány sort mellékelne magáról. A versek gondolati, logikai felépítésére hívnánk fel a figyelmét és a nyelv tisztaságára Is. 0 „Kunigunda“: Verseiben egyelőre tevés a jő, a szép költői sor. Gondolatilag Is mélyülnie kell. Ennek Igazolására idézzük A kín című versének néhány sorát: /Nekem jött, taszított/ Kiűzött, harapott/ S én csak álltam,/ szétlan, magamba/ a magányba/ stb. A költészethez több kelll Ta- nuljonl • „Gyertyaláng“: írása egyelőre még nem éri el a közölhetőség mértékét. A- lakjaí élettelen paplrfigu- rák csupán. Párbeszédei nem jellemzőek, nem mutatnak sehová. Jobban el kell mélyülnie témáiban. Tanuljon, Idővel jelentkezzék újra. Mai számunkban közöljük a második vitatémánkhoz érkezett első leveleket. E vitatémánk legfontosabb kérdései a következők: Milyen tanulsággal szolgálnak a túlságosan fiatalon és meggondolatlanul kötött házasságok? Melyek a megalapozott házasság feltételei? Milyen korban házasodjunk? £r- demes-e katonai szolgálat előtt összeházasodni? Fontos-e a szülők beleegyezése és támogatása a boldog, házassághoz? Kérjük olvasóinkat, írják meg tapasztalataikat, véleményüket. Minden levelet örömmel fogadunk! KITARTOTTUNK EGYMÁS MELLETT Hat éve vagyok az Új Ifjúság olvasója. A fiatalok problémájával foglalkozó minden levelet, cikket elolvasok. Olvastam a túlságosan fiatalon és meggondolatlanul kötött házasságok bonyodalmait boncolgató vitaindító cikküket is, és úgy éreztem. rólam is szó van benne, nekem is el kell mondanom arról a kérdésről a véleményemet. Három éve udvarol egy fiú, nagyon jól megértjük egymást. Minden gondunkat megbeszéljük. Az udvarlém még nem volt katona, amikor megismerkedtünk, s akkor megfogadtuk, hogy a kát év alatt is hűségesen kitartunk egymás mellett. Múlt tavasszal szerelt le. A két évet kibírtuk, mert erős volt az akaratunk, és mert a szivünk szerint cselekedtünk. Az én véleményem az, hogy ha két fiatal valóban szereti egymást, akkor a katonai szolgálat alatt is kitart egymás mellett. Bár két év hosszú idő, s egymástól távol nehezen telik minden nap, de ez nem azt jelenti, hogy sehová se menjünk szórakozni. £n például a nővérem társaságiban jártam moziba és táncmulatságokra. Az udvarlóm sohase kételkedett bennem. és nem mondta, hogy ne menjek szórakozni. Nekem ts lett volna alkalmam más fiókkal kikezdeni. Amikor a nagy- szüleimnél voltam látogatóban, egy flű nagyon lsgyeskedett körülöttem, de én nyíltan megmondtam neki, hogy van udvarlém. aki jelenleg katona. Nem tudtam volna megcsalni az udvariéinak Ahhoz, hogy két fiatal a katonaság alatt Is hü maradjon egymáshoz, erősnek és kitartónak kell lenniük a szerelemben. A két év jő próba. Azt semmiképp se tartom helyeznek. írd meg te is a véleményed! ha a fiatalok katonaság előtt összeházasodnak. Túlságusan fiatalok még. nem elég érettek és komolyak a házasságra, hiányzik a kellő élettapasztalatuk. Sok fiatal azt gondolja, hogy ha elérte a tizennyolcadik életévét, akkor már felnőtt. Pedig ez nem azt jelenti, hogy már érett emberré vált. A házastársaknak kötelességeik vannak egymással szemben, felelősséggel tartoznak egymásnak. Ha gyermekük születik, akkor a gyermek helyes felnevelése ts óriást felelősséget hárít a szülőkre. Ezért nem tartom helyesnek, ha a fiatalok túlságosan korán házasodnak. Még nem eléggé érettek, ők Is még nevelésre szorulnak. Könnyebb a házasélet nehézségeit is leküzdeni, ha a házasság előtt a fiatalok anyagilag „összeszedik magukat“, ha lelkileg és érzelmileg kiforrottak és megfelelő élettapasztalatokkal rendelkeznek. Az én nézetem az, hogy ha két fiatal vatéban szereti egymást, néhány évig kibírják a várakozást, kibírják a katonaidőt is, mert szívükben folyton az a vágy lobog, hogy egyszer boldogok lesznek, hogy a hosszú várakozás után nyugodtabban léphetnek a boldogság útjára. Az Ilyen embereknek a szerelme mindennél erősebb és minden megpróbáltatást elvisel. Egy húszéves lény A KORAI HÁZASSÁG NEM HOSSZÚ ÉLETŰ A házasodásra az a legalkalmasabb kor, amikor a férfi már letöltötte a katonaidejét és elérte a haszonegyedik évét. A lány húszéves korában menjen férjhez. Ha két ilyen fiatal összeházasodik, megvan rá a reményük, hogy a házasságuk sikeres lesz. A túlságosan fiatalon kötött házasságokról nem a legjobb e véleményem. Ezek • házasságok szerintem nem bosszú életűek. A házaséletre alaposan fel kell készülni, meg kell te- remtent az anyagi feltételeit is, mert nem csupán szerelemből élünk. Meggondolatlan lépésnek tartom, ha valaki az Iskolibél kikerülve azonnal házasságra lép. Sokan a tanulmányaik végét se várják meg, és félemberként alapítanak családot. Sajnos ezek többsége kényszerből nősül és muszájból megy férjhez mert útban van a gyerek. Szülői segítség nélkül az Ilyenek nem sok boldogságot remélhetnek a házasságtól. Anyagilag nem önállóak, hogyan gondoskodhatnak majd a gyermekük- r°l? ,** ,as,szony ncm t»d főzni, mosni, nincs lakásuk és biztos jövedelmük. Enétktil pedig egyetlen család se létezhet. T. P. KoSlc« MI LESZ VELEM ÉS A GYEREKEMMEL? Tizenkilenc éves múltam, hathónapos a kisfiam. Nagyon boldogtalan vagyok, mert a férjem katona. Mielőtt berukkolt összeházasodtunk, mert a kicsike már útban volt. A férjemet nagyon szeretem, pedig Igen féltékeny természetű ember A be- vonulása etfitt folyton attól rettegett, hogy nem fogok rá várni két évig Ezért is engedtem neki, és ezért házasodtunk össze. En most a szüleimnél lakom, és a kicsi miatt nem dolgozhatom. Mindannyian örök rettegésben élünk, mert a férjem naivon 1 f.ki.4nii!r uS kaiön8s8bben nem érdeklődik felőlünk. Arta^hi- vatkozik, hogy nincs elég ideje. Hát lehetséges ez, hogy a katonaságnál még levélírásra se adnak időt? En ezt nem hiszem! Folyton az forog a fejemben, hogy talán akadt ott valakije. Sajnos, a kicsi miatt nem járhatok utána, és nem győződhetek meg az lgazságr61. Mindenkinek azt tanácsolom, hogy ne menjen feleségül o- lyan legényhez, aki még nem volt katona. Ml lesz most velem és a gyermekemmel, ha ö ott megismerkedik valakivel és elhagy bennünket? Mennyivel nyugodtabban várhatnék most rá, ha nem lennénk házasok, ha nem született volna gyermekünk! Egy Ipoly menti lány
