Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-29 / 35. szám
4 űi ifjúság Megtelt a klub Vasárnap este a klubban Vasárnap este van, s csak úgy találomra betérek a beseüovi (Besenyő) fiatalok klubjába. Nem jöttem rosszkori Két három lány lemezeket hallgat. „Arcomat a ténynek fordítom, a perceket én újra számolom...“ szél a Cint dala. A hangulat azonban szerény és csendes. Az ok: még nem jöttek meg a többiek, akik délután — fiúk és lányok — futballozni voltak. Arra persze már nincs időm, hogy kikérdezzem a lányokat, mert egyszer csak csapódik az ajtó, és egy szőke lány, aki belökte, s maga is majdnem beesett a fáradtságtól, szitkozódik jó ízesen, majd maga elé hajítva szatyrát, így fejezi be mondanivalójának értelmesebb részét: — Engem még egyszer nem szedtek rá, hogy veletek menjek és futballozzak! A többiek nevetnek, mosolyognak, hiszen a lány, Szlovák Anasztázia nem tudhatta, hogy ez alkalommal idegen fül is hallja szidalmait. Bocsánatkérésre, magyarázatra azonban nincs idő, mert alighogy becsukódik mögötte az ajtó, Bukaí Irénke teszi ugyanazt. Ö is végigjátszott egy futballmérkőzést, s ugyanúgy, mint a. többiek, a mérkőzés előtt is és utána is vagy húsz-huszonöt, összesen tehát mintegy félszáz kilométert tett meg kerékpárján. Az ő fellépése azonban nem ér ezzel véget. Átcsoszog a termen, társáénál is nehezebb szatyrát az asztalra hajítja, s üríteni kezdi a tartalmát. Egy rúd szárazszalámi, liter bor, egy pohár mustár, kenyér, valamint a torna vigaszdíja, egy kecses üvegváza kerül elő a zsákjából. Egyiket is, másikat is szinte odacsapja dühében az asztalra. És igaza is van. A lányok ama igénye, hogy nekik már ne kelljen végigjárni a futball „történelmét“ az őskortól napjainkig, ne kelljen rongylabdát kergetniük, hetedhéthatáron át, gyalogolniuk, kerékpározniuk, csak azért, mert megkedvelték a csodálatos labdát, jogos. Bukai Irénke után megtelik a klub, itt az „egész“ (kilenctagú) csapat. (Tartalék nincs, férjhez mentek.) Magyarázatot kérek, és ők mondják is a dolgokat, ömlik belőlük a szó. — Persze, nekik volt autóbuszuk, el is vihettek volna (mármint a bešeňovt férfi- és ifjúsági csapat), de hogy Sk értünk egy három-négy kilométeres kerülőt tegyenek, azt nemi , — Még fél kettőkor Is Itt ócsorogtunk, pedig már egyre ott kellett volna lennünk... — De te sem — fenyegetik meg Szabadkai Jánost, a SZISZ beseüovi helyi szervezetének az elnökét — tudsz soha semmit elintézni nekünk...! Mert tudod, még a „dresszet“ sem akarták odaadni. Hogy nekik senki sem mondta! Hogy nem engedte meg senki! Meg hogy van- e engedélyünk — ha nincs, akkor hozzunk — ilyen szövegeket nyomtak, — Nevettek is a nézők, mikor kiszaladtunk a pályára. Még egy „steril“ zoknink sem volt! Ahogy mondják a délután eseményét, egyszer-egyszer leintik egymást. — Persze, nektek is romantikáznotok kellett! Nektek is taxi kellett volna — már rég Idehaza vagyunk, ha nem várunk rátok Surányban. Aztán mégiscsak megnyugszanak és nekilátnak a vendéglátó csapattól kapott rúd szaláminak, s most már kérdezni is lehet tőlük: A szervezetről, a klubról, a fiatalok munkáiéról U szó aeh^r ök nem holmi bohó leánysereg, minv ahogy bárki is ülhetné, hanem SZISZ- tagok, akik kedvet kaptak futballozni. Sőt, nem is az „első generáció“, hiszen már tavaly és tavalyelőtt is működött a faluban leány-futballcsapat, csakhát sem a sportegyesület, sem pedig a többi vezető nem tartja fontosnak, hogy felkarolja, támogassa, „intézményesítse" igényüket. Ami még idekívánkozik; mindez csak töredéke, kis hányada munkájuknak. — Már majdnem egészében teljesítettük azokat a feladatokat — tájékoztat Szabadkai János, a helyi szervezet elnöke — amelyeket az I. országos közgyűlés tiszteletére vállaltunk. Dolgoztunk a faluban, rendbe hoztuk a „kis házunk“, a klub környékét. Segítettünk a falu parkosításában, a szövetkezetben, rendeztünk teadélutánokat, adtunk kultúrműsorokat és részt vettünk a járási ifjúsági szervezet által rendezett ifjúsági találkozón, ahol több díjat is nyertünk... — Athordtuk a falu népkönyvtárának a könyveit ide a szomszédba — szól közbe egy lány, hogy figyelmeztessen Bukat Irénke szerepére. Irénke ugyanis nemcsak a futballcsapat lelke, szervezője, hanem a szervezet titkára és mindenese, s ezen felül pedig a falu népkönyvtárának a leeendő vezetője is. A könyvtárat is tehát az Ifjúsági szervezet vette kezelésbe, s Bukai Irénke, a mindenes titkár vezénylete alatt el is végezték az első legfontosabb munkát, s új helyükre, jobb körülmények közé költöztették a könyveket. A falu vezetői és a szövetkezet elöljárói is — ahogy kitűnt Szabadikai János szavaiból — segítik a fiatalokat, támogatják őket, és számítanak munkájukra, csak éppen a lányok eme igényét még nem találták annyira fontosnak, hogy felkarolják, beiktassák a falu életébe. Mi szeretnénk hinni, hogy írásunk nyomán elsősorban az agilis és egyébként kiváló sportvezetők ráébrednek hibájukra, s éppúgy gondoskodnak majd a lányokról, mint a fiúkról, hiszen mint ahogy megtudtuk, a lányok szívesen segítenek a pályán is. Vállalkoznának brigádra is, ha alkalmuk nyílna egyszeregyszer kiszaladni a pályára, csak ne kelljen azt a fentebb leírt körülmények között tenni. Németh István Rapollo és Prága 1922. január elején a szovjet-orosz kormány meghívást kapott Génuába a Szövetségek Legfelsőbb Tanácsának gazdasági konferenciájára. A szovjet delegációt Csicserin külügyi népbiztos vezette. A konferencia április 10-én ült össze, és 34 állam képviseltette magát. Ezek a szovjet kormány képviselőitől azt követelték, hogy teljesítsék mindazokat a kötelezettségeket, melyeket ez előző orosz kormányok vállaltak. Csicserin visszautasította ezt a követelményt, és kijelentette: Oroszország hajtandó megfizetni a háborít előtti adósságokat, ha az USA kormánya és a nyugateurópai államok megtérítik azokat a károkat, melyeket ezeknek az országoknak az intervenciós hadseregei okoztak Oroszországnak. Mivel a konferencián nem tudták megegyezni, a Genua melletti Rapollóban találkoztak a szovjet és a német küldöttség tagjai, és megegyezés született a két állam között: mindkét állam eltekint a háborús károk megtérítésétől. Németország lemondott az államosított vállalatok kárának megtérítéséről; és elhatározták, hogy a két ország diplomáciai kapcsolatot teremt. A rapollői egyezmény törés volt a kapitalista országok egységes szovjetellenes frontjában. Június elején a csehszlovák és a szovjet kormány képviselői ideiglenes gazdasági egyezményt írtak alá Prágában. Ezzel végre Csehszlovákia de facto elismerte a szovjet kormányt, és alacsonyabb színtű diplomáciai kapcsolatot teremtett a két állam között. A teljes elismerés azonban még sokáig váratott magára. Csehszlovákia csak 1934-ben küldött követet Moszkvába. Nem csoda, ha figyelembe vesszük, hogy a csehszlovák külügyminiszter Beneš volt, aki 1920—2B között az állam kasszájából több mint háromszázmillió korona „támogatást“ fizetett ki a Csehszlovákiában élő fehérgárdista emigránsoknak. De nemcsak Beneš! Nagyon befolyásos szerepet játszott abban az időben Rudolf Gajda tábornok, a cseh fasiszta párt későbbi megalakitója, aki a csehszlovák hadsereg főtörzsének parancsnoka volt. Gajda előzőleg az ellenforradalmár Kolcsak admirális szövetségeseként szerzett magának „katonai“ babérokat Oroszországban. Mokcsay Arpád, az egyik fiatal műszaki Az elmúlt hónapok leforgása alatt hazánk keleti és nyugati határvonala között több mint ezer kilométeres szakaszon jelentős rendeltetésű acél- kígyó került a föld alá. A tranzit-gázvezetékről van szó. Nem tudom, mennyi földet kellett megmozgatni az acélkígyó beágyazásához, nem tudom, pontosan hány tucat folyó, hány száz kanális alatt vagy fölött kellett lerakni a vezetéket. Nem tudom, hány hegyen, dombon, emelkedőn kellett átvágniok az építőknek, de láttam és tudom azt,' hogy nagy és becsületes munkát végeztek. Egy esztendeje sincs még, amikor riportügyben egy egész napot bámészkodtam végig a vezeték építői között a bátkai határban. Láttam az embert befogadó kaliberű acélcsöveket. Tapasztalhattam, milyen a munka a tűző napon, elképzelhettem, milyen lesz majd a téli hónapokban. Megbámulhattam, ahogy az óriási csöveket ösz- szeillesztik, csodálkozva végighallgathattam a hegesztés igényességéről szőlő magyarázatot, megnézhettem, amint a hegesztést röntgenezték. Próbáltam kiszámítani, hogy az adott szakaszon hány gyűrűt kellett meghegeszteni egy-egy cső között. Rengeteget. a nagy vauaikozas orosziánrésze már elkészült. A vezeték összehe- gesztve, a földbe ágyazva fekszik. Ami még hátra van, az a vezeték csehszlovákiai szakaszán felépülő hét gázsürltő és továbbító állomás megépítése. A már ekészült műhöz mérten nem nagy feladat, de a rövidre szabott határidő bizony jócskán megnöveli. Hogy így van, azt a nagyon elfoglalt főmérnöktől, Zoltán Machótól tudom meg, aki a Veiké Kapušany-Í (Nagykapos) határban épülő egyes számú sűrítő és továbbító állomás építkezésének a vezetője. Gondterhelt ember. Családja Bratislavában él, onnét jött ő is, és itt marad, míg csak felelősségteljes munkáját be nem fejezi. — Ez lesz a gázvezeték szíve — mondja. — ötvenkét atmoszféra nyomás alatt kell majd továbbítanunk a gázt. Nagykapacitású turbinák, kompresszorok végzik majd a feladatot, s a mi dolgunk, számos vállalat kooperációjában megépíteni ezt az állomást. Funkciója továbbá a minőségi és mennyiségi ellenőrzés, a gáz lehűtése és felhevitése, röviden az, hogy minél nagyobb mennyiségű gázt juttassunk a csövekbe, és minél gyorsabban mozdítsuk a cél irányába. És persze az, hogy a kitűzött határidőre át is adjuk rendeltetésének, mert hát hihetetlenül nagy nemzetgazdasági pazarlás lenne, ha késnénk az átadással. Tavaly augusztus harmadlkán, amikor idejöttünk, itt csak egy nagy szürkészöld legelő nyújtózkodott. Rossz volt a város és e pont között a közlekedés, nem voltak munkásszll- lások, étkezdék és semmiféle szociális létesítmény. Azóta felépítettük magunknak. Természetesen a főépületet, az eredeti küldetését szolgáló kopresszortelepet, a legfőbbet sem hanyagolhattuk el. Minden tőlünk telhetőt megteszünk és biztosra ígérhetem, hogy október elsejére elvégezzük az első szakasz építését. A szocialista munkaverseny és la jó üzem- szervezési intézkedések kézenfekvő sikereket hoztak, és kilátásainkat is reálissá tették. Évi harmlncmllliárd HATÁRIDŐRE A tranzit-gázvezeték sűrítő és ellenőrző állomásának építői között köbméter gáz áramlik majd itt keresztül a hat megawattos turbinákon, ami a későbbiekben tovább növekszik majd. A mérnök elbúcsúzik, s egyik Idősebb kollégáját, az olasz származású Andrej Columbi mérnököt adja mellém, hogy végigkísérjen az építkezésen. Ö magyarázza, hogy a beruházás költségei már az üzemeltetés első esztendeje alatt megtérülnek. A Mária Halcínovfi, a brigádos takarító- lány, akire írnoki munkát is bíznak. minimum harminc évre garantált élettartamú acélcsövek tehát ez alatt az idő alatt képletesen aranycsövekké válnak, még akkor is, ha néhány évtized múlva a nyersanyagforrások e- setleg kimerülnének, ami viszont alaptalan feltételezés. Columbi mérnök, a fiatal brigődo- sok közé vezet. Negyvenen vannak itt, többségük a košicei Műszaki Főiskola hallgatója. Mária Halcinová még csak most végezte el a kilencedik osztályt, de ő is itt brigádozik. A munkásszállásokat, a lakókocsikat takarítja, s közben írnoki munkát is bíznak rá. Jól érzi magát, jól is keres, és belekóstol ebbe az életformába is. Mocskay Árpád ugyancsak fiatal fiú. A Košicei Mélyépítő Vállalat alkalmazottja. Segéd-építésvezetőként dolgozik itt, immár május óta. Akkor szakította meg tanulmányait az ipariban, s most az estiben folytatja, szeretné befejezni. Az építkezésről, annak fontosságáról, komolyságáról beszélgetünk. Szavaiból érződik, hogy a szakértelem mellett a lelkiismeretes munkát tartja fontosnak, amelyet nemcsak az ilyen komoly, hanem az igénytelenebb építkezéseken, mindenütt alkalmazni kell. Kollégája, Lipovský Karol az ipariban tanul, de nyári szünidőre havi kettőezer tisztáért jött ide brigádoz- nl. — Jól jön majd a pénz, sző se róla, de elsősorban a gyakorlati tapasztalatszerzés végett jöttem ide. Nem találomra választottam építőipari szakmát, azért szeretnék minél előbb, minél többet megtanulni. Itt lehetőség nyílik erre. Svätopluk Písecký szakállas fiatalember. Zilinán él, de a Cigef-bányá- böl jött Ide, mert egészségi okokból abba kellett hagynia a bányászkodást. Egy évre írta alá, hogy Itt, a kompresszorállomáson fog dolgozni. Az egy kerek esztendő épp ma járt le. Még csak dél van, de ő már a következő egy évre Is aláírta, a második építési szakasz időtartamára. Betonozóként dolgozik, de a szerelőmunkáknál is gyakran segít. Fényképezni nem hagyja magát, mert maga is fényképész. Ebből az információ- bél egy újabb bogozödik ki. Azért jött ide dolgozni, mert fényképész. Hogy értsük a dolgot. Tavaly tizenegyezer korona értékű japán Nikorn márkájú fényképezőgépet vásárolt kölcsönre, s ezt szeretné mielőbb visszafizetni. Havi rárom- és négyezer korona között keres, és különben is jól érzi itt magát. Háromna- pónként jár haza. Uličný Jozef mérnök ezelőtt félórával fogadott és állított munkába tizenhét brigádost, akik a košicei Orvosi Fakultásról Jöttek Ide. Ma habbeton kockákat hordanak, holnap ásnak. A kesztyűket épp most osztotta szét köztük. Kesztyű brigádosnak Is jár. Nekik is kétezer korona havi fizetést ígértek, egy teljes hónapra jöttek ide. A gázvezeték csövei a fűidben vannak, s a hét „szív“ is épül. Ezek közül látogattunk meg egyet, s kétszázötven dolgozót és hatvan brígá- dost. — Határidőre elkészül! — ismételte meg búcsúzóul Macho Zoltán, az építkezés főmérnöke. Reszeli Ferenc A szerző felvételei Lipovský Karol két tanév között jött ide dolgozni, a gyakorlatban is megismerni leendő hivatását t
