Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-15 / 33. szám
i új ifjúság 9 í Jr DENES GYÖRGY: GYURCSIS IMRE: FALAT RÖGÉN A FÖLDNEK EEzerkilencszázbetvenkettö. A költő kőt világ között fekszik falat rögén a földnek és szép álmokért könyörög. Már nem remél babért, szerelmet, szelíd nyugalmat esd magának, gyámoltalan lett, mint a gyermek, a mint vén paraszt: tétova, fáradt. Csak ámúl hamvas mély egén a lázban izzó földgolyónak, aztán elejti csöndesen utolsó csillagát a szónak. SIMKO CSABA: SASOK SZÁLLNAK Valami véglgvonaglott bennem és kiült riadtan a fekete partra — magam vagyok magamba zárva lyukas ég a ponyvára terítve alatta sasok szállnak karmukon viszik a vérem Erdő fák kézé zárva — t ablakok mögött úszik a bárka feltépett gondolatok néztem az ágat amint hajlott utánad s te ága lettél a fának de tndsz-e lehullani mint a levelek és ér-e szó mi szótlan pillantás mi vakon lát s tétova árnyékod alól kiúszni tudsz-e még? köviil itt minden és nó a por kővé nyílik a virág porrá mállik a hold feletted is az ág olyan mint az árny s csendet zádlt fejedre de te csak kapaszkodj legyen hintád az ág s ha majd megint megérint az álom és szemedből kicsordul egy sor valóság tapintsd végig a helyeket hol látatlanban áldoztál» DAVIB SZAMOfLOV: CSILLAGOK Vaktába kiszabva az égi körök, suhannák a csillagok, út)uk örök. WIADYSLAV BROMCEWSKI: NÉVTELEN Mint távoli dal, mint orgona-sor lila lángja a Visztula-szélen, mint boldogság, mely úszva sodor a mazóvl, azúrszlnű tényben, és mint, ami nem volt, s mint, ami lesz majd, de riadt még, félve-remegvén, mint nylrfa-gallyacska, mely új levelet hajt, s mely futna, ölelne, a repkény, mint féktelenül zöld, májusi pázsit, mint parton a víz csobogása, mint fecskemadár, mely égbe cikázik és véle a párja, mint szárnysuhogás, tebegőn, magasan, mint boldogság az Igében — 6 bennem olyan volt, éppen olyan — s most, élomsűlyünak érzem... Jlftl WOLKER: Forognak halk, peha tengelyeken, úszkálnák az űrbéli tengereken. SZERELMESEK Mélázik az ember. Az égre ha néz, arcára pereg la az ágbeli méz. Az emberi agyban Is éj van. örök, de benne Is csillagok azra pörög, 1 és tükrözi mind, ml világi valói Mint tüske — az arc mezeit kaparó, jégcsap — megperzsel akárcsak a láng, hal — mely a kezünkben Ide s oda ráng. De nem tükör ám csak az emberi ész. Elet van benne, meleg pihegés. Lábunkhoz a csillag a földre leszáll, mint kis vacogó-szlvú égi madér. Fölé hajolunk, s hogy nyugta legyen, tollába lehelünk Jó melegen. Kőházakon virág füzéreket láttunk növekedni délen. Fejem mellett pihent tejed, és szád Is ott volt az enyémen. Ma olyan nagy a holdfény, hogy sugara ölelésünk át nem fütheti, de a nagy világ olyan kicsi ma, hogy nem tnd közénk illeni. Sziréna búg a szeretők szivén, harsona zeng, a csend darabokra hasad. Ha utánad nyúlok, kialszik a tény, kezem érzi a szögletes tárgyakat, kútárgyakat, alvadt vér rögeit... A virágokon gonosz átok. Hlszed-e, hogy kezemben a ké klvlrtt? Megvárod-e, míg veled átölelem a világot? kkoribap történt ez, miA kor minden emberi számítást keresztülhúzva: harmadszor nyerte meg Pipik, a hírneves zsoké a Royal-dljat — háromszor, mindig ugyanazzal a versenylóval, hogy az embereknek ki- dagadt a szemük a csodálkozástól. (Az „ember" alatt e beszély folyamán mindig a lóval, a lóversenyekkel foglalkozó urakat, lovasokat, pincéreket és cigányokat kell érteni.) Pipik a gyözedelem után való estén jelentkezett a szürkeszakál- lú grófnál, a ló gazdájánál, a Casino előcsarnokában. A hidegvérű gróf annyira bizonyos volt a lova győzelmében, hogy ezen a délutánon még a versenytérre se ment ki, hogy megmutassa nagy szakál- lát az embereknek. — Jól viselted magad, Pipik — mond a gróf, és kezet nyújtott a zsokénak, harmadszor életében, a harmadik Royal-dlj alkalmából. Pipik tudta, hogy ezzel vége van a kihallgatásnak, a győzelem a- nyagi részét majd elintézi az ls- tállóvezető. Komoly, konok, zárkózott, hallgatag ember volt Pipik. Nem sokat felelgetett tehát a pincéreknek, akik körülötte jártak- kaltek, mert éppen ebédhez terítettek. Vállat vonva felelt a cigányoknak, akik hangszereikkel már megérkeztek, és az esti muzsikáláshoz készülődtek. Csupán a piros nadrágos hajdúval állott szóba a Casino kapujában. — Megnyertem a versenyt, mert amúgy is az a szándékom, bogy elköltözöm Magyarországból, mielőtt a cimborák bosszúból a korláthoz szorítanak. Pipik elvégezvén dolgát a Cast- nóban: szokásos kis kocsmájába ment, amely kocsmát azért kedvelte, mert nem jártak bele olyan emberek, akik a lóversenyhez ko- nyitottak volna. Budán volt ez a kocsma, polgári bormérés, ahol voltaképpen azt sem tudták, hogy kt az a borotváltképű ember, aki hében-hóban a kocsmában megfordul. (A zsoké ugyanis azt hitte, hogy nem Ismerik). Pipik Itt megitta szokásos borporctóját, zártan, lekonyltott fejjel, néha csaknem egy liternyi bort, amelyet e- legendőnek tartott szervezete karbantartásához. Senkivel se váltott szót. A szomszéd asztalnál arról beszélgettek, hogy maholnap eltűnik Budának ez a része, lebontkában megsértette az egész társaságot! Pipiknek megint csak tovább kellett mennie, mert most már többen Is figyelni kezdték. Mind mor- dabbul, mind kókadtabban, hogy sehol se engedik meginni a maga borát. Kegyetlen arccal nyitott be tehát egy korcsmába, ahol körűi se nézve, a mérőasztalnál megőllott, és bort kért. — Itt nem lehet ám verekedni — mond most valaki a háta mögött, aki valamiképpen, valahogyan Idáig követte és a zsoké kalapjára ütött. Pipik hátranézett. Egy csúnya kis suszterforma éljék a házakat. Különben egy vörös orrú ember, aki gyakran volt részeg: panaszkodott, hogy mi lesz a világból, ha már ezek a régi házak is eltűnnek, amelyek annyi nemzedéket láttak felnövekedni. Ez a vörös orrú mindig csak szavalt, mintha a városrész minden grundja az ő fejét búsltaná. És mikor a vörös orrú mellöl elszök- dösött a társasága (persze ez nem ment simán, mert sok kérés, könyörgés hangzott el, hogy maradjanak még együtt), a vörös orrú egy bátor gesztussal áttelepedett a zsoké asztalához. „Átment“ poharával, mint olyan ember, akit szemtelenné tesz a bor. Pipik csak pislogott a kalapja karimája alól. Vajon mit akar ez a vörös orrú? Az pedig úgy tett, mintha észre se venné Pipiket, hanem hátat fordított neki, és egy másik asztalhoz beszélt, ahol még últ néhány vendég. Ide küldte szónoklatait a városnegyed pusztulásáról. — Ml az, uracskám, nem tetszik? — kérdezte a vörös orrú hirtelen, Pipik felé fordulva, mintha az mondott volna valamit. A zsoké vállat vont, nem szerette a kötekedést. FeláUott az asztaltól, fizetett, megjegyzést nem tett. A vörös orrút ez még Jobban böszitette, és olyan lármát csapott, mintha Pipik után akarna rohanni. Egy másik korcsmába ment be a zsoké, miután ott előbb óvatosan körülnézett. Falból klnótt polgárok üldögéltek ott, akik talán évek óta nem jártak Pesten. De egy házmester külsejű ember, aki csak amúgy papucsban jött elő valahonnan a környékről, belépett az ajtón, és Pipikre mutatott: — Itt van az a fickó, aki a BéKRÚDY GYULA lőtt a háta mögött. Még a szeme is csirizes volt. — Ez a híres 16- csaló. Es mindenfelől dühös, kaján, 1- rigy arcok fordultak Pipik felé aznap este, amikor a Royal-dlfat harmadszor is megnyerte. Pipik nyelt egyet és hamarosan eltávozott. Egy Jámbor korcsmács- kába ment be, ahol legfeljebb a makk disznót ismerik a nagyvilág látányosságalból. Kis zúg volt az a korcsmácska a hegyoldalban. No, Ide ugyan éppen jókor érkezett meg Pipik, • győzedelmes zsoké. A korcsma rosné éppen az urát verte, mert az délután kiszökött a lóversenyre. — Itt van az a híres, aki miatt a pénzemet elvesztettem — ordított a nyúzott korcsmáros, amikor Pipiket megpillantotta. És ezzel asszonyostól együtt Pipiknek fordult. A zsoké csak nagy üggyel- bajjal menekedett a feldühödött házaspár elöl. Egy széket döbott a háta mögé. Most már valóban menekülnie kellett ebből az álmodozónak látszó városrészből. Siető, kopogó léptekkel fordult be mindenféle kis utcákba, ahol az ablakok és ajtók holtaknak látszottak mindaddig, amíg Pipik be nem tette a lábát az utcába. De egyszerre megelevenedtek még a kamrák és e- gyéb helyiségek ablakocskái is, a- mint mindenféle szemetet szórtak ki a menekedő zsoké nyakába. A néma ajtók felpattantak és átkokat kiáltottak. A plnceműhelyek- ből iparosok futamodtak elő, a- klk abbahagyták kalapálásaikat, amikor a híres zsokét futamodni látták. Minden és mindenki ót, a Royal-dl) nyerőjét, szidta Itt, mint- ba az egész városrészt boldogtalanná tette volna. — A legnagyobb csaló Magyar- országon — üvöltött Pipik nyomában egy hentesmester, aki boltjából futamodott kt. 0, bár elvlnne az ördögi — sóhajtotta rutamodás közben Pipik. Az ördögöt éppen Jókor hívta. Ott állót az egy kerítésnek vetve hátát, mintha részegségében nem tudna tovább menni. Hirtelen megkapta a zsoké gallérját, és a földhöz vágta. — Te mertél túljárni az én e- szemen? — toporzékolt az ördög. Mert hiszen 6 Is löversenyjáté- kos.
