Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-15 / 33. szám
aluhelyen általában F szürkén és eseménytelenül zajlik az élet. Az emberek végzik dolgukat, nem nagyon törődnek másokkal, legkevésbé a közügyekkel. E felfogást nyilván még a múltból hozták magukkal, abból a korból, amikor a keserves nyomor megtanította őket összeszorított fogakkal, egyedül, saját szakállukra verekedni a puszta létért. Hiába változott meg a felszabadulás után gyökerestül az élet, az évszázados felfogást nem lehet csak úgy egyik napról a másikra megváltoztatni. így volt ez eddig Biel (Bélyj községben is, vagy ha lehet úgy mondani, még rosz- szabbul, mert eléggé félreeső helyen fekszik. Ott, ahol három ország, Csehszlovákia, Magyarország és a Szovjetunió határa találkozik, az ország legkeletibb csücskében. Nincs nevezetessége, látványossága, híres szülötte, nevéhez nem fűződik monda, történelmi esemény, amely ismertté, vonzóvá tenné. Még csak fontos útvonal sincs a közelben, amelyen végighajtanának a modern vándorok, s egy lélegzetnyi pihenőre megállnának a faluban. Jobbára vasutasok lakják, a- kik a szomszédos Čierna nad Tisou átrakodóáilomásán dolgoznak. Általában jól keresnek, de ez a takaros házakon, a szaporodó motorkerékpárokon, személyautókon és egyéb „külsőségeken“ kívül nem nagyon látszik meg. Ogy van ez, mint a legtöbb hasonló helyen, az emberek nem tudják mire költeni a pénzüket. Kultúráról, hasznos időtöltésről nem nagyon lehet szó, a falu művelődési otthona már akkor is elavult volt, amikor felépült, s ennek lassan már húsz éve. Megfelelő körülmények híján a tömegszervezetek sem erőltették a tevékenységet, bár ez az indoklás nem mentség. Az igazsághoz tartozik azonban, hogy maga a nemzeti bizottság sem törődött a falu sorsával. A legutóbbi választások óta Az idősebbek és a szakemberek szabad idejükben a parkot övező vaskerítés felállításán dolgoznak HA EGY FALU ÖSSZEFOG azonban örvendetes változás állt be a falu életében. Ennek egyik legkézzelfoghatóbb eredménye; felélénkült a tömegszervezetek munkája, s a községfejlesztés. Évekig egy koronát sem fordítottak a falu szépítésére (állítólag nem volt), "de most egyszeriben lett pénz és megértés is a lakosság körében. Nevezetesen: megkezdték a falu szélén álló dülede- ző grófi kastély és a körülötte elterülő hatalmas, évszázados ritka fákkal díszített park rendbehozását. A kastély egy kicsit jelképe is volt a községben uralkodó viszonyoknak . Amikor legutóbb, jó egy éve ott jártam, szóvá is tettem, hogy bűnös hanyagság veszni hagyni az értékes fákat, az épületet, amely megfelelő tatarozás után még jó szolgálatot tehetne. Akkor azt a felvilágosítást kaptam, Az egész falu bekapcsolódott a községfejlesztésbe. A SZISZ- tagok rendbehozták a parkot hogy ez a műemlékvédelem feladata lenne, a községnek nincs rá pénze, meg nem is az övé az épület. Ogy volt vele, ahogy a szólásmondás tartja, hogy a sok bába között elvész a gyerek. Az új nemzeti bizottság első intézkedése az volt, rogy társadalmi munkát szervezett a párját ritkító park megmentésére. Érdekes, hogy ami régebben nem sikerült — legalábbis az akkori községi elöljáróság szerint — most várakozáson felül ütött ki. Az emberek készségesen segítettek a munkában. Ez is bizonyítja, hogy minden a szervezésen múlik. Ezúttal jó szervező is akadt, az új hnb-elnök, Perduk Sándor személyében. Fiatal, mindössze 33 esztendős, de bámulatos bölcsességgel, körültekintéssel és hallatlan energiával kezdett a község égető problémáinak megoldásához. Egy csapásra megszűnt a közöny, segít a SZISZ, segít a CSEMA- DOK, a Nőszövetség, a sportolók és a többi szervezetek, a falu apraja-nagyja. Alig akad a faluban épkézláb ember, aki kivonná magát a munkából, de így is meg kell említeni azoknak a nevét, akik a legtöbbet tettek annak érdekében, hogy a kastély pompás kertjét látványos vaskerítés vegye körül. Ezek közé tartoznak, akik már 100-150 órát is dolgoztak szabad idejükben: Gendrács Tibor, Bodnár László, Remák József. Burkus Pál (mindketen idős nyugdíjasok), Kónya János, Burkus Béla, Ujhelszky jános, Kobak István, Rab Sándor, Ho- lovöák István, Holovőák Sándor, ífj. Kobak István, Horváth Ferenc, Kovács József, Szatmári József, továbbá a SZISZ és a sportszervezet tagjai. Persze ezzel a munkával távolról sem oldódnak meg a falu problémái. Tarthatatlan a helyzet az üzlethálózat terén is. A hús- és tejüzlet például olyan körülmények között üzemel, hogy azt patkánylyuknak is csak enyhe túlzással nevezhetnénk. Egy árnyalattal sem jobb az élelmiszerüzet helyzete, holott olyan szolgálatot nyújt, amelyhez foghatót máshol hiába keresnénk. Télen- nyáron hajnali fél négykor nyit, hogy a korán kelők, a vasutasok és az állami gazdaság dolgozói Is bevásárolhassanak. Megható gondoskodás. A hnb most azt a tervet latolgatja, hogy a kereskedelmi központot is társadalmi munkával hozza létre, s a kész é- pületet eladja a Jednotának. Ha a terv megvalósul, akkor a maga nemében ez is különlegesség lesz, egyben figyelmeztetés a Jednota trebišovi járási szerveinek, hogy törődhetnének jobban is a lakosság érdekeivel és Igényeivel, Elvégre több anyagi eszköz áll rendel- - kezésükre, mint egy 1500 lelket számláló községnek. Valószínű, hogy a kultúrház kérdését is társadalmi munkával oldják meg. Két ilyen akció azonban még a lakosság legnagyobb készsége mellett sem valósítható meg egyídőben. Ezért ez továbbra is nyílt kérdés. Addig az egyre erőteljesebben tevékenykedő tömegszervezetek is úgy segítenek, ahogy tudnak. A SZISZ vagy másfél évvel ezelőtt rendbehozta a dülede- ző kastély egyik helyiségét. A fiatalok takaros kis klubot rendeztek be benne, melyben é- lénk klubélet bontakozott ki. Salamon Márta SZISZ elnök tájékoztatása szerint a klubot — mivelhogy számukra már ki- ^ csinek bizonyult —, önzetlenül átadták a sportszervezetnek. A hnb-től kaptak helyette a kastélyban egy több helyiségből álló, tágasabb részt, amely a rendbehozás után jobban meg- ' felel majd az ifjúsági szervezet érdekeinek és igényeinek. S ha már a sportszervezetnél tartunk, akkor érdemes megállni egy lélegzetvételre. Faluhelyen gyakran a sport- ' életre, szűkebb értelemben a labdarúgásra szorítkozik a társadalmi élet. Ha viszont még ez sincs, akkor tényleg haldoklik a község élete. Nos, Bély- ben évekig nem volt labdarúgó csapat, pedig tehetséges fiatal akadt szép számmal, csak nem volt, aki összefogja őket. Egy éve azonban megalakult a csa- . pat és várakozáson felül szerepel a bajnokságban. Mint korábban említettem, a SZISZ szervezet jóvoltából hajlékot is találtak. Ahol Ilyen önzetlen az e- gyüttműködés a tömegszerve- zetek között, ott jő úton halad a község sorsa. Bély községről ezt most bátran elmondhatjuk. Olyan tőke ez, amely mindennél értékesebb. Palágyi Lajos UJ ISI O LU co co *UJ A Vörös Hadsereg tagjai a harcok szüneteiben a nagymérvű Írástudatlanság ellen harcoltak Az 1919-es év kezdete nehéz volt az új Oroszország számára — az országot a polgárháború vihara dúlta fel. Minden nap újabb győzelmeket hozott a Vörös Hadseregnek, de ugyanakkor az ellenforradalmárok és az intervenciós hadseregek is arattak némi sikereket. január 1-én kikiáltották a Bjelorusz Szovjet Köztársaságot és egy nappal később, Charkov felszabadítása után az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságot, január végén a Huszton összeülő össznemzeti gyülekezet kinyilvánította a kárpátontúli területek csatlakozását Ukrajnához. Január végén a Vörös Hadsereg elfoglalta Lugansz- kot, de Gyenyikin fehérgárdista tábornoknak sikerült parancsnoksága alá keríteni a doni és kubáni kozákok „önkéntes hadseregét“. Február elején Nyikolajevben és Herszonban francia katonák szálltak partra Berthelot tábornok vezetésével. Vlagyivosztokba újabb angol és japán katonák érkeztek. Február 10-én OSZSZSZK kormánya békét ajánlott fel Lengyelországnak. A lengyelek válaszul elfoglalták Breszt-Litovszkot és Bialisz- tokot... ÜMeleS K3SZELI FERENC RIPORTSOROZATA Á temelés költségeit a nagyszülők fedezik. Azok, akik a lányoknak arra is pénzt adtak, hogy kifizethessék apjuk nem kis összegű bankkölcsönét. Azóta több mint nyolc hónap telt el. Az apától nyolc hónap alatt egyetlen levél és egy húsvéti képeslap érdkezett. A levélben kétszáz márka volt. Ez feketepiaci áron kalkulálva Is csupán kétezer koronát jelent. A lányok több levelet írtak. Megírták, a temetés több mint ötezer koronába került. Húsvét előtt fel is hívták őt telefonon. Azt mondta, előző nap adott fel pénzt. De azóta is csak az a bizonyos képeslap érkezett. Kellemes húsvéti ünnepeket kíván... íme, néhány részlet az apa utolsó leveléből, a- mely fia halála óta egyben az első is. „Drága Editkém, Yvettem, aranyos gyermekeim!“ „Nagyon köszönöm leveleteket, amelyet már nagyon vártam, bár tudtam, semmi örvendetesét nem olvashatok majd benne. Ez a tragikus eset teljesen tönkretett. Borzasztó sem ez, hogy a mi Ti- borkánk, szegény, mindnyájunkat és ilyen korán elhagyott. Azóta még csak rendes álmom sincs, mert az a szegény aranyosom állandóan a szemem előtt van. Hiszen mihdig csak sírok, hiszen olyan borzalmasan sajnálom őt. Ilyen gyászt még a mama halálakor sem éltem át, mert akkor már tudtam, hogy rajta senki sem tud segíteni“. így fr az apa. Valahány mondatára rá lehetne kapcsolódni, mert hiszen szinte szájába adja az olvasónak a választ. Ö persze nem tudta, hogy mindez egyszer a nyilvánosság elé kerülhet... s felette a nyilvánosság próbál majd Ítélkezni... De olvassuk tovább a levelet! Most az elkerülhetetlen önkritika következik, melynek hitelét az Ítélőképesség inkább elveti, mintsem igazolná. „Tudom, minden bűn engem terhel, mert akkor hagytalak el benneteket, amikor a legtöbb szülői szeretetre és gondviselésre lett volna szükségetek. Most valóban a vilég legszerencsétlenebb emberének tudom magamat, és boldog talán már 'oha nem leszek. Mert ezzel Igazán nem számítottam.... hogy ilyesmi történjen veletek.“ Az ember hiába próbál jóhiszemű lenni, ezzel az apával szemben — nem megy. Hát ha a fia halálára nem is, de mi jóra számíthat egy ötven- esztendős férfi, amikor ilyesmit hagy maga után. gondolván... nem, nem is tudom, mit gondolhatott, mi jóban bízhatott, miben remélhetett ez az ember. „Azon a szerdán (11. hó 10-én) gondolataimban veletek voltam, mert úgy véltem, délután volt a temetés. Valóban szomorú órákat éltem át. De az itteni plébános űr 11. hó 14-én és 11. hó 16-án szentmisét szolgáltatott Ttborkáért. Az egyik az vasárnapi mise volt, amelyre a Stuttgart környékén élő szlovákok járnak havonta egyszer Böb- lingenbe. Bizony, sokan közülük szintén sírtak, részvétüket fejezték ki drága kisfiam elvesztése fölött. A plébános úr mellett élő asszonyka nagyon sajnálkozott, úgy sírt, mintha a saját fiát siratta volna el, mert hiszen valahányatnkat fényképről ismer.“ Ha mindez így igaz, akkor azt kell, hogy higy- je az ember, hogy a szentmisén résztvevő és siránkozó emigránsok szellemi fogyatékosságúak, a- kiknek a tények ismerete mellett meg sem fordul a fejükben, hogy itt nem sírni, de vádolni kell egy apát... aki tudjuk, mit követett el. Persze e hipotézis korántsem lehet valószínű, s nem kell egyonelemezni a dolgokat, hogy arra a feltételezésre jussunk, miszerint az apa azt hitette el az emigránsokkal — könnyű ezt egy emigránssal elhitetni —, hogy oeki, valamilyen — nyilván politikai — okok miatt távoznia kellett az országból, s szeretett gyermekeit nem sikerült magával mentenie. Hogy a világ legboldogtalanabb emberének érzi most magát! Hát igen. A szeretője, akivel külföldre ment már jó régen elhagyta. Dúsgazdagnak sem mondhatja magát, s a pénzért neki is, ott is meg kell dolgoznia. Elhagyott gyermekei sem nyertek a lutrin, sem vagyont, sem szülői szeretetet, sem szülői támogatást, sem védelmet. Állami támogatást, állami védelmet azt igen, de az állam is csak állam, ám a szülői szereletet pótolni ő sem tndja. A levél további részében egy álmát meséli el, amely hiedelme szerint a tragikus halál megsejtése volt. És, hogy ébredés ntán sétálni ment az erdőbe, ahol borostyánt tépett, olyant, amilyenekből a halotti koszorúk készülnek. Az ágakat azóta is Tibor fényképe mellett tartja. A levélben kétszáz márkát és egy ilyen borostyánlevelet mellékel. „Ne féljetek — írja — nem feledkezem meg rólatok, s ha valamire szükségetek van, Írjátok meg. Hiszen valóban igyekezem annak érdekében, hogy átlélt fájdalmatokban ne legyen másban is gondotok.“ A lányok több levélben megírták, nagyjából mire is lenne szükségük. A szülői szeretetről nem Írtak. Eltelt nyolc hónap és jött egy húsvéti képeslap. Hát e képeslapot igazán nélkülözni tudták volna. Nem akarok pimasz lenni, de hát mi mást mondhat erre az ember. „Drága aranyos gyermekeim, még Írjátok inog nekem, milyen volt a temetés, sokan voltak-e, s ha vannak fényképek, küldjétek belőlük! Kétszáz nyugatnémet márkát küldök itt nektek, hogy tudjatok venni valamit. De írjátok meg, most mire lenne szükségetek s küldjétek magatokról pontos méreteket is. januárban ismét küldök majd pénzt.“ jannár eltelt, a méretek elmentek — de semmi válasz. S most következik valami, kiemelde, amit nem emelek ki, de az apa húzta alá a levelében: „E- ditkém kérlek, nagyon gyorsan küldj egy arról szóié igazolást, hogy jársz iskolába, és küld el Tlborka halotti bizonyítványát is. Megpróbálok Itt valami segélyt kieszközölni Tibiké temetési költségeire. amit aztán azonnal elküldök nektek. Kislányaim. nagyon gondosan törődjetek magatokkal, s ha problémáitok vannak, írjátok meg nekem. Valószínű, hogy karácsony előtt még felhívlak benneteket telefonon, s majd küldök táviratot, hogy melyik napon, hogy beszélhessünk. Úgyszintén írjátok meg, rendben megkaptátok-e a pépzt, hogy ne legyenek felesleges gondjaim. Adjátok át üdvözletemet Mária néninek és főismerőseimnek. A karácsonyi ünnepek alkalmából minden jót kívánok nektek, és ne szomorkodjatak. Szívélyesen üdvözöl benneteket, gondol rátok és üdvözöl benneteket Apátok“. „Itt mellékelek egy ágacskát abból a borostyánból, Vigyétek el Tibiké sírjára! E« «nť a levél véget ér.
