Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-15 / 33. szám
I új ifjúság 5 y A MEZTELEN MAYA ÉS AZ INKVIZÍCIÓ Franciscu Goya, spanyol festő születésének és halálának két dátuma között (1746—1828) szélvihar sodrású a történelem. Mintha ezt akarná megállítani a spanyol királyság: fenntartja a Szent Hivatal, az inkvizíció intézményét. 1808-ban megszünteti ugyan, de 1814-ben újra életbe lépteti — az inkvizíció intézménye túléli Goyát, a festőt. A NUNCIO VÁRATLAN LÁTOGATÁSA „A mi Urunk 1798. esztendejének szeptember hó 19. napján a Szent Hivatal törvényszéke kimondotta ítéletét Constancia Rodriguez madridi könyvkereskedőnő ügyében. A mondott nőszemélyt bűnösnek jelentette ki; eretneknek, a keresztény közösség elrothadt tagjának nyilvánította; utódaira nézve ötöd- íziglen száműzetésre, vagyonelkobzásra, valamint azonnal végrehajtandó vergüenzára ítélte, — eszerint a mondott nőszemélyt mezítelen felsőtesttel vezetik végig a városon, a kikiáltó hangos szóval hírül adja bűnét és büntetését, s két ítélet- végrehajtó minden kikiáltáskor edős vesszővel yérthúzó ütést mér reá.“ „A mondott nószemély bűne, hogy raktárában 17 olyan tilalmazott könyv találtatott, amely .■miországi festők olyan képeit tartalmazza, amelyek rontó pa- ráznasággal ábrázolják a test mezítelenségét.“ Az ítélethirdetés jelenetét és az ítélet végrehajtásának lefolyását dermesztő vízióként rajzolta le Francisco Goya; Károly spanyol király udvari festője. Még gyermek volt, amikor Za- ragozában az első inkvizíciós ítélet-végrehajtását látta: egy eretneket égették el a máglyán, a Puerto del Portillo előtt. Attól kezdve éberen figyelt: „A halottak nyitják ki az élők szemét“. Már meglett férfi volt, amikor egy napon nála is megjelent az inkvizíció kámzsás, zöld köpenybe öltözött küldöttje, a nunci: „Áldott legyen a Szent Szűz háromszor áldott.“ A szokásos üdvözlés elhangzott, Goya mereven nézte a nunciót, aki némán egy pecsétes borítékot tett az asztalra és eltűnt. Goya hosszú ideig nem nyúlt hozzá, aztán mégis felbontotta. A Szent Hivatal meghívását tartalmazta a perui alkirály elítélésének kihirdetésére. Lassan megnyugodott a szívverése; mást várt. Egy olyan képe rejtőzött már a függöny mögött, amelynek megfestését kérlelhetetlen szigorúsággal tiltja a Szent Inkvizíció. A vérfagyasztó gyűlölet, a- mellyel a Szent Hivatal tiltotta a ruhátlanság ábrázolását, a középkor óta változatlan hevességű maradt. 150 évvel Goya előtt csak Velasquez mert a tilalommal szembeszegülni, amikor megfestette a Donna Des- nuda című, mezítelen Pszihét vagy Vénuszt ábrázoló képét. Az inkvizíciótól csak az mentette meg, hogy megrendelője maga fülöp király volt. Goya a- zónban a mostani IV. Károly királytól nem kapott megbízást mezítelen képek festésére: a papucshős király sokkal jobban félt feleségétől, a kiállhatatlan Pármai Mária-Lujzától... A SZÉP HERCEGNŐ SZÁMŰZETÉSE A 16. században picaro-nak („a nép vidám fia“] hívták a kézműveseket, az utcai árusokat, a zenészeket, a táncosokat. (Nőnemű megfelelője: picara.) A 18. században majo, illetve maja lett a nevük, és főként Madrid Manoleria nevű városrészét lepték el. A majákról, az utcák hevesvérű leányairól elragadtatva ír még XVI. Lajos ^francia király madridi követe is: „a maja angyali a templomban, ördögi az ágyban, büszke az utcán.“ Öltözetük: alacsony sarkú cipő, kivágott, hímzett mellényke, színes sál, csipke mantilla, magas, díszes csontfésű és a bal láb harisnyakötőjében éles tör. Az előkelőknek tilos volt a majo-maja viselet és beszédmodor. Ennek ellenére az udvari világ tagjai valósággal versenyeztek, hogy ebben az öltözékben örökíthessék meg magukat. Ezt tette a király felesége, Pármai Mária-Lujza is, aki/ maja öltözetben festette le magát. Pedig a királynő öreg volt, ráncos, elhízott és csúnya: valódi fogait gyémántfogak helyettesítették — ezért van olyan keményen összeszorítva a szája a festményen. Maja ruhában festette le magát az udvar egyik híres szépsége, a koromfekete hajú Dona Cayetana, Álba hercegnője is. Közismerten „súlyosan kifogásolt“ szerelmi kapcsolat fűzi Goyához, és a kíméletlenül vallásos Pármai Mária-Lujza áskálódása végül is odavezet, hogy az inkvizíció közbejöttével Dona Cayetanát száműzik az udvarból. Cadizba vonul vissza, itt tartja „lever“-jeit, fogadásait, amelyeken nagyon gyakran megjelenik Francisco Goya, az udvari festő. A királynő és az inkvizíció feszülten, némán figyel: talán az alkalomra vár. Az eseményeket azonban ettől a perctől kezdve sűrű köd takarja, és az udvarban, sőt egész Spanyolországban szárnyra kelnek a suttogó legendák egy képről, a- mely Álba hercegnőt ábrázolja — meztelenüll A legendákat Feuchtwanger szövi majd bele a Goyáról szóló regényébe, titkos folyosókkal, gombnyomásra elmozduló falakkal, hajdani börtönök rejtett celláival és sok más romantikus elem között egy heves szerelem nyers jeleneteivel. De az a regény a 20. században születik meg, és a 20. század még messze vaq... ELKÉSZÜL A MEZTELEN MAYA A 18—19. századot átívelő ■időszakban vagyunk. Az inkvizíció halálos ítéletet ugyan már nem hozhat — az utolsó áldozatot 1781-ben, Sevillában küldték máglyára —, de a megidézetteknek most is sárga színű, durva zsákingben, a sam- benito nevű szégyenruhában kell megjelenniük a Szent Hivatal törvényszéke előtt. Fejükön hegyes kalap, a coroza (sokszor megjelennek Goya képein), nyakukon kötélhurok, kezükben zöld színű, kioltott gyertya. A törvényszék tagjainak feje fölött a Szent Hivatal címere: zöld kereszt, kard és vesszőnyaláb. így jelenik meg a Szent Hivatal törvényszéke előtt az a ,-,piactér! festőnek" nevezett vádlott is, akinek bűnéül azt róják fel, hogy a „trompe Ioeuii nevű, a korszakban jól ismert szemfényvesztő festői játékot alkalmazta: lefestett egy nőt, és a nő képének nézése közben a ruha színei egyszer csak kápráztatni kezdik a szemet, ebben a káprázatban a ruha eltűnik és homályos, vibráló körvonalakban megjelenik a „fondorlatos ravaszsággal háttérbe rejtett mezítelen test“. Minthogy halálos ítéletet nem hozhatott az inkvizíció, 200 korbácsütésre ítélte és gályarabságra küldte a bűnösnek nyilvánított festőt.. Ekkor már elkészült Goya Meztelen Maya című képe. Titok, hogy hol rejtette ei, mint ahogy ma sem tudjuk még a kép megszületésének pontos dátumát. Egyes kutatók úgy vélik, hogy az 1700-as évek vége és az 1800-as évek eleje közötti időszakban jött létre. A század elején került elő és a madridi Prado Múzeum egytk nagytermében helyezték el. Az arisztokrata gőg körömszakadtáig szembeszálit azzal a feltételezéssel, hogy Álba hercegnő mezítelen modellje volt Goyának. Tagadásukat megcáfolta a hercegnő holttestének nemrég történt exhumálása: csontrendszere tökéletesen megfelelt a Maya képen ábrázolt testnek. LENYŰGÖZŐ SZERELMI VALLOMÁS Más ok miatt keltette fel az érdeklődést a legújabb időkben a Meztelen Maya című kép. Angol művészettörténeti kutatók figyeltek fel arra, hogy a meztelen képen a mellek tartása természetelenes. Goya jellemének, nagyszerű emberi magatartásának ismeretében nehéz feltételezni, hogy az általa oly hevesen szeretett Dona Cayetanát kitette volna az inkvizíció gyötrelmeinek. A mellek természetellenes helyzete azt mutatta, hogy Goya a Felöltözött Maya alapján festette meg a meztelent, anélkül, hogy modellre szüksége lett volna. Erre utal az is, hogy a comb a természetesnél jóval vastagabb, csak azért, hogy kitöltsön egy kis űrt a két comb között, s hogy így megmaradjon a test csodálatosan szép csónak-formája. Ezzel azonban különös jelenség keletkezett: az egész test nyomásának nem enged a pamlag anyaga, és így maga a test úgy tűnik, mintha a pamlag fölött lebegne. Ez a lebegés a kép egyik kápráztató csodája. Minden mezítelen nő, akit valaha megfestettek, lenyűgöző formája az udvarlásnak. De nincs még egy olyan festmény, akár Tizian, akár Delacroix vagy Renoir festette is, amely ennyire nyilvánvalóvá tenné a festményben megfogalmazott vallomást. Goya vallomása erőteljes és komor: a Meztelen Maya arca közönyös, de teste lebegő, elérhetetlen. Egyedül Goyáé. Magának festette. IRODALOM A RÁDIÓBAN Incselkedés? Nem tudom mire vélni, miért incselkedik velem folyton a Rádió műsorszerkesztősége? Július utolsó hétvégére u- gyanis azt ígérte a kiadott műsorban, hogy szombaton 15.00 órakor a Tíz perc irodalom keretében „4j verseket, karcolatokat és aktualitásokat“ fognak sugározni. Meg kell hallgatnom az adást. Az új versek mindig érdekeltek, a karcolatok különösképpen, az aktualitásokra pedig illik odafigyelnem — gondoltam. Hát nem pechem volt? Oj versek sehol, karcolatok sehol, s az aktualitások? No, ne siessem el a választ, elismerem, hogy több hallgatónak újdonságot jelent Kőszegi Ábel Töredék című krónikája Radnóti Miklós utolsó napjairól, de velem valóban mintha nem is a Rádió, hanem az ördög incselkedne: éppen e- lözó nap olvastam el, nem sokkal azután, hogy a Madáchtól meghozta a posta. Vasárnap 10.00 órákor a Látóhatárban „könyvekről és emberekről“, valamint világirodalmi érdekességekről kellett volna hallanunk. Könyvekről szó sem volt, s ilyen összefüggésben emberekről sem. Ha a- zonban Lorcát világirodalmi érdekességnek szánta a szerkesztő, akkor feloldozást nyerhet az immár másodszori beugratás bűne alól. Mert a Lorca- vers bemutatása és elemzése igazán megérte a húszperces kikapcsolódást. Noha merő véletlennek tűnik, hogy szombaton Radnóti Miklós, vasárnap Frederico García Lorca került programra, én mégis összefüggést éreztem kettőjük között, .mert hisz sokban rokonítani lehet őket. A két műsorszámnak — a kezdetben kiváltott morgolódá- son kívül — volt egy pozitív kihatása is: újra kézbe vettem nemcsak Kőszegi Ábel hatásos könyvét, hanem Radnótit és Lorcát is. Mivel Radnóti mégiscsak gyakrabban napirenden van, 'Lorcánál időztem többet. Nemcsak azért, mert az András László által elemzett románcban a költő gyakran visszatérő kedvenc színe, a zöld az én kedvelt színem Is (Zöld, szeretlek,, zöld, imádlak“], hanem a- zért is, amiért Garai Gábor Vallott róla válogatott műveinek magyar nyelvű kiadása alkalmából: „Lorca méltán megérdemli, liugy életművét mindennapos szellemi tápláléknak kijáró becsben tartsuk.“ A Cigányrománcok — Romancer« gitano — egyikét hallottuk. a csendőrzaklatások miatt „alvajáróvá“ lett cigánylányról. András László szakavatott fejtegetése közeibe hozta nemcsak a' költőt, hanem Andalúziát is. Az elhangzott és magyarázott románc a mai spanyol költészet élvonalába tartozik. Lorca itt néphagyományra alapoz: népi a forma, népi az atmoszféra, a motívumok, az alakok, a történet. A művészi kivitelezés ugyanakkor modern: avantgárd. Ebben — és a legtöbb Lorca-versben — ott bujkál az a magatartás, a- mely nemcsak a. megénekelt, drámai sorsú cigánylányé, hanem a költőé is, hogy tudniillik abban a közegben legfeljebb meghalni vagy szenvedni lehet, de tovább a megszokottba beletörődve élni — nem. É- rezzük, hogy az üldözésnek ki- tet cigánylány sorsában a költő diktatúra elleni tiltakozása is kifejezésre jut. A müsor-előrelejzés ördöge így váltott ki végeredményben kedvező fogadtatást a hallgatóban. A jövőben azonban mégis szíveseebben venném, ha a kiadott és a tényleges műsor fedné egymást! TOLVA] BERTALAN Történetek Mascagniról A SZIVAROK Amikor meghívták Mascagnit, a híres olasz zeneszerzőt a szegedi szabadtéri játékokra, az erősen szivaros maestro a kelleténél véletlenül kevesebb szivart hozott magával Olaszországból. Az olasz toscanik gyorsan elfogytak. A vendéglátók finomabbnál finomabb szivarokkal lepték meg, de valamennyit túl gyöngének találta a mester. Végre az egyik műszaki munkás megajándékozta egy „rövid“-del. Mascagni rágyújtott. — Végre egy szivar! — nyilatkozott elégedetten néhány szippantás után. Az egyik énekes megjegyezte, hogy ilyen szivart náluk csak a kocsisok szívnak, mire a mester így döntötte el a szivarkérdést: — ügy látszik, szivar dolgában a kocsisoknák jobb Itt az ízlésük, mint az uraknaki S a kocsissztvarból kétszázat vitt haza magával. A KARMESTERI PÁLCA Mikor Mascagni Bécsben Shy című művének utolsó próbáit tartotta, valamelyik próbán a szerző nem volt elégedett a zenekar játékával és vérbeli olasz temperamentummal, kézzel igyekezett megmagyarázni, hogy képzeli el ő ennek a résznek ideális tolmácsolását. Nem használt a magyarázat sem, s ekkor Mascagni, olasz karmesterek módjára indulatosan, dirigensi pálcájával kezdte ütni a taktust a karmesteri pulton, mégpedig olyan temperamentummal, hogy a pálca egyszer csak apró darabokra tört. Ott ült egy bácsi műbarát a próbán, s azonnal odaugrott ' a maestróhoz. Kérte, engedje át neki az eltört karmesteri botot. Hajlandó érte jótékony célra nagyobb összeget felajánlani. Mascagni nevetve nyújtotta át a karmesteri pálca roncsait, s a műbarát a jótékony célra felajánlott összeget ott helyben mindjárt ki is osztotta a zenekar tagjai között. A próbát folytatták tovább, s mikor a kritikus ponthoz értek, Mascagni csodálkozva tapasztalta, hogy ami az imént sehogy sem akart sikerülni, most már úgy megy, mint a karikacsapás. Mikor befejezték a próbát, Mascagni a zenekarhoz fordult és elégedetten így szólt: — Végre felfedeztem azt a szert, melynek segítségével biztosan és gyorsan megértethetem magam a zenészekkel. En kész is vagyok minden negyed órában eltörni egy dirigenst pálcát, de hol akad mindig ember, aki ennyi pénzt ad egy eltört botért? (rpj „Kicsi korom óta szerettem rajzolni, és meglehet, ha művészeti középiskolába jártam volna, tűrhető rajzraű- vész válik belőlem. Ám minálunk az iskolában újságot adtak ki, s én ebbe az újságba nemcsak karikatúrákat rajzoltam, hanem verseket Is írtam... Verseket tanítóimról és általában az iskolai életről. Később olyan emberek közé kerültem, akik Irodalommal foglalkoztak, s lassanként számomra is rendszeres foglalkozássá vált az irodalom. Akkoriban ismerkedtem meg közelebbről Puskin műveivel és úgy megszerettem őket, hogy mindmáig gyönyörűséggel olvasgatom, s azt hiszem, soha nem is távolodom el tőlük. — Miért kezdtem verseket írni? Hm... Hát valószínűleg azért, mert egyszerűen minden művészi törekvésem versekbe kívánkozott. ... 1917-ben, a forradalom után a frontra kerültem, onnan tértem haza Ogyesszába. Elkezdődött a polgár- háború, Ogyesszában szakadatlanul harcok folytak, ám én ennek ellenére tigrisekről, vadállatokról meg a bolygó hollandiról írogattam, a legkacifántosabban ódon szavakat keresve ki hozzájuk. Mindez annak jele volt, hogy még nem éltem együtt korommal, csupán szolgáltam őt. Egyszerűen úgy gondoltam, hogy a mai sor teremtette szavak idegenek a költői névtől. Emiatt mély belső megrázkódtatást, éltem át, s két vagy három évig egyáltalán nem írtam. De elmentem kultúrmunkásnak, előadásokat tartottam, voltam fullajtár újságíró, csak hegy meg tudjam hallani a kor hangját, és erőmtől telhetőén e hang szólaljon meg verseimben. Ekkor értettem meg, hogy az egész világ-irodalom elbújhat annak az embernek az életélményei mögött, aki a forradalom szemtanúja és résztvevője. 1925 után, már Moszkvában írtam meg Opanaszról gondolkodva című hosszabb müvemet. Azt meséltem el, benne, mit láttam Ukrajnában a polgárháború idején. ...Ogy gondolom, ma már képes vagyok arra, hogy szövevényes, bonyolult témákról is egyszerűen beszéljek. Nagyon sokat dolgozom verseimen — egy költeményen kér-három hónapot. — Hogyan írok? Szabályba foglalható törvényeim nincsenek, de bőséges tapasztalataim igen. Tizenöt éve írok már, s e hosszú idő alatt bizonyos módszerek kétségtelenül kikristályosodtak. Egyéni módon választom ki például a jelzőket, alakítom ki a költői képeket, rostálom a nyersanyagot. Még egy sajátosság: nem különálló verseket írok, hanem ciklusokban gondolkodom, azaz» verseim szorosan kapcsolódnak, függenek egymástól. Sokszor mondják, hogy jól írok, de én mégis úgy látom, hogy még mindig tökéletlenül gyakorlom mesterségemet. A költö munkája igazán nem könnyű, költőnek lenni ugyanolyan nehéz, mint mérnöknek: ez és amaz egy tudomány. Sokan azt hiszik, hogy ha valaki egyszer költő, biztosan hosszú hajat visel és csapszékekbe jár. Ez persze nem igaz. Munkámért ugyanúgy felelős vagyok, mint bármely mérnök vagy szakmunkás.“ BAG- RICKS J
