Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-12 / 50-51. szám
N O 14 N aponta kap levelet. Már nem egyet, de még nem is százat, úgy ötöt-hatot. S ezzel el is jutott a népszerűség első állomásáig. Első nagy szerepével, A fekete város Fabriczius Antijával kilépett az ismeretlenség szürkeségéből. Nagy Gábor a Színház- és Filmművészeti Főiskola idén diplomázott növendéke a televíziós filmsorozat nagy fölfedezése volt. Halk szavú, fölösleges gesztusoktól mentes, szépen beszélő, tehetséges színészként ismerhettük meg. A teenagerek, elsősorban a lányok, is fölfedezték, írnak neki a főiskolára, a televízióba, a Vígszínházba és a Pesti Színházba, mindenhová, ahol megfordul.-0— — Élete első nagy csalódása? —.. Akkor ért, amikor nem vettek föl a főiskolára. A harmadik rostán estem ki. — Az első kellemes meglepetés? — Hogy fölvettek. Egy esztendőre a sikertelen kísérlet után. — S a közbeeső egy év? — A Nemzeti Színház stúdiójának tagja voltam. Készültünk a felvételire és statisztáltunk. Bár néma szereplőként, de feljutottam a színpadra, és ez csodálatos volt. , Mikor és hol szólalt meg először színpadon? Harmadéves főiskolásként kis szerepei kaptam a Pesti Színház , Ház a város mellett című darabjában. Már hetekkel a próbák megkezdése előtt bejártam a színházba. Valamilyen furcsa érzéssel vártam az első Igazi színpadi megszólalásra. Féltem-e? Talán. Ideges voltam? Nagyon, addig a percig, amíg felgördült a függöny. — Azután? — Egy pillanat alatt kiszaladt belőlem a feszültség, félelem, idegesség — nem tudom, minek nevezzem. A próbákon egyébként ma is idegesebb vagyok, mint előadás előtt. — A Yabriczlus-szerep előzményei? — Zsurzs Éva 1970-ben hívott be próbafelvételre. Rómeó monológját mondtam el Túl fiatalnak tartott, s ezért bajuszt ragasz- tatott nekem a rendezőnő. E „dísszel“, amelyet — be kell vallanom — nagyon gyűlöl tem és szerettem is volna tőle szabadulni, kellett játszanom Fabriczius Antit. — Egyetért hőse tetteivel? — A próbafelvétel után megkaptam a for gatókönyvet, és még azon az éjszakán végigrágtam magam rajta. Az első pillanattól izgatott a kérdés: helyesen cselekedett-e, hogy halálra ítélte Görgey Pált? Hol, melyik pillanatban rontotta el az életét, mert elrontotta. De a mai napig sem tudom az önmagámnak feltett kérdésre a megnyug tató választ megadni. — Neves színészekkel a kamera elé lépni nem volt nyomasztó? — Igen is, meg nem is. Egyetlen furcsasága a találkozásoknak: abban a percben, amikor Avar Istvánt — akit a Nemzeti Színházból már régen ismertem, s akit nagyon tisztelek és szeretek — megpillantottam, elkezdtem bakizni. — A népszerűség első jeleivel hogyan találkozott? — A színházban az Adáshiba előadásain, ahol is szerepemben senki sem figyelt rám, a tévéfilm vetítése után, ahogyan a színpadra léptem. Szinte éreztem, hogy a nézők összesúgnak. Felismertek. Mentem az utcán, megálltak, vihogva utánam néztek a tizenéves lányok. Felszálltam a buszra a Zuglóban, ahol lakom, s autogramot kértek. Először feszélyezett, zavarba hozott, hogy néznek, aztán megszoktam. A leveleket is. Csak az bosszant, hogy néhányan valósággal a tulajdonuknak tekintenek: öngyilkossággal fenyegetőznek, ha nem találkozhatnak velem, vagy ha nem fogadom el a art- letésnapi vacsorára szóló meghívást. — Életében új fejezet kezdődik. Diplomával, mégpedig vörös diplomával a kezében. — Sajnálom, hogy búcsúzni kellett a főiskolától. Vége a gondtalanságnak, a játéknak. Most érzem, mit Jelentett számomra a főiskola! Maximálisan a legjobbat. Amikor a televízióban A fekete várost vetítették, írtam alá a szerződést a Vígszínházhoz. — Életkora, testmagassága és súlya, szeme és haja színe? — Huszonhárom év, 170 centiméter, 84 kiló. Szemem színe néha égszínkék, a hajam pedig mindig szőke. — Sportol? — öt évig versenyszerűen vitorláztam. Most lovagolok, reggelente a galopp-pályán. — Ha nem vették volna föl a főiskolára, milyen pályát választott volna? — Akkor is színész lennék. Bár egy időben kacérkodtam a kerámiával. Szabad időmben még most is próbálkozom a rajzolással, a rézmetszettel és rézkarccal. — Udvarol? — Nem Jellemző. Negyvenéves koromig nem szándékozom nősülni. — Alaptermészete? — Zárkózott. — Színészideálja? — Darvas Iván. — Szerepálma a színpadon? — Nincs. Szeretnék sokat és sokféle szerepet játszani. Egyetlen vágyam: ne skatulyázzanak be például a félszeg fiatalember szerepébe. — Es filmen? — Jó lenne egyszer egy romantikus hőst eljátszani:: vívni, verekedni, lovagolni, furfangosnak, okosnak, bátornak lenni. Sebes Erzsébet „Bármilyen dallamhoz nyúljon, abból napok alatt biztos világ-sláger lesz...“ „Vezényelni látni öt — élvezet, a dalait hallgatni pedig egyszerűen élmény...“ Az első elismerés a dzsessz közelmúltban el hányt nagy öregjének: i/ouls Armstrongnak ajkáról hangzott el, a második vélemény megfogalmazója pedig a nem kevésbé népszerű énekes: Gilbert Bécaud volt. Ki az, akit ilyen őszintén, önzetle nül. dicsérnek a könnyűzene legis mértebb, legnevesebb csillagai? Senki más, mint a népszerű angol zeneszerző és karmester- Les Rend, számos milliós példányban elfogyott . s ezzel arany- vagy gyémántlemezt kapott dal komponistája, aki egyben az utóbbi évtized talán két legna gyobb karriert befutott táncdaléne kesének. Tora Jones-nak és Engelbert Humperdlncknek „háziszerzője“ isi... Aki csupán egy kicsit Is jártas a pop-zene, világában, az bizonyára tud Ja: az angol televízió könnyűzenei stúdiójában nemcsak fölfedezte, hanem egy-egv kiváló slágerre! ő is indítót ta el mindkettőjüket az énekesi pá lyán... Az első együttműködést újabb próbálkozások követték, s néhány hő nappal később közös sikereik már szinte karikácsapásszerűen jöttek. Dalaik egymás után kerültek a legkíi lönbözőbb slágerlisták élére A zenével még gyerekkorában kö zeli kapcsolatba került. Les hét-nyolc éves volt, amikor bőkezű rokonainak egyikétől zongorát kapott ajándékba Nagy kedvvel látott a billentyűk já tékának, az ujjgyakorlatoknak tanulásához. Zenetanárai Is tehetségesnek tartották öt, bár ekkor még sem szü lel, sem ő nem tervezte, hogy zenei pályán próbálkozik majd fényes kar riert befutni... Dolgos-gondos szülei Inkább valami „biztos szakmát“ keresitek fiuk számára, ezért lakatosnak és finom műszerésznek taníttatták ki. A zene azonban már ekkor vonzotta a fiatalembert, s a műhelyből hazajövet naponta több órát is zongorázott vagy zenét hallgatott... Termé- zetesen, őt sem kerülte el a fiúk sorsa: egy napon katonai behívót kéz besített neki a posta. A zene a had seregnél töltött idő alatt is pihenést, kikapcsolódást jelentett számára. Ki váló zongorajátékára az alakulat tisztjei'is fölfigyeltek, s lehetővé tették, hogy önálló zenekart alakítson! Ez volt az első, valóban komoly lépése a zenészi pályán! Még katona volt, amikor közvetlen kapcsolatba került több élenjáró angliai együttessel, melyektől — leszerelése előtt — több kedvező szerződési ajánlatot is kapott. John Barry Seven népszerű együttesét választotta, mely a Beatles felbukkanása és hódítása előtt a ködös Albion országának egyik legjobb, külföldön is jegyzett zenekara volt, sőt, Lennonék színre lépése után is még sokáig versenyben voltak a négy hosszú hajú liverpooli csodagyerekkel... S mint később kiderült: nem a- mester: |. B Seven, hanem a „tanítvány“ — Les Reed volt a Beatles- ttúk eredményesebb vetélytársa. Ebben azonban egy lényeges elhatározás segítette: az „egyszerű“ zongorázás mellett, 1931-ben komponálni kezdett. Igaz, négy évig tartott, amíg betört az élvonalba, de ekkor már véglegesen a legjobbak között volt a helye... Dalai gyors egymásutánban fényesen ragyogó üstökösökként tűntek föl. Az „It’s not Unusual“ például mindmáig Tom (ones egyik legnépszerűbb dala, Engelbert Humperdinck első nagy slágere pedig a „The Last Waltz“ volt, s bizony ember legyen a talpán, aki arra vállalkozik, hogy 'egialább a legsikeresebb slágeren számba veszi... B. M. P. Aki megnézi Csehov Ványa bá csijának filmváltozatát, anna.-t örökre az emlékezetébe vésődik a szovjet filmművészet két világnagyságának, Innokentyij Szmok- tunovszkijnak és Szergej Bondar- csuknaik a játéka. Kétségkívül felfigyel azonban Jeleňa Andrejevna, az elegáns, elkényeztetett, de alapjában véve szerencsétlen asz szony érzékeny tolmácsoló jának, Irina Mirosnylcsenkónak a játékára is. Jeleňa Andrejevna a végsőkig izgatja környezetét. A férfiak valósággal körülrajongják, ő azonban kiismerhetetláh, örökké a titokzatosság homálya fedi egész lényét. — igyekeztem elsősorban a gyenge nőt játszani, aki egy kicsit egoista, egocentrikus, túlságosan Is a saját szenvedésével van elfog lalva — Jellemzi e szerepét Irina Mirosnyicsenko. — Távol áll tőle Asztrov és Ványa bácsi fejtegetése az életről, de midnkét férfihoz kö zelálilónak érzi magát, mert hoz zájuk hasonlóan ő sem tudta meg valósítani életcéljait, énjét. Ez az elragadó és művelt asszony kénytelen a jelentéktelen és becsvágyó Szerebrjakov oldalán élni. Mint a csehovi hősök általában, türelmesen viseli keresztjét. Irina Mirosnyicsenkónak nem ez az egyetlen találkozása a csehovi figurákkal. Feledhetetlen alakítást nyújtott a Sirály Mása szerepében és a Három nővér Olgájaként, a Moszkvai Művész Színház (MHAT) színpadán. E legutóbbi alakításának a napokban Bratislava színházrajomgó közönsége is tapsolhatott a nálunk vendégszereplő moszkvai társulat előadásán. Első filmszerepét még 1963-ban játszotta Georgij Danyellji: Moszkvai séta ctmű filmjében. Bár a bemutatkozás sikerült, Irina mégis a színházat, a színpadi sze replést részesítette előnyben. Jobb Iskolának tartotta a filmnél, és el akarta kerülni, hogy beskatulyázzák, és Jelentéktelen szerepekkel bízzák meg. A Ványa bácsi sikere után azon ban ettől már nem kellett tarta ni. Mindjárt a következő filmsze repébem, A frontkatonában telje sen más szerepkörben kellett vtzs gáznia. Szinte hlhetetleh, milyen tökéletesen sikerült a Jeleňa An drejevna tfpusú előkelő hölgyből átváltoznia egyszerű falusi aszszomnyá. Helyzetét megnehezítette, hogy partnerei valóban egyszerű falusi asszonyok, statiszták voltak. Irina tökéletes alakítást nyűj- toist, semmiben sem különbözött a valóságos falusi asszonyoktól. Most forgatja harmadik nagy filmjét, amely Ismét merőben eltér az előző kettőtől. Vitautasz Zsalakjavtcsusz litván rendező filmjében egy dél-amerikai szabadságharcost, vagy ha úgy tetszik — gerillaharcost alakít, jobban mondva egy gerillavezér feleségét, aki együttműködik a férjével. A film története lényegében arról szél, hogy szervezik meg társaik szökését a börtönből. A film jelentős része a Jellem- és lélekábrázoiás- ra épül, kevés benne a látványos helyezetjelenet. Komoly erőpróba tehát a színészek számára. Irina Mlrosnyicsenkôt e szerepkörben egészen más oldalról ismerjük meg. Nyomát sem találjuk a finom arcvonásó úri dámának. A dús fekete haj alól egy mindenre elszánt asszony kemény, sőt rideg arcvonásai viIllannak elő. E feladatot ts hibátlanul oldja meg. Irina Mirosnyicsenko személyében sokoldalú, kifejező színésznő tűnt fel a szovjet filmművészetben. G. Kopanévová
