Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-12 / 50-51. szám
új ifjúság i Termő ékes ág, te )ó anya, életemnek első asszonya, nagy meleg virágágy, párna-hely, hajnal harmatával telt kehely, benned kaptam első fészkemet, szívem a szíveddel lüktetett, (Weöres Sándor. A- nyámnak) Néhány nappal ezelőtt a Schlár szülők hármas ikreinek: Zoltánnak, Csabának és Andrásnak a nevét Jegyezték be ünnepélyes keretek között Nesvady (Nasz- vad) községben a hnb emlékkönyvébe. A falu és a környék érdeklődését felkeltő esemény szervezője a hnb és polgári bizottsága volt, amely ez alkalombél méltóképpen köszöntötte és gazdagon megajándékozta a három ikertestvér szüleit. A kedves ünnepségen átadták ajándékukat a helyi társadalmi szervezetek és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium, valamint a járási nőbizottság képviselői is. A meghitt családi ünnepély keretében Schlár András és neje, született Bazsé Erzsébet házastársak meleg szavakkal köszönték meg az i- rántuk tanúsított figyelmességet, és fogadalmat tettek, hogy gyermekeiket szocialista szellemben nevelik. —th (újsághír) Elmulasztott l®hetoseSj ©ga család öröm© g I mondja Schlár 18 Andrásné, a nes- ■Bvadyi (Na savad) H hármas ikreik mamája — nem akart hinni a szavamnak. Az igazság persze az, hogy magam sem akartam Mimi a szememnek, nem akartam hinni az orvosoknak és nővérkéknek sem, amikor odahozták hozzám három apró kis fiamat. Hihetetlen volt! — De itt voltak. Sítek, sírtak, mozgatták a kezüket, lábukat, forgatták fejecskéjüket — Tizenöt percig tartott az egész, és mind a hárman a világon voltak. Nevet (kellett nekik adnom. — Ekkor nagyon gyönge holtam, de az a tudat, hogy hárman vannak és hogy mind a három Hú, szüntelen a 6zemem előtt lebegett — meséli a fiatalasz- szony. — Mi is csak tördeltük a kezünket. Jártunk ki-be, szédelegtünk, mintha fejbe csaptak volna — toldja meg a szót Schlár Andrásné anyja, az ikrek boldog nagymamája. — Nem tudtuk, hogy hova legyünk, mit csináljunk. Szüntelen csak azt kérdeztük magunktól, hogy hogyan Is lesz? — Most már minden, illetve majdnem minden a legnagyobb rendben van. Esznek, alusznak és növekednek. Tágra nyílt szemmel néznek a világba, és néha már mosolyognak is. Picinyek, nagyon picinyek voltak, de mint látja, már egy egész üveg tejet Is megisznak. A három kis csöppség erről természetesen mit sem tud. Kettő közülük a párnákkal teldrakott gyermekágyon fekszik, a harmadik pedig a heverön. Jövetelük teljesen megváltoztatta a ház rendjét: körülöttük egy egészen e- gyedl — hárommal szorozható alapszámoiási rendszer érvényesül. A kötélen három szvet- terke, három ingecske, nadrág szárad; a pelenkákat is hármasával szorozhatod és természetesen a cuclisüvegekből és cucliból is három-három van. — Kérdeztem a mentőben 7a férjemet, hogy milyen nevet adjak a gyereknek, de ő ezt teljesen rám bízta. Hisz* a kórházban majd lesz Időm gondolkodni. — Végül nem is egynek, hanem háromnak kellett hirtelen nevet adnom, és egyáltalán nem volt sok i- dőm. Amint egy kicsit magamhoz tértem, rögtön jöttek, és kérdezték, milyen neveket Írjanak be a gyerekeknek. Milyent? A férjemet Andrásnak hívják, így az első András lett, de említette, hogy a fiúnevek közül neki legjobban a Zoltán tetszik, ezért a másodikat Zoltánnak neveztem. A harmadik pedig Csaba lett. — Amikor megszülettek, a legerősebb András volt, a legidősebb. Egy kiló nyolcvan deka Most három harmincöt. ő olyan sötétebb, mokánvabb... — Zoltán mindössze kiló húsz volt, amikor a világra jött. Most viszont ő a legerősebb és legnehezebb is. Három nyolcvanat nyom, könnyű őt megkülönböztetni. — Csaba másfél kiló volt, amikor a világra jött. Most három harminc. Kicsit átlátszó a bőre, és kevesebb a haja. Őt erről ismerjük meg. Aztán arra kérem a kedves. alacsony, törékeny testalkatú huszonegy éves fiatalasszonyt, a boldog mamát, hogy mondjon még magáról valamit. — Lassan megbarátkoztam a valósággal. Sőt, örültem nekik, és tervezgetni kezdtem a jövőjüket... — mondja, és kifut az udvarba, a Bugris kutyussal játszó másfél éves kislányáért, Andreáért. Míg ő az udvaron van, addig a nagymama vall családjáról és a lányáról. — Kilenc gyermeket neveltem fel. Jó gyerekek vol tak. Soha nem verekedtek, soha nem civakodtak. A faluban többször megesett, hogy példaként őket állították a szülők a gyerekeik e- lé: „Látjátok —, mondták —, ők kilencen vannak, és mégsem veszekszenek, mégsem verekszenek!“ Mind. mind jó gyerekek voltak. Közben visszajött az udvarról a lánya a másfél é- ves Andreával. — A szövetkezet kertészetében, a paprika termesztés ben, a fóliák alatt dolgoz tana. Ügy ezer korona körül ■kerestem. Néha több, más kor kevesebb volt. Most o- zerkétszázat kapok. A gyér mekgondozási szabadságra járó összeg havi kilencszáz korona körül lett volna, de tekintve, hogy összesen négy ploi gyerekem van, kiegészítették ezer kétszáz koronára. Három éve vagyok férjnél. Pont tizennyolc éves voltam, amikor az anyaikönyvvezető elé járultunk... Tizennyolc meg három — összesen huszonegy éves. Huszonegy éves, s négy apró gyermek anyja. Amilyen szép is ez, legalább Olyan nagy gondot jelent. Annál is inkább, hagy férje sem sakkal Idősebb. Egy évvel csupán. A Zdroj n. v. hur- banovól (Ögyalla) kirendeltségében dolgozik, kocsikísérő — és azt hiszem, itt, ezeknél az adatoknál okvetlen meg kell állnunk. De miről Is van szó? Arról, hogy a most már hattagú munkáscsalód ezekkel az egészen piciny gyerekekkel egy kis nyári konyhában lakik. A nyári konyha ajtaja 0- gyenest az udvarra nyílik. A széthúzott heverő és a gyermekágy között annyi csupán a hely, hogy éppen csak be lehet közéjük szorulni. A falak szépek u- gyan, frissen meszeltek, csak kicsit vékonyabbak, mint általában a lakóházak falai. Ruhásszekrény és más ilyen alkalmatosság nincs a helyiségben. A bútor, mint általában a nyárt konyhákban, asztal, székek, konyha- szekrény és tűzhely. Ez minden. Szerény és egyszerű — olyannyira, hogy még az idegennek is feltűnt, a- ki pedig nem bírálni, hanem örülni jött. Szerettem volna világgá kiáltani örömüket, és lám! Amikor megérkeztem, Schlár Andrásné nem a családi házba, hanem egyenest a nyári konyhába vezetett. Mi ez, hogyhogy nem a falun szokásos „tiszta szobába“ vezettek be? Aztán fény derült rá. Bazsóéknál a kilenc testvérből még mindig odahaza lakik öt, így a házat a szülőkkel együtt még mindig heten lakják. És a szülői ház sem nevezhető palotának. Nos, ez az, ami elgondolkoztatott és szólásra ösztönöz. A három csöppség testsúlya együttesen tette ki egy rendes, kifejlődött újszülött testsúlyát. Ennélfogva koraszülöttnek számítottak, s két hónapig a nitral (Nyitra) kórházban gondozták, nevelték őket, és most pedig nem a legmegfelelőbb helyen vannak az udvarra nyíló, közvetlen a gazdasá gi udvarra! tőszomszédságban levő nyári konyhában, — A névadón ígérték, hogy rövidesen kapunk lakást. Szerettük volna, ha itt, Nesvadyn adnak, de mivel itt jelenleg sem állami, sem pedig szövetkezeti lakás nincs, a helyi és járási vezetők elintézték, hogy Ko- mámóban kapjunk. Már be is jelentkeztünk a városba és várjuk a lakást... Hát igen. kapnak, csak még mindig várniuk kell. Még egy rendes központi fűtéssel, hideg-meleg vízzel ellátott lakásban ts gondot okozna ezeknek a piciny emberkéknek a gondozása, ellátása. Nem szeretnék fölösleges port kavarni, nyugtalanságot kelteni a csöppségek körül, de talán ma, amikor olyan sok és szép lakást építünk, amikor az egész ország szinte újjáépül, nem szabadna, hogy gondot o- kozzon az ilyen teljesen e- gyedi problémának a megoldása. A Schlár család öröméhez erre is szükség lenne. Ügy gondolom, ezt nem szabadna elmulasztanunk. Németh István A prágai villamos ablakából láttam: 1929-es évjáratú, nagy darab Praga személykocsi áll a Vencel téri járdaszélen. A kocsi nem csak korával járó küllemében különbözik a többitől. Annát is mäsabb. Plakátokkal raggattäk tele, s a plakátok mindegyikéről Mona Lisők mosolyognak — furcsán, különösen, egyenesen a járókelők szemébe. A kocsi körüli egy kemény kalapos, nagy szakállas, frakkos férfiú sürög-forog. Asszisztense egy korabelien öltözött dáma. Jó lenne őket megnézni közelebbről is. De nem lehet. A villamus megy tovább, viszi az embert fontosabb dolga felé. De Mona Lisa furcsa tekintete, értelmezhetetlen mosolya nem tágít: igézőén bámul a villamos után. Mintha azt mondaná: visszajössz te még! A kíváncsiság majd úgyis visszahoz! És Mona Lizának lesz igaza. Utóvégre nálamnál szebb, értékesebb is, híresebb is — tehát hatalmasabb is. A kíváncsiság valóban visszavisz, kiszállok a villamosból és visszabaktatok. Tudni akarom, mi ez, A volánnál ücsörgő bőrzekésnek bemutatkozom. 0 is örvend, Zdenék Prunernek hívják. Most mér tudom, látom, mi is zajlik itt. Mona Lisa-sors- jegyet árulnak — rendhagyóan. Zdenék a kocsi tulajdonosa. Űt meg a kocsiját mára bérbe vették. Mindez szórakoztató, no meg jövedelmező is. Amit érte kap, bőven elegendő tíznapi benzinre. Beszélgetünk. Zdenék foglalkozása elektromérnök. Öt éve övé a kocsi. Két évig kereste, míg végre rátalált. A Mladá Bo- ieslav-i önkéntes tüzoltőegyesülellől vette — motor nélkül. Hajdan egy tükörgyárosé volt, aki annak idején 105 000 korona üzleti díjat fizetett érte. Milliomos volt őkegyelme. A kocsi hathengeres, négy sebességű. Maximális sebessége akkor száz kilométer volt, de ma is kihúzza a kilencvenet. 2636 köbcentiméteres, központi olajozásé. hidraulikus fékrendszerű. Jó kocsi. Alfa Rómeóval sem cserélné. Fogyasztása tizenhat liter. Ki lehet bírni. Műszaki, közlekedési szempontból új kocsit venni — az semmi különös. Ez az érdekes. Több. mint hobby. Legrace, vicc — mondja. — Értem. A fiú meg a lány... bocsánat, a kemény kalapos úr és a sárgaruhás lady civilben főiskolások. Évek óta azzal egészítik ki ösztöndíjukat, hogy sorsjegyet árulnak. Mindig is ügyesen csinálták, szépen jövedelmezett. Ez az ötlet még friss, most van „próbaúton“, de már biztos, hogy remekül bevált. Kétszer, háromszor több sorsjegyet adnak el így, mint hagyományosan. Ez kétszer-háromszor több részesedési is jelent. Zdenéknek, a tulajdonosnak is gavallérodén tudnak fizetni belőle. — Ahoj, jó munkát! — Ahojl Holló! Sorsjegyet ki vesz? — Bo-bocsánat, majdnem elfelejtettem — dadogom, és nem tudom, Mona Lisa-e az oka vagy ók, hogy három sorsjegy érát békésen leguberálom. — Most már mehetsz! Ahoj! — Ahojl (keszeli)
