Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-12-12 / 50-51. szám

4 új ifjúság AHOGY MÉG NEM ISMERJÜK ŐKET A sajtóban közölt életrajzok rendszerint a születés dátumát, he­lyét, az egyén volt és jelen foglalkozását tartalmazzák. Arra a kér­désre — hogy milyen, mi érdekli és mi foglalkoztatja őt — arról nem szólnak. Ezért elhatároztuk, hogy behatolunk azok magánéle­tébe, akik ifjúsági szövetségünk élén állnak, hogy legalább vala­mennyire képet alkothassunk róluk, érdeklődési körükről, hobbyjuk- ról, és megnézzük, hogy milyenek is olyankor, amikor nem ülésez­nek, amikor nem tárgyalnak nem dolgoznak különböző anyagokon, hanem egyedül vannak, röviden, amikor nem képviselik az ifjúsági szövetséget, amelynek vezetőségébe választatták őket a tagok. Ter­mészetesen azon a héten is, amikor ezt az „orvtámadást“ végre akartuk hajtani — a többi hetekhez hasonlóan —, kérdésünkre a következő válaszokat kaptuk: most volt itt, de el kellett mennie a szövetségi hivatalba... éppen most érkezett meg Bratislavából, de azonnal Plzeňhe indul., a Mikrofórumban van..., gyűlésre ment- sürgős anyagon dolgozik... az alapszervezetben van... De végül mégis sikerült őket „elcsípnünk“, egyiküket-másikukat a késő esti órákban, és lefényképeznünk őket azzal együtt, aminek örülnek, amit szeretnek, amivel foglalkoznak, ha egy kis szabad idejük van. Minderről szívélyesen elbeszélgettünk, de mégis az a benyomásunk, hogy legfőbb hobbyjuk a munkájuk. A SZISZ KB titkárságának többi cházka és Jan Bouchal elvtársakhoz Juraj Var hói ík, a Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának elnöke tagjaihoz, Jozef Piték, jan Pro- a jövőben térünk vissza. A MLADÝ SVET nyomán A felesége neve Márta, a gyer­mekéké Vladimír és Olinka. Ti- zenketten voltak testvérek. A pártfőiskolát Moszkvában végezte el. „Azt mondfák rólam, hogy sze­retek főzni. Azok terjesztik ezt, akik együtt dolgoztak velem az építkezéseken, akikkel együtt ta­nultam, üléseztem... Annak idején más gondunk volt, mint az, hogy valamit megfőzzünk. Talán éppen ezért tanultam meg a konyhában kísérletezni. Káposzta van most kéznél, hát káposztát fogok főz- nil A káposztafejet négyfelé szeled, aztán az egészet metéltre vágod, de a torzsát ts, mert az a leg­jobb belőle. A lábasba olajat, ap­róra vágott hagymát teszünk, én rögtön paprikát is teszek bele, a lehetőség szerint csípősét, és így párolom, hogy szép színt kapjon. Aztán egy kissé felöntöm, hogy oda ne kapjon, és hozzáadom a káposztát. . * •• • •' • • -o Különben a legszívesebben gu­lyást főzök. Ebbe mindent, ami a kezem ügyében van, belekeverek. Akár, mondjuk, a pacallevesbe. Ha nagy fazékban készíted, hozzáad­hatsz egy parányi csokoládét vagy egy csipetnyi kakaót, kávét is IMindenki felszisszen; Hí, hiszen ez ehetetlen leszI Mi lesz ebből?) De' ezek az ízesítők mind eltűn­nek a nagy fazékban. Természete­sen nem szabad petróleumot hoz- záönténed. Egyébként gyertek el, és nézzétek meg, hogyan csiná­lom..." Michal Zozuľák, a SZISZ SZLKB elnöke A felesége neve Éva, a gyerme­keké Tatýjána és Dagmar. Hár­man voltak testvérek. A bratisla- vai Komenský Egyetem. Bölcsé­szettudományi Karán végzett. „Azt hiszem, mindenkinek, van valami hobbyja. Jómagam, ha 1- dőm engedi, itt-ott elugrom halász­ni. Talán azért, mert a halak né­mák, és rendszerint nem kapnak a horgomra. És éppen ebben a csendben lehet nagyszerűen gon- dölkodni mindenféléről — a sa­ját munkámról is. Még ha zsák­mány nélkül ts érkezem haza, ak­kor sincsen az az érzésem, hogy Időt pocsékoltam. Természetesen minden halásznak vannak nagy élményei. Egyszer például. — a Dedlnkal tavon — až egész hosz szú szombaton át egyetlen hal sem kapott horogra. Ezért elhatá­roztam, hogy otthagyom a csalit egész éjszaka. Kora hajnalban egy- páran elmentünk, hogy megnéz­zük a zsákmányt — és legnagyobb meglepetésünkre egyetlen halat sem találtunk, de a horognak is nyoma veszett. És ha mégis hal akad a horgomra? Tudok egy-két kitűnő receptet halkülönlegessé­gekre. A legjobban a pisztráng ro­pogós uszonyát szeretem, mellé­je egy pohár bort és nyugalmat. Kenyérre már nincs ts szüksé­gem.“ Jindrieh Poledník, a Szocialista Ifjúsági Szövetség Csehországi Közoonti Bizottságának elnöke A felesége neve Jana, a leányáé Lucia. Van egy lónytestvére is. A pedagógiai fakultást végezte el. „Volt idő, amikor aktívan spor­toltam, tornáztam, futottam és he­tente 3—4-szer két-három órás ed­zéseken vettem részt. Most ez már bonyolultabb, nem marad nagyon időm, csak éppen annyi, hogy tu­datosítsam, mi mindent kellene -a fizikai erőnlétem megőrzéséért tennem. A gyakorlatban azonban sajnos még sóikkal bonyolultabb. Hála a Mladý svétnek, felfedez­tem benne olyan gyakorlatokat, a- melyek a szobában vagy a dolgo­zószobában is elvégezhetők. A láblendítés a szék támláján át egé­szen jó dolog — elegendő néhány­szor megpróbálni, és az ember azonnal frissebbnek érzi. magát. A sportnak köszönhetem, hogy már mint kölyök rájöttem egy nagyon fontos dologra: amit elsikkasztunk az előkészületben vagy az edzé­sen — a teljesítményen megérez­ni. A munkában, de általában az életben is hasonlóan vari: igyek­szel valamit kikerülni vagy egy­szerűsíteni, könnyíteni akarsz ma­gadon, és a következő alkalom­mal kellemetlen meglepetés ér.“ Ján Breznický, a SZISZ KB titkára Nemrégen nősült. Felesége neve Éva, gyermekük még nincs. Ö ma­ga tízgyermekes családból szár­mazik. A CSKP KB Politikai Fő­iskoláját végezte el. „Tahitin az a szokás, hogy kö­vet tesznek el minden jelentős esemény emlékére. Szovjetunióba- li látogatásomkor Rántás Gaglidze- vel, a grúz ifjúsági szövetség el­nökével találkoztam, aki pohara­kat, kis kancsúkat, korsókat gyűjt — és azóta magam is gyűjtöm ezeket a tárgyacskákat Ez a szépen metszett Lengyelor­szágból való, ez a Szovjetunióból, de ehhez még egy korsó is tarto­zik. Mongóliából a hagyományok­tól eltérően lószobrocskát hoztam, talán azért, mert a ló annyira jel­lemző Mongóliára és azért is, mert itt láttam, hogyan fogják be a vadlovakat lasszóval, és egyet ma­gam is megültem — de szerencsé­re már szelídített volt. Ez a régi darab Angliából származik. Van poharam Algériából, ahol a vallás tiltja, hogy az ajkat alkohol érint­se, még az elnöki fogadáson is csak tiszta vizet ós remek dzsúszt kínálnak... További gyűjteményem ott van azokban a dobozokban, lassan már nem is tudom, hogy hová tegyem őket, hisz most már ketten lakunk itt a feleségem­mel...“ Ján Kohout, a SZISZ KB titkára és a SZISZ Pionírszervezete Központi Tanácsának elnöke t ■ . * Felesége neve Karin, leányaik a Dana és Kvóta névre hallgatnak. Van egy nővére. A moszkvai párt- főiskola végzettje. „Néha bizony nehéz eldönteni, hogy mit is szeret az ember a legjobban, akármennyire töröm >s a fejem, ilyenkor a gondolataim mégis leginkább a gyermekek kö­rül kalandoznak. Valamikor első helyen a természetszeretet állt — az apám erdész volt, ebből adó­dott aztán a turisztika és a tábo­rozás Iránti vonzalmam. Olyan hobbyk ezek, amelyeknek az em­ber nem tud egymaga hódolni, társaság nélkül. Egészen szép va- dászkésgyűjteményem van, külön­legesen szép faedényeket is gyűj­tök, de mégis a legnagyobb örö­met a gyerekek szerzik, ha vala­mit tőlük kapok. Az ö ajándékuk például Cesílka, a víz imanő, ame­lyet az Uherské Brod-i Komenský- napok óta őrzök. Mert a gyerme­kek tudnak csak igazán meglepe­tést és örömet szerezni... Mint az idén Hradec nad Moravicíben a találkozón: hatalmas felhő szaka­dás volt, a fél . tábor vízben ti­szait. Ott voltak a szovjet pioní­rok is. Már takarodó után vol­tunk. Míg mi felnőttek észbe kap­tunk, ők már 'mozgósították a tűz­oltóságot, és további segítséget is szereztek — egyszóval segítettek magukon — és az egyedüli kár: az átázott felsőruhák. Kissé ag­gódtunk, mit szólnak ehhez a ven­dégeink — de ők el voltak ra­gadtatva, nagy élményt jelentett számukra, beleértve a ruha szá­rítását, vasalását, amely egyéb­ként már másnapra maradt." a SZISZ KB titkára A feleségét Máriának,, a gyer­mekeit Miteknek és Janána.k hív­ják. Három testvér közül ő a leg­fiatalabb. Elvégezte a CSKP, KB Poli-tikaí Főiskoláját. „Ezt a hálószobába vezető aj­tót' gyermekeim „üvegtelenítették“ labdával. Szerencsére nemrég kap­tam egy barkácsolószekrényt, re­mélem, egyedül is majd be tudom üvegezni. Jómagam még ma is ba- rétközöm. a labdával, a legutóbbi nymburki mérkőzésen, amikor a. CSTSZ KB csapata mérkőzött ■ * nemzetközi’ kézllabdacsapattal. El­vesztettük ’ügyeli a mértčäzéät, de nem nagy gólkülönbséggel. Aztán megegyeztünk, hogy aki a követ­kező gólt adja, az nyer —és ne- kém sikerűit a' labdát is meg a kaput is eltalálnom... Ablakot tör­ni valahogyan sosem volt szeren­csém, ■ inkább cseresznyéznl Jár­tunk. Aztán jött a haddelhadd. A legnagyobb bunyó akkor volt, a- mikor egyszer az igazgatónk kert­jét dézsmáltuk meg. Úgy elnadrá­golt minket, hogy másnapra ma­ga is megbánta, és azt mondta, hogy hozzunk magunkkal az isko­lába kenyeret, és ezt a kenyeret saját kezűleg megkente) mézzel valamennyiünknek... Az egyedüli, amit sikerült az életben alaposan összetörnöm, az egy autó volt. En­nek már tizenegy éve. Bmóból Jö­vet a Nagy díj-autópályán előttem traktor, mögöttem is traktor, kö­zéjük nem fértem, hát az árokban találtam magam, természetesen a kocsi tetején. Szerencsére senki­nek semmi baja sem történt...“ Miroslav Španiel,

Next

/
Thumbnails
Contents