Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-12 / 50-51. szám
tájékozódnak. A jégkorongot zörgő bádogdoboz helyettesíti. Megnézzük az iskola uszodáját, amely a járás egyetlen fedett u- szodája. Vize meleg, zöld, de a gyerekek csak az előbbit érzékelik. Am élvezik, sokat fürdenek benne. Természetesen állandó felügyelet mellett. Bejárjuk a műhelyeket. Itt kár pitosok, ott könyvkötők. Minden üjtt vidám a hangulat. Mintha nem is vakok közt lennénk. Bejárjuk a tantermeket. Az egyikben nyelvet oktatnak, a másikban közön séges írógépen tanulnak írni a gyerekek, a harmadikban a Brail ie-írógép kezelését, használatát tanulják. Diktálás után írtak. Bár milyen furcsa, „tollbamondásóra“ van. Utána folyékonyan olvassák, ugyanolyan folyékonyan, mint Iá tó az írott szöveget. Megnézzük a könyvtárat, amely már most na gyón gazdag, s a szlovákiai világ ta tanok könyvtárává építik maid ki. Nemcsak Braille-kötetek sorakoznak itt egymás mellett, hanem magnószalagok százai — rajtuk irodalom. Megnézzük a diákotthont is. Kót-három ágyas, kelleHa tudnám, hogy az. amit a vakok nem látnak — valóban fekete, vagy csak szürke semmi, akkor az akaratlan gondolattársítás eleve belecsempészné a mondatba a városka régi, második nevét, hogy Fekete Város, o o o A speciális iskolaépület, ahol a gyerekek laknak, tanulnak, dolgoznak — ' Európában egyedülálló. Húszmillió koronába került, tavaly adták át. Százhuszonnyolc világtalan gyerek él a falai között. Tanulnak. Először a Braille- irást, aztán minden ismeretet elsajátíttatnak velük, ami egy vak ember — ha az valóban élni, dől gozni akar, beilleszkedni környezetébe — általános szükségisme- reteihez hozzátartozik. A vakok szomszédos alapiskolájában több mint százötvenen laknak. végezni, de a szakmai oktatást már senkire sem kényszeríthetik rá. Prágában zenei szakközépisko la, gimnázium, és közgazdasági technikum várja a világtalan fia tatokat, s a tervek úgy szólnak, hogy az itteni masszőrképzést ké sőbb egészségügyi szakközépisko iái oktatássá léptetik elő. fi o o öondolom, egy percig sem ie- hét vitás: a világtalan gyerek nem azért tanul szakmát, nem azért gyakorolja magát bele valamiféle termelésbe, hogy visszafizesse a- zokat a plusz kiadásokat, amelyeket igényelt a nevelése, oktatása. Nem. Ilyen szempont nincs, nem is lehet. A legalapvetőbb humánus tétel ről, arról van szó, hogy munkája val, tevékenységével próbáljon be illeszkedni a társadalomba, az emberek közé, hogy amennyire lehetséges, egyenrangú partnerként élhessen velük. Ehhez dolgoznia kell. Ismétlem, nem az anyagiak végett, hanem, hogy a teremtés, az alkotás öröme táplálja, öntudatosságra eddze. Idézem az igazgató egyik mondatát. „Alapvető kötelességünk és küldetésünk, hogy tanulóinkat be tudjuk Illeszteni a látók társadalmába, hogy orientációs képességeiket a lehető legmagasabb fokra fejlesszük.“ ooo Végigjárjuk az iskolát. Az első a tornaterem. Jozef Repaský tornatanár türelmes irányítása mellett tíz fiú tornázik, bemelegítenek. A látvány megható, de biztató Is. Szóba kerülnek az Iskola sport- eredményei. Hasonló külföldi s hazai iskolák közt hirdetnek sportversenyeket. Úsznak, síelnek, futballoznak, jégkorongoznak a gyerekek. Az atlétikát külön kell említeni, meri itt meglepően jó eredményeket érnek el. A labdarúgás úgy zajlik, hogy kavicsot tesznek a bőrbe, s a hang után A fiú kárpitos mesterséget tanul. Munkáját vakon végzi, munkadarabjait tapintással, kézügyességgel kthzííi el. Jozef Vízváry, a világtalan tanár, a Példás Tanfté cfm viselője. mes szobák. Valami mégis hiányzik — a falon nincsenek képek, ooo Az egyik osztályban meghallgattam Jozef Vízváry történelem- óráját, aki 1958-tól tanít az iskolában, de már korábban is Itt töltött egynéhány esztendőt. Itt diá- koskodott. Mert bármennyire különös, ő is világtalan. És elvégezte a főiskolát is — képzett pedagógus. Tagja a Vakok Szövetsége Központi Bizottságának, s a vakok lapjában sokat publikál. Két gyermeke van, s itt a városban nemrég épített házat. Az idén a Példás Tanító kitüntetést kapta, ooo A legtöbb gond azokkal van, a- kik valaha láttak, s baleset következtében veszítették el szemük világát. Nevelésük különös tapintatot igényel. A tanulók egyhar- mada teljesen világtalan, s bármilyen szomorú is, de le kell írni: a többiek azért vannak ott, mert az évek múlásával rájuk is ugyanaz vár. Fel kell készíteni ő- ket. ooo Az ember az ismeretek kilencven százalékát a szemével sajátítja el. ooo Az iskola diákjainak kilencven százaléka úgy fejezi be tanulmányait, hogy nem érzi magát feleslegesnek. ooo Rövidesen itt a karácsony. Ná; luk is szünet lesz. A gyerekek ba- zamennek, de néhány ottmarad. Nekik iskolai karácsonyt rendeznek, s a pedagógusok mindent megtesznek, hogy boldogan üljék körül a fenyőt, ooo Jóleső meggyőződéssel búcsúzom. Ügy érzem, ezek a tanítók valóban sokat tesznek, szándékaikból sokat meg tudnak valósítani. Olyan életre készítik fel őket, a- mely munkájuk nélkül sokkal keservesebb, sokkal sötétebb, sokkal szomorúbb maradna. KESZELI FERENC Az iskola modern épülete Lányok a könyvkötőből Szakmát oktatnak velük — ru- tinszakmákat, amelyek alfája elsősorban a kézügyesség. Kárpitos, kefekötő. kosárfonó, takács, könyvkötő. S az idén már egy új. egy különös évfolyam ís fut, amely úgymond kísérleti. Masszőrnek tanítják a világtalan gyerekeket. Jó ötlet volt. Az e gészségügy nagy igényt tart rá juk, s talán ez az a szakma, a- melyet a legtökéletesebben el tud nak majd sajátítani. Különösen jó oldala, hogy masszőrökre elsősor ban fürdővárosokban van szükség, ami azt helyezi kilátásba, hogy ogv-egy fürdővárosban összpontosulhatnak, telepedhetnek le majd a világtalanok, s így valamiféle közösségeket alkothatnak, kölcsö nősen segíthetik egymást. A városban hagyományai vannak a világtalanok oktatásának. Az is kólát 1947-ben hozták létre, de a szomszédságában levő alapfokú iskola eredete még az 1922-es esztendőbe nyúlik vissza. Megfigyeltem, a város összeszo kqtt a világtalanokkal, s a helyset jobb ismerői, a pedagógusok is azt mondják, hogy ez nagyon jó, mert a lakosság úgy bánik velük, hogy kedvesebb, kíméletesebb bánásmódot elképzelni sem ,ehet. A kis forgalmú, csöndes ut- ’ák is mintha úgy épültek volna, hogy egyszer világtalanok élnek majd a sárga falak között. A szlovákiai küldetésü iskola egyik legalapvetőbb célja, hogy minden világtalan gyerek a tanulójává váljék. Az igazgató, Michal Dzurňák úgy mondja, itt-ott vannak még dugdosott gyerekek, akiket a szülök meg az udvarra sem engednek, de a világtalanok 95 százaléka itt tanul vagy ta- lult az Iskolájukban. Az alapfokút ugyanis mindegyikük köteles elAz iskola igazgatója Almodnak-e? Mert ha azt válaszolták volna, hogy nem —; nem álmodok, hal lottam már róla, de nem értem nem tudom, ml az, hogy álmodni —. akkor óvatosságom ellené re is kicsúszik a kérdés második, mondhatnám or dinárén hangzó fele, és azt kérdezem; hogy a tapintásává' sem álmodik a világfa tan, a hallásával sem? LevoCán (Lőcse) jártam, világ tálán fiatalok között. Nyilván so kan tudják, hogy ez a szepesség' gyöngyszem nemcsak a legendák városa, nemcsak a Fehérasszonyé, nemcsak gótikus csodája, nemcsak szégyenketrene és lábas házavar: nemcsak emberek és Pál mester gyönyörű faragott szentjei lakják — - hanem háromszáz világtalan fiatal is, akiknek ott építettek ha tát. A vakságot pontosan elképzelni nem lehet, ahhoz a szemet behunyni nem elég. A látás zár;a ki, hogy elképzeljem, milyen Is lehet igazán annak a sorsa, ki úgy él, hogy a tapintható tárgyak ró! csak tapintása tud. Most írás közben jó lenne egy tudós orvos, ki megmondaná: uincs-e a vakok agyában egy kü lönleges központ, amely azáltal, hogy vakok, kifejlődött bennük. És rettegek attól a helyzettő:, melyben egy vak embernek kéne megmagyaráznom, mi az, hogy pi os, hogy sárga, hogy zöld, hogy lila •— mi az, hogy szín, fény. Ismertem egy , vakot, aki kedélyes volt, és sokat utazott. Ha kérdezték, hová, azt mondta, világot látni megy. Kinevették, és azt mondták: szellemessége^ megkopott. Az is lehet, hogy én mondtam neki. Ha így volt, akkor nagyon rég volt. Mert közben ráeszméltem, hogy ő valóban világot látni járt, — szerte az országban, sőt, nemegyszer annak határán túlra is. Vakságát nem képzelhettem el, de azt már igen, hogy füllel, ujjheggyel, botvéggel úgy ismerte ö a prágai pályaudvart, a vonatok . légkörét, a dobsinai barlangot vagy a karcsai kocsmát, ahogy kívüle senki más.- Tegnap másfél száz világtalan fiatal között jártam. Riporterként mentem közéjük, de nem ügy jöttem el. A kérdezés-kalózkodásban adzett virtusom csődöt mondott, s amit tudni akartam, nem mertem megkérdezni tőlük. Egyebek kö zött azt sem, hogy álmodnak-e a világtalanok? Azok, akik sosem láttak, akik úgy jöttek világ ■ Soha nem voltam még ennyire óvatos, soha nem ügyeííem még ilyen fárasztóan arra, hogy egy agy kérdéssel meg ne bántsak valakit. S talán jobb is, hogy így örtéut. új ifjúság 5 MILYEN LESZ K. CB KARJ- csőm A T Egy Níisson nevű svéd fényképész legalább olyan érdek- feszítő jeivéteieket készített itt, a Földön, mint az űrhajósok a Holdon: lefényképezte az élő ember agyát. Mióta a tíz színes remeket láttam, egyre többet gondolok K. úrra, akit három éve ismerek. K. urat még sohasem láttam józanul. Két szeme izzik az alkohol piros ködében, mint a szemaforlámpák, földgömbsze- rü koponyáján rőt hajszálak meredeznek, akár tóparton a sás novemberben; orra vörös, mint az a bizonyos hagymafajta. Ha K. úr agglegény lenne, könnyebben elsiklanék fölötte, de mivel tizennégy esztendeje nős, és két lánya van, nem hagy nyugodni a dolog, annál ts inkább, mert K. urat és családját naponta látom: szomszédok vagyunk. Es naponta hallom, ahogy fölszuszog a lépcsőn és testéből, mint valami szivacsból ki-kicsap a vodka vagy a rum bűze, és hallom, ahogyan a kulcsokkal bábrál, de sohasem sikerrel, és kénytelen vágyik végighallgatni a három esztendeje sohasem változó párbeszédet a feleség és féri között. A dialógus gyakran fejeződik be dulakodással; a testes asz- szonyság fizikai fölénybe került az évek folyamán, a szeszen élő házastárs izmai elsat- nyultak, tüdejének kapacitása a minimálisra csökkent, és így többnyire az asszony a győztes. Mindez persze nem megy könnyek és fájdalom nélkül, a két lány szemében olyan már a kopárság és sivárság, mint az atombomba robbanása után Hirosimában. Most, hogy a nagyszerű svéd fotóit láttam, roppant kíváncsi lennék K. úr agyának fénykéjpeire is, de az ilyen felvételek egyelőre nem készülnek a röntgenképek gyorsaságával. Es roppant kíváncsi vagyok K. úrék karácsonyára is. Tudom, hogy az asszony megveszi majd a potykát, sorba áll a fenyőért, ajándékokkal o- son be nagy titokban a lakásba délelőtt, amikor senki sincs otthon. A pénzt saját maga teremtette elő tavaly és tavalyelőtt is; éjszakánként ruhákat varr, és mivel férje el issza a keresetet, ezt a karácsonyt is ő biztosítja majd anyagilag, a varrással szerzett koronákból. Az asszony naiv teremtés, hisz a csodákban, és így abbém ís, hagy ezen a karácsonyom, együtt ünnepel majd a család, és K. úr kivételesen — mértékkel fogyaszt az Mókából, és két lányával is emberségesem bánik majd. Mint az agy fotókhoz írott orvosi kommentárból kiderült, az emberi test „számítóközpontja“ sokkal bonyolultabb és titokzatosabb, mint hittük. Ez egész biztosan így van, mert én ts, a közelgő karácsony előtti na- pokban-őrákban egyre többet gondolok a szomszéd családra. Milyen lesz a karácsonyuk? Sikerül-e dulakodás, vita éstett- legesséa nélkül megúszntok az ünnepet? Megembereli-e magát az alkoholista? Az agyból kijövő egyik utasítás szerint semmi közöm K.-ék karácsonyához, az az ö dolguk, mindenki törődjék a maga családjával. Egy másik inger viszont arra oktat, hogy nem lehet elszigetelten élni, és bajok vannak azzal az egyénnel, akit közömbösen tud hagyni mások fájdalma. Szorongásokkal tele várom hát az tdei karácsonyt, K.-ék karácsonyát. Nehéz elviselni a tompa fényű, sivatagi pusztaságot tükröző szemeket, amelyekből már a könny ts neher zen buggyan ki. Remélem, K.-ék karácsonya is szép lesz, olyan, mint a legtöbb családé: és akkor egész biztosan szép lesz az enyém is, a miénk is. BATTA György i ii'ii ip—wmmmmmi
