Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-11-07 / 45. szám
10 A Szir-Darja folyó köré varázsolt termőterület. A kopár, napégette sziklák között visz az út Beka- bad felé, és az utas megérti, hogy miiért szőttek annyi legendát a Szlr-Dar]a folyó köré e vidék 'lakói — az tó- bégek, tadzsikok és karakók. E zord vidékem a rád törő forróságban, ahol a hatalmas sziklák árnyéka csak a map sugarától óv, de nem a hőségtől, a víz szinte mitikus jelenségű. Hithetetlenr nek tűnik, hogy a sziklák között kígyózó országút emberi kéz műve, és hogy ' itt valahol víz Is található. De hogy vízi erőmű is lenne, az aztán teljesen elképzelhetetlen. ...Bekabad valójában Farhad szikláival kezdődik. Öriási kőhalmoz a hegyek lámoa, amelyet mintha az ember helyezett volna el a ■gyors folyású folyó mentén. A folyó túlsó partiján város kéményei füstölögnek. Házoázis a sivatagban. A folyó mentén húzódó város végén arany ló habokkal csillan meg a vízgyűjtő tő. Vékony erecskéken árad innen a víz Bekabad öntözőcsatornákkal átszőtt termőföldjeire. A vízgyűjtőt felépítő közel 80 000 munkás és kolhozparaszt számára ma már a gyapot, az őszibarack, a szőlő, az alma“ megszokott mindennapi termék. A cementgyár és a vizii erőmű mellett Bekabadban fémipari vállalat is működik. A vízgyűjtő medencék gátjainak berendezéseit állítja elő és alkatrészeket szállít a Szir-Darján, az „éhessztyeppén“ dolgozó gépek számára. Ez a sztyeppe, vagy ahogy még nevezik: a „mérgezett föld“, a folyó mellett a homoksivatagon át húzédő terméketlen földek övezete. Bár Közép-Ázsia egyik legnagyobb folyója mentén terül el, mindeddig ez a több millió hektár föld terméketlen volt. De ma az ember harcba szállt a földekért, a „termékenység csatáját vívja“. Ebben az ütközetben Bekabad az egyik legelső „hídfő“. Bekabadban az az érzt séd, hogy a termékenység áttöri a sivatagot, ennek az ütközetnek másik „hídfőjénél“, a kazahsztáni Csim- kentben el sem tudod képzelni, hogy a világon sivatagok és pusztaságok is vannak. Elsősorban is mag.a a neve: Ősimként törökül „zöld mélységben nagy sótartalmú talajvíz található. Ha megöntözik a talajt, ozmózis jön létre, ami a felszínre szívja a földben levő sót. A megoldás: függőleges és vízszintes lecsapölás. Kutakat ásnak, kiszívják a vizet, kivonják a vízből a sót, amelyeket majd vegyi üzemekben értékesítenek. Ugyanekkor hosszú, vízszintes csatornákat is ásnak, amelyek hasonló módon vonják ki a sót a talajból. Mind ez ideig a 300 000 hektár „egészsé gessé“ tett földből 2 700 000 tonna sót vontaik ki. Csak miután tudomásul vettem ezeket az adatokat, értettem meg a teljes jelentőségét annak, hogy Bekabad is Csik- ment nemcsak hatalmas „hídfők“, hanem a maguk nemében különlegesen komplex feladatokat betöltő üzemek is. Hídfő csupán kettő van, az egész munka frontja viszont hosszú — jelentette ki Habld Szadikov, az itteni csatornázási- és szovhoz-épí- tő tröszt egyik munkatársa. Valóság és legenda a Szir-Darja mentén város“-t jelent. Annak ellenére, hogy itt (minden utca olyan, mint egy park sétánya, a „termékenység“ csatája itt is folyik. A cementgyár, a szivattyúállomás, a műtrágyagyárak, mind Bet Bak Daláért (az „éhes sztyeppe“ kazah neve] dolgoznak. A több száz ezer tonna cement, a százezernyi tonna műtrágya, de különösen az itt gyártott szivaty- tyük a sivatagból elszakított termőföldek gabonatermésének alapjait vetik meg. Ugyanis nem arról van sző, hogy vizet kell nyerni a Szir-Darjábél, hanem arról, hogy küzdeni kell a talaj mérgezettsége ellen. Megtudtam, hogy az itteniek évszázadokon át hiába próbálkoztak csatornákat ásni és elvezetni a folyó vizét a napégette földekre. Eljutott ugyan a víz a földekre, el is vetették a gabonát, ez ki is csírázott, de azonnal elszáradt. Miután a víz elpárolgott, a földeket ső- és kénréteg fedte. így történt ez 1918 után is, amikor első ízben próbálták nagyobb arányban értékesíteni ezeket a földeket. E jelenségre egyszerű a magyarázat: a kőkemény föld alatt kis A Szir-Darja mentén számos iparág alakult ki: építőanyagot, vasbeton elemeket gyártó üzemek, csőgyárak és gépjavító állomások az Urát, Ukrajna, Belorusszia, Kazahsztán nagy gépgyáraiban gyártott hatalmas kotrógépek, földgyaluk, csatormaásó gépek számára. A Szir-Darja mentén a vízgyűjtő medencék egész sora jelent meg: Bekabad, Csarvak, Csa- dar, KzU-Arda, Kazaälnszk. Ma az „éhes satye'ppe“ meggyógyított földjein szovho- zok, és jól ellátott helységek százai jelentek meg. Csupán Üzbegisztán szovhozaá 250 ezer tonna gyapotot termesztettek az elmúlt évben. Végig a folyó mentén közel 1000 kilométeres vasútvonal vezet Csimkentből Novoka- zalínszkba. Az utas szeme előtt végtelen termőföldek terjeszkednek — felettük tartóoszlopokon nyugvó víz- vezető csatornák húzódnak. Azért választották ezt a megoldást, mert így kevesebb a vízveszteség. Gabonaföldek és gyapotültetvények, gyü- mölcsöskertak végeláthatatlan sora követi egymást, irtott még közbelktatódnak olyan területek, amelyeken még nem módosított az ember keze helyenként az ál- nok homok egészen a folyópartig tör. De mindenütt folyik tovább a küzdelem a vízért, a sivatag ellen. Az elmúlt tíz évben e mumkála toknál 1200 millió: rubelt fektettek be. Ez a hatalmas összeg nemcsak hogy megtérült, hanem már 30. millió rubel nyereséget Is • hozott. Rövidesen az „éhes sztyeppén“ az álmok egészen va-^ lósággá válnak. És következnek majd más hasonló vidékek, Kashir, Sherabad sztyéppéi, azután pedig a < „Szomjúság birodalma“, a. Kízílkum és a Káralkura, pusztaságai, amelyeknek u- ■ gyancsak megvannak a ma- .guk legendát. ...Utolsó megállóhely: Ka- zalinszk. A Szir-Darja vizei itt elvesznek az Arai-tenger hullámaiban. Oj vízelzáró gát, új vízgyűjtő medence. Üjabb termelési adaffbk (80 ezer hektár öntözött rizs, 450 ezer hektár legelő stb.j... újabb legendák és jjjább valóság. A vöröses színben tündöklő napnyugta tüzpi-. rosra festi a folyót,. a lassú Szir-Darja egyesül az Aral- lal és eltűnik az esti ködben. Laurentiu Duta A modern épületek ezrei jelzik a fejlődést ISMERJÜK MEG irányítja az országot? A Nagy Októberi Szocialista Forradalom — amelynek 55. évfordulójáról épp ma emlékezünk meg — gyökerestől megváltoztatta a cári Oroszország társadalmi, szociálpolitikai viszonyait. Üj, szabad élet kezdetét jelentette, a népek önrendelkezésének megvalósulását, a kizsákmányolás megszűnését, a kulturális felemelkedést. A szovjetek III. összoroszországi kongresszusa 1918 januárjában jóváhagyta A dolgozó és kizsákmányolt nép jogainak kinyilatkoztatása efmű határozatot, amely törvénybe foglalta a forradalom vívmányait és meghirdette a szocialista állam alapelveit és feladatait. Az 1936. december 5-6n kihirdetett és később többször kibővített alkotmány értelmében az ország legfelsőbb törvényhozó és államhatalmi szerve a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének (SZSZKSZ) Legfelsőbb Tanácsa, amely két egyenrangú kamarából áll; a Szövetségi Tanácsból és a Nemzetiségek Tanácsából. Mindkét kamara képviselőit a Szovjetunió minden 18. életévét betöltött polgára választja négy évre. A két kamara képviselőjévé választható minden 23. életévét betöltött állampolgár. A Szövetségi Tanács minden egyes képviselője 300 ezer polgárt képvisel, akik egy választókörzetet alkotnak. A Nemzetiségek Tanácsának képviselőit a szövetségi köztársaságok, autonóm köztársaságok, autonóm területek és nemzetiségi körzetek polgárai választják, a következő kulcs szerint. A szövetségi köztársaságok egyenként 32, az autonóm köztársaságok 11, az autonóm területek 5, a nemzetiségi körzetek egyenként 1—1 képviselőt választanak. Az össz-szövetségi törvények csak égy lépnek jogarért^ ha a Legfelsőbb Tanács mindkét kamarája jóváhagyja őket. A Legfelsőbb Tanács képviselői választják meg a Szovjetunió kollektív államfőjét, a Legfelsőbb Tanács Elnökségét, amely a szovjet parlament két ülése között végzi a Legfelsőbb Tanács teendőit, kinevezi a kormány tagjait, kormányrendeleteket bocsát ki és szüntet meg. Tevékenységéért a Legfelsőbb Tanácsnak tartozik felelősséggel. A Legfelsőbb Tanács tagja a dolgozók teljhatalmú képviselője az államhatalmi szervekben, javaslatokat nyújthat be, s interpellációval élhet, melyre bármely icfmzett állami szervnek reagálnia kell. A képviselő minden két évben tájékoztatja választóit tevékenységéről, s ha azok ágy látják, hogy nem képviselte érdekeiket kellőképpen, visszahívhatják képviselői tisztségéből. A Legfelsőbb Tanács képviselőit általános, közvetlen és titkos úton választják. Az egyes szövetségi köztársaságok legfelsőbb tanácsába minden 21. életévét, a helyi tanácsokba minden 18. életévét betöltött szovjet állampolgár beválasztható. Következik: Ipari nagyhatalom ÜRHAJÖSKONGRESSZDS Találkozás a kozmoszban, Apollo-Szojuz tervek Egy szovjet kutatócsoport érdekes kísérletről számolt be a bécsi nemzetközt űrhajóskongresszuson: bebizonyították, hogy az embert szervezet hosszab Ideig, káros következmények nélkül elviselt a sűrített ételek togyasztását. A kutatócsoport három önkéntes jelentkezőt figyelt meg, egy éven keresztül a világűrben haladé űrhajóéhoz hasonló körülmények között. Megállapították, hogy az emberi szervezet anyagcseréje nyolc hónap alatt áll át a vízben oldott, liofilizált ételek fogyasztására, és a következő négy hónapban — a kísérlet ugyanis egy évig tartott — az anyagcsere új színvonala már állandósul. A kísérlet során kidolgozták az anyagcsere folyékony végtermékeinek hatékony regenerálási módszerét Is. így a hosszú űrrepülések alatt ezüst Ionok segítségével lehet biztosítani az állandó Ivóvízellátást. A szovjet kutatócsoport beszámolóját nagy érdeklődéssel és elismeréssel fogadták a kongresszus résztvevőt. Újra és újra felmerül az ürhajóskongresszuson az 1975-re tervezett szovjet-amerikai együttes űrrepülés Is. A szovjet és az amerikai tudósok beszámoltak arról, hogy az Apollo és a Szojuz űrhajó összekapcsolását fogják kipróbálni. Flllpcsenko szovjet űrhajós közölte, hogy a közös kísérlethez bizonyos változásokat kell majd végrehajtani a szovjet ürruhá- kon. Dale Myers, a NASA igazgatóhelyettese arról számolt be, hogy a kísérlethez alaposan módosítani kell a holdutazásnál eddig használt Apollo-tlpust. Végezetül a két űrhajó összekapcsolásához Is új szerkezetet kell majd kidolgozni. A LEGNAGYOBB, A LEGDRÁGÁBB - CSAK ÉPPEN REPÜLNI NEM TUD A repülés történetének jelentős állomása volt a tavaly májusban, Párizsban tartott nemzetközi re- pülógépipari és űrhajózási kiállítás. A világsajtó a kiállítás egyik szenzációjaként hirdette —■ a TU — 144 szovjet szuperszónikas utasszállító mellett — a 900 személy befogadására alkalmas amerikai ,Galaxy"-t. A bemutató kitünően sikerült — a folytatás azonban már kevésbé. Mint a hamburgi Spiegel beszámolt róla, a Galaxy a világ legnagyobb és legdrágább repülőgépe: „a repülőgépipar történelme legnagyobb baklövésének bizonyult.“ Tervezői — a Pentagon kérésére — olyan repülőgépet kívántak alkotni, amely egyszerre 700 katonát a csapattest minden felszerelésével együtt néhány óra alatt képes az egyik kontinensről a másikra szállítani. A Lockheed repülőgépgyár Szuper—fuuibo-ja. hivatalos nevén C—5 „galaxy“, el Is készült — október óta azonban betiltatták felszállását. A rendelkezést az óriásgépek- kel történt sorozatos és titokzatos balesetek indokolták. Már 1970 júninsában, a legelső „Galaxy“ átadásakor példátlan műszaki hiba történt. A 300 tonna súlyú gép- kolosszns 28 kerekének egyike — az Illusztris személyiségekből álló átvevő bizottság legnagyobb megdöbbenésére — a leszállás pillanatában kiesett. Nem sokkal később két Galaxy még felszállás előtt, a kifutó pályán kigyulladt, felrobbant és elégett. Egy harma dik gép szárnyán a próbarepülés során repedések keletkeztek. A legfurcsább azonban a szép tember 29-én bekövetkezett baleset volt. Az oklahomabeli Altus légitámaszponton egy „Galaxy“ éppen'felszállásra készült. A pilóta beindította a motorokat, a hajtóművek felbódültek — mielőtt a- zonban a gép mozgásba lendült volna, az egyik motor „önállósította magát“. Óriási erővel kiszakadt a gép törzséből s minteev 100 méteres „repülés“ után a kifutópályára zuhant és felrobbant. Ennyi végül is elég volt ahhoz, hogy a vizsgáló bizottság megállapítsa: a „Galaxy“-n a hibalehetőségek egész sora veszélyezteti a személyzetet és a szállítandó csapatokat. Amikor megvizsgálták hat másik, már üzemben lévő óriásgépet, kiderült, hogy a motortartó csavarok lazák. De hasonló hibákat észlelnek a vadonatúj gépek hajtóműveinél is. Ezek után adták ki a rendelkezést valameny- nyl „galaxy“ leállítására. A „Galaxy“ típusú katonai szállító repülőgépek énítésére prcke tlleg 2,3 milliárd dollárt szántak. Most azonban kiderült, hogy a program megvalósításához ennek az összegnek a kétszeresére lenne szükség. A műszaki és a költségvetési botrány újabb csapást mért a már amágy It a tönk szélére jutott Lockheed gyárra, amelynek fennmaradását csak 250 millió dolláros állami segély- lyel tudták biztosítani. I. t. A világ legnagyobb es legdrágább szállító repülőgépe, qz amerikai „Galaxy“, a párizsi nemzetközi repülőgépipari és űrhajózási kiállításon a TU—144 szovjet utasszállítógép mögött látható