Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-11-07 / 45. szám
Országos taggyűlés A tavalyi első kísérleti televíziós és rádiós országos SZISZ-taggyűlés után a múlt hét keddje ismét ünnepet jelentett több tízezer fiatal számára. A televíziós készülékek képernyői elé egyidőben ül- . I tek le az aši, a Ciema nad Ttsou-i, a Šumava! és a Duna menti fiatalok. Azokról a feladatokról tanácskoztak, amelyeket a SZISZ I. kongresszusa tűzött célul az ország fiataljai elé. Több SZISZ-ala-pszervezet kötelezettségvállalásokkal köszöntötte az országos taggyűlést. Így például az SZSZK Belügyminisztériuma mellett működő SZISZ- alapszervezet tagjai 1200 brigádóra ledolgozását vállalták, és 43 tagjuk jelentkezett önkéntes véradásra. A bratislavai Nemzetközi Nőnap Üzem leányai tevékenységükkel főleg a SZISZ jövő nemzedékét, a pionírokat kívánják támogatni. Ezenkívül vállalták, hogy a közelgő karácsonyi ünnepek alkalmából gondoskodnak egy gyermekotthon kicsinyeinek boldog napjairól. Lehetetlen ebben a rövid írásban felsorolni az országos közgyűlés minden eseményét. Az igazi értéke az egész ország fiataljainak aktivitásában, tenniakarásáI ban nyilvánult meg. Közösen beszélgettek szervezetük ügyedről, tanácsot kértek és adtak egymásnak, közösen örültek az elért sikereknek. Az országos televíziós és rádiós közgyűlés sikeres és ■ hasznos rendezvény volt, s vele megkezdődtek a SZISZ alapszervezeteinek évzáró taggyűlései. Milliók Azt ás hozzáteszem, hogy hasznos milliók. A diákoknak nyáron pihenniük kellene, szórakozni, I sportolni, kikapcsolódni a tízhónapos tanulási mara- | ionból. I Kevesen tesznek így, főleg a „legnagyobb“ diákok, a főiskolások közül kevesen. Szükségük van a pénzre, \ I meg aztán az aktív pihenést tartják a legmegfelelőbb és leghasznosabb pihenésnek. A nyáron a nyugat-szlovákiai kerület főiskolásai közül 1428-an dolgoztak csoportosan, 7383 diák pedig i I szétszórtan a kerületben, ki hol tudott, ott vállalt mun- I kát. A nyár három hónapja alatt csaknem 40 millió ko- j I róna értéknek megfelelő munkát végeztek. Segítségük j I nemzetgazdasági jelentősége kétszeres, mert hiszen a j diákok azok helyett is dolgoztak, akik éppen szabadságukat töltötték a tengerparton, a hegyekben, akik pl- I heute k. A legtöbb diák a Nyitrai Mezőgazdasági Főiskoláról | I munkával töltötte szünidejét. Közülük többen csereakció j I keretén belül egy kijevi szovhozban dolgoztak. I A főiskolásokkal szemben meglehetősen hátrányos 1 t helyzetben vannak a középiskolások, akiknek nagy ré- j I sze nem töltötte még be 18. életévét, és több üzem, vál- I laiat bizalmatlankodva visszautasítja segíteniakarásukat. I Így többségük csak a hivatalos brigádok nyújtotta lehe- I tőségekkel élhet. A nyáron csaknem 3 ezer középisko- I lás használta ki ezt a lehetőséget. Munkájuk értéke 3 I I millió korona körül mozog. I Mindezt azon az összejövetelen tudtam meg, amelyet I a SZISZ nyugat-szlovákiai kerületi bizottsága szervezett j I a diékakcióz résztvevőinek, A diákok közül többen el- I ismerésben részesültek, tárgyjutalmat kaptak. A beszélgetés kötetlenebb részében több diák kifo- I gásolta a munkaadók viszonyát a brigádosokhoz. Sok- I szór lebecsülték, lealacsonyító bánásmódban részes!- I tették diákjainkat. Sok helyütt még a legszükségesebb I I szociális berendezésedet is nélkülöznük kellett. Azzal azonban mindnyájan egyetértettek, hogy a nyá- I ri munka számukra nemcsak gazdasági, hanem nevelői I jelentőségű Is volt. ', —z— Ott, ahol Európa legészakibb vidéke Ázsia legészakibb vidékébe megy át, terül el a hó és a rénszarvasok hazája. Itt két évszakot ismernek csupán: telet és nyarat — a tavaszt és az őszt észre sem venni, oly rövidek. Közlekedési eszközt is csak kétfélét használnak: a legmodernebbet és a legősibbet, vagyis a repülőgépet és a rénszarvasszánt. Az év tizenkét hónapját ugyancsak kettéosztják: egyik fele a sarki nappal, a másik a sarki éjszaka. Tehát Ilyen ez a föld, amelynek neve, Jamal, s a nyenyecek nyelvén azt jelenti: „a világ vége“. Átszeli az Északi Sarkkör, s ez szintén két félre vágja szét. £s pontosan a Sarkkörön fekszik a Jamal-Ny an yec Nemzeti Körzet központja, Szalehard. Ez a név azt jelenti: „félszigeti főváros“. Amikor 1595-ben az orosz cár parancsára a Poluj és az Ob folyók találkozásánál felállították néhány fakunyhót, hogy behajtsák a helyi la- kósság és az átutazó kalmárok adóját, nem is sejtették, hogy pont a Sarkkörön helyezkedtek el. Ha sejtették volna, bizonyára a „sarkköri város“ nevet adták volna a településnek. E mostoha földön évezredek óta élnek nyenyecek. Rénszarvastenyésztésse.1, vadászattal, halászattal foglal tudományosan megalapozott normákat dolgoztak ki. A nyenyecek étrendjén azelőtt csak szarvashús és hal szerepelt, amit mindenkinek magának kellett megszereznie, most azonban főzelékeik, gyümölcs, gyümölcslé, kon- zervtej és konzervkakaé Is szerepel étrendjükben. A szarvastenyésztők, vadászok és halászok külön ellátó központokban jutnák hozzá ezekhez. j A nyenyecek nagy része már letelepedett életmódot folytat. Jól kiépített településeikéin központi fűtés, villany, rádió szolgálja kényelmüket. S itt Is egyre nagyobb szerephez jut a gáz. A kolhoz nyájával sok-sok kilométert tesznek meg a tundra lakói: keresik hol több az élelem, s hol kevesebb a szúnyog meg a bögöly. A „guruló“ kultúrotthon azonban mindenütt megtalálja őket, hozza a filmet, a friss lapalkat, könyveket. Ezeket a mozgó kulturotthonokat népművelő j főiskolát végzett nyenyecek vezetik. A főiskola Szalehardban, a Jamal-Nyenyec Nemzeti Körzet központjában vain. Ugyanitt, Szalehardban állattenyésztési és egészségügyi szakiskola, állatorvosi és pedagógiai főiskola Is .működik. A pásztorok táborhelyeire olykor egész brigádok érkeznek, melyeknek tagjai orvosok, előadóművészek, ismeretterjesztők meg a helyi tanács tagjai. koznak. Éjszakákon át tudnak virrasztani, s úgy tájékozódnak, a csillagok alapján, hogy repülőgépek és tengerjáró hajók navigátorai sem jobban, és a hófajd módjára készített vermekben több éjszakát és nappalt is át tudnak vészelni vihar esetén. A nyenyecek életformája hosszú évszázadok során alakult tol. Megszokták, hogy amit tesznek, sietség nélkül, alaposan tegyék. Keveset beszélnek és sokat gondolkodnak. A haragot, ellenségeskedést nem ismerik, lakásuk ajtaján nincs zár vagy retesz. E szokások mellé korunkban újabbak alakultak ki. Az Októberi Forradalom megmentette őket a tudatlanságtól, a nyomortól és a fenyegető kihalástól, s a nyenyecek azóta, mint a Szovjetunió északi részén élő többi kis nép, új életet élnek. A nyenyec gyerekek már nem vándorolnak szüleikkel a tundrában, hanem a településen maradnak, s bennlakásos iskolában tanulnak, ahol teljes ellátást kapnak. Amikor pedig elvégezték az iskolát, szintén ingyenesen folytatják tanulmányaikat, például Lemingrádban, többek között a Gercen Pedagógiai Főiskolán, az északi népek tagozatán. Innen és a többi egyetemről és főiskoláról tanárként, vagy orvosként vagy más felsőfokú végzettséggel térnek haza. Ha akarják, szüleik példáját követve a tundrához kötik életüket, de lehetnek zootech- nikusok, vadtenyésztők, vadászok is. Szinte észrevétlenül, de maradandóan új szokások alakultak ki a nyenyeceknél. Az áMatorvostudomány legújabb eredményei lehetővé teszik, hogy az állatállományt megóvják olyan betegségektől, melyek valamikor ezrével szedték áldozataikat a rénszarvasok közt. Kutatóintézetek a szarvastenyésztők táplálkozására is Nyina ladne orvos j Szomorú, ha a sors olyan embert sújt nehéz élettel, aki már egy határozott, nagy lépés után igazán jobbat érdemelne. Mert a nagy lépést is a „szebb“ reményében teszi. Ö már nem változhat, csak az emberek körülötte ás a hozzá fűződő viszonyok. Ilyenekkel nem kellemes a találkozás, mert utána még sokáig keserű marad az ember szája Ize. —0— Nyolc évi házasság után robbant az élete — kifelé is. Addig szótlanul tűrte férje durvaságát, és ha netán a kolléganői a kék foltok keletkezésének története iránt érdeklődtek, nevetve mondta, csak leestem a lépcsőről, vagy a kerékpárrá!, vagy kerítést másztam... De akkor, akkor már igazán megijedt. Kislányát küldte a szomszédért, jöjjön, mert az ura fejszét tart a kezében, és nem lesz annak jé vége. A vége aztán az lett, hogy a nemzeti bizottság a férjet megrótta, aki ott, több tanú előtt megígérte, megjavul, minden szabad idejét családjával tölti, és többé nem gondol az italra meg a „haverokra“. Két hónap múlva az egész újra ismétlődött, és ritka kivétellel úgyszólván rendszeressé váltak a férj kiruccanásai. Másfél éven át... Az asszonyt idegszanatóriumba vitték. Még mielőtt onnan hazatért volna, kaptuk tanácskérő levelét, mitévő leI gyen. Haza csak kislánya miatt megy, férjét még mindig szereti, de nem tud vele élni, mert az a barátainak és az italnak adja mindazt, amit rendes emberek a családjuk asztalára tesznek: érzést, melegséget, és nem utolsósorban pénzt is. Váljék el tőle? Hogyan osztozkodnak az új házon, a berendezésen, a kerten? Es itt a kislány is. Meg aztán, azt is mondta a férje, ne merészeljen elválni tőle, mert azt a napot nem éli túl. Ennyit dióhéjban a szomorú asszony történetéről. _ Az Oj Ifjúság riportere akkor ellátogatott a férj munkahelyére és a vörös nemzeti bizottságára. Mi lett az együttműködés eredménye? Sikerült megmenteni ezt a háromtagú társadalmacskát az összeomlástól? Amikor belépek az üzletbe, ahol az asszony dolgozik, még nem tudom, mi lesz az első kérdésem ehhez a szomorú asszonyhoz. A ruhája ugyanolyan, mint négy évvel I ezelőtt: sötét, csak az ő tekintete tiszta, világos és őszinte. — Mi újság Irénke? — Elsüllyedt a kis családi „csónak“. Nem sikerült semmit se megmenteni közös, szép életünkből. Tudtam én ezt már akkor is. amikor itt járt, de olyan jéindulattal voltak mindnyájan irántam, hogy a végén hittem a közös igyekezetben és abban, hogy minden másképp lesz. Talán tiz nap se telt bele, újra elszabadult nálunk a pokol. Már szégyelltem a rendőrségre menni, egyszerűen szégyelltem az t. életemet. Túlságosan elmérgesedett a kapcsolat köztünk, már késő volt mindenre. Lehet, hogy én is hibás voltam, de azt a konyhaasztal mellett kellett volna kiteregetnie, nem a kocsmában. — És most? Hogyan él most? — Bizonytalanul, csúnya kompromisszumban. Várok ás remélek. Van férje, és még sincs. Szereti őt, mégsem élhet vele. A kislánnyal — most tizenegy éves — hazaköltözött édesanyjához. Férje a házban maradt, különben is ritkán jár haza, megváltoztatta munkahelyét, pontosabban kénytelen volt, mert durvaságait, hanyagságát ott sem tűrték tovább. — Régen nem láttam, lefogyott, és azt mondják sokat öregedett... Elgondolkozik. — Férj és feleség még mindig, az ő nevét viseli, nem váltak el. Ez a „hátsó ajtó“, ez miért maradt nyitva? — Higgye el, én nem tartozom a számító emberek közé. De a reményem végtelen. Bizom benne, hogy idővel rájön, nem tud nélkülünk élni, és akkor majd csak egy kinyújtott kézbe kell kapaszkodnia. Nekem mindegy, hogy én leszek-e a kapaszkodó, vagy az, aki a kezét nyújtja. Elbúcsúzunk, és míg autónk sofőrjének mesélem az esetet, rájövök, hogy ha nem sikerült is megmentenünk ezt a családot a széteséstől, nem vagyunk vesztesek. A képeslapokon, amelyeket minden karácsonykor az asz- szonytól és kislányától kaptam, egyetlen pontocsak sem utalt az átélt eseményekre. A szomorú asszony az elmúlt évek alatt rengeteg erőt gyűjtött. És önbizalmat. Eleget ahhoz, hogy kivárja férje megtérését, sőt ahhoz is, hogy boldog legyen vele — rövid időre-e, vagy örökre, ki tudja. Ha a játék becsületes, és a játékosok türelmesek, akkor minden játszmát végigjátszanak. Különösen érvényes ez akkor, ha a tét nem kisebb, mint egy gyerek, egy család boldogsága.
