Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-31 / 44. szám
új ifjúság 7 Az öreg Salgovácz szokta mondani, amikor ötvenkét éves korában némi mérlegelés után megnősült, hogy nem kell semmit elhamarkodni, mindent a maga ideiében. Így nem fordulhat e- i lő, hogy az ember helyre- I hozhatatlan hibát követ el, és utólag megbánja tettél. Hál ö valóban nem bánta meg. Nem is ért rá, mert boldog frigyének második évében májzsugorodással elföldelték. Egyesek szerint még így is mázlija volt, mert effajta nyavalyával hamarabb is elviheti az embert az ördög. Salgovácz bácsi mondása jutott eszembe, amikor az utcánkba is beköszöntött a hideg. Pontosabban a lakásokba, hogy nem restellt gyalog feljönni a nyolcadik emeletre, mivelhogy a lift J fél éve nem müködtk, ké- j rém alássan. A jól nevelt I adófizető polgár ilyenkor azt 8 mondja, hogy annyi baj le- j gyen, majd befűt a házkeze- I löség, de úgy, hogy még a tojások is kikelnek' a félig nyitva felejtett jégszekrényben. Egy este valóban mintha valami melegség futott volna végig az öreg szklerózi- L sas radiátorokon, de más- ' napra az Is úgy elszállt, | mint Cservenáknéból a lé- ,, lek. Jó tíz nap múlva, ami- I kor már a levegőben lógott J a közbotrány, megjelent két I overallos férfi, szíveskedtek l egy pillanatra abbahagyni a I sörözést a sarki vendéglő- I ben. Es még mondják, hogy I nincs nálunk munkaerkölcs. Megállapít ott óik, hogy biz'a kazán eléggé siralmas államiban van. Nincs mese, ki kell cserélni. Lakótársaim közül akadtak persze olyanok, akik annak Idején nem tanultak politechnikát, mert akkoriban az még nem volt divat, és megpróbálták váltig bizonygatni, hogy ezt a nyáron is megtehették volna. De mire való vitatkozni egy mesterrel, akinek — ha nincs is feladata magaslatán —, a kezében a franciakulcs. Az overallos röviden és velősen megmagyarázta, hogy nyáron nem égett a kazán, nem észlelhették a hibát. Világos? Mindent a maga idejében. Még Salgovácz bácsi is e-, gész biztos megfordult a sírjában. Na persze, azt már nem from ide, hogy mit mondana ö a házkezelőségnek. Egy \ kicsit szabad szájú volt az öreg... VALENTYIN BAGLAJENKO P ályafutása temperamentumos cigánydalok, hangulatos orosz románcok éneklésével kezdődött... És ugyanezek a dalok Juttatták karrierjének csúcsára Is... Persze, időközben kereken egy évtized telt el. De vegyük csak sorjában... „Ez a kerek arcú, élénk szemű szovjet fiatalember még a bölcsőben megtanulta az éneklést, s hadd tegyem hozzá: nagyon J611“ — Irta róla az 1970-es cannes-1 MIDEM-en aratott emlékezetes sikere után a tekintélyes Paris Match munkatársa. Mert valóban: Baglajenkőéknál családi hagyomány az éneklés. Ősei még a Krim környéki cigányok hagyományos, vándorló életmódját élték, de szülei már letelepedtek s végleges otthont találtak az Iparosodó Szimferopolban. A dal azonban a város tőmbházal között sem tűnt el ajkukról s bizony gyakorta előfordult, hogy az egész család együtt énekelt. Természetesen Valentyin is, bár ekkor még titokban vagy a gyermeki nagy- ravágyás perceiben sem gondolt arra, hogy az apáról fiúra szállé cigánydalokat és románcokat egyszer Moszkva, Leningrad, Párizs, Cannes és más világvárosok hatalmas koncerttermeiben fogja énekelni — s nem is akármilyen sikerrel!... Szülei úgy tervezték, hogy szakmát adnak fiuk kezébe. Így a harkovi üzemek egyikének szakipa- rttanulő-iskolájában lakatosnak készült. Az elsó tanítási napokon aligha gondolta még, hogy a szakma titkainak elsajátítása mellett itt teszi majd meg művészi pályafutásának első lépéseit is. Az üzem! zenekar ugyanis éppen új énekest keresett — és ő habozás nélkül Jelentkezett! Bemutatkozása remekül sikerült, és így két teljes évig meg sem vált a zenekartól, sőt a zenész társak biztatására a harkovi konzervatóriumba is jelentkezett, ahová tehetségvizsga nélkül, elsó kísérletre, azonnal fölvették... Ä sikerekhez szokott Valentylnt azonban Itt csalódás érte: a szigorú szabályokhoz kötött „Iskolaéneklés“, az operaária-gyakórla- tok nem feleltek meg egyéniségének, s ezért keserű szájízzel ugyan, de félbehagyta konzervatórium! tanulmányait. Egy neves esztrádcsoporthoz szegődött, megtanult gitározni, de ez a szabadabb, sok utazással Járó vándor-élet sem elégítette ki. Hullámvölgybe jutott s már-már az Idő elóü „visszavonulás“, az énekesi pálya feladásának gondolata foglalkoztatta. Ekkor azonban váratlan ajánlatot kapott a moszkvai Romen cigányszínháztól, ahol szinte hetek alatt befutott, ünnepelt, sok tapsot arató művész lett. Az új műsorok főszerepeinek többségét ő kapta, és így az Itt töltött három évad alatt szinte alig akadt néhány szabad estéje... Valentyin fáradhatatlannak bizonyult: az állandó szereplés mellett még tollat is ragadt és fml kezdettl S az eredmény sem maradt el: a színművészek szövetsége mellett, rövidesen a Szovjet írók Szövetsége is a tagjává avatta ötl 1969-ben Párizsba szélé meghívást kapott a le- nlngrádi mucis-hal! együttes, melynek Igazgatója a turnéra — vendégszereplőként — V. Bagla jenkőt Is szerződtette. Az alkalmi együttműködésből pedig állandó szerződés lett. A franciaországi körúton megismerkedik a szimfonikus zenekart ki séret előnyeivel; az estéről estére ismétlődő sikerek visszaadják már-már veszőfélben lévő önbizalmát, s ami további pályafutása szempontjá ból talán a legfontosabb: ismét Irnni' végérvé nyesen — visszatér a temperamentumos cigányKrál felvételei dalokhoz, s a régi, hangulatos orosz románcokhoz, melyekkel gyorsan utat talál a hazai s a külföldi közönség szívébe. Röviddel később elkészülnek első hpnglemezföl- vételel — s minden különösebb hírverés nélkül szinte napok alatt el Is fogynak az üzletekben... Gyakori vendége a rádlő és a televízió stúdióinak, és így nem véletlen, hogy az 1970-es cannes-i MI- DEM-re őt „nevezi“ a Melogylja hanglemezkiadó- vállalat. E választás különösen szerencsésnek bizonyul: Itt is kirobbanó sikert arat, dalai, kiváló hangja és sajátos előadásmódja a fesztivál egyik legnépszerűbb sztárjává teszik Valentylnt! E s azóta? Természetesen: folytatja a sikersorozatot... Sorra látogatja a szovjetunióbei! ’ s a külföldi hangversenytermeket, mindenütt „csak“ jön, Iát és győz... ...vaetapssal búcsúztatják és mielőbb visszavárják... BORSAI M. Péter Stefan Keletikkel, a Szlovák Nemzett Színház művészével nem könnyű találkozni. Az első telefonbeszélgetéstől eltelt két hét, míg végre szemtől szemben ülhetünk... — Azt mondják, a színészek elfoglalt emberek — kezdi kötetlenül a beszélgetést —, s ez bármennyire Is elcsépeltnek tűnik, így igaz. Minden jó színészben él a becsvágy: a legtöbbet nyújtani, a legtökéletesebben kifejezni önmagát; erre pedig végtelen sok Idő kell. Viszont az ts igaz, hogy nem szabad a színészt sokáig tétlenül hagyni, még akkor sem, ha filmezik, vagy a tévő foglalkoztatja. A színház élteti a színészt. Nem egy tagja úgy túljutott fizikai és művészi zenitjén, hogy kiadott volna magából mindent. — tizenhárom éve tagja a Szlovák Nemzeti Színháznak, A közönség nagyón jól ismeri, mégis megkérdezzük: Hogyan került a bratlslavai színpadra? — Foglalkozásomhoz, amelyet szeretek és értékelek, különösebb igyekezet nélkül kerültem. A gimnázium után a véletlen a Színművészeti Főiskolára vitt, s J. Pántlk pedagógus befolyása alá kerülve megtanultam a színészetet nemcsak ismerni, hanem szeretni is. A főiskola után két évig a Hadsereg Színházában működtem, míg csoda nem történt: a Szlovák Nemzeti Színház mai főnökétől ajánlatot kaptam a színházhoz. Csoda azért, mert abban az Időben a fiatal színész számára csak vágyálom volt Ilyen rangos színpadon játszani. Jómagam örülök, ha a színházhoz fiatal tehetségek jönnek, akár egyenesen az iskolapadból. Jó lenne azonban, ha elgondolkodnának küldetésük felett, ha nem csupán a fővárosban maradás lehetőségét látnák, hanem Igazi, mély színészi tudat fűtené őket. — Barangolásai során érdekli-e önt a szlovákiai falvak-városkák műkedvelő színjátszása? — A műkedvelő színházak sorsa nem lehet közömbös számunkra. Látom ugyanis a régi és a mai helyzet közti ellentétet. Hajdan nem volt villany, nem voltak olyan feltételek, mint ma, mégis játszottak. Napjainkban a falvakban nemcsak vendéglót építenek, hanem mozit, művelődési otthont is — mégsem beszélhetünk a műkedvelő színjátszás fellendüléséről. A szomorú az egészben, hogy ha megkérdezzük, mikor játszott náluk utoljára műkedvelő csoport, legfeljebb a hatvanévesek tudnak válaszolni. Lehet, hogy igazságtalan vagyok, hisz sok fiatal zenekarban játszik, de a műkedvelő Színjátszás sajnos az utolsó helyen szerepel. Szülőfalumból, Plachtíncéről egész sereg színész került ki, Július Pántlk, Ctibor Filčlk, Milan Kňaž- ko, mégsem emlékszem, mikor lépett fel nálunk utoljára műkedvelő színjátszó csoport. Ha felmérést készítenénk, elrettentő eredményt kapnánk. — A Szlovák Nemzeti Színházhoz mindmáig hű maradt, de a jó színészik alakítások kedvelőinek mégjs a televízió révén férkőzött kegyeibe. — A színházhoz kerülve kezdetben apró szere- pecskéket kaptam. Hálás vagyok ezekért a „ta- noncévekért“ — amelyeket nagy mesterek oldalán tölthettem a színháznál, hálás vagyok a második színházi iskoláért. Mégis a televíziótól kaptam az első nagy lehetőségeket, s csak ezek után STEFAN KVIETIK: NEM SZERETEM A TÉTLENSÉGET következett a film. Nem tudom elfeledni Az ordasok közt című sorozatot, amely a legmélyebb nyomot hagyta bennem. — Mit készít most, milyen filmekben láthatják legközelebb a tévé- és mozikedvelők? — A Karakum-sivatagban forgattuk az Oázis című filmet, onnan visszatérve befejeztem a Vörös bor című háromrészes tévéfilmet. Örömmel csináltam, mert véleményem szerint a szlovák Irodalom egyik legjobb regénye. Mesterien ábrázolja a szlovák népet — örömét, bánatát, gondját-baját. Rögtön ezután több szerepet Is kaptam: játszom az „Örökifjú történetiben, „A juhász feleségé“- hen és a „Vadkacsa“ című Ibsen-darabbaé. Ajánlatot kaptam az NDK-ból Is, de csak akkor vállalom, ha Idehaza nem lesz munkám. Ebből pedig a tévé és a film Jóvoltából van elég. A Koliba- stúdió forgatja Jllemnlcký „Visszatérés“ című művét, közben Prágában is szerepet vállaltam az „Alena nővér“ című filmben. Partnernőm Milka VáSáryová. Gyakran szerepelünk együtt. A „Vadkacsáén és a „Visszatérésben kívül á felsorolt filmek mindegyikében együtt játszunk, ráadásul pedig az „Alena nővér“ kivételével a többit mind a karácsonyi ünnepek alatt közvetít! a televízió. Hogy félreértés ne essék: nagyon jő együtt dolgozni MtHcável, ámde egy fiilő hétig csak Vášá- ryová és Kvietík... Ogy érzem, a tévénézők egy kicsit megsokallják. Mondogatjuk is Milkával, hogy afféle kis tévéfesztiválunk lesz. — ßmelkedett-e a televízió színvonala azóta, amióta együttműködik vele...? — Igaz, új stúdiónk van a Malom-völgyben, de a műszáki feltételeken kívül egyéb javulást nem tapasztalok. Nem értem, hogy harminc próba után miért éppen éjszaka kell a felvételeket készíteni, amikor nemcsak a színészek, hanem az egész műszaki gárda Is fáradt, holott éppen ekkor lenne a legfontosabb, hogy a maximumot adjuk magunkból. Nem akarok siránkozni, mert a tévével örömmel dolgozok együtt továbbra Is, de az Ilyen „apróságok“ jobban ártanak a színvonalnak, mintsem gondolnánk. — Kérdésünkkel nemcsak a műszaki körülményekre gondoltunk, hanem a műsorok művészt színvonalára is. — Évekkel ezelőtt sikerült magas művészi színvonalat elérnünk. Nem gondolok Itt a műsor egészére, hanem csak a tévéjátékokra, amelyeket az egész ország tévénéző! örömmel vártak. Az az érzésem, hogy az utóbb! időben lazítunk, a nézők olykor-olykor csalódnak bennünk; lemondunk arról a Jő hírnévről, amelyet nem könnyen szereztünk meg. — Milyen szerepekben láthatja önt a színházi közönség? — Ez még talány. Minden színész vágya ugyan, hogy előre tudja, melyik darabban játszik, majd az évadban. Ez azonban eddig még csak vágyálom. Felfoghatatlan számomra, hogy amikor ösz- szeáilltják a szfnház dramaturgiai tervét, miért nem gondolnak rögtön a színészekre is. Annyit azonban már mondhatok, hogy szeptemberben és októberben nem próbáltam. Beszélgetett: Juraj Pucher
