Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-10-17 / 42. szám

4 íj ifjúság

fiatalság és a fiatalok orA

szágos tanácskozásának jegyében emlékezetes hét zajlott le hazánkban.

. > E hét egyik napján a napilapok közölték azt a terjedelmes listát, amely a köztársasági elnökünk és a Szocialista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának Elnöksége által kitüntetett egyének és szervezetek nevét sorolta fel.

Köztük találtuk a Dunajská Streda-! (Dunaszerdahely) Lenin utcai Alapfokú Kilencéves Iskola pionírszervezetét. Ottjártunk okát e kitüntetés magyarázza.

A CSAPATVEZETŐ

Az iskola pionírszervezetének vezetője, Várady Izabella alig néhány érája tért haza a fővárosból, s hozta az emlékszalagot, no meg a kitüntetés átvételének élményét és izgalmait, amiről ugyanolyan lelkesen nyilatkozik, mint a gondjaira bízott pionírokról és munkájukról.

— Pátosz gyanúja nélkül nehéz elmondani azt az élményt, amely a fővárosba sereglett f iatalok óriási tömege, a belőlük áradó erő, fiatalság láttán maradt bennem. A kitüntetés átvételéről is csak annyit mondhatok, hogy amikor a személyemben képviselt szerdahelyi pionírok eredményeinek tapsolt a tömeg, bizony kipotyogtak a könnyeim. Mindezt az is fokozta, hogy az egyetlen magyar kitüntetett Iskola,» pionírjainak nevében voltam jelen.

— Próbálja meg összefoglalni azokat a tényezőket, amelyekkel ezt a kitüntetést kiérdemelték. Mit tettek érte, és hogyan? Gondolom, ez sem lényegtelen, és sokan követhetnék példájukat, hasznosíthatnák módszereiket.

— Dolgozunk és állandóan ügyelünk rá, hogy a munka minél tartalmasabb legyen. Ojabb és újabb módszerekkel, eszközökkel igyekszünk el- §rni, hogy a gyerekek valóban jól érezzék magukat a szervezetben, a- hogy azt elképzelték. Élünk a lehetőségekkel. Tudatosítjuk, hogy a szocialista emberré válás alapjait valóban itt, a pionírszervezetben kell lerakni. Minden akciónk egyik célja az öntudatra, a szükséges emberi és társadalmi öntudatra való nevelés, ami természetesen gondos munkát jelent. Leginkább az lelkesít, hogy egy-egy szervezeti rendezvény után elmondhatjuk: ez ebben és ebben a vonásban volt több a formalizmusnál, ilyen vagy olyan mértékben közelítette meg a lényeget.

— Hallhatnánk valamit ezekről a rendezvényekről?

— Talán a „Vörös csillag nyoméGRATULÁLUNK!

— S hogyan beszéltél?

ban“ és az „Első pionírok nyomában" expedíciókat kell megemlítenem. Ebben mindig járási elsők voltunk. A „Ki tud többet a Szovjetunióról“ elnevezésű vetélkedőt a járási pionírtanács is a mi példánk alapján rendezte meg. Két pionírunk lett az első, az egyik jutalomüdülésen Járt a Szovjetunióban. Pionírcsapatunk számos társadalmi és kulturális rendezvényből kiveszi a részét, gyerekeink ott vannak a polgári esküvőkön, névadó ünnepségeken. Nagyon emlékezetes marad számunkra a mártírok emlékművénél lebonyolított ünnepélyes pionír- és szikraavatás, amelyen járási képviselők, szülők, pedagógusok s népes pionírcsapatunk tagjai is jelen voltak. Említést érdemel, hogy felvettük a kapcsolatot a gimnáziummal, s most tizenkét instruktoruk dolgozik pionírjainkkal. Az elsőség egyik titka, hogy a csapat- és rajvezetőségek között nagyon jó az együttműködés, a munkát mindig sikerül összehangolnunk. A nyáron barátságot kötöttünk egy magyarországi úttörőcsapattal. Nagyon szép üdülőtáboruk van a Balaton mellett. Harminc pionírunk nyaralt náluk, s mi is harminc magyar úttörőt láttunk vendégül a Tátrában. A magyar úttörőktől sokat lehet tanulni, nagyon jól dolgoznak. Állandóan leveleznek velük pionírjaink. Járásunk szovjet- unióbeli testvérjárásába hatvan pionírunk levelez orosz nyelven, s ebben nagyon sokat segít Pokstaller Anna kolléganőm, aki az orosz nyelvet tanítja iskn'ánkban Számos beszélgetést rendeztünk régi kommunistákkal, partizánokkal, szovjet katonákkal, akik a Komszomolról meséltek gyerekeinknek. A turisztikában, sportban sem maradunk le soha korábbi eredményeinktől. A nyáron tizenkét pionírunk kerékpártúrát tett a Balatonhoz. Lányaink járási elsők a kosárlabda-bajnokságban, és a köny- nyűatlétikai rendezvényeinkre ugyancsak büszkék lehetünk. Van egy kitűnő, hatvanöt tagú énekkarunk, tánccsoportunk, és fanfárosalnk minden rendezvényen ott vannak, mert a járásban szinte nincs is vetélytársuk. Nagyon Jó érzés mindezt felsorolni, s még jobb volt átvenni a munkáért kapott elismerést, a SZISZ Központi Bizottságának díját, a SZISZ első kongresszusának emlékszalagját.

— Hát egy kicsikét oroszul. Egyedül voltam ott magyar, s így a velem utazó szlovák pionírok között a három hét alatt bizony jócskán megtanultam szlovákul is, ami korábban nem nagyon ment.

Csonga Jenő most nyolcadikos. Tanító szeretne lenni. Kitüntetéssel végezte a hetediket Azt mondja, a Szovjetunióról szóló vetélkedőt nem volt nehéz megnyerni, azért tudott mindent a legjobban, mert érdekelte a téma.

Az igazgató — Török László

— Nagyra értékelem iskolánk pionírszervezetének munkáját. Nagyon jó az együttműködés, amiből szerencsére a szülői szövetség is kiveszi a részét. Pedig hát tudni kell azt is, hogy iskolánkban kétváltásos tanítás zajlik, ami nem a legkönnyebb körülményeket jelenti. A nagy elismerésnek, a nagy kitüntetésnek természetesen iskolánk valahány gyereke és pedagógusa örül, de még nagyobb örömet szerzett az a hír, amely épp a kitüntetés átvételének napján jött: az épülő új huszonkét tantermes Iskolát mi kapjuk meg. Gondolom, ehMm''

hez nem kell magyarázat. Nagyon nagy ajándék lesz, ahol nemcsak a tanulás, hanem a pionírmunka is jó val könnyebb, lelkesítőbb lehet majd.

Fekete Imre — a járási pionírtanács titkára

— Én rövid leszek. Valóban megérdemelték a kitüntetést, ők a járás legjobbjai, bár másutt is szép eredményeket érnek el. Igazi pionírok, igazi SZISZ-tagok, igazi emberek nevelkednek ebben az iskolában, ahol elképzeléseink maradéktalanul valóra válnak. Közvetlenül is jól ismerem a Lenin utcai Iskola pionírjait. Balatoni kerékpártúrájukat én vezettem, eljárok közéjük. Velük örülök jómagam, s velük örülünk valahá- nyan.

—0—

Lapunk is elismerését fejezi ki, gratulál, s további Jó munkát kíván a Lenin utcai pioníroknak.

—ke—

EGY PIONÍR

Csonga Jenőnek hívják, ö az, aki a nyáron három hetet töltött a Szovjetunióban, mert a járási vetélkedőből elsőként került ki, győzött.

— Az osztályunkban én nyertem az egyéni, majd az iskolai versenyt, és Kalovits Lacival megnyertem a járásit is. Ö nem tudott eljönni a Szovjetunióba, de a jövő nyáron készül. A Barátság vonattal mentünk, három napot töltöttünk Moszkvában. A 450 tagú nemzetközi píonírtáborban igazán szép élményeket szerezhettem. Csehszlovák napot is rendeztek tiszteletünkre, beszéltünk Gagarin elvtárs tanítójával, találkoztunk a Szovjetunió három hősével. Nagyon sok címet hoztam haza, amelyeket szétosztottam az osztályban és az Iskolában. Társaim azóta leveleznek szovjet barátainkkal. A legemlékezetesebb a hajóút volt a Volgán.

mm

i&fessim

Szeptember közepe. Az országban több jelentős esemény zajlik, de Vrakuüának (Verek- nye), amely Immár az ország fővárosához, Bratislavához tartozik, még magára is gondolnia kell. Az ok: itt a község hagyományos búcsúi napja. Sütni, főzni kell. Ki-ki már lesöpörte portája előtt az u- tat, járdát, legereblyézte a füvet; a tűzoltók szervezik a hagyományos búcsúi bált, és a fiatalok pedig üléseznek. Nem mintha nem lenne mit csinál niuk. Jelentős és kivételes nap előtt állna«?, szombaton avatják klubjukat, a megújított kultúr- házat, amely az ő klubjuk is lesz, s még mindig van mit tenniük.

Meg kell beszélniük az avatás és az utána kövelkezó szórakoztató est feladatait, a kitüntetettek névsorát, s főleg pedig az utolsó brigádnap teendőit.

Jozef Drozd, az elnök beszél, kérdez, utasít.

— Ki jön, kinek lesz ideje segíteni lemosni az ablakokat, kisöpörni a termet, letörölni a port?

Válasz nincs. A fiatalok bizonytalanok, nem tudják, milyen feladatokkal bízzák meg őket a szüleik. Aztán mégis néhány kéz a levegőbe emelkedik — akárcsak az iskolában —, és ennyien elegen is lesznek.

Az elnök azért még egy gondolat erejéig kiegészíti mondanivalóját.

— Kérlek benneteket, ne jöjjetek üres kezekkel. Hozzatok magatokkal borotvapengét, súrolőkefét rongyot, újságpapírt. Elvégre nem szakíthatom le az ingem alját...

Azért nem sell azt gondolni, hogy erre a tréfálkozóan szigorú hangra azért van szükség, mert talán a fiatalok nem vették volna ki a részüket az eddigi munkákból. Ezt még a legnagyobb ellenfelük sem állíthatnál Eddig ugyanis a régi, egykori istállóból készült, mállóit vakolaté, vizes falú, korhadt gerendájú kultúrházon több mint négy és fél ezer 6- rát dolgoztak le társadalmi munkában.

— Hihetetlenül nagy rendetlenség, kosz volt a padláson — mondja Jozef Matelčka, aki egyéb iént az ünnepség utón egy elismerő oklevél s egy új könyv tulajdonosa lesz, mert elejétől végig kitartott a munkában. — Nem gondoltuk, hogy nehéz lesz, nem gondoltunk semmire, csak nekifogtunk. Megszámlálhatatlan és leírhatatlan tárgyak, ki tudja, hány éves zab, tömlők és minHA

RAJTAM

MÚLNA

denféle szemét hentergett a padláson. Lehordtuk. Olyanok voltunk, mint a kéményseprők. Aztán leszaggatuk a deszkát és a heraklltot. Ez az utóbbi nagyon körülményes volt, mert amikor nekifogtunk, még nem tudtuk, hogy lesz-e elég pénz a befejezéshez, s ezért úgy gondoltuk, hogy megőrizzük. Persze, mit őrizhetsz meg egy több mint húsz éve a mennyezeten levő anyagból? Mállott a kezünkben.

— Fűtött bennünket valami. Harminc-harmincöt fiú is eljött szombatonként. Hordtuk a szemetet, szállítottuk az új anyagot, pl, a tizenhárom méter

hosszú gerendákat. Főrfimunka volt ez, de főleg az utána következő. A gerendákat a korábbi gerendák mellett vésett lyukon, vízszintesen kellett „keresztülfűzni.“ Egyszerre tizenöten emeltük, tartottuk. Mi voltunk a daru. Sikerült.

— Közben egypáran kifáradtak, elmaradtak, s a vége felé már csak mindig ugyanazok jöttek össze, de ez már most nem számít.

— A párt és a nemzeti bizottság vezetői — kapcsolódik az elnök a beszélgetésbe — nem hagytak cserben. Nélkülük semmi sem lett volna belőlünk és a kultúrházból sem. Megszerezték a pénzt és az a- nyagot, hogy dolgozhassunk. Amikor pedig egy kicsit kifáradtunk, s egypáran elmaradtak, szakembereket rendeltek, megfizették, hogy még véletlenül se álljon a munka.

— A pártszervezet elnöke, aki egyben a nemzeti bizottság elnöke Is, Jozef Hrušovský állandóan velünk volt. És a nemzeti bizottság titkárnője, Barbara Šulanová is hétközben az anyagot „hajtotta“, szombaton pedig azért jött el, hogy megkérdezze, mire lesz még szükség. A végén, akárcsak a

mi lányaink, ő is segített kitakarítani, függönyöket aggatni.

— Az elején — egészítette ki a mondottakat Nagy Mária, aki szorgalmáért és kitartásáért ugyancsak elismerésben részesül — nekünk lányoknak nem nagyon volt munka, de én már akkor is eljöttem. Aztán ahogy távolodtunk a kezdettől és közeledett a befejezés, bizony már ránk is egyre jobban szükség volt. Még csákányt és lapátot is fogtunk...

Most pedig előttünk a legizgalmasabb s legjobb érzéseket ébresztő pillanat, az avatás napja.

— Az ember, ahogy szépültek a falak, egyre többször csak arra gondolt, hogy most már lesz hol találkoznunk — mondja még Nagy Mária, s igazat kell neki adnunk. A kul- túrház falai szépek, frissek, a terem világos, s a régi apró ablakok helyett most nagy, hármas ablakokon keresztül áramlik be a fény, s ez mindenkit jó érzéssel tölt el.

De én ezzel valahogy még nem érem be. Ügy érzem, hogy többet érdemelnének, mint a- mennyit a helyi elismerés és megbecsülés nyújthat nekik. Talán a SZISZ körzeti, esetlnc

Jozef Hrušovský, a pártszervezet és a helyi nemzeti bizottság elnöke.

Barbara Šulanová, a bizottság titkárnője

nemzeti

városi vagy központi szervei is felfigyelhetnének munkájukra. Ez a szervezet' alig huszonöt taggal rendelkezik, és mégis ilyen nagy teljesítményre képesek. A tagokon kívül bevonták a munkába a szervezeten kívülieket és azokat Is, akik a főváros gyáraiban, iskoláiban léptek be az ifjúsági szervezetbe, s ez nagy eredmény.

Jozef Drozdon, Jozef Mateiő- kán, Nagy Márián kívül még igen sokan kitettek magukért, így Koller Ferenc, aki szintén az elejétől végig kitartott, s akit ugyancsak kitüntetett a nemzeti bizottság, de említsük még meg Bukovácz Karcsi, Bicskái László, Hamar Ferenc s Hamar Imre, Nagy Márta, Mike Rózsa nevét, de még mindig nem teljes a névsor. Ha rajtam múlna, valóban gondolkoznék egy nagyobb és magasabb elismerésen, hiszen gondoljuk csak meg, valamikor februárban alakultak, s már van klubjuk, már vagy négy és fél ezer órát dolgoztak le társadalmi munkában, segítettek a falunak Is és maguknak Is, és ez sokat megér.

Fényképezte és írta — németit —

Ok is segítettek