Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-10 / 41. szám
A SZOCIALISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG SZLOVÁKIAI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXL évfolyam — 1972. október 10. Ara 1.— Kés LEHETŐSÉGEINK NAGYOBBAK MINT furat Varholík, a SZISZ KB elnöke az ifjésági szövetség kongresszusának befejezése utón nyilatkozott olyan fiataljainkat érintő kérdésekről, amelyekkel mi is meg szeretnénk ismertetni olvasóinkat. Többek között elmondotta hogy nemcsak a SZISZ tagjai, hanem azok is a kon gresszussal éltek, akik még nem tagjai a szövetségnek. Számos szocialista munkabrigád, sportolók, művészek figyelték nagy érdeklődéssel a tanácskozást. Kifejtette, hogy az a tény, hogy a SZISZ-nek 817 000 tagja van, óriási erőről tanúskodik. Ez nem jelenti azonban sem elégedettségünket és még kevésbé önigazolásunkat . A meglévő állapot elsősorban a lehetőségeinket mutatja — állapította meg a SZISZ elnöke. A SZISZ nem kér minden egyes fiataltól aki részt akar venni munkákban, tagsági igazolványt, az ajtót azonban kitárja minden olyan ember előtt. A SZISZ KB elnöke szólt a társadalmi szervezetekkel való együttműködésről is. Elmondotta, hogy a SZISZ nem akarja helyettesíteni a szakszervezetek törvényes feladotkörét, közös érdekünk azonban, hogy segítsük a fiatalokat, ha látjuk .hogy megkárosítják őket. Mi annak is örülni fogunk, ha az ifjúsági kollektíváink élére idősebb, tapasztataltabb elvtársak állnak. Es értékeljük a Zenit és az Ifjúság: Fényszóró számára nyújtandó segítségünket. Ogyanúgy jól tudjuk, hogy nem építhe tünk lakásokat sem saját erőnkből. Ezen a téren segítségre van szükségünk, hiszen tudjuk, milyen komoly dolog a lakás a fiatalok, családok boldogsága szempontjából. CSEPPBEW A TENGER Cseppben a tenger — tartja az ismert mondás, s az vonatkozik a kongresszusra, és azokra az apró történetekre, kis storykra is, amelyek megestek, amelyeket a\t Hadd JELVÉNYG J m^jsak Vá lenn aszélgetni Horváth István *€^ÍÜSöttség vMífX‘&7-S§ftndták v ..................................Ir;\V- gVj nal, a majfyagm a Dunajská Streda:í ’fOBhasa^rdaCélyj lányok, dé hí telenératj^rgmi okos nem jutott az eskükbe. Ajpdé^ÄiíJ^Bl^^ň^jjfc ötűHk—fielsz iXtpád a hortílo^ így Is lett. A beszélgetés 'gyorsan megindult, csak éppen Horváth István, a KISZ első titkára érezte magát- kellemetlenül. Időközben ugyanis szétosztogatta már az összes magával hozott jelvényt, s így sűrű bocsánatkérések közepette megígérte, hogy még itt Prágában szerez, s ad a dunaszerdahelyl lányoknak. (Folytatás a 3. oldalon) Ki nyerte a Kontaktus és az Új Ifjúság közös nagy nyári versenyének első díját? ★ Ki nyerte a Kontaktus és az Üj Ifjúság közös nagy nyári FORTUNA KEGYELTJE Ne higgye a kedves olvasó, hogy bennünket a legkevésbé sem érdekelt, ki nyeri nagy nyári versenyünk díjait. Nekünk ugyan a beérkezett válaszokhoz mellékelt nevek semmit sem árultak el a részvevők kilétéről, de azért izgultunk, hogy rendes, jó SZISZ-tagok nyerjék az értékes jutalmakat. Különösen izgultunk a nagyszámú közönséggel együtt a búéi (Búcsj szövetkezett klub nagytermében akkor, amikor Retkes Lajos elvtárs, a helyi szövetkezet elnöke és a Szlovák Nemzeti Tanács képviselője kihúzta az első díj nyertesének céduláját, és az ügyvéd felolvasta Török Benedek nevét. De ezzel még nem lettünk okosabbak. A szerkesztőségben sokáig latolgattuk, vajon ki lehet ez a Török Benedek. Tudtuk, hogy illene felkeresni, gratulálni neki, de attól tartottunk, hogy hiábavalóan fáradnánk, mert lehet, hogy nem is tartózkodik állandó lakhelyén. Talán az ország távolabbi részében dolgozik. Ezért először felhívtuk a topoľnlkyi /Nyárasdj postát, hogy megtudakozzuk a szerencsés nyertes kilétét. Itt sem fártunk szerencsével, mert egy végtelenül készséges asszony, bizonyos Némethné, közölte velünk, hogy ö csak távollétében helyettesíti a posta alkalmazottfát. és a faluban nem ismer jóformán senkit. Mindenesetre üzent Törökéknek — szívességét ezúton is köszönjük —, s ezek után a napokban szerkesztőségünkben üdvözölhettük nagy nyári versenyünk első díjának nyertesét. S ha vannak meglepetések, akkor ez a találkozás az újságíró számára az volt. Nem is akármilyen. Magas, kisportolt fiatalember nyitott szerkesztőségi szobámba, a titkárnő nyomban bemutatta, hogy Török Benedek, a nagy nyári versenyünk első díjának nyertese. Udvariasan kezet nyújtottunk egymásnak, de félúton megállt mindkettőnk keze. Egy darabig néztük egymást, majd szinte egyszerre rémlett fel bennünk egy régebbi találkozás emléke. Tíz évvel ezelőtt, főiskoláskorunkban együtt gyakornoskodtunk egtj lap szerkesztőségében, sőt, együtt rúgtuk a bőrt a szerkesztőség jó képességű labdarúgócsapatában. Később útjaink szétváltak. Török Benedek a Nitrát Pedagógiai Főiskola befejezése után maradt eredeti hivatásánál. Ma az Okočt fEkecs) Kilencéves Alapiskola igazgatóhelyettese, máskülönben kémia-fizika szakos tanár és lelkes sportember, mint régen. Természetesen előkerültek a régi fényképek, a régi közös emlékek, s csak ezután tértünk rá jövetele okára. — Mikor döntöttél, hogy bekapcsolódsz nagy nyárt versenyünkbe? — Mindjárt az indulásnál felkeltette a figyelmem, sőt akar- va-akaratlan is foglalkoznom kellett vele. Tanítványaim elég gyakran megkértek, hogy adják tanácsot egyik-másik feladat megoldásában, ami nem esett nehezemre, mivel a járást pártbizottság és a szocialista akadémia lektora vagyok, és foglalkozom az ifjúsági mozgalom kérdéseivel is. Időnként a feleségem is kérdezősködött, mert ők is bekapcsolódtak a versenybe munkahelyén, a felvásárló vállalatban. Tulajdonképpen ő küldte be a válaszokat az én nevemben. — Ml a véleményed versenyünkről, a kérdésekről és általában a színvonaláról? — Szerintem végtelenül tanulságos és hasznos verseny volt. A kérdésekhez fűzött rövid ismertetésekből bárki sokat okulhatott. Talán egy kicsit nehezek is voltak a kérdések, de némi utánjárással akárki megfejthette őket. S ez is a verseny többlete, mert az utánjárással ts tanulhat az ember, bővítheti tudását és látókörét. Ügy érzem, hogy az egész olvasóközönség és a hallgatóság is hálás lenne, ha a szerkesztőségek gyakrabban szerveznének hasonló versenyt. — Máskülönben hogy állsz a szerencsével? — A magánéletemben nem panaszkodhatom. De szerencse- játékban még sohasem volt szerencsém. Hosszú évekig, egész a katonaévekig megrögzött sportkázó voltam, de még egy rongyos negyedik díjat sem nyertem sohasem. — örülsz-e a nyereménynek, és hogy, mikor tudtad meg, hogy nyertél? — Hát ez érdekes történet. Az okod kézilabdázókat edzem, és vasárnap, amikor a rádió közvetítette a nyilvános sorsolást, éppen kint játszattunk mérkőzést. Győzünk. Amikor hazaértünk, nagy közönség fogadott bennünket, és mindenki gratulált. Ha gratuláltok, hát csak gratuláljatok, gondoltam magamban, de azért mondtam nekik, hogy a fiúké a nagyobb érdem. De ez a megjegyzésem valahogy elhalt a nagy tumultusban. Aztán hazahajtottam, és tű feleségem újságolta, hogy nyertünk. Csák ekkor kaptam észbe, hogy mihez Is gratuláltak nekem. A nyereménynek természetesen végtelenül örülök. — Hová készülsz? — Készülünk. Mert a feleségemé a nagyobb érdem, és természetesen együtt megyünk majd valahová. Hogy hová? Voltam már az összes szocialista országban, Bulgária kivételével. Az az érzésem, hogy Bulgáriába megyünk. —O— A címben azt írtam, hogy Fortuna kegyeltje. Hát ez azért nem teljesen fedi a valóságot, mert Török Benedek azért maga teremtette a szerencséjét. Mert Fortuna ts csak ahhoz kegyes, aki maga is kovácsolia szerencséiét. Palágyi Lajos Családi Idill
