Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-10 / 41. szám
2 új ifjúság Az ifjúság társadalmi és politikai helyzete A* Ifjúságnak a. társadalomban elfoglalt helye és a társadalomban betöltött szerepe mindig — a jelen Időszakban különösen — nagy figyelmet kap. Miből adódik az Ifjúsági probléma iránti nagy érdeklődés? Az Ifjúság helyzetéből, szerepéből. Az ifjúság megnyerése, a vele való foglalkozás különösen fontos a társadalom átalakítására, a világ megváltoztatására vállalkozó munkásosztály, a kommunista pártok számára. A marxizmus-leninizmus klasszikusai ezt felismerték. Tanításaikban rendszerezték is az ifjúságnak és a nevelésükkel foglalkozóknak a feladatait. Marx írja: „A munkásosztály felvilágosultabb része teljes mértékben megérti, hogy osztályának és ennélfogva az emberiségnek a jövője teljességgel a felnövekvő munkásnemzedék képzésétől függ“. Lenin 1920-ban Clara Zetkinnel folytatott beszélgetése során ezt mondja: „Ifjúságunk jövője erősen foglalkoztat hiszen — ifjúságunk — része a forradalomnak.“ Lenintől megtanulhatjuk mit jelent az ifjúságért érzett felelősség, hogyan kell ezt a kérdést kezelni, mit hogyan kell tenni ahhoz, hogy az ifjúság betölthesse szerepét a társadalmi haladásért vívott harcban. A lenini tanítások nemcsak azoknak szólnak, akik az ifjúsággal foglalkoznak — „az Ifjúsággal hozzáértően kell bánni“ —, hanem az ifjúságnak is — „a fiataloknak tanulniuk kell....“ A nemzetközi proletariátus kiemelkedő vezére, a „hogyan?“-™ is választ ad. „Csak a munkásokkal és a parasztokkal együtt végzett munkában lehet valaki igazi kommunistává“. Lenin „hogyan“-ja ma is érvényes, vagy talán épp ma különösen az. „Nem ritkán előfordul — Írja —, hogy az idősebb az öregebb nemzedékek képviselői nem tudnak kellőképpen szót érteni az ifjúsággal, amely szükségszerűen más úton kénytelen közlekedni a szocializmushoz, nem azon az úton, nem olyan formában, nem olyan körülmények között, mint apáink.“ Ezzel a kérdéssel kapcsolatban igen érdekes problémát vetett fel a SZISZ nemrégen lezajlott országos kongresz- szusán pártunk főtitkára, Husák elvtárs is, aki az ifjúság helyzetével kapcsolatban többek között ezeket mondotta: „Életünkben vannak bizonyos logikátlan jelenségek. Törvényeink szerint a 18 éves ember nagykorú, szavazati joga van, dönthet afelől, hogy mi történjék az államban, de ugyanakkor néha ezekre a fiatal gyerekekre úgy néznek, mint a kis pionírokra, akiket kézen fogva kell vezetni, és akjket nem szabad bizonyos ügyekhez közel engedni. Sok ember konzervatív módon közelíti meg ezeket a kérdéseket. A SZISZ alapításakor is meg kellett egyeseknek mondani. Elvtárs, hogyan viselkedsz a fiatal emberekkel, milyen lehetőségeket adsz nekik? És ez még ma is érvényes. Beszélni kel! ezekről a dolgokról a különféle helyeken, hogy az emberek gondolkodjanak arról, milyen formában vehetnek részt a fiatal emberek az ügyek intézésében, az üzemekben, a főiskolákon és másutt. Hiszen mindaz, amiben a fiatal ember személyesen részt vesz, sokkal értékesebb, mjnt az, amit parancsra cselekszik. Tehát újfent megismétlem: Több lehetőséget, több esélyt kell nyújtani minden szakaszon a fiatal embereknek, de nem azért, mert fiatalok, hanem azért, mert valamit tudnak és bizonyítanak, és valamit már átéltek“. Az ifjúság kérdéseivel való foglalkozás jelentőségét bizonyítják azok a tudományos kutatások, felmérések, elemzések, publikációk is, amelyek hazánkban vagy külföldön napvilágot látnak. Néhány szempont azok közül, amelyeket az ifjúság helyzetének elemzésekor figyelembe kell vennünk. 1. A két rendszer, a kapitalizmus és a szocializmus harca a kiélezett ideológiai küzdelem az ifjúságért is folyik. Ennek a harcnak legfőbb sajátossága, hogy a burzsoázia iszméi válságban vannak, a munkásosztály eszméi pedig ilőtre törnek. Ez persze nem jelentj azt, hogy a burzsoázia tem használ ki minden eszközt az Ifjúság eszmei befolyá- iolására. Erre egyébként elég példát találhatnánk az 1988 —69-es válságos időszakból. 2. Az ifjúság számaránya növekszik. Ez egyébként vl- ágjelenség, a föld lakosságának a fele 25 évesnél fiata- abb, Európa lakosságának a 36 százaléka 24 éven aluli. ■Jálunk például a lakosság produktív rétegének 43 száza- ékát a 15—30 évesek teszik ki. Figyelemre méltó tenden- :ia, hogy az ifjúság számarányának abszolút növekedésén >elül emelkedik a diákifjúság aránya. 3. Egyre erősebben bontakozik ki a tudományos és tech- ílkai forradalom, a technikai civilizáció, elsősorban a fia- alok civilizációja. 4. A máj kor ifjúsága nemcsak intellektuálisan, hanem ‘izikallag is korábban érik. Erősebb, fejlettebb (ami nem ízt jelenti, hogy edzettebb is], többféle hatás éri, mint jármikor eddig az ifjúságot. A mai ifjúság tehát vajúdó és harcos korban él, amely a gondolat, a kezdeményezés és a tett felvirágzásának az deje.-Str.I KATONAÉLET Zoltán barátommal folytatott beszélgetéseink témáit a legkülönbözőbb események szolgáltatják. Legutóbb is a bratisla- vai nagyállomás környékén barangoltunk, és daloló ifjakat láttunk, akik katonai szolgálatuk teljesítésére készülődtek. A zajos társaság hangos vitát is váltott ki köztem és barátom között. — Mikor tér már végre észhez az emberiség ezen a világon? — kezdte barátom a szó- indftót. — Mikor jövünk végre rá arra, hogy a katonaság fenntartása mennyi céltalan és felesleges kiadást igényel, menynyire csökkenti „közös konyhánk“ lehetőségeit. Pedig... — majd rövid habozás után mégis kibökte — nálunk a szocializmusban egészen jól meglehetnénk katonák nélkül is. Az ám, meglehetnénk, kezdem, csakhogy a bökkenő éppen abban van, hogy egyelőre ez a világ nem az „emberiség“ egyetlen világa. Még mindig két világrészre vagyunk osztva, a kapitalisták „világára“ és a szocializmus „világára“. Persze, az emberiség történelme ismeri a világ felosztásának más, igen tarka változatait is. Voltak olyan idők, amikor a világ „civilizált“ és „barbár“ népekre volt osztva, máskor a „feketék“, „sárgák“, „rézbőrűek“ és „fehérek“ világára, nemrégiben pedig egy elmebeteg emberi szellem az „árják“ és a „sze- miták“ világát akarta megalkotni. Nincs az emberiség történelmének olyan szakasza, amelyben azok a rétegek, amelyek termeltek, ne ítélték volna el a háborúkat. A dolgozók mindenkori óhaja egy békés, háborúktól mentes világ eszményképe volt. A történelem minden hadvezére az Ilyen „békés világ“ eszményképének a fitogtatásá- val buzdította harcba katonáit. Nincs az emberiség történelmének olyan szakasza, amelyben azok a rétegek, amelyek termeltek, amelyek az emberi létfenntartáshoz szükséges termékeket állították elő, ne há- borogtak volna munkájuk kizsákmányolása ellen, a társadalom „gazdagjainak" önkényuralma ellen. És mégis! A történelemből ismert kizsákmányoló társadalmi rendszer uralkodót soha sejn értettek egyet a dolgozóknak a világról alkotott eszményképével. Magasztalták és szentesítették a háborúkat, és a kizsákmányoló társadalmi osztályokat is. A dolgozók eszményképeit megvalósíthatatlan ábrándoknak, álmoknak tüntették fel. Ha ezek után egy kicsit elgondolkodunk a kizsákmányoláson alapuló társadalmi rendszerek törvényszerűségein, akkor rájöhetünk arra, hogy addig, amíg a kapitalista társadalom létezik, addig nem lehet felszámolni a katonaságot. A magántulajdon alapjain nyugvó kapitalista társadalmi rendszer belső törvényszerűségébe tartoznak a háborúk éppúgy, mint az emberiség felosztása kizsák- mányoltakra és kizsákmányo- lókra. Ezek nélkül a „kellékek“ nélkül a kapitalizmus megszűnne kapitalizmusnak lennil A szocialista világ eddigi létezése is kézzelfoghatóan bebizonyítja, hogy lehetséges olyan társadalmi rendszert létesíteni, amelyben nincsenek szegények és gazdagok, amelyben nincsen embert ember által való kizsákmányolás. Társadalmunk a példa rá, hogy lehetséges az emberi méltóságnak megfelelő, emberi jelleget kölcsönző „világot“ létesíteni, mégpedig nem a „mennyek országában“, hanem itt, ezen a földön. Ugyancsak a szocialista világ léte bizonyította azt Is, hogy a háborúk kiküszöbölése is lehetséges. A köztulajdon alapján nyugvó szocialista társadalmi rendszer belső és sajátos törvényszerűségei már eleve kizárják az ilyen embert gyalázó „kellékek“ szükségletét. Ogy, ahogyan idegen a szocializmusnak a kizsákmányolás rendszere, ugyanúgy idegen számára az emberek közötti háborúskodás is. Csak az emberi társadalom törvényszerűségeinek ismeretein nyugvó szocialista társadalmi rendszer képes megvalósítani az olyan világot, amilyenről a történelem folyamán a dolgozók rétegei csak ábrándoztak. Igazat adtam Zoltán barátomnak abban, hogy a szocializmusban egészen jól meglehetnénk katonák nélkül. De C9ak akkor, ha már az egész világon szocializmus lenne. Egyelőre a világ másik részében még más törvényszerűségek uralkodnak. És ez kényszerít minket is arra, hogy védekezzünk. Katonáinknak kitűnő és korszerű hadifelszerelés, valamint köztisztelet és lelkes elismerés formájában adjuk „közös konyhánkból“ a legjobb „falatokat“ azért a tevékenységükért, amit hazánk és a szocializmus védelméért végeznek. Egyszer majd megvalósul Zoltán barátom vágya, egyszer majd észhez tér az emberiség ezen a világon. A szocializmusba egyesített világon. Pali FIATALOK SEGÍTSÉGE A MEZŐGAZDASÁGNAK ELNEVEZÉSSEL A SZISZ KB ÉS A NAPILAPOK SZERKESZTŐSÉGEI ÚJ VERSENYT HIRDETNEK A mezőgazdaság szervezett megsegítésének első lépései nemcsak eredményesek, hanem értékes tapasztalatokkal Is gazdagították a részt vevő fiatalokat, SZISZ-tagokat. Természetes hát, hogy szervezetünk ezt az új keletű hagyományt folytatni akarja. Az idei „Egy szem se vesszék kárba“ nevű aratási verseny, amelybe 33 kombájnos legénység csoportos beállással, 3315 legénység egyenként és 2213 készültségi csapat kapcsolódott be, bebizonyította, hogy a segítségnyújtásnak ez a formája gyümölcsöző. A nyárral természetesen a határi munkák nem fejeződtek be, továbbra Is törekedni kell a gépek lehető legnagyobb kihasználására, és a gyors, veszteségmentes betakarításra. A SZISZ KB örömmel fogadta az Opaval Gép- és Traktorállomás, valamint a beneSovl Járás Bystrica községe alapszervezetének kezdeményezését, s a tavalyi tapasztalatokkal sarkallva országos burgonya és répabetakaritási versenyt hirdet. A verseny szervezője, védnöke a szövetségi, valamint mindkét nemzeti Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a Mladá fronta, a Zemédélské noviny, a Smena és a Rolnícke noviny napilapok szerkesztősége. Ki vehet részt a versenyben? Minden fiatal mezőgazdasági dolgozó — harmincéves korig —, aki kombájnon vagy traktoron dolgozik a burgonya betakarításánál, vagy pedig gépi berendezésen a répa begyűjtésénél. Benevezhetnek falvak, iskolák, üzemek, hivatalok és a hadsereg olyan SZISZ-szervezetel, valamint pionírcsopor- tok, amelyek segítenek a betakarításnál A verseny teltételei Minden érdeklődő, aki szeretne benevezni a versenybe, töltse ki a mellékelt „Jelentkezőív“-et és minél hamarább küldje el a Smena (Bratislava, Dostojevského rád 21} szerkesztőségébe. Minden jelentkezőlap egyben sorsolási szelvény. A nyertesek nevét lapunk is közli. A versenyben elért eredmények értékelve lesznek. Ezért figyelmeztetjük az érdeklődőket, hogy az elvégzett munkáról szőlő „Jelentés“ beküldési határideje december 15. A legjobb községek és egyéni versenyzők tárgyi jutalomban és az ifjúsági szövetség elismerésében részesülnek. Milyen jutalom vér a győztes versenyzőkre? A különböző ágazatokban első helyezést elért ifjú gé- pesítőknek tizennégy napos szovjetunióbeli kirándulás a jutalmuk. Mások választhatnak, hogy az Ifjúsági Utazási Irodával a szocialista tábor melyik országába utaznak egy hétre. Sorrendben a harmadik legjobbak Prágában töltenek egy hetet. A legjobb tizenöt SZISZ-alapszervezetre és pionírcsapatra — összesen 15 000 korona értékben — tárgyi jutalom vár. Minden egyéni versenyző, SZISZ-alapszervezet és pionír- csapat további ötven díjból nyerhet — amelyek összértéke 10 000 korona —, elegendő beküldeni a jelentkezési ívet. Mint már említettük, a jelentkezési ív egyben sorsjegy is. JELENTKEZŐ IV A SZISZ ORSZÁGOS BETAKARÍTÁSI VERSENYÉBE A versenyző neve és címe, 111. az ifjúsági alapszervezet v. pionírcsapat pontos megnevezése, a vezető neve és címe A versenyzők száma Munkaágazat, amelyben versenyezni szeretnék (nénk), ha gépen, annak jelzése A mezőgazdasági üzem címe, ahol dolgozni akarok (unk) A versenyző, alapszervezet, pionírcsapat vezetőjének aláírása A jelentkezőivel a Smena szerkesztőségébe, a másolatot pedig az illetékes SZISZ JB-ra küldjék (minél hamarabbi)! A mezőgazdasági üzem vagy járási Mezög. Igazg. pecsétje és aláírása JELENTÉS AZ ORSZÁGOS IFJÚSÁGI BETAKARÍTÁSI VERSENYBEN VÉGZETT MUNKÁRÓL A versenyző neve és címe, Ili. az ifjúsági alapszervezet v. pionírcsapat pontos megnevezése, a vezető neve és címe A versenyzők száma A gép fajtája és jelzése Az elért eredmények: ha 9 Az elvégzett munka rövid leírása A versenyző v. alapszervezet, A mezőgazd. üzem v. JMI pionírcsapat vezetőjének pecsétje és aláírása aláírása A munka befejeztével a Jelentés“-t a Smena szerkesztőségébe a másolatot pedig a SZISZ JB-ra küldjék! 0| Ifjúság, a Szocialista lf|úságl Szövetség Szlovákiai Központi Bizottságénak lapja # Kiadja a Smena kiadóvállalata • Szerkesztéség és adminisztráció: Bratislava, Pražské S Telefon 485 41 45 Postaliék 30 • Főszerkesztő dr STRASSER GYÖRGY Nyomja Západoslovenské tlačiarne 01 0 Előfizetési dí) egész évre S2.— Kés tétévre 26 KCs 0 Terjeszti a Posta Hlrlapazolgálata. Előfizethető minden postakézbesítőnél vagy postahivatalnál 0 Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldőnk vissza 9 A lapnt küllőidre a PNS Ústredné expe diela tlače Bratislava, Gotuvaldovo nám. C. 48 útján lehel megrendelni. Nagy nyári versenyünk nyertesei:, figyelmébe TAGFELVÉTEL Mivel az ntébbi napokban nagy nyári versenyünk dijainak átadásával kapcsolatban szerkesztőségünkbe több levél érkezett, a tévedések elkerülése végett a következőket közöljük. Ha a díjakat személyesen óhajtják átvenni, kérjük, közöljék előre szerkesztőségünkkel, mert előfordulhat, hogy időközben elküldjük postán, és akkor hiábavalóan fáradnának. A 13—20. díjat a Csehszlovák Rádió magyar szerkesztősége adományozza. A díjakat — könyvutalványok formájában, amelyek bármely könyv- és hanglemezboltban beválthatók — a szerkesztőság postán küldi el. A CSEMADOK KB SZŐTTES népművészeti csoportja felvételt hirdet tánckarába. A felvétel 1972. október 10-én 1972. október 13-án és 1972. október 17-én lesz, minden alkalommal 16 00— 20.00 éra között a SZŐTTES próbatermében. (Bratislava, Námestie 1. mája 30., a Hviezda mozival szemben | Közelebbi tájékoztatást a CSEMADOK KB titkárságán kaphatnak. (Bratislava, Mierové námestie 3—4. Telefon: 533-94, 511-47, 528-07).