Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-03 / 40. szám
8 új ifjúság Jirí Marek: acio m. Természetesen hibát követett el, de ennek tudatában volt. Jogában állt volna, hogy elmenjen a csendőrlaktanyára, és ott elmondja, milyen gyanú ébredt benne. S most, hogy egyedül bandukol a fűből ki sem látszó vas- útvágány között, minden felelősséget magára vesz. Ám ha az ember valamilyen rögeszméjével viaskodik, aligha kérheti meg a csendőrséget, hogy segítsen neki megmagyarázni a dolgot. A másik hiba az volt, hogy nem nézett eléggé körül, mielőtt elindult. Bizonyára észrevette volna, hogy az állomás épülete mögött ott ácsorog a bandzsa Sepl, és őt figyeli. A felügyelő terve lényegében nagyon egyszerű volt. Az éj beálltával mindenképpen be kell jutnia a rejtélyes gyárba, ahol sétapálcákat készítenek, s még 6tncsen sétapálcájuk, s ahová nap mint nap feltűnően nagy mennyiségű nyersanyag érkezik. Bouše úr tudta, az egyetlen veszély, amivel számolnia kell, az a bolondos nagy kutya. Viszont a kutya kint van az udvaron. Ezért neki hátulról, a kert felől kell bejutnia a gyár te- rüetére, azaz nem a kapun, mint nyáron, hanem éppen az ellenkező oldalról. Elég gyorsan sötétedett, a nappalok már rövidek voltak, közeledett a szeles őszi éjszaka. Sehol egy lélekkel sem találkozott, és ez megnyugtatta. A másik feltevés ts helyesnek bizonyult: A kerten át egészen köny- nyen be lehet, jutni, ha az ember nem sokat törődik vele, hogy egy léckerítés áll az útjában. Koromsötétben lopódzott át a kerítésen. Az előtte emelkedő épületek kihunyt szemmel hallgattak, sehonnét sem szűrődött ki fény. Talán éppen a szombat a legalkalmasabb az Ilyesmire, de az Is lehet, hogy egyszerűen senki sem lakik Itt. Persze, ez volna a legjobb! Legelőször egy csűrhöz érkezett, mely sajnos be volt zárva. Annak fala mentén közelítette meg a főépületet. Falai vastagok voltak, apró ablakain vasrács. Így lassan kezdte elveszteni a reményt, hogy bejuthat erről az oldalról. Óvatosan kilesett a sarok mögül, hogy meggyőződjék róla, nincs-» ott a kutya. Egyébként, még mielőtt bemászott volna a kertbe, felfegyverezte magát egy jókora husánggal. Azután befordult a sarkon, és tovább haladt előre, szorosan a falhoz lapulva. Egy kiskapuhoz érkezett. Csupán próbaképpen lenyomta a kilincset, s a kapu kinyílt. Bouše úr fellélegzett. Ez aztán a szerencse! Most már csak az a kérdés, hová vezet ez a kapu. Valamilyen fontosabb helyre altgha, mert akkor bizonyára nem hagyták volna nyitva. De így Is sok hasznos értesülést szerezhet, ha alaposan szem- ügyre veszi ennek a hosszú főépületnek a belsejét. Óvatosan belépett. A folyosóról dohos szag ütött az orrába, a kapu bosszantóan nytkorgott és nehezen nyílott. Lehetséges, hogy valamikor régen csakugyan elfelejtették bezárni, és azóta Is úgy maradt. * A felügyelő meggyújtotta kis zseblámpáját, amelyet magával hozott. A gyér fénycsóva lassan Ide-oda siklott a falakon. A sarkakban pókháló lengedezett. A folyosó kőpadlója poros volt, nyilván régóta nem járt itt senki. A sötétségben valami megcsikor- dult a háta mögött. Bouše úr ereiben megfagyott a vér. A kiskapu magától becsukódott mögötte. A szél csapta volna be? Visszament a kapuhoz, és az bizony — be volt zárva. A mindenségit, suttogta maga elé, ez lehet véletlen is, de nem kell, hogy feltétlenül az légyen! Lehet, hogy csapdába estemi Hiába matatott a sötétben, a kapun nem talált semmilyen reteszelő pecket, amit e- setleg fel lehetett volna emelni, a kapu nem mozdult. így hát nem tehetett mást, mint elindult előre a folyosón. Nemsokára egy lépcsőhöz ért, amelyen csak fölfelé mehetett. Az első emeleten egy nagy szárnyas ajtót talált, az Is nyitva volt. Belépett rajta. Egy tágas helyiségben találta magát, mely egykor valamilyen díszterem lehetett, a falakon régi arcképek függtek, ami a felügyelőt valamilyen ódon várkastélyra emlékeztette. Valószínű, hogy senki sem lakik Itt, és senki sem szokott ide járni. A zseblámpa fénye nagyon gyér volt, s távolról sem bírt mindent megvilágítani, minek következtében BoušeV úr egyáltalán nem é- rezte, hogy ura volna a helyzetnek. Az ablakhoz lépett, Lenézett az udvarra, kissé hátrább egy bokor volt, mellette hordók álltak. És valami fehér... A dög! Abban a pillanatban megmozdult, és szabadon futkosott ide-oda, mintha csak azért bocsátották volna szabadon, hogy nadrágon csípje, ha valaki netalán kiugrana az ablakon és menekülni próbálna. Valahol megnylkordult valami. Talán léptek? A szél csapta be az ablakot. Bouše űr érezte, hogy verejtékezni kezd a homloka. Eloltotta a lámpát, és a falhoz lapult. Csak a sötét színekkel festett barátságtalan arcok néztek le rá a képkeretekből, a furcsa halvány éjjeli fényben, mely a porlepte magas ablakon át szűrődött be a terembe. Alighanem feljött a hold. A dermesztő félelemtől megmerevedett a nyaksztrtje, nem mert megmozdulni, és hiába próbálta meggyőzni magát; sammt oka sincs rá, hogy pánikba es sék, semmi különös nem történik. Hiszen azzal számolnia kellett, hogy ez itt nem lesz éppen a legkellemesebb. Kijött a nagyteremből egy szűk kis előtérbe, és zseblámpája gyér fényében csodálkozva látta, hogy az ajtó, mely a lefelé vezető lépcsőre nyílik, nyitva áll. fis ez azt Jelentette, hogy most már minden akadály nélkül lejuthat a műhely épületéhez. Onnét pedig már könnyen kt juthat az udvarra. Elvégre nem azért jött Ide, hogy tde-oda sétálgasson ennek az omladozó viskónak a rideg termet ben, a műemlékeket és az ősök arcképeit nézegetve, öt egészen más célok vezették Ide. A lépcső mind mélyebbre és mélyebbre vitt, a közfal mindkét oldalon egyre nedvesebb volt, amiből megértette. hogy a lépcső a pincébe vezet. Tétovázni kezdett. Jól tudta, hogy teljesen egyedül van Itt, s ha valaki Ismét becsapná mögötte az ajtót, talán meg se tudná senki, hol s hogyan végzett Josef Bouše, a prágai bűnügvt rendőrség túlságosan kfváncsi felügyelője. A nedves levegő tüsszentésre Ingerelte, ami nagyon Is nevetségesen hatott a sírt csendben, ahol csak az 6 csoszogó lépteinek zaja hallatszott, s hiába próbálta elnyomni a tüsszentést kabátja ujjával, a végén mégis nagyot tüsszentett, s ez furcsa mód egészen felvidította. Egyszerre arra lett figyelmes, hogy valami mocorog a földön, mintha valamilyen aprő állatkák futkqsnának és kaparásznának a lábánál. Amikor odavi- lágltott, egy sereg csupasz patkányt látott maga körül, amelyek eszeveszetten menekültek a zseblámpa fénye elől. ösz- szerezzent. Megint az az érzése támadt, hogy nem egyedül van ott, hogy nemcsak a patkányok hemzsegnek körülötte, hanem valaki csakugyan van a közelében, pillanatonként úgy rémlett neki. mintha emberi lélegzést hallana, de lehet, hogy csak képzelődött. Lassan mind lejjebb és lejjebb ereszkedett a nyirkos sötétségben, keresve az ajtót, amelyen át kilyukadna valahova. Egy helyen hiányzott egy lépcsőfok. Bouše űr maga elé tartotta a lámpát, és abban a pillanatban torkon ragadta őt valaki. Visszafojtott hangon felkiáltott, aztán egy ütést érzett a kezén, a zseblámpa kiesett a kezéből, és csörömpölve gurult lefelé a lépcsőn. A nagy sötétben Bouše úr elvesztette az egyensúlyát, és ő Is gurulni kezdett lefelé a lámpa után a kőlépcsőn. Fájdalmas volt ez az esés, s kissé rémséges Is, mert olyan sötét volt körülötte, akárcsak a pokolban. Ekkor föntről tisztán kivehető nevetést hallott. Bouše űr lehengeredett a lépcsőn, alaposan megütötte magát, mert sajgott az egész teste, ám egy valamit nem vesztette el a szeme elől, a zseblámpát, a- mely kissé lejjebb feküdt tőle, és még mindig világított. Kinyújtotta érte a kezét, s közben érezte, hogy az orra tövében az ájulásig fokozódik a fájdalom, de a lámpát sikerült elérnie. Megpróbált onnét kimászni, bár majd szétpattant a feje a fájdalomtól. Aztán megértette, ml történt: azon a helyen, ahol a rejtelmes alak kiütötte kezéből a zseblámpát, ki volt törve egy lépcsőfok. Arra mérget vett volna, hogy emberi kéz ragadta torkon, kétségtelen, hogy volt ott még valaki, elvégre azt a kárörvendő kacajt tisztán hallotta. Fent volt megint a folyosón, és vlsz- szament ahhoz az ajtóhoz, amelyik be volt zárva, majd megkereste a másikat, amelyik nyitva volt. Tántorogva kilépett rajta, és friss levegő csapott az arcába. Az udvaron volt. Az udvar másik végén megpillantotta a nagy kutya fehér árnyékát. Nem tehetett mást, mint hogy lélekszakadva futni kezdett a kerítés felé. Abban a pillanatban valaki meggyűjtotta a villanyt, az egész udvaron egyszerre olyan világos lett, mint fényes nappal, csak egy emberalak sötét árnyéka siklott nesztelenül a kérttés felé. nyomában a hatalmas kutyával. Az udvar egy fényárban úszó színpadra emlékeztetett, amelyen valamiféle vidám hajtóvadászat folyik. A felügyelőnek most eszébe sem jutott, hogy megnézze, nyitva van-e a kiskapu, megmarkolta a kerítést, és összeszedve minden erejét, felkapaszkodott a tetejére. Amikor átlendült a túlsó oldalra, érezte, hogy éppen elege van az egészből. Lehunyta a szemét. A kutya dühödten és fenyegetően kattogott a kerítés másik oldalán. Bouše űr néma hálaérzettel nézett az erős rácskerltésre, amely elválasztotta őt attól a rohadt dögtől. Nemsokára érezte, hogy a szája megtelik édeskés ragadós folyadékkal. Ez vér. gondolta, és elvesztette az eszméletét. — Hát ennek nem kellett volna visz- szajönnle — mondta a bandzsa Sepl a gazdájának, miközben a sötét ablakból a veszedelmes színjátékot nézték. — Azt én ts tudom, te szamár — válaszolta Poltz űr. — De hiszen te magad mondtad, hogy beszélt a vasutassal. Talán megmondta neki, hová megy, nem? Hát most ott fekszik a kerítés tövében, és ezután majd jobban meggondolja, hogy ott mászkáljon, ahol semmi keresnivalója. Megkapta a magáét. Csakhogy Bouše felügyelőt sokkal keményebb fából faragták, mint amennyit a bácsikás alakja sejteni engedett róla. Az -orrát ugyan alaposan bevert«, de ez nem volt halálos sérülés, úgyhogy Bouše úr nemsokára lábra Is állt. Arcára nyomta a zsebkendőiét, és Imbolygó léptekkel elindult a falu felé. Elvégre a csendőrlaktanyán kell hogy tartsanak szolgálatot. A fiatal felvezető csendőrt annyira meglepte a felügyelő szokatlan látoga tása, hogy azonnal futott a parancsnokáért. Mire megérkeztek, Bouše úr már megmosta a lavórban az arcát, és egy jókora flastrommal beragasztotta az orrát. Bűntudatos képet vágott: — Ostobaságot csináltam, őrmester úr, tudom, de másképp nem ment a dolog. Én először mindenről meg akartam győződni. Nem volt engedélyem a házkutatásra, így ml mást tehettem volna? Az őrmester lihegve azt mondta: — Mindig lehet valamit csinálni! Máris megyünk, nekem nincs szükségem semmilyen engedélyre, mert állandóan lehetőségem van rá, hogy az államellenes röplapok miátt bárhol házkutatást tartsak. Már lassan kezd virradni, azt hiszem, legjobb lesz, ha azonnal Indulunk. Ha ugvan nem akar Inkább egy kicsit lefeküdni. — Dehogy fekszem, őrmester úr, különösen ha a felvezető kartárs főz nekem egy Jó feketét — mondta Bouše úr csaknem vidáman. — A röplapokat most nyugodtan mellőzheti, ott szesztől bűzlik minden. Az őrmester a felügyelőre meresztette a szemét: — Szesztől? Bouše úr belelapozott jegyzetfüzetébe: — Ma feljegyeztem magamnak néhány adatot, amit még nyáron kellett volna megtennem. Az adatok azokra a szállítmányokra vonatkoznak, amelyek abba a kitűnően működő sétapálcagyácjja érkeznek. Nézze csak: két hónappal ezelőtt hat hektoliter, a mült hónapban nyolc, ebben a hónapban pedig tfz bordóval. Csupa szesz. A szállttó: Krásné Bfezno nad Labem-i szeszfőzde, tessék, németül Is elolvashatja: Schönpriessen an der Elbe. És ez a szesz... nem a... a gyártáshoz szükséges nekik? Természetesen, ahhoz Is, havonként körülbelül egy hektoliter, ha nem mondok sokat! Csakbogy ők már régóta semmilyen sétapálcákat nem gyártanak... Én már erre Jóval előbb rájöhettem volna, de hát az embernek nem fog mindig elég Jól az esze. Még Prágában rájöttem; őrmester űr, mekkora hülyeséget követtem el, így hát visszajöttem, hogy jóvátegyem. Csakhogy Itt újabb ostobaságot műveltem, nem voltam elég óvatos, és belemásztam a csapdájukba. Alaposan megkergettek, de ezzel tulajdonképpen csak leleplezték magukat. Ha rendes úton Járnának, miért részesítettek volna Ilyen fogadtatásban? A csendörautó tehát még hajnalban megérkezett, Poltz úr, amikor ajtót nyitott, nagyon álmosnak látszott. Nem értette, miről van szó, nem értette, mit keres itt ez az űr ragtapasszal az orrán, egyáltalán semmit sem értett. — itt jártam, Itt semmi sincs — mondta Bouše úr, amikor Poltz ür be akarta vezetni őket a folyosóra. A műhely ajtaját nyissa ki. Poltz úr kinyitotta, noha továbbra Is Igyekezett egészen ártatlan és értetlen képet vágni. A lal mentén néhány kiszolgált asztalosszerszám állt, mind vastag porréteggel bevonva. Itt gyártják azokat a sétapálcákat? — kérdezte Bouše úr. — Emlékszik még rá, hogy akartam egyet öntől vásárolni? — Nem emlékszem — dünnyögte Poltz űr s csak most eszmélt fel kissé: — Panaszt teszek. Nincs rá engedélyük, hogy házkutatást tartsanak nálam. — Ml nem tartunk semmiféle házkutatást, ml az ön titkos szeszfőzőjét keressük — mondta Bouše úr. Majd váratlanul teljes erejéből neklfeszltette vállát egy ajtónak, amely a műhely sarkából vezetett valahová. Poltz úr meg akarta akadályozni, hogy kinyissa, de már késő volt, meg aztán a fiatal felvezető csendőr elég keményen a falhoz szorította Poltz urat. Az ajtó recsegve kinyílott. A helyiség, ahová Bouše úr betört, egészen egyszerűen volt berendezve, de voltaképpen nincs Is szükség semmilyen különleges felszerelésre, hogy az ember jó szeszből jó pálinkát főzhessen. Az alkoholszag, amely nyomban az orrukba csapott, amint beléptek, elárulta, hogy Bouše úr nem tévedett. Helyben voltak. Egy árnyalak kiugrott az ablakon, s a? ugrást csörömpölés követte. — A szeszes hordók nyilván kint vaunakl — mondta Bouše úr á csendőröknek. —• S az, aki az ablakon át elme nekült, Sepl volt. — Hisz ml majd őt már megtaláljuk — morogta az őrmester. — Nos, Poltz ür, pechje volt, ugye? Elég sokáig vezetett bennünket az orrunknál fogva! Poltz úr hallgatott. Cgy látszott, mintha várna valamire. Bouše úr nem szándékozott tovább ott Időzni, még csak azt akarta megnézni, hová nyílik az az ablak, amelyen az Imént kiugrott Sepl, de abban a pillanatban hatalmas kék láng csapott fel az ablak mögött. Néhány másodpercre megvilágította a közeli pajtát. Poltz úr válla közé húzta a fejét, és elfordult. Megértette, hogy a hűséges Sepl megpróbálta megmen tenl, ami menthető volt. — Gyorsan el Inneni — kiáltotta Bouše úr, de már késő volt. Gyors egymásutánban néhány robbanás hallatszott. A műhely ablaktáblái csörömpölve kirepültek, a csendőrök Poltz úrral e- gyült futásnak eredtek, hogy kellő tá volságban biztonságos fedezéket keressenek. Kintről a tűz ropogása közepette fájdalmas vonítás hallatszott, majd a csűr fedélszéke recsegve összerogyott, ás a lángok átcsaptak a műhelyre. — Kár azért a szép kutyáért, Poltz ür — mondta Ingerülten az őrmester. — Nagyobb kár a kancsal Seplért — mondta Bouše ür —, ő szintén ott re kedt. És teljesen fölöslegesen, hiszen éppen eleget láttunk! A tüzet hiába próbálták volna eloltani.' Hogy valamit mégis megmentsenek, a csendörök, Bouše úr és a letartóztatott Poltz hozzáláttak, hogy kihordják a házból a legszükségesebb dolgokat. A nagy kapkodás közepette Bouše úr az állványt Is megtalálta a minta sétapálcákkal. Csodálatos gyűjtemény volt, most saját kezűleg dobta kt az egészet az udvarra. A ház nagyobbrészt leégett, mert túlságosan sok volt a szesz az udvaron, a tűzoltók pedig természetesen későn érkeztek. De ennek ezen az elhagyatott Isten háta mögötti helyen nem volt na gyobb jelentősége. — Felügyelő úr — mondta csodálata Jeléül az őrmester, mielőtt elindultak volna a tűzvész színhelyéről —, tulai donképpen hogyan jött rá erre a do logra? — Természetesen véletlenül. És egy kicsit talán azért, mert szeretem a ta nácsos urunkat, s mert annyira Ízlett nekem az a gyomorerősftő az Itten! kocsmában, s mert hogy annyira olcsó volt. Igen, de most már aligha les”. Tulajdonképpen sajnálom !s, csakhogy az igazságnak megvannak a maga útja; ebbe bele kell nyugodni, ahogyan a ml tanácsos urunk szokta mondani. Bouše úr a földre pillantott, ahol né hány sétapálca hevert. Egyik-másik el törött, mert keresztülment rajta a főz oltófecskendő kereke. Egy rendkívül szép volt közöttük. Bouše úr felemelte: — Ezt az egyet magammal viszem, őrmester űr. Hiszen tudja, hogy volta képpen sérült vagyok, és talán még szükségem Is lehet rá. — Persze, vigye csak — mondta az őrmester. — És a kocsmába Is beme gyünk. Kár volna, ha azt a maradék pálinkát Idegenek Innák meg!. Másnap Bouše űr a rendőrtgazgatftsá gon ünnepélyesen átadta főnőkének az ú) sétapálcát. — Azért nagy bolond maga, Bouše — mondta a tanácsos űr kedves szigorral — Ami azt Illeti, gyönyörű darab, valóban olvan, amilyenre régóta vágytam de sokkal rosszabbul Is végződhetett volna a dolog! Örüljön, hogy csak az orrát törte be! Hibát követett ell — Az embernek ahhoz, hogy egy régi hibát helyrehozzon, néha ülahb hibát kell elkövetnie — mondta Bouše űr és tüsszentett egyet. — De amint láthatta a tanácsos űr. az orrom már Ismét ren desen működik, ha he Is van ragasztva így hát mindenkinek hozott valamit ez a felejthetetlen vakáció: Poltz úrnak öt évi börtönt, Bouše úrnak egy sebhelyet az orra hegyére, a tanácsos úrnak pa dig egy gyönyörű sétapálcát. Az igazságnak csakugyan megvannak a maga útjai. Vége. Kövesdi János fordítása A konfliktusok az Olyan idillikus szerelem, amelyet egyetlen felhő sem árnyékol, csak a regényekben létezik. A legtöbb embernek váltuzékony a hangulata, változnak az érzelmei. A boldog pillanatokat keserű órák váltogatják. Ha a fiatalok, tiúk és lányok, akik őszintén szeretik egymást, képtelenek lennének legyűrni magukban az időnként támadó csalódást, a pletykák és rágalmak okozta szomorúságot. akkor bizony aligha lennének boldog házasságok. A rosszindulatú rágalmak, az alattomos pletykák ugyanis a legtisztább érzelmeket is képesek bepiszkítani, sárba taposni. Egy fiatalember elmondta, hogy a felesége azért hagyta el, mert a szUlei életük legapróbb ügyeikbe Is beleszóltak, és elvárták, hogy mindig az ő akaratuk szerint cselekedjenek. Azőta évek teltek el, és a fiatalember másodszor nem nősült meg. mert a szülei nem engedik, hogy azt a lányt vegye el, akit szeret. Ha a házastársak életében túltengenék az érzelmi momentumok, hn konfliktusok esetén mindketten keményfejűek, és egyik sem enged a másiknak, akkor az ellentétek Igen sokszor végződnek tragikusan. Az újságokban gyakran olvashatónk olyan esetekről, hogy a férj féltékenységében megöli a feleségét, a vó agyonlövi a kellemetlenélethez tartoznak kedö anyóst, avagy a feleség gyerekestül öngyilkosságot követ el, mert a férje elhagyta. Nyugodtan állíthatjuk, hogy olyan ember nem létezik, aki az élete során ne kerülne szorult helyzetbe. Minden azon múlik, hogy az egyén I- lyenkor hogyan viselkedik. Ha a térj vagy a feleség bajba kerül és magába zárkózik, ha bajából nem talál kiutat, és senkitől sem kap segítséget, akkor a legszörnyübb cselekedetekre is képes. Periig ilyen esetben elegendő lenne, ha valakinek kipanaszolhatná magát, ha gondját-baját őszintén elmondhatná az orvosának, rögtön más színben látná a világot. Orvos mesélte a következő tanulságos esetet: egy fiatal ember kétes hirü nőbe szeretett bele, és egy bizonyos idő elteltével észrevette, hogy nemi bajt szerzett. Keserű szégye- nében végezni akart önmagával, és a nőt is meg akarta ölni. Szerencsére egyik szándékét sem haj tóttá végre. Józan pillanatában orvoshoz fordult, mindent megvallott és megígérte, hagy amíg ki nem gyógyul, semmi rosszat nem követ el. Amikor meggyógyult, esze ágába se jutott meghalni. Azok a túlságosan érzékeny nők, akik fiatalkorukban valamilyen nagy megrázkódtatáson estek keresztül, azt Igen gyakran egész életükben képtelenek elfeledni. Egy nő még felnőtt koréban is kórházi kezelésre szorult, mert fiatalkorában megerőszakolták, és azóta félt a tértiaktéi. De más esetet is emlitbetünk. Egy falusi lány szerelmes lett a szomszéd legénybe. A legény egy ideig udvarolt neki, de aztán mégis mást vett feleségül. Erre a lány bánatában megzavarodott. A nagy szerelem áthatja egész lelki életünket. Ha a szerelem során táplált reményeink nem válnak valóra, csalódás ér. Csalódott emberek mindig voltak és lesznek. A legfontosabb, hogy az i- lyen helyzetben felismerjük csalódásunk valódi o- k&t, és azt józanul mérlegelve olyannak fogadjuk el, amin nem érdemes keseregni. Tudnunk kell. hogy ha valaki valóban szeret bennünket, az minden körülmények között kitart mellettünk, ha viszont nem szeret, akkor fölöslegesen ragaszkodunk hozzá. Az újdonsült férjek közöl néhényan arra panaszkodnak, hogy a feleségük hideg hozzájuk, és nem igényli az Intim kapcsolatot. Erre csak azt válaszolhatlak. hogy a feleség olyan, amilyenné a férj formálja. Ha a feleség az intim kapcsolatok sarán hideg marad, akkor ez azt bizonyítja, hogy a férjnek még nem sikerült lerombolni a köztük lévő gátakat, a feleségében lévő gátlásokat. A legtöbb lányban Igán nagy fokú a szeméremérzet Ezért amikor férjhez megy, a férjnek végtelenül nagy megértéssel kell hozzá közeledni. Ezzel kapcsolatban nálnnk is igen sok kitűnő könyv látott már napvilágot, nem árt. ha az Ifjú házasok áttanulmányozzák őket. A feleség természetes varézsa sok konfliktustól szabadit meg. Előfordul, hogy teljesen ellentétes vérmérsékletű emberek kötnek házasságot és mégis egyetértésben élnek. A férj valóságos vadember, verekedés és senkivel sem tud kijönni, de ha e felesége rámosolyng, egyszerre megszelídül éi o- lyan lesz, mini a kezes bárány. Talán azok a legbnndugtalanabbák, akik képtelenek valamely Ifjúknri nagy szerelmükről lemondani. Ha az ilyen ember házasságot köt, folyton hasonlftgat, elégedetlenkedik, zsörtölődik, ideges légkört teremt, és boldogtalanná teszi az egész családját. Időnként görcsös fejfájások kínozzák, és ha az orvosnak sem árulja el betegségének valédi okát, akkor az aligha segíthet rajta. Nézeteltérések és bajok közt igen nehéz az é- let. Az örökös ellentétek, viták nyomasztóan hatnak az amber egész egyéniségére, megnyomorítják a jellemét. Hiszen a férfi és a nő között amúgy Is nagy a különbség, és ha ehhez még az intim kapcsolatuk sem harmonikus, akkor a köztük levő feszültségek a végsőkig fokozódnak. Minden tehát attól fiigg, hugv szeretik-e egymást. Ha nem, akkor az egész életük pokollá változik, mert minden apróságon összevesznek, minden plciségből óriási problémát csinálnak: Amint már említettük, az életben aligha karülhetjük el a nézeteltéréseket és konfliktusokat. Rajtunk múlik, hogy ilyen esetekben mennyim cselekszünk ésszerűen, és mennyire ragadnak el az indnlataink. Soha se hallgassunk a rosszindulatú pletykákra és rágalmakra. Sok keserű pillanattól menekülhetünk meg ezáltal.
