Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-09-26 / 39. szám

A KONGRESSZUSON VOLTAK CSAK ÍGY TOVÁBB! Polakovics Terézia a Nyu­gat-szlovákiai Bútorgyárak galántal részlege SZ1SZ- szervezetének elnöke. Mun- teáslány. — A kongresszuson min­denekelőtt az If júsági szer­vezet távlati terve, program­ja érdekelt, annak Is főleg a fiatalok érdektevékenysé­gével foglalkozó része. Ü- zemünk Ifjúsági szervezeté­ben ugyanis nem a tagok létszámával, hanem tevé­kenységükkel van baj. Pasz- szívak. Az ember sokszor a szivét is kiitenné, csakhogy megértésre találjon, mégis hiába. — Azt akarod mondani, hogy az Üzem fiataljait semmi sem érdekli? — Nem azt. Vérbeli, Iga­zi fiatalok ők is. Csak az a baj, hogy gyakran még ügyeink megbeszélésére sincs idő, és az üzem SZISZ- szervezetének tagjai Is sok­szor csak futtában találkoz­nak. — Időhiány? — Részben, de a becsüle­tes munka kérdése Is. Meg a tervteljesítés. Magyarázat­ként csak annyit, hogy ti­los nem teljesítenünk a tervet. Ezt az elvet elfogad­tuk, és Így munkaidő alatt dolgozunk, nem gyűlése- zúnk.. Munkaidő után sza­ladunk a buszra, haza. Nem nehéz meghatározni azt a tevékenységet, ami egy fá­radt munkás figyelmét le­köti a nyolcórai munkaidő után: pihenés. — Ennek ellenére ágy tu­dom, hogy az Üzem ifjúsági szervezete a galántai járás legjobbjai közé tartozik... — Tény, hogy van mivel eldlcsekednünk. Ledolgoz­tunk sokszáz brigádörát, vannak kitűnő pionírvezető­ink, több Ifjúsági munkabri­gádunk versenyben áll egy­mással. Azt hiszem, gazda­sági szempontból az üzem vezetősége nem panaszkod­hat a fiatalokra. Ha a szük­ség úgy kívánta, vasárnap Is dolgoztunk, zúgolódás nélkül, lelkesedéssel... — Beszélgetésünk elején mégis passzivitásról szólt... — Sikereink ellenére azt látjuk, nem minden tagunk veszi ki egyformán részét az ifjúsági szervezet munkájá­ból, éppen ezért úgy dön­töttünk, hogy minden tagun­kat külön-külön megkérde­zünk, milyen az elképzelése az ifjúsági szervezet tevé­kenységéről és kíván-e to­vábbra is együttműködni velünk. Ha nem, bizonyára megtudjuk az okot is, és ba már tudjuk a betegség ne­vét, könnyebben találunk orvosságot Is. Élni, szocialista módon kulturáltan élni, azt je­lenti, hogy megtanulunk adni és kapni, elsajátít­juk a kritika adásának és elfogadásának művé­szetét, a szép viselkedés művészetét, jó mo­dort, a fiatalok kulturált egymásközti viszonyát, a jó viszonyt az idősebb és fiatalabb nemzedék között, egyszóval elsajátítunk egy csomó dolgot amiből a szocialista emberközti viszony tevődik össze... (prof. dr. Peter Colotka, az SZSZK miniszterel­nökének felszólalásából) Segítünk a . szégyen kezükön “ Matlaha Katáim a Veľké Oľany-l Állami Gazdaság könyveltSje, a falu SZISZ szervezetének elnöke: „Már az szép eredmény, hogy Itt lehetünk a kong­resszuson. Élmény hallgatni az elismerő és buzdító sza­vakat társaink szájából és azoktól, akik figyelemmel kísérik szervezetünk munká­ját. De a kongresszus szü­neteiben a küldöttekkel mé­gis inkább a problémákat latolgattuk. Este, még alvás előtt ts nehézségeinkről be­szélgettünk... Nálunk, Veiké Olanyban például nem tudjuk bekap­csolni a falu minden fiatal­ját az Ifjúsági szervezet munkájába. Van ugyan né­hány tevékeny tagunk, akik­re úgyszólván mindenben számíthatunk, de van sok passzív tagunk ts. Kik ezek? Túlnyomó részük a ter­melésben dolgozik. Próbáltuk megérteni őket, és részben igazuk ts van. Tavasztól őszig kinn vannak a határban, sokan közülük még szombat-vasárnap ts. Ha esténként fáradtan haza­térnek, senki sem kívánhat­ja tőlük, hogy azokkal szó­rakozzanak, akik egész nap nyomták az iskola padját, vagy az irodában ültek. Szó­rakozni különben sem lehet kényszerből. Nem beszélve arról, hogy a SZlSZ-szerve- zet tevékenysége nemcsak szórakozásból, hanem min­denekelőtt munkából, tanu­lásból áll. Így maradnak a téli hó­napok, amelyeket eddig iga­zából ki is használtunk. Más lapra tartoznak a „szégyenkezők", akik vala­miféle kisebbségi érzés mi­att nem látogatják a falu ifjúsági klubját. Rajtuk le­het, sőt kell is segíteni, és azt hiszem, lesz is erőnk hozzá. Van egy kts klubhelyisé­günk a kültúrházban, Iga­zán csak a miénk, fiataloké és rajtunk múlik, hogyan használjuk ki. Sok múlik a- zon is, hogyan élünk azzal a bizalommal, amelyet'a fa­lu és vezetősége előlegezett a fiataloknak. Itt a kongresszuson tár­sainktól sok szép példakép­nek ts nevezhető esetet hal­lottunk és tanácsot is kap­tunk. Megfogadjuk." Sikereink a Szlovák Szocialista Köztársaságban olyanok, hogy a kongresszusnak van miből kiin­dulni, van mit értékelni és általánosítani. Az or­szágos alakuló konferencia óta eltelt időszak a- latt a SZISZ sok és jó munkát végzett... (Juraj Varholík, a SZISZ KB elnökének felszó­lalásából) 1 AMI TETSZETT Badin Ottó mérnök a SZISZ kelet-szlovákiai kerü­leti bizottságának tagja, a Jelsavai Szlovákiai Kohásza­ti Üzemek SZISZ-szervezeté­nek elnöke: „Örülök, hogy a kong­resszus vitafelszólalói rámu­tattak az érdektevékenység fontosságára szervezetünk­ben. Tetszett az is, hogy a küldöttek közül többen hangsúlyozták, mennyire fontos az ifjásági szervezet járási és kerületi funkcioná­riusainak együttműködése az alapszervezetekkel. Szük­séges, hogy a „kis“ embe­rek, az alapszervezetek funkcionáriusai személyesen is megismerkedjenek azok­kal, akik javaslatokkal, ta­nácsokkal látják el őket. Jó érzéssel hallgattam a kongresszuson felszólaló Cerüuíák elvtársat, aki a fiatalok testnevelésének fontosságáról szólt. Különö­sen jó volt hallani, hogy a fiatalok, diákok és katonák engedményes áron juthat­nak majd el sportrendezvé­nyekre. Ez persze még csak javaslat, de talán nem te­lik el sok idő a két szer­vezet, a SZISZ és a Cseh­szlovák Testnevelési Szövet­ség megegyezéséig.“ A HÁZ Lesták Elemér házáról először a vonatban hallottam. Aztán bármelyik gömöri faluba mentem, mindenütt szóba hozták, illetve szóba hoztam, mert ógy hirlett, több, mint szóra érdemes. Széles e vidéken hömpölygő gömöri téma az mostanában, s az is marad, mig csak valaki nem épít nagyobbat. — Nem al Annál nagyobbat ki építene mán? — mondta egy iparosember. — Miért, hát mekkora az a fene híres ház? — kérdeztem. Azt mondták; bún, meg azt, hogy marha nagy, meg bogy harminc, sőt azt is, hogy negyvenszobás. Nem tudtam, mennyi túlzást kell a hírekből leszámítani? Vitt hát a kíváncsiság, felszálltam egy bnszra. A mellettem ülő öregasszonyt is megkér­deztem. Ügy tűnt, ő is túloz, s már eléggé elbizonytalanodva ugyan, de azzal próbál­tam cáfolni, hogy manapság mindenki nagy házat épít. — De ez a ház annál is nagyobb — ma- kacskodott az asszony. — Biztosan nagy a családja, sok a gyere­ke annak a Lesták Elemérnek... — Dehogy sok! Éppen az, hogy... O O 0 j. ! / Hát bizony, Lesták Elemér háza valóban nem kicsi. Ezt kell mondanom, sőt még többet is, mert bizony a busz megérkezett velem a „Nagy Házhoz“ címzett faluba, s maga vakolatlan meztelenségében lát­hattam a legendás házat, bejárhattam a szobáit, beszélhettem a tulajdonossal. Mivel is kezdjem, hogy a túlzásokat el­kerüljem? Talán azzal, hogy Lesták Elemér háza nem negyvenszobás. Hadd folytassam azzal, hogy Lesták Elemér háza döbbenete­sen, oktalanul, nem kevesek szemében sok falu kultúrházánál is nagyobb, 8 nemcsak méreteiben nagyobb, hanem költségeiben is. De a költségről az olvasó bosszúságának ellenére sem beszélhetek, mert a Ház tu­lajdonosa ezt nem szeretné. Megmondta, mibe kerül eddig a Háza, de visszaélnék a bizalmával, ha kikotyognám. S nyilván árta­nák is vele Lesták Elemérnek, s minek ártsak, ha nem lopta azt a pénzt, hanem megdolgozott érte? De ezzel még úgy sincs minden megmagyarázva. Hozzá kell tenni, hogy Amerikában élő rokonai vannak, akik segélyezik őt. Erről se szívesen beszélt, de hát nagyon sok gömörinek él Amerikában rokona, s ez tudvalevő. Köztudott az is, hogy többnyire öreg, aggastyán rokonokról van szó, akik életük nagy részét ott élték le, túl az óceánon, s többségük nem alapí­tott családot, ami a század eleji félénk ki- vándortakra majdnemhogy jellemző. A szá­zad vége felé közeledünk, most halnak ki a kivándoroltak. Gömörből sokan „kitfin- torogtak“ annak idején, s most gyakran ér­kezik dollárörökség Gömörbe, persze azok­tól, akiknek sikerült. Ezért hát nem kell azt hinni, bogy a vidéken Lesták Elemér háza az egyetlen ostoba nagy ház. Igaz, nincs nála nagyobb széles e vidéken. ooo Mondom, nem barmincszobás, körülbelüli az a való, hogy harminc panel-garzon majdnem beleférne Lesták Elemér házába, amelyen torony is van... Pontosan nem tudtam a szobákat megszámolni, mert ami­kor az ötödikhez értem, a tulajdonos anyja azt mondta, hogy az nem szoba, fürdőszo­ba lesz. Nyeltem akkor, s most sem tehetek mást. Mert legénylakásnak bőven elegendő az a fürdőszoba, amelynek egy emelettel feljebb ikerpárja is van, hiszen a házban két szint teljesen egyforma: széles, hosszú folyosó, óriási benyíló szobákkal... A Ház még kívül-belül vakolatlan volt ottjártamkor. Minden darabja egészséges, vörös téglából áll össze. Habbeton vagy hol­mi más nincs benne. Tégiáház, ami a ré­gebbi érték kategória szerint mindennél többet jelentett, s talán építőinek ma is ugyanazt jelenti. Lesták Elemér anyja talicskán téglát to­logatott a házba, mert akkor még épültek a további közfalak, amelyek ha azóta fe­lépültek, ismét felngrasztották a helyiségek számát... Peszélgettem bát a vastag kann, izmos, erős asszonnyal, aki nem mondott sokat, csak annyit, hogy ő is, fia is még az nra is rengeteget dolgoztak, gürcöltek, spórol­tak addig, s bizony a közeljövőben sem vár rájuk más. Azt már elmondhatják, hogy övék a legnagyobb ház széles e vidéken. Meg hogy irigykednek rájuk... Bár nem tudom. Megszólítottam néhány embert a faluban. Azt hiszem, nem irigykednek, leg­feljebb azt hiszik, ők okosabban tudták volna a Lesták-Ház árát kihasználni. Ta­lán. Meglehet, bár... Az építkezők: Lesták Elemér, apja, anyja, és nagyanyja pillanatnyilag borzalmas vi­szonyok között laknak, annak a régi ház­nak a maradékában, amelyet lebontottak. Több házat bontottak le, s három telekből állt össze épülő házuk telke, s a három telek közül egyet még is kellett venniük, a szomszédtól, méghozzá házzal együtt. Traktort is vettek. Használtat, régit, dö- cögőt. De Lesták Elemér rendbe hozta a masinát, hiszen mezőgazdasági gépjavító­ként dolgozik az összevont szövetkezetek szomszéd falubeli gazdasági ndváran, ahol felkerestem. Sokat beszélgettem vele. Érde­mes és érdekes lenne sok minden részletez­ni az elhangzottakból, de hadd foglaljam össze nagyon röviden. Lesták Elemért tfz éve elhagyta a fele­sége. Rövid ideig éltek együtt, s ez alatt az idő alatt gyerekük született. S mivel volt feleségével nem beszéltem, kettőjük véleményét nem szembesíthetem. A második gyereket Lesták Elemér nem ismerte el. Azt mondta, nem az övé. Az asszony mást mon­dott. A bíróság a férfinak adott igazat. Számtalan tárgyaláson álltak egymással szemben. Nyilván egyikük se ment oda szí­vesen. A gyerek az anyjával él a szomszéd fainban, lassan érett férfi lesz. Apja rit­kán látja, de azt mondja, mindenekelőtt neki építi a házat, no meg magának, és szüleinek, mert keli, és igenis ekkora kell... satöbbi. — A traktort azért vettem, mert az lé­nyegesen megkönynyítette az építkezést, csökkentette a költségeket, s talán ma se lenne téglám, ba a szövetkezet traktorára várok, mert nem kívánhattam el, hogy az éjfélkor odaálljon nekem a téglagyár ka­pujába, mint ahogy én odaálltam a szüle­immel, s vártam reggelig a nyitásra. Akkor téglahiány volt, más megoldás nem igen vált volna be. Minden téglát hárman hordtunk haza. Apukám, anyukám, meg én. Ok is dolgoznak a szövetkezetben, nem is keveset, s ehhez még hozzájön a háztáji munka. Szerények voltunk mindig és igény­telenek. Cigarettával kínálom, rágyújt. — Ha költekezik az ember — folytatja — akkor nehezen gyűlik össze a pénze. Én mindig dolgoztam és takarékoskodtam. Egy doboz cigaretta meg egy féldeci mindjárt tizenöt korona. Nekünk ez a tizenöt koro­nánk mindig megmaradt, mert tudtuk, hogy mennyit ér. Ez, kérem, nem megvetendő, s az se, hogy az ember többet dolgozik a kelleténél, mert célja van. Aztán még sok egyébről beszélt. 0 0 8 Lesták Elemérnek igaza lenne, ha negy­vennégy évesen több értelmes élvezetet tud­hatna maga mögött, mint a nem akármilyen ház építésének gyönyöre és gyötrelmei... De nem folytatom, mert nem ismerem eléggé ezt az embert, s tudom, így is so­kan megkérdőjelezik, nem a magánéletbe való beavatkozás-e az ilyen riporttéma? 1 Nem az. A megírás okaihoz hozzátartozik, hogy a főhős szívesen nyilatkozott, később levélben kért, küldjem el neki az Írást, mert olvasná és elküldené a rokonoknak is, akik tudvalévőén Amerikában élnek. Lesták Elemér háza nem szenzáció. Még egy régiszabósu, rossz újságírónak sem az. Másról van itt szó, ami a tollat elindítja, Nevezetesen arról, hogy hovatovább, egyre sportszerűbben építkeznek az emberek. Tu­dom, Lesták Elemér nem jó példa, hiszen az ő háza az átlagosnál jóval nagyobb. A kérdés az: Reálisan tükrözi-e az élet­színvonalat az, ha valakinek nagyobb, va­gányabb, cifrább a háza, mint a szom­szédjáé, aki egyébként kulturáltan lakik, használja szobáit, viHanyát asztalát, könyve­it? A válasz egyértelmű. Tudjnk, világvárost lehetne összeállítani a rideg, drága pénzen felépült, drága pénzen berendezett, lakatlan lakásokból, s ugyan csak nagyváros állana össze azokból a zsúfolt, izzadt, nyári konyhákból, ahol sajnós nagyon sokan élik az életüket. Pedig ezek az emberek becsüle­tesen megoldoztak az új, a szép házért, felépítették, berendezték, s most nyári konyhában laknak. Van egy szép és őszinte jelszava a mi társadalmunknak: Szocialista módon élni, szocialista módon dolgozni. A nyári konyhákban élő családok ennek leg­feljebb csak a felét valósítják meg, és ez bizony szomorú. Komoly társadalmi és erkölcsi kérdés ez egyben, mert igenis az erkölcs kategóriáján nemcsak a másokhoz, hanem az önmagunkhoz való viszonyulást is értelmezzük. Mert az emberi munka van olyan nemes, hogy annak értékét nemesen illik gyümölcsöztetni is. Lesták Elemértől nem kérdeztem, tervez-e nyári konyhát. Talán elfelejtettem, talán nem mertem megkérdezni. Nem tőle, féltem, a válaszától. Lesták Elemér, a tulajdonos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents