Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-09-12 / 37. szám
8 új ifjúság Hecht: Búcsúlevél — ön Richard Lamsden? — kérdezte a magas negyven év köröli látogató. Hangjáról ítélve művelt ember gondolta a Második Fiú- gimnázium igazgatója és bólintott. — Velem óhajt beszélni? — Gregory Dean vagyok — mondta az idegen. — Ö, az ismert színész! — Lamsden elmosolyodott —, bizonyára fia miatt jött... Kellemetlen eset... Tudom, hogy enyhén kell kezelni a gyermekek csínytevéséböl elkövetett lopásait. De a fiú már tizen- négyéves ... Többször megdorgáltam, de sajnos, eredmény nélkül. Kötelességem, hogy nyíltan megmondjam önnek, nem másíthatom meg a határozatot, hogy fiát kizárjuk az iskolából. Ezt meg kell értenie. Azonkívül, kérem, ne tartson fel tovább. Holnap Európába utazom. Még rengeteg intéznivalóm van, mielőtt a repülőtérre mennék. — Nem megy a repülőtérre! — s Gregory Dean hirtelen kirántotta kabátzsebébe süllyesztett kezét. Lamsden látta, hogy kesztyűs kézzel mellének szegezi a revolvert. — Mit mondott a fiamnak, amikor kiutasította az iskolából? — kérdezte fenyegetően. — Miért tőlem kérdi ezt? Kérdezze meg a fiát! Rövid csend állott be. Az igazgató észrevette, hogy Dean megremeg a felindultságtól. — Nem kérdezhetem többé. Halott. Utamról hazatérve londoni lakásomra siettem, hogy letegyem bőröndjeimet. Halva találtam a fiamat. Miért dobta ki ily sértő módon az iskolából? Egy kamaszos csínytevés miatt? Uram, én is határoztam, ezzel a pisztollyal követ el öngyilkosságot. — Nem kényszeríthet arra, hogy megöljem magam! — mondta remegve Lamsden. — Természetesen a lövést én adom' le. De a rendőrség meg lesz győződve róla, hogy öngyilkos lett. — A rendőrség kideríti a bűntettet. Dean a fejét rázta. — Senki sem látott idejövet, és senki sem lát majd, ha távozom. Ez nagyon is csendes hely. Szerény autóval jöttem ide, amelyet a többi hasonló autó mellé állítottam. Fiam búcsúlevelében elmondta tettének okát, és rájöttem, hogy Ön a bűnös, ön is hagy majd egy búcsúlevelet! — Talán meg akarja hamisítani a kézírásomat? — Ostobának tart? A levelet természetesen ön fogja megírni. — Erre még pisztollyal sem bír rá. Dean megkerülte az asztalt, és az igazgató mellé telepedett. — Fogja azt a papirost! — parancsolt rá keményen. Lamsden ráeszmélt, hogy elveszett, ha eszébe nem jut valami mentő ötlet. Dermedten ült a helyén, Dean mutatóujját már a ravaszon tartotta. Lamsden fogta a tollat és írni kezdett. — Jó, hogy ilyen bizonytalan az írása — mondta Dean. — Ez izgatottságra vall majd. Néhány perc múlva az igazgató letette a tollat. Dean felkapta a papírlapot, átfutotta tekintetével, majd újra az asztalra tette. — No lám — mondta majdnem barátságosan. Lamsden erre újra kezébe vette a tollat de most a bal kezébe, és újra megírta a levelet. Dean arcán nyugtalanság vibrált. — Ahá, balkezes? Erre nem is gondoltam. — Hangjába bizonytalanság vegyült. Lamsden egymás mellé tette a leveleket. Amaz figyelmesen átnézte mind a kettőt, azután megkérdezte: — A balkezes írás az igazi? Sikerült, gondolta magában az igazgató. — Ilyen könnyen nem csap be — mondta Dean. ön nem balkezes. Ezt rögtön észrevettem. — Hogyhogy? — kérdezte remegve Lamsden. — Hiszen mind a két kezemmel írtam. Dean haragosan kiáltotta: — A fő, hogy megvan a búcsúlevél. Halála után majd eldöntőm, melyiket használom fel. Lamsden öszeszedte gondolatait. — Honnan tudja, melyik oldalról lőjön rám, ha nem tudja, melyik kézben tartanám a revolvert? Dean nem felelt. Néhány végtelennek tűnő másodperc múlva az igazgató látta, hogy Dean leereszti a pisztolyt. Egy pillanatig várt még, azután Deanra nézett. Ez a letört ember nem hasonlított többé arra az emberre, aki néhány másodperccel előbb szemben ült vele.. Ügy tetszett, mintha elfelejtette volna, miért is jött voltaképpen. Egykedvű mozdulattal S. az asztalra tette a pisztolyt. -g — Most mennie kell, Dean g úr. De megígérem, hogy nem íi jelentem fel. Ki tudja, mennyi s bajtól menekült meg, mert fia «2 kétségtelenül hajlamos volt a ^ bűnözésre. ~ Hosszabb szünet után Dean £ halk hangon megkérdezte: o — Megengedné, hogy telefo- ^ náljak? Ä Lamsden meglepetten bólin- ^ tott. Látogatója magához húzta a készüléket, s könyökével véletlenül megérintette a pisztolyt. — A Mi asszonyunk kórháza? — kérdezte fáradtan. Kérem dr. Weisst. Igen... Itt Georges Dean beszél... — A Mi asszonyunk kórháza. Ideggyógyászat? — Ahogy feltette Lamsden a kérdést, már tudta rá a feleletet is. Látogatója bólintott. — Igen, dr. Weiss? — mondta a kagylóba. — Igen, én vagyok. Nagyon sajnálom. Kérem, küldje értem a kocsit... Az igazgató nézett. — Hol is vagyok tulajdonképpen? — A Második Fiúgimnáziumban1 Dean megismételte a címet a telefonba. — Egy magánklinika ápoltja vagyok. Már két éve — mondta az igazgatónak. — Szkizofrénia? ... — Azt mondják... Mennyi idő alatt ér ide a kocsi a kórházból? — Tíz perc alatt. A látogató mintha nem is hallotta volna. A szőnyeget nézte egy ideig, aztán felállt. — Hallom a kocsit — mondta Dean. Lamsden látta, ahogy az idegen a nyitott ajtón kimegy a folyosóra. — Egész testében remegni kezdett. Néhány másodpercig csendben ült asztala mellett, azután felkelt, a szekrényhez lépett’ s konyakot vett elő. Reszkető kézzel fellapozta a telefonkönyvet. — Mi asszonyunk kórháza? Kérem dr. Weisst. — Tévedni tetszik, nálunk nincs semmilyen dr. Weiss. — De George Dean nevű ápoltjuk csak van? — Nincs ilyen nevű páciensünk — válaszolta a drót másik végén egy közömbös hang. Az igazgató érezte, hogy hideg veríték ül a homlokára. Észrevette, hogy a függöny a verandán elmozdult. Egy kesztyűs kéz húzta félre. Azután megpillantotta a pisztolyt. Lamsden agyán villámgyorsan átfutott a gondolat, hogy Dean rejtekéből látta, amint jobb kézzel töltötte a pohárba a konyakot, és lapozta a telefonkönyvet. Dean magabiztosan közeledett feléje. Most már tudta, hogy jobb felől kell lőnie... ANATOL POTEMKOWSKY: EGY KELLEMES ESTE M ajd minden este dolgoznom kell, de tegnap szabad estém volt, és már örültem, hogy kipihenem magam és olvashatok Is egy kicsit. Könyvvel a kezemben a díványon ültem, amikor a feleségem bejött a szobába. — Ma vendéglőben szeretnék vacsorázni, hiszen te olyan ritkán vagy szabad. Észrevéve morc pillantásomat, hozzáfűzte: — Mindig el kell rontanod az örömömet! — Nem bánom — feleltem megeny- hülten, és nejem elvonult, hogy felöltözzék. Egy csekély éra múltán már majdnem elkészült a frizurájával. — Jól van így? — kérdezte. — Nem, nekem ez a frizura nem tetszik, csináld valahogy fgy... — és mutattam, hogy hogyan gondolom, majd Ismét a könyvem után nyúltam. Alig ötven nldalt olvashattam, amikor ismét benyitott. Figyelmesen nézegettem. Már gyermekkorom óta él bennem egy bizonyos i- gazságérzet, és szívesen belátom tévedéseimet, hát most sem akartam kivételt tenni, épp ezért megszélaltam: — Kedvesem, rossz tanácsot adtam neked. Az előbbi frizura jobb volt. Hiába, neked jobb Ízlésed van, mint nekem. Nejem kivonult és amikor ismét megállt előttem, már a regény második kötetét kezdtem olvasni. Feleségem fülén hosszú tincsek csüngtek, kezében egy virágos ruha. — Mit gondolsz: ezt a rnhát vegyem fel vagy a sköt szoknyámat a blúzzal? Nem tartozom az olyan férjek közt. akik türelmetlenül, minden gondolkodás nélkül bármilyen kérdéare azt vágják rá, ami hirtelen őszökbe jnt. Épp ezért félreraktam a könyvet és lelkiismeretesen latolgattam. — Mindkét variáciét látnom kallene — mondtam végül —, csak akkor tadnám, melyik összeállítás a helyesebb. Eltartott egy ideig, amíg ezt a kérdést is eldöntöttük: a szoknyát és bléet választottak. — Nekem ts kedvesebb Így — jegyezte meg a nejem —, csak lélek, hogy esek a tincsek a fülemen, nem Illenek a blúzhoz. — Hát ebben megint csak naked ven Igazad — válaszoltam. 0 távozott, ás én Ismét a könyv ntán nyúltam... Mikor a hajnal már derengeni kezdett. ás a nyitott ablakon át madárcsi- usergés ás villamoscsilingelés ötötte meg a fülemet, kiléptem a balkonra (a könyvet már közben elolvastam); a levegőnek nedves aszfaltszaga volt, mart éppen öntöztek, és láttam a tajeskocsit Is elhaladni a ház előtt... Aztán lefeküdtünk eladni. Igaz, hogy másnap gyakran ásítottam manka közben — da hát mit lehet tenni — a felaség 1* csak ember, és joga van egy kis szórakozáshoz. A barátaim gyakran panaszkodnak, hagy kevés a szabad idejük, nem jutnak egy kis olvasáshoz sem. Nekem az a véleményem, hogy mindenre talál az ember időt, csak be kell osztani — mindenesetre egy kis alkalmazkodó képesség la kel) hozzá... Ford.: —si— • Z. Sz.: Versein itt-ott érződik a tehetség. Hiányzik azonban belőlük a mélyebb gondolati töltet, az eredetibb költői látás, lát- tatás. A versek felépítése is hibás, széthulló. Nyelvileg nehézkesek, darabosak. Egy példa talán: (Festett forrás hangfal / Elnyelik a hangzavart / Egy kopasz madár / sötét hangja dndál halott fülemben 7 Hajamra szürke port / szór az elmúlás / Kifonom hajómat a szürkeségből I stb. Egyelőre tanulásra biztatnánk! • Őszirózsa“: „Nagyon szeretem a verseket és néha belső kényszert érzek, hogy gondolataimat papírra vessem.“ — írja levelében. Nos verseit elolvasva úgy érezzük, hogy még nagyon sokat kell tanulnia, ha az elkövetkezőkben elfogadhatót akar „alkotni“. Idő című verse szavak halmaza csupán, híjával a költészet legcsekélyebb Jelének is. A Miért nem szeretsz című pedig mindössze a szirupos sóvárgás szintjén marad: (Miért nem szeretsz? / Miért hagyod, hogy gyötörjenek / álmaim? / Miért hagyod, hogy keserűségbe / fúljon ' Ez a néked szánt drága kfn? / Szeress!) stb. Olvasson, tanuljon! S ha később úgy érzi. hogy mondanivalójára igényt tarthat a „világ“, ám jelentkezzék újra! • „Gamma : 0] verseit örömmel olvastuk, ügy gondoljuk, itt az ideje, hogy lapunkban bemutassuk. Éppen ezért arra kérnénk, hogy küldje el fényképét és rövid életrajzát szerkesztőségünknek. Addig is biztatásként olvassa el Kép szürke keretben című versét: (a színek lassú / egymásbafo- Iyását ! csak sejteni lehet ' esőcseppfoltos ablakunk / dupla T-jén át / rikítva tiltakozik / az égbolt fehérje / s miközben / a madarak esígatása / különös / szor- tyogássá torzul / az orrlógatva baktató / alkony / hamnt szór / a tovatűnt nap / lábnyomaira) — Várjuk újabb írásait! Sffll HIVATÁSRA, HÁZASÉLETRE NEVELES Előző cikkeinkben behatóan foglalkoztunk a család, az iskola feladataival a fiatalok házaséletre nevelésében. A család elsősorban példamutatással hat a gyerekre, azzal, hogy a szülők teljes egyetértésben élnek egymással, és a család többi tagjai is harmonikusan illeszkednek bele a családi élet ritmusába. A kilencéves alpiskolák- nak pedig a gyerek korának megfelelően szexuális felvilágosítással kellene szolgál- niok, hogy a gyermek a problémáira ne keressen másutt — kétes értékű — választ. Lényegében ez lenne a gimnáziumok, a szakközépiskolák, a tanonciskolák feladata is. De a szülői hivatásra, a házaséletre nevelés nem csupán a család és az Iskola feladata, hanem a pionírszervezet, az ifjúsági szövetség, a nőszövetség, a szakszervezet, a sajtó, a televízió, a rádió, a Szocialista akadémia és a házassági tanácsadók feladata is. Országunk minden polgárának a családi élet megszilárdítására, a házastársak egyenrangúságon alapuló teljes egyetértésre, a gyermekek egészséges szellemben történő nevelésére kellene törekednie. Hangsúlyozzuk, hogy mindez nem csupán erkölcsi feladatunk, hanem állam- polgári kötelességünk is! Vessünk tehát egy pillantást most arra, hogy mindezt miként teljesítjük. Ami a tömegtájékoztatási eszközöket illeti, megállapíthatjuk, hogy ennek az igen fontos kédésnek komoly figyelmet szentelnek. Erről tanúskodnak a rádió, a televízió sikeres adásai és a sajtó szakcikkei. Léteznek olyan speciális pedagógiai kiadványaink is, amelyek elsősorban ezzel a kérdéssel foglalkoznak. A napi sajtóban, a hetilapokban külön rovatok foglalkoznak ezekkel a fontos társadalmi kérdésekkel: szakemberek válaszolnak az olvasók kérdéseire. Megállapíthatjuk azt is, hogy lapunk, az Oj Ifjúság hosszú évek óta jelentős nevelő és felvilágosító tevékenységet fejt ki. Azt is elmondhatjuk, hogy az Ifjúsági szövetség alapszervezetei egyre gyakrabban rendeznek olyan előadásokat és tanfolyamokat, amelyek hasznosan segítik a fiatalok céltudatos előkészítését a családi életre. Látszólag talán a szülők és az iskolák maradnak le ezen a téren a legjobban. Tudjuk viszont, hogy mindkettő helyzete felvilágosító tevékenysége nagyon is összetett és bonyolult feladat. Az ilyen irányú kérdésekkel viszonylag meglepően keveset törődnek az üzemekben és a munkahelyeken. Ez szinte hihetetlen, tűivel az ő lehetőségeik a legnagyobbak. Nézzünk egy konkrét példát. Az egyik házassági tanácsadót kétségbeesett falusi szülők keresték fel. Elmondták, hogy tizenkilenc éves lányuk, aki ipari szakközépiskolát végzett és most gyárban dolgozik, szerelmes lett a gyái egyik vezetőjébe, aki negyvenöt éves, két felnőtt gyermeke van és beteg felesége. A kétségbeesett szülők azt se tudták, hogy mihez kezdhetnének. Amikor az ügyet közelebbről is megvizsgáltuk, megállapítottuk, hogy a szerelmi viszonyról mindenki tud a gyárban, de senki a kisujját se mozdította, hogy megakadályozza a család felbomlását, és több ember boldogtalanságba döntését. Pedig ha az üzem vezetői időben komolyan elbeszélgettek volna velük, akkor sok mindent megakadályozhattak volna. Ez azonban nem csupán az igazgató feladata, de a szak- szervezet' vezetőinek és a személyzeti osztály erre kiképzett dolgozóinak a feladata is. Nekik kell segítséget nyújtani akkor is, ha a szülők nem teljesítik feladataikat a gyermekeikkel szemben, ha elhanyagolják a nevelésüket, ha anyagilag nem gondoskodnak róluk eléggé. Hozzájuk kellene fordulniuk mindazoknak, akik egyedül képtelenek megoldani a gondjaikat, hogy elkerülhessék a családi konfliktusokat, a fölösleges válásokat, a szülők és gyermekeik ellenségeskedéseit. Tudjuk, hogy a személyzeti osztályoknak más, nem kevésbé fontos feladataik is vannak, de ezen a téren sem hanyagolhatják el a munkájukat. Nagy segítséget jelenthetne, ha a személyzeti osztályok mellett megszerveznék a dolgozók családi és erkölcsi életének kérdéseivel foglalkozó bizottságokat, amelyek a hét megjelölt napjain segítséget és tanácsot nyújtanának az arra rászorulóknak. Már egymagába az a tudat is segítene, ha a dolgozók tudnák, hogy minden helyzetükben van kihez fordulniok. Ismételni szeretnénk, hogy a szülő! hivatásra, családi életre, házas életre nevelés már csak azért sem egyszerű és köny- nyü feladat, mert az egész társadalom részt vesz benne, és így sok negatívan ható fényező is befolyásolja a felnövekvő nemzedék erkölcsi és érzelmi arculatának a kialakulását. Mi az eddigi cikkeinkben elsősorban e feladatok társadalmi jelentőségére szerettük volna felhívni a figyelmet. Tudatosan hangsúlyoztuk a szülők, a család ilyen irányú feladatait, felelősségét és azt, hogy elsősorban ők azok, akik leginkább befolyásolhatnák a felnövekvő nemzedék emberi arculatának a formálását. Felhívtuk a figyelmet az iskolák szexuális felvilágosító tevékenységének szükségességére, a társadalmi szervezetek küldetésére ezen a téren. A rájuk háruló feladatok csöppet sem kicsik, éppen ezért nagy körültekintéssel, tervszerűen keli a munkájukat végezniök.
