Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-09-05 / 36. szám
A SZOCIALISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG SZLOVÁKIÁI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXI. évfolyam — 1972. szeptember 5. Ara L— K8s Jkn,. iiit tiKJ Helexa felvétele RÄCZ OLIVÉR, a SZSZK oktatásiigi miniszterének helyettese SZEPTEMBERI ÜZENET Bármennyire különösnek látszik, valamennyien voltunk egykor fiatalok, s valamennyien leszünk egyszer öregek is. Noha - noha a fiatalság és öregség meglehetősen elvont és relatív fogalmak: tizenöt éves korunk szemléletében aggasztóan korosaknak tartjuk a harmincéveseket, ám a hetvenévesek vétkesen fiataloknak nézik a negyveneseket. Ebből — — visszamutató hatállyal — gyakran röppen a légbe a rosz- szallő sóhaj: Bezzeg a mi időnkben...! Igaz, a mi időnkben a gimnáziumok hatodikosai még magázták a hetedikeseket, s a nyolcadikosok legfeljebb a szalagavatók és diákbálok mámorosán megbocsátó légkörében tegeződtek össze a hetedikesekkel. Igaz, a mi i- dőnkben az iskola még nem volt feltétlenül osztálykorlátok lerombolója és a kollektív közösség kialakítója: a ini időnkben még az ifjúság társadalmán belül is nagyon elszigeteltek voltak a rétegek és a tekintélytiszteletnek — hajdani nemzedékünk legáhítatosabban belénk sulykolt varázsszavának — vajmi kevés köze volt az emberi tekintély tiszteletéhez, igaz, a mi időnkben éppen e- zért meglehetősen elferdült fogalmaink voltak a tekintélytiszteletről, és meglehetősen bizonytalan fogalmaink az élet és a lét biztonságáról — világháború utáni nemzedék voltunk. Igaz — a mai ifjú nemzedék is világháború utáni nemzedék. Háborúk krónikáin nevelkedtünk, s magunk is egy világháború intő és tiltó, mementót kongató krónikásai lettünk, mert körülöttünk, mellettünk nagyszerű emberek hulltak ki a sorból, fiatalok pusztultak el, anélkül, hogy fiatalok lehettek volna — a háború végső fokon mindig a fiatalok sorainak meg- ritkításához vezet —, s a holtak nem mindig halnak meg, lángoló eszméket és vádló periratokat hagynak ránk örökül. Helyettük is herlyt kell állnunk. Tudjuk, hogy körülöttünk szerte a világban ma is folynak szervezett emberölések, s nem akarjuk, hogy az utánunk körvetkező nemzedékek bármelyike megismerhesse egyszer a harmadik világháború irodalmát: a harmadik világháborúnak már nem lennének krónikásai. S ezt tudva tudják a fiatalok ts: bizonyítják a nyugati fiatalok tűzbe vetett katonai behívói. Éppen ezért nem hiszek elveszett vagy veszendő nemzedékekben, tagadom a passzív ifjúság gyűjtőfogalmát, nem hiszem, hogy csak az előttünk járt nemzedékekben, pontosabban, hogy csak a mi nemzedékünkben volt teremtő erő, tagadom, hogy az ember szándékosan vagy hanyagul megfeledkezhet a tulajdon hajdani fiatalkoráról, nem hiszem, hogy bárki a feledés és feledékeny- ség ködébe száműzhetné a fiatalkor gyönyörű küzdelmeit, gyönyörű örömeit és bánatait. Tagadom a régi szép időket. A jelenben hiszek, az örömteli ifjúságban hiszek: bízom a fiatalokban. Tudom, hogy nem a- karnak hamis tanúi lenni egy kornak, amelynek részesei. Tudom, hogy ők is tudják: Néró is volt fiatal és Hitler is volt fiatal, mielőtt gyilkolni kezdett. Tudom, hogy ők is tudják: a felnőtt nem hordhat gyermekcipőt, és senki sem ngveleghet örök kamaszként a gondjaira bízott világban. A múlt beteljesedett és megmásíthatatlan valóság. A mai fiatalok nem lehetnek felelősek a tegnapért: nekünk a jelennel van gyönyörű számadásunk, a jelen az, amely méhében hordozza a bizonyítást szándék és megvalósítás között. A jelen az, amely egyszer majd mellünkre tűzi a letéphetetlen kitüntetést: köszönöm mindazt, amit önmagadért, jövődért s a kollektív embersorsért tettél. így válik a jelen egyszerre múlttá és jövővé: nem a múltért vagyunk felelősek, hanem a jövőért. Belső világunk teherbírását kell vizsgálat tárgyává tennünk, vágyaink és terveink valóságfedezetét kell ellenőriznünk. Szemléletünket és módszereinket kell felülvizsgálnunk, mert a kérdés nem csak ennyiből áll: hova juthat el az ember; nekünk ezzel a megszövegezéssel kell szembenéznünk: hova juthat el így az ember. Az önvizsgálat és önismeret útjára kell lépnünk; a szlovákiai magyar fiataloknak még elengedbetetlenebbül, mint kortársaiknak. Az önismeret anyaga sokrétű, s a sok közül mi nem időzhetünk, vesztegelhetünk csak a százalékok vizsgálatánál: az okokat kell felkutatnunk, amelyek a százalékokat létrehozták, az önvizsgálat eszközeivel kell belepillantanunk a százalékok hideg tükrébe — miért nem elegendő az igényes szakvégzettségű magyar nemzetiségű szakmunkások a- rányszáma, miért kisebb a főiskolát végzett magyar nemzetiségű fiatalok száma az országos átlagnál, s mennyiben felelősek ezért az érvényesülés általános lehetőségei, mennyiben az önérvényesítés kötelező útjainak hiányai. Mert ne felejtsük el: nemcsak az iskola nevel, s hagyományaink arra intenek, hogy nem elég fiatalnak lenni; azt kell megtanulnunk, hogyan kell fiatalnak lenni. Minden, ami volt, előkészítése annak, ami lesz. Az emberiség évezredes kultúrája olyan roppant magasságokba emelt bennünket, hogy óriások vállairól szemlélhetjük a jövőt. Éppen ezért kell a csehszlovákiai magyarságnak is a fellegekből le szállva tejesltenie történelmi, szocialista feladatait és küldetését. Az ember születésénél fogva arra hivatott, hogy jót és hasznosat cselekedjék, arra hivatott, hogy nemzedéke és közössége érdekében küzdjön a szépért és felvegye a harcot a tespedés és rothadás ügynökét' ellen. És mert az élet legfrissebb benyomásainak a jogán a fiatalság kiváltsága felfedezni az élet szépségeit, a fiatalság kötelessége bizonyítani azt is, hogy farmernadrágban és beatzenét pengetve is lehet küzdeni egy nemzedék köteles önérvényesítésének kötelező feltételeiért. A fiatalok mindig a boldogságkeresés legavatottabb és leglázasabb Csongorai és Tündéi. Éhség és nyomor a világnak ezen a táján nem rémít többé- ennek a nemzedéknek minden feltétele megadatott, hogy fel készüljön az élet és jövő szépségeinek alkotó meghódítására, mert Ady Endre nekik — elsősorban nekik üzente: őrzők, vigyázzatok a strázsán, az Élet él és élni akar! Foto: Helexa Ma
