Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-08-29 / 35. szám
10 r» «r*# «i A vietnamiak hősiessége határtalan. A férfiak oldalán a nők Is vállvetve harcolnak az agresszorok ellen ANTHONY LEWIS kétszeres Politzer-díjas amerikai újságíró, a New York Times londoni tudósítója két hetet töltött Hanoiban, az amerikai bombázások idején. Mit tudnak az amerikaiak az agresszióról, amelyet kormányuk a Vietnami Demokratikus Köztársaság ellen elkövet? Mit tudnak annak a sokezer bombának a hatásáról, amelyet erre az országra ledobnak és a vietnami nép erkölcsi magatartásáról? ANTHONY LEWIS Hanoiból írt riportjainak következtetése: gyakorlatilag semmit, vagy ami még rosszabb, nem az igazságot. Egy amerikai újságíró számára valóban szokatlan tapasztalatairól beszámoló riportjait a International Herald Tribune, a francia L’Express és más folyóiratok közölték. Az alábbiakban ezekből közlünk részleteket az olvasóknak. Hanoi város déli határában kezdődnek a rizsföldek. A zöld mező a látóhatárig terjed, csak itt-ett szakítják meg apróbb házcsoportok. Hanoitúl mintegy öt mérföldre, a rizsföldek között fekszik Phac toc község. Phnc vietnami nyelven békét és boldogságot, Loc pedig virágzást jelent. Phac Loc lakéinak száma április 16-ig 611 volt. Április 16-án, vasárnap éjjel két éra tájt B—52-es amerikai repülőgépek bombázták Phnc Locot, és megölték 83 embert, megsebesítettek 61-et. A község 181 háza közül 78 romba dőlt. A Phnc Locban tett látogatás meggyőz róla, hogy nincs miért kételkedni ebben. Hónapokkal a bombázás után is még jól láthatók a romok és a bombatölcsérek, köztük egy-egy áj ház áll vagy egy-egy, amelyet nem ért a rombolás. Amikor a faluba értem, öregasszony ült egy romhalmaz tetején és jajgatott. Meglátva engem, az idegent, elhallgatott. Tolmácsom zavarral küzdve gyengéden karon fogta és egy másik romhalmazhoz vitte, ahol az öregasz- szony leült és folytatta a jajgatást. A tolmács hozzám fordult és megmagyarázta: „Mléta elvesztette családját, megzavarodott“. Egy másik asszony, a 38 éves Pham Thi Vlet, erőnek erejével beszélni akart velem. lévai idősebbnek tűnt koránál, elmondta, hogy a bombázás éjszakáján nem volt Itthon. Mikor hazatért, hat gyermeke közül négyet halva talált, halott volt az édesapja, nagybátyja, sógornője, kát unokája. „Miért köldl Nixon a B—52-es repülőgépeket, hogy gyermekeinket álmukban megöljék?“ — kérdezte. Vietnamban gyakran megtörténik, hogy a lakosok, akik amerikai sajtétndösltékkal találkoznak, elmondják: ők tudják, hogy nem minden amerikai egyforma, s hogy egyesek ellenzik a háborút. De Phuc Locban senki sem mondta ezt. A VIETNAMI HÁBORÚ amerikai stratégái elvont fogalmakban gondolkodnak, anélkül, hogy tekintettel lennének az emberekre. Mondják, hogy a háborúra azért van szükség, hogy az elnök tekintélyén ne essék csorba, vagy hogy biztosítsanak egyes stratégiai érdekeket. A halál mindig kevésbé fájdalmas, ha elvontan tárgyalunk róla. Már akkor Is bíráltam azokat az eszközöket, amelyeket az Egyesült Államok ebben a háborúban alkalmaz, amikor még nem jártam Észak- Vletnamban. (A szerk. megj.: a Vietnami Demokratikus Köztársaságban). De nem ugyanaz számokat közölni a bombatölcsérekről, és látni Phuc Loc falut. A vietnamiak szerint az amerikaiak tudatosan bombázzák a falvakat és kórházakat, bogy megfélemlítsék a lakosságot. Cn azt hiszem, hogy tévedésből bombáznak Ilyen célpontokat, de ez nem változtat a kérdés erkölcsi vetüle- tén. Még ha Phuc Locot tévedésből is érte volna a bombatámadás, akkor is feltehető a kérdés, hogy miért kell ilyen dolgoknak megtörténniük? Tévedtek az amerikai megfigyelők? Felületesek voltak a pilóták? Vagy az öt mérföld magasságában repülő pilótáknak az éjszaka közepén egyszerűen lehetetlen pontosan tudniuk, hogy bombáikat mire dobják le? Nem tudjuk megváltoztatni, ami április teának hajnalán történt. De akkor legalább ne beszéljünk többet arról, hogy kizárólag katonai objektumokat bombázunk. így elkerülhetjük, amit más háborúk után, mások már mondtak: „Nem tudtam.“ A LÁTOGATÓVÁI nehéz elhinnie, hogy ilyen kis ország — ahol a szekereket még mindig bivalyok húzzák, és a lakosság döntően nagy százaléka a legegyszerűbb falusi életet éli — harcolhat az Egyesült Államok ellen. Honnan ered magabiztosságuk? A külföldi szakértők többsége a történelmet idézi mint fő tényezőt. Az ntca, amelyben Hanoi legnagyobb szállója áll, Ngo Qnyen nevét viseli, aki 1938-ban kiűzte az idegen hódítókat. Egy másik utcát a Trung nővérekről neveztek el, akik időszámításunk I. századában felkelést vezettek a betolakodók ellen. A Hanoiban székelő újságírók tanúi lehetnek egy olyan magatartásnak, amely több a puszta kitartásnál. Hogyan reagálnak például egy olyan esetre, amelyet az alábbiakban elmesélek? Nemrég meghívtak Dél-Vietnam Ideiglenes forradalmi formányának hanoi képviseletére, amely az Egyesült Államok volt főkonzulátusának épületében székel. Itt ismerkedtem meg Pham Thi Nguyennel, a 22 éves dél-vietnami lánnyal. A szerény mosolyú, élénk beszédű Nguyen kisasszony elmondta, hogy amerikai katonák X965 augusztusában Dél-Vietnam Da Nang nevű városa mellett egy községben meggyilkolták szüleit és nyolc testvérét. Elmondta azt is, hogy IS éves korában robbanóanyagot lopott és gránátot készített, amellyel megölt 7 amerikait. 1967-ben foglyul ejtették és megkínozták, kezét egy faasztal lapjához szögezték. Végül is a partizánok szabadították ki, és hozzájuk csatlakozott. Miután 21 amerikait megölt, egy napiparancsban megdicsérték a harcban tanúsított bátorságáért. 1989-ben gyalog elindult Hanoi felé, és három hónap alatt tette meg az 500 mérföldet. Hasznosnak látta, hogy hátborzongató történetét elmesélje. Minden háborúban történnek kegyetlenkedések, de bizonyára kevés olyan háború volt. amelyben annyi lenne, mint a vietnami háborúban. ILVEN EGYÉNI ÉLMÉNYEK nélkül is elég okuk van a vietnamiaknak a keserűségre. Múlt héten meglátogattam Haiphon- got. A város egyes részel — közöttük agy kórház, egy iskola és számtalan lakóház — teljesen le vannak rombolva. Ilyen körülmények között — és még sok más példa van akciókra, amelyek a civil lakosság ellen irányulnak — csakugyan kiemelkedő, hogy a vietnamiak többsége továbbra is különbséget tesz az „agresszorok“ és a többi amerikai között. Az idegenekkel, általában udvariasak és kedvesek. Más, valóban kivételes dolog: az ország felkészült rá, hogy további rombolásokat is elszenvedjen. Sok ember meggyőzően beszél erről. A hivatalos körök is bejelentették, hogy újabb amerikai eszkalációra számítanak. Ezért parancsot adtak, hogy Hanoit ürítsék ki, a lakosság jórészét falura költöztetik. Egy nem kommunista megfigyelő Hanoiban ezt mondta nekem: „Soha nem találkoztam még ilyen emberekkel. Nincs olyan szenvedés, amely elviselhetetlen lenne számukra“. Különös tapasztalat Észak-Vietnamról írül. Kevés tudósító jár olyan országban, amellyel hazája háborút visel. Egy hete vagyok Eszak- Vietnamban, és ennek az időnek jelentős részében erőt vett rajtam a félelem. Több európai mondotta nekem ugyanezt. A légvédelmi óvóhelyeken, míg az európaiak elsápadnak, a vietnamiak beszélgetnek, még nevetnek is. Vajon azt jelenti ez, hogy nem félnek? Kétségtelen, idővel mindenhez hozzá lehet szokni, de ők is félnek. Ám, azt mondják, nincs más választásuk, mint harcolni au amerikaiak visszavonnlásáig. S amikor ezt egy fiatal lány mondja, vajon szavai nem az általános igazságot fejezik-e ki a vietnamiak magatartásáról? Kéthetes tartózkodásom alatt többször nagyon kellemetlen helyzetbe kerültem: amikor egy pontonhídon mentem át példánl, két bombatámadás között, vagy eltévedtem egy nagy élelmiszerpiacon, légvédelmi riadó idején. A vietnamiak között azonban soha semmiféle pánik nem üt ki ilyen helyzetekben. FEITÉTBLEEÍŰK, hogy az amerikai légierő egyszerűen eltörölhetné a föld színéről Hanoit — hiszen Haip- hung egyes negyedeit teljesen lerombolták éu ugyanezt beszélik más helységekről is. Mi történnék akkor? Feltettem ezt a kérdést egy hivatalos személynek. „Nincsenek felhőkarcolóink“ — mondotta — „úgyhogy ha megszakad a villanyáram, nem maradunk a felvonóban az SO. emeleten. A franciák ellen folytatott háborúnk idején“ — folytatta — „a dzsungelben éltem. Egyszer kerékpáron tettem meg az utat Hanoiból Hűébe (közel 400 mérföldet). Keresz- tül-kasul jártam az országot, 20 kilós súlyt cipelve a hátamon, Igaz, most öregebb vagyok, de még mindig el tudok menni a dzsungelbe“. A külügyminisztériumban és más kormány- hivatalban azt mondják — és ezt a Hanoiban tartózkodó tapasztalt nyugati megfigyelők sem kétlik —, hogy minden lakosnak készen áll a hátizsákja és bármely pillanatban felülhet a kerékpárjára. A hátizsákban rizs van, só, néhány ruhadarab és más szükséges holmi. Az utóbbi hét évben ez az ország úgy állt ellen a légitámadásoknak és bombázásoknak, ahogy azt európaiaknak nagyon nehéz elképzelniük. Az előzményeket tekintetbe véve, e- gyetlen részre nem hajió szakértő sem tarthatja valószínűnek, hogy ez a magatartás megváltozzék. Emlékeztetnünk kell arra, hogy sok amerikai szakértő szerint ezt a háborút már rég meg kellett volna nyerni. Hat-hét évvel ezelőtt kijelentették, hogy az amerikai katonák a karácsonyt már otthon fogják tölteni. Tagadhatatlan tény azonban, hogy a vietnamiak gyors összeomlásáról szóló amerikai prognózisok nem igazolódtak be. Azok az amerikai hivatalos körök, akik azt hirdetik, hogy a csavar további „meghúzása“ arra kényszerítheti a vietnamiakat, hogy az általunk szabott feltételek szerint tárgyaljanak, lényeges történelmi körülményeket nem vesznek figyelembe. A bombázások szünetében üveget csiszolnak A miniatűr ionizátort nagy szériában gyártják. Akár a gépkocsi belsejében is könnyen elhelyezhető. A British Medical Journal nevű angol lap szerint a születendő gyermek számára igen káros, ha a terhes nő dohányzik, s minél előrehaladottabb a terhesség, annál veszélyesebb a dohányzás. Ezt azért fontos tudni, mert egyéb fertőzések Inkább a terhesség első szakaszában veszélyeztetik a magzatot. A felmérések azt bizonyítják, hogy a dohányzó anyák gyermekei lényegesen kisebb súllyal születnek, mint a nem dohányzóké, s több veszélynek vannak kitéve. 7000 csecsemőhalál okainak kivizsgálása alapján jutottak erre a megállapításra egy londoni gyermekkórház és a londoni gyermekegészségügyi intézet szakorvosai. Az adatok szerint száz dohányzó anya közül 28-nak meghal a gyermeke szülés közben, vagy nem sokkal azután, s az Ilyen csecsemők átlag 170 grammal könnyebbek, mint a nem dohányzó nők gyermekei. Ez a jelenség — vélik a gyermekorvosok — a nikotin káros hatásával hozható összefüggésbe, s e vegetatív idegrendszer károsodásáról van szó. A dohányzó terhes nő szervezete ugyanis nem tud oxigénben és más tápláló anyagokban eléggé gazdag vért juttatni a magzatnak. • Mindebből tehát az következik, hogy a terhes nők legjobban teszik, ha egyáltalán nem dohányoznak, vagy legalább a terhesség második felében lemondanak erről a káros szenvedélyről. Magaslati levegő Miben rejlik a magaslati levágó frissítő ereje, miért van ax, begy a begyekben (vagy a teuger mellett) egészen feléledünk? A tudósok már régen rájöttek a titok nyitjára. A hegyi levegő különlegessége, hogy nagy mennyiségű negatív lont tartalmaz. A magas hegyek levegője több ezer (Grúziában 20 ezer), mig egy befüstölt helyiség egy köbcentiméter levegője csak pár száz ilyen negatív iont tartalmaz. A negativ ionoktól eltérően a pozitív ionok emelik a vérnyomást, és szervezetünkben különböző nehézségeket okoznak. Ezen a felismerésen alapszik az ötlet, olyan tnonlzátort szerkeszteni, amely hegyi levegőt termel számunkra. Az ötlet ugyan megvalósult, de a dolog mégsem olyan egyszerű. Nem egy ionizátor végül Is — káros levegőt termelt. A tapasztalatok alapján Budapesten a MEDICOR vállalatban egy BION nevű új ionizátort hoztak forgalomba. A műszert különböző variánsokban gyártják. Van, amely csak szobalava- gőre alkalmas — ez füstszűrővel van ellátva. Vannak, amelyek kimondottan gyógykezelésre szolgálnak, mert az általuk termelt villamossággal töltött negatív ionok Irtják a kórokozókat; tehát olyan sebek kezelhetők velük, amelyek a kötözést nem viselik el — például az égési sebek. A műszer egy további típusa a légzési nehézségeket enyhíti és az allergiát gyógyítja. A BION jelzésű magyar műszer minőségét ml Mm bixonyftja jobban, mint az Iránta tanűsltott érdeklődés. Dohányzás és terhesség JÜflIffl i
