Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1972-02-15 / 7. szám

6 úi Az aszlalifoci-mérközés szüne­tében nyilatkozik: LUDVlK DANÍK A Csorba-tó FIS-szállójának egyik leglátoga­tottabb része két automata-asztalfoci volt. Az elmés amerikai gép próbára tette az olimpiai at­létaválogatott keret néhány tagjának reflexét és idegeit. Érdekes, hogy a leggyakrabban éppen a- zokat láttuk focizni, akik vastag ujjaikkal alig tudták kormányozni a vékony fogantyúkat. Utol­só, tavaly készített interjúnkat tesszük most köz­zé tátrai utunkról. Plachý és Rezková-Hübnerová után most Danéktől kértünk nyilatkozatot. A vi­lághírű diszkoszvető Janoušekkel és Brabeccel, a két súlylökővei játszott, de a szünetben rendel­kezésünkre állt. Az olimpia, mint tudjuk, Münchenben lesz. Ver­senyzett már ebben a városban? — Nem, Münchenben még nem álltam rajthoz, pedig az NSZK számos városában versenyeztem már és a Münchennel szomszédos városok szin­te mindegyikében. Igaz, hogy az NSZK lakói értenek az atlétiká­hoz és szeretik ezt a sportágat? — Igaz. Gyakran szerepeltem az NSZK-ban, és mindig azt tapasztaltam, hogy a közönséget nagyon érdekli az atlétika. A lelátók tömve vol­tak és ennek külön örültem, mert sokkal jobb érzés úgy versenyezni, ha sok az érdeklődő, ha nem tátongnak az üres padsorok. És még valami: én eddig nem szenvedtem vereséget az NSZK- ban, minden eddigi versenyemet megnyertem! Két olimpia között van az Eurőpa-bajnokság. Mexikó és München között Helsinki, önről tud­juk, hogy sérült gerince megérzi az időjárás vál­tozásait, hogy nem szívesen versenyez párás, bo­rult iődben. Milyen volt a verseny atmoszférája az olimpián és milyen a finnországi Európa-baj- nokságon, ahol aranyérmet nyert? — Érdekes, hogy mind Mexikóban, mind Hel­sinkiben egyforma körülmények, sőt, egyforma időjárás fogadott. Mexikóban olyan zápor sza­kadt a nyakunkba a verseny napján, hogy egy fél órával el kellett halasztanunk a döntő kezde­tét. Ez nem a legjobb dolog, főként azért nem, mert az ember közben „kihűl“, kezdheti az egész bemelegítést elölről, és mire vége a döntőnek, jócskán ki van merülve. Nekem az olimpián nem okozott gondot az időjárás, az egyetlen zavaró körülményt a légritka levegőben tapasztaltam. Az olimpiát — bár nem szereztem aranyérmet — nagy sikeremnek tartom. 1968-ban ugyanis nem voltam ideális formában, de éppen az olimpián sikerült kivágnom a rezet. Az amerikai Silvester például éppen az olimpia előtt dobta világcsú­csát, és Mexikóban mégis ötödik lett. Az időjá­rás eddig még egyetlen nagy versenyemen sem kedvezett. Helsinkiben hasonló volt az idő, de itt remek formában voltam, sokkal nyugodtabban versenyeztem, mint Mexikóban. A világ melyik országában versenyezne legszí­vesebben? Hol rendezték a legjobb viadalokat? — Legjobb versenyeimet az Egyesült Államok­ban vívtam. Rengetegszer csaptam össze itt az ellenfelekkel, nehéz ellenfeleim voltak és mégis sokszor győztem ellenük. Utolsó kérdésem a magyar diszkoszvetőkről al­kotott véleményével kapcsolatos. Mit szól Tég­lához és Fejérhez? — Mindkettő nagyszerű sportoló, kiváló disz­koszvető. Ezt egyrészt azzal illusztrálnám, hogy világszerte ismertek eredményeik. Batta György A skót válogatott. Az ülő sorban baloldalt Johnstone, az álló sorban baloldalt Docherty dió a skót dió! Kemény Több mint két év múlva fesz az újabb labdarúgú- világbajnokság. Az egyes selejtező mérkőzések viszont itt kopogtatnak az ajtón. A magyar válogatott kezdte meg elsőként a csatákat. Málta szigetén, sziklás „gye­pen 2:0-ra verte a vendég­látókat. Csehszlovákia egye­lőre nem fogott hozzá a csa­tározásokhoz, de nagyon ké­szül. Novák és Kacsányi többször is kijelentette: kár, hogy nem jutottunk tovább csoportunkból az Európa- bajnokság legjobb nyolc e- gyüttese közé, de végső cé­lunk mégsem ez volt, ha­nem a müncheni világbaj­nokságra való kijutás. Ma már egyik ellenfél sem könnyű. De ezek kö­zött is rendkívül kemény­nek ígérkezik a skót válo­gatott. A skótok mindig jól fociztak, szívósak voltak és kemények. Az utóbbi időben mintha visszaestek volna egy kicsit. De csak átmene­tileg, mert számos szövet­ségi kapitány után Tommy Docherty került a váloga­tott élére, és ő úgy látszik újjáteremti a skót labdarú­gást. Eric Batty a legjobb brit szakemberek közé so­rolható. A futballnak affé­le tudósa. 0 küldte Cseh­szlovákiába az alábbi jelen tést a skót viszonyokról: — A skót labdarúgást év­tizedeken ét két híres klub­csapat fémjelezte: a Glas­gow Rangers és a Glasgow Celtic. (Az utóbbi a Dózsa BEK-ellenfele). Mindkét e- gyüttes sok szép sikert ara­tott nemzetközi szinten is, játékosait jól ismerik. Mi­helyt viszont ezek a fiúk magukra öltötték a váloga­tott sötétkék mezét, mintha nem is ők lettek volna. A felét sem produkálták an­nak, amire klubjukban ké­pesek voltak. Ezt a rejtélyt a mai napig sem sikerült megfejtenie senkinek. Le­het, hogy a konzervatív ve­zetés vagy a gyenge me­nedzserek okozták a bajt. Tom Docherty, az új szövet­ségi kapitány bizonyára tisztábban lát azóta. ANGOL KLUBOK SZÍNEIBEN 1950-ben vette kezdetét a skót labdarúgók angliai in­váziója. Az angol ligában emelkedett a színvonal és az újabb minőségi javuláshoz újabb jó játékosok kellet­tek. A legnagyobb klubok menedzserei elutaztak a szomszédos Skóciába, és sok játékost győztek meg arról, hogy kössön előnyös szer­ződéseket. A menedzserek útja sikeres volt. Ma példá­ul több mint száz skót já­tékos szerepel az angol klu­bokban, köztük néhány vi­lághírű is. Említsük egye­dül Law-t, aki most éli má­sodvirágzását. Ezeket a já­tékosokat az angol klubok nem szívesen bocsátják a skót válogatott rendelkezé­sére, ami egyrészt érthető Is. Amikor pedig mégiscsak elengedik őket, nem képe­sek a válogatottban jól ját szanl. A skót stílus még mindig a labda cipelésén a- lapszik, az angolok korsze­rűbbek. SzintB biztosra ve­hető, hogy Law-t nem fog­ják meghívni a skót válo­gatott mérkőzéseire, noha a Manchester Unitedben csil­log. Az angliai menedzse­rek persze azóta is járnak Skóciába és azóta is vásá­rolják a játékosokat. Ezeket viszont a skót közvélemény elítéli és árulóknak tartja. STEIN UTÁN DOCHERTY A skót válogatott háza tá­ján sok volt a gond. Egy­mást váltották a szövetségi kapitányok. Az egyiket jól ismerik világszerte: Jock Steinről van szó, a Celtic menedzseréről. Az egyik válogatott mérkőzés után szomorúan tárta szét kar­jait Stein: Nem értem, nem érteni — mormogta és csüggedten ballagott az öl­tözőbe. Ramsey, az angolok kapitánya vigasztalgatta. Lehet, hogy Docherty iga­zolja Ramsey szavait, lesz az még másképp is. Amikor Docherty, az egy­kori híres váloatott átvet­te az irányítást, kompro­misszumhoz folyamodott. Fele-fele alapon állította fel csapatát. A skótok mellett az „árulóknak“ is helyet biztosított. Meghívta azokat az angliai klubokban sze­replő játékosokat, akiket a közvélemény nem kedvelt. Az eredmények Dochertyt igazolták. A skót válogatott remekül szerepelt, és az ál­talános vélemény szerint nagyon nehéz ellenfele lesz Csehszlovákiának. Mi Do­cherty sikerének titka? Talán az, hogy önbizalmat „csöpögtetett“ a játékosok­ba. Elhitette velük, hogy tudnak focizni és legyőz­hetnek bárkit, ha akarják. Új koncepciót dolgozott ki a válogatott részére, kedve­zően befolyásolta a sajtót, és az eredmény máris meg­mutatkozott. Ügy néz ki, hogy a skótok éppen most lesznek majd ismét nagyon jók, a selejtezőkön. Cseh­szlovákiának kellemetlen el­lenfél jutott. Nem marad más hátra, mint megfeszí­tett erővel készülni és dol­gozni. Akkor talán a félel­metes skótok is legyőzhe- tők. Klochan Károly MBB—i TÖRTÉNELMI ÉREM Bár az olimpiai játékok ismert jelszava szerint az olimpián nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos, mégis min­den versenyszámban a neves sportolókra, az esélyesekre összpontosul az újságírók és a közönség figyelme. Nem volt ez másképp a nők ötkilométeres sífutásánál sem. Amikor az érem-esélyeseket tippelték, legtöbbször a szovjet Olunyina, Muchacseva, Kulakova vagy a finn Kajosmaa és Kuntola ne­ve hangzott el. Még véletlenül sem említették a jabloneci tö­rékeny kislány, Helena Šikolová nevét. Annál nagyobb volt a meglepetés, amikor Helena több neves futót megelőzve vé­gül a dobogóra állt. A bronzéremnek kétszeres a jelentősé­ge. Ez az első érem, amelyet hazánk sportolói Sapporóban szereztek, és ez az első érem ebben a versenyszámban. Szív­ből gratulálunk Helénának! : :'T ' - w sb&k&shwkü, . ...... Fraizer: „Nem állok ki ellene, míg észhez nem tér...“ Muhammad Ali, azaz Cassius Clay legutóbb karácsony előtt lépett szorítóba Zürichben a nyugatnémet Blin ellen, és a hetedik menetben kiütéssel győzött. A svájci sajtó egy kis túlzással megállapította: „A legjobb boksz volt, amit valaha is láttunk Clay-tól.“ Egy kicsit merész a megállapítás, de tény, hogy a Fraziertől elszenvedett veresége óta ez volt Clay legmeggyőzőbb mozgása a ringben. De az 1967 előtti Clay még mindig várat magára. Hiába, az amerikai igazságszolgáltatás „kiütése“ nagyon komoly nyomokat hagyott teljesítményén. A zürichi sportcsarnokban nemcsak a nyugat-európai és az amerikai filmvilág képviselői ültek, hanem szmokingos afrikai gentlemanok is a legdrágább ékszerekkel „cicomázott“ höl­gyeik társaságában. A mérkőzésről készített filmet csupán a brit televízió vette meg; az amerikai visszautasította. Úgy lát­szik, Clay már nem attrakció a korlátlan lehetőségek orszá­gában: a „házi mozi“ nézőinek valami újat kell kínálni és az a nemrégen rendezett Frazier—Daniels összecsapás volt. A Jelenlegi világbajnok tíz hónapig nem bokszolt, s emellett az ellenfél fehér bőrű volt. Daniels nem képviselt semmilyen külön klasszist, de az amerikaiakat érdekelte az összecsapás, mert hosszú idő után ismét egy fehér és egy néger ökölvívó harcát láthatták. Frazier most sem kegyelmezett. Ellenfele minden menetben a padlón volt, és a negyedikben a bíró félbeszakította a mér­kőzést. Feltűnt a találkozó folyamán, hogy Frazier is jó kis súlyfelesleggel tért vissza a szorítóba: nyolc kilóval volt ne­hezebb, mint a Clay elleni találkozón. Clay a bírósági felmentése után egyik mérkőzést a másik után vívja. Mintha pótolni akarná mindazt, amit a háromne­gyed éves kényszerpihenő alatt elmulasztott és elvesztett: a pénzt és az éveket. Clay már harminc esztendős, és egy-egy „bunyóért“ 250 ezer dollár „honoráriumot“ kér. Minden mér­kőzése előtt revánsra hívja Fraziert, és azt hajtogatja, hogy tökéletesen felkészült a visszavágóra: „Fraziert padlóra kül­döm! Ez az ember nem ökölvívó, hanem egyszerű primitív verekedő. Én vagyok a ring legnagyobb művészei“ Frazier hasonló hangnemben válaszolgat: „Addig nem állok ki ellene, míg nem tér észhez és nem fog rólam illedelmesen nyilat­kozni. Nincs szükségem rá, én vagyok a világbajnok. Neki viszont szüksége van rám. Nem adok alkalmat a visszavágás­ra előbb, mint 1973-ban. Akkor már rozzant öregember lesz. Most is kövér és lassú, mint a medve. Végleg kinyiffant, so­hasem szerzi vissza régi formáját.“ (Itt jegyezzük meg, hogy Frazier csak két évvel fiatalabb Claynél.) Az ilyen és hasonló szavak csak az igazság elferdítésére szolgálnak. A Frazier—Clay visszavágó elhalasztásának igazi oka az adóhivatal. Mert ha Amerikában a jövedelem gyorsan növekszik, olyan magas az adó, hogy nincs pardon; nehéz dollárokat kell fizetni az államnak. És az USA-ban Ilyen „fe­lemás“ üzletre senki sem vállalkozik. Másutt viszont nem rendezhetik a találkozót. Clay addig is, míg sor kerül a visszavágóra, kisebb cso­mókban gyűjtögeti a dollárt. S már nemcsak Amerikában! Minden harmadik hónapban bokszolni akar. Sok az ajánlkozó­ja. Mérkőznie kellene a fehérbőrű Jerry Quarry-vel, akit vi­lágbajnoki mérkőzésen leléptettek ellene, mert felrepedt a szemöldöke. Tokió szeretné megrendezni a Clay és az izom kolosszus Foster találkozóját, London az Európa-bajnok Ro- dellt ajánlja, Buenos Aires a veterán Perraltát.* A karácsony előtti mérkőzésre Clay az egész családjával átrándult Európába. Ez volt az első eset, hogy magával hozta feleségét és két kislányát. Kontinensükről „élete legnagyobb útjára“ indult: búcsűjárásra Mekkába, a muzulmánok szent kö­véhez. Dzsidában olyan pompával fogadták, amilyent csak államfőknek rendeznek. Fajzal Ben Fahd herceg „Iszlám gyön­gyének“ nevezte Alit (Fakhr al islam) és egy aranyozott, bri­liánsokkal kirakott arab karddal ajándékozta meg. Fajszal herceg, aki egyébként Szaud Arábia miniszterelnök­helyettese, mondta Clay megérkezésekor: „Egész idő alatt osztoztunk fájdalmában, amelyet a cionisták és az iszlám el­lenségei okoztak önnek.“ Ali Medinában hosszasan imádkozott a Próféta sírjánál... Most már fezt (vörös posztóból készült csonkakúp alakú fej­fedő) is hordhat és elnyerte a „hadzsí“ titulust. Amint látjuk, Muhammad AH „civil“ életében újabb lépést tett előre. De le­hetséges, hogy Clay-nek, mint bokszolónak már leáldozóban a csillaga. A talonban ugyanis egy fiatal ökölvívót tartogat­nak az amerikai profiboksz üzletemberei. Ez a fiatalember a 24 esztendős mexikói olimpiai bajnok, George Foreman, aki eddig 28 mérkőzést vívott a profik között s mind megnyerte; 24 alkalommal kiütéssel győzött! Akárhogy is alakulnak a dolgok, Clay mint ökölvívó sokáig e sportág legkiemelkedőbb egyénisége lesz. Nemcsak csodá­latos technikája, mozgékonysága, hanem elsősorban Intelli­genciája miatt. Hogy milyen szerepet játszik majd az ameri­kai négerek jogaiért folytatott harcban, az csak a jövőben válik meg. TOMI VINCE

Next

/
Thumbnails
Contents