Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1972-06-20 / 25. szám

* >\ ft ab-, „Nincs olyan, hogy elölről ne lehetne kezdeni... SARKADI-BEMUTATÖRA KÉSZÜL A PADA MATESZ THALIA SZlN­A próba kettőkor ér véget. A színészek és a rendező Is fáradtan lépnek ki a színház­teremből. Még a régiből. A Thália Színpad azonban rövi­desen új otthont kap. Erről, az új színház adta lehetőségek­ről, elképzelésekről szerettem volna elbeszélgetni Beke Sán­dorral, a Thália Színpad ren­dezőjével. — Az elképzelések, a lehető­ségek így nem érdekesek — mondta. — Gyere el este és nézd meg, ahogy dolgozunk... Ebben maradtunk. Este nyolc óra körül óva- kodok be a próbára. A szín­padon Mira — Tóth Erzsébet és Sebők — Gyurkovics Mihály. A színész elképzelése birkózik még itt a rendező elképzelésé­vel és az író világával, de né­hány mondat után már engem is „megfog“ Sárka’di varázsa. Az, ahogy a színész és a ren­dező közelíti az írót, ahogy é- letet lehelnek a holt szavak­ba... — Imre bácsi, te is harag­szol? — kérdi Mira. — Szaggatottabban, így ninos eljátszva — mondja a rendező. És újra és újra elismételnek minden szót, minden hang­súlyt, újra meg újra rögzíte­nek minden mozdulatot. — Hidegebben, keményebb arccal — hangzik újra a ren­dező hangja; és a színész elöl­ről kezdl.^Hányadszor már?... Fantasztikusl Szusszantásnyi szünet — Mi köt Sarkadihoz? — fordulok Beke Sándor rendező­höz még a próba hatása alatt, és szinte észrevétlenül beszél­getésbe mélyedünk. — Sarkadik az Elveszett pa­radicsomon keresztül ismerem elsősorban. A mi századunk, a mi évtizedünk, generációnk vi­lágát képes volt ebben a mű­ben koncentrálni. Ez köt. És az a makacsság, amellyel ge­nerációnk küzdőképességét, s ami nagyon lényeges, a termé­szetből fakadó küzdés szükség­szerűségét boncolja. Nem ál­optimizmust olt belénk — ké­pes elhitetni velünk, hogy nincs olyan bukás, amely az újrakezdés lehetőségét ne hor­dozná magában. Sőt, az öreg Sebők, aki a darabban az iga­zi humánum megtestesítője, a gondolkodásnak ezt a formá­ját kéri, követeli a fiától, Zol­tántól. — Ha jól emlékszem, a Cson­gor és Tünde volt a tizenötö­dik rendezésed, a Sarkadi-da- rab a tizenhatodik. Melyikre emlékszel vissza a legszíveseb­ben? — Ügy hiszem, nyugodtan leszögezhetjük, hogy a színhá­zunknak stílusa van. Nos, ez a tizenöt rendezés arra is jó volt, hogy felismerjem a saját stílusomat. Talán mondanom sem kell, hogy minden darab­nak megvan a maga stílusa, a- melyet a rendezőnek követnie kell, ehhez társul még a ren­dező, egyéni stílusa, amely ter­4/ ú| színház egyik részlete mészetesen nem hagyhatja fi­gyelmen kívül a színészeket. Az egyéni stílus ennek az öt­vözete. De hogy a kérdésre fe­leljek, az első rendezésem, a- melyre szívesen emlékszem, O'Neill Jones császár című drá­mája volt. Ezt még Pesten ren­deztem, mint főiskolás. Úgy ér­zem, hogy ami tudást a főis­kolán magamba szívtam, az eb­ben a rendezésemben mind ér­vényesült. A Színművészeti Fő­iskolát meg is hívták ezzel a darabbal Párizsba a Nemzetek Színháza fesztiváljára. A másik, amelyre szívesen emlékszem, a diploma-rendezésem, a Rómeó és Júlia volt, de sorolhatnám még az Énekes madár, a Vi­har, a CsongQr és Tünde és a többi rendezésemet is... — Láttam az áj épületet, itt tartjátok már az új bemuta­tót vagy még a Duklában? Szerintem új épületben csak szezont szabad nyitni, zárni nem, már csak a szimbo­likus jelentése miatt is... — Sokszor beszélgettünk már annak idején is az új színház­ról. Most, hogy elkészült, ren­dezői szemmel milyennek lá­tod, mennyire vagy vele elége­dett? — Számos kamaraszínházat ismerek, és úgy érzem, büsz­kék lehetünk erre a szerény hajlékra. Annál Is inkább, mert mindannyiunk két keze munká­ja is benne van. Nagyon örül­nék, ha a közönség hamar meg­szeretné és mindig magáénak érezné új otthonunkat. Mi az első pillanattól hittük, .hogy egyszer majd ott fogunk ját­szani. Minden eddigi munkánk­kal arra törekedtünk, hogy az új színházunknak megfelelő játékstílust alakítsunk ki, mert ott a színésznek szinte közvet­len kapcsolata lesz a közön­séggel, ott a belsőből fakadó apróbb rezdülések is hangsúlyt nyernek. — Visszakanyarodva az El­veszett paradicsomhoz, kik a Sarkadi-darab főszereplői? — Három lényeges főszerep­lője van. Zoltánt Csendes Lász­ló, az apját, Sebőköt Gyurko­vics Mihály, Mirát, a kedves, Erdélyből Magyarországra láto­gatott rokont pedig Tóth Er­zsiké alakítja. — Milyen az utánpótlás helyzete? Vannak-e új tehet­ségek? — Az igazgatóság rendszere­sen gondoskodik az utánpótlás felderítéséről. Olvashattunk már hirdetést az Üj Ifjúságban is, amelyből kiderül, hogy a Thália Színpad részére ez a felvételi Košicén (Kassa) * lesz; így az a fiatal, aki a Thália Színpadon akarna szerepelni a közeljövőben, az bizonyára úgy is jelentkezik. — Egy kérdést még. Hány férőhelyes az új színház? — Nekünk ideális — há- romszázkettó. És nyolc helyet fenntartunk még azoknak a diákoknak, akik szeretik a színházat, de a zsebpénzből nem futná mindig a jegyre. A próba folytatódik... Lábú]'.nelyen igyekszem kife­lé, hogy ne zavarjak tovább. De mielőtt az ajtó becsukódna mögöttem, még hallom az öreg Sebők hangját: — .'.. Nincs olyan, hogy elöl­ről ne lehetne kezdeni, akár abban a szál ruhában is... TÖTH ELEMÉR ’S . ÉLMÉNY FELSŐFOKON (KISS SÁNDOR KIÁLLÍTÁSA A Többször szóltunk már dicsé- rőleg a Duna menti Múzeum munkájáról, jól szervezett ki­állításairól. Most is ezzel kell kezdenünk sorainkat. Ugyanis az a nagyvonalú nevelői kon­cepció, amellyel a kiállítások szervezői Komárom nagyközön­ségéhez az igazi művészetet (úgy gondoljuk, elég, ha csu­pán Albín Brunovský nevét említjük) „lehozzák“, minden­képpen tiszteletet, megbecsü­lést parancsol. E fenti sorokat elmondhat­juk Kiss Sándornak a napok­ban befejeződött szoborkiállí­tása kapcsán Is. Mert ez a ki­állítás mondanivalójában, súlyá­ban rsafy felsőfokkal illethető DUNA MENTI MÚZEUMBAN) A hidaskürti születésű Kiss Sándort olvasóink már ismerik, hiszen 1970-ben, a Cyprián Ma- jerník-teremben megvalósított első önálló kiállítása kapcsán már bemutattuk. Feleleveníté­sül csupán annyit, hogy Kiss Sándor képzőművészeti tanul­mányait Frano Stefunko és Vin­cent Hložník professzorok irá­nyításával végezte. A főiskola befejeztével Nyitrára került, a- hol mindeddig munkálkodik. Kiss Sándorban céltudatos művészt Ismerhetünk meg. Szobraiban nem az Idillikus harmóniák megfogalmazására törekszik, hanem igazságokat, mélyen humánus gondolatokat tolmácsol. Stílusában és mon­A k . is m •« ..k pillanata. A háttérben AZ OROK NAPOK OLTARA látható. danivalójában Is egyéni. Az ős­régi anýaggal, a fával dolgo­zik, ismerve annak minden tit­kát. A kor totemjei ezek a szobrok. Mindegyik egy-egy ha­talmas, gondolatébresztő, gon­dolat sugalló felkiáltójel. A mű­vész mond itt véleményt a hu­szadik század (napjaink) be­tegségeiről, a rákról, atomhá­ború veszélyéről, a széthúzás­ról a Halálthozó fogantatás, a Sors-etűd, Svätopluk végrende­lete című alkotásaiban. S mint­egy eddigi munkásságának be­tetőzéseként, összefoglalójaként láthattuk legújabb alkotását Az öröknapok oltárát. Kiss Sán­dor szobrait figyelve, lépten- nyomon tetten érjük' a grafi­kust. Elsősorban gondolati uta­lásaira, logikai áttételeire gon­dolunk Itt. De lemérhető ez a szobrok tiszta szerkesztettsé- gén és azon, ahogy a szobrok­ba vési mintegy „díszítő elem­ként“ a világ ősi igazságait, képleteit (Gnomónok, Gnózis). A művész Az örök napok oltá­rával az életnek állít maradan­dó emléket, egyben azt is hangsúlyozza, hogy az élet győz minden rossz fölött, az é- let (a természet) legyőzhetet­len... örömmel találkoztunk * újra Kiss Sándorral. Ez a kiállítá­sa is bizonyította azt a művé­szi ‘krédót, amelyet vall: „Az elméletek értéktelen képletek csupán. Csak a véghezvitt mun­kának van értelmei“-tó— Halált hozó fogantatás új ifjúság 5 Horváth Zsuzsa Dózsiczky Katalin MÉG EGYSZER A JÓKAINAPÓKRÓL A IX. Jókai-napok országos seregszemléje lezárult, az e- redmények Ismertek. A szavalők és prózamondók, az iro­dalmi színpadok, színjátszó együttesek tagjai, vezetői ha­zatértek szülőfalujukba, munkahelyükre, hogy tarsolyukban az elismeréssel, tapssal és a Komáromban szerzett tapasz­talatokkal új ösztönzést, új lendületet adjanak e szép és hasznos mozgalomnak szerte az országban. A Jókai-napok ösztönző hatása kulturális életünkre ma már vitathatatlan. Elsősorban az irodalmi színpadi mozga­lomban érezhetjük ezt, hiszen a Jőkai-napok ezen a téren minden éven hoztak valami újat, ami a többiekre Is termé­kenyítőén hatott, befolyásolta fejlődésüket. Valószínűleg az sem merő véletlen, hogy ma éppen a komáromi járás az (sajnos, az egyetlen), amely nyolc-tíz rendszeresen mű­ködő Irodalmi színpadot mutathat fel s évente Járási iro­dalmi színpadi fesztivált rendez. Nem tapasztalható kettő mértékben ez a kisugárzó erő, ez az ösztönző hatás az országos fesztivál máš ágazataiban! például a szavalők és prózamondók országos versenyében’. (Annál inkább, mivel ez versenyl) Eddigi eredményeit és jelentőségét egy pillanatig sem szeretném lebecsülni vagy kétségbe vonni — mert vannak, érdemes lenne komolyan felmérni őket —; a jövő fejlődés érdekében, mindnyájunk közös ügyeként vetem fel itt e néhány gondolatot: A vers- és prózamondók versenye az az országos rendez­vényünk, amelynek nemzetiségi kultúránkban a legrégibb hagyományai vannak; az Idén immár tizenhetedszer rendez­tük meg. A szavalőverseny tulajdonképpen a Jókai-napok őse — s ma mégis, minden eredménye ellenére kissé a mos­tohagyermek sorsára jutott. Bár az Idén viszonylag szép­számú közönség előtt zajlott le, tény, hogy az Iskolaváros­nak Is nevezhető Komárno (Komárom) diáksága nem tanú­sít kellő érdeklődést iránta. Persze, a gimnazisták kivéte­lével, mert ők évek óta derekasan kiveszik a részüket a szervezésből, rendezésből (a szavalők elszállásolásából Is), s ideje, hogy a sajtó hasábjain Is megköszönjük nekik. A nyolcadikosokat, kilencedikeseket hiányolom. Ml lenne, ha pl. jövőre a város három magyar tannyelvű kilencéves a- lapiskolájának tanulói (és pedagógusai) védnökséget vállal­nának a szavalóverseny III. kategóriája fölött, s végighall­gatnák, mit tudnak hasonló korú diáktársaik a többi járás­ból? Vagy talán elképzelhetetlen, hogy ez szabad szom­baton megvalósuljon? A versenyben ebben a kategóriában az idén sem találkoz­tunk az átlagot meghaladó, különös figyelemre méltó tanu­lóval. A résztvevők versválasztásbaa, mondanivalóban vajmi kevés újat hoztak, ml több, találkoztunk köztük erősen táj- szólásos, beszédhibával küzdő (legtöbbször pösze), éneklő hanglejtéssel beszélő, rosszul hangsúlyozó szavalóval is. A téjszólás ellen (főleg palőc vidéken) nehéz küzdeni, de a nyelvi tlsztaség és helyes kiejtés országos szinten az alap­vető követelmények közé tartozik, különösen akkor, ha a szavaló, prózamondó nemcsak Iskoláját, faluját, hanem egy egész járást képvisel. A Járási népművelési házaknak a CSEMADOK járási bizottságéival együtt, de mindenekelőtt a pedagógusoknak nagyobb figyelmet kellene szentelniük a legjobbak kiválasztására. Ez pedig csak rendszeres, az egész Iskolaév alatti állandó, céltudatos munkával, az Iskolai és járási versenyek jó előkészítésével és szervezésével lehetsé­ges. A III. kategóriában felmerülő problémákra némi magyará zatként szolgál az a tény Is, hogy Itt a tanulóknak elóbb nem nyílt lehetőségük arra, hogy összemérjék erejüket, ta­nuljanak egymástól. A rendező szerveknek nem áll mód jukban, hogy az I. és II. kategória (az alapiskolák 1-3 és 4-6. osztályának tanulói) képviselőit és kísérőiket — mint­egy száz személyt — meghívják a Jókai-napokra. Így ebben a kategóriában a verseny járási szinten befejeződik. Kő vetendő példaként szolgáljon minden járás részére a Nové Zámky-1 (érsekújvári) Járási Művelődési Ház kezdeményezé se: a járási szavalóverseny első bárom helyezettjét minden kategóriában — a kicsiket is — mint nézőket tapasztalat- szerzés céljából eljuttatta Komáromba, sőt a legjobbakat a szlovák nyelvű országos szemlére, Rubinba is elviszi. Hogy mennyire ott volna a helyük a kicsiknek is a ver­senyben. azt az Idei fesztivál 11 éves jjrózamondója, a Trho­vé Mýtô-1 (Vásárút) Vontszemü Henriette példája igazolja, aki a dunaszerdahelyl járás abszolút győzteseként került el Komáromba, és bár Így csak versenyen kívül szerepelt, sok felnőttebb társát maga mögé utasította. Érdemes és hasz­nos lenne, ha az lskolaügyt szervek és a Szocialista Ifjúsági Szövetség központja napirendre tűzné az Iskolai vers- és, prózamondás (és a dlákszfnjátszásl) támogatását, s mind ennek fórumot teremtene, például a két éve megrendezett I. szlovákiai magyar diáknapok folytatásával. A szavalók és prózamondók versenyének „törzsgárdáját" legkiegyensúlyozottabb korcsoportját ma kétségkfvül a gim nazisták alkotják. Itt Is meg kell Jegyeznünk, hogy a jö­vőben tőlük Is a versek kiválasztásában több eredetiséget, önállóságot, felfedezést, s főleg mai Irodalmunk mélyebb és szélesebb látókörű ismeretét, árnyaltabb tolmácsolását várjuk. Sajnálatos hiányosság, hogy a felnőttek kategóriájában elenyészően kevés a jelentkezők száma. Az Iskolából kike rülő tehetséges szavalók — kellő Irányítás, támogatás híján elkallódnak, nincs elég lehetőségük a fellépésre, szereplés­re. Az Iskolai verseny a tanulóknak a verseny első lépcső­fokát jelenti, a felnőttek ennek hiányában több járás­ban talán nem Is tudják, hogyan kerülhetnek a Járási ver­senyre. Ha a jövőben a vers- és prózamondók soraiban több felnőtt versenyzőt szeretnénk látni, a járási versenyre valő felkerülésük módját kell számukra biztosítanunk mielőbb. Jövőre kerek évfordulót ünnepelünk: a Jókai-napok orszá­gos szemléje születésének tizedik évfordulóját. Ez a jubi­leumi évforduló a szavalók és prózamondók országos ver­senyében Is a jobb, színvonalasabb eredmények elérésére buzdít és kötelez. (Kulcsár)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents