Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-23 / 21. szám
új ifjúság 9 Szálát Piroska 1950- ben született Duna- radványan /Dun. Rad- uaű). A középiskola elvégzése után Brati- slavába került, a Ko- mensktj Egyetem filozófiai fakultására. Jelenleg az említett e- gyetem harmadéves hallgatója. SZALAI PIROSKA VERSEI: SÉTA elvittek egyszer á Rengetegbe hogy a világot újra föltaláljam magamnak ezt a világot egy iát egy embert ■ Házak' egyforma titkait összezárt tenyeremben megint egy sikoltás maradt 1 KILINCS hogy ml a fiatalom —h a szllvafák, az almafák békltgető csendje, Vagy a huszonöt tojás á kotlós alatt — nem merem kimondani. HALKAN SZŐLŐK yagyok miattad neked mindenkinek « út vagyok mint á többiek HÍDON legjobb ha a te kezed érint! a testem (ha a hegy alszik nem gondol semmire) őrzöm szempilláid csendjét partjaid végtelenségét lobogö Indulatod induló eszmélésed. MÉLYSÉG — DIMENZIÓ, AVAGY SZÁMADÁS AZ ÉV UTOLSÖ NAPJÁN Diófa vagyok az égőpiris kezdet a színes napernyők alatt megemészti éveimet lehetőségeim a kezdet és a vég sir vagyok: belém temetkezik az Idő a Nap a férfi a kezdődő ének tekintetem —, sír szflveszterest — koporsó Nem lehetek 'Atya, Fiú, Szentlélek se pap, se gyülekezet, vagyok az árnyékom az ldőzlthetetlen bomba a gerezdes gyümölcs tulipán énekek éneke: „12. Virágok' láttatnak' a földön, az éneklésnek ideje eljött, és a gerliczének szava hallatlk a mi földünkön „13. A fügefa érleli első gyümölcsét. és a szőlők" virágzásban vannak, jó illatot adnak, kelj fel én mátkám, én szépem, és jöjj hozzám1" vagyok a futólépésben menekülés önmagámtól, a magambazuhanás, akadályugrás közben lécen-fennakadás... lehetek ige is: „lő. Fogjátok meg nekünk a rókákat, a rókafiakat, akik a szőlőket elpusztítják. Mert a mi szőlőink virágban vannak".“ ONDREJ POPRADSKÝ AZ ÜTŐKÁRTYA Pontosan kilenckor lányos képű. magas, testes fiatalember nyit be a párnázott ajtón. Cfce- meter megvárja, míg Kircsek Béla megáll az Íróasztala közelében, és csak azután emeli rá a tekintetét. — Bözsike nem mondott semmit? — kérdezi hanyagul. Amikor látja, hogy Kircsek habozik, sietve hozzáteszi: — Ügy gondolom, nem mondott-e valami fontosat! — világosítja fel a titkárát. aki most szokatlanul lassan kapcsol. Demeter úgy véli, hogy Csákné kárörömmel vágta Kircsek képébe: A kedves igazgatód azonnali hatállyal meneszt! — Nos, nem mondott semmi fontosat? — Csak egy-két szót váltottunk. Talán megfeledkezett róla. — Úgy látszik, valóban megfeledkezett róla. — Megkérdezzem? — Maradj csak! Mi volt áz az egykét szó, amit nem tartasz fontosnak? Kircsek gyerekesen elmosolyodik. — Csak azt mondta: Fuss be gyorsan a dirihez, mert már túlságosan Izgul érted! — mondja ártatlan, meleg hangon, mert nem tagadhatja, jólesett Csáknénak ezt a kijelentését hallania. Amikor látja, milyen bosszús arcot vág Demeter, jókedve hamar lehervad. — Máskor is tett ilyen szemtelen kijelentést? Kircsek habozik. — Nos? — türelmetlenkedik Demeter. — Nem emlékszem rá... — Ma valahogy nehezen fog az agyad! Kiüt rajtad, hogy szabadságon vagy, sokat lustálkodsz! Mit csináltál az éjszaka, hogy olyan karikás a szemed? Kircsek elvörösödik. — Igazgató elvtárs, én... — nyögdécsell, mintha hazugságon fogták volna. Nem vallhatja be, hogy mit csinált az éjszaka. Nem is tudja folytatni, mert egy értelmes szó sem jön a nyelvére, hogy elfogadható magyarázatot adjon. Tehetetlen csüggedésében könyörgő» néz a főnökére. — Jól van, no — dörmögi Demeter. — Alig aludtam! — hadarja egyszerre Kircsek, mint akiben elkésve bér; de megérlelődött a válasz. Az igazat mondta, de elhallgatta azt, hogy miért nem tudott aludni. — Megint Kuszákné miatt? — kérdezi kedélyes mosollyal Demeter. Nyeregben érzi magát. Nem is várta, hogy ilyen gyorsan a tervezett „témára“ terelheti Kircsek figyelmét. — Gondolhattam volna, hogy őmiatta virrasztód át az éjszakát. Tegnap Is olyan izgatottan telefonáltál, mintha közben azt a fekete démont lested volna! Nem tévedtél? Timkóné valóban Kuszáknéval együtt érkezett haza? — A délutáni gyorssal, úgy, ahogy tegnap mondtam! Magam sem értem, hogy lehetnek olyan jó barátnők, amikor Timkó Kuszáknét boldogította a Poprádl-tónál! Egy szállodában... — És két szobában? — Igen. — Akárcsak a kapitalisták! Amerikában kellene ezeknek élniük! Ott mindent megengedhetnek maguknak, még azt is, hogy a feleségüket kicseréljék! Istenem, hová jutottunk?! Kircsek sajnálkozva néz az igazgatójára. Demeter viszont sajnálkozás nélkül folytatja kirohanását. — le pedig azt hitted, szép dolog, amit csinálsz?! Mit akaszkodsz állandóan az árnyékukba?! Megrökönyödik a fiatalember. — Azt tetszett vmondanl, itt az ideje, hogy kivegyem a szabadságomat... — Azt hiszed, hogy gondolatolvasó vagyok? Nem Is sejthettem, hogy nyomban Kuszákné u- tán futsz a Tátrába! — Rosszul tettem talán? — Ne tőlem kérdezd! Vallasd a lelkiismeretedet! Én beszéltelek rá, hogy a Tátrába u- tazz?! — Nem. — Nem azt mondtad, hogy Árvába mész, a nemtudommilyen faluban lakó nagynénédhez.? — Mondtam ugyan, de... — Nem magyaráznád meg, mit jelent az u- gyan és a de?! Kircsek lesüti a tekintetét. — Szóval hazudtál, Béla! Ezt nem vártam tőled! A körülmények néha ugyan úgy hozzák... — Nem hazudtam, igazgató elvtárs! — pirul el újra a lányos képű fiatalember. — Jó, nem hazudtál, csak nem merted megmondani az igazat. A te dolgod, mit csinálsz a szabadságod alatt. Oda mehetsz, ahová akarsz. Dgy látom, falra hányt borsó volt minden szavam, hiába papoltam annyit neked. Kuszákné onagysága még most sem hagy nyugton téged? Mit mászkálsz utána, mint egy kiskutya, amikor figyelembe sem vesz?! — Nem mászkálok utána! — Én meg már azt sem tudom, hogy mit gondoljak rólad! Amikor kinyomoztad, hogy Kuszákné a Tátrába váltott jegyet, s hogy Tim- kóék megint Poprádon nyarainak az anyósnál, miért mentél olyan sietve te is a Tátrába? Hogy egyedül nyaralj? Ügy ismerlek, mint a tenyeremet! Te még mindig szerelmes vagy Ku- száknéba! — Gyűlölöm őt! — Nem szabad, hogy a gyűlölet vezéreljen bennünket. A harag nagyon rossz tanácsadó. Ezt végre-valahára megérthetnéd! Bennünket csak az gazság érdekelhet! Mndig is ez volt és ez is lesz az ütőkártyánk! A tiszta igazság! Ez ellen a legnagyobb gazember sem védekezhet! Érted, Béla? — Értem. — Tegnap, amikor telefonáltál, hetet havat összehordtál. Azt állítod, hogy Kuszákné a Poprádl-tónál levő szállóban lakott? — Múlt hét keddjétől! Szerdától pedig Timkó is! A szálló portásától tudom, hogy szerda óta... És szombat reggel a felesége meglepte őket... Demeter rosszallón csóválja a fejét. — Nem hittem volna, hogy ilyen vagy. A végén még igazat kell adnom Lesziknek, a pártelnöknek. aki azzal vádol, hogy te vagy a bajkeverő! Sokat megengedsz magadnak. Kircsek. nagyon sokat! — Ez az igazság!... — horkan fel a fiatalember elvörösödve. — Az igazsággal vissza is lehet élni, mint te tetted! Kezdem érteni az összefüggéseket. Tim- kóékat összeugrasztottad, és egykettőre hazajöttek, előbb az osztályvezető úr, s utána a felesége Kuszáknéval... — Nem tudom, hogy összeugrasztottam-e ő- ket — védekezik bátortalanul Kircsek. — Timkóné akkor nem barátkozna Kuszáknéval. nem utazott volna vele együtt haza a Tátrából! — Hát nem azt mondtad, hogy Timkóné szombat reggel meglepte őket? — A valóságban így történt: péntek délután megtáviratoztam Tímkónénak Poprádra, hogy hol és kivel találhatja meg a kedves férjét, és szombat reggel a saját szememmel láttam, hogy felment a Poprádi-tóhoz... — Itt valami nem stimmel — düimyögl Demeter. — De a távirat Timkó kezében lehet, és talán sejted, hogy ml vár rád! — Nem tudhatják, hogy én küldtem! — Sosem lehet tudni... — Nem láthattak! — Mikor jöttél haza? — Szombaton. — Tegnap azt mondtad, hogy Timkó is szombaton jött haza... — Ugyanazzal a vonattal utaztunk, véletlenül. Megbújtam, nem vehetett észre! — És idehaza megint kémkedtél utánuk! Szép tolgokat hallok tőled! Bár ne is telefonáltál volna tegnap! Kuszák mérnök az asz- szony távollétében hitvesi ágyban „fogadja“ An- gyit, Timkó titkárnőjét, azt a vénlányt, aki :a- lán a te boldogításodra várt eddig! Timkó pedig még szombaton mindkettőjüket magához hívta. Érthetetlen ez számomra. Timkóné Kuszáknéval, Kuszák Timkóval. Timkó pedig Kuszáknéval barátkozik... — Talán összebeszélt a két férfi... — Te még nem voltál nős! Egy férj sosem dobja a feleségét egy másik férfi ágyába! Még most sem értem, hogy mi rejtőzhet e titokzatos barátkozás mögött. — Talán megfejtem a titkot. — Szót se többet, Kircsek! Egy botrányból már elegem volt! Kuszákra gondolok, a pofo- naira. Elvörösödtél? Még most is ég az arcod? Ha megtudják, hogy megint te voltál a titkos üzengető, Timkó, amilyen erős, nem csak felpofozna. mint Kuszák tette a múltkor, amikor megtudta, hogy a parkban molesztáltad a feleségét. Timkó egyszerűen kitekerné a nyakad! — Az Igazság miatt? — Még túlságosan fiatal vagy ahhoz, hogy megértsd, egy Igazságnak ezer arca is lehet. Te így látod, a másik úgy, a harmadik ampgy, a negyedik szintén másképp értelmezheti... — Esküszöm, hogy a szent igazat mondtam! — Nekem itt ne esküdözz, hanem hallgasd meg, amit mondok neked! Amit te csináltál, az az erkölcstelenség netovábbja! Rendes ember sosem tesz ilyet. Nem csodálkoznék, ha Timkó félholtra verne! Talán én is ezt tenném. De mivel sajnállak, mert tapasztalatlan fráter vagy, adok egy jó tanácsot: Azonnal hagyd el a gyárat a saját érdekedben! Amint a szakszervezettel jóváhagyatom. Írásbeli felmondást Is kapsz! A gyárban nem maradhatsz! Timkó miatt! Érted? — Értem — feleli halkan Kircsek. Nem ellenkezhet. Két éve, amióta Demeter a műszaki osztályról „kiemelte“, és magához vette titkárnak, mindig azt tette, amire kérte. Most sem tehet másként, még ha fellázadna Is ellene, akkor sem lenne annyi mersze, hogy más álláspontra helyezkedjék. Igazat adott a főnökének. A heves, vérmes természetű Timkó János és a pofozkodó Kuszák mérnök támadásai elől nem tudná megvédeni. Kiérezte a -szavaiból, hogy mennyire Irtózik egy újabb botránytól. Így hát inkább nélkülözni lesz kénytelen a mindig szófogadó, hűséges titkárát. — Nagyon a szívedre vetted? Nem ezt vártad? A falhoz szorított Kircsek zavarában nem tud válaszolni. — Amint lecsillapulnak a kedélyek, visszaveszlek magam mellé! — Mikor? — Majd meglátjuk, most az a fontos, hogy eltűnj a szemük elől! Elkerüljük a botrányt! Ne félj, nem feledkezem meg rólad! Addig is szerzek neked valamilyen jó állást. Kircsek jámbor, gyermeteg mosollyal hallgatja Demeter szavalt. — Ha az egyik felet, ebben az esetben téged, megbüntetem, meg kell büntetnem a másik felet is. Érted? Hogy ez bekövetkezhessen, el kell tűnnöd a szemük elől! Holnap majd megbeszéljük a részleteket, azt is, hogy hová mehetnél dolgozni... Kincseknek jólesik, hogy mások gondoskodnak róla. Pedig felnőtt ember már, huszonnyolc e- ves, mégsem tud megállni a saját lábán, tgl- lan át az agyán, már-már kibuggyan belőle: köszönöm a szívességét, igazgató elvtárs, de ha már Így alakult a helyzet, találok magamnak munkát, itt lenne az ideje, hogy végre a magam akarata szerint igazodjam De gyenge, erőtlen ez az akarat. Eddig mindent készen kapott, gyerekkorától kezdve. Anyja, apja szüntelenül óvta: Így, egyetlen kisfiacskám, úgy, egyetlen kistiacskám, vigyázz, hallgass ránk. fogadj szót, m| csak jót akarunk neked... Beleidegzödött, hogy felelősséget semmiért sem kell vállalnia, mert mindig mások akarata vezérli tetteit. Még akkor is, ha burkolt formában tálalják az utasítást. így volt ez a múlt hét keddjén Is, amikor azzal állított be Demeterhez: Timkóék folytatják a cirkuszt! Timkó Poprádon nyaral. Kuszákné pedig ma a Tátrába utazott! Demeter egy szóval sem árulta el, mennyire érdekli Timkó bűnös kalandja, s hogy miért érdekli. Nyugalmat erőszakolva magára csak ennyit mondott: Végre kivehetnéd te is a szabadságodat! Kircsek nem is kérette magát, az első vonattal a Tátrába utazott Kuszákné felkutatására, Demeter nagyon jól tudta, hogy ezt fogja tenni, utasítás és parancs nélkül, s a Tátrában is az ő akarata mozgatta, mintha távolból irányított gép lenne. Csak a kiindulópontot kellett megjelölnie, s ehhez elég volt néhány szó: mehet szabadságra! Kircsek dacossága egyre erőtlenedért. Megnyugodott, sorsán nem változtathat. De miért is vágná kemény fába a fejszéjét, amikor sokkal könnyeb Így az élet! Demeter befolyásos ember, talál neki jó munkát, és nemsokára talán vissza is veheti! Nem fordíthat hátat jóakarójának! Önmaga ellensége volna, ha meggondolatlanul kijelentené: Ezentúl pedig a magam útját járom! Mit is tenne akkor? Kihez fordulhatna segítségért? Mit mondana, ha megkérdeznék, miért változtat munkahelyet? Soha senkinek egy szót sem szabad elárulnia, hogy miért hagyja el a gyárat, mert végképp elveszett ember lenne ebben a kis, vidéki városban! És ha Demeter ellen fordulna? A gondolat olyan érzést váltott ki benne, mintha megmozdult volna alatta a föld. Demeter mindent letagadna! Nincs bizonyíték a kezemben! Csak szavak, üres szavak! A szó pedig elszáll. Neki hinnének az emberek, aki mindig azzal kérkedik, milyen nagyszerű összeköttetései vannak a fővárosban, csak egy telefonbeszélgetésébe kerül, és bármit elintéz! Nem húzhatok vele ujjat! Nem is nézi, szinte bámulja, csodálja Demetert. Parányi bogárnak képzeli magát * az igazgatót hatalmas elefántnak. Elrémül. Az elefánt eltaposhatja.: Ebben a pillanatban felismeri a kegyetlen valóságot: nem lázadhat fel ellene, sem önmaga ellen! Most is szót kell fogadnia, mint életében annyiszor. Ügy pillant az őszülő Demeterre, mint az édesapjára, és gyerekes odaadással elmosolyodik. — Holnap bejövök... — Ne félj! Nincs mitől félned! — bátorítja és inti is egyben a főnöke, mintha az Imént a gondolataiban olvasott volna.
