Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1972-05-09 / 19. szám

• „Duna“: Verseinek logikai felépítésével még mindig baj van, s ez legyengíti a gondolatot, a mondanivalót is. Vigyázzon, tisztább „komponálásra“ törekedjen.

9 „Tavasz az őszben“:

Csupán a versek gátolnak abban, hogy kérésének eleget tegyünk. Nehézkesek, hiányzik belőlük a költészet.

9 „Szép sző szeretete“: Versei mind gondolatilag, mind nyelvileg nyersek, é- retlenek, és egy kicsit zavarosak is. Például: / Fáradt szemeim ordítva / rohannak egy új térbe. / stb. / Szívem hangosan kiált I légy erős és alkoss / a jövő nem szőnyegek hátán jön / stb. ]6 lenne ha amit a levelében megfogalmazott a jövőben is ahhoz tartaná magát: „Ha lebeszél, akkor is fogom szeretni a verset mert a vers olvasása nekem olyan mint a betegnek az orvosság.“ Mi csak az írásról beszéljük le.

0 „Ecce homo“: Írásai közül Az utolsó felvonás

című az, amelyik a legjobban tetszett. A többi naiv, megdolgozatlan történet. A- dós marad az ábrázolással, a láttatással. Alakjai csupán élettelen papírfigurák. Tanuljon, művelje magát.

9 „Zora“: Versei „gyerekességét“ fiatal kora magyarázza. Hiányzik belőlük a költészet tüze, íze. Gondolkodjon el azon, hogy mit akar mondani a világnak, az embereknek, s csak u- tána vegyen tollat a kezébe... A mi véleményünk az, hogy egyelőre inkább tanuljon...

9 „K. T. Nové Zámky (Érsekújvár):“ A vers felépítése rossz. Csaknem minden sora más-más ritmiká- jú, az egyes verszakokról már nem is beszélve. Rímei a legjobb esetben is csak ragrímek stb. Azt tudjuk csak ajánlani, hogy versét dolgozza át alaposan és a Kis Építő szerkesztőségébe küldje be, mert mi verses-meséket nem közlünk.

9 „Komolytalan“: A jeligéjében megfogalmazta a véleményünket is. Így nem lehet, nem szabad az irodalomhoz közeledni!

8 új ifjúság

A repülőgép utasai közül valószínűleg senki sem vette észre az első két széken ülő férfiakat. Vagy legalábbis ügyet sem vetettek rájuk.

A két férfi közül az idősebb a hirhedt Arthur Briscott volt. Kilenc hőnapja bujkált már Nápolyban, amikor letartóztatták. Egyik csuklóján bilincs, a bilincs másik fele Flint rendőrőrnagyhoz volt kapcsolva. Ez a Flint fogta el.

A repülőgép felemelkedett a levegőbe. A hallgatást Briscott törte meg.

— Nem tudom, elhiszi-e, de valóban sajnálom, hogy azt a két embert meg kellett ölnöm. Beismerem vétkemet. Ügy látszik, más nem is marad hátra. De hogy talált meg? Biztosan valami hibát vétettem. Egy álló napja azon gondolkodom, honnan jött rá, hogy közöm van azokhoz a gyilkosságokhoz.

— Igen egyszerűen. Hallot- 'ál már a kiválasztás elvéről? Az ember minden föltevést

megvizsgál, kirekeszti a valószínűtleneket, s végül eljut az igazsághoz.

•— Ilyen egyszerű volna? No mindegy. Amit azonban a bankőrökről mondtam, az Igaz.

— Elhiggyem, hogy sajnálod? El is hiszem, meg fogad bánni, amit tettél, de még mennyire!

— Gúnyolódik, pedig ez a két gyilkosság valóban nagy hiba volt.

— Egy hiba megzavarhatja a nagy Briscott terveit? Nemcsak erről van sző. Két ember meghalt, két család támasz nélkül maradt. Ne is szólj semmit. Rosszul leszek, ha csak rád nézek!

A stewardess cukorkával kínálta őket.

— Parancslonak vacsorát? — kérdezte Flinttől.

—• Lehet.

— Kettőt?

— Igen.

— Italt parancsolnak?

A rendőrőrnagy a letartőztatott Briscottra nézett, és vállat vont:

— Miért ne? Sört.

— Amikor megérkezünk Londonba — mondta Flint —, mi ketten hagyjuk el elsőnek a repülőgépet. A rendőrkocsi a kifutópályán vár bennünket. Biztosan nyüzsögni fog a környék a fotóriporterektől. Ha a- karod, kölcsönadom a kabátom, hogy eltakard az arcod.

— Ördög vigye a kabátot. Megmutatom én az öklöm a- zoknak a fotóriportereknek!

— Ahogy akarod.

— Ügy látszik, maga meg van győződve arről, hogy börtönbe dug engem.

— Máris a börtönben érez- heted magad!

— Csak ne legyen olyan biztos a dolgában, barátom. Az ajtó még nem csukódott be mögöttem.

— Miben reménykedhetsz

még?

— Csak annyit mondok, hogy két csoport is élénken érdeklődik Arthur Briscott i- ránt. Már a rendőrökön kívül.

— Azt várják, ugye, hogy eláruld nekik, hol a pénz.

— Kitalálta.

— És a másik csoport?

— Azok tudják, hol a pénz, ha egyelőre nem is tudják megszerezni. Ezeknek aztán érdeke, hogy ne szólhassak egy szót sem a rendőrségen.

— Én csak azt tanácsolhatom neked, hogy ne reménykedj hiába.

Nem messze tőlük a stewardess reszkető kézzel töltötte ki a kávét. A félelemtől elszorult a szive. A repülőgépben ugyanis ott volt az a férfi, aki egy nappal előbb az utcán elfogta, és bizonyos u- tasításokat adott neki. Meg is fenyegette, hogy végez vele, ha

bárkinek is szól beszélgetésükről. Egészen hátul ült, és le nem vette a szemét róla. Sietnie kellett, mert a repülőgép már a La Manche felé közeledett. Beledobott egy tablettát a sörbe.

Mihelyt Flint kiitta sörét, i- szonyúan álmos lett. Bárhogy is küzdött ellene, szeme lecsukódott. A stewardess azonnal értesítette a pilótát, hogy az egyik utas rosszul lett.

— Biztosan a szíve — magyarázta Briscott az izgatott utasoknak. Közben kitapogatta a kulcsokat a rendőrőrnagy zsebében, és suttyomban megszabadult a bilincsektől.

Fölállt helyéről, odaengedte az orvost. Közben a stewardess

a kezébe nyomott egy táskát, amelyben az ejtőernyő volt. Briscott úgy érezte, egy örökkévalóságig tart, amíg a vállára erősíti. A vészkijárat e- lőtt állt.

Az ajtó csöndben félresik: lőtt, és Briscott nagyot szippantott a friss levegőből. A háta mögött erősödött a lárma, ebből arra következtetett, hogy észrevették szökési kísérletét. Kiugrott.

Miközben zuhanni kezdett, meghúzta a fémgyűrűt, az ejtőernyő azonban nem nyílt ki. S akkor öntudatának utolsó perceiben rádöbbent, hogy szökését az a másik fél készítette elő, amely tudta, hogy hol van elrejtve a pénz.

SZPAIZ JANCSEV:

Mit érünk?

Nem volt buta gyerek, s hamar rájöttem, hogy a kiabálásnak fontos szerepe van az életben. „Ha kiabálsz, mindent megkapsz“ — mondtam magamnak. Ezért állandóan tökéletesítettem magam a síráskészségben. Rettenetes hatása alatt a papám és a mamám állandóan versenyben volt egymással, hogy mindent megkapjak, amit csak kívánhatok. Újra és újra megtelt játékokkal minden asztal, pzék, minden sarok, polc, szekrény, 'á balkon és a pince is. Nincs olyan állat, kacsa, majom, macska, nyál, béka, gólya, rongykutya, zsiráf, krokodil, elefánt és más, ami hiányzott volna.

Kezdtem felcseperedni, s kitaláltam azt is, hogy nem csupán a kiabálással megy a dolog. A mama például kétségbe szokott esni:

— Édes életem, csak még ezt az egy falatotl Vitamin van benne, ettől leszel erős. És ha mindent megeszel, a mama vesz neked egy játékhajót.

Én hadihajót akartam.

— Édes kisfiam — sír anyám —, hol kapok egy hadihajót? Nem lehetne egyszerű gőzhajó?

— Nem bánom — egyeztem bele —, de azt kikötöm, hogy légpárnás legyen!

Kaptam légpárnásat.

Később, amikor tapasztalatcserét tartottam más tapastzalt gyerekekkel a szomszédból, megtudtam, hogy úgy is lehet ajándékot kapni, ha bizonyos szokásokat veszek fel. Például, ha ásítok. De hosszan, láthatóan, ijesztően. Hálából, hogy abbahagytam az ásítást, görkorcsolyát kaptam.

Felhajtottam a szőnyeget és egész nap görkorcsolyáztam. Alattunk a lakó magából kikelve csengetett be hozzánk, s közölte, ha nem hagyom abba a dübörgést, kitépi a fülemet. Szerencsére ezzel semmi hatást sem ért el nálam. Ami házunkban már sokkal komolyabb fenyegetések is elhangzottak, amikből semmi sem lett. Beírattak az iskolába, s az én áram is emelkedett. Egy-két osztályzatom ijedelmet okozott szüleim túlságosan érzékeny lelkületében. Ezért megállapodtunk: minden hármasért egy korona jár, minden kettesért két korona, minden egyesért öt korona. Oké.

Egy barátom kincsesbányát nyitott meg számomra. „Még ma — mondta — megismerkedsz egy galerivel, dohányozni kezdet és hippikkel is jársz. Ne ijedj meg! Nem is kell igazában megtenned. Elegendő, ha egy kicsit megijeszted szüléidét. Es aztán: kasszírozni! Meglátod, bármibe hajlandók lesznek, csakhogy hagyd, ott azt a társaságot. Lesz lemezjátszód, magnód, rádiód.“

Én csak egy tranzisztoros zsebrádiót szerettem volna.

— Miféle árleszállítás?! — háborodott fel barátom. — Kérj magnót és tranzisztoros rádiót. Egyébként mi az akadálya annak, hogy motorkerékpárod legyen?

Igaza volt, Megkaptam azt is.

De egyet elhatároztam. Abba nem tűrök beleszólást, hogy magam válasszam ki a menyasszonyomat. Mindenesetre, hogy szüleim fs megtalálják szórakozásukat, megengedem, hogy eltartsanak minket.

21. ADDIG FIGYELMEZTETLEK, AMÍG SZERETLEK

Egyetlen fiatalnak sem szabad elfelednie, hogy a legtöbb szerelem akadályokkal találja magát szemben. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy konfliktusok nélkül nem tudjuk elképzelni a boldogságot. Csupán azt szeretnénk hangsúlyozni, hogy az udvarlási Időszak nyugodtsága nem mindig bizonyítéka a nagy szerelemnek.

Nemrég egy lány így panaszkodott: „A vőlegényem folyton fönnakad azon, hogy néha figyelmeztetem helytelen viselkedésére, rossz magatartására. Igen egyszerűen válaszoltam neki: azért figyelmeztetlek, mert te vagy a mindenem, mert mindenkinél többet jelentesz nekem ezen a világon. És ne feledd — ha bekövetkezik az a korszak, amikor már semmire se foglak figyelmeztetni, akkor már néni foglak szeretni.“

Ügy gondoljuk, hogy az Ilyen magatartással egyet lehet érteni. Természetesen az egymáshoz időmúlás nem valósul meg könnyen Mind a két féllel szemben magas követelményeket támaszt A kritizáló félnek érzelmileg kiforrottnak és fegyelmezettnek kell lennie és az igényeit tapintatosan kell megfogalmaznia. Ha valamivel elégedetlen, azt igen finoman kell tolmácsolnia, nehogy a partnerét megbántsa, vagy megsértse. Minden bíráló szavával éreztetnie kell; nem azért mondom, mert nem akarlak, vagy nem vagy méltó a szerelmemre, hanem mert azt akarom, hogy á kapcsolatunk tökéletesedjen, hogy boldogabbak lehessünk.

Forduljunk ismét az irodalomhoz példáért. Irving Stone: Van Gogh élete című életrajzi regényében leírja, hogy amikor a nagv festő, életének egyik legtragikusabb szakaszán beleszeret egy utcalányba, miként akarja azt átformálni: „Vincent ráült a fonott karosszék karjára és kezét Christine vállára tette. Christine fésületlen, kócos volt.

— Hidd el nekem, én soha nem hagylak el. Amíg kész vagy megosztani velem, amim van, együtt élhetünk. De távol kell maradnod anyádtól és fivéredtől, akik vesztedet okozzák. ígérd meg a saját érdekedben, hogy soha többé nem találkozol velük.

— Megígérem,

Két nappal később, amikor a szegényházból jött haza, ahol rajzolt, a műterem üresen állt. Vacsorának nyoma sem volt. Christinet anyjánál találta. Gint meg gyomorkeserűt ivott anyjával és fivérével.

— Mondtam neked, hogy szeretem az anyámat — mentegetőzött, amikor hazaértek. — Akkor megyek hozzájuk, amikor akarok. Nem vagyok a tulajdonod, sem a cseléded. Azt csinálok, ami nekem tetszik.

Christinen erőt vettek régi, rossz szokásai, hanyagsága. Ha Vincent rászólt, jó útra akarván téríteni és elmagyarázta neki, hogy ezzel elidegeníti magát tőle, így felelt:

— jól tudom én, te már nem akarod, hogy veled maradjak.

Amikor Vincent figyelmeztette rá, hogy a lakás piszkos, takarltatlan, Christine így felelt:

— Igen, tudom, lusta, haszontalan nőszemély vagyok, de mindig is az voltam; ezen már nem lehet segíteni.

Amikor meg akarta értetni vele, hogy az ilyen szörnyű életmód hova juttatja, így válaszolt:

— Tudom, hogy én pária vagyok és a végén a folyóba ölöm magam!

Christine anyja szinte naponta megjelent náluk és tönkretette baráti jó viszonyukat, amelyet Vincent olyan sokra értékelt. A rendetlenség a lakásban nőttön-nőtt. A rendszeres étkezés megszűnt. Herman rongyos és piszkos, iskolakerülő utcagyerek lett. Christine egyre kevesebbet dolgozott és mind többet dohányzott, ivott; Vincent elől persze eltitkolta, hol szerzi rá a pénzt.“

A nagy festő összes nevelőszándéka hiábavalónak bizonyult. Végül is az útjaik elváltak.

A felhozott példa is bizonyítja, hogy akit bírálat ér, ne veszítse el a fejét, ne guruljon rögtön dühbe. Inkább javasolja, hogy majd később, jobb körülmények közt, amikor mindketten jobb hangulatban leszünk, ismét visszatérünk a dologra. Természetesen csakis akkor válasszunk ilyen megoldást, ha nagyon komoly észrevételről van szó. Ha az észrevétel apró, esetleges hibánkat érinti, akkor fogadjuk el, azonnal, nehogy e jelentéktelen ügyből komoly nézet- eltérés támadjon.

Léteznek azonban olyan egyének Is, akik nem szeretik, ha a házaséletük, vagy az udvarlásuk időszaka nyugodt, kiegyensúlyozott és gondtalan. Az Ilyenek szándékosan veszekedéseket provokálnak, egyszer fagyosan ridegek, máskor szenvedélyesen féltékenyek, az egyik nap durvák, a másik nap hízelkedőek, ahogy nyugtalan és kiegyensúlyozatlan természetük diktálja.

Igazuk van azoknak, akik az ilyen embereket alkalmad tannak tartják a családalapításra, mivel senkihez se tudnak igazodni, senkivel se tudnak összeférni. Akadnak közöttük olyanok Is — elsősorban költők és művészek —- akik szándékosan bonyolítják az életüket, mivel azt hiszik, hogy bonyodalmak, zajos botrányok nélkül, az életük elszürkül. Hagyjuk meg őket ebben a hitükben, szerezzenek ily módon élményt a műveikhez, habár nem egy olyan világnagyságot ismerünk, akinek a családi élete rendezett és nyugodt folyású.

Mi csupán megismételjük: az ilyen összeférhetetlen természetű emberrel nehéz az élet. Éppen azért, helyes, ha a jegyesek még időben kiismerik egymást, nehogy az egyik mennyországot reméljen, és a másik poklot teremtsen számára. (Folytatjuk)