Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-21 / 12. szám
Biel (Bály) Csehszlovákia keleti csücskében található, a szovjet határtál kőhají- tásnyira, azon a részen, ahol a Tisza kanyarog és időnként azzal ajándékozza meg a szerencsés szemlélőt, hogy „virágzik". A falu dolgos emberei jál megállják helyüket az élet minden területén, a vendéget szeretettel fogadják, borral kínálják, já szóval tartják. A világhírű tokajiról többször is írtam már. Ezúttal egy országos méretben is e- gyedülálló fogadóról? étteremről? csárdáról? szólnék, a bieli „Tisza" vendéglőről. Nincs hozzá hasonló az országban: negyedosztályú áron, ezüsttálcán fogyaszthatja a vendég a többnyire frissen készült, ízletes ételt! A leglényegesebbet nem is említettem még, de talán köztudott már: amennyiben a pincér nem hozza húsz percen belül a rendelt ételt, a vendég nem fizet érte! Az asztalokon elhelyezett órák pontosan mérik a rendelés pillanatától kezdve az időt, s ha előbb szólal meg a csengő, akkor a kitűnő bolgár szelet ingyen van. De hát erre nem nagyon akadt a Tisza tízéves fennállása óta példa. Egy ízben a MATESZ színészei próbáltak kifogni a pincéreken és Egri Marika pincérnő szakácsokon, s megrendelték az egész étlapot. De, így sem jártak szerencsével, z Kusnyír László, a „főnök" jól emlékszik az évtizednyi időszak minden lényeges mozzanatára. Emlékszik az első tíz vendégre, a környéken dolgozó cseh munkásokra. Akkoriban egyetlen ételt készített a konyha, magyar gulyást. A gulyás jó csípős lehetett, három munkás nem fogyasztotta el. Mit tesz ilyenkor a legtöbb főnök? A vendég gyomrában látja a hibát. £s mit tett Kusnyír László? Kiment a vendégekhez és elnézést kért a három cseh embertől. Elmondta nekik, hogy ezen a környéken javarészt magyarok élnek, és ők az ételeket horsosan-paprikásan szeretik, de legközelebb már másféle is lesz az étlapon, s akkor az a három vendég is elégedett lesz bizonyára. Biel nem város, hanem kis falu. Nincsenek műemlékei, nincs turistákat vonzó idegenforgalmi nevezetessége. A „Tisza" mégis keresett és zsúfolt étterem, az itt lebonyolított forgalom egy kisebb szövetkezetnek sem válna kárára. Az év végi áttekintés során nem százezrekben, hanem milliókban fejezhetők ki a számok. Pedig az árak szerények, negyedosztályúak, nem a- zon nyer a vendéglő, hogy drágán árulja készítményeit. A főnök rájött egy törvény- szerűségre: nincs értelme becsapni a vendéget, mert akkor az ember saját magát csapná be. A vendég sem a minőségen, sem a mennyiségen nem érezheti meg az ingadozást. £s ha mindig sokat és jót kap és mindig gyorsan és olcsón szolgálják ki — megszereti a helyet, többször is visszatér és anélkül, hogy kérnék rá, áradozik, reklámot csinál. — Nálunk is akadnak időnként panaszok, mi sem vagyunk tökéletesek, mert emberek vagyunk — mondja Kusnyír László — A legprecízebb gép is készít selejtet. De mi mindig vigyázunk a minőségre, mi mindig, mindennap betartjuk a szabályokat és előírásokat, mindig az asztalra tesszük az ó- rát, és mindig szívesen látjuk a vendéget, x Az újságíró utazó ember. Az utazó ember otthona a szálloda, étkezőhelye a szállók étterme. Vacsoráztam Prágában, reggeliztem Bratislavában, ettem a Tátrában, és külföldön is, számos ismert helyen, jártam osztálynnfelüli éttermekben, és első-, másod- meg harmadosztályú restaurációkban is. A feltálalt ételek íze sehol sem volt különb, mint a negyedosztályú Tiszában. Becanics László, a szakács bizonyára kiváló mestere a szakmának. Ennyi frissen sült ételt egyetlen étlapon sem láttam; az elké szítás idejéről pedig nem is beszélek. Az olvasó azt hihetné, hogy a környezet is ne gyednsztályú. Szó sincs róla! Ezüsttálcán szolgálják fel a bolgár szeletet, a pincérnők ízléses pirns ruhában hozzák az éteteket! Betér a Tiszába egy „közönséges" szerelő. A társadalom megbecsüli, de embertársai talán nem mindig. Itt a Tiszában viszont mindig ezüstön szolgálnak föl és Oda AZ „EZÜST NEGYEDIK OSZTÁLYRÓL“ hófehér vászonszalvétát tesznek az asztalára! A Tiszában megvalósult valami a „mindenki egyenlő" jelszavából. Ez a felismerés jelenti számomra a legnagyobb örömöt és ezt még nagyobb dolognak tartom, mint a jó bevételt, az élénk forgalmat. x Miért nem csábítják a jó szervező, öt- # lettel teli Kusnyír Lászlót más üzemhez? Miért nem megy a kiváló szakács, Beca- nics László másuvá? Miért nem hívják Egri Marikát, a csinos és kedves pincérnőt másod- vagy elsőosztályú helyekre? Valószínű, hogy hívták vagy hívják őket. csakhogy ők nem mennek, mert a Tiszában jól érzik magukat és mindenük megvan. Aki jól dolgozik, az jól keres. Az ország melyik ven déglőjében mondhatja el egy pincérnő, hogy 1500 és 2000 korona között mozog a keresete? £s az érem másik oldala — melyik pincérnö vagy szakács hajlandó éjszaka fölkelni az ágyból, és munkába menni, mert egy csoport turista érkezett? Bielben ez is Becanics László szakács megtörtént már, és bizonyára megvolt az anyagi haszna is. x A „Tisza" nem kelti a kocsma látszatát. Ogy hallottam, a vendégek fegyelmezettek, a személyzet pedig erélyes és emberi. A pincérnoket nem lehet leszólítani, és egy két pohár bor után udvariatlankodni velük. A „Tisza" közkedvelt hely, én is szívesen térek vissza ide, mert tudom, hogy nem csapnak be, sőt, azt akarják, hogy jól érezzem magam. A „Tisza" most lesz tízéves. Megnéztem a konyhát: ragyogott a tisztaságtól. Megtudtam, hogy Salamon Péter, az új pincér, akivel minden vendég meg van elégedve, nemrég még kubikolt. Becsületes, szorgalmas és ügyes volt ott is, becsületes, szorgalmas és ügyes itt is. Kusnyír László lapunk előfizetője, és Egri Marika is olvassa lapunkat. Nem véletlen hát, hogy mi írtuk az első köszöntőt a közelgő születésnapra. BATTA GYÖRGY 4!^ BE®- SZÉSSÉGVERSENYE 285. Körösi Andrea 286. Csóka Attila 277. Mátyás Éviké 278. Seres Kalmika 279. Bárky £va 293. Gergely Gabika 294. Lajos 295. Csirke Ernőka Andrea 282. Virág Csaba 288. Kovács £va 289. Horváh Évike 290. Garai Gabika 291. Zoltvány Robika 298. Salgó Lacika 297. Rácz Mónika 298. Szeif Barnabás 299. Pásztor Gyurika Lacika 292. Rybárská Natálka 300. Tóth Viola
