Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-21 / 12. szám
12 72 A SZOCIALISTA IFJÚSÁGI SZÖVETSÉG SZLOVÁKIÁI KÖZPONTI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXI. ért. 1972 Március 21. An L— KBs A rendkfvifli elmék nagyre becsülik a közönséges és hétköznapi dolgokat; a közönséges elmék csakis a rendkívüli dolgokat kedvelik és keresik. RIVAROL ESZMÉNY ÉS VALÓSÁG „Az ifjúság keresi önmagát“ címmel J. Sz. Kon szovjet szociológus igen érdekes tanulmányt jelentetett meg, amelyben a tudós alaposságával az ifjúságnak a társadalomba való beilleszkedését elemzi. Megállapítja, bogy az ifjúság különösen fogékony minden erőfeszítést és hősiességet követelő kezdeményezés iránt. Ez a tény kedvező talajt teremt a magasrendű erkölcsi eszmények, a rosszal szembeni kérlelhetetlenség, az önfeláldozás és a bátorság kinevelésére. De ennek az éremnek is megvan a másik oldala. Először a szokatlan és a feltűnő keresése társadalmilag káros csatornákba is terelődhet. Másodszor az ifjúkori maximalizmus, az értékek és igények felemelt mércéje gyakran útjában áll a valóság helyes, józan megítélésének. A túl magasra helyezett, valóság feletti eszmény fényében minden valóság sivárnak tűnhet, és ez nemcsak hogy nem ösztönzi, hanem egyenesen elfojtja a cselekvést, és pesszimizmust, kétségbeesést, reménytelenséget szülhet. Igen komoly probléma ez, nemcsak az egyes emberekhez, hanem általában az élethez való viszonyt is érinti: Az életbe lépő ifjú nem érzi még magát a társadalmi viszonyok urának és még valóban nem is az. Ahhoz, hogy az élet igazi urává legyen, először meg kell tanulnia élni, dolgozni, meg kell találnia a megfelelő tevékenységi formát, más szóval felnőtté kell válnia. Társadalmi tevékenysége ezért ölti gyakran főként a társadalmi bírálat formáját: mintegy kívülről szemléli a társadalmi viszonyokat, és hajlamos rá, hogy figyelmét elsősorban arra összpontosítsa, amit nem talál kielégítőnek, ami nem egyezik eszményeivel. Az eszmény és a valóság ellentmondásának megoldása a szociológus nézete szerint igen fontos feladat, mert itt tárul fel az emberi jellem igazi lénye. Van olyan ember, aki meggyőződvén arról, hogy az élet bonyolultabb egy vezércikknél, és a becsületesek mellett időnként a szélhámosok és karrieristák is érvényesülnek, sietve szegre akasztja korábbi eszményeit. Ez az alkalmazkodó típus jellegzetes magatartása. Mások viszont szívből megbíznak ugyan eszményükben, de nem találják megvalósításának eszközét, gyermeteg módon elfordulnak „a világtól“, nem ismerik fel, hogyan lehetne megjavítani, és igyekeznek saját énjük magányába zárkózni. Bár különböznek is ezek a beállítottságok pszichológiailag, gyakorlati eredményük ugyanaz, lemondás a harcról, fegyverletétel. Az élet ellentmondásokkal teli, szakadatlanul zajlik benne a régi és az új harca, és e harcnak akarva-akaratlanul mindenki részese. Az erős ember nem tér ki e harc elől, és a valóság józan megítélése nem azonos a konformizmussal. Az elmélkedő ifjúságot az illúzióktól megtisztított eszmények jellemzik, ezek irányítják gyakorlati tevékenységét. Az ifjúságra jellemző a kollektivitás. Ez kedvező feltételt teremt az ifjúsági szervezetek tevékenysége számára, amelyek arra hivatottak, hogy az ifjúságot a párt vezetése alatt neveljék és összekovácsolják. Ez azonban korántsem automatikus folyamat. Az ifjúság kollektív hajlama egymagában még nem dönti el ennek a kollektivitásnak az eszmei irányát. A kollektivitás, a baráti szolidaritás az ifjúság szemében gyakran öncélúnak tűnik, és az idősebbektől való hangsúlyozott „függetlenség“ teljes konformizmussal párosul az ifjak csoportjában, ahol ez az elv: „Légy olyan, mint a többiek." A „mindenki így tesz“ jelszót gyakran nemcsak a serdülők, hanem az ifjak is tetteik igazolására és megalapozására használják, és minden erkölcsi vagy logikai érvnél jobban tisztelik. Az ifjak magatartásának egyik legfontusabb motívuma az a törekvés, hogy népszerűek legyenek társaik között, kivívják megbecsülésüket. Így elég sűrűn találkozunk „a hamis bajtársias- ság“ eseteivel, amikor a kollektív értékelés alapvető vagy éppen egyetlen kritériuma a cimborák feltétlen támogatása, függetlenül cselekvésük jellegétől. Az ellentmondásokból kiindulva a szociológus arra a következtetésre jut, hogy a nevelőnek kerülnie kell a túlzott gyámkodást, másrészt viszont oem engedhet szabad folyást a dolgoknak. A marxista-leninista filozófia és etika a társadalmi érdekek szemszögéből fogalmazza meg az élet és az egyéni tevékenység értékelésének objektiv ismérveit. Az ember társadalmi értéke attól függ, mennyire járul hozzá tevékenységével az egész társadalom haladásához. S ez vonatkozik a fiatalokra is. S. Gy. ................IMI» »-■—^mm— 33 felejthetetlen nap a SZOVJETUNIÓBAN Éva Pilarová - élményeiről A prágai repülőtér a rossz látási viszonyok miatt nem fogadott, ezért a szovjet légiforgalmi társaság, az Aeroflot gépe kénytelen volt Bratislavá- ban Ieszállni. Az utasok között egy ismerős arc, Éva Pilarová szállt ki a gépből. Karel Vág- ner zenekarával és Vladka Pra- chafovával több mint egyhónapos turnén volt a Szovjetunióban. Sikeres vendégszereplésének álomásai: Moszkva, Vilniusz, Leningrad, Rjazany, Kemerov, Novoszibirszk stb. — Egy kicsit megfáztam — szabadkozott —, ezért az utolsó két hangversenyemet kénytelen voltam lemondani. így derült ki, hogy milyen nagyszerű kollégák a lengyel művészek, nevezetesen a Skaldowie-együt- tes tagjai. Elvállalták helyettem a hátralévő hangversenyeket. Mindenesetre 33 csodálatos hangversenyt, 33 csodálatos napot éltem át a Szovjetunióban. Oj városokat, új embereket ismertem meg. Meglepett a novo- szibirszki fiatal közönség bámulatos hozzáértése, jó munkát végeztünk. Erre vall az újabb meghívás a Szovjetunióból. Különösen nagy sikerünk volt Hacsaturjan Kardtáncával és a régi orosz dalok egyvelegével. Ugyancsak kitörő sikert arattunk a KGST ülésén résztvevő küldötteknek adott hangversenyen. Bizonyára sok kötelezettséged van külföldön... —• Hát Igen, sok országot ismerhettem meg. Felléptem Dániában, a split! fesztiválon, Bulgáriában az Arany Orfeusz fesztiválon. Itt az a megtiszteltetés ért, hogy Gilbert Bécaud- val együtt énekeltem. Bemutatkoztam továbbá a lipcsei fesztiválon, Lengyelországban a ka- towicei televízióban. Katowicében egyébként nagyon jól vehető a csehszlovák rádió adása, ismerik és kedvelik a cseh és szlovák dalokat. (Folytatás a 7. oldalon) Az autóbusz hirtelen fékez. Csikorgás, rázkódás, sikoltás. Valaki elesik. Hanyatt esik, beüti a felét hangos koppanással. Egy táskából szerteszét repülnek a pénz darabok, iratok, egy tejkonzerv, néhány fénykép. Egy öregasszony esett el. Gyorsan felsegítik, leültetik. Dörzsöli a lábát, húzogatja elszakadt harisnyáját Szégyénli magát. A harisnyán élénk színű cérnávm stoppolás van. Pénztárcája nincs. Egy nylonzacskóba rakosgatja az összeszedett aprópénzt. — Megütötte magát? — kérdi valaki, miközben a másik a vezetőt szidja. Micsoda felelőtlenség így fékez nil — jobban tenné, ha eltaposna valakit? — kérdez vissza valaki élesen, s már ki is tör a veszekedés. Az öregasszony közben összeszedi magát. Lesimítja a haját, leporolja a szoknyáját. Megérkezik a kocsikisé rö, kelletlenül érdeklődik. — Magukat persze nem érdekli a dolog — fordul azonnal a harag a kocsikísérő felé. — Maguknak per sze az is mindegy, ha a néni agyrázkódást kap. A karszalagos fiatalember vörös lesz a méregtől. Oda szól a vezetőnek, megállítja a buszt. —Na, szánjanak le — kiáltja. — Kihívjuk a mentőket, megvizsgáltatjuk a nénit... Az utasok meghökkennek. Erre senki sem számított. Nemsokára kezdődik a csúcsforgalom, tömötten érkeznek az autóbuszok. — Hátha nincs is baja a néninek — próbálkozik egy megalkuvó. Az öregasszony felélénkül, helyesel. — Nincs semmi bajom... — Azt maga nem tudhatja — tart ki makacsul a kocsikísérő, mert meg akarja torolni a sértegetést. — De ha mondom — erősködik a néni —, menten csak nyugodtan tovább. A gépkocsivezető únja a dolgot, verejtékezik. Izgatott. A vizsgálat kellemetlen, kényelmetlen lenne. A kocsikísérő az utasokra sandít. Az utasok figyelmesen, növekvő tisztelettel néznek rá; Az öregasszony közben élénken bizonygat: — Higgyék el, semmi, de semmi bajom... kicsit fáj a lábam, majd elmúlik, borogatást teszek rá. A kocsikísérő kegyesen bólint. Fellélegzés, becsukódnak az ajtók. A néni diadalmasan ül. Tudja, hogy, ennek az ügynek 0 a főszereplője. Erzt, hogy jót cselekedett, hősiesen viselkedett. A leszálló utasok rámosolyognak. A felszállók viszont nem értik, miért ül olyan szálfaegyenesen, büszkén, az a zilált hajú öregasszony. B e n d e Ibolya A hős
