Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-03-07 / 10. szám
/ • »ft/ 9 u| ifjúság 7 'Jc4iUc/Uc^\ gondolatok ; PALÁGYt LAJOS: Atombombát vegyenek! Befordultam az 1237. Avenue sarkán, mert eszembe jutott, hogy Juli ángyomnak is illene valami ajándékot venni, mielőtt hazaindulnék az Államokból. Hadd örüljön a vénleány. Juli ángyomat egyébként is végtelenül szeretem. Vele szoktam megvitatni a po litika és a divat, a nemzetközi élet és az időjárás változásait. Főleg az utóbbit, mert Juli ángyomat köszvény kínozza, és ezért leginkább az időjárás változásai vannak rá nagy hatással. Éppen erősen koncentráltam, mit vegyek, hogy a valutámból is teljék, és Juli ángyomnak is tessék, amikor az egyik ösztövér felhőkarcoló tövében egy középkorú férfi állta utamat. — Halló, Mister — mondta, miközben erős whiskyvel dúsított dohányszag csapott az arcomba. — Helo (magyarul halló) — mondtam, mert háromheti ottlétem alatt megtanultam, hogy ez itt a jó neveléshez tartozik, mint mifelénk az ad- jonisten. Egy szempillantás alatt átcikázott az agyamon a New York-i gengszterekről hallott összes rémmese. Az én emberem azonban barátságosabbnak látszott, bár ki tudja. Bizalmasan magához húzott, és közölte'velem, hogy: — Mister, lenne ötven kiló plutóniumom, jutányos áron, alkalmi vétel... — Micsodája? — szakítottam félbe, mert hézagos angol nyelvtudásommal hirtelen nem fogtam fel, mit is akar rám sózni. — Plutónium — ismételte meg hangosan, és óvatosan körültekintett. — Különösen alkalmas atombomba készítésére és atomreaktorba. — De bocsásson meg, Mister izé, nekem semmi szükséges plutóniumra vagy atombombára — hebegtem a meglepetéstől. Atomreaktorom nincs, s ha jól emlékszem, nagyapámnak sem volt. Egyszerű csehszlovák turista vagyok, érti, csekoszlovakaj, Európa. Valami világosság gyúlhatott az agyában, mert a fejére ütött, és szinte felvillanyozódva így szólt; — Olrájt (mifelénk úgy mondják, hogy all right). Csekoszlovakaj. Hát ez nagyszerű. Uram, ötven kiló plutóniummal megdöntheti a szocializmust... — De nekem eszem ágában sincs megdönteni a szocializmust — hárítottam el a célzást, gondolván magamban. ha rajtam múlna, mást döntenék meg. — Az se baj — erösködött rendületlenül. — Akkor is jó üzletet csinálhat vele. Felkínálhatja valamelyik hadat viselő országnak. Megmagyaráztam neki, hogy én sem- melyik hadat viselő országgal sem vagyok közeli kapcsolatban, máskülönben pedig jóformán annyi pénzem sincs, hogy Juli ángyomnak ajándékot vegyek. Ez használt, de láttam rajta, hogy lehetetlen, mulya pasasnak tart. Azóta viszont már én is rájöttem, hogy mafla vagyok. Sőt, alávaló gazember. Mert mi lesz akkor, ha ez a plutónium gonosz kezekbe kerül? Elvégre öt kiló is előg belőle egy akkora atombombához, amilyennel huszonhat évvel ezelőtt Hirosimát elpusztították. Megmenthettem volna az emberiséget az újabb katasztrófától. Igaz, hogy az amerikai atomerőbizott- ság különböző intézményedből ennél lényegesen több plutóniumot loptak el, és így nem biztos, hogy rajtam múlott az emberiség jövője. Ennek ellenére arra kérek minden békeszerető embert, ha az Egyesült Államokba visz az útja, é9 módját ejtheti, vegyen egy kis plutóglumot. az sem baj, ha öt dekával több, vagy akár kész atombombát, mert fogadni mernék, hogy a korlátlan lehetőségek hazájában rövidesen az is megjelenik a feketepiacon. Gondoljon arra, hogy gyengíti az imperializmus haderejét, és erősiti a világbékét. Az Egyesült Államok hírhedt rendőrsége viszont egyelőre nem tudja, vagy nem akarja elökeríteni a plutó- niumtolvajokat. igaz, mással van elfoglalva. Ártatlan emberekről kell vádiratot szövegez- nie... Bemutatjuk a SZISZ KB együttesét A fényképésszel együtt Nové Mesto nad Váhom-ba utaztunk, mert akivel beszélgetni akartam, 1971 októberéig ott lakott a szüleinél. Csöngetésünkre fekete göndör hajú lány nyitott ajtót. Nadrágban, tarka blúzban, szemén vastag, fekete keretes szemüveg. Meglepődtem — azt hittem, kikent-kifent, az utolsó divat szerint öltözött lányt találok majd. — Jöjjenek csak beljebb — mondta nagyon kedvesen a 21 esztendős Helenka Vrtíchová, az 1970-es detvai Arany Rózsa győztese. Nagyon barátságos szobába vezetett bennünket; a falak teleragasztva színészek, énekesek és énekesnők képével. — Fényképet készítenénk rólad — mondtam eléggé bátortalanul — nem akarnál átöltözni és egy kissé megfésülködni? Nemet intett —, miközben a homlokába hullott hajtincset csavargatta az ujja köré. — A képen is olyan akarok lenni, amilyen vagyok: egyszerű, természetes. így lesz jó... nem nagyon szeretek fényképezkedni... okvetlenül szükséges? — kérdezte végül. Túlestünk ezen is, Helenka felengedett és végre beszélni kezdett magáról. A szülei azt akarták, hogy orvos legyen — a mamája is az — de ő mindig az újságírói pályáról álmodozott. Otthon gyakran rendeztek házi hangversenyt, a papa hegedült, a nővére csellózott, az öccse szájharmonikázott Helenka szükség szerint vagy hegedült vagy zongorázott, az édesanyja pedig énekelt, Szí vesen gondol vissza a családi koncertekre. Elég sokáig hegedült, de abbahagyta — mert nem szereti, ha bármire is kényszerítik. Most időnként megint előveszi a hegedűjét — de csak ha a kedve tartja. Az apja már nyugdíjas, de azért még mindig eljár zongorákat hangolni — mellesleg ő a legszigorúbb bírálója, gyakran össze is szólalkoznak egy-egy dal miatt. 15 éves korában kezdett dalolgatni, de csak úgy a maga kedvére, később az internátusbán, Modrán, a barátnőinek Tulajdonképpen ők beszélték rá, hogy az amatőr énekesek fesztiváljára — a detvai Arany Rózsára jelentkezzen. — Hét elmentem, de otthon nem szóltam semmit, mert amúgy is eleget ugrattak, néha még meg is ríkattak. HELENA VRTlCHOVÁ Talán még meg kell említenünk, hogy az 1970-es fesztiválon a saját szerzeményével lé pett fel, amelynek cseh szövegét is maga írta. — Hogy miért írtam cseh szöveget? — Útban a pályázat színhelye felé többnyire cseh fiú és leány volt az útitársam. Ez valahogyan megihletett, és így született ez a szerzemény. — Ez volt az első versenyed, első fellépésed a nyilvánosság előtt és egyben az első sikered is. Hogyan élted át mindezt? — Lámpalázam nem volt. A biológiatanáromtól jobban féltem. Megejtették a sorsolást: első lettem. Egy cseppet sem zavart, sőt örültem neki. De amikor kihirdették a győzelmemet — biztosra vettem, hogy tévedés van a dologban. Sokáig tartott, amíg meggyőztek az ellenkezőjéről. Természetesen otthon is velem örültek. És már mutatja is a nagy dobozt, amelyben az értékes díjat — az Arany Rózsát tartja. Hogyan állsz a mozgáskultúrával? — Nagyon szeretek táncolni, bár ennek ellenére sem szeretek úgynevezett táncmulatságokra járni. Bizonyára jól táncol, mert fellépése után a kritika egyöntetűen megjegyezte, hogy nagyon nyugodtan és magabiztosan mozog a színpadon — egyszóval a mozgás terén is kiváló tehetség. Orvosnak kellett volna lennie, — ő viszont az újságírásról álmodozott — és végül olyan pályát választott, amely természetének a legjobban megfelel; óvónő lett. Helenka az énekesnők közül Hana Zagoro- vát, a férfiak közűi pedig Waldemar Matuškát kedveli különösen. Egyformán szereti a táncdalokat meg a népdalokat is. — Kedvenc időtöltésem, hogy „svabachhal“ írok, meg Micky Mausokat rajzolgatok.- A gyerekeket egyszerűen imádom, de egy kissé az édességeket is szeretem (ám ez nem látszik meg rajta). Kissé fiús típus: közvetlen, vidám, nadrágban érzi magát a legjobban, játékos természetű. Mikor kisebb volt, szeretett a fiúkkal „focizni“ jól főz, és ha zavarban van, a homlo kába hulló hajtinccsel játszik. Őszintén meg- vallja, hogy lustálkodni is szeret. — Mi történt azóta, hogy győztél az 1970-es Arany Rózsán? — 1971-ben az Arany Rózsa szerzői pályázatán vettem részt, és saját dalomért, amelyet E. Kliment szövegére komnonáltam, nekem ítélték a nézők díját. Jihlaván a fiatal tehetségek országos versenyén II. díjat nyertem. De talán a legfontosabb számomra az a szerződés, amelyet a SZISZ KB Fórum nevű együttesével kötöttem. Tehát 1971-ben Prágába költöztem. Egy sor új dalt énekeltem lemezre, és tavaly év végén Szlovákiában turnéztam. Helenka a modern énekesnő típusa. Tehetségét még azzal is tetőzi, hogy maga is komponál, sőt szövegeket is ír. Szerénysége dicséretre méltó, de mi biztosak vagyunk benne, hogy még nagy jövő áll előtte Elena Girethová Vlado Tüpta felvétele JIŔI ŠTEDR0Ň A SZISZ KB Fórum együttesében az énekesek közt Jifí Štédroň a rangidős. Hangját már legalább hat-hét éve ismerjük a rádióból, televízióból, hanglemezekről. Eleinte valóban csak kedvtelésből énekelt. Inkább a színi pálya vonzotta. Beiratkozott a brnói Janáček Művészeti Akadémia színi karára, de már tanulmányai alatt is gyakran fellépett Gustav Brom zenekarával és más együttesekkel. Annyira megkedvelte közben az éneklést, hogy tanulmányai befejezése után nem akart megválni egyik kedvtelésétől sem, ezért elhatározta, hogy zenés színházhoz szerződik. Kapóra jött a Večerní Brno ajánlata. Mielőtt azonban álmait valóra válthatta volna, bevonult tényleges katonai szolgálatra. Időközben annyira megváltozott a Večerní Brno művészi stílusa, hogy kénytelen volt megválni a színháztól. Ismét Gustav Brom zenekarához vezetett az útja és a rádiózenekarok felkapott szólistája lett. 1968-ban elvitathatatlan sikerei ellenére is megvált Brnótól és a prágai Apollo színházhoz szerződött. Az Apollóban azonban — egy bemutató kivételével — nem érvényesíthette képességeit. Ráadásul röviddel jövetele után a színház felbomlott. Štédroň ekkor azonban már bejutott énekes volt. Sűrűn szerepelt a rádióban, Václav Záhradník és Karel Vlach zenekarával. Egymásután jelentek meg lemezei. Legutóbb — egész a SZISZ KB Fórum együttesével kötött szerződéséig — Viktor Sodomával, Helena Blehárovával és Václav Záhradník zenekarával egy nagyszerű show műsorral járta az országot. Jifí Štédroň eddig kiadott lemezei: Nespím, Neklidné srdce, Od tebe dál, Už jdou vozy s bílou slamou, Tak snadno, Radostí opilfj, Poutníče p f istí, Bíltj psaní, Píseň mudrcä, Dnes ráno, Markéta, Marianne, Nejsem kouzelník, Grand Prix, Belinda, Liny pán, Budu žít, Bludnej kämen, Andrea, Hotel dobrá vyhlídka, Dík za červenou, Tvár lásky arra engednek következtetni, hogy személyesen a Fórum együttes egyik oszlopos tagját tisztelhetjük. iná) Jana Matysová Májusban lesz húsz éves. Erre szokták mondani; olyan fiatal, hogy egyenesen botrányos. Ennek ellenére a tavalyi Bratislavai Lírán Bohuslav Sedláéek és Vlastimil Pantüéek Dálka mlcenlivá című számával a döntőbe került. „Szép teljesítmény egy szép kislánytól“ — mondták azok, akik fukarkodnak a szóval. Jana Matysová az újoncok közt is a legújoncabb a szakmában. De meg kell hagyni, hogy immár „öreg harcosként“ mozog a színpadon, a mikrofon előtt. Aki nem tudja, hogy alig egy éve énekel, esküdni merne rá. hogy tapasztalt üöadóművésznővel van dolga. A kezdők megszokott zavarát még nem sikerült teljesen leküz- denie, és pirulva meséli, hogy Ná- chod környékén, Rešetova Lhotán született. Édesapja a skaiicai zeneiskola igazgatója volt, és hamar befogta. Négyéves korától énekelt, nyolcéves korától zongorázni tanult, majd tizennégy éves korától már komoly énekórákat vett. Egy életre eljegyezte magát a zenével. Ahogy nem szűnt meg énekelni a tizenegyéves iskolán, úgy folytatta amatőr együttesekkel azután, hogy egy gyár bérelszámolójában alkalmazásba lépett. Hatvankilencben és hetvenben megnyerte Náchodban a kezdő énekesek járási és kerületi versenyét. Ugyanakkor győzött a hro- novi fesztiválon. Talán a szerencsés véletlennek köszönheti, hogy győztes számát magnószalagra vette, és fivére unszolására elküldte a brnói rádióba, ahol megtetszett a dal. és 1970 decemberében már rádiófelvételeket készítettek vele. Sőt, azon-nyom- ban előnyös szerződést ajánlottak neki. Ekkor eldőlt a sorsa. Februárban megvált a munkahelyétől, hogy minden idejét az éneklésnek szentelje. Sűrűn szerepelt a Brnenské kolo című rádióműsorban, és a Supraphon hanglemezgyártó vállalattal is szerződést kötött. Közben csiszolgatta tudását, szívósan kereste az alkatának legjobban megfelelő stílust. Aztán jött az ajánlat a SZISZ Központi Bizottságáról, és jana a Fórum együttes tagja lett. Janának bizonyára van elég tehetsége és kitartása ahhoz, hogy a hozzáfűzött reményeket és saját reményeit valóra váltsa. Erről egyébként magunk is egyre gyakrabban meggyőződhettünk. (ngy) %
