Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-02-29 / 9. szám
x 8 ifjúság •••• neves • b ■nyomozok mesélikßI Az ügyes kezű autótolvaj Košice ma olyan katlan — meséli Emil Gá boriik nyomozóhadnagy —, amelyben sokféle emberi szenvedély, törekvés, fő, keveredik. A Kelet-szlovákiai Vasmű gyáróriása nemcsak dolgos, szorgalmas embereket csábít ide, de kalandvágyó, gyors gazdagodástremélö egyéneket is, a- kik a gyorsan növekvő város „dzsungelében“ törvényellenes módon próbálnak meggazdagodni. A hatalmas ipari központba naponta harmincezer ember érkezik vidékről, hogy elvégezze a napi munkáját. Ez nem csupán a közlekedés számára okoz nagy gondot, de a közbiztonsági szervek munkáját is megnehezíti. A nagy tömegben könnyen elkeverednek az ingyenélők és a tőlük is rosszabb bűnözők, az igazságszolgáltatás elől menekülők, tolvajok és tolvajocskák, tartásdijat nem fizetők, hamiskártyások és kalandorok. Nem csoda, ha éppen itt ütötték fel táborhelyüket a nagystílű autótolvajok is. Mivel minden törvényszegésnek megvan az oka, itt rögtön kettős ok is akadt. Az első okot a nagyváros káosza nyújtotta, a másikat pedig a motorosok nagy gondja: az alkatrészhiány. Mire az olyan autó, amelyen azért nem lehet közlekedni, mert hiányzik a megjavításához valamilyen alkatrész? A tulajdonos dühösen járja az üzleteket, kiabál az elárusítókra vagy hajlandó bármennyit fizetni, ha akad valami a pult alatt. Egyszóval, ilyen helyzetben virágzik a feketézés. A kocsitulajdonos hajlandó a hiányzó alkatrész árának a dupláját, sőt a tripláját is megadni, csak hogy Ismét volán mögé ülhessen. Ez viszont kitűnő alkalmat nyújt a szélhámosoknak és tolvajoknak. Az alkatrészhiány következtében a tolvajok is specializálódtak. Megjelentek a tolva) szerelők, akik szakszerűen kinyitják a kocsit, pár pillanat alatt leszerelik a szükséges alkatrészt, és már tovább is állnak. Kezdetben az ilyen esetek meglehetősen ritkák voltak. Az elmúlt évben azonban már szervezetit bandára bukkant a rendőrség. Az első eset 1989. Június 18-án történt — meséli Gáboröík hadnagy — amikor a Smeral utcai parkolóhelyről eltűnt egy „embécska“. Igaz, hogy néhány nap múlva megtalálták egy félreeső erdei úton, de milyen állapotban! Kiszerelték az egész motort, leszedték a kerekeit, a kocsit díszítő elemeket, a hűtőt, dinamót, akkumulátort, lámpákat, fűtőberendezést, a műszerfalat és az üléseket — egyszóval csak a karosszériát hagyták meg. Az erdőben megtaláltuk egy másik kocsi nyomát, amelyen a gazdag zsákmányt elszállították. Az erdész és a favágók senkit se láttak, de bizonyos, hogy ketten lehettek. Augusztus 12-én eltűnt a másik „embécska“, ugyancsak a Smeral utcáról. Ennek is ugyanaz lett a sorsa, mint az előzőnek. Motor és alkatrészek nélkül találták meg az erdőben, A munkamódszerek arra vallottak, hogy ismét az a két „szaki“ végezte el a „munkát“. Ezután majdnem egy évre elhallgattak. Majd minden kezdődött elölről. Méghozzá teljes tempóban. A legforgalmasabb utcából, az áruház elől elloptak egy Oktáviát. A maradványait megtalálták az erdőben. Rög tön tudtuk, hogy a régi Jómadarak a tettesek. . Nehéz lenne az egész Hsát felsorolni. Egymás után tűntek el a kocsik. És mindig csak Skodák vagy „embécskák“. Wartburg és Fiat csupán egyetlenegy. Október 17-én például egy újdonsült Banská Bystrica-i motoros a főtéren parkolta le vadonatúj autóját és amikor fél óra múlva visszatért, a kocsi sehol. Kétség- besetten rohant a rendőrségre. Késő este a kocsit meg is találtuk egy közeli erdőben. De milyen állapotban? Másnap a kocsitulajdonos azon a teherautón tért haza, amely kocsija karosszériáját szállította. Az esetek egyre szaporodtak, és mi egyetlen áruló nyomra vagy szemtanúra sem bukkantunk. Pedig a kocsikat fényes nappal, a legforgalmasabb utcákból lopták el. És éppen ezért nem tűnt fel senkinek. A nagy forgalomban a tettesek minden feltűnés nélkül közelítették meg a kiszemelt kocsikat, néhány mozdulattal kinyitották, és fél percen belül el is hajtottak. Ki figyel fel az ilyen tolvajokra, amikor az utcákon a kocsik ezrei állnak? De hát mi volt az, amit biztosra vehettünk? Először is azt, hogy a banda seftel az alkatrészekkel, vagyis az alkatrészeket eladják, vagy maguk szerelik be más kocsikba. A munka stílusa arra vallott, hogy ü-; gyes szakemberekkel állunk szemben, akik minden bizonnyal autószerelők. Bizonyos, hogy Košicén vagy a közvetlen környékén dolgoznak, és ellenőrzéstől tartva nem merészkedtek hosszabb útra. Ml következett mindezekből? Le kellett ellenőriznünk az autószerelők személyi adatait, hogy nincs-e köztük olyan, akivel a múltban hasonló ügyből kifolyólag már találkoztunk. Körül kellett néznünk az autószerelő műhelyekben, különösen azokban a kisebbekben, ahol kisebb az ellenőrzés. És természetesen nyomoznunk kellett az eltűnt motoralkatrészek után, annál is inkább, mivel mindegyiknek megvolt a gyártási száma Csakhamar reménykeltő nyomokra bukkantunk, de azok nem mozdítot ták előre az ügy lezárását. Egyszer azonban egy látszólag jelentéktelen esetre lettünk figyelmesek: Az utak ellenőrzése során megállítottunk egy hatszázas Fiatot, amelynek rosszul világított a Jobb reflektora. A kocsivezető megígérte, hogy rendbe hozatja, közben azonban megjegyezte, hogy egy nemrég történt karambol után mindkét reflektorát egyik ismerősétől vásárolta, de úgy látszik, alaposan rászedték, mert már maga is rájött, hogy a lámpák üvege nem olasz gyártmányú. Az ellenőrzést végző fiatal rendőrök tovább engedték a bosszankodó tulajdonost, de feljegyezték a kocsi számát, és jelentést tettek a bűnügyi osztályon. A kocsi tulajdonosa köztiszteletben álló személy volt — lopással nevetséges lett volna meggyanúsítanunk. Az ügyet azonban ki kellett vizsgálnunk, mivel bizonyos összefüggést fedeztünk fel egy másik Fiat kocsival, amely nemrég tűnt el. Csakhamar kiderítettük, hogy a régi tulajdonos összetörte az egyik reflektor eredeti olasz üvegét, és azt hazai gyártmánnyal helyettesítette. A tulajdonos, amikor megmutattuk neki az ellenőrzött kocsi reflektorát, meglepetten tapasztalta, hogy azt az ő kocsijáról szerelték át. Végre nyomon voltunk! A kocsi tulajdonosa megnevezte azt a barátját, akitől a lámpát szerezte, az viszont megadta annak az autószerelő műhelynek a címét, ahol a reflektorokat vásárolta. A műhelyt figyelni kezdtük és csakhamar feltűnt két alkalmazott, akik jó megjelenésű vagányok voltak. A 27 é- ves Mandik Gyula szerelő szívesen szerzett reflektort, hiszen csak szólt a nálánál két évvel fiatalabb Kovács Jánosnak és már indultak is. A két szerelő kapcsolatban állott két košicei autóvezetővel, a tizennyolc éves Pavel Nikiiéi és a 21 é- ves Bohuš Petelíkkel, akik az „árut“ beszerezték. Igen, ez a két „srác“ minden alkatrészt előteremtett, ha kellett, a- kár egész motort is szereztek. Múlt év Januárjában lecsaptunk rájuk. E- legendő bizonyítékkal rendelkeztünk. A két szerelőnél két komplett motort és rengeteg lopott pótalkatrészt találtunk. Velük együtt került horogra a tizennyolc éves Niki is, aki komoly meglepetést okozott számunkra. Ez a fiatalember volt u- gyanis a banda feje. Mindig párosán dolgoztak, és minden esetben Niki volt a vezető. Saját kocsijukon érkeztek a kiszemelt kocsi mellé és ott leparkoltak. Niki nyomban működésbe lépett. Tizenkét másodperc alatt kinyitotta a kocsit, és másik két másodperc alatt már el Is indította. Közben a barátja „falazott“. Nem akartunk hinni a szemünknek, pedig Niki nekünk is bemutatta „művészetét“. 12 másodperc alatt felnyitotta a kulcsra zárt kocsit, és a volán mögé ült. Tekintettel arra, hogy még fiatalkorú volt, négy évet kapott. Kovács hármat, Mandik pedig két évet ül, Petelík időközben külföldre szökött. Természetesen a kárt Is meg kell téríteniök... Becsületes ember F rank Butler tisztában volt vele, hogy nem könnyű drámaírónak lenni. De amiótá csak az eszét tudta, az szeretett volna lenni. Noha már elmúlt negyven- három éves, még mindig élénken emlékezett a pályaválasztási tanácsadóban folytatott beszélgetésre. — Nos, Butler, mit szeretnél tanulni? — kérdezte tőle a pszichológus. — Drámaíró leszek, uram. — Drámaíró? Te sült bolond vagy, édes fiam. Nézd, gyermekem, nem vagy buta, elég ]ó eredményt értél el az iskolában, miért nem választasz valami biztos szakmát magadnak? Legyél könyvelő, állami tisztviselő. Butler azonban hajthatatlan volt. Egy egész sor sikertelen próbálkozás után tizennyolcadik születésnapjára megírt egy bűnügyi drámát. Talált egy kiadót is, amelyik elfogadta. A könyv megjelenésének tiszteletére rendezett fogadáson megjelent volt tanítója ts. — Gratulálok, fiam! — mondta neki. — Mondd, miért nem adod el? Biztos vagyok benne, hogy sokkal rosszabb darabokat is műsorukra tűznek a londoni színházak. — Holnap el ts küldök egy tiszteletpéldányt belőle str Jonathan Williamsnek. Str J. Williams azonban éppen rossz kedvében volt, amikor megkapta a kéziratot, és azt válaszolta a szerzőnek, But- lernek, hogy életében ilyen sok képtelenséget nem látott egy helyen leírva. Amikor Butler visszakapta a drámát a kegyetlen kritikával, mérgesen szétszaggatta, és a tűzbe dobta. Nem sokkal azu tán be kellett vonulnia, és a távol-keleti harcmezőkre vitték. Egy sort nem írhatott. Azaz írni írt, de nem volt szerencséje a színdarabokkal. Valamennyi kéziratát a következő levél kíséretében kapta vissza: „Érdeklődéssel olvastuk kéziratát, sajnálattal kell azonban közölnünk, hogy...’ Leszerelése után azonban, amikor már-már arra gondolt, hogy örökre hátat fordít az írásnak, egy tévéállomástól biztató levelet kapott: — Szívesen fölhasználnánk színdarabját egy forgatókönyvünkhöz. Ha beleegyezését adja, 500 font sterlinget tisztelet- díjat küldünk a folyószámlájáz a levél fordulópontot A hozott életébe. Mintha II csak varázslat történt fi volna, a tévéállomások sorra megvásárolták kéziratait. S most, negyvenhárom éves korában azt is megérte, hogy egy londoni színház a műsorára tűzi egyik színdarabját. A színház bejárata fölött már piros és kék neonbetük hirdették: Következő előadásunk: Sir Williams bemutatja Önöknek Frank Butler drámáját, a Becsületes ember-t. A mű főalakja, a becsületes ember valójában a legkevésbé sem volt becsületes. McSporren- nek hívták, egy skóciai bank igazgatója volt. jóságosnak, becsületesnek tette magát, valójában azonban kegyetlen, rosszindulatú fickó volt, bántalmazta feleségét és gyermekeit. A harmadik felvonásban tragikus véget ér, egy rabló megöli, éppen akkor, amikor el akar sikkasztani egymillió font sterlinget, és megszökni a főpénztáros feleségével. —• Butler, ragyogó színdarab! — mondta sir Williams, és melegen megszorította a kezét. — A jövőben állandóan együtt fogunk dolgozni. Miért nem ie- lentkezett már előbb is? — Magam sem tudom — válaszolta Butler, és megjegyezte, hogy saját maga szeretné kiválasztani a főszereplőt, és tanácsokat akar adni neki a fő alak megformálásában. — A rendezőnek követnie kell az utasításomat, különben visszaveszem a kéziratot — mondta. Hamarosan meg is találták a megfelelő szereplőt, és Butler gondosan megmagyarázta neki, hogyan kell mozognia, beszélnie. Egy napon, a darab már vagy másfél hónapja volt műsoron nagy sikerrel, értesítést kaptak, hogy egy bizonyos Alistair Mc- Sporren nevű skóciai bankigazgató beperelte sir Willíamsot, és Butiért. A tárgyaláson valamennyien elhűlve hallgatták áz ügyész szavait, aki ismertette, hogy a skóciai bankigazgató életének számos mozzanata megegyezik a darabbeli Mc- Sporrenével. Es amikor a felperes megjelent a bíróság előtt, mindenki tudta, hogy a színház elvesztette a pert. Hangja, megjelenése, gesztikuláctója teljesen azonos volt a darabbeliével. Sir Jonathan Williams vállon veregette a felperes ügyvédjét, és megkérdezte, nem lehetne-e simán kiegyezni a skóciai bank- igazgatóval. McSporren ötvenezer font sterling kártérítést kért. Frank Butlernek alig egy-két száz fontja volt, a többit sir fonatban Williams fizette kt. em sokkal később McN Sporren visszavonult, ötvenezer font sterlingjével Jamaica északi partjaira költözött. Frank Butler is hátat fordított az írásnak, eltűnt Londonból. De ha valaki kíváncsi rájuk, mindkettőjüket megtalálhatja Jamaicában. Az enyhe trópusi éjszakában, a fényűző szálloda teraszáról nézik a csillogó víztükröt, és többször ts elbeszélgetnek arról, hogy mi mindent hozhat egy banktisztviselő és egy drámaíró vállalkozása, ha alaposan előkészítik. Igaz, 25 évig kellett várni arra, hogy a Slngapore-ban állomásozó két fiatal katona tervei valóra váljanak. 0 „Gyönyörű természet": „Gyűljön lángra szivetekben az alkotás szikrája“ — írja követelményként egyik versében. Figyelmesen elolvasva írásait, úgy érezzük, hogy az ön szívében még nem gyűlt lángra az a bizonyos szikra. Néhány verséből vett példa talán meggyőzi állításunk helyességéről: / Mikor már a hattyúdal fog csengeni a füledbe, / Mikor már megöregszel és búcsúznod kell / stb. / Üt ját szerelem folytatja, mely szivet gyújt. / De megáll a pillanat: melyben megáll a meleg és hidegség / stb. Csak tanulásra biztathatjuk! ♦ • „Sasszem“: A versek logikai felépítésével, a gondolat költőibb megfogalmazásával még sokszor adós marad. Hiányoljuk a bátrabb, eredetibb látást is. Ogy valljon mindenről, a- hogy más nem válhat. Tanuljon! Ha ideje engedi, látogasson be szerkesztőségünkbe! ♦ % „Naplemente": Találkozások című írása elnagyolt, nehézkés. Hiányzik belőle a láttató erő. Témájában is régies, kalendárium ízű. A versek erőtlenek, nyersek! Tanulásra biztatjuk! ♦ 9 „Kety“: „... az ember saját magához vagy túl szigorú, vagy túl hízelgő“ — írja levelében, s arra kér bennünket, hogy értékeljük a verseit. A véleményünk: ön ebben az esetben feladta a szigorúságát. Tanácsunk: tanuljon, művelje magát, s időnként olvasson el egy- egy verset isi ♦ • N. E. Tomášov (Fél): írása szokványtéma, szokványeszközökkel feldolgozva. Irodalomnak mindenesetre kevés. Az írónak úgy kell megírnia témáit, hogy az olvasó igaznak, valósnak érezze azokat. Tanuljon! ♦ 9 Győry“: Verseiben tehetséget látunk. Egyelőre azonban a gondolatot még nem tudja költői erővel tolmácsolni! Tanuljon! Idővel Jelentkezzen újra! ra... 8. FIATALOS MEGGONDOLATLANSÁG Az ember harmonikus kapcsolata embertársaival a megelégedett élet legfőbb forrása. Ha az ember több emberrel áll ilyen vagy olyan viszonyban, akkor az egyik, sikertelen kapcsolatát ellensúlyozhatja egy másik, sikeres kapcsolattal. Ha például kevésbé emberies, kellemetlen a munkahelyén a helyzete, ha a munkatársaival képtelen jó viszonyt teremteni, akkor sok mindenért kárpótolhatja őt egy boldog, kiegyensúlyozott házasság. Igen fontos ezért, hogy a házastársak emberi tulajdonságai egymást kiegészítsék és kielégítsék. Egyedül a házasság az, ahol két ember kapcsolatában teljes összhang teremtődhet. Már említettük, hogy ez sok tényezőtől függ. Egyik ilyen tényező, hogy a házastársak egyénisége egymáshoz illő legyen. Az elmúlt számunkban már szóltunk róla, hogy milyen egyéniségek, emberi tulajdonságok vonzók, milyenek taszítják egymást. Most ezt a fejtegetésünket szándékozunk tovább folytatni. Érdekes, hogy a nagyon érzékeny férfiak, akik igen gyakran féltékenyek és gyanakvók, a pszichikailag szadista nőkhöz vonzódnak, akik „kifelé“ szeretik kínozni a férjüket, de valójában ugyanolyan érzékenyek és sértő- dékenyek, mint a férjük. A féltékenykedés és gyanúsít- gatás ugyanis ellenállást, ellenkezést vált ki a másikban, és a vita sorén az „erősebb“ egyéniség kerekedik felül. Az érdekesség kedvéért felsorolunk néhány embertípust, és röviden elmondjuk, hogy a viselkedésük milyen vissz hangot vált ki az emberek körében, a házastársukban. A parancsoló, akaratát érvényesíteni tudó, uralkodó típus engedelmeskedést vált ki. A fokozott magabiztossággal rendelkező, önmagában bízó, büszke ember másokban ki sebbségi érzést ébreszt. A versengő, számító, mások iráni közömbös, hideg, önző ember a környezetében bizalmatlanságot támaszt. Az agresszivitás viszont ellenséges szembeszegülést szül. A szkeptikusan lázadó magatartása arra kényszeríti az embereket, hogy megkínozzák az ilyen önostorzó egyéneket. A túlságosan szerény, a folytonosan mentegetődzésre hajlamos, üres, meggondolatlan, minden önbizalmat nélkülöző egyén a legtöbb emberben arroganciát vált ki. A mások jóindulatától függő ember, aki sokat ad mások véleményére, az emberekben segítökészsé- get támaszt. A szívesen együttműködő, együtt dolgozó típus, aki arra törekszik, hogy mindenki szeresse, szimpátiát és gyöngédséget ébreszt. A barátságot, teljes megértést tanúsító, szívélyes ember szimpatikussá válik a megértést kereső egyének között és bizalmat támaszt mindazokban, akik önzetlenül, nagylelkűen fáradoznak a mások boldogságán. Láthatjuk tehát, hogy az emberi kapcsolatok „dzsungele“ nem is annyira áttekinthetetlen, mint amilyennek az első pillanatban tűnik. Eddig az egyes emberi típusokról beszéltünk. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mindenkit odasorolhatunk valamilyen embertípushoz. Vannak személyiségek, akikben keverednek a különböző, sokszor egymásnak ellentmondó emberi tulajdonságok. A fenti felsorolás csak szempontokat nyújt, eligazíthat az emberi kapcsolatok úgynevezett „dzsungelében", de semmi esetre sem szolgálhat receptül. Az orvosok, pszichológusok tanácsait saját élettapasztalatainkkal kell kiegészítenünk. Igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy a boldogtalan emberek a saját hibájukból boldogtalanok. Az élet nagy ajándék. Mindannyinnknak a tehetségünkhöz mérten hozzá kel) járulnunk a mások boldogságához is, sőt elsősorban ezen kell fáradoznunk, mert csakis így leszünk képesek a saját boldogságunk elérésére. (Folytatjuk)
