Új Ifjúság, 1971. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-28 / 52. szám

f

gysíBr beköszöntött hozzám egy Indián, Ascension, és azt kérdezte, kaphatna-e tőlem egy kutya- kölyköt. Volt belőlük öt, és háromtól szívesen megszabadultam volna.

— Egyet mindenesetre kaphat — mondtam neki —, nos, melyiket szeretné?

A kiskutyák közelünkben Játszottak anyjukkal a homokban.

— No lo hace, nekem teljesen mindegy — válaszolt Ascension. — Azt adja senor, amelyiket akarja.

Nyakon csíptem az egyik ördögfiókát és odaadtam Ascen- sionnak, aki mindjárt kedveskedni kezdett vele. Nem volt szándékomban sokat kérni a kölyökért, viszont az osztogatásnál az ember sohsera elég óvatos, és a cselekedetét legtöbbször félremagyarázzák. Ha a kutyust csak úgy odaadtam volna neki, egy félóra múlva bizonyosan ott termett volna a faluból valamennyi férfi meg legény, hogy nekik is ajándékozzak egy kölyköt. S akinek nem jutott volna, mert hiszen csupán hármon akartam túladni, megkérdezte volna, miért ajándékoztam a kölyköt éppen Jüannak, és nem Pedro- nak, miért Ellciónak és nem Anastaslonnak, miféle jó szolgálatot tett nekem Ellció, hogy nekiadtam a kiskutyát, és vajon emlékszera-e, hogy éppen tegnap hozott nekem Nasarlo fél főtt tököt... S ha már elkezdeném az ajándékozást a kutyakölykökkel, nem csodálkozhatnék, ha holnap beállítana hozzám egy ember és azt kívánná, hogy adjak neki egy kecskegidát vagy egy malacot. A tapasztalat arra oktat, hogy minden előttünk álló "ügyet, e- gyezséget előbb alaposan mérlegeljünk.

— Azt a kölyköt egy peso- sért adom — jelentettem As- censlonnak.

— Sok pénz az ilyen kicsi kutyáért — vélekedett az indián. — Hiszen jóformán még vakkantanl sem tud.

— Hát ha ezt maga drágáll- ]a, akkor megkaphatja emezt — és egy másikat fogtam a kezembe —, ennek csak 80 centavo az ára, négyszer húsz centavo.

Ez a kutyus éppen olyan jó volt, mint a másik, amelyikért egy pesost kértem.

— Vagy pedig — és most megint más kölyköt fogtam a kezembe — ezt vigye el, nyolc reálért adom. Nyolc real egy pesos.

— Csak nyolc real? — kérdezte csodálkozva az indián. — Igazán olcsó. Hogy adhatja 1- lyen olcsón ezt a szép kutyát.

— Csak a maga kedvéért tegzem ezt. Ascension, másoknak legalább 12 reált kellene érte fizetni.

Gondolkozott egy sort, aztán így szólt: — Inkább azt választanám, amelyiket egy pe- sosért adja. Igaz, hogy méregdrága, mlcho dlnero, de a legjobb kutya az összes közül. Nagyszerű állat lesz belőle, ni ír most látom.

Lehajolt, felvette a kiskutyát és köszöntött: Adlos senor — és menni akart.

— Olga, Ascension, hallja, hát mi lesz az egy pesosszal? Hiszen megmondtam már az e- löbb, hogy ennek a kutyának egy pesos az ára.

Az indián ártatlan képpel megállt: -- Pesos? Igen, az helyes, senor, egy pesos. Valóban mondta, hogy egy pesos.

— Nahát, ezt a pesost most kell fizetnie, különben nem viheti el a kiskutyát.

— Mondja, miféle szerzet maga tulajdonképpen? — kérdezte Ascension anélkül, hogy eleresztette volna a kutyát. — Keresztény vagy rossz pogány? Ért igazán nem hittem volna magáról. Hiszen látja, mennyire ragaszkodik hozzám ez a kutyái

Az állítás nem volt egészen Igaz; a kutya vonakodott, védekezett, vissza akart menni az anyjához.

— Senor, hát nem látja, mennyire szeretné ez a kutya nyalogatni az arcom, mennyire szeret és nem akar tőlem elmenni?

Kénytelen voltam egy fontos pontra terelni a beszédet, mert láttam, hogy szándékában áll összegabalyítani a dolog jogi oldalát, s 6 akar majd egy pesost tőlem azért, hogy a kutyust egyáltalán elviszi.

— Van magánál egy pesos? — kérdeztem.

, — Nincs, még csak a fia

sem.

— Akkor vissza kell adnia a kutyát és előbb hozzon egv pesost — mondtam és elvettem tőle az állatot.

Nem sértődött meg, egy ideig állva maradt és nézte, hogyan játszanak a kiskutyák, s közben beszélt Is, de egészen más dolgokról. Aztán sarkon fordult és elsietett.

Másnap korán reggel újra eljött.

— Ki főz magának frljolest? —- kérdezte.

— KI más, mint én magam.

— És ki végzi el a tortllast?

— Azt is egyedül szoktam.

Bizalmatlankodva csóválta a fejét, mert olyan jelenséggel találta szemben magát, ami számára tel,esen ismeretlen és érthetetlen volt. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy egy férfi egyedül főz, egyedül mos. Az Indiánoknál még a katonák is közelükben tartják az asszonyokat, s ha a katonaság továbbvonul, vele mennek az asszonyok is.

«■éhányszor véglgraért tefw kintetével. aztán azt

” * mondta: — Nincs valami jó színben, senor. Egy szem zsiradék sincs a bőre a- latt. Olyan, mint a beteges csirke. Azt hiszem, nincs ebben semmi jő. Tudja, hogy így nagyon könnyen meg is betegedhetne?

Várt, és látni lehetett, hogy gondolkodik, mily módon adhatná elő leghatásosabban mon- dókáját.

Végre megtalálta a megfelelő kifejezési módot.

— Igen, maga beteg, azt meghiszem. Az ember könnyen megbetegszik, ha egyedül él, mint maga. De az nem mehet így. És meg is mondom, ml hiányzik magának. Hiányzik valaki, aki rendes ételt főzne, kiöblögetné a ruháját. Ez hiányzik önnek, Amlgo.

— Egész könnyen ellátom mindezt egyedül ít — válaszoltam.

— Hát nem látja el, senor, nekem ilyet ne mondjon, utóvégre felnőtt ember vagyok... Ismeri Feliclannát, a lányomat?

— Nem.

— Az én Feliciannám 17 é- ves, erős, egészséges lány. Ráadásul nagyon szép lány, hetenként kétszer fürdik egy nagy kádban. Gyönyörű hosz- szú, erős haja van, naponta kétszer fésülködik, és sok Időt szentel neki.

— Ilyen lány Fellcíanna? Bueno, de miért beszél nekem róla? — Annyi időt sem h.s- gyott, hogy befejezzem a kérdésem.

— Az én Feliciannám tud főzni frijolest, és egyáltalán mindent jobban főz, mint a feleségem. Sokkal Jobban tud főzni. Számolni még nálam is jobban tud. Talán nem fogja elhinni, de szent igaz, hogy még a nevét is le tudja írni.

Igen, ennyi mindent tud Feli- clanna.

A kiskutyák a lábunknál játszottak. Ascension lehajolt és felvett közülük egyet, azt amelyiket már tegnap is az ölébe vette.

— Ez az a kis csábos, amelyiket tegnap el akart adni nekem egy pesosért?

— Igen, ez az. Egy pesos az ára, egy centavóval sem kevesebb. Bátor állat, kitűnően ligát.

• Azt meghiszem, erőteljes orra van és élesek, hegyesek a fogai. Nemsokára már a rablók után lehet ereszteni... Azt mondja, egy >'osos, egy centa- vőval sem kevesebb? De hát az drága, nagyon drága, senor.

— Nyugodtan itt hagyhatja, egyáltalán nincs szándékomban eladni — válaszoltam.

— Ami a lányomat, Felician- nát illeti — kezdte újra —, i- gazán kitűnő szakácsnő, arra meg mernék esküdni. És nem kívánna valami nagy fizetést. Megelégedne havi hat pesosszal. Jól főz, elvégez akármilyen munkát és nem csavarog. Természetesen három pesost már most kellene kapnom előlegbe, mert különben nem jönne el. Sok a kiadásom rá, ha most lefizet nekem, senor, három pesost, azonnal Ideküldöm a lányt. Szent igaz, minden munkában helyt áll.

— Nem — ellenkeztem —, nem adok magának három pesost. Feliclannát egyáltalán nem Ismerem, nem is tudom, akarna-e nálam dolgozni. De ha azt gondolja, hogy jő szakácsnő, hajlandó vagyok felvenni őt egy hőnapi próbaidőre. De előleget nem adok. Tíz nap múlva megkapja a neki járó két pesost, további tíz nap után újra kap kettőt. Sok dolga úgy sem lesz, mert napokon át kint vagyok az ültetvényeken.

— Számomra ez mind ismeretes, hiszen máskülönben nem is állhatna a lány munkába hat pesosért, hanem legalább hetet kellene kapjon... Hát senor, nem ad nekem két pesos előleget?

— Nem.

— Akkor legalább egyet, senor. Ahorá! Mlrel Azt talán elismeri, hogy nem nagy ösz- szeg és odaadhatja előlegbe. Felicianna rendesen tud mosni is. Egész jól ért mindenhez, a főzésnél még sok rántászsírt megtakarít. Néhány centavóért kiadós ételt főz. Az a lány. egy pesosért. Jól figyeljen, megfőz húsz comldast, húsz ebédet! És ön tudja, mit kér senor Por- ragas az ebédlőjében egyetlenegy ebédért? Nem tudja, de én tudom egész pontosan, Jacinto elárulta nekem. Nála egy e- béd ára 35 centavo. Annyi pénzért Felicianna megfőz több mint tizenkét ebédet.

Ezelőtt sohasem gondoltam szakácsnőre, de most a hosz- szú beszélgetés folyamán lassan megérett bennem a meggyőződés, hogy feltétlenül szükségem van rá. Megszabadít rengeteg felesleges munkától, többet foglalkozhatok más, fontosabb dolgokkal, a házimunka úgyis sok időt vesz igénybe. Végül azt mondtam:

— Rendben van, felveszem Fe- llciannát szakácsnőnek.

— Hiszen én tudtam, senor, hogy szüksége van szakácsnőre -— jegyezte meg Ascension megfontoltan. — És nem gondolja, hogy illő lenne most ad-i nekem legalább egy pesost bérelőleg fejében?

a ényegében igaza van,

§ gondoltam. Szolgálatba■■ vétel előtt Igazságos dolog előleget adni. Utővégre ez 8 szokás akkor is, amikor az ember szamarat vagy kecskét vásárol, miért ne tenne így, a- mikor egy lányt vesz fel munkába. A munkahely változtatásával kapcsolatban bizonyos költséget keletkeznek.

— Olga, Ascension — mondtam hát —, rendben van, adok magának egy pesos előleget. De ide kell küldenie Fellcian- nát, hogy már ma főzzön nekem ebédet.

— Azonnal ideküldöm — í- gérte Ascension olyan mozdulattal, mintha talán kétségbe vontam volna a becsületességét —, azonnal megmondom neki, hogy jöjjön ide, segítek neki becsomagolni egy-egy zsákba a ruháját meg a cipőit, csak, hogy gyorsabban jöjjön.

Hazamentem, hoztam egy pesost, nekíadtam és még egyszer megismételtem:

— Tehát küldje Fellciannát, mondja meg neki, hogy odahaza várom, addig nem megyek ki a földekre.

Ascension elvette a pesost, megköszönte; — Michas grades, senor. Bedugta a nadrágzsebébe, megfordult és pár lépést tett, aztán megállt, újra megfordult és jött visszafelé. Odament a játszadozó kutya- kölykökhöz, lehajolt, felvette azt, amelyet még az előbb kiválasztott.

— NIcsak, hiszen ez az a bátor kis állat, ugye senor?

— Hogyne — bizonyítottam rá. — Ez az a délceg legény, amely egyszer meghasítja majd a bőrt a banditákon.

— Kinéz belőle — nevetett.

— És mit szól, senor, menynyibe kerülhet ez a kis tacskó, hiszen egy kiló sincs.

— Amint már megmondtam, egy pesosért adom. Abból nem engedhetek le semmit.

— Az sok pénz ilyen csöppségért, nem tudom, hogy döntsék... Annyi pénz egy ilyen aprócska kutyáért..^ No de nem bánom, senor, megadom érte az egy pesost, bár nem hiszem, hogy megéri.

Hosszasan kotort a nadrágzsebében, míg végül kihalászta

— a pénzem.

— Szóval itt az egy pesos, senor, ezért a kölyökért, amit most megvettem magától, Adios senor!

ölébe vette a kutyát és elment.

a M ártam Feliclannát, de

1# nem Jött. A házuk leg* feljebb negyedóránylra volt az enyémtől, én meg már három órája vártam rá. Nem akartam addig elindulni a határba, mert közben megjöhetett volna, s akkor nem talál otthon. Végül is lementem a faluba. Amikor Ascension viskójához értem, megláttam öt, a- mlnt a kiskutyával játszott.

— Pase, senor, vetette felém félvállról, amikor megpillantott az ajtónál. Közelebb mentem, de úgy tűnt, nem tudta, miért jöttem.

— Idefigyeljen, Ascension — kezdtem el bevezetés nélkül. — Azt ígérte nekem, hogy a- zonnal küldi hozzám Fellclan-, nát.

— Hát igen, megígértem — vallotta be köntörfalazás nélkül —, és amit megígérek, azt mindig be Is tartom. Mindjárt küldtem a lányt.

— De még mindig nem Jött meg.

— Arról én nem tehetek, senor. Védekezett vállvonva. Rögtön küldtem magához, de nem ment, sőt, szemtelenül visszafeleselt; Te nekem ne parancsolgass! — ezt mondta. Mit tehettem? Hisz én mindjárt küldtem.

— Azt hiszem, hogy Fell- ctanna, a lánya nem akar hozzám jönni szakácsnőnek.

• — Ahogy mondom, azonnal küldtem. A megegyezés szerint; utóvégre talpig becsületes ember vagyok — .mondta a magáét.

— Rajtam az nem segít — válaszoltam.

— De senor, nem vezethetem oda, mint egy kecskegidát, utóvégre felnőtt lány.

— Hát jó, Ascension, de akkor vissza kell adnia a kutyát.

— A kutyát, senor? — kérdezte csodálkozva. Elfelejtette talán, hogy megvettem egy pesosért? Ez már most az én kutyám, hisz megvettem.

— Akkor viszont a pesost kell visszaadnia, amit előlegbe adtam.

— A pesost, amit előlegbe adott nekem Felicianna fizetésére?

— Igen, arról beszélek.

— De senor — mosolyodott el Ascension —, hiszen azt visszaadtam, amikor megvettem a kutyát. Hogyhogy, már nem tud róla?

— Annak az embernek Igaza .volt. Megvette tőlem a kutyát s közben visszaadta a pesost, amit előlegként adtam neki.

Ezt nem tagadhattam, hiszen a pesos valóban ott volt még a nadrágzsebemben.

(fcfrd.: P. J.)

FIATAIÉIEKNÍK-BIZAIMASAN

V.

KI NEVELJE A GYEREKEKET?

A boldog házasság egyik alappillére a kölcsönös munkamegosztás. Az otthon, a család gondjainak nemcsak a feleség vállát kellene nyomnia, mint ahogy ma már a pénzkereső sem csupán a férj. A feleség — legalábbis a feleségek döntő többsége — úgyszintén állásban van, nemegyszer felelősségteljes beosztásban. Tehát nem privilégium, nem kötelesség számára a második műszak, az, hogy mindent egyedül végezzen, még a gyerekek nevelését is. Szerencsére kihalófélben az a maradi nézet, hogy „én vagyok a pénzkereső, a családfő.“ Egyre több az olyan férj, aki nem tartja méltóságán alulinak a pelenkamosást, szönyegporolást, mosogatást, bevásárlást.

Tehát a gyerekek nevelése is közös feladat. Igaz, a- mlkor az anya megjön a kórházból a kis családtaggal, az apa azt hiszi, rá egyelőre nincs szükség, hisz társa úgyis otthon van szülési szabadságon, van ideje mindenre. Neki pedig „szegénynek“ pihennie kell, mert másnap munkába megy. Micsoda önzőségi Ha valakinek Igazán szüksége van a pihenésre, az épp az anya. Nem történik semmi tragédia, ha az apuka valamivel kevesebbet alszik; a fenti kifogás nem veszi le válláról a csecsemő körüli gondok reá eső részét. Ha a pici éjszaka többször felébred, sir, legjobb megegyezni, mikor ki kel fel hozzá. Amikor a férj a szolgálatos, nagyon sokat tehet társa zavartalan pihenéséért.

Az előző fejezeteket olvasva talán úgy tűnik, köny- nyebb vállalni a gyermeket a férfinak, mint a nőnek. Ez csupán látszat. A gyermekért mindketten egyformán felelősek, s nevelésben kölcsönösen kiegészítik egymást. A férj akkor tudhatja valójában boldognak

magát, ha gyermeke egész pici korától eleget tesz apai kötelességeinek. Hazatérve a munkából foglalkozik vele, amely a kikapcsolódás, pihenés egyik legjobb és legkellemesebb módja. Ekkor nyílik igazán alkalma válaszolni a végtelen mlért?-ekre, hallgatni a kedves csacsogást. Vagy gondoljunk azokra a meghitt esti percekre, amikor jó éjszakára mesét mondunk, amikor estéről estére el kell mesélni a Hófehérkét, s ha véletlenül megakadunk avagy másként mondjuk, a pici ágyból jön segítség vagy a szigorú figyelmeztetés: „Apu, nem úgy van!“ Ilyenkor jövünk csak rá, mi is a kikapcsolódás, az apai öröm.

A házastársak egymás megsegítése, gondjainak kölcsönös megkönnyítése hozza meg csupán mindkettőjüknek a kikapcsolódást, családi örömet. Az a családfő, aki nem talál időt a gyerekre, illetve csak akkor, a- mikor az rossz tát tett a tűzre, nemigen örvendhet majd közkedveltségnek családja körében. De ha foglalkozik vele, kölcsönösen megismerik egymást, rájön, gyermeke tisztelete akkor sem csökken iránta, ha megdorgálja is öt. Ha a gyerek tudja, mit szabad, s mit nem, hogy hol a határ, nem kételkedik a szülői döntés Igazságosságában, még akkor sem, ha ez a döntés testi fenyítésben nyilvánul meg. Az esetleges duzzogás hamar elmúlik, és szent a béke.

Tehát nem elegendő felnevelni a gyereket, hanem nevelni is kell öt — érzelmi tekintetben is. Ki kell benne alakítani a szülők iránti tiszteletet, megbecsülést és szeretetet. Ezt pedig nem csupán az anyagi ellátottság biztosításával érjük el. Nagyon tévednek a- zok 8 szülök, akik azt hiszik, hogy csokoládéval, játékkal, szebbnél szebb ruhákkal megvásárolhatják gyermekük szeretetét Foglalkozni kell vele a legzsengébb kortól, csak' így alakul ki szülő és gyermek között tiszteleten alapuló baráti kapcsolat.

Régebben a családban drákói szigor uralkodott, és ez nem kis szerepet játszott a családtagok közti viszony kialakulásában. A vasfegyelem csak látszólag kapcsolta össze a gyerekeket a szülőkkel, a valóságban azonban elidegenedtek tőlük. A modern család másképpen fest

— fiatal és idősebb barátok alkotják. A mai fiatal nem rettegve-tísztelve tekint szülőjére, hanem baráti-gyermeki tisztelettel. Sőt, talán még azt a kijelentést Is megkockáztathatnánk — bár ebben megoszlanak a vélemények, nagyon sokan elmarasztalják a fiatalokat —, hogy a gyermekek többsége manapság jobban tiszteli szüleit, mint hajdan, mert ezt a tiszteletet nem a félelem, hanem a barátság szülte.

Természetesen a fegyelmet és szigort ma sem szabad száműzni a családi nevelésből, mert ez biztosítja a rendezett életet, ahol nincs helye a zűrnek. A gyerekek tudni akarják — és örülnek, ha tudják, hányadán állnak, és épp ez a fegyelem az, amely mindig helyes irányba tereli őket. Azért természetesen nem kell zsarnokokká válnunk, ha rendet, fegyelmet akarunk tartani a családban. Az erős kéz nem zárja ki a barátságot.

Miként nyilvánul meg ez a fegyelemmegőrzés? A leggyakrabban úgy, hogy az apa elégedetlen az anya gyermekei iránt való viselkedésével. Az anyák általában vagy túl engedékenyek vagy túl sokat követelnek

— zsörtölődnek, szidják a gyerekeket, és elégedetlenek az apa nevelési módszereivel, esetleges szigorúságukkal. Akár az egyik szülő túl szigorú, akár a másik túl engedékeny, a mai gyerekek többsége megérti szüleit. Elnézik a családi mennydörgéseket, villámokat, mert ismerik a kiváltó okokat. Egyszerűen olyannak tartják a szülőket, amilyenek, és nem olyannak, amilyennek a- zok szeretnének tűnni az 6 szemükben. Felesleges és nagyon helytelen egymás szemére vetni nevelési módszereinket, mert ez nem tartozik a gyerekekre, még akkor sem, ha a család baráti kollektívaként él együtt, ugyancsak nem helyes őket minden egyes problémába beleavatni.

Még egy valamit nem szabad elfeledni: Nincs olyan öröklődött ösztön, amely szülők iránti szeretette, tiszteletre kényszerítené a gyerekeket. Ezt az érzést ki kell bennük alakítani. A gyerek tökéletes megfigyelő, olyan dolgokat is tudatosít, amire nem is számítunk. Ha a szülők egymást nem becsülik, tisztelik, hogy várhatják el gyermekeik tiszteletét? '