Új Ifjúság, 1971. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-07 / 49. szám

u A Grössling utca végén áll a: a nevezetes sarokház, me­ly 3t a munkanélküliek egymás k zött bizonyos megvetéssel ki pködönek hívnak. Kopottan, sj irkán, a régi választásoktól ol maradt letörölhetetlen tes­té {nyomokkal, poros, piszkos al lakaival olyan a többi házak ki zött, mint egy elhanyagolt m JStohagyerek. Körülötte sző­rös, gyűrött, fáradt arcok tö­megbe verődve, mint összete- ré t állatok, állnak és várnak egykedvűen és reménytelenül és egyre ritkuló munkalehető­sé ;ek egy-egy idetévedt sovány kciocára. Ha kinyílik az ajtó, és a kikiáltó egy fiatal bádo­gost keres, akkor jelentkezik az öreg szabó vagy suszter is, al 1 elszántságában hirtelen el­fe ejti az éveit meg a foglal- kc zását, csakhogy munkához, a ne il kenyérhez jusson. \ki komikusán hat a köpkö­dő sötét, dohos levegőjében, az a borbély. Komoly, borotvált, tiszta arccal várja a jelentke­ző cet, mint egy professzor, a- m.kor operációra készül. A pa- dc.i ott fénylenek a műszerei, az olló, a kés, a nyírógép, a fe skendező, a porcelán szép­pé .itartó, az ecset, a tlmsó, m :iden a maga helyén, a leg­nagyobb rendben. A jelentkező fö ösleges szóbeszéd nélkül a sz kre ül, fejét az ideiglenesen fe szerelt szürke kis párnára ha.tja, mely délben lekerül, és a oorbély ecsete máris működ­ni kezd. Ügyes, gyakorlott mi zdulatokkal, szinte élvezet­te szappanozza a durva, boros- tá' arcot; egy koronáért lesze­di a szőrét, meg is fésüli, és ha bajusza van történetesen, mi gnyírja és klpödrl. Nem, pa- na :zra Igazán nem lehet ok, a borbély akármilyen élelmes, de nem kicsinyes, olcsóbban is mi gcslnálja, ha valakinek tör­té; ete«en húsz fillérje hiány­zik a koronához. Sokszor cse­re zletbe is belemegy, a sza­bó vagy a suszter egy-egy folt­tal lekvittell a számlát. Van- na: olyanok is, akik tartoznak ne :i, de ezek az úgynevezett stf bll vendégek, akiket már é- ve : óta ismer, és ha, «i.Is tűn­ne.t egy-két hónapra, egy na- po 1 visszatérnek és kiegyenlí­tik számlájukat. \z üzlet aranybányának u- gy in nem mondható, mégis jó- mfdot, reggelit, ebédet, vacso- rá és rendes ünnepnapot blz- tofit számára, sőt arra is jut ld( je, hogy olajképeket fessen: toi nyos kastélyokat virágos ab- lal kai, pazar lépcsőkkel, bok- ro kai, fákkal, szomorúfűzzel, al; tta zuhogó, habzó, kékszínü pa akkal. fatártalan az emberek lele- mi nyessége, hogy valahogy fenntartsák magukat. Ezt a bo bély esete is bizonyltja, aki a köpködőben a munkanélkü­lié { szakállára rendezte be é- let it. Számításai beváltak, nem is volt nagy szüksége politikai éleslátásra: manapság a vak is lát'a, hogy a munkanélküliek se ege egyre nő. lozzám nagyon barátságos. Re télyes módon megtudta, hojy újságba Is írok, és ez ar­ra ösztönözte, hogy meghívjon Szabó Béla NAPLÖJEGYZET Bratislava, 1933 március magához és megmutassa a fest­ményeit. Kis albérleti szobában lakik, a szedett-vedett bútorok között egyetlen könyvet sem fedez­tem fel, a falak viszont tele vannak a képeivel, amelyeket szabad idejében fest. Így mond­ta nagyon szerényen és meg­hitten; „szabad idejében“, mert igazi foglalkozása a fodrászat, amit a köpködőben űz. Ezt a kifejezést, hogy „űz“, is tőié vettem át, mert bizalmasan megsúgta nekem, hogy a fod­rászmesterek már ágálnak el­lene, kellemetlenkednek neki. Irigykednek sovány keresetére, amelyre a munkanélküliek kö­zött tesz szert. Nekem mindehhez vajmi ke­vés megjegyeznivalóm volt. A képeit néztem, amelyeket szí­nes, olcsó levelezőlapokról má­solt. Csupa kastély, vár és áb­rándozó szerelmespár. A kas­tély és a vár falait többnyire rózsákkal telehlntett folyondá­rok futják be, és a napfényt ábrázoló émelyítő sárga fes­ték úgy burkolja be a fákat, virágokat, mint a serpenyőben az alvadt zsír a duzzadt má­jashurkát... A tisztára sepert kék égen a bárányfelhők mint­ha öröklakást béreltek volna. A képekre egyetlen rossz szót sem szólhattam, egyrészt a tapintat tiltotta, másrészt megérkezett a kiváló szakem­ber, az ungvári pincér, a bor­bély legjobb barátja, aki né­hanapján vevőt is felhajtott egy-egy képre. Többnyire fia­tal házasok voltak ezek az ál­dozatok, akik szegényes ágyuk fölé ,-egy Jj^lfíélyt .vagy ?zerel- mespart akásztot'tak. A pincért nagyon meglepte Jelenlétem. Ment is volna, mi­helyt meglátott, de barátja visszatartotta azzal, hogy fon­tos közölnivalója van. Be kell vallanom, nekem is kínos volt ez a találkozás. Kettőnk viszo­nya annyira elmérgesedett, hogy nem beszéltünk egymás­sal. Akkoriban a tömegszálló­ban ugyanis az éjjeli szek­rényről eltűnt egy könyvem, „A falu jegyzője“, és a lopás­sal őt gyanúsítottam. Persze a könyv sosem került elő, noha azzal fenyegetőztem, hogy fel­jelentést teszek a rendőrségen. Ilyen körülmények között érthető, hogy miközben a ké­peket néztem, az eltűnt könyv­re gondoltam. Egy özvegyasz- szonytól vettem kölcsön, aki valahányszor találkozunk, min­dig „A falu jegyző]é“-t követeli rajtam. A borbély hallgatáso­mat elragadtatásnak könyvelte el, nagy hévvel és buzgalom­mal előadást tartott nekem a vonalak és a színek összhang­járól... A pincér hallgatott, ke­serű, sértődött arccal ült, nyil­ván ő is az eltűnt könyvre gondolt. A borbély azóta nem vett 1- génybe, mint műbírálót, de ba­rátságos maradt hozzám. Néh.a előfordult, hogy hitelre is meg­borotvált, mint azokat a sta­bil, megbízható munkanélkülie­ket, akikről tudta, hogy állan­dóan visszatérnek a köpködő­be. Ebben kitűnő szimatja volt. Egy pillantás elég volt, hogy megállapítsa, melyik munka­nélküli tér vissza falujába vagy szülővárosába és melyik ma­rad itt a köpködő kitartó ven­dégének. Erős a gyanúm, hogy a pin­cér barátjával együtt rendőr­ségi besúgó volt. GyaniTmat az is megerősítette, hogy a fod­rászmesterek tiltakozása elle­nére nyugodtan borotvált to­vább, kitűnő összeköttetései ré­vén minden csütörtökön beju­tott a kórházba, ahol a bete­geket borotválta, sőt egyesek azt állították, hogy a halottak arcát is ö ápolja. Emlékszem, egy ízben a mun­kások a Szovjetunióról vitat­koztak. Az egyik egy naptárt tartott a kezében és fennhan­gon egy cikket olvasott fel ar­ról, hogyan élnek a munká­sok és a parasztok a Szovjet­unióban, ahol nincs munkanél­küliség. Amikor befejezte, az egyik ifjúmunkás megjegyezte, hogy a bátyja, aki asztalos, 1931-ben kiment a Szovjetunió­ba, s azonnal kapott munkát. Azóta már megnősült, már gyermeke is van, és gondtala­nul él. A pincér, a borbély barát­ja, erre közbeszólt, hogy ez szemenszedett hazugság, nem egyéb, mint kommunista propa­ganda. Minden valamirevaló kultúrember nagyon Jól tud­ja, hogy ott szörnyű terror a- latt élnek az emberek. Csak a kommunisták verik a dobot. Az Igazság az, hogy itt az ember legalább kap valami segélyt, de ott segélyt sem kap, mert sen­ki a világon nem törődik a munkanélkülivel. Heves vita támadt. Jellemző volt az is, hogy a pincér e- gyetlen ízben sem mondta ki azt a szót, hogy Szovjetunió, helyette mindig az „ott*^ szócs­kát használta. A munkások fel­háborodtak, egyszerre többen támadtak rá, valóságos hang­zavar támadt, végül egy fiatal lakatos jutott szóhoz. — Az Igaz — válaszolta —, hogy nem törődnek a munka- nélkülivel. Nem is törődhetnek, mert nincs. Én se nagyon tö­rődhettem a pénzzel, ha nincs. Ami pedig a segélyt illeti, hát azt kívánom magának, hogy él­jen belőle egy életen áf., — Maga egy naiv fiatalem­ber — replikázott a pincér, mi­közben az egyik kezében hen­ger alakúvá sodort „Színházi Elet“-tel hadonászott —, ne.m tudja, hogy ott mocsarak le- csapolására hajszolják az em­bereket, nyakig vízben vergőd­nek egész nap. Aki pedig nem hajlandó ezt az állati munkát vállalni, azt Szibériába depor­tálják. — Micsoda marhaságot fe­cseg — szólt közbe egy jól öltözött szabósegéd, aki né­hány perccel előbb érkezett. — Látni, hogy tudományát és jól- értesültségét a „Színházi Élet“- ből meríti. — Persze, majd a „Mun­kás“-! fogom olvasni. — Hát bizony okosabban tenné. Akkor azt is tudná, hogy éppen a Szovjetunióban törődnek legtöbbet a legfejlet­tebb technika bevezetésével, és rájönne, hogy a szocializmus országában a legfőbb érték az ember. — Látom — szólt cinikusan a pincér —, maga mindezt tud­ja, de éppúgy Jár a köpködő­be, mint én. Tovább maga sem jutott. — Tovább jutottam. Én hi­szem és remélem, hogy egy­szer nálunk Is megvalósul a szocializmus. Ezért harcolok. Egyszer nálunk is mindenki dolgozni fog, megdöntjük a ka­pitalizmust, és mindenkinek joga lesz a munkához, akár­csak a Szovjetunióban. — Megérdemelné, hogy át­adjam a rendőrségnek. — Ne fáradjon vele. Ezt én már a rendőrségen is meg­mondtam. — Addig, amíg átadja a rendőrségnek, tessék... — szó­lalt meg egy nagymarkú erős legény a hallgatók közül, és akkora pofont kent le a pin­cér borotvált pofájára, hogy visszhangzott tőle az egész köpködő. Ebben a pillanatban nagy zűrzavar és tülekedés tá­madt, a zajra a hivatalnok fel­tolta a kis ablakot és szemü­veges, pislogó arcát kíváncsian kidugta rajta. A nagy dulakodás közepette a „Színházi Élet“ gyűrötten és piszkosan hevert a taposó lá­bak alatt. A pincér kékre ver­ve tápászkodott fel. — Fogják meg... fogják meg... — ordította torkaszakad- tából valaki. A borbély sietett most ba rátja segítségére. — Csak ne olyan hangosan... — Te fogd be a szád — or­dította a jól öltözött szabó —, örülj, hogy nő a szakállunk. Ebben a pillanatban a dula­kodás újra kezdődött. A pin­cér újra ott hevert a ronggyá taposott „Színházi Élet“ mel­lett. Most már a borbély félt­ve őrzött munkaszerszámai Is szanaszét repültek, tükre dara­bokra zúzódott. A verekedés­nek egy ötletes munkanélküli fényképész vetett véget, aki gépével állandóan ott lebzselt a köpködőben, s ha alkalom a­dódott, lefényképezett »egy-egy vendéget. Az illető aztán, ha egy kis pénzhez jutott, kivál­totta a levelezőlap nagyságú fényképet. Most a verekedés közben hirtelen az egyik pád­ra ugrott és felvételt készített a dulakodókról. Amint a mag­néziumfény felvillant, abban a pillanatban a verekedés abba­maradt, mintha a rendőrség a- vatkozott volna közbe. Amikor az emberek rájöttek, hogy ml történt, nagyot nevet­tek. Mindenki rendelt egy ké­pet, hogy ennek a verekedés­nek az emlékét megőrizze. A pincérrel senki sem törődött tovább; összeszedte a „Szín­házt Élet“ maradványait és csöndesen elkotródott. A bor­bély azonban ott maradt, tö­rött tükrét siratta. A pofon szerzője most hozzálépett és tanácsként a következőket mondta neki. — Mondd meg a barátodnak, hogy ne rágalmazza többé a munkások előtt a Szovjetuniót, ne tegye, mert nekünk az nem mindegy... Azt is mondd meg neki, hogy na fenyegessen bennünket a rendőrséggel, mert még rosszabbul járhat, mint most. Ha valakinek félnie kell a rendőrségtől, akkor ő az... Ungvárról ide menekült ez a csirkefogó. Mindenki tudja ró­la, hogy sosem dolgozott. Fia­tal lányok tartották el. Nem­csak kihasználta, hanem meg is lopta őket. Jő lesz, ha ezt te sem felejted el... Jól vi­gyázz, nehogy az ö sorsára jusst A borbélyművész hallgatott, hosszú haja felborzolódott a nagy izgalomtól, és mintegy jelképévé vált a benne kavar­gó félelemmel vegyes zűrza­varnak. Egy szót sem mert szólni. Tudta, egyetlen szóval magára zúdíthatja a köpködő vendégelnek a haragját, és még arra is képesek lesznek, hogy szakállt növesztenek. 1971. X. 27. szombat Évtizedek múltán újra itt ál­lok a ház előtt, amelybe egy­kor a köpködő székelt. A ház körül szürkeség és némaság uralkodik. Aki nem ismerte a háború előtti Bratislavát, az sehol még a nyomát sem fe­dezi fel annak, hogy egykor a munkanélküliek lerongyoló dott tömege várt itt és leste a pillanatot, hogy munkához jus­son. Nekem azonban az a szür­keség, amely a ház rideg fa­lait már átitatta, és a porré­teg, amely a főbejárat zárt aj­tajára piszokként rárakódott, óhatatlanul eszembe Juttatja a régi időket, az egykori köpkö­dőt. Megjegyzem, sokkal jobban örültem volna annak, ha arról adhattam volna hírt, hogy a köpködő egykori helyisége ma agltáclós központ, és a pioní­rok zenével fogadják nagyszü- leiket, akik itt adják le szava­zatukat, itt, ahol egykor áll­tak, vártak és dühös megvetés­sel köpködtek. Valahol azon­ban szívük mélyén reméltek, és hittek a szocializmusban, a- mely örökre elűzi életükből a munkanélküliség és az éhség poklát. • „KÉK IBOLYA“: / A Ts kebleid közt, — / Találnám meg fejem helyét, / Ott ál­modnám át / Kettőnk örök szerelmét. / stb. olvashatjuk egyik versében. Ügy gondol­juk, hogy a fenti sorok a- lapján le kell beszélnünk a versírásról. A tanulást azon­ban továbbra is melegen a figyelmébe ajánljuk. • „VÉRVÖRÖS ROZSAK“: Tanulnia kell és rajzolni, rajzolni, rajzolni... Rajzaiból egyelőre hiányzik az egyéni íz. Stílusutánzatok csupán, ami gyakorlásnak ugyan megfelel, de se több, se ke­vesebb értékkel nem bír. Ta­nuljon, dolgozzon. Keresse kifejezési formáját... • „SZOMORÚ FIÚ“: írá­sa elnagyolt, elkapkodott Csak leír és nem ábrázol. Szereplői Is élettelen papír- figurák csupán. Egy-egy írás 'minden sorának, akár meg­történt eseményt, akár ki­talált dolgot mond el, igaz­nak kell hatnia, különben értékét és értelmét veszti. Tanuljon, művelje magát. • „SZERELEM“: Versei túlságosan súlytalanok. Ke­veset fog, s így természete­sen keveset is markol. Slá- gerlzek keverednek bennük magyarnóta-Izekkel. Tanul­jon, művelje magát. Ne fe­ledje, a költészet képes be­széd, s egv-egy versben a „világot“ újra kell terem­teni. • „KOMAROM“: Nem tu­dom, a múltkor említettük* e, hogy íráskészsége van. Témáiban szegényes fés így természetesen maga a vers is azzá válik]. Figyelmébe ajánlanánk Kassák, Nagy László, juhász Ferenc stb. költészetét. Figyelje vers­építkezésüket. Tanuljon. • H. Z. lENARTOVCE (Lénártfr.IvaJ: Egyetlen vers alapján nem mondhatunk véleményt. Küldjön többeti • „JAROSLAV“: Verseiben le kell tisztulnia. A nagy szavak még nem jelentenek nagy verset. Tanuljon! FM FdilEKNEK-BIZAiASAN IV. MEG EGYSZER A VARAKOZASROL A múlt számunkban csak megemlítettük a terhességgel já­ró kellemetlenségeket. A leggyakoribb ilyen kellemetlenség a eggell. Illetve a nap bármely szakaszában jelentkező rosz- sz Hét. Ez megnyilvánulhat általános rosszullét formájában, va :y hányinger, hányás kíséri, azt az érzést keltve, hogy gy rmorrontásről van szó. A reggeli rosszullét a terhesség m: sodik hónapjától jelentkezik, s a negyedik-ötödik hónap­ba 1 elmúlik. Ne feledjük el, hogy az állapotnak ez a tüne­te normális és nem általános, nem kíván különös gyógyke- ze ést. Sokszor elegendő a megelőzés. Mint tudjuk, a terhes nck kivánósak; azt az ételt, amelyre étvágyat kaptak, meg- ta, tja a gyomor, ellenben azt, amit meg kell enni, élőbb­ül )bb kidobja. Ilyen esetben a megelőzés alapja, hogy ke- rü.ni kell a nem kívánt ételeket. Ennek természetesen van egy nagyon nagy hátránya; a terhes nő étrendje egyoldalú­vá válik, és sok nélkülözhetetlen tápanyagtól és vitamintól fo.iztja meg önmagát és gyermekét. Ha a rosszullét nehezen el iselhető, ki kell kérni a szakorvos tanácsát, mert bizo­nyos gyógyszerekkel mérsékelni lehet ezt a nem kellemes ér ’ést. Egy valami azonban nagyon fontos: pontosan be kell ta tani az orvos utasításait, és csakis az általa rendelt gyógy- sz íreket szabad használni! Olykor a rosszullét lelki eredetű, s minél jobban bosz- sz inkodik miatta a fér], annál rosszabbul érzi magát az asz- sz my. A leghatásosabb gyógyszer ilyenkor a teljes nyuga- lo a, ezt pedig minden férjnek hatalmában áll megadni fe­le égének. Bármily problémája adódjék Is a kismamának, ezt ki lehet m «aöbölni, hisz a rendszeres szakorvosi felügyelet a terhes­ség előtti tanácsadókban a legapróbb részletekig kiterjed. Nemcsak vigyáznak a magzat és az anya egészségére, hanem részletesen felvilágosítják őt mindenről, amit ebben az álla­potban tudnia kell. Ettől eltekintve szólni kell néhány „ap- róság“-ról, amelyet esetleg a kedves nejünk a saját érdeké­ben — de csak gondolja, hogy a saját érdekében, a való­ságban a magzat kárára — bölcsen elhallgat előttünk. Az csak természetes, hogy a terhesség alatt — és később, a szoptatás alatt is — bármily szenvedélyes dohányos is a kismama, a cigarettáról le kell mondania. Ugyanez vonatko­zik a feketekávéra és az alkoholra. Ha fáradt, álmos, a ká­vénál sokkalta hatásosabb egy kis séta a friss levegőn, a- mely elengedhetetlen a bőséges oxigénellátás szempontjából is. Az alkohol romboló hatása mindenki előtt világos. Mérhe­tetlen károkat okoz a felnőtt ember szervezetében, el tudjuk hát képzelni, mit jelent a magzatra nézve. És még egyről nem szabad megfeledkezni — a gyógysze­rekről. Nálunk minden gyógyszert tökéletes kipróbálás, kí­sérletezés után hoznak forgalomba, tehát ha pontosan az orvos utasítása szerint használjuk őket, nem ártalmasak az egészségre. Am nemegy asszony úgy szedi az ideg-, fájda-' lomcslllapító és altató tablettákat, mintha cukorkát enne. Ezt a rossz szokását legszívesebben megőrizné a terhesség alatt is. Pedig Ilyenkor igen vigyázni kelll Igaz, nálunk nem következhet be hasonló tragédia, mint nyugaton a csodatab­lettának tekintett Contergan használata után. Torzszülött gyermekek ezrei viselik majd életük végéig anyjuk, illetve a haszonhajszoló gyógyszergyárosok felelőtlenségének követ­kezményeit. Attól függetlenül, hogy nálunk nem fenyeget 1- lyen veszély, csak azokat a gyógyszereket szabad használ­ni, amelyeket az orvos előír. Különösképp érvényes ez a fi­gyelmeztetés a terhesség első heteire, mert ekkor fejlődik ki a magzat idegrendszere. Nem minden nő szívleli meg a tanácsadóban hallottakat, s odahaza megfeledkezik az intő-óvó szavakról, s nyugodt szívvel vagy titokban rágyújt, sőt a szokásos napi kávéa­dagjáról sem tud lemondani, ha pedig este képtelen elalud­ni, következnek az altató tabletták. A férjnek e tekintetben tehát fontos szerep jut: szigorúan ellenőrizze, betartja-e ne­je az orvos utasításait. Amikor kávét akar inni, hívja őt sé­tálni, ha rá akar gyújtani, terelje el a figyelmét a cigaret­táról. Dohányos férjekl Igaz, nagy „áldozat“, de ha otthon lemondunk a füstölésről, társunknak Is ritkábban jut majd eszébe rágyújtani. Amint látjuk, a férj nagyon sokféleképpen kiveheti részét abból, hogy felesége állapota valóban az öröm forrása le­gyen, s pár hónap múlva egészséges, szép gyermeket fogad­hassanak. Sajnos, n^ mindéi terhesség jut el az utolsó stádiumig, a szülésig, olykor elvetéléssel végződik. Röviden szólunk er­ről is, mert ha időben hívjuk az orvost, a magzat a leg­több esetben megmenthető, és így elkerülhetünk egy keserű családi megrázkódtatást. Az első hónapokban valamilyen bal­eset vagy más túlzott megfeszítés következtében távozhat sí a magzat. Ha ez a terhesség utolsó három hónapjában kö­vetkezik be, nem elvetélésről, hanem koraszülésről beszé­lünk. Ekkor már az újszülött megfelelő körülmények között — ezt pedig a modern orvostudomány biztosítja — életben marad. A legnagyobb veszély a terhesség első négy hónapjában azokon a napokon fenyeget, amikor a menstruációnak egyéiv ként jelentkeznie kellene. Ilyenkor tanácsos az elővtgyáza- tos-ság, és kerülni kell a megterhelő munkát. Ezen termé­szetesen nem az apró-cseprő mindennapi házi teendőket ért­jük. Sok esetben az elvetélés oka ismeretlen. Az erre haj­lamos terhes nőnek fokozott figyelmet szentelnek a tanács­adóban, s ha szükséges, kórházi kezelésben részesítik. Ha odahaza mégis sor kerül rá, egyedül az Időben nyújtott or­vosi segítség mentheti meg a magzatot. Ezért ha a feleség arról panaszkodik, hogy vérzik, vagy furcsa fájdalmakat érez, a férj azonnal parancsolja öt ágyba és a terhességi igazol­ványon szereplő telenfonszámon rögtön hívja az orvost! (Folytatjuk]

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents