Új Ifjúság, 1971. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1971-11-30 / 48. szám
9 % 111 Shakespeaie dtámájáttal«^ kétrészes, ”:zéle3vásziui, szovjet filmváltozata Kei Idéző GRIGORIJ KOZINCFV JURI JARVET SíBe s^u Több ezer éves étrendi tanács szerint, amikor a Nap éppen hogy eltűnik a látöbatárról, az ember tisztálkodjék meg, vonuljon háza legcsendesebb zugába, vegye a gyékényét, üljön rá, gondolja végig aznapi tetteit és háromszor hangosan tegye fel magának a kérdést: Artottál-e ma bárkinek és bárminek, ártottál-e ma bárkinek és bárminek... Nagyvárosi kérdés: találunk-e embert, akinek médiában áil naponta megfigyelni a pillanatot, amikor lebukik a Nap, találunk-e embert, aki Ilyenkor befejezheti a napot, és talál-e házában egy csendes zugot? A gyékényt most ne is említsük. De találunk-e embert, aki indokoltan nemmel felelhetne az önmagához intézett esti kérdésre: Artottál-e ma? Mindenkinek megvan a maga Lear királya. Az eny^ talán atiél a gyerekkori estétől, hogy Charles Lamb Shakespeare meséiben olvastam róla. a mesebeli Lear volt, amely később aztán testet öltött. Azt hiszem, azon az estén, amikor felkavarva, lelkem mélyéig megrendülve először találkoztam a sors tépázta, kifosztott apával a Nemzeti Színház színpadán. De vajon hűtlen lennék-e az első színházi találkozás élményéhez, a szoborrá merevedett királyhoz, ha helyéb szivemben Ke zincev most bemutatott filmjének élménye után, Jurlj Jarvet foglalja el? Nem hiszem. Inkább talán azt, hogy Jurij Jarvet — a felnőttkor Lear királya. látéka szinte ellentéte a mesékből tragédiába mentett shakes- peare-1 hősnek. Roskatag, szakálltalan, keményen barázdált arcú. kezdettől meghasonlottnak tűnő aggastyán. És ez a szó ezúttal fontosabb a méltóságnál, amelyet visel. Mert Learjét < az élet terhel jobban megnyomorították a koronánál. Már első filmbeli megjelenése megérteti velünk Kozlncev nem olyan régen olvasott nyilatkozatát. Tudniillik, hogy a filmrendezőt nem érdekli, nem foglalkoztatja a színpadról ismert drámai hős jelleme. A teatralitás tagadása Kozincev számára nem egyszerűen a kamera parancsa, hanem művészi felfogás dolga. Számára Lear egy olyan modern és mai drámai hős, akinek bukása társadalmi és lelkiismereti okokból Is szükségszerű, akinek igazi tragédiája nem is a színpadon, a trónteremben. várudvaron, hanem a lélek mélyén zajlik. Jurij Jarvet Learje idősebbik lánya, Goneril udvarából Regan háza felé tartva, az apa, az öregember legszomo rúbb kanosszájára indul. Nemcsak lányában, a világban is csalódik, amikor később a viharban megjárja a poklok legsötétebb szakadékét. Ez a Lear nem a fenségtől halad az őrület felé: mintha elhamarkodott tettének, birodalma felosztásának, a világ törvényeit nem ismerő értelmetlenségének állapotából jutna el a szenvedésben megtisztult bölcsességhez. Ezért nem részvét- keltő. hanem Inkább megrendítő az útja. Kozincev filmjét esztendővel megelőzte a híre. Megelőzte az alkotó nálunk is joggal sikeres Hamlet-filmje, és az a tisztelet, amely az egész életen átívelő szenvedélyeket övezi. Kozincevnek szinte életprogramja volt ez a film. Harminc évvel ezelőtt, még fekete hajjal rendezte Leart a színpadon, azután tanulmányokban, esszékben igyekezett a remekmű — a shakespear-l életmű — mélyére hatolni, míg művészete csúcsán, ősz fejjel a Learhez ért. Forgathatta volna látványos-gázdagon. a szuperprodukciók pompájára, szinergiájára támaszkodva, de őt még sem kísértette a technika kínálta lehetőség. Erezte, amit filmje igazolt, hogy a tragédia komorságát, fenségét hivebben szolgálja az ivangorodi táj és erőd rideg fekete-fehér pompája, a balti erőmű hamulerakodó telepének bibliai sivatagra emlékeztető kiszikkadt felszíne. A színházban a díszlet, a legtökéletesebb Is. kerete a sha- kespeare-l játéknak. Kozincev filmjében a dráma térbeli, tárgyi világa nem kulissza, hanem a természet eleven valósága, s a, dráma elválaszthatatlan része. A kegyelet és a tisztelet is megköveteli, hogy megemlítsük, a magyar Jenel Jenőnek ez volt a legutolsó, nagyszerű munkája. lonas Griejusz operatőr képben megjelenő költészete csak az ő művészetével szövetségben érvényesülhetett. Kozincev és Jarvet, a rendező és a hős kettőse elhalványítja a többi közreműködő teljesítményét, holott nyilvánvaló, nélkülük, Dmitrij Sosztakovics zenéje, Valentyina Sendrikova lírai és mégis erőteljes Cordéliája nélkül nem lett volna a remekmű méltó és korszerű megjelenési formája a Lear-film. E két jelző tartalmát oldalakon át fejtegethetnénk, hogyan tért el Kozincev a shakcspeare-i szerkezettől, hogy a shakespeare-i gondolatot szolgálja, s hogyan kereste a gondolatnak is a mához vezető áramát. A kisemmizett apa örök történetében a maga korának tragikus bukásra ítélt áldozatát. Lear magányában egy, a valóság törvényeit nem értő hős kiszakadását. Egyedül a csukott szájjal, némán előadott monológok megoldása zavart; a szavak nélküli vallomásnak, a belső monológnak ez a filml megformálása nem segítője, hanem gátja a színészi játék hatásának. Nem olyan régen Zefirelli déli színekben pompázó káprázatos Rómeó és Júlia filmje körül fellángolt a vita. Sokan tagadták, vitatták a vérbeli (és nemcsak korbeli) teenagerek kapcsolatának nagyon is huszadik századi ábrázolását, a reneszánsz keret és környezet látványosan színes forgatagát. Én akkor, ha szavazni kellett volna, a film mellett állok. De ha most a szikár és eszköztelcn Learre, Kozincev minden teatralitást nélkülöző filmdrámájára kellene igent mondani — megint csak nem habiz- nék. Mert a Shakespeare-filmek egyetlen dogmája: a kor embere számára felmutatni, magasra tartani a shakespeare-i gondolatot oly módon, hogy annak érvénye és szépsége együtt ragyogjon. Például úgy, ahogy Kozincev tette. Földes Anna Jelenet a filmből. A tűz melegéit — és szeretetét — igényli trónusán az agg király (Jurij Jarvet) Néhány sorban a Szerelmes filmről Lapunk 41. szánvábah már Kata 1956-ban Franciaországba év előtti szerelem végre betelHalász Jutka Irtunk a dolgozók filmfesztiváljáról — nagy általánosságban. Most a fesztiválon bemutatott magyar filmet, a Szerelraesfil- met szeretném megismertetni olvasóinkkal. Szabó István eddigi filmjei — az Ábrándozások kora, az Apa és a Szerelmesfilm — a múltra, az emlékekre épülnek. A múltra, az emlékekre, amelyek kisebb vagy nagyobb mértékben meghatározzák az ember jövőjét, determinálják további életét. A Szerelmestllm két ember múltjának és jelenének ötvözete. A rendeld nem törődik a logikai és dramaturgiai szabályokkal,- önkényesen bánik az idővel — és éppen ez az, ami a film első feléből leginkább megragadja a nézőt. A film főszereplői — Jancsi és Kata — mint gyerekek e- gyütt élik át a második világháború borzalmait, az 195S-os ellenforradalmat, és természetesen a közbeeső éveket Is — ezektől az évekről azonban a film, sajnos, semmit sem mond. disszidál. Jancsinak tíz évig kell várnia, míg végre ellá'o- gathat hozzá. És itt kezdődik a film tulajdonképpeni jelen ideje. Jancsi utazás közben újra végigéli egész közös múltjukat, ezerkilencszáznegyvennégyet, a közös iskolábajárás korát, a gyerekkori féltékenykedéséket, egész beteljesületlen szerelmüket. Visszatérő motívuma a filmnek a zöld hátizsák, amely az ostrom idejét: a gyerekek hányattatásának, a világtői egymáshoz való menekülésüknek korszakát idézi fel. A zöld hátizsáknak mintegy ellenpólusa egy másik visszatérő motívum, a közös szánkózás, amely a boldog együttlét zavartalan perceit Idézi elénk. A múlt megszűnik múlt lenni. Atlén,yegül. Jelenné válik. Megszűnnek a határok, amelyek elválasztják a két időt. Jancsi a jelenben él. de magában hordozza a múltat. Nem tud megszabadulni tőle. Talán nem is akar. Megérkezik Katához, a tranolaországí kisvárosba. A tíz jesül. Ez a szerelem azonban nem lehet tartós, mert a két fiatalnak nincs köztes célja, amely továbbra is összetartaná őket. Hiába van a közös múlt, amelyet még most is magukban hordanak, hiába vannak a közös emlékek — nincs egy előre kitűzött közös céljuk. Szerelmük kizárólag saját múltjából táplálkozhat — és lassan föl is emészti önmagát. Jancsi és Kata elválnak: a lány férjhez megy egy amerikaihoz, a fiú feleségül veszi Jutkát, a pesfi lányt. Kata arca egyre halványabbá válik a vásznon — Jancsi emlékezetében. A film két főszerepében Halász Jutkával és Bálint Andrással találkoztunk. Kitűnő alakításukkal mindketten nagyban hozzájárultak a film sikeréhez. Kivételesen nagy szlnésztehet- ségeknek tartom őket. akik még nagyon sok kellemes meglepetést tartogathatnak a színház- és tllmkedvelö közönségnek. Varga Erzsébet ADOMAJTISZ Grigorij Kozincev Lear királyában Jurij Jarvet mellett kétségkívül az Edmondot alakító Regimantasz Adomajtisz játéka jelenti a legnagyobb élményt. A fiatal litván színész személyében egy ritka tehetséggel, nagyszerű színészi formálókészséggel megáldott művésszel találkozhattunk ismét- Mert Regimantasz Adomajtisz nem ismeretlen a hazai mozinéző előtt. Első ízben Vitautasz Zsalakjevicsusz litván rendező nálunk is bemutatott Senki sem akart meghalni című filmjében állt a felvevögép elé. A sok központi szereplő és hozzá hasonló fiatal kezdő színész közül is kitűnt a temperamentumos, lobbanékony ifjú Adomajtisz. Ö volt a Medvegy család „ösztönös anarchistája“. Fivérei tudta nélkül elhatározta, hogy megbosszulja apja hajálát. A film központi jelenetében, amikor az erdő sűrűjében üldözi apja testvérét, színészi képességeinek egész skáláját sorakoztatja fel. A Senki sem akart meghalni sikere után feltételezhető volt, hogy a fiatal litván színész nagy karriert fut be a filmnél, de nem így történt. Azon kívül, hogy néhány moldva filmben, például a Szergej Lazoban játszott, nem nagyon foglalkoztatták. Hiába nyújtott a Vilniuszi Drámai Színházban sorozatosan figyelemre méltó teljesítményt, többek között Shakespeare-drámákban is, sehogy sem tudott a filmesek kegyeibe férkőzni. Ezért örömmel fogadta Grigorij Kozincev ajánlatát, aki éppen Shakespeare-sze- repet kínált. Kijelentette, hogy számára nagy megtiszteltetés olyan művésszel dolgozni, mint Kozincev. Edmond szerepéről a következőket mondta: — Kozincevvel már az előzetes beszélgetések során felvázoltuk a leendő film művészi koncepcióját. A forgatás alatt lényegében már semmilyen nehézség sem merült fel. El kell a- zonban mondanom, hogy Edmondot egész más felfogásban igyekeztem megformálni, mint a prózai színpadokon szokás. Edmond bonyolult egyéniség, jóval bonyolultabb, mint gondolnánk. Látja, érzi a társadalom kilátástalansá- gát. Látja előnyeit és hátrányait, jobban, mint a „virágzó társadalom“ bármelyik tagja. Ráadásul lenézik azért, mert Lear király egyik befolyásos udvaroncának törvénytelen gyermeke. Edmond szenved, vérig sérti a megaláztatás. Életében akkor áll be fordulat, amikor Lear király és Cordelia börtönbe kerül, ő viszont a győzelmes hadak élére áll- Igyekeztem a lehető leghűbben érzékeltetni Edmond bonyolult lelkivilágát, belső vívódását. P. L.
