Új Ifjúság, 1971. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1971-11-16 / 46. szám
U| ii|üsag 3 A z „idősebb“ fiatalok még elevenen emlékezhetnek a tfz év előtti légkörre. Főleg az üzemekben, ahol Gaganova hódított. Szellemet hódított, gondolatvilágot formált. Egy egyszerű szovjet mnn- kásnő. A tetté vált gondolat is egyszerű: Az erősebb segítse a gyengébbet) És mégis mekkora nagyszerűség rejlik benne, mennyi elszántságot, határozottságot, lemondást követel meg az embertől, hogy a jól dolgozó kollektívától megváljék és felkarolja a lemaradókat, a kullogókat. Kockára teszi a nevét is, mert kudarcot is vailhat, és mégis megy, vállalja a kockázatot, hogy a henyélőben felébressze az egészséges munkaösztönt, a bátortalant bátorítsa. Mert — mint nálunk is sokan mondották — nem lehetünk annyira önzők, hogy csak saját magunkkal törődjünk, ne bántsa lelkiismeretűnket mások elmaradása. Mert közös ügyről van sző, a szocializjnnst nem építhetjük csak magunknak — mindnyájunk javát szolgálja. Ha mindnyájnnk javát szolgálja, akkor mindenkinek a becsület dolgává kell hogy váljék a helytállás. Gs sokan akadtak, akik ennél is többet vállaltak: másokkal is törődtek, otthagyták jó munkahelyüket, ahol már simán ment minden, hogy tapasztalataikkal segítsék a rászorulókat, akik még a tervet sem teljesítik. Ezek voltak Gaganova követői. Miért teszem ezt szóvá? Mert tíz esztendővel ezelőtt divatban volt Gaganovát követni? Ha így tennénk fel a kérdést, azt felelném: Tévedés! Ez nem volt és nem is lehet divat, ma Is példaadó cselekedetnek minősítenénk a gyengék, a rászorulók megsegítését. Bárcsak most is hódítana ez a divat minden üzemben, minden munkahelyen! Nagy segítségünkre lenne a feladatok teljesítésében, az embernevelésben. Vagy azért „cikkezett“ újra Gaganova követőiről, mert a mozgalom elindítása most ünnepelné tizedik évfordulőját? Ilyen évfordulókről sajnos nem szoktak megemlékezni, pedig szükség lenne rá. A mozgalom felélesztésével erősítenénk az újjászülető brigádmozgalmat, fokoznánk a közösségi szellemet. Mert vannak most Is elmaradók, akiknek segítségre, támaszra, bátorításra lenne szükségük. Főleg a munkapad mellé álló fiataloknak, akik nem tudhatják, hogy valaha hálunk is léteztek Gaganova követői. És ezek sokan a fiatalok, a CSISZ-ta- gok közül kerültek ki. Egy ilyen fiatalról szeretnék megemlékezni, akinek a mozgalom elindítását követő évben, 1962-ben a CSISZ-ta- gok közül Szlovákiában elsőként ítélték oda a szocialista munka úttörője címet. Bulgáriában született szlovák fiúról van szó. FIÚ? Ma már harminchat éves. De akkor huszonhat volt, és „régen“ nős, két gyerek apja. Pavel Mikulásnak hívják, Stará Túrán, az orvosi műszereket gyártó üzemben dolgozik. Akkor már mester volt, CSISZ-funkcionárius és kommunista. Nem tartozott a kötelességei közé, mégis szocialista brigádot szervezett. Tisztán a véletlennek tulajdonítható, Pavel Mikulás hogy a vezetése alatt álló kis közösségnek az Ottörö nevet adták. Már az elnevezés Is elkötelezettséget jelentett, nem maradhattak szégyenben. Rövidesen a legjobbak között emlegették őket. Mikulás műhelyében más brigádok is voltak. Mint mester őket is segítette, tanácsokkal látta el. A Sarló és Kalapács brigád azonban állandóan küszködött. Csupa fiatalok, lányok és fiúk, akik alighogy kitanulták a gépek kezelését, máris a százalékokkal kellett megbirkózniuk. Keserves feladat volt. Az újságok akkoriban kezdtek írni Gaganováról. — Miért ne?l — mondta Mikulás. — Jó gondolati — Az Ottörö brigád elé állt: — Ti már meglesztek nélkülem is! — és elvállalta a gyenge, a „rossz“ brigád vezetését. Szokatlan volt, nem mindennapi cselekedet. Futótűzként terjedt el a hír a gyárban. Mikulás úgy érezte, hogy mikroszkóp alá került. Biztatta Is a lányokat, fiúkat, nem vallhatunk szégyent, figyelnek bennünket. De még mennyire figyelték őket, az újjal próbálkozókat! A fiatal kommunista brlgádvezetö nem várt dicséretet, mégis annak vette, amikor egy napon eléje állt a részleg pártszervezetének elnöke és ezt mondotta: — Látom, hogy törődsz a fiatalokkal, melléd adnám a fiamat... Légy szigorú hozzá, semmit sem enged] el neki, hogy egyszer jó emberré váljon... Nem bírok vele, már a verés sem segít rajta... B aj volt a fiával, jani csak 1961. augusztusában, az iskolaév kezdete előtt árulta el apjának, hogy megbukott, s az istenért sem megy vissza a mezőgazdasági szakiskolába. — Segíts embert faragni a fiamböll Mikulás nem mondhatott nemet a kérlelő apának, aki szem előtt akarta tartani a fiát így lett Jani a Sarló és Kalapács brigád tagja. Jól megtermett, magas, akár az apja, egy fejjel Is nagyobb a mesterénél, ifjú munkatársainál. De amilyen nagy volt, olyan kicsinyre zsugorodott benne a kötelességérzet. Nem csoda, hogy az iskolában sem érezte jól magát, ahol állandóan zaklatták, mérlegre tették a tudását. Hamar rájöttek a brigádtagok, hogy kit is fogadtak be maguk közé. Zúgolódtak, nem kell nekünk, akárki is legyen az apjal Mikulás Is bosszankodott, amikor Jani hűlt helyét látta. Már nemegyszer kapták ki a kezéből az újságot, mondván, olvasd otthoni Most már el Is lógl Detektlvként keresték a nagy, több épületes üzemben. Aztán Igyekeztek a lelkére beszélni: — Miattad szégyenben maradunk! — A szeÉRDEMES VOLT? Évforduló, amelyről nem emlékezünk meg • Légy szigorú a fiamhoz! — és őrről rád érte az apa O Bohócfigura vagy nadrágszíj? • Nehéz a saját hibáinkat beismerni • Az embereken is lehet tanulni műkbe nevetett: — Énmlattam sosem szégyenkezzetek! — és továbbra Is „becsületesen“ gyártotta a selejtet. A szép szó nem segített rajta. Mikulásnak eszébe sem jutott, hogy megkérdezze magától: Ilyen helyzetben miként cselekedne Gaganova? Ilyesmire sehol sem találtak utasítást, a saját fejük szerint kell vselekedniök. Nem verhetik Janit — mint az apja tette — hosszú kábeldróttal. Kieszeltek a nadrágszljnál is okosabb oktatót. Nem törődve azzal, hogy ki a gyerek apja, „kíszerkesatették“ Janit. Írtak róla az üzemi lapban, és kitelték a brigád vitrinjébe Is. A neve mellé odatüzték deszkára a díszes bohócfigurát, a legtöbb selejtet gyártó brigádtag „kitüntetését“. Ez a határozott lépés sok keserves napot szerzett Mikulásnak. Megharagudott a funkciót viselő munkásapa. Miért éppen az ö flát pecézték ki, teszik gúny tárgyává? — Azt kívántad, hogy embert faragjunk a fiadbóll — válaszolta a fiatal brlgádvezetö. — De így? — Akkor segítsl A te fladi Te vagy az apjal Segített Is a megsértett apa, de hogyan? Az örökké mosolygós, vidám arcú Jani egyszerre komor lett, és csakhamar tudatta a brigáddal: — Kilépek! — Az apád tanácsolta? — kérdezte Mikulás. Jani válasz helyett tanácstalanul lehajtotta a fejét. Vá- laszúthoz ért. Mitévő legyen? Hallgasson az apjára? Kimondta azt a szót, amit megkövetelt tőle. De kinek tesz azzal jót? Ha itthagyja a Sarló és Kalapácsot, hová menjen? Az apa megígérte, új munkahétyet szerez neki. De azok az „újak“ hogy fogadnák? Az apa, a részleg egyik vezető funkcionáriusa mindent el tud Intéznil És még sem níert, még sem tudott ezzel büszkélkedni, mert érezte, ilyesmivel nem büszkélkedhet. Ha úgy érezte volna, hogy Igazságtalanok vele szemben, védekezett volna. MikuláSék szemébe vágta volna: Ti vagytok a vétkesek, nem maradok közietek! És akkor az apa protekciója nélkül is bárhol befogadnáki — Saját akaratodból akarsz távozni? — tette fel az újabb kérdést Mikulás. Jani hallgatagon elfordította a fejét. A szeme a vitrinben parádézó díszes bohócflgurára meredt és magában betűzte a nagy betűkkel Írott nevét. A brigád tagjai elvonultak, Jani nélkül tanácskoztak Itt gondolat gondolatot követett. — Ha elengedjük, a gyárban netn lesz maradásai Egy kollektíva sem fogadná be a munkakerülő, selejtet gyártó fiút’. És hová mehetne az Iskolát messze elkerülő fiatalember? A kőművesekhez? Ott senki se törődne azzal, akivel a szülő sem bír! Téglát hajigálnának utána... Jani tudtára adták: „Nem engedünk!“ Ha el akarja hagyni őket, csak akkor mehet, ha a bohóc többé nem kerül a neve melléi És a legrosszabb munkát adták neki, ahol hetenként cserélődtek az emberek, de neki egy hónapig kellett ott dolgoznia... Ha kibírja!... J aninak nem maradt más választása, minthogy kibírja Érezte, hogy az apja jöt akart, de sértődöttségében a helytelen útra futtatta volna. Érezte, hogy Mikuláíék Is jőt akarnak, hogy meglelje végre önmagát, olyan ember legyen, amilyen lenni tudna, ha több lenne benne az akarat. Azt a „rossz“ munkát is azért adták, hogy az akaratát eddzék. Csodálkoztak is körülötte. Magába szállt a gyerek, szinte egybenőtt a gépével. Hálás is volt nekik, hogy egy sem akadt közöttük, áld csípős, gúnyos megjegyzést tett volna, vagy legalább egy szóval is utialt volna arra: Már nem vagy kíváncsi az újságra? Nem futsz a lányok után a szomszédos épületbe?... És megérte a nagy napot. A bohócot kivették a vitrinből és a tervtúlteljesltök közé Írták a nevét. És újra „kiszerkesztették“ az üzemi lapban. Nagy volt az öröm, a brigád és Jani öröme. Mosolygott is a legény, de nem ügy, mint azelőtt, amikor gúnyosan kinevette azokat, akik a kötelességére figyelmeztették. Az elégedettség mosolya ült ki az arcán. Már dicsérik és megbecsülik. Az egykor elmaradó brigád hírnevet szerzett magának. Jöttek is az újságírók, fényképészek, és szárnyra kelt a hír az egész országban. Érdemes Gaganovát követni. Érdemes jöl dolgozni, az élre tömi. a legjobbak között haladni, mert megbecsülést szerez magának az ember. És nincs annál magasztosabb érzés, mint amikor önmagéval is elégedett az ember. A jöl végzett munka öröme további sikerekre ösztönöz. A brigád újra összeült. Egy „elnapolt“ kérdésben kellett dönteniük. Jani tudtára adták; — Most már elengedünk. A fiatalember arcára fagyott a mosoly. — Kidobtok! — A múltkor te mondtad, hogy kilépsz, a brigádböl. Már rendesen dolgozol, nyugodt szívvel elengedhetünk. Csupa könny lett a fiú szeme. — Már nem akartok? Erre a három szóra, a ragaszkodás megnyilvánulására vártak. .Mindnyájan megkönnyebbülten fellélegeztek. Hogy Is engedhetnék el Janit, amikor belenőtt a kollektívájukba?! Megpecsételődött egy fiatal élet sorsa. Csak az apa nem nyugodott, nem felejtett. MikuIéS vétkezett az ö fia ellen! Az ö fián röhögtek az emberek, amikor a neve mellé kitűzték azt a rohadt bohócot! Jani neve az ö neve Is, mert ö Is János. Csúfot űztek a nevükből! Az ö nevéből, »ti'.,. Majd megmutatja, hogy kicsoda öl Amikor hírét vette, h ■ ,v a fiatal mestert kitüntetésre javasolták, azon nyomban ■■ jelentette: „Azt már nem!“ Kitalált vádakat szórt Mikuláá fői re. A kommunista brigádvezetőt a pártbizottság elé idézték. Mikuláá tényekkel blzOTyltott. A bizottsági tagok leszavazták Jánost, és Ismételten kijelentették; ,.Mikuláá megérdemli a szocialista munka úttörője elmet!“ A gáncsoskodás híre is elterjedt az üzemben. A gyár vezetőinek eszébe jutott János magatartása, amikor 1962 júniusában Pavel Mikuláá, Gaganova követője, megkapta a mcghivöt. Brati- slavába hívják, a CSISZ székházába, hogy átadhassák neki a megtisztelő címet. Az igazgató, a szakszervezeti elnök és Mikuláá nvellé beültették Jánost Is az autóba, aki akkor a pártszervezet alelnöke volt. Hadd legyen csak ö Is jelen a fiatal mester kitüntetésén. Az a gondolat vezérelhette őket, hogy János talán ezen a napon végleg beismeri hibáját és végre megbékélnek. •Amikor átadták az oklevelet és az elvtársak üdvözlő szavakat mondtak, felállt János is. — Nagyon örülök, Mikuláá elvtárs, hogy te vagy az első Ifjúmunkás Szlovákiában, akit ezzel a kitüntető címmel megtiszteltek... — mondotta mosolyogva. Mlkuláát meglepték a szavak, János mosolya Is zavarta. Ml oka lehet hirtelen jött nagy örömének? Akárhogyan is volt, közbe kellett szólnia. — Azt mondod, örülsz ennek, hogy én vagyok az első CSISZ- tag, aki ezt a címet megkapta?... — Igen. — Talán elfelejtetted, hogy te voltál az első. aki ezt ellenezte? János arcáról leolvadt a mosoly. Körülnézett. Amikor meglátta az elvtársak kérdő tekintetét, sóhajtva legyintett. — Felejtsd el. Pali, az már régen volt... Mikuláá mosolygott János szavain. Nagyon szeretne hinni abban. hogy igazat mond. De elszölta magát. Mások előtt még nem meri bevallani a hibáját, s ez az, ami az ő „régi histéiriáját“ nem teszi régivé. A zóta sok víz folyt le a Dunán. Pavel Mikulás Is tíz évvel öregedett. Jani is, János is. — Ml lett Janival? — kérdezem most Mikulástól, amikor egy évtized után újra felkerestem Stará Túrán. — Amikor berukkolt, megismerkedett egy cseh kislánnyal. El is vette, és ott maradt... De amikor látogatóba jön, nem kerüli el a gyárunkat, mindig felkeres bennünket, örömmel emlékszik vissza a „régi időkre“, és most is hálásan köszöni, hogy melléje álltunk... — És az apja? — Már három évvel ezelőtt kezdte mondogatni, hogy nem volt egészen igaza. Ma már beismeri, hogy a kollektíva jó hatással volt a fiára, de még mindig úgy érzi, hogy a kezdetben egy kicsit ártottunk neki... Ha nem lett volna az a „kezdet“, Jani megbüntetése, hogyan alakult volna a fiatalember sorsa? Mások Is úgy bántak volna Janival, mint a testvérek? De ne találgassunk, fontos az, hogy minden Jóra fordult, segítettek a szülőknek jó embert faragni Janiból. Pavel Mikulás a megszokott munkáján kívül több gondot, nagyobb terhet vállalt magára. Meg Is kérdezem: — Érdemes volt? Ha arra gondolok, hogy Mikulás ma az elektronikus gyógyberemdezéseket gyártó részleg vezetőhelyettese, a termelés irányítója, a részleg pártszervezetének alelnöke, az üzemi milícia parancsnokhelyettese, akkor csak azt az egyöntetű választ adhatná: „Érdemes volt*'. De nem értette félre a kérdésemet. — Az ember nemcsak a Ilzetésőrt dolgozik — feleli. Ez sok mindenre választ ad. Ez azt jelenti, hogy Mlku- . láS ma is a munkában leli örömét, abban, hogy jól menjen minden, ne legyen elmaradás. Meg Is jegyzem: — Csalódtam volna, ha az egykori úttörőt Ismét mesterként láttam volna viszont. Maga is fejlődött, nem állt meg félúton. — Én Is sokat köszönhetek a kollektívának, az embereknek. N emcsak könyvből tanulok, hanem az embereken is. Az akkori tapasztalatainknak ma is hasznát vesz- szük. A mostani brigádok a ml módszereinket alkalmazzák... — Igen, az embereken Is lehet tanulni — térek vissza előbbi kijelentéséhez. — A kis kollektíva nagy iskola volt számomra. Elsősorban emberismeretre tanított, arra, hogyan tárgyaljak társaimmal, mikor komolyan, mikor tréfásan, hogy a kimondott szó elérje a kívánt hatást. Az Irányítás, a kezdeményezés fejlesztése az emberrel való bánásmód mikéntjén alapszik. Ezt a magas iskolát a kis kollektívában kell kijárni, és most az akkor szerzett tapasztalatokat átviszem a nagyobb kollektívába. Utasításokkal, parancsolgatással az ember a feje tetejére is állhat, akkor sem érne el sikert. Beszélni kell tudni az emberek nyelvén... — Szóval mint brlgádvezetö sajátította e! ezt a mesterséget. — Így is mondhatjuk. De a legfontosabbnak tartom azt, hogy a kis kollektívában Jól megismertük egymást. Azóta a többi fiatal Is komoly felnőtt lett. A műhelyünkből kikerült fiatalok ma már az üzem különböző részein dolgoznak, sokan vezető beosztásban. És most, ha valamire szükségünk van, nem kell rendelkeznünk, utasításokat adnunk, papirosokat telefirkálnunk, hanem elég felemelni a telefonkagylót, és közölni, mire van szükségünk, és azonnal megkapjuk a segítséget... A tíz év előtti brigádmozgalom ma Is érezteti hatását. Kölcsönösen kiismerték egymást. A javak termelésében ök is érlelődtek, olyan emberekké váltak, akik nemcsak a fizetésért dolgoznak. — Tehát érdemes volt annyit küszködni, Mikulág elvtárs? — Érdemes volt. Jobban megy a munka. Az egész üzem hasznát látja ennek. És ml nyugodt szívvel hozzátehetjük, hogy az egész társadalom is hasznát látja ennek. Petrőci Bálint Vidámak mert ji: Miklllé a munka. (Bal oldalt Pavel .^...jgasabb fiú: jani.) \
