Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-03-02 / 9. szám
A CSKP megalakulása II. Előző heti fejtegetésünk során eljutottunk a Szlovák Tanácsköztársaság eseményeinek értékeléséig. Ezzel kapcsolatos még az a néhány magyar vonatkozású hagyomány, amelyről az alábbiakban szólunk. A magyar Vörös Hadsereg bevonulása Szlovákia területére kétségkívül élénkítöen hatott az itteni magyar munkásság forradalmi mozgalmára. Bizonyítja ezt az a néhány — ma már ritkaságszámba menő — helyi újság, a- melyet a Szlovák Tanácsköztársaság rövid tartama alatt adtak ki magyar nyelven. A nagy múltú KASSAI MUNKÄS mintájára 1919. június 21-től megjelent az EPERJESI MUNKÁS mint „A szocialista-kommunista munkások hivatalos lapja.“ Mint a címéből is kitűnik, a Szlovák Tanácsköztársaság központjában, Eperjesen (Presov) adták ki. 1919. júniusában naponta jelent meg a Kendi Zoltán által szerkesztett KASSAI VÖRÖS ÚJSÁG. Losoncon 1919. június 11- től hetente kétszer, szerdán és vasárnap, jelent meg a LOSONCI VÖRÖS ÚJSÁG — „A losonci szocialista párt hivatalos lapja“. Szerkesztője Paulovics István volt. A SELMECBÁNYÁI VÖRÖS ÚJSÁG 1919. június 8-től jelent meg. Léván (Levice) adták ki 1919. június 3-19. között a BARS- MEGYEI NÉPSZAVA c. újságot — „A lévai szocialista párt- szervezet közlönyét.“ Felelős szerkesztője Kersék jános, munkatársai pedig Frank Antal és Jaross Ferenc voltak. A felsorolt lapokból, a KASSAI MUNKÄS kivételével csu- pán_ néhány szám jelent meg. A forradalmi körülmények között, néha gyorsan összecsapva, kezdetleges nyomdatechnikával láttak napvilágot. E kis példányszámban megjelenő lapoknak ma már minden példánya értékes doknmentum. Nagyon kevés példány maradt meg belőlük, sőt jő néhány megjelent számból egyet sem tartanak nyilván könyvtáraink, illetve levéltáraink. Ellenben meglehet, hogy a városban, ahol kiadták, még található néhány szám a padlások zugaiban vagy féltve őrzött magántulajdont képező könyvtárakban. A SZISZ helyi szervezetei ezekben a városokban felbecsülhetetlen értékű munkát végeznének, ha sikerülne felkutatniok néhány eddig ismeretlen példányszámot. A magyar Vörös Hadsereg kivonulása (1919. jún. 30) u- tán egyik lap sem jelent meg. Ennek ellenére úgy kell őket értékelnünk, mint a szlovákiai magyar munkásság harcos, forradalmi múltjának becses hagyatékát. A Magyar Tanácsköztársaság bukása után (1919. aug. 1) a Magyarországi Kommunisták Pártjának számos kiválő képviselője és vezetője kényszerült emigrációba. A környező államok közül Ausztria és Csehszlovákia rendelkezett olyan polgári demokratikus rendszerrel, amely átmenetileg védelmet nyújtott a Tanácsköztársaság vezetőinek a Horthy által irányított ellenforradalmi terrorral szemben. A magyarországi kommunista emigránsok tevékenysége és az általánosan fokozódó forradalmi hangulat következtében új lendületet kapott a munkásmozgalom Szlovákia déli és délkeleti részében is. Kassa (KoSice) ebben az időben vált a magyar forradalmi munkásmozgalom központjává. 1919. július 28-án újra megindul a betiltott KASSAI MUNKÁS. Felelős szerkesztője ismét a szabadon engedett Surányi Lajos. (A KASSAI MUNKÁST 1919. március 16-án tiltották be. Surányi Lajost pedig Havára internálták. A Szlovák Tanácsköztársaság idején 1919. jún. 7-29-e között Milder Sándor szerkesztésében jelent meg.) Néhány hét múlva megjelentek az első emigránsok, Mácza János és Jász Dezső, akik a lap munkatársai lettek. Országos viszonylatban 1919. második felében és 1920- ban tovább tartott a harc a burzsoázia és a proletariátus között a köztársaság jellegének, fejlődési irányának meghatározásáért. Ebben a harcban a forradalmi munkásságot egyre több csalódás érte, s a saját bőrén szerzett tapasztalatok mindjobban meggyőzték a burzsoázia igazi céljairól. Ilyen körülmények között kezdett formálódni a szociáldemokrata pártban a munkásság szervezett forradalmi csoportja, amely kevesellette az uralmon lévő polgárság által hozott szociális intézkedéseket, nem értett egyet a szociáldemokrata párt jobboldali vezetőségének megalkuvó, behódoló politikájával. Az ellentétek a pártban egyre súlyosabbak lettek. A baloldal viszont egyre jobban erősödött. Ennek következtében 1919. decemberében a baloldal már megtartotta első önálló konferenciáját. Ezen bejelentették a marxista baloldalnak mint a Csehszlovák Szociáldemokrata Párton belül átmenetileg működő tömörülésnek a megalakítását, melynek célja a párt elméletében és gyakorlatában kiharcolni a marxista elvek érvényesítését. A konferencián jóváhagyott programnyilatkozatban a marxista baloldal állást foglalt a proletárdiktatúra elve mellett, s újból követelte a koalíciós politika elvetését és a proletariátus tömegakcióinak megszervezését. Ugyanakkor sürgette a munkástanácsok megalakítását. Bár a marxista baloldal egyes kérdésekben még nem foglalt el következetesen új álláspontot (például nem látta világosan a proletár- diktatúra hatalomra jutásának konkrét útját), döntő változást jelentett, hogy a forradalom legfőbb kérdésében, az államnak mint az osztályhatalom eszközének értelmezésében és a proletárdiktatúra elvének elfogadásában teljesen szakított a reformizmussal és rátért a kommunizmus útjára. A konferencia ellenezte a csődbe jutott II. Internacio- nálé felújítására tett kísérleteket és állást foglalt a párt taktikájának megváltoztatása és a III. Internacionáléhoz való csatlakozás mellett. A marxista baloldal decemberi konferenciája jelentős lépés volt azon az úton, amely a tagságnak a forradalmi proletárpolitika számára való megnyeréséhez és a kommunista párt megalakításához vezetett. A cseh országrészekben a szociáldemokrata tagság túlnyomó része rokonszenvezett a marxista baloldallal. Szlovákiában és Kárpátalján a baloldal döntő fölényben volt. A baloldali mozgalom fejlődését ezekben az országrészekben az jellemezte, hogy a szlovák, a magyar és a német szervezetek egymáshoz közeledve létrehozták a nemzetközi proletáregységet. A magyar és német baloldali szociáldemokraták 1920. március 14-én Zsolnán (Zilina) megtartott együttes ülésükön kimondták a csehszlovák szociáldemokrata baloldalhoz való csatlakozásukat. A szlovákiai marxista baloldal kialakulásának másik fontos eseménye az 1920. június 22-én megtartott kassai (KoSice) konferencia, amely a zsolnai összejövetel mintájára Kelet-Szlovákia és Kárpátalja magyar és ruszin nemzetiségű proletariátusát is a marxista baloldalhoz csatolta. A forradalmi hullám emelkedésekor munkásmozgalmunkban gyorsan erősödtek az egyes forradalmi áramlatok, és kialakultak a feltételek a III. Internacionálé elvei szerinti egyesülésükre. A nemzetközi és a csehszlovák munkásmozgalom további fejlődése szempontjából történelmi jelentőséggel bírt a Kommunista Internacionálé II. kongresszusa, amelyet 1920. júliusában és augusztusában tartottak meg Moszkvában. A kongresszus Lenin javaslatára a Kommunista Internacioná- léba való felvételt 21 feltételhez kötötte, hogy így megakadályozza az opportunista és centrista irányzatok s elemek behatolását a Kommunista Internacionáléba. A kongresszus tanácskozásain részt vett a csehszlovák marxista baloldal küldöttsége is, élén Antonin Zápotockyval, aki visszatérése után azonnal ismertette a kongresszus határozatait. — A csehszlovák szociáldemokrata pártban éppen folytak az előkészületek a XIII. kongresszusra, amelyen a párt további orientációjáról és taktikájáról kellett dönteni. A járási és kerületi konferenciák többsége magáévá tette a marxista baloldal álláspontját és a Kommnnista Interna- cionálé elveit. A kongresszusi küldöttek többségét a baloldal soraiból választották. Mindez világosan jelezte, hogy a jobboldali vezetőség a kongresszuson megbukik, és a párt vezetését a baloldal veszi át. A burzsoázia ezért elhatározta, hogy elveti az engedmények és a manőverezés taktikáját és döntő ellentámadásba megy át. Céljuk az volt, hogy a szociáldemokráciában szakadást idézzenek elő, a baloldalt kizárják a pártból és hivatalnok kormányt alakítsanak. Ez részben sikerült is, mert a szociáldemokrata Tn- sar-kormány lemondott és Jan Cern^vel az élen hivatalnokkormány alakult. A baloldal orré az antidemokratikus eljárásra úgy reagált, hogy az üzemi tanács révén birtokba vette a Népházat, ahol a nyomda is volt. Ezután a párt baloldalának lapját PRÄVO LIDU helyett RUDÉ PRÁVO címmel adták ki. Szlovákiában az 1920. szeptember 19-én Martinban megtartott szociáldemokrata kongresszuson a küldöttek többsége a marxista baloldal mellé állt és követelte a csatlakozást a Kommunista Internacionáléhoz. A párt tehát Szlovákiában is kettészakadt. Itt a baloldal sajtószerve a PRAVDA CHUDOBY lett. A jobboldali vezetők ellenállása és cselszövései ellenére 1920. szeptember 2S-28. között megtartották a szociáldemokrata párt XIII. kongresszusát. Megjelent a megválasztott küldöttek csaknem kétharmada, tehát a kongresszusnak joga volt a párt nevében határozni. A kongresszuson a pártvezetőség jobboldali tagjai nem vettek részt. A beszámolót B. Smeral tartotta. A kongresszus a baloldal nagy diadalát jelentette. A baloldal átvette a párt vezetését és „Csehszlovák Szociáldemokrata Munkáspárt (bolaldal)“ néven önálló párt lett. A burzsoázia a szociáldemokratákkal együttműködve széles körű támadást indított a forradalmi proletariátus ellen. 1920. decemberében érte el tetőpontját ez a támadás, amikor rendőri erőszakkal űzték ki a baloldalt a prágai Népházból. Erre a munkásság szinte példátlan méretű sztrájkmozgalommal reagált, országszerte. A decemberi általános sztrájkban kb. egymillió ipari munkás és mező- gazdasági dolgozó vett részt. A decemberi sztrájkot követően Szlovákia és Kárpátalja különböző nemzetiségű marxista baloldali szervezetei 1921 januárjában Eubochftán megtartott kongresszusukon egyhangúlag elfogadták a Kommunista Internacionálé feltételeit. Ezzel tulajdonképpen megalakult Szlovákia egységes kommunista pártja. A baloldal önálló fejlődésének eredményeként az 1921. május 14-16-án Prágában megtartott kongresszus a CSKP alakuló kongresszusa lett. Itt elfogadták a Kommunista In- ternacionálé 21 feltételét és kérték a Kl-ba való felvételt. —as— MÁRCIUS 8 Beszédek, köszöntők, fires, pufogó frázisok napja. Sőt lassan az adminisztráció íze is felfedezhető ebben az ünnepben. Nekem például az ókori Róma szaturnáliája, a rabszolgák ünnepe jut az e- szembe, amikor a gazdák maguk mellé ültették alárendeltjeiket és a legínyencebb falatokkal, italokkal szolgálták ki őket — saját kezűleg. Mire jó ez a cécő? Ha statisztikus lennék, még azt is kimutatnám, hogy ezen a napon legalább ötször nagyobb az alkoholfogyasztás, mint a hóvirágvásárlás mániája, de akadnak olyan férfiak, akik az aktatáskából előhúzott háromkoronás hóvirággal letudják egészévi gyengédség! kötelezettségüket. A fiaskó, a- melyet eredetileg a hóvirághoz szántak — ilyesmi is csak férfi fejében születhet —, már majdnem fires. — Anyucikám, ismered a korhely kollégáim, ... de azért köszönöm és köszönt- lek és csókollak és szeretlek, nagyon, nagyon. Hát igen. Es most következik az asszony, a tipikus nő, aki az év háromszáz- hatvannégy napján tudja, hová kell nyúlnia, hogy a sodrófa pont a kezébe akadjon, de ma, ma nehezen vagy talán egyáltalán nem tudja palástolni örömét, meghatódottságát a kedves szavak hallatán. Szívesen mondana valami „erőset, férfiasat“, de isten tudja, miért, csak a zsebkendőjét morzsolgatja, és ha valamit „kibök", az rendszerint a következő félresikerült mondat: — Köszönet, ugyan miért? Hát ilyenek vagyunk. Nem akarjuk elvenni a férfiak örömét. Ünnepeljenek bennünket. De az óvodában a gyerkőcök anélkül is meghúzzák a lányok copfját, és iskolából hazamenet, március nyolcadika nélkül is fogtok utánunk andalogni... és így tovább. Hogy miért? Csak úgy. Mert mondjuk mézet hordunk a szánkban... Zácsek Erzsébet MM Wittenberg József: tíz November első napjaiban megalakult az első forradalmi kormány, de az új kormánynak nem állt szándékában, hogy tovább fejlessze és szocialista alapon végigvigye a forradalmat. Az elnyomott nemzetiségek: szlovákok, ukránok, szerbek, románok és horvátok nemzeti felszabadulási mozgalmára Károlyi kormánya csupán Ígéretekkel válaszolt. A dolgozók tömegei akkoriban még túlságosan a kispolgári nacionalista illúziók rabságában voltak, amit az áruló szociáldemokrata vezérek ki is használtak. Nagy változást hozott s forradalom menetében az 1918. novemberében megalakult Kommunisták Magyarországi Pártja. A koalíciós kormány minden befolyását a kommunista párt vezetőinek és tagságának letörésére irányította. Ezek az intézkedések robbantották ki az 1919. február 20-i véres összetűzéseket, s ennek a napnak éjjelén tartóztatták le a kommunistákat és hurcolták őket a hírhedt Mosonyi utcai toloncházba. Itt találkoztam először Kun Bélával, mert engem több társammal együtt a Vörös Újság terjesztése közben fogtak el. Pár nap múlva a kommunista párt elfogott vezetőit elszállították a toloncházból, minket pedig egypár pofonnal szabadlábra engedtek. A koalíciós kormány és a szociáldemokrata vezérek helyzete egyre romlott. A dolgozók rokonszenve a kommunisták iránt fokozódott. A szovjet hatalom előretörése s a nevezetes Vyx-jegy- zékben foglalt ultimátum súlyos helyzetet teremtett a polgári kormánynak. Ezt a helyzetet a szociáldemokrata párt baloldali emberei arra használták lel, hogy sürgették a hivatalos tárgyalást a kommunistákkal. A gyüjtőfogházban lezajlott értekezleten történelmi jelentőségű okmány született: egyesült a kommunista és a szociáldemokrata párt, megegyeztek a proletárdiktatúra kikiáltásában. Március 21-et Írtak akkor, a Magyar Tanácsköztársaság kikiáltásának napját. A Magyar Tanácsköztársaság csak 133 napig tartott, de fénylő évszáma elé a történelem kitörülhetetleniil véste oda a felejthetetlen jelzőt. Az elnyomott, nehéz harcokat átélt magyar proletár a világtörténelem útjára lépett s eljutott, felnőtt a hatalom birtoklásához, örök dicsősége a magyar munkásmozgalomnak, küzdelmes történetének, hogy a Nagy Októberi Szocialista Forradalom után elsőként Magyarországon győzött a szocialista forradalom. A Magyar Tanácsköztársaság idején a Kondor-Grega-rohamzász- lőaljhoz voltam beosztva. Legfőbb feladatunk az volt, hogy a diktatúra rendjére vigyázzunk: ahol az ellenforradalom felütötte a fejét, megjelentünk a tett színhelyén: Budapesten, a Dunántúlon vagy az ország bármely részén és leszereltük a reakciós erőket. Zászlóaljunk mindaddig fegyverben állt, amíg az összeomlás u- tán a népbiztosokat elszállító vasúti szerelvény ki nem gördült az állomásról. Utána szomorúan vettünk egymástól búcsút és szétszéledtünk. A késő esti órákban kerülő utakon jutottam el újpesti lakásomba. Mélyen megrendítettek az események, nem tudtam kellőképpen felfogni és megérteni a történteket, mert mint ember és kommunista is igen fiatal voltam. Lázas izgalommal égettem el minden Írásomat és feljegyzésemet. Hajnalban indultam útnak. Magammal vittem újságpapírosba csomagolt karabélyomat, szuronyomat és revolveremet, amelyeket az újpesti Duna-ág melletti „szúnyogszigeten" levő labdarúgópálya mögött egy hatalmas platán tövébe ástam el. Szökésre gondoltam, de nem tudtam, hogy hová, merre. Néhány napig a fővárosban bujkáltam. Egy délután nagy tolongásra lettem figyelmes az EST című napilap Erzsébet körúti kirakata előtt. Oda lopóztam. Hatalmas tablón olvastam az ordító betűket: „Ezek voltak", és a fényképek között a sajá-, tómat is felfedeztem. Gyorsan elkotródtam, a Nyugati pályaudvar irányába vettem utamat. A pályaudvar várótermei zsúfolták voltak. A szolgálatot teljesítő román katonák mellet ott voltak a kakastollas magyar csendőrök is, és csak azokat az utasokat engedték az indltóházba, akiknek utazási engedélyük volt a város katonai parancsnokságától. Villamosra ültem és a rákospalota-új- pestl vasútállomásra mentem, gondolván, innen könnyebben elutazhatom. Nagy razzia középpontjába kerültem. Mivel semmilyen igazolványom nem volt, a rendőrök a többi elfogottakkal együtt a kapitányságra kísértek. Onnan kerültem két nap múlva a kistarcsai internáló táborba. A barakktábor tele volt szomorú, meggyötört emberekkel. MENEKÜLÉS A POKOLBÓL Internáló táborunk életében 1920. januárjában különös, nem várt „javulás" következett be. Sok csendőrt leváltottak, helyükbe rendőrök jöttek. Naponta szállították a foglyokat a Pest vidéki Bíróságra kihallgatásra. A foglyokat már külső munkára is küldték, enyhébb fedezet mellett. Egyik délután négy rendőr kíséretével egy közeli tanyára mentünk szalmáért. Szalmarakodás közben az egyik társam engedélyt kért a felügyelőtől, hogy a latrinára mehessen, a rendér fejbiccentéssel beleegyezett. A nyitott latrina egy alacsony domb aljában volt, ahonnan a foglyok dolguk végeztével visszatértek. Pillanatnyi gondolkodás után én is engedélyt kértem. Meghúzódtam a domb aljában, láttam, hogy Itt hosszú árok húzódik kígyóvonalban. Kissé körültekintettem, majd mint egy üldözőn nyúl futottam az árkon végig a távolabbi erdőbe. Csak akkor mertem visszatekinteni, amikor már mélyen bent voltam a súrü fák között, vajon jönnek-e utánam. Csend honolt körülöttem, békés, nyugtató csendesség, csak a szivem erős dobogását hallottam. Az ég már erősen szürkült, amikor egy erdei útra értem. Kocsi zörgésére lettem figyelmes, mélyebbre húzódtam az erdőbe és vártam, vajon honnan és ki jön. Pár perc múlva felbukkant egy falusi szekér, amelyen egy bizonytalan korú boros- tás arcú férfi és egy tiz-tizenkét éves fiú ült. Nekibátorodva e- kijöttem, megkérdeztem, hova tartanak. A gazda kissé unott mozdulattal állította meg a lovakat. — Onnan gyün? — kérdezte halkan, a fejével a tábor felé intett. — Igen — feleltem őszintén. I — Hát akkor csak üljön föl, majd én eligazítom. Örömmel ugrottam a kocsira, és a lovak lassú léptekkel megindultak. Az első pillanatban nemigen értettem a gazda „majd én eligazítom" szavait, de eltökéltem, ha a csendőrségnek akar átadni, idejekorán megszököm. Útközben elmesélte a pártfogóm, hogy már több olyan emberen segített, akik a táborból megszöktek, majd csak lesz valahogy velem Is. Bizalmam erősödött iránta, láttam és éreztem, hogy ö- szinte, becsületes emberrel van dolgom, akinek nincs szándékában elárulni, hanem segíteni akar rajtam. öreg este volt már, amikor egy kis falusi ház előtt megállt a kocsi. Jóindulatú parasztasszony fogadott. Meleg vizet öntött a lavórba, jól, megmosakodtam. Utána kedves szavakkal tessékeltek asztalukhoz, amelyen finom krumplileves párolgott a tálban Vacsora után az új helyzetet latolgattuk, házigazdáim Is szomorúan vették tudomásul a proletárdiktatúra elmúlását. Elmondták hogy nagyon kicsi a falujuk, csendőrőrs nincs a közelben, másnap, ha indulni akarok, a gazda elvisz egy megbízható ismerőséhez. aki jól ismeri a további utat az osztrák határ felé Amikor befeküdtem a jó meleg ágyba, boldog voltam és nem éreztem semmi félelmet. Alom azonban nem jött a szememre állandóan a további utamra gondoltam. Kora reggel ébredt a há2 népe, gyertyafénynél házigazdám borotvájával lekapartam több napos szakállam. Kaptam egy használt háromnegyedes télikahá- tot és egy meleg bélelt sapkát, bakancsom elég jó állapotban volt. A felejthetetlen, jólelkű falusi asszony könnyes szemmel búcsúzott tőlem és arra figyelmeztetett, nagyon vigyázzak ma- gamra. Derék, becsületes emberek segítségével szerencsésen átkerültem az osztrák határon, és anyagi segítséggel pár nap múlva már Becsben voltam, ahol nagyon sok emigráns ismerőssel találkoztam. (Folytatjuk)
