Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-03-02 / 9. szám

5 Ifjúsági sajtó és irodalom Az 0) Ifjúság előző számában már utaltunk a Bratlslavá- ban nemrég megnyílt „Ifjúsági sajtó és Irodalom“ cfmfi kiál­lításra. A kiállítás tartama egybeesik az első forradalmi ifjúsági szervezet, a Csehszlovák Kommunista Ifjúsági Szervezet meg­alakulásának 50. évfordulójával. És ez nem véletlen, mert hi­szen a kiállítás csaknem hetven panelje és vitrinje a szlo­vák és az itt élő nemzetiségek ifjúsági sajtójának és irodal­mának történetét szemlélteti. Ebből a szempontból főleg a ki­állítás első része érdekes. Értékes Iratok, okmányok és újsá­gok tanúskodnak arról a tevékenységről, amelyet a fiatal kommunisták az első köztársaság, a fasizmus trónra jutása után, továbbá az SZNF idején kifejtettek. A kiállítás bevezető részében észre kell vennünk például a Kommunista Ifjúsági Szövetség 1921-ből származó alapszabályainak eredeti nyom­tatványát, a Komszomol szervezet! rendszabályait tartalmazó okiratot stb. A többé soha vissza nem térő időkre emlékeztetnek a há­ború előtti évek munkás- és parasztfiatalság életével foglal­kozó adatok. Munkakörülményeikkel, keresetükkel és a mun­kanélküliség szörnyű időszakával is foglalkozik néhány do­kumentum. Az első rész legértékesebb tárgyai közé tartozik az Ifjú Bolsevik fMladji bolsevik) 1924-es kiadványa, az Ifjú Gárda (Mladá garda), valamint a Fiatal Dolgozó egy-egy szá­ma. A kiállítás második része a felszabadulás utáni időszak if­júsági mozgalmát, történetét, sajtótermékeit és Irodalmát szem­lélteti. Ez a rész gazdagabb az elsőnél és ez érthető, hiszen a SZISZ kiadóvállalata, a Smena, ma már évente 60 milliós pél­dányszámban ad ki folyóiratokat és újságokat. Itt található a Smena napilap első száma is, 1948-ból, és két panel szemlél­teti az Oj Ifjúság csaknem húszéves történetének társadal­mi vagy más szempontból fontosabb számait. A kiállításon lényeges szerepet kapott a Smena Kiadóvál­lalat könyvprodukciója is. 1949 óta mintegy 1500 könyv, egy­millió 320 ezer példányszámban jelent meg az ifjúsági kiadó- vállalat publikációjaként. Az első megjelent könyvcímekből — Makarenko, Gorkij, Lenin, Jilemnick^, Fuíík — világos a se- gíteniakarás egy eszmeileg és politikailag erős ifjúsági szer­vezet'felépítésében. A későbbi könyvkiadványok a szlovák és cseh irodalom legjobbjainak műveit ölelik fel: Mihálik, Válek, Bednár, Mináö, Rufus stb. A kiállítás tartama alatt több találkozó lebonyolítására ke­rül sor, amelyek központi témája az ifjúsági mozgalom tör­ténetével összefüggő események lesznek. Az Oj Ifjúság szer­kesztősége először március elsején találkozott régi munkás- mozgalmi harcosokkal. A kiállítás március 20-ig tart nyitva, tehát van még idő a megtekintésére. Csábítók nemcsak az érdekes történelmi do­kumentumok és kiadványok, hanem az a tény is, hogy a Sme­na Kiadóvállalat minden 500. látogatót könyvkollekcióval ju­talmazza. —z— j[ «/ AMxAt >lC(/uLt[ériLs (túrét ,.A megöregedés illemtanának fővizsgája, hogy miképp húzzuk be magunk mögött az ajtót.“ Illyés könyve, a Kháron ladikján még tavalyi karácsonytáji ol­vasmányom volt. de csak most jutottam hozzá, hogy papírra is vessek róla — ül. az ürügyén — valamit. Azóta a naptár szerint egy teljes esztendőt, a valóságban talán éveket öregedtem. Korosztályomnak — a negyvenévesek korosztályának — jó né­hány tagja (főként akik az elmúlt két évtizedben s az utóbbi két-három esztendőben is bőséggel részt vállaltak a társadalmi­politikai életből) egy-egy pohár bor vagy egy csésze fekete mel­lett tűnődve gyakran sóhajt fel: „Bizony-bizony, barátom, halad az idő felettünk.“ Közben ki őszülő hajszálaira, ki fényesedé fe­je búbjára, ki csikorgó derekára mutatva azon meditál: a hátra­levő éveket, esetleg évtizedeket miként lehetne a legbölcsebben leélni. Illyést olvasva furcsállom korosztályom eme töprengését (ma­gamat sem vonva ki belőle), hiszen mi még csak az ötven felé lépegetünk, a szerző viszont kettő híján hetven. Ha ő keresi ön­magán s kutatja önmagában az öregedés tüneteit (ugyanakkor merészen szembe is néz velük), ez inkább elfogadható, mint a mi — gyakran nyavalyásnak tűnő — panaszaink, sirámaink az idő fölöttünk gyorsnak vélt suhanásán. Az élmény, amelyet a Kháron ladikján nyújt a számunkra, mégis — vagy talán éppen ezért — maradandó. Mert okosító. Mert jó két évtizednyi időmínusszal is olyan döbbenetes erővel érzed az illyési meglátások, felfedezések és tapasztalatok igazát, hogy életed további mikéntjét és hogyanját illetően döntő elha­tározásokra késztet. „A megöregedés illemtanának fővizsgája, hogy miképp húzzuk be magunk mögött az ajtót" — állapítja meg Illyés, könyve ösz- szegezésekénr szinte. Jő ezt tudatosítani most, negyven-ötven é- ves fejjel, hisz hatvan-hetven táján már késő lehet. Mert nem mindegy: mire tetted föl az életet. Arra-e, hogy csak önmagad­ért légy. önző becsvágyad elégftsd ki, s kifelé azt pröbáld bizony­gatni. hogy a köz javát szolgálod, pedig csak önös törekvéseid érdekelnek: vagy arra szántad el magad, hogy a társadalmi ha­ladás szolgálatába állítod eszed és lelkiismereted. Eszerint húz­hatod így vagy amúgy be magad mögött az ajtót. Ennek a gondolatnak a kapcsán tűnődöm el: mennyire fontos volna, hogy mindenki ismerje a megöregedés illemtanát — élet­korától és társadalmi pozíciójától függetlenül! És itt kel! megint Illyéssel szólnom, amikor azt fejtegeti, hogy az öregedéssel járó veszélyek elhárításának egyik sarkalatos föl­adata: „halálunknak a körülményekhez képest való emberiesitése, azaz elviselhetővé tétele." Ezt így és most még nehéz értelmez­nem. De ha korosztályomra gondolva kifejezést cserélek, a tétel Így is igaz: „életünknek a körülményekhez képest való emberiesitése..." S nehogy valaki perbe fogjon: nem a dubceki „emberarcúságró!“ van itt szó (hisz épp az ő „védnöksége" alatt került sor nehezen jóvá tehető embertelenségek egész sorára), hanem olyan emberiesítésról, amely kizárja társadalmi életünk­ből az ármánykodást, a cselszövést, az intrikát, a személyes tor­zsalkodást és acsarkodást, a nagyobb rangért való tülekedést, a talpnyalást stb., s ehelyett teret nyerne társadalmi életünk prob­lémáinak elvi síkon való tisztázása. Csak így lehet elviselhetővé tenni az életet. Társadalmunk még sok-sok kivetnivaló haszontalanságát csakis hasznos tevékenységgel ellensúlyozhatjuk: minden pillanatunk tar- talmasltásával. maradandóságra emelésével, ahogy Illyés mondja: „Számomra az az óra értékes, amelybe én töltöttem valami ér­téket, amelyet én tettem értékessé: amely alatt valami értékeset míveltem. Vagyis hát dolgoztam. Versben: »Húztam az átkos em­ber-igát.« Mégpedig minél maradandóbbnak tetszőt csináltam, an­nál kevésbé érzem az elfutott napot szomorúnak, magamat bol­dogtalannak." Ez lehetne közösségi életünk nem egy jelenlegi rákfenéjének is gyógyszere. Az egyéninek is. Minthogy „a szerelem semmi­féle fokán sem a tehetség vagy a tehetetlenség számit, hanem a társhoz való viszony. Örömet kapni minden szenvedélyben: örö­met adni. A munkából a képesség minden grádusán örömadással — a világ derítésével — kaphatunk örömet.“ A világ derítése: ügyünk, népünk, országunk derítése. A szo­cializmus ügyének derítése. Egymás derítése. Nem keserltése. A hasznos tevékenységre, a hasznosan töltött életre a legmar­kánsabb példa a könyvben a ma mér 85 éves Lukács György, akit elevenségében az tartott meg, hogy — Idézem: „Nincs ben­ső életem. Mindennel foglalkozom, csak a lelkemmel nem fog­lalkozom soha. Mihelyt egy pillanatom van, merülök a munkába.“ És máris visszakanyarodtunk napjaink egyik legsarkalatosabb kérdéséhez. Ezen áll vagy bukik jövőnk, oktatásügyünk, az új nemzedék nevelése, kultúránk, civilizációnk szintje. Vajha el­ménk a kor szintjén működne! Vajha értelmiségünk minden tag­jának minden pillanata reagálás volna a ma és a holnap kérdő­jeleire. s minden porcikéjával cselekedne, s olykor szembenézne önmagával is. Mert — ismét Illyéssel szólva: „Semmihez sem kell élesebb ész és szilárdabb jellem, mint saját magunk győztes vi­tatársának lenni, érdekünk ellenében is." Mindez, természetesen, elöbb-utöbb kiváltja rajtunk az örege­dés tüneteit. Mindenekelőtt az arcunkon. „Miért öregszik vajon legkorábban az arc? — kérdi Illyés. Erre ezernél több a ma­gyarázat. Az a pajzs. A külvilággal való küzdelemben az kapja a legtöbb ütést és próbát. Nemcsak a széltől, a fagytól g a jég­veréstói. A többi élőlény tekintetétől is, azaz lelki nyilától: va­lamint az eseményektől, a kis és nagy történelem nyilaitól." Ezért van hát, hogy nem egyforma tempóban öregszünk. Az ü- tésekbő! nem mindenki részesül egyformán, nem „érdem" sze­rint. Helyesebben: nem is mindig az kapja, akit valójában Illet. Viszont van, akit nem is talál, még ha célozták is. Ügyesen ki­tér a csapások elől. így kapják azokat gyakran mások. Vigasz­talanul. És igaztalanul. Az ötvenes évek első felében magának Illyésnek is bőven kijárt az efféle ütésekből. Okkal és joggal Ir­ta akkor: Hol a szeretet? Csak a gyűlölet habköpései érik szívemet. Vagy nincs is más, csak az? Mindig ütés csak. sohase vigasz? Az öregedés külső jeleivel valahogyan csak megbékélünk. De a belső öregedés ellen legtöbbünk tiltakozik. Belső egyensúlyunk megingásának hinnénk, ha úgy volna. Ezért nem mindegy, ho­gyan közeledünk végnapjainkhoz, ha — hisszük — (higgytllí ?) még évtizedeink volnának hátra. Nem mindegy, „miképp húz/ik be magunk mögött az ajtót." S hogy — ha az idő, a kis és nagy történelem úgy kívánja — miképp tűnünk e! e függöny mögött... Illyés ilyen végkövetkeztetést von le könyve utolsó oldalán: „Engedjétek meg, hogy saját lábamon vonuljak a háttérbe. Ne nógassatok további teljesítményre." Nem vitatom — nem vitathatom — igazát. Ha azonban ezzel végezném az eszmefuttatást, nem lennék e- léggé hű a könyvhöz és szerzőjéhez, de önmagamhoz sem. Mert a Kháron ladikján végső kicsengésében mégiscsak felemelő, akár­csak a költő egész életútja. Azé a költőé, „kinek a bolygók te­re szűk", azé az emberé, „ki már magyar csak mindenütt", a világjáró, mégis vad pusztafié, aki az elmúlt, zaklatott évtizedek­ben (gyakran fedezék és védelem nélkül) népével — „a haddal“ — annyiszor csatasorba állt» azért, hogy vigye a pásztor nagyap­jától örökölt, de az egész népre hagyott s rá bízott lobogót. Ez az Illyés 68 éves. Elfogadjuk elmélkedését az öregedés tü­neteiről, de a mi szemünkben mégis mindig fiatal marad. Ezért — esszé-regénye hangvételével valamelyest ellentétben — úgy hiszem, helyénvalóan idézem az előző évtizedben frt sorait: Elmúltam harminc? Sőt elmúltam negyven? Nem igaz! Ezerkilencszázkettöben születtem? Nem igaz. S holnap kilencszázötven... mit Is frnak? Nem igaz! Elég már, meddig higgyek még zagyvaságaidnak, eleget hazudtál, világ! Eh, világ! Nem élnék örökké? Nem igaz! Én is szeretném hinni, hogy nem igaz. Azért sem, mert a költő — könyvével egybehangzóan — más helyen ezt vallja: Állok és küzdők... S valahányszor meglep, mindannyiszor ismét küzdeni, tenni, teremteni kerget az elmúlás: nincs vég! Az vagy, a munkád! S az sose veszendő, az soha meg nem hal. Csak így tudunk súlyos társadalmi s válságos egyéni helyze­teken felülemelkedni és a halálközelség érzésén uralkodni. így nyernek igazi értelmet a Kháron ladikján utolsó sorai: „Higgyé­tek. hogy a halál legyőzhető: ha én, lám. elestem fs. Ha mind elesünk Is: kitartón, magányos hátvédként, ahogy megfogadtuk." TOLVAJ BERTALAN W»InnViiÉS t"l°g'/araa,ádnevek Az embert sokszor meg- döbbenti az a nemtörődöm ség, közömbösség, amely a családnevek írásával kapcso­latban előfordul nálunk. Sok ember egyszerűen nem törődik azzal, hogyan írják le a nevét hivatalos vagy nem hivatalos helyen. Vagy fordított esetben, nem úgy írja, ahogy ősei írták vagy ahogy a hivatalos okmányo­kon szerepel, hanem a han­gulatának megfelelően. Ez a közömbösség, nemtörődöm­ség aztán átszáll az utódok­ra, a gyermekekre is. Szinte fizikai fájdalmat é- reztem, mikor a magyar dol­gozat füzet eket vagy a toll­bamondásokat lapozgattam, javítottam, és egy-két tanu­ló nem a magyar helyesírás szabályai szerint írta le a nevét. Vagy az oSztályzónap- lóban a neveket olvasva i- lyen családneveket találtam: Süö, Cákvári, Kováé. Pedig magyar tannyelvű Iskoláról van szú, magyar szülők gyermekeiről. De megszokták a hanyagságot s elintézték azzal a megjegy­zéssel: apám is így írja, a személyi igazolványban is így szerepel a nevem. Az Ilyen felnőttek vagy diákok kétszeres vétséget követnek el. Vétenek a ma gyár nyelv szabályai ellen, de nem tartják be a szlovák helyesírás szabályait sem, a mely kimondja, hogy az i- degen családneveket az ere­deti nyelv helyesírása sze­rint kell írni: A magyar családnevek közül Arany és Petőfi nevét említi a szlo­vák nyelv helyesírási szótá­ra. A családnevek sajátos í- rásmódjának megőrzése min­denekelőtt jogi szempontból — pl. az anyakönyvezés — fontos. A Gaál, Gaal, Gál, Gáli név kiejtése egyformán Gál, mégsem szabad őket összekeverni, egyiket a má síkkal helyettesíteni, mert ebből különféle bonyodal mák keletkezhetnek. Szerencsére nem minden­ki hanyag. Nagyon sok em bér ragaszkodik a hagyomá­nyos írásmódhoz. Példaképül említeném egyik kolléganő­met, aki még arra is vigyá­zott, hogy a nevére ne ke­rüljön vessző, mert családja az éppen említett családne­vet Gaal alakban használta. Még sok példát sorolhatnék, hisz így van ez rendjén, ha ragaszkodunk a családnevek helyesírásához. Ragaszkod­nunk ts kell, mert nagyon sok családnév a múltat őr­zi, a múltból üzen. A régies írásmódot legin­kább a családnevek őrzik. Olyan betűkkel ts találkoz­hatunk a régi családnevek ben, amelyek a mai ábécé ben már nem fordulnak elő. Legismertebb közülük a név végi t hangértékű y: Ady. Kisfaludy, Kölcsey, Vörös marty !h nélkültj stb. A régies betűk többnyire kétjegyűek. Ilyenek többek között a következők f jegyez­zük meg az írásukat, de a kiejtésüket ts, mert nagyon kínos, ha ezeket a közis­mert neveket rosszul ejtik j: aa és aá fhangértékük á): Maár, Paál stb; eh Ihangértéké csj: Szé­chenyi /kiejtése szécsényi; az Akadémiát alapító István a eh után e-vel írta veze­téknevét, a család neve a- zonban Széchényi; a Ferenc alapította könyvtár neve Széchényi Könyvtár). Így ír­juk még a Damjanich, For- gách, Madách /ejtése ma- dách nem madáh), Zách stb; ez /hangértéke ej Czuczor, Apáczai, Kazinczy, Rákóczi /i-vellj, Móricz; eö és ew I hangértékük ö vagy ő): Beöthy /kiejtése: bötij, Eötvös /kiejtése: öt­vös), Dessewffy /kiejtése: dezsőft I; gh Ihangértéke g) Balogh, Végh stb; oö fhangértéke 6): Poór, Soós stb; th /hangértéke t): Thökö­ly /kiejtése: tököli), Báthori /i-vellj, Bethlen, Kossuth, Mikszáth, Tóth stb.; ts /hangértéke csj: Babits, Kováts stb.; ff /hangértéke fj: Lóránt- ffy, Pálffy stb.; s /hangértéke zsj: Stgray, Saldos (kijetése: zsoldos I, Jósika I kie/tése: józsika/ stb.; ss /hangértéke sj: Besse­nyei, Wesselényi, Vass, Ve­ress stb.; őrizzük meg a családne­veket és írjuk helyesen min­den alkalommal. PAZDERAK BERTALAN

Next

/
Thumbnails
Contents