Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-23 / 8. szám

új ifjúság 3 így kezdtem ... Apámat elvitték katonának, édesanyám kórházban fe­küdt. Bennünket, gyerekeket, a nagymama nevelt, már amennyire nevelni lehetett negyvenkoronás nyugdíjból. A bátyám kocsis volt a nagybirtokon, ahol annak idején orosz hadifoglyok is dolgoztak. Egyikőjükkel összebarát­kozott: hozzánk is eljárt, de a nevére bizony már nem emlékszem. Számomra akkor még titokzatosan és ismeret­lenül csengtek az olyan szavak, mint nyomor, háború, ki­zsákmányolás. De ők már ilyesmiről beszélgettek. Én csak azt tudtam, hogy nincs cipőm ős mindig éhes vagyok... A Magyar Tanácsköztársaság idején a Vörös Hadsereg katonái kizavarták a légiósokat a falunkból, Bátorkesziről (Vojnlce) — mert ott nőttem fel —, a téren mákos tész­tát osztottak a gyerkőcöknek. A bátyám, akkor tizenhét éves, közéjük állt. Ezekből az időkből leginkább a bérharcokra emlékszem. A húszas években csaknem minden szezonmunkánál sztráj­koltak a munkások. Rám, mint tízéves gyerkőcre, hárult az összekötő, a futár szerepe. Egyik dűlőből a másikba, sőt a még birtokos intézőjéhez is küldtek. Pontosan em­lékszem egy esetre, amikor a felszedett krumpliért kettő- nyolcvannal akarták kiszúrni a munkások szemét, míg ők négy koronát követeltek ládánként. Az úr azt mondta jó, rendben van, egy ládáért fizet négy koronát, a többiért csak kettőnyolcvanat. Megtörtént, hogy nem is teljesítet­ték a követeléseket, de figyelmen kívül sosem maradtak, azért mindig tették valami aprócska engedményt a mun­kások érdekében. Aratások idején voltak a legnagyobb bérharcok. A rész­aratók akik a termés kilenc-, tíz-tizenegyedik részéért dol­goztak, sosem kaptak annyit, mint amennyit követeltek, úgyhogy a bérharcok fő szervezői mindig a csendőrlakta­nyán kötöttek ki. 1928. május elsején begyalogoltam Komárnőba (30 kilo­méter) és a munkanapi ünnepségek közepébe csöppentem. A Rozália téren nagygyűlés volt, a szónokok egységre szó­lították fel a munkásokat. Ott találkoztam Varga elvtárs­sal és az ő révén léptem be a Vörös Szakszervezetbe is, amelynek családunkból mindenki már régen tagja volt. Hát ez volt az első lépés, amelyet a munkásmozgalom felé megtettem. Számomra itt vette kezdetét a komoly munka. HOGYAN LETTEM KOMMUNISTA 1929-ben Komárnóból gyalog jöttem Bratislavába. Sokáig lődörögtem munka nélkül, míg összejöttem egy Davidovics nevű kárpátaljai munkással, ö vezetett el a Duna utcai munkásotthonba és az ő révén jutottam el égy pártsejt- gyűlésre is. Ott találkoztam Posvanc Ferenccel, Herzog Oszkárral, Strulovics Antallal, Takács* Jánossal. Gyűlésein­ken abban az időben a CSKP V. kongresszusával foglalkoz­tunk. Annak tiszteletére kértem én is felvételem a Cseh­szlovák Komszomolba. Felvettek, és ez számomra egy har­cos, izgalmas életmód kezdetét jelentette. A komszomolisták gondjaira volt bízva például az Illegá­lis röplapok, jelvények, sajtó terjesztése, jelszavak festése stb. Ebből az időből származik a következő epizód: Egy karácsony este a munkásklubban mozgalmi dalokat éne­keltünk, és előadást hallgattunk a Szovjetunióról. A világ első proletár állama különben roppantul érdekelt bennün­ket. Az tetszett a legnagyobb mértékben, hogy a Szovjet­unióban nem volt munkanélküliség és nem ismertek ke­nyérharcot sem. Fokozatosan rájöttünk, hogy üres gyom­runknak, mezítelen lábunknak és munkanélküliségünknek nem mi vagyunk az okai, hanem a társadalom. így be­szélgettünk, amikor ránk tört a rendőrség és addig ütöt­tek bennünket, míg el nem hagytuk a termet. Hát ilyen karácsonyaink is voltak. Hogy közben mit csináltam, miből éltem? Hát amiből éppen lehetett. Voltam segédmunkás építkezéseken, szerelő, cipészinas, dolgoztam szerkesztőségekben... Erről jut eszem­be a nemeskosűti (Kosuty) véres pünkösd. Eseményeit én diktáltam gépbe Balog Edgárnak, hogy a Munkás olvasói tudomást szerezhessenek róla. Érdekli, hogyan lettem az ifjúsági szervezet oktatója? A felszabadulás után, negyvennyolc februárjában, Gott- wald elvtárs — akit személyesen is ismertem — politikája révén megkértek, szervezzem be a magyar nemzetiségű fia­talokat a Csehszlovák Ifjúsági Szövetségbe. A semmiből kezdtem. Jártam a falvakat, kértem, ígéreteket tettem, biz­tattam a sajtón, a falusi hangszórókon, sőt a rádión ke­resztül is. Egy évvel később, amikor megalakult a CSISZ, már be­szélhettem lehetőségekről és kedvezőbb munkakörülmé­nyekről. Akkor szinte minden erőfeszítésünk az Ifjúsági építkezések zökkenőmentes lebonyolítására összpontosult. És sikerült. A magyar fiatalok semmiben sem maradtak le a szlovákok mögött. Később jöttek a magyar iskolák, a magyar nyelvű sajtó- rendszer fokozatos kialakítása... Mindez most talán túlsá­gosan soknak, terjedelmesnek tűnik, de mi sosem saját magunknak dolgoztunk, és a munkaidő fogalmát is alig ismertük. BEFEJEZNI AZT, AMIT ELKEZDTÜNK A mai fiatalok nem rosszabbak, de nem is jobbak a hat­van évvel ezelőttieknél. Ha rosszak lennének, nem lenne jő ránk nézve, mert hiszen nevelésükért mi, idősebbek va­gyunk felelősek. Nekünk valamikor hajlékért, cipőtalpért, darab kenyérért is harcolnunk kellett, és már azt is ered­ményként könyveltük el, ha sikerült ebédet kapni a vörös- kereszt konyháján. Nehéz összehasonlítani a mi időnket a mai napokkal. Kenyérprobléma, ma? Munkaprobléma? Hát ilyen nincs. A mai fiatalok békében élhetnek, alkothatnak, saját el­gondolásuk szerint. Az persze lehet különböző, de én hi­szem, hogy a fiatalok zöme emberséges életet akar bizto­sítani nemcsak sajátmaga, hanem egész népe, sőt a tuda­tosabbak az egész emberiség számára. Hogy közben szó­rakoznak is? Hát azért fiatalok. A szórakozás megilleti őket. Már régóta figyelem a SZISZ „szénájának“ alakulásét. Nem vagyok az ellen, hogy a fiatalok kedvükre, sőt azon felül is kitáncolják magukat, olvassanak, játsszanak, de mindez szervezve legyen. Legyének emberek, akik irányít­ják őket, ellenőrzik munkájukat. És ezt a vezető szerepet csak a párt irányelveinek betartása mellett tudom elkép­zelni. Csak így lehet tovább fejleszteni és befejezni azt, amit mi idősebbek teremtettünk, amit elkezdtünk. Kérte, beszéljek a mai fiatalokról, milyeneknek látom őket én, hatvanéves kommunista. Sokat dolgoztam, vesződtem velük, sőt még ma is köz­tük élek három nagy gyerek között. Mindnyájuknak más és más az érdeklődési köre. Már a családon belül. Egyi­kük szeret utazni, másikuk tervezni, a harmadik meg a szociológiát bújja. Az ifjúsági szervezet kell, hogy kielé­gítse minden fiatal igényeit. Csak így becsülhetik és sze­rethetik szervezetüket. A SZISZ-nek megvan minden elő­feltétele ahhoz, hogy ilyen szervezetté váljék. Nagyon jő érzés ezt tudni. BÍZOM A MAI HUSZONÉVESEKBEN Tudja, én mindig lentről felfelé néztem az apámra. A mai gyerekek ezt nem teszik. Szüleiket ugyanolyan embe­reknek tartják, mint a többieket, csak másképp viszonyul­nak hozzájuk. Sokszor figyelem az enyéimet és vitatko­zunk. Mert azt aztán tudnak a mai fiatalok. Mintha csak az lenne a hivatásuk. Nyíltak, ezért én sem szoktam ha­zudni nekik. Persze megtörténik, hogy olyan kérdések ve­tődnek fel, amelyeket a kávézó asztal mellett nehéz meg­magyarázni egy mai húszévesnek. Ilyenek voltak például az 1968-as események. A kissebbik fiam akkor csodálko­zott, hogy köszöntem egy csoport szovjet katonának. Azt tette akkor Is, amikor letéptem egy ocsmány plakátot. Ma már ő is másképp gondolkodik. Hát erre és az ehhez ha sonló témakörökre szoktam mondani, hogy túl nehezek sok mai fiatal számára. Idővel azonban a párt és fejlet­tebb funkcionáriusaink segítségével rájönnek az igazságra. Azt kérdezte, mi volt az elmúlt tíz évben az, ami legna­gyobb mértékben elszomorított és mi volt az, aminek örültem. Viszatérek hatvannyolchoz, habár én már jóval korábban elszomorodtam. Csorba esett a párt tekintélyén, felbomlott annak egysége; azt veszítettük el, amiért hosszú éveken át küszködtünk, harcoltunk és szenvedtünk. Ha egy szervezet szétvert, gerinctelen, mindenki arra húz, amerre éppen kedve — nem a meggyőződése — tartja, hát ott már baj van. A másik oldalon örülök, hogy sikerült megállíta­nunk ezt a bomlást, és ha arra gondolok, hogy valamit és nem is keveset azért mégiscsak tettünk, hát az is öröm­mel tölt el. És ehhez elég, ha körülnézek. Hogy elégedetlen vagyok? Mindenki az. Sokat akarok még tenni a családom és a közjó érdekében, csak egész­ségem engedje. Amit tettem, nem bántam meg. Ismét a szocializmusért való küzdelmet választanám, ha létezne egy éveket „visszacsavaró“ titokzatos erő... „Kockáztattam és bizonytalanságban éltem sok éven át. de nem sajnálom.“ Száraz József ember maradt mindmáig. És ez nem vélet­len. Amit átélt, talán túlságosan soknak, sőt hihetetlennek is tűnik. Pedig így igaz, higgyétek el, és csak azt sajnál­hatjuk, hogy a mi életünkből hiányzik az a bizonyos ro­mantika... Vagy talán nem is romantika?. Inkább valami­féle „begyulladottság“, elszántság, lelkesedés az ügyért? Olyanért, amiért egész életünkön át készek vagyunk szen­vedni, örülni, harcolni és egyszerűen amiért érdemes élni Hiányzik, vagy nem tudjuk felfedezni, nem is akarjuk, mert minden jól van úgy, ahogy van... Mondjátok, hogy tévedtem. Száraz József munkásmozgalmi harcossal Zácsek Erzsébet beszélgetett V *. . vVyy. ik Ü Üíí'SrA, #:&&&/ a/ ^ mim 'twvUr.', y/*?' 'it t m iveajssf? xa. Zfjbt* «urtmmiÁi ftrfbisttrttiM Vf***-*? t ívV ­Csehszlovákia Kommunista Pártja megalakulásának közelgő 50. évfordulója nyújt alkalmat e cikksorozat indításához. Ez­úton is szeretnénk még jobban elmélyíteni a csehszlovákiai magyar fiatalok őszinte érdeklődését pártunk harcos^ törté­nelmi múltja iránt. Az ÜJ IFJÚSÁG következő számaiban a maihoz hasonlóan, hiteles történelmi elemzést adunk a CSKP történetének néhány fontos, illetve érdekes szakaszáról. Cikk­sorozatunk nem lép fel a teljesség igényével. csupán, mint említettük, a fokozottabb érdeklődést hivatott felébreszteni, írásaink egyik specifikuma lesz, hogy fokozottabb ügyeimet szentelünk majd a kommunista mozgalom történetének az el­ső Csehszlovák Köztársaság magyarlakta vidékein. Meggyőző­désünk, hogy a magyar fiatalokat így még jobban közelebb visszük a párthoz, annak hagyományaihoz, eszméihez s nem utolsósorban jelenlegi politikájához. A CSEHSZLOVÁKIAI MUNKÁS­SÁG HARCAI A CSKP MEG­ALAKULÁSA ELŐTTI ÉVEK­BEN A Németország oldalán har­coló Osztrák-Magyar Monarchia 1918. október 28-án elfogadta az antant fegyverszüneti fel­tételeit. Ezzel a háborút elve­szítette. A fegyverszüneti fel­tételek között szerepelt többek között az is. hogy a Monarchia szláv nemzetei a háború után saját maguk dönthetnek sor­sukról. A fegyverszünetről szó­ló hír hallatára Prága lakosai kivonultak az utcákra s tün­tettek a béke és a csehszlovák állam mellett. A Nemzeti Bi­zottság azonnal átvette a ha­talmat, s még ugyanazon a na­pon. tehát 1918. október 28-án a Vencel téri nagygyűlésen ki­kiáltotta a Csehszlovák Köztár­saságot. A Csehszlovák Köztársaság megalakulása jelentős lépés volt a cseh és szlovák nemzet történelmében. A cseh nemzet három évszázad után újra visz- szanyerte nemzeti szabadságát és állami függetlenségét. Tör­ténelmi szempontból haladásnak számít a szlovákok és a cse­hek közös államban való egye­sülése is, amelyet a két nem­zetnek a nemzeti felszabadító küzdelemben való egymáshoz közeledése tette lehetővé. A csehek és szlovákok nemzeti szabadsága azonban a burzsoá uralomra való tekintettel nem volt és nem is lehetett biztosí­tott. A cseh burzsoázia az ál­lam sorsát kezdettől fogva ösz- szekötötte a nyugati hatalmak­kal, főleg Franciaországgal. Az antanthatalmak azonban soha­sem. törődtek a cseh és a szlo­vák nőmet sorsával, szabadsá­gának és fejlődésének biztosí­tásával. A csehszlovák állam­ban csupán eszközt láttak, a- mely a háború utáni Európában hatalmi érdekeiket szolgálta, s egyúttal a Szovjetunió elleni védőövezet része volt. Állás­pontjuk a független csehszlo­vák állammal szemben aszerint alakult, hogy milyen megbízha­tóan teljesítette Csehszlovákia a nyugati hatalmak által kimért feladatokat. A burzsoá ideológusok Cseh­szlovákia megalakulását első­sorban Masaryk elnök külpoli­tikai tevékenységének eredmé­nyeként. és az antanthatalmak érdemeként tüntették fel. A Nagy Októberi Szocialista For­radalom hatását és a néptöme­geknek a csehszlovák állam létrehozásában játszott szerepét pedig igyekeztek leplezni. T. G. Masaryk emigráció* csoportja az antant segítségével külföl­dön próbálta kiharcolni a cseh­szlovák állam megalakítását. Ez az igyekezet azonban egészen 1917-ig nem kecsegtetett si­kerrel, mert a nyugati hatal­maknak nem állt szándékában a Monarchia felosztása. A cseh­szlovák állam megalakulására döntő befolyással volt a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom. A nyugati hatalmak attól tartottak, hogy a Monarchiára átterjed a szocialista forrada­lom. s ezért beleegyeztek a fel- darabolásába, s területén nem­zeti államok létesítésébe. A nemzeti felszabadító harc és a nemzeti demokratikus forrada­lom legfőbb ereje a munkás- osztály volt. De mivel a mun­kásosztály pártja, a szociálde­mokrata párt opportunista be­folyás alá került, és a burzsoá­zia érdekeinek rendelte alá a munkásmozgalmat, a burzsoázia megtartotta vezető szerepét a nemzeti felszabadító harcban és a forradalomban egyaránt. Csehszlovákia megalakulása idejében sok nemzetiségű ál­lam volt. A majdnem 9 millió cseh és szlovák mellett, 3 mil­lió német, 750 ezer magyar, 500 ezer ukrán és 75 ezer len­gyel élt a területén. Ennek a ténynek is szerepe volt a ké­sőbbi fejlődés folyamán. A háború befejezése után, az októberi foradalom közvetlen hatására, továbbá a háborús gyötrelmek és a dolgozók vi­gasztalan életkörülményei kö­vetkeztében, soha nem látott , mértékben fellendült a mun­kásság forradalmi mozgalma. A csehszlovákiai munkásmoz­galomban is megindult a dif­ferenciálódás. 1918 december végén megtartották a szociál­demokrata párt XII. kongresz- szusát, amelynek döntenie kel­lett a párt irányvonaláról az önálló államban. /.Ezen a kon­gresszuson a jobboldali vezetők elérték a pártvezetés eddigi i- rányának jóváhagyását, és meg­szerezték a kongresszus hozzá­járulását a koalíciós politika folytatásához. Az „új állam é- pítése“ jelszó alatt a jobboldali szocialisták a burzsoázia hatal­mának megszilárdítását támo­gatták. Elsősorban a munkáso­kat beszélték le arról, hogy a bolsevikok példáját követve proletárforradalom útján pró­bálják elérni szocialista céljai­kat. Felszólították a burzsoá­ziát. hogy szociális reformokat valósítson meg. anélkül, hogy ezt a munkásosztály nyomásá­nak kelljen kikényszeritenie. Politikai jelszavaikban a parla­menti választások mielőbbi meg­valósítását sürgették. A szo­ciáldemokrata párt XII. kong­resszusa a szocializmusért foly­tatott harc jellegzetesem re­formista koncepcióját tette ma­gáévá. amely a „tiszta“ demo­krácia illúziójához ragaszko­dott, azt remélve, hogy a pro­letariátus szavazataival többsé­get szerez a parlamentben, és ezt a többséget a szocialista állam megvalósítására használ­ja fel. A kongresszus tehát a párt opportunista és naciona­lista szárnyának győzelmével végződött, amelynek sikerült felülkerekednie a vezetőségben. Egyes küldöttek fellépése a- zonban már jelezte, hogy a pár­ton belül ellenzék van kialaku­lóban. A jobboldali vezetőség opportunista eljárása, a burzsoá­ziával való együttműködés és a munkásérdekek alárendelése miatt egyre több szociáldemok­rata munkás fejezte ki elége­detlenségét a pártvezetéssel és a párt eljárásával szemben. A szociáldemokrata pártban balol­dali ellenzék alakult ki. Fő kép­viselői közé tartozott B. Sme- ral, A. Zápotoekjí, J. Hybes, J. Skálák, A. Muna és mások. 1919 februárjában megindítot­ták a „Sooiální demokrat“ cí­mű folyóiratot. „Szükségesnek tartjuk — írta a szerkesztőség az első számban —, hogy a proletariátus forradalmi fejlő­dése túlmenjen a birtokos osz­tályon és céljain... a mi célunk nem csupán a burzsoá demo­kratikus. hanem szocialista köz­társaság megalakítása.“ A fo­lyóirat az orosz forradalom ta­pasztalatait népszerűsítette, az igazságnak megfelelően tájé­koztatott a szovjet-oroszorszá­gi helyzetről, bírálta Csehszlo­vákia burzsoá és reformista po­litikáját, harcolt a marxista el­vek és az osztályharc megúju­lásáért, s felhívta a munkáso­kat, hogy alakítsák meg mie­lőbb harci szerveiket, a mun­kástanácsokat. A baloldali ellenzék úgy dön­tött, hogy egyelőre a pártban marad, ennek keretén belül ter­jeszti a forradalmi eszméket s így megnyeri a párttagságot. Az volt a céljuk, hogy meg­nyerjék a párt munkástagjai­nak többségét a III. Internacio- nálénak, s Csehszlovákiában a kommunista pártot tömegpárt­ként építhessék fel. A cseh munkások lassan tu­datára ébredtek annak, hogy a nemzeti önállóság elérésével még nem oldódtak meg a szo­ciális problémák. Ráeszméltek. hogy a Csehszlovák Köztársa­ságban is harcolniok kell leg­elemibb követeléseikért a bur­zsoázia ellen. E felismerést tükrözték a cseh országrészek­ben 1919 márciusában lezajlott hatalmas és viharos tüntetések, amelyekkel a drágaság ellen til­takoztak. A jobboldali szocialis­ták ekkor is segítségére siet­tek a burzsoáziának. A felhá­borodott munkásokat azzal osil- lapítgatták, hogyha a rövidesen sorra kerülő választásokon a szocialista pártokra adják sza­vazataikat, változást érhetnek el mind a kormány összetéte­lében, mind pedig égető prob­lémáik megoldásában. A mun­kások még ez alkalommal is hajlandók voltak hinni a jobb­oldali szociáldemokraták ígére­teinek. A munkásmozgalom SzlSvá- kiában ebben az időben sokkal nagyobb haladást ért el. Az 1919. március 21-én létrejött Tanácsköztársaság Magyaror­szágon megszervezte a Vörös Hadsereget a csehszlovák in­tervenciós csapatok kiszorítá­sára Magyarország területéről. A Vörös Hadsereg harcai si­kerrel jártak és 1919 június elején benyomult Szlovákia te­rületére. 1919. június 16-án E- perjesen (Presov) kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot, amelynek elnöke A. Janousek lett. Mindjárt megkezdték a szociális intézkedéseket, gyá­rak, bankok, nagybirtokok kisa­játítását, felemelték a dolgoz­zék bérét stb. A szlovákiai münkáshatalom léte azonban szorosan a Vörös Hadsereg je­lenlétéhez kötődött. Amikor 1919. június 30-án a Vörös Hadsereg elhagyta Szlovákia te­rületét, a Szlovák Tanácsköz­társaság Is megszűnt létezni. Rövid fennállása ellenére a Szlovák Tanácsköztársaságot úgy értékeljük, mint a mun­kások és parasztok forradalmi államának megalakítására tett első kísérletet. —as— i

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents