Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-02-16 / 7. szám
u ül i' HATÁRTALAN FUTBALLSZERETET Az amerikai futballt a szokásos és világszerte ismert és elismert szabályoktól eltérő módon játsszák. Persze annak a közönsége is más. Akadnak soraiban európai mértékkel nem is mérhető különcök, szurkolók. Egy gazdag kereskedő és öt társa nem kapott belépőjegyet az amerikai bajnokság döntőjére, amelyet Baltimore és Dallas csapatai játszottak. A Miamiban lebonyolított találkozóra 80 055 néző volt kiváncsi, többet biztonsági okok miatt nem engedtek a lelátókra. Az említett üzletember nem tudott belenyugodni abba a gondolatba, hogy nem lehet a nagy erőpróba közvetlen szemtanúja. Zeppelin léggömböt bérelt ki, s arról nézte társaival együtt 200 méter magasságból á küzdelmet. A léghajósokat rádióval irányították, és szerencséjükre szélcsend uralkodott a pálya körzetében. A Baltimore csapata 16:13 pontarányú győzelmet aratott, a rangadó teljes lefolyását a tv-adások révén 64 millió amerikai látta, s a közvetítés jogáért a rádió és televíziós társaságok csillagászati összeget fizettek ki. Igaz, az aktív szereplők, a játékosok is megtalálták a számításukat: a győztes tizenegy minden egyes tagja 15 000 dollár jutalomban részesült. Szerény véleményünk szerint a gazdag kereskedő-szurkoló és társai a nagy mérkőzést legalább olyan szakértelemmel kísérhették volna a képernyőn, mint 200 méter magasból, tehát „madártávlatból“, bár nem tudhatjuk, milyen kiváló minőségű távcsövek álltak a rendelkezésükre. —x— GIANNI RIVERA Gianni Rivera, az AC Milan üdvöskéje, az olasz labdarúgás egyik legnagyobb egyéni- | sége, az utánozhatatlan játékmester, rend- j kívül népszerű hazájában, s ami ennél még nagyobb elismerés, nemcsak Milánóban, hanem Itália minden táján. Valcareggi szövet ségl kapitánynak is sok álpiatlan éjszaka ja volt miatta. Rengetegen kifogásolták, miért nem szerepeltette azt az istenadta tehetséget a világbajnoki döntő egész folyamán, s miért vette számításba csak a hajrában, amikorra minden eldőlt a brazilok javára. Valcaregginek sok nehézséget oko zott, hogy legalább elfogadható magyaráza tot adjon erre a kényes kérdésre. Rivera csapata színeiben, az AC Milan csatársorában 300. bajnoki mérkőzését játszotta a Cagliariban lebonyolított bajnoki találkozón. Mint ismeretes, a hajdani nagy formáját lassan visszanyerő Milan 4:0 arányban győzte le a bajnok Cagliarit, annak félelmetes otthonában, bár az is igaz, hogy Riva még nem állhatott a szardíniaiak rendelkezésére. A szurkolók, különösen Olaszországban, sok mindent tudni akarnak. Arra voltak kíváncsiak, vajon Rivera 300. szereplése u- gyanabban a klubban csúcs-e vagy sem. Az irattárak mélyéből előkerültek a pontos feljegyzések, és ezekből megállapították, hogy a valaha is élt „leghűségesebb olasz labdarúgó“: Gianpiero Boniperti, a juventus Torino csatára volt, aki gyakran öltötte magára a „squadra azzura“ címeres mezét is. Összesen 444 alkalommal játszott a Juventus csapatában. Olaszországban, ahol általában sokat vándorolnak a labdarúgók, különösen ritkaságszámba mennek a klubhű futballisták. Össze is állították minden idők olasz hűséglistáját, amely az első tíz helyen a következőket tünteti fel: Boniperti (444, Ju- I ventus), Losi (386, AS Roma), Reguzzoni (376, AC Bologna), Liedholm, az Olaszor- szógban profiskodott svéd játékos (359, AC Milan), Varglien II (358, Juventus), Corso (347, Inter Milánó), Pucinelli (339, Lazio Roma), Becattini (338, Genoa), Masetti 338, AS Roma), Depetrini (336, Juventus). Mielőtt Rivera az AC Milánhoz szerződött volna, 26 bajnoki mérkőzésen anyaegyletében, az Alessandriában szerepelt. Azt is kikutatták, melyik játékosok szerepeltek a legtöbbször bajnoki mérkőzéseken. íme az élcsoport: Silvio Piola, aki a második világháború előtti olasz válogatott - középcsatára volt, 566 alkalommal küzdött a bajnoki pontokért. Nyomában Ferraris II- t találjuk 504, Amedeit 457, Bonipertit 444 és Sentimenti Vl-ot 443 találkozóval. Z- J. ZSEBREGÉNYÜNK « Paul Castel: ERCKX Az annyira híres „kidöglés“ a fiatal, fürge atlétát néhány pillanat alatt hullaszeríí cafattá változtatja, aki kimeredt szemekkel csak tízkilométeres sebességgel vánszorog az országúton. Viszont Eddy Merckx-et eddig semmiféle „kidöglés“ sem környékezte, vagy ha igen, sikerült eltitkolnia. Beszéltek ugyan a Pireneusokra vezető, szinte végtelennek tűnő, hosszú útszakaszáról, amelynek kaptatóján a kimerült Merckx elhaló hangon kérte az őt gépkocsin követő edzőjét, Driessenset: „Inni, pezsgőt, kérlek, gyorsan, gyorsan!“ Vetélytár- sai azonban túl messzire voltak tőle ahhoz, hogy ezt hallhassák és élvezhessék. Máskülönben Merckx semmiben sem különbözik a „többi fiútól.“ Szenved, úgy hajszolja magát, hogy majd kiköpi a tüdejét. Néha zúg a feje s a lábai nehezek, borzasztóan nehezek. A kezét már nem is érzi — a kormány szorítása közben egészen elfehéredik, szája agoni kus görcsbe torzul, arca beesik, homlokán verejték gyöngyözik, és érzi, hogy véglegesen kimerült. Mégis tovább hajt. Merckx sohasem adott még fel versenyt végkimerülés miatt. Mint minden igazi bajnok, ő is kitűnő színész. Képes merev mosollyal palástolni azt az érzését, hogy majd kileheli lelkét az országúton A kerékpárversenynél ugyanis a blöff döntő fegyver. Hányszor láttunk már két szorosan egymás mellett vágtató vetélvtársat amint szemük sarkából figyelik és őrzik egymást! Mindketten szenvedtek, viszont gondosan ügyeltek arra, hogy a másik ezt ne vegye észre. Aki közülük elsőnek ismerné be, hogy a kínszenvedés útján jár, ezzel már alá is írná saját vereségét. A másik ugyanis azonnal a pedálra taposna és elhagyná őt. Merckx ebben a komédiában is kiváló, a- melynek mesterei az olaszok. Azt viszont meglepő, hogy vetélytársai nem okoznak neki az országúton több gyötrelmet, holott jól tudják, milyen nyugtalan és félelemmel teli éjszakákat él át rajt előtt. Ez tudniillik Eddy Merckx Achilles-sarka. „Ha találkoztam volna vele“ — jegyezte meg Louison Bobét a Tour de France legutóbbi versenye alkalmával —, „tudtam volna, hogy bánjak el vele. Az ilyenfajta embert egy pillanatra sem szabad békén hagyni. Állandóan támadni kell rá, támadásaira azonnali ellen- támadással kell válaszolni, minden terapen testközelben lenni hozzá, kihasználva kiegyensúlyozatlan idegállapotát, a bizonytalanság érzését kelteni benne, elérni a színvonalát, bolondot űzni belőle s a végtelenségig ingerelni. Ezek után lehull, mint az érett szilva a fáról.“ Ilyen nagyarányú program megvalósításához azonban valami egészen másra lenne szükség, mint az európai utakon annyira megszokott, de többé-kevésbé odaadókböl álló ke- rékpárcsoport-rendszer (peletőn). A félelem, a nyereségvágy és egyáltalán minden szövetséget köt annak az érdekében, hogy Eddy Merckx győzelemre vigye saját osztályát, a- mely egyébként óriási létszámú. Bobét vagy Anquetil például bizonyára elfogadnák a kihívást. Ebből előreláthatólag egy olyan fantasztikus párbaj fejlődne ki, amely nem megy ritkaságszámba a kerékpározás történelmében, s amely annyi nemzet lelkesedésének forrása. Bár Bartali rátalált Coppijára, Coppi Kuhlerjé re, Kubier Kobletjére, Köblét Bnbetjére, Bnbet Anquetiljére, Anquetil Polidorjára, de TtVly Merckx-ről nem mondhatjuk, hogy a legcsekélyebb veszély is fenyegetné. Ügy igaz, ahogy belga barátaink mondogatják: a „merckxiz- mus“ győz mindenütt, elismerik és elfogadják mindenütt az egész világon. Egyes rossz nyelvek azt állítják, hogy Merckx hasonlóképpen a többi bajnokhoz, doppingolószert használ. Azt is híresztelik, hogy nem lehet rajtacsípni, mert nem francia, hanem nyugatnémet gyártmányú, Franciaországban eddig ismeretlen készítményt szed. amely a szervezetben nem hagy hátra semmiféle kimutatható nyomot. Lehetséges, habár kétes. Igaz, hogy Merckx- ről ma a sportgyógyászat legjobb szakértői gondoskodnak, kényeztetik és állandó megfigyelés alatt tartják, úgy, mint annak idején Anquetilt, Bobetet vagy Coppit. Az is megfelel a valóságnak, hogy egészségi felkészültségének ugyanolyan figyelmet szentel, mint kerékpárjának vagy fizikai edzésének. Tavaly a Giro d'Italia versenyen mégis történt egy bizonyos pikáns eset a doppinggal kapcsolatban. Merckx a szokásos napi útszakasz befejezése után antidopping ellenőrzésen esett át, kémcsőbe vizelt, utána lezuhanyozott, átöltözött, megvacsorázott és aludni tért... Kora reggel tudta csak meg, hogy nem folytathatja a versenyt, mert vizeletében doppingkészítmények nyomait találták! A botrányt el lehet képzelni. Merckx a verseny első helyezettje volt. Sírásra fakadt, összecsomagolt s elutazott, megesküdve, hogy ártatlan. Hiszünk neki. annál is inkább, mert nem lehet elképzelni, mit nyerhetett volna a doppingszerrel, hisz a verseny legnehezebb részét már maga mögött tudta s a győzelmet úgyszólván „a zsebében érezte“. Az affér bonyolódott s végül a flo- renciai intrikák mocsarába fulladt. Egy olasz újság névtelen levelet kapott, amelynek titokzatos írója azt állítja, hogy a kerékpárversenyzés világának egyik vezető személyisége lefizette őt, ha Merckx-et doppingolja, anélkül, hogy az bármit is sejtene erről. Egy másik levél, ezúttal francia, szintén azt bizonygatja, hogy M,erckx tudtán kívül doppingolás áldozata lett, azért, hogy ki lehessen zárni a Tour de France résztvevői közül. Ebből világosan látható, hogy egynémely kerékpárverseny rejtélyeinek megoldására maga Maigret is gyengének bizonyulna. Eddy Merckx undorral tért hazájába, felkészült a Tour de France első versenyére és megkapta a rajtengedélyt. Amint ismeretes, mesterien győzött. Eközben egy este, a verseny közepe táján, kétségektől űzetve éjjeli két órakor telefonon kérdezte meg Anquetil- től, „hogy milyen lábtartót ajánl neki a másnapi versenyszakaszra?“ A némileg megütközött Anquetil válaszképpen csak valamit motyogott. Merckx Anquetilt nagyon csodálja. Ez a francia Eddy Merckx-ék családi asztalánál gyakori beszédtémaként szerepelt. Eddy tisztelte Anquetil osztályát, vonzerejét és tekintélyét. Bámulja, hogyan irányítja Anquetil életútját s mibe fekteti vagyonát. Másrészt Merckx polgári szemléletét bántja az az álarc, amelyet a híres francia a sorsdöntő versenyek előtt magára ölt: pantagruelli pezsgős lakomák, a Geminianivel lejátszott néha reggelig is eltartó kötetlen bridzspartik. Eddy nem enged meg magának hasonló különcségeket. Általában jó ember, rendes férj, tisztességes polgár. Mint katona az egészség- ügyieknél szolgált. A pezsgőt nagyon szereti, de csak módjával fogyasztja. Étkezésnél imitt- amott megengedi magának a bordói vörösön készült vadashúst — ez talán az egyetlen megszegése a roston sült húsokból, salátából és kásából összeállított megszokott spártai diétájának. Esténként papucsot húz, egy darabig a tv-t nézi, a kislányával játszik, akit régimó- dian nevel, az egyedüli módon, amit a gyerekek könnyen megértenek: vagyis szeretettel — szigorral és nyaklevessel. Olvasgatja csodáiéi leveleit (naponta átlag százat, a Tour de France-i győzelem után tízezret kapott), tanulmányozza szülei és pénzügyi tanácsadói társaságában az egyes pénzügyi lehetőségeket. amelyek iránt élénken érdeklődik, kikérdezgeti gyógyszerészhallgató öccsét erről a tudományágról, beszélget menedzserével, Van Buggenhoottal és edzőjével, Giullaum Dries- sensennel és főleg készül a nyári idényre. Ez a szüntelenül nyugtalan ember képtelen győzelmeit élvezni. Tudja, hogy a nyilvánosság követelményei határtalanok s a sikerekkel csak növekszenek. Merckx-től is többet és még többet követel majd a közönség, éppúgy, mint annak idején fokozódtak a követelmények Coppival és Anquetillel szemben is. Ha feltesszük, hogy Merckx mindezek közül eddig a legerősebbnek is bizonyult, ez az állapot nem tarthat sokáig. Ezenkívül néha fáj a térde. Aztán itt van az esés és a baleset kockázata. Mivel azonban szereti ezt a hivatást és máshoz nem ért... Ez tehát a története annak a kisfiúnak, aki már hatéves korában tudta, hogy mit akar. S mindent elkövetett annak érdekében, hogy ezt el is érje. (végei m B A futballisták talán azért utaznak annyit, mert a focilabda a földgömbhöz hasonlít. A kassai (Kosice) VSS csapata Ausztráliában és Új-Zélandban járt. Pollák, Svajlen, Hoholko és Boros (Kolár Péter felvételein) már hazaérkezett' és javában készül a ligára. Edzőjük, Jozef Ven- glos azonban szakított időtt egy kis tereferére. Olvasóinkat is meghívjuk hát a közeljövőben egy képzeletbeli portyára a zegzotikus földrészre. Mi re ezek a sorok megjelennek, hazaérkezik az Inter is. Még elutazása előtt fölkértük Sziko- ra Györgyöt, a sárga-feketék kapitányát, jól nézzen körül Uruguayban, és számoljon be tapasztalatairól. Az Inter szorgalmasan veszít- gette meccseit, de reméljük, az nem szegi a kapitány mesélő kedvét. (bt)
