Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-16 / 7. szám

u ül i' HATÁRTALAN FUTBALLSZERETET Az amerikai futballt a szokásos és világ­szerte ismert és elismert szabályoktól elté­rő módon játsszák. Persze annak a közön­sége is más. Akadnak soraiban európai mértékkel nem is mérhető különcök, szur­kolók. Egy gazdag kereskedő és öt társa nem kapott belépőjegyet az amerikai bajnokság döntőjére, amelyet Baltimore és Dallas csa­patai játszottak. A Miamiban lebonyolított találkozóra 80 055 néző volt kiváncsi, töb­bet biztonsági okok miatt nem engedtek a lelátókra. Az említett üzletember nem tu­dott belenyugodni abba a gondolatba, hogy nem lehet a nagy erőpróba közvetlen szem­tanúja. Zeppelin léggömböt bérelt ki, s ar­ról nézte társaival együtt 200 méter ma­gasságból á küzdelmet. A léghajósokat rá­dióval irányították, és szerencséjükre szél­csend uralkodott a pálya körzetében. A Baltimore csapata 16:13 pontarányú győ­zelmet aratott, a rangadó teljes lefolyását a tv-adások révén 64 millió amerikai lát­ta, s a közvetítés jogáért a rádió és tele­víziós társaságok csillagászati összeget fi­zettek ki. Igaz, az aktív szereplők, a játé­kosok is megtalálták a számításukat: a győztes tizenegy minden egyes tagja 15 000 dollár jutalomban részesült. Szerény véleményünk szerint a gazdag kereskedő-szurkoló és társai a nagy mérkő­zést legalább olyan szakértelemmel kísér­hették volna a képernyőn, mint 200 méter magasból, tehát „madártávlatból“, bár nem tudhatjuk, milyen kiváló minőségű távcsö­vek álltak a rendelkezésükre. —x— GIANNI RIVERA Gianni Rivera, az AC Milan üdvöskéje, az olasz labdarúgás egyik legnagyobb egyéni- | sége, az utánozhatatlan játékmester, rend- j kívül népszerű hazájában, s ami ennél még nagyobb elismerés, nemcsak Milánóban, ha­nem Itália minden táján. Valcareggi szövet ségl kapitánynak is sok álpiatlan éjszaka ja volt miatta. Rengetegen kifogásolták, miért nem szerepeltette azt az istenadta te­hetséget a világbajnoki döntő egész folya­mán, s miért vette számításba csak a haj­rában, amikorra minden eldőlt a brazilok javára. Valcaregginek sok nehézséget oko zott, hogy legalább elfogadható magyaráza tot adjon erre a kényes kérdésre. Rivera csapata színeiben, az AC Milan csatársorában 300. bajnoki mérkőzését ját­szotta a Cagliariban lebonyolított bajnoki találkozón. Mint ismeretes, a hajdani nagy formáját lassan visszanyerő Milan 4:0 arányban győz­te le a bajnok Cagliarit, annak félelmetes otthonában, bár az is igaz, hogy Riva még nem állhatott a szardíniaiak rendelkezésé­re. A szurkolók, különösen Olaszországban, sok mindent tudni akarnak. Arra voltak kí­váncsiak, vajon Rivera 300. szereplése u- gyanabban a klubban csúcs-e vagy sem. Az irattárak mélyéből előkerültek a pon­tos feljegyzések, és ezekből megállapítot­ták, hogy a valaha is élt „leghűségesebb olasz labdarúgó“: Gianpiero Boniperti, a juventus Torino csatára volt, aki gyakran öltötte magára a „squadra azzura“ címeres mezét is. Összesen 444 alkalommal játszott a Juventus csapatában. Olaszországban, ahol általában sokat ván­dorolnak a labdarúgók, különösen ritka­ságszámba mennek a klubhű futballisták. Össze is állították minden idők olasz hű­séglistáját, amely az első tíz helyen a kö­vetkezőket tünteti fel: Boniperti (444, Ju- I ventus), Losi (386, AS Roma), Reguzzoni (376, AC Bologna), Liedholm, az Olaszor- szógban profiskodott svéd játékos (359, AC Milan), Varglien II (358, Juventus), Corso (347, Inter Milánó), Pucinelli (339, Lazio Roma), Becattini (338, Genoa), Masetti 338, AS Roma), Depetrini (336, Juventus). Mielőtt Rivera az AC Milánhoz szerződött volna, 26 bajnoki mérkőzésen anyaegyleté­ben, az Alessandriában szerepelt. Azt is kikutatták, melyik játékosok sze­repeltek a legtöbbször bajnoki mérkőzése­ken. íme az élcsoport: Silvio Piola, aki a második világháború előtti olasz válogatott - középcsatára volt, 566 alkalommal küzdött a bajnoki pontokért. Nyomában Ferraris II- t találjuk 504, Amedeit 457, Bonipertit 444 és Sentimenti Vl-ot 443 találkozóval. Z- J. ZSEBREGÉNYÜNK « Paul Castel: ERCKX Az annyira híres „kidöglés“ a fiatal, für­ge atlétát néhány pillanat alatt hullaszeríí ca­fattá változtatja, aki kimeredt szemekkel csak tízkilométeres sebességgel vánszorog az or­szágúton. Viszont Eddy Merckx-et eddig sem­miféle „kidöglés“ sem környékezte, vagy ha igen, sikerült eltitkolnia. Beszéltek ugyan a Pireneusokra vezető, szinte végtelennek tűnő, hosszú útszakaszáról, amelynek kaptatóján a kimerült Merckx elhaló hangon kérte az őt gépkocsin követő edzőjét, Driessenset: „Inni, pezsgőt, kérlek, gyorsan, gyorsan!“ Vetélytár- sai azonban túl messzire voltak tőle ahhoz, hogy ezt hallhassák és élvezhessék. Máskülönben Merckx semmiben sem külön­bözik a „többi fiútól.“ Szenved, úgy hajszolja magát, hogy majd kiköpi a tüdejét. Néha zúg a feje s a lábai nehezek, borzasztóan nehezek. A kezét már nem is érzi — a kormány szorí­tása közben egészen elfehéredik, szája agoni kus görcsbe torzul, arca beesik, homlokán ve­rejték gyöngyözik, és érzi, hogy véglegesen kimerült. Mégis tovább hajt. Merckx sohasem adott még fel versenyt végkimerülés miatt. Mint minden igazi bajnok, ő is kitűnő színész. Képes merev mosollyal palástolni azt az érzé­sét, hogy majd kileheli lelkét az országúton A kerékpárversenynél ugyanis a blöff döntő fegyver. Hányszor láttunk már két szorosan egymás mellett vágtató vetélvtársat amint sze­mük sarkából figyelik és őrzik egymást! Mind­ketten szenvedtek, viszont gondosan ügyeltek arra, hogy a másik ezt ne vegye észre. Aki közülük elsőnek ismerné be, hogy a kínszen­vedés útján jár, ezzel már alá is írná saját ve­reségét. A másik ugyanis azonnal a pedálra taposna és elhagyná őt. Merckx ebben a komédiában is kiváló, a- melynek mesterei az olaszok. Azt viszont meg­lepő, hogy vetélytársai nem okoznak neki az országúton több gyötrelmet, holott jól tudják, milyen nyugtalan és félelemmel teli éjszakákat él át rajt előtt. Ez tudniillik Eddy Merckx Achilles-sarka. „Ha találkoztam volna vele“ — jegyezte meg Louison Bobét a Tour de France legutób­bi versenye alkalmával —, „tudtam volna, hogy bánjak el vele. Az ilyenfajta embert egy pil­lanatra sem szabad békén hagyni. Állandóan támadni kell rá, támadásaira azonnali ellen- támadással kell válaszolni, minden terapen testközelben lenni hozzá, kihasználva kiegyen­súlyozatlan idegállapotát, a bizonytalanság ér­zését kelteni benne, elérni a színvonalát, bo­londot űzni belőle s a végtelenségig ingerel­ni. Ezek után lehull, mint az érett szilva a fáról.“ Ilyen nagyarányú program megvalósí­tásához azonban valami egészen másra lenne szükség, mint az európai utakon annyira meg­szokott, de többé-kevésbé odaadókböl álló ke- rékpárcsoport-rendszer (peletőn). A félelem, a nyereségvágy és egyáltalán minden szövetsé­get köt annak az érdekében, hogy Eddy Merckx győzelemre vigye saját osztályát, a- mely egyébként óriási létszámú. Bobét vagy Anquetil például bizonyára elfogadnák a kihí­vást. Ebből előreláthatólag egy olyan fantasz­tikus párbaj fejlődne ki, amely nem megy rit­kaságszámba a kerékpározás történelmében, s amely annyi nemzet lelkesedésének forrása. Bár Bartali rátalált Coppijára, Coppi Kuhlerjé re, Kubier Kobletjére, Köblét Bnbetjére, Bnbet Anquetiljére, Anquetil Polidorjára, de TtVly Merckx-ről nem mondhatjuk, hogy a legcseké­lyebb veszély is fenyegetné. Ügy igaz, ahogy belga barátaink mondogatják: a „merckxiz- mus“ győz mindenütt, elismerik és elfogadják mindenütt az egész világon. Egyes rossz nyel­vek azt állítják, hogy Merckx hasonlóképpen a többi bajnokhoz, doppingolószert használ. Azt is híresztelik, hogy nem lehet rajtacsípni, mert nem francia, hanem nyugatnémet gyárt­mányú, Franciaországban eddig ismeretlen ké­szítményt szed. amely a szervezetben nem hagy hátra semmiféle kimutatható nyomot. Lehetséges, habár kétes. Igaz, hogy Merckx- ről ma a sportgyógyászat legjobb szakértői gondoskodnak, kényeztetik és állandó megfi­gyelés alatt tartják, úgy, mint annak idején Anquetilt, Bobetet vagy Coppit. Az is megfelel a valóságnak, hogy egészségi felkészültségé­nek ugyanolyan figyelmet szentel, mint kerék­párjának vagy fizikai edzésének. Tavaly a Gi­ro d'Italia versenyen mégis történt egy bizo­nyos pikáns eset a doppinggal kapcsolatban. Merckx a szokásos napi útszakasz befejezése után antidopping ellenőrzésen esett át, kém­csőbe vizelt, utána lezuhanyozott, átöltözött, megvacsorázott és aludni tért... Kora reggel tudta csak meg, hogy nem folytathatja a ver­senyt, mert vizeletében doppingkészítmények nyomait találták! A botrányt el lehet képzel­ni. Merckx a verseny első helyezettje volt. Sí­rásra fakadt, összecsomagolt s elutazott, meg­esküdve, hogy ártatlan. Hiszünk neki. annál is inkább, mert nem lehet elképzelni, mit nyerhetett volna a doppingszerrel, hisz a ver­seny legnehezebb részét már maga mögött tudta s a győzelmet úgyszólván „a zsebében érezte“. Az affér bonyolódott s végül a flo- renciai intrikák mocsarába fulladt. Egy olasz újság névtelen levelet kapott, amelynek titok­zatos írója azt állítja, hogy a kerékpárver­senyzés világának egyik vezető személyisége lefizette őt, ha Merckx-et doppingolja, anélkül, hogy az bármit is sejtene erről. Egy másik levél, ezúttal francia, szintén azt bizonygatja, hogy M,erckx tudtán kívül doppingolás áldo­zata lett, azért, hogy ki lehessen zárni a Tour de France résztvevői közül. Ebből világosan látható, hogy egynémely kerékpárverseny rej­télyeinek megoldására maga Maigret is gyen­gének bizonyulna. Eddy Merckx undorral tért hazájába, felké­szült a Tour de France első versenyére és megkapta a rajtengedélyt. Amint ismeretes, mesterien győzött. Eközben egy este, a ver­seny közepe táján, kétségektől űzetve éjjeli két órakor telefonon kérdezte meg Anquetil- től, „hogy milyen lábtartót ajánl neki a más­napi versenyszakaszra?“ A némileg megütkö­zött Anquetil válaszképpen csak valamit mo­tyogott. Merckx Anquetilt nagyon csodálja. Ez a francia Eddy Merckx-ék családi asztalánál gyakori beszédtémaként szerepelt. Eddy tisz­telte Anquetil osztályát, vonzerejét és tekinté­lyét. Bámulja, hogyan irányítja Anquetil élet­útját s mibe fekteti vagyonát. Másrészt Merckx polgári szemléletét bántja az az ál­arc, amelyet a híres francia a sorsdöntő ver­senyek előtt magára ölt: pantagruelli pezsgős lakomák, a Geminianivel lejátszott néha reg­gelig is eltartó kötetlen bridzspartik. Eddy nem enged meg magának hasonló kü­löncségeket. Általában jó ember, rendes férj, tisztességes polgár. Mint katona az egészség- ügyieknél szolgált. A pezsgőt nagyon szereti, de csak módjával fogyasztja. Étkezésnél imitt- amott megengedi magának a bordói vörösön készült vadashúst — ez talán az egyetlen meg­szegése a roston sült húsokból, salátából és kásából összeállított megszokott spártai diétá­jának. Esténként papucsot húz, egy darabig a tv-t nézi, a kislányával játszik, akit régimó- dian nevel, az egyedüli módon, amit a gyere­kek könnyen megértenek: vagyis szeretettel — szigorral és nyaklevessel. Olvasgatja csodáiéi leveleit (naponta átlag százat, a Tour de France-i győzelem után tízezret kapott), ta­nulmányozza szülei és pénzügyi tanácsadói társaságában az egyes pénzügyi lehetősége­ket. amelyek iránt élénken érdeklődik, kikér­dezgeti gyógyszerészhallgató öccsét erről a tudományágról, beszélget menedzserével, Van Buggenhoottal és edzőjével, Giullaum Dries- sensennel és főleg készül a nyári idényre. Ez a szüntelenül nyugtalan ember képtelen győzelmeit élvezni. Tudja, hogy a nyilvános­ság követelményei határtalanok s a sikerek­kel csak növekszenek. Merckx-től is többet és még többet követel majd a közönség, éppúgy, mint annak idején fokozódtak a követelmé­nyek Coppival és Anquetillel szemben is. Ha feltesszük, hogy Merckx mindezek közül ed­dig a legerősebbnek is bizonyult, ez az álla­pot nem tarthat sokáig. Ezenkívül néha fáj a térde. Aztán itt van az esés és a baleset koc­kázata. Mivel azonban szereti ezt a hivatást és máshoz nem ért... Ez tehát a története annak a kisfiúnak, aki már hatéves korában tudta, hogy mit akar. S mindent elkövetett annak érdekében, hogy ezt el is érje. (végei m B A futballisták talán azért utaznak annyit, mert a focilabda a földgömbhöz hasonlít. A kassai (Kosice) VSS csapata Ausztráliában és Új-Zélandban járt. Pollák, Svajlen, Hoholko és Boros (Kolár Péter felvételein) már hazaérkezett' és javában készül a ligára. Edzőjük, Jozef Ven- glos azonban szakított időtt egy kis tereferére. Olvasóinkat is meghívjuk hát a közeljövőben egy képzeletbeli portyára a zegzotikus föld­részre. Mi re ezek a sorok megjelennek, hazaérkezik az Inter is. Még elutazása előtt fölkértük Sziko- ra Györgyöt, a sárga-feketék kapitányát, jól nézzen körül Uruguayban, és számoljon be ta­pasztalatairól. Az Inter szorgalmasan veszít- gette meccseit, de reméljük, az nem szegi a ka­pitány mesélő kedvét. (bt)

Next

/
Thumbnails
Contents