Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-16 / 7. szám

T ársadalmunk a szocializ­mus küszöbén áll.' Min­den kitérő, vargabetű, tévedés és nehézség ellenére. Lehet, nem olyan gyorsan kö­zelítünk a cél felé, mint ahogy ezt huszonöt évvel ezelőtt el­képzeltük, de a közeledést nem lehet megállítani. Szocializmus — egy ország társadalmi rendjét jelenti, egy világrendszert — a politikai szótár elvont fogalmának tűnik, de ott van mögötte a konkrét tartalom — az ember. A társadalmi problémák ör­vénylésében kavargó, saját ügyes-bajos gondjaival küszkö­dő ember — a szocializmus építője. Lépésről lépésre viszi előre a társadalmat a fejlődés göröngyös útján — lépésről lé­pésre halad önmaga is. A cél: teljes anyagi és szel­lemi felszabadultság. Közel nyolcezer lakost szám­láló falu. A város tövében. Fejlődése nem különbözik a többi hasonló falu fejlődésétől. A háború utáni útkeresés, a kollektivizáció nehézségei, em­berek cserélgetése a falu élén, problémák, melléfogások, hibák helyrehozása, lassú, nagyon lassú haladás — ez jellemzi. Néhány évvel ezelőtt fiatal, energikus és ambíciókkal teli ember kerti! a hnb élére. Szí­vós munkája rövid időn belül visszatükröződik a falu életé­ben. A sor végén kullogó szö­vetkezet jő közepessé válik. A társadalmi szervezetek aktivi­zálódnak, megindul a falu fej­leszt ése-kiépftése. A felszabadulás óta több la­kás épült, mint a falu keletke­zésétől eltelt időszakban. Két­szer annyi gépkocsija van, mint azelőtt az egész járás terüle­tén volt. Az egyetemet végzett fiatalok száma többszörösére nö­vekedett, a középiskolát végzet­tek száma tízszeresénél maga­sabbra ugrott. Üdülés külföldön természetes dolognak számít. Üj lakásberendezések, televízió, hűtőszekrény és még sok más azelőtt ismeretlen berendezés nélkül nem is tudják elképzelni életüket lakói. Ml az, ami nincs? —0— A valamikori grófi istállóból „átalakított“ kultúrház rozzant ajtaját átlépve sötét folyosó fo­gadja a látogatót. Két ajtó mö­gül beszéd- és zenefoszlányok szűrődnek ki. Itt találjuk a fa­lu két társadalmi szervezetének klubhelyiségét. A két kis, nem éppen klubhelyiségnek alkal­mas szoba valamikor a helyi könyvtár» birodalma volt. A hnb az épülethiány ellenére is talált új helyet a könyvtárnak, és így ezt a két szobát a fia­talok rendelkezésére bocsátotta. Dicséretre méltó cselekedet. Ha az ember szétnéz a klub­helyiségben, azonnal megálla­píthatja, hogy ez a szervezet anyagilag egészen jól áll. Mag­netofon, stereo lemezjátszó, zongora. Az ablakon szép füg­göny és a fotelekkel körülvett asztalkánál sok fiatal. „Verik a blattot“, magyarul kártyáz­nak. Ez a legelterjedtebb szó­rakozás. No meg persze lemez­hallgatás. Igaz, az irodalom és képzőművészet helyben lakó képviselői tartottak néhány.elő­adást, de aztán ez is elmaradt. Évente bemutatnak egy-egy színdarabot, esetleg műsoros es­tet és három-négy bált rendez­nek. Ez fontos, mert ez az a- nyagi „jólét“ forrása. Az össze­gyűjtött pénzből nyáron rend­szerint külföldi kirándulásra mennek a tagok. Kevés ez vagy sok? Sok, nagyon sok, ha olyan falukkal mérjük össze, ahol pang a társadalmi élet. Sajnos, ilyen falu pedig tucatjával van. Kevés azonban, ha a társadal­mi szervezetek feladatára gon­dolunk, arra a feladatra, mely a szocialista ember megterem­tésében reájuk hárul. Félreértés ne essék! Nem a szervezet helyi vezetőit kívá­nom kritizálni.- Ök csak dicsé­retet érdemelnek. Sikerült ne­kik megnyerni a falu fiatalsá­gának jelentős részét, ami pe­dig nem kis dolog. Odaadó munkával elfoglaltságot, szóra­kozást kívánnak nekik nyújtani. Munkájuk tartalmával van egy kis baj, de ez már nem egé­szen az ő hibájuk. A hiba gyö­kere máshol lesz. Vajon ki irá­nyítja őket, kitől kapják a módszertani tanácsokat? KI látja el őket ötlettel, munkáju­kat tartalommal? Elég-e, ha az a szervezet, melynek kötelékei­be tartoznak, kikéri a kimuta­tást az elvégzett rendezvények­ről, gyűlésekről és beszedi a tagdijat? Nem hiszeml —0— A falu szélén díszeleg az űj sportstadion. Építése évekig hú­zódott. A fiatal elnök szervező- képességét és a sportkedvelők odaadását bizonyítja a ma már befejezett stadion. Java része önkéntes munkával készült. Vasárnap délután sűrűn gyü­lekeznek a férfiak a stadion épülete termében. Milyen sport­akciót szervezhettek most, té­len? A válasz gyors és egysze­rű. A helyt sportklub kártya- versenyt szervezi *4 Nem akarok elhamarkodott véleményt nyilvánítani, mert nem nagyon értek a sporthoz. Lehet, a kártya is egyik válfa­ja a sportnak, vagy lehet, ez a legjobb módszer arra. hogy tá­mogatókat toborozzanak a spor­tolóknak. Lehet. —O— A falu egyik „központja“ a „kettes“ vagyis a vendéglátó­ipar helyi „kirendeltsége“. Köz­néven Sanghajnak 1s nevezik. Nem mintha valami kínai kü­lönlegességekkel kedveskedne látogatóinak, de a légköre és koioritja erősen emlékeztet a valamikori sanghaji matrózlebu- jokra. A füst-, és alkoholgőz — fel­hőkbe borított helyiségben a látogató elfogyaszthatja a több rendbéll féldecijét, vagy kétde- cijét, közben gyönyörködhet a düledező alakok „vitustáncá- ban“, és ha van egy kis sze­rencséje, akkor helyet szoríthat magának valamelyik asztalnál és — kártyázhat. Nem vagyok ellenzője a kár­tyának, ha nem hazard módon játsszák. Sőt jómagam Is szí­vesen játszok néha barátaim körében, de itt valahogy már soknak találom. És ezzel ki is merítettük mondanivalónkat a falu kultu­rális életéről. Mindössze ennyi a fiatalság lehetősége a hosszú téli esté­ken. Összegezve: elég kevés. Ami a legjobban hiányolható, az a művelődési lehetőség, a céltudatos munka az általános műveltség szintjének emelésé­re. Nagyon téves, ha valaki csak az anyagi javakban valő ellá­tásában látja a szocializmust. Ez csak az egyik, állítom, ke­vésbé fontos oldala. Hiszen a- nyagi javakkal a fejlett kapi­talista országok is ellátják pol­gáraikat. Sőt néhány országban jobban, mint ahogy pillanatnyi­lag mi el tudjuk látni polgára­inkat. De ettől ezek az orszá­gok még nem lettek és nem Is lesznek szocialista országok, A szocializmus ismertető jele a minden téren művelt, szellemi leg fejlett és szabad ember. Enélkül nincs, nem lehet szo­cializmus. A szellemi fejlettség, az általános műveltség nem jön magától. Ezt meg kell teremte­ni, és itt, az iskolák mellett nagy feladat vár a- társadalmi szervezetekre. Sőt megkockáz­tatom állítani, hogy ez az em­lített szervezetek fő és leglé­nyegesebb küldetése. Ez azonban politikailag el­kötelezett, munkájukat szerető és szakmailag képzett embere­ket igényel a szervezetek irá­nyító és vezető állásaiba.-hr­Azt hiszem, hétfői nap volt,, mert előzőleg, vasárnap vagy húsz kilométert gyalogoltunk és eléggé kifáradtunk. Március tizenharmadikát jelzett a nap­tár, 1945-ben. A második világ­háborúnak napok múlva vége szakadt. Brémában történt, -az utcán. Szerteszét foszforos bombák hevertek, Selejtgyárt- mányok, nem robbantak föl, hangzott a szakvélemény. Csak később derült ki, hogy időzí­tett, újfajta pusztltőszerek vol­tak. De akkor már késő volt. Az egyik lábamat leszakította, és beszórta foszforral az arco­mat. Kórházba kerültem, plasz tikai műtétet hajtottak végre az arcomon. Tizenhat éves vol­tam. Gyermekfejjel vezényeltek ki a háborúba. Egy vagonba zár­tak, és ide-oda Irányítgattak. Szerelvényünkből hol az egyik, hol a másik kocsit lőtték ki, állandó életveszélyben voltunk. Ügy látszott, megúszom. És ak­kor március tizenharmadikán fölrobbant az a bomba, itthon nem ismertek fel Műlábbal jöt­tem és összevarrt arccal. De az életkedvem megmaradt. Teher­gépkocsi-fuvaros lettem, megis­merkedtem a motorokkal, a ja­vítás-szerelés fortélyaival. Ké­sőbb, amikor jogtalanul, hamis vádak alapján elítéltek, és el­vették a jogosítványomat, a lo­vak lettek a segítőtársaim. Ho­mokot hordtam, nem adtam fel Regény, 42 mondat­ban a reményt, 1953-ban megnősül­tem. Jő asszonyt kaptam, meg­értőt. Kezelgette az arcomat, mert még évekig kínzott a sé­rülés, hol itt, hol ott keresett magának utat az alsóbb réte­gekben lévő foszfor. Megszerettem a motorokat, gépeket. Mindenes vagyok. Megjavítom a karosszériát, az alvázat, de a hűtőt és a gyúj­tót is. Pedig nem könnyű reg­geltől estig a műhelyben. Mű­lábam mégsem biztosit olyan stabilitást, és ki is fáradok. De a munkakedv nem hagy el so­ha. Még akkor sem, amikor meg akarták vonni az Iparen­gedélyemet. Sok az autó, egy­re több. Még tizenöt évvel a robbanás után is arról álmodtam, hogy Brémában vagyok, és fojtogat az áramló foszforgáz, mar a folyadékszerfl foszfor. Majd­nem megfulladtam Ilyenkor az ágyban, olyan hitelesen Idézte vissza emlékezetem azt a na­pot. Nehéz és nem is lehet fe­lejteni. A nyáron megpróbálom egykori bajtársaimat fölkeres­ni, néhány elmem meg Is van már. Nemrég fölkértek egy .film- szereplésre. Nem vagyok én színész -— mondtam a rendező­nek. Mi nem is színészeket ke­resünk, hanem egy olyan em­bert, mint maga — válaszolta. Két hetet forgattam. Aztán le­vetítették a film nyers változa­tát. Szép volt. x CINCULA MIKLÓS reggeltől estig a műhelyben található. Mindenhez ért, és a specíalizáció korában ez ritka­ságszámba megy. Alapos, jó munkát végez. Szívesen beszél, bát és szétroncsolta az arcát, mén. Tizenhat éves volt, ami­kor egy újfajta, időzített fosz­foros bomba letépte egyik lá­bát és szétroncsolta az arcát. Tizenhat éves koromban, már­cius tizenharmadikán, 1956-ban érettségire készültem, kakaót reggeliztem, és ha nem zuho­gott az eső, estig futballoztam. Egyik lábamat sem tépte le bomba. Mégis érzem és értem az egészet. És foszforos bom­bát vetnék azokra, akik nem értik és felejtenek. Kolár Péter felv. [h. gy.)---------------- út \\\m 3-------------------------------­-------------------------------——n Ne várjunk csodákra Növekszik a fiatal bűnözök száma, és a társadalom lassan nem tudja, mit tegyen velük. Váj tőlük a „feje“, mert ki Is gondolt volna ekkora Invázióra. Invázióra, mert míg valamikor a tizenhárom éves ko­rú fiatal bűnöző felett mindenki szörnyülködőtt, ma már a nyolcéves kis tolvajokra sem merik azt mondani, hogy fiatalon kezdték... Mi változott tíz év óta, amióta a fiatalok bűnözése nö­vekvő tendenciát mutat? A társadalom, az emberek. A szülők ma mindent megadnak gyerekeiknek, túl­ságosan is ellátják anyagiakkal, ezzel kompenzálva más szükségleteket; az alkalmazott nőknek nincs idejük a gyermeknevelésre; a filmszínházak, könyvek, televízió és általában a hírközlő szervek, amelyektől sokszor a „mű anya“, „mű apa" szerepének kitöltését várjuk, ép­pen a felnőtteknek sugároz, ír, beszél (mondjuk egy Is­teni krimit); egyre kevesebb édesanyát érdekel leánya éjszakai kiruccanása, sétája — főleg a városokban —, és ha új pulóverben jelenik meg, nem azt kérdi, „hon­nan", hanem azt, mikor „kölcsönözhetné". Ez a felsorolás nem teljes és nem is akar az lenni. Amikor a baj már megtörtént, talán az a leglényege­sebb, hogy segítsünk. A baj okozóját, gyökereit eltávo­lítani szinte lehetetlen, annál is inkább, mert úgyszól­ván minden bűntettnél másak és másak. De segíthetünk így is. Hiszen köztünk élnek, itt-ott szól is váltanak ve­lünk azok, akik már ismerik, „a köztársaság nevében* regula jelentőségét, sőt az eget is már látták rácsos ablakon keresztül. Ismerjük őket, és sokszor elég lenne egy pár megértő mondat, csak úgy, haveri alapon, Kis közeledés... És ha ez nem segít?! A legtöbbször tudunk, vagy legalábbis feltételezünk, gyanítunk valamit, de nem szólunk. Nem a ml házunk ég, és kit érdekel a másé. Pedig talán elég lenne a szülőket, az iskolát, vagy ha kell, akár a rendőrséget Is értesíteni. Mtért ne? Soha- sincs késő, és az a véleményem, hogy ezen a téren na­gyon sokat tehetne a fiatalok szervezete, a SZISZ is. — z — A Nemzetközi Diákszövetség bratislavai kongresszusával egyidőben Szlovákia több diákvárosában (Nitra, Banská By­strica, Kosice stb.J tanuló fiatalok szolidaritási rendezvénye­ken vettek részt, amelyeken együttérzésüket fejezték ki Viet­nam, Kambodzsa, Mozambik, valamint Dél-Amerika haladó ál­lamainak népével. Felvételünk az egyik ilyen akcióról ké­szült. Foto: Cích Nem tudunk szaporodni Manapság már senki sem agitál a sok gyerek mel­lett. Fölösleges is lenne. A három is már soknak szá­mít; a legtöbbször persze ott, ahol a szülőknek az au­tó és a tágas lakás még nem jelent jó módot. Modern világot élünk, s az emberek megszólják, kinézik a négy­gyermekes családokat, habár valahol benn azért még­iscsak elismerik a hozzánk szakadt indiai vagy akár kínai módi szépségét. Míg a bratislavai kórházakban száz kis ember sírja el élete első nótáját, addig ugyanazokban a kórházak­ban 108 esetben végeznek művi terhességmegszakítást. Tehát száz szülés, száznyolc abortus. Hogy ez hova vezethet, nem tudom. Csak az vigasz­tal, hogy az adat, amelyet a Demográfiai Intézet sta­tisztikai évkönyvéből ragadtam ki, országos méretben is a legrosszabb. Es mit gondolnak, milyen okokra hivat­koznak az ÁB bizottság előtt álló asszonyok? Többsé­gük 'semmilyenekre. Egyszerűen nem akarnak gyereket. Nem leányanyákról van szó, akikkel szemben az em­ber elnéző. Férjes asszonyokról, akik ráadásul nem is először esnek át ezen a szörnyűséges műtéten. Róluk érdemes lenne beszélni, mert nem árulok el államtitkot, amikor megsúgom, hogy az interrupciőt kérvényező nők szinte biztosra mennek. Kevés asszony kérvényét uta­sította vissza az ÁB bizottság. Egészen kevését, a múlt évben talán 15-ét. Kell a pénz, egyszer arra, másszor arra, a gyereknél fontosabbra. Az asszonyok többsége azért dolgozik, mert a fér) fizetése nem elég egy általuk meghatározott é- letszínvonal eléréséhez. Villámgyorsan haza a munka­helyről, reggel is rohanás, vétek lenne ilyen körülmé­nyek között gyereket a világra hozni... Elfogadható érv ez? Mondjuk. Viszont az abortusokon áteső asszonyok foglalkozás szerinti megoszlásában messze vezetnek a háztartást vezető, vagyis munkahelyi gondokkal nem küzdő nők. Különben, csak úgy mellékesen, eszembe jutott a múlt év júliusától érvényes törvény, amely szerint államunk a szülési szabadság letelte után havi 500.— koronát fi­zet azoknak az anyáknak, akik legalább két kiskorú gyermek gondját viselik. Es még egy adat, amely az előzők döbbenetességével vetekszik: tizenöt esetben szakították meg a terhessé­get olyan „asszonyoknál“, akik még tizennégy évesek sem voltak. Egyetlen esetben sem volt sző nemi erő­szakról... Ezek az adatok csak figyelmeztetnek: még nem fe­nyeget bennünket a kimúlás veszélye. Még nem. De itt másról is szó van... Még fö, hogy többségben vannak azok a fiatalasszo­nyok, akik élnek-halnak gyerekeikért, vagy élnének- halnának, ha lehetne gyerekük... — z —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents