Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-02-02 / 5. szám

M

1

VII.

C

Daniel mosolygott. Az öreg olyan szépen mondta ezt az álnevet, hogy megkívánta eredetinek.

— Jó napot, Mr. Falcot, szép időnk van, csak egy kicsit szeles.

— A folyószámlát ellenőriztem és az előbb megkaptam mister Ken- brough-tól a beleegyező táviratot is. Az egész üzlet pénzügyi része igazolva van, s ha kívánja, azonnal elvezetem a hajóra. Megbizonyosodhat róla, hogy makulátlan a bordázata, gépe és a tájékozóberendezése is. Este hatig befejezzük a teknővasalást, aztán átveheti, persze ha van hozzá legénysége.

Az öreg selypítő kedvessége meg e- gyenes üzleti’ hivatalossága arról tanúskodott, hogy Daniel komoly üzletemberrel áll szemben, s a hajót illetőleg nem férhet kétség Mr. Falcot szavaihoz.

Több mint egy órát töltött a nemrég átalakított cirkálón, amelyet az angol haditengerészet még húsz „társával“ együtt alig egy hete dobra vert. Mr. Falcot állítása szerint ez a hajó volt a legjobb állapotban, de mivel az egész sorozatot kivonták a forgalomból, ennek se kegyelmeztek.

— Most csak arra kérem, hogy a nevét mondja meg, mert ugyebár az angol tengerészet rendszámaival nem úszhat ki a tengerre ez a hajó. Keresztelje el gyorsan.

Daniel elmosolyódott:

— Sohase gondoltam, hogy egyszer keresztapja leszek egy ilyen nagy hajónak. Ezt pezsgővel szokták megöntözni, Mr. Falcot. Tudja, mi jutott eszembe? A háború alatt itt, egy King izé nevű iskolahajó volt sminkelésen, valami Mc’Cornick tulajdona volt. Hát én a hajót, az enyémet King XY- nak nevezem.

Mr. Falcot megállt egy pillanatra:

— ö ... King izé. Ilyen nem volt. Volt egy lskolahajő, de az King Georg névre hallgatott, s csak egy ten- geralattjórőt csempészett ki maga a- latt a tengerre, akár egy kotlós. Do- ger Bank irányába ment, s amikor kiért a nyílt tengerre, a sorsára bízták ... Ezt itt akkor csak én tudtam meg még néhányan, de azóta már nem titok ...

Daniel erre a pillanatra várt:

— És a tengeralattjáróval mi lett?

— Tudomásom szerint a Shotland- sztgetek környékén nyoma veszett. Ilyenek ezek a franciák, azt hiszik, hogy náluk okosabb nép nem létezik.

Biztos aknára futott, meg megtorpedózták. Ogy eltűnt a radár képernyőjéről, mintha lelőtték volna. Pedig itt építették több mint két évig a hajót, és senki sem tudta, miben állott különlegessége. Azaz, valaki mégiscsak tudta, ha már engedélyt kaptak a megépítésére.

Amikor kiszálltak a partra, már festették is a hajó új nevét: King XY.

Daniel elköszönt Mr. Falcottól és visszasétált a dokkra. Délben egy taxisnak a következő tartalmú levelet adta: Mr. Tronton és Mr. Dyxtornl Tegnapelőtt azt mondtam, ha módomban lesz, veszek egy közepes hajót és összegyűjtöm rá az összes öreg tengeri farkast. Hát én vettem is egy kis bárkát. Mr. Dyxtornra és Mister Trontonra bízom a legénység összeállítását. Komoly munka, komoly pénzkereseti lehetőség! Este hatkor beszállás Southendben, Mr. Falcot hajógyárban a King XY-ra A taxit mindnyájuknak fizetem: Aláírás: Dampsey.

— Ezzel a levéllel a keleti dokkokra megy, a Puncs Club nevű csapszékbe, Londonban: A borítékon feltüntetett urak egyike, ha nem mind a ketten — ott lesz, s akkor telt kocsival jön vissza ide.

— Értem, uram! — bólintott a sofőr és nagy megelégedéssel gyűrte zsebre a tíz fontot, amelyet Daniel nyomott a tenyerébe.

Alig fűtöttjei a kocsi, a part menti házak egyikéből négy darab sötét ember tűnt fel. Aztán még négyen az utca végéről, az ellenkező irányból is Jöttek vagy nyolcán.

Daniel hátat fordított s nézte az olajos piszkos vizet. Jobb kezét zsebre dugta, bal kezében megpergette az esernyőt.

Amikor 10-12 méternyi közeibe érkeztek az üldözők, Daniel megszólalt, anélkül, hogy hátrafordult volna.

— Stop!

A csapat meglepődve torpant meg.

— Hozzám ne nyúljon senkii Elmegyek oda, ahová kívánjátok, de hozzám ne nyúljon senki! Elmegyek,

■ rendben van, megadom magam.

A csoport szétnyílt és utat engedett a lezseren sétáló fiatalembernek.

— Hova megyünk?

— Londonba. Tudod te nagyon jól, hol kell Jelentkezned — válaszolt egy száraz hang. — Kezeket feli

Daniel felemelte kezét. Ketten végigtapogatták és dühösen sziszegtek, mert Harwaynál semmiféle lőfegyvert nem találtak, de még egy közönséges tolikést sem...

Néhány perces komótos séta után négy nagy fekete kocsi surrant melléjük, beültek s London felé siettek.

— Nem felejtem el Sabin halálát! — súgta a fülébe egy vörös hajú kolléga.

— Igen? Én sem bocsátom meg nektek, hogy nyomoztok utánam, mint a vérebek. Hol voltatok, amikor Münchenben levegőt pumpáltak a bőröm alá, hol voltatok, amikor lábaimon minden ujjat levagdostak, de minek is mesélek nektek? Nem, fiúk, soha többé nem játszunk barátságot!

London külvárosában vágtattak, a- mikor Daniel előrenyúlt és felhúzta a kéziféket. A nagy kocsi úgy perdült a levegőbe, mint egy rugbylab- da, s az utána száguldó kocsikban a rémülettől elvesztették a kormánykerék feletti uralmat. Daniel kábultan bújt ki a füstölgő roncsból és mosolyogva nézte, hogy vágódnak össze a rakoncátlan kocsik, hogyan bújnak elő tántorogva az üldözők. Mire azonban észbe kaptak, neki már híre-ham- va sem volt. Beült egy gazdátlan kocsiba és visszahajtott Southendbe. Azonnal Mr. Falcot-hoz sietett.

— Uram, fontos dolgom van, a legénység hamarosan megérkezik, íme a borítékozott útirány, itt az üzemanyagra előállított összeg, legyen o- lyan kedves, adja át a kapitánynak. A viszontlátásra.

Mister Falcot mosolyogva nyújtott kezet a szimpatikus fiatalembernek, és biztosította róla, hogy minden úgy lesz, ahogy meghagyta.

Southendben nem maradhatott tovább egy pillanatig sem.

Daniel külleme a mesterségesen o- kozott baleset ellenére egy szemet sem változott. Csupán valamivel fürgébbek lettek mozdulatai, ami azt jelentette, hogy elemében van, és i- lyenkor életveszélyes útját állni.

A kikötőben épp akkor indult egy hajó Portsmouth-ba. Daniel gondolkozás nélkül felszállt. Jó kis utazás lesz, gondolta, és az első osztályú étterem felé sietett. Ennyi koplalás után valóban megkívánt a szokásos roastbeefen kívül mást is.

Fejedelmi ebédet fogyasztott s utána felhajtotta a szokásos portóit. Ka- jütöt váltott, és este hatig aludt. Megfürdött, és frissen borotválva leballagott a szalonba. A bárban már nagyban szólt a zene.

— Most kezdődik az unatkozás — mondogatta csendben és unottan nézelődött a tömegben. Már-már visz- szatért a kajütbe, amikor a jobb oldali lejáraton megpillantott egy elragadó szépségű lányt. Klsestélyi ruha volt rajta, sötétkék, akár az ő öltönye, sötétbarna haja antikszerű kontyba volt feltornyozva. A bár irányába sétált. „Ez nekem való!“ —dörzsölte össze tenyerét Daniel. Igen, e- lemében volt a vén róka, ez is hozzátartozott stílusához. És ha valaki belegondolt volna, hogyan történhetett meg vele, hogy hosszú éveken keresztül a csavargók, a tekergők sorába vonuljon, nos, hát ha valakinek eszébe jutott volna erről meditálni, , bizony alaposan elcsodálkozott volna az egészről.

Nem tellett bele tíz perc, Daniel Harway már karjaiban tartotta Miss Ewelyn Stampet.

— Ha már provokál, beismerem, nem volt nehéz észrevenni, hisz egy fejjel kimagaslott a szalon vendégei közül. Ilyen hiú férfival még sohasem találkoztam.

— Kedves Ewelyn, higgye el nekem, hogy csupán az érdekelt, hogy ez alatt a tíz év alatt mennyit változtam... Gondolom női szemszögből...

— De mister Harway, én nem ismertem tíz évvel ezelőtt, mindössze tíz perce, hogy megláttam a hallban.

— Ugyan, Ewelyn, tíz évvel ezelőtt is ugyanolyanok voltak a szép nők, mint ma.

— Nem tudom, most megharagudjak- e, vagy csak mosolyogjak ezen a sima sértésen.

— És még azt merte mondani, hogy én vagyok a legfhiúbb ember a világon. Az előbbiekből ítélve ön is velem egy csoportba tartozik.

Ewelyn hallgatott.

A nők általában elhallgatnak, ha arcukat pír önti el.

Daniel Harwayban valóban feltolult ez a tizen-egynéhány évnyi tétlenség. És most úgy robbant ki belőle a tettrekészség, mint egy mindent elsöprő orkán. Nem tellett bele fél óra, már ott hevertek Ewelyn kajütjében egymás mellett, és a lány kedves fáradt mosollyal nézte a szundikáló Izomkolosszust.

(Folytatjuk j

\ n

■*-----"•>

/y -v;

' ' '

.j§idí: * V

í*. -.

■t ■ ■í f H íjf <

'*«í\ }

msmw m/

mf

• „Évának 1-kor“: Versei

meg sem közelítik prózai színvonalát. Rosszak! Ebben a műfajban csak az olvasást ajánljuk! És természetesen a tanú-’ lást is — írni ugyanis a nyelv ismerete nélkül nemcsak, hogy nem illik, de nem is lehet...

• Mókus“: Hozzánk küldött versei meghökkentően jók. Különösen a Szerelem című nyerte ipeg tetszésünket. Kíváncsiak vagyunk a többire - kérjük, küldjön be legalább tízet! Várjuk!

• „Remény 15“: Verseiből hiányzanak a költészet ízei. így reménytelen...

• „The Black Time“: Félünk, hogy levelét nem értettük meg. Ami a verseket illeti, csak anv- nyiról beszélhetünk, amennyit azok mutatnak. Szokványtémák, szokvány-megoldásokkal. A költészet a „világ" újrateremtésének a művészete, s ön erről megfeledkezik. Az egyénit és az egyedit kell minden témájában verssé izzítania — csak így alkothat figyelemreméltót. Tanuljon!

Parkins felügyelő munkában

A karácsonyi számunkban közölt minl-krimifejtörő megfejtése:

Peter Morgan mindkét lábára béna volt, nem tudta volna a szekrényből kivenni a fegyvert; a fegyver az ölében volt — tehát odatették — különben leesett volna a földre.

A helyes megfejtők közül egy -egy krimiregényt következő olvasóink nyertek:

Demeter Magda, Kun. Teplica, C. 116, okr. Roífiava.

Zsófi Aranka, Chrámec ő. 111, p. Rim. Seö, okr. Rim. Sobota.

Fischer Tivadar, Teäedikovo, ő. 335. okr. Galanta.

Mikóczy Imre,.Topolovec, okr. Dun. Streda.

Gyurcsík Sándorné, Luíenec, Sokolská 6.

A nyerteseknek gratulálunk. A nyereményeket postán küldjük el.

(2)

A Casati-ügy lerántotta a leplet az olasz nagyburzsoázia pénzügyi mesterkedéseiről. Casati márki vagyonának értékét legalább 600 millió dollárra becsülik. Vagyonát a legnagyobb olasz részvénytársaságok értékpapírjaiba fektetle, de ezenkívül többszáz hektárra tehető birtoka, számtalan bérháza, versenyló istállója, sőt egy szigete is volt a Földközi-tengerben. Az adóbevallásban azonban egyszerű földművesként szerepelt. Évente mindössze 3000 dollár adót fizetett, holott a napi jövedelme is Jócskán meghaladta ezt az összeget. Az olasz baloldal e felfedezések kapcsán erélyesen követeli, hogy vizsgálják felül az arisztokraták és a milliomosok adóbevallásait, mert milliókkal lopják meg az országot.

Térjünk azonban vissza a Via Puccini 9. szám alatt lezajlott drámai események leírásához.

— Vaddisznólesre‘megyek — jelentette be feleségének augusztus 29-én Casati márki.

— Meghívhatom vacsorára Massimot és Auréliot? — kérdezte Anna Falarino

— Természetesen. Tizenegynél tovább én sem maradok válaszolta a márki és eltávozott.

Aurélio Facchinl {28 éves) és Massimo Minorenti diákok voltak a márkiné, sorrendben ki tudja hányadik intim barátai, akiket rendre Casati márki fogadott fel jó pénzért.

A vacsorán a két fiatalemberen kívül megjelent még a 36 éves Cesaro Marangoni, volt vegyész és egy éjszakai mulató tulajdonosa, Anna legújabb barátja, akit még a márki sem ismert.

A RETTEGÉS ÖRÄI

Éjfél előtt fél tizenkettőkör felberregett a telefon. Anna Falarino felemelte a kagylót.

— Hogy érzitek magatokat? — kérdezte a vonal túlsó végén a márki nyugodt hangon.

— Jól. A vendégek éppen távozni készülnek.

Tíz perc múlva a márki ismét telefonált.

— Már elmentek? — kérdezte kissé dühösebb hangnemben.

Az asszony egy ideig hallgatott, majd közölte, hogy a társaság éppen a kávéját fogyasztja, mire a márki hangjából ítélve teljesen dühbe gurult.

— Holnap érkezem... Szeretném, ha ezentúl senki sem háborgatna.

Az asszony elsápadt és a vendégeihez fordult:

— Attól tartok, hogy ennek rossz vége lesz!

Cesare Marangoni megpróbálta megnyugtatni az asszonyt.

— Nem, ti nem ismeritek a márkit — hárította el Anna. — Ha valamit akar, abból nem enged. Szörnyű, hogy nem mentetek el tizenegy előtt, ahogy kívánta.

Cesare Marangoni felállt és elment a mulatójába. Éjfél után kettőkor odaérkezett Massimo és Anna is. Mindkettőjükön látszott, hogy teljesen meg vannak rémülve. Anna megpróbált telefonon érintkezésbe lépni a férjével. Csak hajnaltájban sikerült. A márki nyugodtabban beszélt. Kérdezte, hogy nem volt-e túlságosan goromba, majd így folytatta:

— Ide figyelj, Annál Mindkettőtöktől magyarázatot kérek! A legközelebbi repülőgéppel Indulok. Várjatok úgy

félhét körül.

Cesare Marangoni kérte Minorentit, hogy ne menjen el a találkozóra. Utólag ezt vallotta:

— Az utolsó pillanatig kértem Massimot, hogy ne men-* jen. Nem hallgatott rám. Kérdeztem, hogy nem fél-e? Elkísértem őket a kocsihoz és aggodalmam percről percre

fokozódott. Éreztem, hogy valami történik. Később felhívtam a márki szolgáját. Még a kagyló is kiesett a kezemből, amikor közölte, hogy valamilyen lövéseket hallott. A szolga is nagyon meg volt rémülve. Felhívtam Anna testvérét, Velia Spanot és közöltem vele, mire gyanakszom.

Velia Spano azonnal Rómába sietett és Marangonival együtt a Via Puccinira hajtottak. Amikor sikerült betörni a szalon ajtaját, szörnyű látvány tárult a szemük elé.

Anna Falarino átlőtt nyakkal ült a fotelben. Massimo Minorenti vérbefagyott teste a padlón feküdt. Közelében feküdt felismerhetetlenségig eltorzult arckifejezéssel a márki. Mellette volt a vadászfegyvere. {Folytatjuk)

¥ *

iÄ« mm mmMM Massimo Minorenti, az egyik áldozat