Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-04 / 1. szám
6 új ifjúság Tudósítóinak: valamennyi, mindezidáig közlésre nem került, de mindenképpen közlésre kerülő leveleteket szeretettel köszönjük. ELvárjuk, hogy a középiskolai sportról ezentúl is tudósítsatok, sőt, még azok is- akik eddig még nem hallattak magukról, ragadjanak tollat. Kérésünk: minden tudósítónk mellékeljen egy fényképet is leveléhez. A galántai tantestület levelét megkaptuk, köszönjük. Mindent megteszünk azért, hogy erkölcsileg támogassuk a magyar diákspor- tolók „kisolimpiáját“. Nyári sportrejtvényversenyünk győzteseinek elküldtük a díjakat. Lapunk sportrovatvezetője december tizenhetedikén a terebesi járás magyar ifjúsági klubjai és ifjúsági szervezetei — pontosabban e szervezetek vezetői meghívására Királyhelmecen beszélgetésen vett részt. Ügy véljük, a találkozóval mindkét fél elégedett lehet — szinte minden témát érintettünk, és fölmértük, mi az, amit sportoldalunkon szívesen vagy kevésbé szívesen olvasnak. Az új esztendőben nagyon sok erőt, e- gészséget, és sikert kívánunk mi is minden kedves olvasónknak, de főleg azoknak, akik szeretik, vagy művelik a sportot. — A legutóbbi világbajnokság óta ismét nagyon sokat írnak a lapok Peléről. Jelzőkkel nem díszítem most. Nem szeretem az ismétlődő közhelyeket. Az viszont roppant érdekelne, hogy mit tart Puskás Ferenc a brazil futballistáról. — Előrebocsátom, hogy nehéz egy emberről véleményt mondani. Mindezt hosszú labdarúgó-pályafutásom és szaktudásom dacára is hangoztatom. Véleményem szerint Pelé olyan futballista, akiről elmondható: ilyen még nem volt. Nemcsak játékosnak kiváló, hanem embernek is, nekem testilelki jóbarátom. — És a mai magyar' labdarúgás? Egyszer Bozsikkal készítettem interjút, és ő azt mondta, hogy a jelenlegi magyar labdarúgók társaságában mindössze1 e- gyetien olyan tehetség akad, aki annak idején esetileg bekerülhetett volna az aranycsapatba, és ezt a labdarúgót Albert Flóriánnak hívják. — Nem szeretek futballistákról véleményt mondani. Ha Rózsik így nyilatkozott, bizonyára ígv látja, és meg vagyok róla győződve, hogy igazat mondott. Ő ugyanis hetenként láthatja Albertet. Néhányszor én is figyeltem a játékát, és jó játékosnak tartom. Véleményt viszont csak akkor alkothatnék, ha öt esztendőn át figyelhetném. — Itt, Csehszlovákiában, vagy még pontosabban: Közép-Európá- ban az utóbbi időben az tapasztalható, hogy a most felnövő nemzedék korántsem imádja úgy a focit, mint elődei Kevesebb áldo• zaéót vállal, ha vége az edzésnek 'nem :.túlórázik" a pályán, hanem menetrendszerű pontossággal távozik a stadionból. Ez a jelenség világviszonylatban is tapasztalható? — Ezt azért nem mondanám, mert a nyugati országokban más alapokra helyezték a játékot. Tény viszont az. hogy a mai fiatalok nagyon sietnek, a foci mellett bőven akad más elfoglaltságuk, és ezért állunk ígv. A mi időnkben más volt a világ. Tudtuk mit akartunk, és a futballért mindent megtettünk, bár nem voltunk szentek. Azt hiszem, e- gyikünket sem avatják szentté, de mégis több odaadás, lelkesedés, kitartás volt bennünk. Mi elsősorban a játékért magáért fociztunk, és csak azután következtek az anyagiak. — Milyen volt a Real'Madrid és az aranycsapat kollektívája közötti különbség? El kell mondanom egy sajátos megállapításomat. Véleményem szerint a budapesti Honvéd volt minden idők legjobb futballcsapata. Tagjai között kilenc olyan labdarúgó szerepelt, akinek teljesítményét, egy csapaton belül, nem tudják túlszárnyalni sohasem. A Reálnak is megvolt a korszaka. 1956 és 1967 között páratlan szériát abszolvált, és megmutatta, hogy mire képes egy szupercsapat. Napokig, hetekig lehetne beszélni arról, kiért lelkesedett leginkább a közönség. A különbség a Real és a Honvéd — s tulajdonképpen az aranycsapat között is — abban rejlik, hogy a madridi együttes tipikus proficsapat volt, a játékosok tudták, mit kell teljesíteniük, mire képesek a pályán, mire kell vigyázniuk a pályán kívül és mit kapnak győzelmeikért. A Honvéd inkább amatőregvüttes volt. játékosai nem voltak kötöttek, de amikor hajtani kellett, tudtak hajtani, és a pályán számtalanszor bebizonyították. hogy nemcsak a tudásuk rendkívüli, ha-; nem a lelkesedésük is. — Amikor a Slovan pálya reflektorai alatt csapata edzését vezette, és passzolgatott, vagy kapura lövöldözött, azt. állapítottam meg, hogy a technikája, a tudása szinte meg sem kopott. — Nem mondanám. A rúgót^cb-t nika a rúgóképesség is kopik. . csak az emberek nem veszik é«fZr re. Az idő nÉm könyörül mefj ’I futballistán sem azt is úgy munkálja, mint másokat. Persze azért elrugdaigat még az ember, főleg, ha nem kell messzire szaladni. El is szaladgál hébe-hóba a baj csak akkor bukkan elő ha gyorsabb emberrel kell az iramot tartani. — Mit csinál Athénben az ed- zősködésen kívül? — Semmit. Én csak a futballal törődöm, és bárhol is legyek a világban, mindig azzal töltöm i- dőmet, hogy a focival foglalkozom. Mire ez a nyilatkozat napvilágot Iát, már a családom is a görög fővárosba költözik. Eddig e- gyedül éltem és egyedül nem jó. Hasznos ugyan néha pár napra ..elszökni" a családtól, de négy hónap sok. — Nem hagy nyugodni egy téma, bár egyszer már érdeklődtem e.felÄl; azt mondta, egész biztosan hazamegy Magyarországra egyszer. Legyünk — ha megengedi — konkrétek. 1980-ig megvalósítja szándékát? Nem biztos, hogy addig élünk Lehet, hogy hét hónapon belül hazamegyek. 'r— Tóth Elemér: meg szeretném kérdezni, hogy hp összecsapott volna a fénykorában lévő budapesti Honvéd és a csúcsán álló-madridi Real, ki győzött volna? — Persze mindez attól is függ hogy hol játszották volna a mérkőzést. :— Semleges pályán. Mondjuk a bécsi Práterben. — A Práterrel vigyázzunk! Az inkább magyar-párti pálya. Meg kell jegyeznem, hogy a magyar futball aranykorszakában, és én ezt a korszakot úgy 1948-tól 1956- ig számítom, nemigen akadt volna legyőzőre a válogatott vagy a Honvéd, a világ bármely csapatával szemben. Ami pedig a képzeletbeli Reál-Honvéd összecsapást illeti? Én melyik együttesben szerepeltem volna? — Az asztaltársaság kórusban kiáltja: á Honvédben! — Akkor azt hiszem a budapesti együttes nyert volna. —o— kLeá1Iítom a magnót, és fölidézem a Slovan — Panathinaikosz mérkőzés néhány forró percét. Két-három olyan helyzet adódott, amikor a levegőben1 lógott a verekedés. És Puskás minden esetben megmentette a helyzetei, reírtiét teremtett, elmosoívogta magát. megcirógatta a leodühösebb kakaskodó! is, és visszaült a kis- padra. Tette ezt egyforma bölcsességgel még akkor is, amikor esetleg csapatát érte sérelem. A közönségnek rendkívüli módon tetszett viselkedése. nviltszíni tapsot kapott a görög bajnok ed- 7ője. Karol Polák pedig az ország nyilvánossága előtt, a tévé mikrofonja segítségével állapította meg: így képzeli el az eszményi magatartást a kispadon, illetve a játékosok megnyugtatásakor. Ennél szebb és elismerőbb dicséretet edző nem is kaphat! (Folytatjuk) A labdarúgás világhódító útján rengeteg változáson ment át. Általában megállapíthatjuk, hogy nemzetközi kapcsolatai elsősorban re- goinális jellegűek voltak. Európában nagyon sokáig hiányzott a földrész egységes bajnokságának lebonyolítása, hiszen ezen a téren Dél-Amerika évtizedekkel megelőzött bennünket. Ott már ez évszázad huszas éveiben megrendezték a válogatott csapatok bajnoki küzdelmeit. Európa ugyanerre még tíz évvel a második világháború befejezése után sem volt képes. Nálunk hosszú ideig csak a szomszédos államok különböző vetélkedői jelentettek „nemzetközi kapcsolatokat". Igaz az angolszászok már 1883 óta rendszeresen megrendezték Nagy Britannia bajnokságát, Anglia, Skócia, Wales, Írország csapatainak részvételével, de ez az elszigeteltség egv cseppet sem volt számukra meglepő. A skandináv államok 1924 óta játszották a maguk bajnokságát. Közép- Európában 1927-ben vette kezdetét a válogatott csapatok KK sorozata (Csehszlovákia, Ausztria, Magyar- ország, Svájc és Olaszország részvételével). Ehhez hasonló rendszerű vetélkedés járta Európa latinajkú és balkáni labdarúgói között is... Hiányzott azonban az összefogó bajnoki rendszer, amely megállapíthatta volna, melyik is földrészünk legjobb válogatottja. A kezdeményezés ezen a téren is a franciáké volt. Labdarúgásuk a nemzetközi porondon ugyan nem vitte túl sokra, mindössze az 1958-as, a Svédországban megrendezett VB-on szereztek bronzérmet, — de szervezni, azt mindig nagyon tudtak. . A labdarúgó VB, Jules Rímet jóvoltából francia ötlet volt. A Bajnokcsapatok és a 'Kupagyőztesek Európa-kupájának (mindkét esetben sorozatról van szó), bölcsőjénél ugyancsak franciák álltak (G. Hanot, J. Ferren). Az Európai Nemzetek Kupájának, a jelenlegi Európa-bajnokságnak, értelmi szerzője, a Francia Labdarúgó Szövetség elnöke, Henri Delauney volt. Társaival együtt az volt a szent meggyőződése, hogy e földrész válogatott csapatai számára olyan bajnokságot kell biztosítania, amely jelentőségében azonnal a világbajnokság mögé sorakozik fel. A kezdeményezők sorsa nehéz volt. Európa- szerte elenyészőre csökkent már az említett csoportbajnokságok iránti érdeklődés, de a hagyomány sokáig tartózkodóvá tette a részvételre megkértek zömét, Mindenki a másikra várt. Sok volt a gyanakvás. A szövetségek szinte arra vártak, kínálkozik-e ennek kapcsán valamilyen jó üzlet. Sokáig folyt a vita, milyen elgondolás szerint bonyolítsák le az átfogó európai-rangú sorozatot. Végül a kieséses megoldás mellett kardoskodtak, de az érdekelt csapatok odavissza alapon elve alapján. Végre létrejött az új bajnoki rendszer és nevét megalapítójától, Henri Delauney-től kapta, •— aki sajnos nem érhette már meg elgondolásai megvalósítását. Megegyezés történt, hogy a Nemzetek Kupájáért négyévenként küzdenek meg Európa országainak válogatott csapatai, a lebonyolítás ]két esztendőt vesz igénybe, s maga a sorozat a két világbajnokság közötti időszakban kerül lebonyolításra. Mivel még mindig sok volt a kételkedő, a habozó, az első kiírás során csak 17 válogatott szerepelt az UEFA 33 tagállamának csapatai közül. A kezdeti nehézségek ellenére jelentkező siker jó hatással volt. Másodszorra azok a szövetségek is jelentkeztek, amelyek először még csak szemlélő szerepet vállaltak. Most már 29 ország jelentette be részvéteiét. A 3. kiírás során már 31 volt a résztvevők száma,, s a csapatokat selejtező^- csoportokba osztották. Mindegyikből az első helyezett jutott tovább, s csak azután folytatták a küzdelmeket kiesési rendszerben A végküzdelmek a következő eredménnyel zárultak: Az első évfolyamban a legiobb nyolc között: Franciaország — Ausztria 5:2, 4:2, Jugoszlávia — Portugália 1:2, 5:1, Csehszlovákia — Románia 2:0, 3:0, Szovjetunió — Spanyolország (küzdelem nélkül a szovjet válogatott jutott tovább.) Az elődöntőben: Szovjetunió — Csehszlovákia 3:0, Jugoszlávia — Franciaország 5:4. A döntőben: Szovjetunió — Jugoszlávia 2:1 (a 2x15 perces hosszabbítás után.) A harmadik helyiért: Csehszlovákia — Franciaország 2:0. A második kiírás legjobb nyolc csapatának eredményei: Dánia — Luxemburg 2:2, 3:3, 1:0, Spanyolország Írország 5:1, 0:2, Magyarország — Franciaország 3:1, 2:1, Szovjetunió — Svédország 1:1, 3:1. Az elődöntőben: Spanyol- ország — Magyarország 2:1 (hosszabbítás után), Szovjetunió — Dánia 3:0. A döntőben: Spanyolország — Szovjetunió 2:1, a harmadik helyért: Magyar- ország — Dánia 3:1 (hosz- szabbítás után). A harmadik évfolyam nyolcas mezőnyében: Anglia — Spanyolország 1:0, 2:1, Jugoszlávia — Franciaország 1:1, 5:1, Olaszország — Bulgária 2:0, 2:3, Szovjetunió — Magyarország 0:2, 3:0. Az elődöntőben: Jugoszlávia — Anglia 1:0, Olaszország — Szovjetunió 0:0 (a hősszabbítás eredménytelensége után az olasz csapat sorsolással jutott tovább). A döntőben: Olaszország — Jugoszlávia 1:1 (a hosz- szabbítás után is). Az ismételt döntőben: Olaszország Jugoszlávia 2:0. A harmadik helyért: Anglia — Szovjetunió 2:0. . A negyedik kiírás selejtezőinek küzdelmeit 1971 végéig rendezik meg. Ismét a nyolc csoportelső jut tovább. Utána megint kiütéses rendszerben játszanak tovább a csapatok, majd az „állva maradó négy válogatott“, az érdekelt négy egvüttbs valamelyikének hazájában dönti el egymás között, melyikük lesz Európa legjobb csapata. A legjobb négy együttes egyébként 1972 második évnegyedében küzd az Európa-bajnoki címért és a rangos helyezésekért. Érdekes, hogy a világbajnokságok során a csehszlovák és a magyar labdarúgóválogatott egyaránt két alkalommal volt második, vagyis ezüstérmes. Az Európa-bajnoki küzdelmek terén is azonos az eddigi mérlegük: mind a csehszlovák, mind a magyar Ckapat egy alkalommal végzett a bronzérmeket biztosító harmadik helyen. ZALA József
