Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-26 / 4. szám
Symp épp befejezte- a jelentésírást, amikor Southendből jelentették, hogy egyik munkatársát halva találták az elkobzott taxiban. Nyakcsigolyatörés egyetlen tompa ütéssel... — Tehát ott van Harway... Halottak jelzik az úijátl — sóhajtott fel Symp és új papírlapot húzott a gépbe. — Ismerem a módszerét, ha megindul, olyan, mint egy orkán. De most aztán nem bújik ki a hálónkból. Azonnal felhívta Southendet. — Elfogni és azonnal visszahozni! — szólt a parancs. — Hányán vagytok szabadok? — Tizen. — Még tizen érkeznek egy fél óra múlva, a két szabadságost is azonnali hatáltyal szolgálatba rendelem A jelentést félóránként várom a Z-324- eset Tryptichon jeligével. A 6006-os rejtvénytáblázat érvénye s éjfélig, u- tána a tegnapelötti, tartalék a kulcs. Symp elégedetten mosolygott. Épp a főnökhöz indult, amikor Figaró jelentkezett: — Az este egy Ford Mustangban Croydon irányába ment, méghozzá Kenbrugh-gal, de visszafelé jövet szem elől tévesztettem. — Hánykor mentek? — Fél hét múlott két perccel, az volt az érzésem, nagyon sietnek. — És miért jelentetted ezt csak most? — Mert utánuk mentem Croydon- ba, és eddig nyomoztam, de eredménytelenül. Symp személyesen kereste fel Ken- brough-t, de az csak szélesen mosolygott és semmilyen érdemesebb adatot nem szolgáltatott: — Croydonba? Ugyan, Symp. Csak a Fletherig mentünk együtt, aztán ő buszra szállt, én meg Readtngba mentem, anyósom volt birtokára. Sajnos, ott már megpihenni sem lehet a nehéz üzleti tárgyalások után, annyira tönkrement a kastély. — Milyen buszra szállt fel Harway? — Nem vártam be, de mintha azt említette volna, hogy visszatér a Ci- tybe. — És hánykor volt ez? — Azt hiszem, hat, fél hét lehetett, amikor felszedtem az utcán. Symp dühösen tért vissza kabinetjébe, hogy bevárja az első southend-i jelentést. Volt is meglepetés. A tíz közül négyen kórházban fekszenek. Mintha az égvilágon semmitől sem félnének. A sebesültek túl vannak a halálveszélyen, de a többieket nehéz fegyelemre bírni, erővel le akarják lőni Harwayt. Symp egész testében remegett az izgalomtól. Nehéz volt itt most főnöknek lenni. Sietve ment az Exmoor Street sarki különítménybe, hogy Dawidsonak átadja a kudarcokkal te- litüzdelt jelentést. A főnök lehunyt szemmel sokáig hallgatott. — Engedelmével, sir, nem értem, mit érünk el azzal, hogy ide hozzuk ezt a csirkefogót. — Feladatunk van a számára, a- zonkívül komoly büntetés várja. Szigorú büntetés. Fentről érkezett a parancs. — De hogy lehet ezt, uram, egyszerre csinálni?! — Ha odafenn azt hiszik, hogy lehet, akkor nekünk is hinni kel benne. — Valamit elfelejtettem közölni, önnel, sir. — Hadd halljam, Symp. — Harway le akarta őrizni a feladatot, a szokástól eltérően, egyenes- vonalúan, közvetlenül. Én ezt természetesen visszautasítottam. A főnök nem válaszolt, csak magában tanakodott: vajon miféle gyanú az, amely ebben a fiatalemberben oly váratlanul felmerült? Vajon honnan ered ez a bizalmatlanság? — Köszönöm a jelentést. A következőt este nyolckor várom a lakásomra rádió útján. — Igen, sir. Amikor Symp eltávozott, Dawidson felnyitotta a páncélszekrényt, és elővette a Harway számára előkészített dossziét. Üjból a tanulmányozásába fogott: „Szigorúan bizalmas, 6422' 44399 sorszámon kívüli ügy. A belügyminisztérium tizenkettes osztályának rendelkezésére. Heinrich Fed- ler vezetésével új fanatikus szekta működik, melynek tízparancsolata az emberiség megsemmisítése. A szekta egy különös ultrahang-fegyver kidől gozásán működik, négy tudós vezetésével. A szekta elve a következő: megsemmisíteni a létező civilizációt, hogy az evolúció elölről kezdődhessen. Heinrich Fedler 52 éves, a Lün- neburg közeli Ulzenben született, Hamburgban végzett pszihológiát, a náci idő alatt tudományos munkával foglalkozott, de 1944-ben túl veszélyessé vált, ugyanis Raszputyinhez hasonlóan a vezérkart, majd a Führert vette célba. Aszkétikus jelenség. Megbízható forrásokból kapott híreink szerint évekig tanulmányozta a hindu filozófiát, sőt a hozzá kapcsolódó aszkétizmust is. Csoportja igen nagy lehet, állítólag kisembereket vont be munkájába. Érthetetlen módon ezek napról-napra egyre többen nyomtalanul eltűnnek. Fedler azt állítja, hogy elvei mentesek minden politikától. Munkáját lehetetlen ellenőrizni, hisz senki sem tudja, hol tartózkodik. Egyetlen munkatársának nevét sem ismerjük. Meggyőződésünk szerint a nyomozásra csupán egyetlen ember alkalmas, aki a háború a- latt kezei közt volt és aki ismeri módszereinek csíráit. Ez név szerint Daniel Harway. Nyugdíjaztatását felfüggeszteni és megbízni Fedler felkutatásával. A feladatot halálbüntetés terhe alatt kell vállalnia. Magyarázó vagy módosítást kérő választ nem fogadunk el. A parancs egyirányú és azonnali hatályú. LEGIT 1388/ 1963.“ Dawidson kényelmetlenül fészkelődön székében. Nem tetszet neki ez a munka annál inkább, mert Harwayt nehéz lesz visszadédelgetni. Nem csoda, hisz annak Idején épp ő, Dawidson küldte Münchenbe avval á lehetetlennel határos feladatai, amelyben fölöttesei sem hittek. De ez volt az egyetlen mód, hogy 0‘Harát kimentsék a veszélyből egész csoportjával együtt. Ez a csoport ugyanis olyan adatokat hozott, amelyek nélkül nehéz lett volna egy év alatt befejezni a háborút. A nyomterelő áldozat azonban a véletlennek és saját képességeinek köszönve életben maradt. Ez valóban nem valami becsületes dolog. Aki egyszer megsütötte a száját, az már óvakodik a forró kásától. És Harway menekül is a feladattól, szökik és veri az embereket, akik útját állják. Harway-al történt valami, ami roppant gyanús. A dolgot megnehezíti az is, hogy mások is keresik. Kézre akarják keríteni vagy megölni. Dawidson felhívta a Koch tüdősza- natóriumot, ahol az élve maradt tanú feküdt egy külön szobában. A válasz rövid volt és érthető. — Az illető személyazonosságát még nem derítették fel, állapota bizonytalan. Mély eszméletlenségben fekszik. A főnök keserű szájízzel ment reggelizni, és sehogyan sem tudott menekülni a gondolattól, hogy lám, ebben az esetben Is csak közvetítő szerepe van, semmi beleszólási joga nincs, nem is kezdeményezhet semmit egyedül. A bürokrácia egyik magas lépcsőfoka ez. A ő sikerét a Har- wayok hozzák vagy nem hozzák. Hir- telenében roppant vágyat érzett a szabadság után s magában azt mondogatta: igen, megköszönöm a bizalmat és elutazok Plymouth-ba, hogy ezeknek még csak a színét se lássam. Étvágytalanul reggelizett, aztán visszatért a Exmoor Street-i laktanyába. Daniel Harway remekbe szabott sötétkék öltönyben, finom kínai selyemsállal nyaka körül és fekete puhakalappal a fején sétált le-föl a south- endi kikötő mólóján. Aki egy nappal ezelőtt látta, nem ismert volna rá. Karcsú esernyője összezárva, mint sétabot pergett ujjai közöt. Tíz óra múlott, amikor belépett az egyik hajógyár bejáratán. — Mr. Falcottal van találkára — szólt oda hanyagul a portásnak. — Csak tessék, uram, Mr. Falcot már vár önre. A hajógyár inkább hajójavító volt, mint gyár. Az igazgatósági épület pár száz méternyire feküdt a bejárattól, Daniel nem sietett, komótosan lépkedett s közben nézte a partra húzott nagy rozsdás teknőket. Egy 1- dősebb munkás haladt el mellette. Megszólította: — Halló, mondja csak, motorcsónakkal mennyire van ide Colchester? — Közepes hajtással egy óra. Daniel megköszönte az információt és továbbsétált. Az igazgatósági épület irányából egy hatvanon felüli öregúr sietett feléje. — Üdvözlöm, Mr. Dampsey! — kiáltott feléje messziről. (Folytatjuk! • F. E. K.: Kezdjük mindjárt Szeretnék című „versével“: / Szeretnék szeretve / Szeretőt szeretni / Szabad-e szivemnek / Szivedhez szegődni / Százszor is leírom / Szép és drága neved / Szeretve üdvözöl ki / Szívből szeret. / — Hogy mi is stílusosak maradjunk: / Kűt- ágasra szállt egy veréb / Emlékversnek ez is elégi / — de másnak semmi esetre sem! Lebeszéljük! • H—1971: Beküldött versei alapján csak biztatni tudjuk. A vers logikai, gondolati tisztaságára, a versépítésre hívnánk fel külön a figyelmét! Küldjön be több verset, egy fényképet és rövid életrajzot is, hogy bemutathassuk olvasóinknak. Addig is álljon itt biztatásul Merengés című verse: / holnap fekete szegfűt teszek ablakomba / hogy kinyíljanak bennem a tegnapok / kavarog bennem a fűzfa leveléről / szakított bánat / hajnalig az öröm is kivirágzik / addigra én is elfeledem / hogy tizennyolc évem átka beteljesült / I • „Zord“: Sajnos nem tudjuk biztatni. Verseiből hiányzik az a bizonyos „szikra“, a- mely a verset verssé emeli I • „Valóság“: Van íráskészsége. Sajnos mindkét írásában egyelőre hiányzik még a mélyebb ábrázolás, az alopötlet hitelesebb megformálása. Ilyen mondatokat még a novella sem bír el: „Erzsiké szeme könny- belábadt kérdésemre, majd remegve megszólalt.“ Küldjön ú- jabb írásaibóll • „Halvány rózsák“: Verseiben sajnos nem látunk semmilyen továbbfejlődési lehetőséget. Lebeszéljük! • „Pulzárok“: Üj verseiben is találtunk néhány figyelemre méltót, ám sok az öncélű, üres sora is. A gondolatiság felé kellen továbbfejlődnie. Továbbra is blztatjukl Néhány évvel ezelőtt nagy port kavart fel Federico Fellini filmje, az Édes élet. A világhírű rendező az olasz, illetve a római felsőbb tízezer züllött, erkölcstelen életét leplezte le nem mindennapi filmalkotásában. Akiknek az életformája a mintát szolgáltatta, elszánt támadást indítottak a bátor rendező ellen. Azzal vádolták, hogy a film történetét egyszerűen kiagyalta, és nincs semmilyen hiteles alapja. Tavaly nyáron azonban meglepő esemény borzolta fel a római társadalmi uborkaszezon egyhangúságát. Nem a Via Veneton, ezúttal néhány házzal odább, a Via Puccini 9. szám alatti luxusvillában furcsa dolgok történtek. A negyvenöt esztendős'Camillo Casati Stampa di Soncino márki vadászfegyverével lelőtte negyvenegy éves feleségét, Anna Falarinot, annak huszonöt esztendős szeretőjét, Massimo Minoreptit, majd ugyanazzal a fegyverrel végzett önmagával is. A római bűnügyi rendőrség, a Squadra Omicidi szakértői rövid időn belül megállapították, hogy ez esetben nemcsak közönséges, féltékenységből elkövetett gyilkosságról van sző. A vizsgálat során fény derült a dúsgazdag Casati márki botrányos, sőt egyenesen perverz üzelmeire, melyekhez képest Fellini filmjének a története dajkamese. A márki hagyatékai között legalább 1500 fényképet találtak, melyek feleségét ábrázolták — többnyire anyaszült meztelen — ’ídilpnbö^ő férfiak társaságában, ,különböző . obszcén cpÁkot, Massimo Minoretfít. ií, 'maga á márki fogadta fej jő pőryért, hogy csinos felesége társaságában figyelve őket, kielégítse beteges hajlamát. Ezekről a kiadásokról, az eltartott férfiaknak juttatott pénzösszegekről pontos nyilvántartást vezetett, mely szintén a rendőrség kezébe került. Elszámlthatta magát, mert Anna Fala- rino, aki nagyon készségesen teljesítette férje furcsa óhaját, beleszeretett a huszonöt éves jóképű, jó termetű diákba, s ezért mindkettőjüknek bűnhődniük kellett. Most induló riportsorozatunkban az év botrányának nevezett Casatl-ügy részleteit tárjuk az olvas* elé, melynek — mint a későbbi vizsgálatok során kiderült — nemcsak pikáns, hanem mély társadalmi vonatkozása is van. Camillo Casati Stampa di Soncino márki, egy híres olasz nemesi család sarja, úgy töltötte a napjait, mint minden hozzá hasonló arisztokrata. Semmittevéssel. Lovagolt, vadászott, lóversenyekre járt, keresztrejtvényeket fejtett és... egy furcsa szenvedélynek hódolt, melyet nehéz lenne egyértelműen a nevén nevezni. Szaknyelven vagy orvosi körökben általában vojérlzmusnak hívják. A Casati-ügy már eddig is nagy vihart kavart fel az olasz társadalmi életében, de feltételezhető, hogy még nagyon sok kellemetlen őrát szerez a legfelsőbb köröknek. Az eddigi vlszgá* latok kiderítették, hogy a Casati-villában folyO édes életbe a politikai élet, a művészvilág több magas rangú képviselője Is belekeveredett. Sőt, a botrány egyes mozzanatai az egész olasz politikai rendszerre vetnek nagyon rossz fényt. Kiderült például, hogy Anna Falarlno a márkinak már második felesége. Első felesége, Letízia Iso, szubrett és bártáncosnő volt. A művésznevén Lídia Holtként ismert táncosnő huszonkét esztendős volt, amikor megismerkedett a báróval. Rövid ismeretség után egybekeltek. Ebből a házasságból származik Anna Marla Casati, a márki egyetlen, ma huszonegy esztendős lánya. Több évi házasság után a márki a lőversenypáíyán ismerkedett meg barátjának, Peplno Dromlnak a feleségével, Anna Falarino- val. A becsvágyó, fény, pompa után áhítozó, roppant szép és csinos fiatalasszony, aki férje szerény jövedelme mellett filmgyár! epizódszerepekből élt, elérkezettnek látta az Időt, hogy a gazdag márki oldalán megvalósítsa álmait. Camillo Casati rengeteg botrány és anyagi áldozat árán első feleségétől elvált, aki nem sokkal később rákbetegségben elhunyt és ugynacsak elintézte barátnője, Anna Falarlno válóperét. Miután fény derült ezekre a körülményekre, az olasz közvélemény mélységesen felháborodott. Olaszországban abban az időben nem engedélyezték a válást (csak a közelmúltban fogadták el a válási törvényt — a szerk. megj.). Rendkívüli esetekben, csupán a Vatikáni Szentszék. a Sacra Ruota mondhatta semmisnek a házasságot. Jő pénzért azonban még a vatikáni hatóságok is hajlandóságot mutattak, hogy kivételt tegyenek, és Casati, márkT megengedhette magának azt a „fényűzést“, hogy jó pénzért egyszerre két válást is megvásároljon. — A gazdagok akkor válnak el, amikor csak nekik tetszik — emelte fel a szavát a parlamentben Giorgio Amendola, kommunista képviselő —, luxusjachtjaik idegen zászlók alatt úsznak. A gazdagok erkölcsileg aláássák a társadalmat, eltékozolják az ország vagyonát, az adót sem fizetik rendszeresen. (Folytatjuk) Egy kép Casati márki archivumáből
