Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-01-26 / 4. szám

6 új ifjúság--------­APRÓ-CSEPRŐ Csehszlovákiában is ismert és népszerű a belgák szakállas futója, Gaston Roelants. Legutóbb egészen új oldaláról mutatkozott be a müncheni olimpián is rajthoz álló fu­tó. Festményeiből állított ki nagyszámú kö­zönség és jő pár újságíró jelenlétében. Némelyik vászna 250 dollárért kelt el, főképp tájképei arattak sikert. — Hobby-e ez csupán vagy szenvedély? — faggatták a sajtó képviselői. — Éppen olyan szenvedélyemmé vált a festés, mint a futás — mondta Roelants. — Véleményem szerint itt is az „edzésen“, a gyakorláson múlik a siker. Sokszor reggel négyig festek — fejezte be nyilatkozatát, de még hozzátette: — itt is eredményes szeretnék lenni. MAJD MEGLÁTJUK. Alexejev, a nehézsúlyú súlyemelők kirá­lya, a fantasztikus világcsúcs birtokosa jó­solgatott az utóbbi időben. A müncheni olimpiáról és a győztes eredményéről val­lott, és nem zárkózott el a számszerű ered­mény tippelésétől sem. Véleménye szerint 620—630 kg körüli eredmény szükséges majd az aranyérem elnyeréséhez, de az még nem a végső határ, a világcsúcs közel ke­rülhet a hat és fél mázsához is. Alexejev legutóbbi fantasztikus világcsúcsa arról ta­núskodik, hogy a százötven kilós óriás nem dobálódzik a szavakkal, és bebizonyította, hogy ha más nem, ő maga igazolja majd a jóslatot. Egyelőre úgy néz ki, hogy nem akad Münchenben igazi konkurrensre. —0— Kiki Caron, a világhírű francia úszónő, aki az 1968-as mexikói olimpia után abba­hagyta a versenyzést, ismét visszatér az uszodába és edzeni kezd — közölte a vi­lágsajtó. Kiki Európa-bajnok volt a női gyorsúszásban, Mexikóban ezüstérmet szer­zett, és mivel legalább olyan csinos volt, mint tehetséges, ő nyerte a „Miss Olimpia“ címet is. Az utóbbi években bárokban éne­kelt, élménybeszámolókra járt, sokat ciga­rettázott és az alkoholt sem vetette meg. Most — miután megdöbbentette a szakér­tőket és a közvéleményt visszatérőnek híre — így kommentálta elhatározását: — Meg- undorodtam a világtól. A sport tisztaságú­ra, becsületességére vágyom, az uszodák csillogó vízébe kívánkozom ismét. Két arc Danko a VSS és a csehszlovák lab­darúgás reménysége, Tkác a CH és a válogatott fiatal oszlopa. Az egyik futballista, a másik vízilabdázó. Mindketten nagyon fiatalok még, de mindkettő vérbeli tehetség. Mi lesz velük vajon öt év múlva? Kolár Péter felvételei. Mint magánembert és mint új­ságírót is érdekelne egy apróság: milyen gépkocsija van Puskás Fe­rencnek? — Van egy CEAT 1430-as ko­csim; Spanyolországban gyártot­ták, szépen működik, jól megy, és ami szintén lényeges: nem esik be az eső (Az asztaltársaság jót de­rül). Kétszázezer pezetába került, és nekem tökéletesn megfelel. Most isméi Puskás egyik barát­ja kéri a mikrofont. Öcsikém, ta­lán tudomásod van arról, hogy egyes országokban, például Ma­gyarországon is, aszerint kapják a futbalisták a prémiumot, aho­gyan az edző a mécs során „le­pontozta“ őket. Az edző ugyanis papírra jegyzi a kilencven perc alatt történteket. Mint edzőnek, mi a véleményed erről a módszer­ről? ■ — (Elgondolkodik.) Csak azt nem értem, hogyha az edző pon­Í toz és a papírra jegyez nnos-un- talan, mikor figyeli a meccset? (Ismét derültség) Mindenkinek megvan a sajátos módszere, ne­kem is. A magam módján én is pontozom, de sohasem papíron és ceruzával. Ennek ellenére nem történik prémiumosztáskor igaz­ságtalanság. Igaz, én nem is a pénz miatt „pontozok“, banem arra vagyok kíváncsi, ki nyújtott képességeivel egyenes arányú tel­jesítményt a találkozó során. És az aranycsapatban? Minden­ki egyformán kapott pénzt a győ­zelem kivívása után? — Igen, egyformán kaptunk va­lamennyien. Az idő eltelt, lassan a beszélge tés végéhez értünk, nem akarjuk tovább zavarni, töltsön egy kis i- ,‘lőt barátaival is. Befejezésül azért Végis megkérdeznénk: Van-e va­lami, amit kihagytunk, ami nem szerepelt kérdéseink között, és Ön fontosnak tartja a közlését? Mit üzen például a fiataloknak? Az új focistáknak? Lapunk ifjúsági hetilap, számos kezdő futballista olvassa. — Nézze: tanácsot könnyű adni, de ennek megvan az a veszélye, hogy az emberek megjegyzik: „Hát igen, neki könnyű prédikál­ni.“ Viszont ha alaposabban bele­gondolunk, arra is rádöbbenünk, hogy manapság azért mégsem o- lyan könnyű tanácsot adni a fia­taloknak. Azt hiszem örök igazsá­got mondok, amikor megjegyzem: ahhoz, hogy valaki jó futballista legyen, három dolgot kell betar­tania: edzeni, edzeni és edzeni. o*o Megköszöntük Puskás Ferencnek az interjút és barátai társaságá­ban hagytuk. Utunk egy kávéház­ba vezetett, és nagyon szolid ke retek között egy-két poharat ürí­tettünk a vállalkozás sikerének örömére. Én aznap éjszaka nem tudtam lehunyni a szemem az iz­galomtól. Régi célom vált valóra, eredeti interjút készítettünk Pus kás Ferenccel az Cj Ifjúságnak. Másnap, a Slovan-Panathinaikosz mérkőzés után ismét találkoztunk a legendás labdarúgóval, gratulál tunk a továbbjutáshoz és még egyszer megköszöntük készséges­ségét. Azóta eltelt néhány hónap, a görög bajnoknak nem kedvezett különösképpen a szerencse, mert a párizsi sorsoláson az Evertont kapta ellenfelül. Mireille Mathieau mosolyogva húzta ki a kalapból a legnehezebb ellenfél céduláját, az angol bajnokét. A labda persze gömbölyű, és a fociban minden le­hetséges. Egy tény: az idő Puská sóknak kedvez, mert a nagyszerű szakember vezetése alatt napról napra színesedik a görögök labda­rúgó-művészete, és a hajdani Real- játékos jól ismeri az élvonalva tartozó európai csapatok stílusát, játékfellngását. Csapata ádáz küzdelmet vív a görög ligában az újabb arany­éremért, késhegyre menő a küzde­lem az athéni csapatok között. A Panathinaikosznak nincsen pont­hátránya (e sorok papírra vetés­kor legalábbis) és gólaránya im­ponáló. Remény tehát van itt is. A Puskás-interjú élénk vissz­hangra talált, külföldi érdeklődők is akadtak. A közlés befejezése u- tán postára adjuk és elküldjük lapunk hat legutolsó számát Athénba. Kíváncsiak vagyunk, mit szól az interjúalany, akinek sok századik nyilatkozata látott most egy csehszlovákiai magyar heti­lapban napvilágot. E sorok írója azóta néhány klubbeszélgetésen vett részt mag­nójával, számos érdeklődőnek idéz­te vissza a kis japán masina se­gítségével a beszélgetés részleteit és hangulatát. Amikor a cikksoro­zatot pástéra adtam, mindig az járt a fejemben: valószínű, hogy jó szolgálatot tettünk ezzel az í- rással néhány ezer szurkolónak. Eloszlattunk egy-két legendát, fe­jezeteket elevenítettünk föl a lab­darúgás történetéből, fényt villan­tottunk a század sportjának leg- nagyobbjaira. Amikor az írógép fölé hajolva, feketekávét iszogatva írogattam a sorozat folytatásait, szinte magam előtt láttam azokat a diákokat, munkásokat, pincéreket, értelmisé­gieket, szövetkezeti dolgozókat és barátokat, akiknek annak' idején bekapcsoltam a magnetofont és „élőben“ reprodukáltam az inter­jút, és akik fénylő szemmel hall­gatták Puskás Öcsit. Már akkor láttam, hogy munkánk nem volt hiábavaló, és most, utólag is jóleső érzés arra gondolni, hogy ezekben a hetekben az Oj Ifjúság is a ke­resett lapok közé tartozik — és — reméljük, az marad ezek után is. (Vége) A brazil Fotos e fotos című sporthetilap cím­lapján tavaly tizenhárom éves fénykép jelent meg. A lap különkiadást szentelt a brazilok vi­lágbajnokságának. Az archívumból ritka doku­mentum került elő. Egy fénykép, amely tizen­három év után ismét aktuális lett. Saldanhát és Zagaiót ábrázolja. Az első a Botafogo edzője volt akkor, a második játékosa. 1970 elején Sal- danha a brazil válogatott szövetségi kapitánya volt. 1970 nyarán viszont Zagalo látta el ezt a tisztséget, és a sárga-zöldekkel világbajnoksá­got nyert. Kié az érdem? Saldanháé, aki vereség nél­kül vezette át csapatát a selejtezőkön, vagy Zagalőé, aki vereség nélkül jutott fiaival a Fut- balI-Olimposzra? A Fotos e fotos megpróbál végleges választ adni a kérdésre, és ezt tesszük mi is. A botiba március 19-én, csütörtökön robbant. Két és fél hónap választotta el a világot a me­xikói futball-fesztivál megnyitásától. Saldanhát leváltották szövetségi kapitányi tisztségéről. És ezt a funkciót Zagalóra bízták. Mi okozhatta a furcsának tűnő lépést? Have- lange tervének egyik lépcsőfoka volt a FIFA- elnöki tisztség elnyeréséhez? Vagy a sajátos brazil érzésvilág megnyilvánulása? Nem tudni. Hivatalos magyarázatot a mai napig sem kap­tunk. A közszájon forgó mendemondák szerint Saldanha maga alatt vágta a fát. Állítólag ki akarta hagyni Felét a csapatból, mert ajzósze­rekkel él és rövidlátó. Állítólag mindenkivel összeveszett a nyughatatlan természetű fehér bőrű szövetségi kapitány. Sőt még a brazil ál­lamelnökkel is vitába szállt! Hallgassuk Sandanhát: Nem lennék normális, ha Felét kihagynám a csapatból. Én csak azt akartam, hogy pihenjen egy ideig, hogy éppen Mexikóban legyen ereje teljében. Az Argentína elleni meccsen Felé is csődöt mondott. De miért? Mert az egész brazil fut­ball üzletemberek, korrupt egyének kezében van, akik a 38 fokos lázban szenvedő játékost a pá­lyára küldték. A futball anyagi feltételeit üzlet­emberek biztosítják, ezek pedig mindent meg­tesznek a reklám érdekében. Ha tehát nem ját­szik Pelé, a reklám fő vonzóereje kiiktatódik. Én csakis a sportszempontokkal törődtem, en­gem az üzleti ügyek hidegen hagytak. Összevesz­tem az orvossal. Persze hogy összevesztem. Nem azért adja az injekciókat, hogy rendbe hozza a játékosokat, hanem azért, hogy ha törik-szakad. játszhasson egyik vagy másik, sérülten is, vagyis toldozza-foltozza lábaikat. A szerződések játé­kot, sok meccset szabnak meg, és ezért mese nincs — pályára kell lépni mindenáron. Az or­vostól ered az a mese is, hogy mellőzni akartam Pelét. Én meg éppen azt állítom, hogy az ösz- szes intrikát elsősorban szegény Pelé szenvedi meg. 1959 óta évente 100—120 meccset kell játsza­nia, és közben sok ezer kilométert utaznia, akk- iimatizációs problémákkal küzdenie. Mindezt azért, mert ha nem játszik Pelé, a Santos ellen­felei felbontják a szerződést. Mindezt a váloga­tott játékán és játékosain is megérezni. Ezért vesztem össze a vezetőkkel és az orvossal, és Ki előtt Hu ZAGALO ezért keseredtem el, mert láttam, hogy ők in­kább hazudnak. Ami a köztársasági elnökkel való ügyemet il­leti: tudtam, hogy az elnök szenvedélyes szur­koló. Egyszer kijelentette, hogy nézete szerint be kellene választani a csapatba Dariot, a Belő Horizonte középcsatárát. Az újságírók kíváncsiak voltak, megfogadom-e a tanácsát. Én csak azt felelhettem, ami végeredményben a realitás. Én vagyok a csapat szövetségi kapitánya, vagyis én döntöm el, ki kerül a keretbe. A köztársasági el­nök gondja a kormány összetételének kérdése. Én ebbe nem szólok bele, ne szóljon hát az én .munkakörömbe az elnök sem. Később aztán, Mexikóban, magunk is meghall­gathattuk Saldanha nyilatkozatait. Meglátogatta a csehszlovák küldöttséget Guadalajarában, a Malibu-száilóban. Ott is a játékosok túlhajszoltságát nehézmé- nyezte. Elmondott egy esetet a Santosról. A bra­zil csapat Párizsban játszott. A pályáról egye­nesen a repülőtérre rohantak a játékosok, mert már indult a New York-i gép. Másnap este már ott léptek pályára a brazilok. Az edző kénytelen volt a repülő fedélzetén tartani némi edzést. Ez elsősorban komikus volt, de fényes bizo­nyítéka annak, hogy a klubvezetőket nem a já­tékosok, hanem a pénz érdekli. Nem törődnek egészségi állapotukkal vagy közérzetükkel, a pénz, a sok-sok meccs a fontos. Ez persze bor­zasztó hiba és szakmai baklövés. Ezek a játéko­sok néhány éven belül nyomorékká válnak. Ri- velino például már most izomhántalmakban szen­ved, mert nincs ideje pihenni és szisztematiku­san készülni. Nem akarunk vitába szállni Saldanhával, de hallgassuk meg a másik oldalt is. Tény, hogy Mexikóban, a kis pádon nem Saldanha, hanem Zagalo ült, ő kapta a gratulációkat, róla Írtak többet a lapok. Zagalo röviddel azután, hogy szövetségi kapi­tánnyá nevezték ki, kijelentette: új embereket tesz a válogatottba és megváltoztatja a brazilok stilusát. Lehetőséget adott Féiixnek, akiről azt tartotta, hogy ha nem is a legjobb, de minden­esetre a legszerencsésebb brazil kapus. Neki viszont már Saldanha is lehetőséget adott. Bevá­SALDANHA iasztotta továbbá Róbertot, aki az egész világ- bajnokság alatt negyedórát játszott csak. Jelöl-* te még Arilsont és Leonidast, de őket végül is otthonhagyta, és beválasztotta Dariot, az elnök kedvencét, aki viszont nem lépett pályára Me­xikóban. Ami a stílust illeti: Zagallo többször kijelentette, hogy a gyors ellentámadásokra épít. Ezekhez Dario és Róbertot lesz szerfölött alkal­mas. Két gyengén sikerült válogatott meccs után így írt a brazil sajtó: Most már egyáltalán nincs tá-nadósorunk... Pár nappal később Menotti, az argentin szár­mazású játékos, a Santos futballistája így nyi­latkozott: Brazíliában most bekövetkezett az, ami Argentínában: zűrzavar és kapkodás. Minden meccsük vérzivataros összecsapás. Didi pedig, a peruiak edzője, konstatálta: Hazám fiait nem sorolom az esélyesek közé. Erőfocit játszunk, és ez távol áll tőlünk. Mi, brazilok elsősorban já­tékosságunkkal tűntünk ki. Az erőfoci nem ül nekünk, ezt hagyjuk meg az európaiaknak, azok gyermekkoruk óta hozzá vannak szokva. Ebből talán megállapítható, hogy a Zagallo- féle elképzelések sem Brazíliában, sem másutt nem arattak sikert, és néhány héttel a világ- bajnokság előtt pesszimista hullám söpört végig az országon. A többit pedig tudjuk. Zagalo kénytelen volt Saldanha bevált embereihez fordulni és a bevált stílust játszani. Ez a harmadik brazil aranyérem hiteles története, ez az igazság. Ezek szerint tehát két szövetségi kapitány előtt kell kalapot emelnünk? Legyünk tárgyilagosak, és mondjuk el, hogy Saldanháé elsősorban az érdem. Sal­danha volt Mexikóban a brazil tévé kommentá­tora és 52 világlap tudósítója. Szimpatikusabb, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb volt így, mint szövetségi kapitányi korában. Kevesebb volt a gondja. Zagalo valaha a futbailpályák éke volt. Most mint edző, szép jövő előtt áll. de egyelőre ta­nítvány még. Nem olyan egyéniség, mint Saldan­ha, a tudása sem olyan. Mindenesetre éles eszét dicséri, hogy kellő időben visszatért a bevált és hasznos koncepcióhoz, és azon az úton ha­ladt tovább, amelyet Saldanha kijelölt. Stadion - MÁTÉ László

Next

/
Thumbnails
Contents