Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-26 / 4. szám
6 új ifjúság--------APRÓ-CSEPRŐ Csehszlovákiában is ismert és népszerű a belgák szakállas futója, Gaston Roelants. Legutóbb egészen új oldaláról mutatkozott be a müncheni olimpián is rajthoz álló futó. Festményeiből állított ki nagyszámú közönség és jő pár újságíró jelenlétében. Némelyik vászna 250 dollárért kelt el, főképp tájképei arattak sikert. — Hobby-e ez csupán vagy szenvedély? — faggatták a sajtó képviselői. — Éppen olyan szenvedélyemmé vált a festés, mint a futás — mondta Roelants. — Véleményem szerint itt is az „edzésen“, a gyakorláson múlik a siker. Sokszor reggel négyig festek — fejezte be nyilatkozatát, de még hozzátette: — itt is eredményes szeretnék lenni. MAJD MEGLÁTJUK. Alexejev, a nehézsúlyú súlyemelők királya, a fantasztikus világcsúcs birtokosa jósolgatott az utóbbi időben. A müncheni olimpiáról és a győztes eredményéről vallott, és nem zárkózott el a számszerű eredmény tippelésétől sem. Véleménye szerint 620—630 kg körüli eredmény szükséges majd az aranyérem elnyeréséhez, de az még nem a végső határ, a világcsúcs közel kerülhet a hat és fél mázsához is. Alexejev legutóbbi fantasztikus világcsúcsa arról tanúskodik, hogy a százötven kilós óriás nem dobálódzik a szavakkal, és bebizonyította, hogy ha más nem, ő maga igazolja majd a jóslatot. Egyelőre úgy néz ki, hogy nem akad Münchenben igazi konkurrensre. —0— Kiki Caron, a világhírű francia úszónő, aki az 1968-as mexikói olimpia után abbahagyta a versenyzést, ismét visszatér az uszodába és edzeni kezd — közölte a világsajtó. Kiki Európa-bajnok volt a női gyorsúszásban, Mexikóban ezüstérmet szerzett, és mivel legalább olyan csinos volt, mint tehetséges, ő nyerte a „Miss Olimpia“ címet is. Az utóbbi években bárokban énekelt, élménybeszámolókra járt, sokat cigarettázott és az alkoholt sem vetette meg. Most — miután megdöbbentette a szakértőket és a közvéleményt visszatérőnek híre — így kommentálta elhatározását: — Meg- undorodtam a világtól. A sport tisztaságúra, becsületességére vágyom, az uszodák csillogó vízébe kívánkozom ismét. Két arc Danko a VSS és a csehszlovák labdarúgás reménysége, Tkác a CH és a válogatott fiatal oszlopa. Az egyik futballista, a másik vízilabdázó. Mindketten nagyon fiatalok még, de mindkettő vérbeli tehetség. Mi lesz velük vajon öt év múlva? Kolár Péter felvételei. Mint magánembert és mint újságírót is érdekelne egy apróság: milyen gépkocsija van Puskás Ferencnek? — Van egy CEAT 1430-as kocsim; Spanyolországban gyártották, szépen működik, jól megy, és ami szintén lényeges: nem esik be az eső (Az asztaltársaság jót derül). Kétszázezer pezetába került, és nekem tökéletesn megfelel. Most isméi Puskás egyik barátja kéri a mikrofont. Öcsikém, talán tudomásod van arról, hogy egyes országokban, például Magyarországon is, aszerint kapják a futbalisták a prémiumot, ahogyan az edző a mécs során „lepontozta“ őket. Az edző ugyanis papírra jegyzi a kilencven perc alatt történteket. Mint edzőnek, mi a véleményed erről a módszerről? ■ — (Elgondolkodik.) Csak azt nem értem, hogyha az edző ponÍ toz és a papírra jegyez nnos-un- talan, mikor figyeli a meccset? (Ismét derültség) Mindenkinek megvan a sajátos módszere, nekem is. A magam módján én is pontozom, de sohasem papíron és ceruzával. Ennek ellenére nem történik prémiumosztáskor igazságtalanság. Igaz, én nem is a pénz miatt „pontozok“, banem arra vagyok kíváncsi, ki nyújtott képességeivel egyenes arányú teljesítményt a találkozó során. És az aranycsapatban? Mindenki egyformán kapott pénzt a győzelem kivívása után? — Igen, egyformán kaptunk valamennyien. Az idő eltelt, lassan a beszélge tés végéhez értünk, nem akarjuk tovább zavarni, töltsön egy kis i- ,‘lőt barátaival is. Befejezésül azért Végis megkérdeznénk: Van-e valami, amit kihagytunk, ami nem szerepelt kérdéseink között, és Ön fontosnak tartja a közlését? Mit üzen például a fiataloknak? Az új focistáknak? Lapunk ifjúsági hetilap, számos kezdő futballista olvassa. — Nézze: tanácsot könnyű adni, de ennek megvan az a veszélye, hogy az emberek megjegyzik: „Hát igen, neki könnyű prédikálni.“ Viszont ha alaposabban belegondolunk, arra is rádöbbenünk, hogy manapság azért mégsem o- lyan könnyű tanácsot adni a fiataloknak. Azt hiszem örök igazságot mondok, amikor megjegyzem: ahhoz, hogy valaki jó futballista legyen, három dolgot kell betartania: edzeni, edzeni és edzeni. o*o Megköszöntük Puskás Ferencnek az interjút és barátai társaságában hagytuk. Utunk egy kávéházba vezetett, és nagyon szolid ke retek között egy-két poharat ürítettünk a vállalkozás sikerének örömére. Én aznap éjszaka nem tudtam lehunyni a szemem az izgalomtól. Régi célom vált valóra, eredeti interjút készítettünk Pus kás Ferenccel az Cj Ifjúságnak. Másnap, a Slovan-Panathinaikosz mérkőzés után ismét találkoztunk a legendás labdarúgóval, gratulál tunk a továbbjutáshoz és még egyszer megköszöntük készségességét. Azóta eltelt néhány hónap, a görög bajnoknak nem kedvezett különösképpen a szerencse, mert a párizsi sorsoláson az Evertont kapta ellenfelül. Mireille Mathieau mosolyogva húzta ki a kalapból a legnehezebb ellenfél céduláját, az angol bajnokét. A labda persze gömbölyű, és a fociban minden lehetséges. Egy tény: az idő Puská sóknak kedvez, mert a nagyszerű szakember vezetése alatt napról napra színesedik a görögök labdarúgó-művészete, és a hajdani Real- játékos jól ismeri az élvonalva tartozó európai csapatok stílusát, játékfellngását. Csapata ádáz küzdelmet vív a görög ligában az újabb aranyéremért, késhegyre menő a küzdelem az athéni csapatok között. A Panathinaikosznak nincsen ponthátránya (e sorok papírra vetéskor legalábbis) és gólaránya imponáló. Remény tehát van itt is. A Puskás-interjú élénk visszhangra talált, külföldi érdeklődők is akadtak. A közlés befejezése u- tán postára adjuk és elküldjük lapunk hat legutolsó számát Athénba. Kíváncsiak vagyunk, mit szól az interjúalany, akinek sok századik nyilatkozata látott most egy csehszlovákiai magyar hetilapban napvilágot. E sorok írója azóta néhány klubbeszélgetésen vett részt magnójával, számos érdeklődőnek idézte vissza a kis japán masina segítségével a beszélgetés részleteit és hangulatát. Amikor a cikksorozatot pástéra adtam, mindig az járt a fejemben: valószínű, hogy jó szolgálatot tettünk ezzel az í- rással néhány ezer szurkolónak. Eloszlattunk egy-két legendát, fejezeteket elevenítettünk föl a labdarúgás történetéből, fényt villantottunk a század sportjának leg- nagyobbjaira. Amikor az írógép fölé hajolva, feketekávét iszogatva írogattam a sorozat folytatásait, szinte magam előtt láttam azokat a diákokat, munkásokat, pincéreket, értelmiségieket, szövetkezeti dolgozókat és barátokat, akiknek annak' idején bekapcsoltam a magnetofont és „élőben“ reprodukáltam az interjút, és akik fénylő szemmel hallgatták Puskás Öcsit. Már akkor láttam, hogy munkánk nem volt hiábavaló, és most, utólag is jóleső érzés arra gondolni, hogy ezekben a hetekben az Oj Ifjúság is a keresett lapok közé tartozik — és — reméljük, az marad ezek után is. (Vége) A brazil Fotos e fotos című sporthetilap címlapján tavaly tizenhárom éves fénykép jelent meg. A lap különkiadást szentelt a brazilok világbajnokságának. Az archívumból ritka dokumentum került elő. Egy fénykép, amely tizenhárom év után ismét aktuális lett. Saldanhát és Zagaiót ábrázolja. Az első a Botafogo edzője volt akkor, a második játékosa. 1970 elején Sal- danha a brazil válogatott szövetségi kapitánya volt. 1970 nyarán viszont Zagalo látta el ezt a tisztséget, és a sárga-zöldekkel világbajnokságot nyert. Kié az érdem? Saldanháé, aki vereség nélkül vezette át csapatát a selejtezőkön, vagy Zagalőé, aki vereség nélkül jutott fiaival a Fut- balI-Olimposzra? A Fotos e fotos megpróbál végleges választ adni a kérdésre, és ezt tesszük mi is. A botiba március 19-én, csütörtökön robbant. Két és fél hónap választotta el a világot a mexikói futball-fesztivál megnyitásától. Saldanhát leváltották szövetségi kapitányi tisztségéről. És ezt a funkciót Zagalóra bízták. Mi okozhatta a furcsának tűnő lépést? Have- lange tervének egyik lépcsőfoka volt a FIFA- elnöki tisztség elnyeréséhez? Vagy a sajátos brazil érzésvilág megnyilvánulása? Nem tudni. Hivatalos magyarázatot a mai napig sem kaptunk. A közszájon forgó mendemondák szerint Saldanha maga alatt vágta a fát. Állítólag ki akarta hagyni Felét a csapatból, mert ajzószerekkel él és rövidlátó. Állítólag mindenkivel összeveszett a nyughatatlan természetű fehér bőrű szövetségi kapitány. Sőt még a brazil államelnökkel is vitába szállt! Hallgassuk Sandanhát: Nem lennék normális, ha Felét kihagynám a csapatból. Én csak azt akartam, hogy pihenjen egy ideig, hogy éppen Mexikóban legyen ereje teljében. Az Argentína elleni meccsen Felé is csődöt mondott. De miért? Mert az egész brazil futball üzletemberek, korrupt egyének kezében van, akik a 38 fokos lázban szenvedő játékost a pályára küldték. A futball anyagi feltételeit üzletemberek biztosítják, ezek pedig mindent megtesznek a reklám érdekében. Ha tehát nem játszik Pelé, a reklám fő vonzóereje kiiktatódik. Én csakis a sportszempontokkal törődtem, engem az üzleti ügyek hidegen hagytak. Összevesztem az orvossal. Persze hogy összevesztem. Nem azért adja az injekciókat, hogy rendbe hozza a játékosokat, hanem azért, hogy ha törik-szakad. játszhasson egyik vagy másik, sérülten is, vagyis toldozza-foltozza lábaikat. A szerződések játékot, sok meccset szabnak meg, és ezért mese nincs — pályára kell lépni mindenáron. Az orvostól ered az a mese is, hogy mellőzni akartam Pelét. Én meg éppen azt állítom, hogy az ösz- szes intrikát elsősorban szegény Pelé szenvedi meg. 1959 óta évente 100—120 meccset kell játszania, és közben sok ezer kilométert utaznia, akk- iimatizációs problémákkal küzdenie. Mindezt azért, mert ha nem játszik Pelé, a Santos ellenfelei felbontják a szerződést. Mindezt a válogatott játékán és játékosain is megérezni. Ezért vesztem össze a vezetőkkel és az orvossal, és Ki előtt Hu ZAGALO ezért keseredtem el, mert láttam, hogy ők inkább hazudnak. Ami a köztársasági elnökkel való ügyemet illeti: tudtam, hogy az elnök szenvedélyes szurkoló. Egyszer kijelentette, hogy nézete szerint be kellene választani a csapatba Dariot, a Belő Horizonte középcsatárát. Az újságírók kíváncsiak voltak, megfogadom-e a tanácsát. Én csak azt felelhettem, ami végeredményben a realitás. Én vagyok a csapat szövetségi kapitánya, vagyis én döntöm el, ki kerül a keretbe. A köztársasági elnök gondja a kormány összetételének kérdése. Én ebbe nem szólok bele, ne szóljon hát az én .munkakörömbe az elnök sem. Később aztán, Mexikóban, magunk is meghallgathattuk Saldanha nyilatkozatait. Meglátogatta a csehszlovák küldöttséget Guadalajarában, a Malibu-száilóban. Ott is a játékosok túlhajszoltságát nehézmé- nyezte. Elmondott egy esetet a Santosról. A brazil csapat Párizsban játszott. A pályáról egyenesen a repülőtérre rohantak a játékosok, mert már indult a New York-i gép. Másnap este már ott léptek pályára a brazilok. Az edző kénytelen volt a repülő fedélzetén tartani némi edzést. Ez elsősorban komikus volt, de fényes bizonyítéka annak, hogy a klubvezetőket nem a játékosok, hanem a pénz érdekli. Nem törődnek egészségi állapotukkal vagy közérzetükkel, a pénz, a sok-sok meccs a fontos. Ez persze borzasztó hiba és szakmai baklövés. Ezek a játékosok néhány éven belül nyomorékká válnak. Ri- velino például már most izomhántalmakban szenved, mert nincs ideje pihenni és szisztematikusan készülni. Nem akarunk vitába szállni Saldanhával, de hallgassuk meg a másik oldalt is. Tény, hogy Mexikóban, a kis pádon nem Saldanha, hanem Zagalo ült, ő kapta a gratulációkat, róla Írtak többet a lapok. Zagalo röviddel azután, hogy szövetségi kapitánnyá nevezték ki, kijelentette: új embereket tesz a válogatottba és megváltoztatja a brazilok stilusát. Lehetőséget adott Féiixnek, akiről azt tartotta, hogy ha nem is a legjobb, de mindenesetre a legszerencsésebb brazil kapus. Neki viszont már Saldanha is lehetőséget adott. BeváSALDANHA iasztotta továbbá Róbertot, aki az egész világ- bajnokság alatt negyedórát játszott csak. Jelöl-* te még Arilsont és Leonidast, de őket végül is otthonhagyta, és beválasztotta Dariot, az elnök kedvencét, aki viszont nem lépett pályára Mexikóban. Ami a stílust illeti: Zagallo többször kijelentette, hogy a gyors ellentámadásokra épít. Ezekhez Dario és Róbertot lesz szerfölött alkalmas. Két gyengén sikerült válogatott meccs után így írt a brazil sajtó: Most már egyáltalán nincs tá-nadósorunk... Pár nappal később Menotti, az argentin származású játékos, a Santos futballistája így nyilatkozott: Brazíliában most bekövetkezett az, ami Argentínában: zűrzavar és kapkodás. Minden meccsük vérzivataros összecsapás. Didi pedig, a peruiak edzője, konstatálta: Hazám fiait nem sorolom az esélyesek közé. Erőfocit játszunk, és ez távol áll tőlünk. Mi, brazilok elsősorban játékosságunkkal tűntünk ki. Az erőfoci nem ül nekünk, ezt hagyjuk meg az európaiaknak, azok gyermekkoruk óta hozzá vannak szokva. Ebből talán megállapítható, hogy a Zagallo- féle elképzelések sem Brazíliában, sem másutt nem arattak sikert, és néhány héttel a világ- bajnokság előtt pesszimista hullám söpört végig az országon. A többit pedig tudjuk. Zagalo kénytelen volt Saldanha bevált embereihez fordulni és a bevált stílust játszani. Ez a harmadik brazil aranyérem hiteles története, ez az igazság. Ezek szerint tehát két szövetségi kapitány előtt kell kalapot emelnünk? Legyünk tárgyilagosak, és mondjuk el, hogy Saldanháé elsősorban az érdem. Saldanha volt Mexikóban a brazil tévé kommentátora és 52 világlap tudósítója. Szimpatikusabb, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb volt így, mint szövetségi kapitányi korában. Kevesebb volt a gondja. Zagalo valaha a futbailpályák éke volt. Most mint edző, szép jövő előtt áll. de egyelőre tanítvány még. Nem olyan egyéniség, mint Saldanha, a tudása sem olyan. Mindenesetre éles eszét dicséri, hogy kellő időben visszatért a bevált és hasznos koncepcióhoz, és azon az úton haladt tovább, amelyet Saldanha kijelölt. Stadion - MÁTÉ László