Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-19 / 3. szám
5 Tóthpál Gyula kiállítása Fekete-fehér szín-, fény és árnyék, egy masina és egy pár éles szem, ez minden, ami a fényképész rendelkezésére áll. No és természetesen a pillanat! Bár ennek alapján mindnyájan fotóművészek lehetnénk, mégsem vagyunk azok, mert a fotóművészet is annyira specifikus és egyedi kifejezőeszköz, hogy csak néhányan tudnak általa beszélni. Közéjük tartozik Tóthpál Gyula is. Képeinek mélysége, távlata, filozófiája, gondolati telítettsége van. És még valami: egyfajta emberi közelsége. Mintha megőrző, melegítő subát terítene arra, akit lencsevégre kapott, öreg, ráncos arcú parasztjai, görnyedt anyókái, elhagyott, szurtos cigánypurdéi, fogatlan cigányasz- szonyai kiegyensúlyozottságról, megnyugvásról vagy tragédiáról tanúskodnak. Egy-egy képe időbe ágyazott történet; kezdete és értelme van. A beszélgető szerelmespár párbeszédét is hallani véljük; velük tanácskozunk, rájuk gondolunk, amikor szemléljük a képeket. Arcukat cibálja, viszi a sebes sodrású folyó, mi még is megőrizzük. Az elhagyott, málladozó falak, mezsgyéken bóbiskoló keresztek, szentek szobrai a villámsújtotta ember történetét, az anya fájdalmát, gyerekek kétségbeesését is megőrizték. Nemcsak a tájról, hanem az emberekről, a poros utak végére, az utolsó vasútállomások mögé kerülő falvak életéről is vallanak. Az ő fényképein a szemnek fénye, mélysége, az arcnak gipszbe, fémbe foglalt időálló tulajdonságai vannak. Ahol a technika csodáit, önálló, hidegebb életét öröktti meg, ott is inkább tűnődik, lírai gondolatok burkába ágyazza mondanivalóját. A plakáttábla hirdet és simogat is. Az asz- szonyok tereferélnek, időtlenül ücsörögnek, álldogálnak, mint a galambok. Nos, mindez meglepetés is meg nem is. Meglepetés ott, a- hol a csellengő és határozatlan életmódjából kiemelkedett Tóthpál Gyula mint fotóművész áll előttünk, és természetes eredmény, hisz elfogadható eredményeket produkált már korábban is. Csak talán így összegezve, egy szerény, de eléggé jelentős prágai (Praha) kiállító terem fényében jobban ösz- szegeződik, eggyé áll a kép. És így nem csoda, ha maga a fővárosi közönség is felfigyelt a kiállításra. Amikor ezt a pár sort papírra vetjük, alig- néhány nap leforgása alatt több mint tízezer látogató nézte meg a képeit. És még valami, bár ez nem tartozik szorosan a tárgyhoz: Tóthpál Gyula kiállítása az Oj Szó, a Fotochema stb. mellett többek között a Kulcsodi (Kíúöovec) Egységes Földművesszövetkezet támogatása révén valósult meg. Micsoda nagyszerű gesztusl Mi köthette a kulcsodi szövetkezetei a fotóriporterhez? Csak egy-két fénykép, képriport, és ők mégis képesek voltak fáradságot, anyagi és erkölcsi áldozatot hozni azért, hogy a fotóművész kiállítása megvalósulhasson. Mit kapnak érte cserébe? Ök erre nem tartanak számot. Azt hiszem, nem kis kezdeményezés és tett ez a mostani, me# jelzi, hogy a kulturális pénzalapot erre is fel lehet használni, nem a már megszokott és sokszor megunt kirándulásokra, hanem a csehszlovákiai magyar kultúra ügyének szolgálatára. A kulcsodiak példája követésre méltó példa. (N. I.) wWIsi 1 FI Ján Solovic tragikomédiája a Thália színpadán Egy új darab bemutatása a szerzőnek és a színháznak egyaránt mindig külön élményt, izgalmat jelent, mert ez minden esetben kockázattal jár. A Thália Színház soron következő bemutatójára is érvényes ez a tétel, csak némi különbséggel. Ján Soloviő áj darabja a szlovák színpadokon ugyanis már sikeresen „fut“, de az izgalom azért megmaradt, mivel a január 28-i előadás a darab első magyar bemutatója lesz. Ján Soloviő sikeres szerző, a mai szlovák drámaírás élvonalába tartozik, s a most bemutatásra kerülő darabja egyike a legjobb műveinek. Solovié mesteri módon mutatja be a kisemberek köznapi gondjait, elesettségeit, nagyszerűen ismeri a színpadot, helyzeteket tud teremteni, amelyek gro- teszkségükkel, humorukkal magukkal ragadják a nézőt. A Kolduskaland, avagy Milliós sztriptíz a borbélyházban műfaji szempontból tragikomédiának nevezhető, komédia kisebb-nagyobb tragikummal „meghintve“. Lényegében ugyanaz, amit általában életnek szoktunk nevezni, ami napjainkat körülfogja. A darabban Várady Béla, Csendes László, Gyurkovics Mihály, Gomos Hona, Szabó Rózsi, Kövesdi Szabó Mária és Bittó Eszter játsszák a főbb szerepeket. A rendező: Gálán Gáza. —gs— Eugen Fodor: SKANDINÁVIA Nagy általánosságban két oka leftet annak, ha az ember útikönyvet vásárol. Az egyik, amikor alaposan és gondosan fel akar készülni az utazásra, mert osztja azt az ésszerű véleményt, hogy készületlenül utazni bármely országba is, nemcsak udvariatlan, hanem nagyon balga dolog is. Alig akad annál szomorúbb látvány, mint az ismeretlen város főterén toporgó, tudatlansággal béklyózott turista, aki azért nem mer elindulni se erre, se arra, mert attól fél, hogy eltéved, nem talál vissza. Sok utazás téveszti így célját és válik kellemes túrából tortúrává. A másik ok, amelyért az ember útikönyvet vásárol, egyszerűbb, de egyben különösebb is. Sokan ugyanis nagy szeretettel vásárolnak olyan országokról szóló útikönyveket, ahová eszük ágában sem volt elmenni. Az útikönyvben olvasottak alapján megismerkednek az országgal, annak népével, tájaival, és így kapnak kedvet a személyes találkozáshoz is. Ily módon országról országra tárul előttük a világ. Mind a két esetben az utazókról beszéltünk, ejtsünk hát szót az útikönyvről is. Az természetes, hogy csak olyan útikönyvet érdemes vásárolni, amely korrekt a- datokkal, pontos, szabatos és egyben színes leírásokkal ismerteti az országot, nem feledkezve meg semmiről, ami fontos lehet az utas számára. Emellett jó, ha az útikönyv beosztása egyszerű, gyorsan kiismerhető, ha térképei világosak, könnyen áttekinthetőek, ha formája kézhez álló. Amikor a fenti pozitívumokról beszéltünk, a Panoráma-útikönyvek sorozatára is gondoltunk. A Panoráma nagyútikönyv-sorozatának kötetei a teljesség igényével mutatnak be egy-egy országot. Ismertetik földrajzát, történelmét, művészeti emlékeit, sajátos, múltban gyökerező mai arculatát. Végigvezetik az olvasót az ország tájain, városain, megfelelő helyen sé- taútvonalszerű részletességgel. Minden kötethez szorosan hozzátartozik az utas külföldön való biztonságos mozgásához, boldogulásához nélkülözhetetlen „Hasznos tudnivalók“ fejezet. A könyv kezelhetőségét a helységnév- mutató, a tájékozódást gazdag térképanyag segíti. A sorozat minden egyes tagja nemcsak megbízható útikalauz, hanem egyben érdekes, irodalmi szintű olvasmány is. A Panoráma-sorozat útikönyvei sorában mindeddig váratott magára a skandináviai országokkal foglalkozó kiadvány, s a magyar utas magára vagy idegen nyelveken írt útikönyvekre hagyatva járta be ezeket az országokat. Ezt a hiányt pótolja a mostani kiadás, amely szükséges részletességgel, sokoldalúan foglalkozik az öt skandináviai országgal (Finnország Svédország, Dánia, Izland és Norvégia), általánosságban is (hiszen számos vonásban közösek, hasoilóak) és egyenként, sétaszerű ismertetésben is. Ez a kötet — a Panoráma gyakorlatában első esetben — fordítás. A fordítás alapjául szolgáló Fodor1 s Modern Guides Skandinávia kötetében hosszú idő óta skandináviai országokban élő írók, újságírók mondják el élményeiket, foglalják össze ismereteiket a szóban forgó témáról. A könyv első részének címe: Ismerkedés Skandinávia népeivel és országaival. Ennek kapcsán olvashatunk Skandinávia földrajzáról, gazdasági életéről, történelméről, az ottani életformáról, irodalomról és művészetről, a skandináv demokráciáról és az utast érdeklő e- gyéb hasznos tudnivalókról. A második rész címe: Gyakorlati tudnivalók. Itt ilyen kérdésekre kapunk választ: Mikor utazzunk? Hová u- tazzunk? Hogyan utazzunk? Mi mibe kerül? Mit vigyünk magunkkal? Megismerjük, mi a helyzet és az igazság a vámvizsgálat, valuta, szállás és eílátás, ételital, borravaló, időjárás, nyelv, üzletek nyitvátartása, időszámítás terén a skandináv államokban. A könyv további részében, az Utazások Skandináviában fejezetcím után részletes útikalauzt találhatunk az öt skandináv országról kiilön-külön, amely nagyvárosonként, illetve tájegységenként mutatja be Dániát, Norvégiát, Svédországot és Izlandot. A könyvben függelékként turistaszótárt és helységmutatót is találhatunk. Végig fényképfelvételek illusztrálják a-szöveges ismertetést, és térképek is segítik a köfinyebb tájékozódást. (P. B.) Hííiyhnévmás°k helyes használata A személyes névmásokat rendszerint csak akkor használjuk, ha a cselekvő személyét hangsúlyozni akarjuk. Ha a személyes névmás az alany funkcióját tölti be, nem kell kitennünk, mert az ige személyragjai rámutatnak az alany személyére és számára. Petőfi. így ír egyik versében: Fa teszek (ti. én), ha fának vagy virága (ti. te). A további sorokban — a személyeket hangsúlyozva — így folytatja: Ha, leányka, te vagy a mennyország, akkor .én. csillaggá változom. (Petőfi: Fa leszek...) A hangsúlyos személyes névmást visszaható névmás is helyettesítheti: Nem én téptem le homlokodról, magad tépted le a babért (Petőfi: Vörösmarty hoz). A magyar nyelvben elég, ha azt mondom: írok, mert a -k mg meghatározza az egyes számú első személyit cselekvő személyt. Nem szükséges azt mondanom: látlak téged, elég a: látlak, mert az ige személyragja meghatározza a tárgyat is. Csak akkor kell a személyes névmással kifejezett alanyt és tárgyat külön is megneveznünk, ha nyomatékről, ellentétről van szó: Én írok, nem te. Téged látlak, nem őt. Ilyenkor a személyragos alakok előtt is kitesszük a személyes névmást. Hibás tehát ez a mondat: Mindenki őt nézte, mindenki csak vele akart tanácskozni. Itt a vele ki van emelve, ezért szükséges hozzákapcsolni a névmást: Mindenki csak ő- vele akart tanácskozni. Az egyes számú 3. szemé- lyü névmást, ha tárgyként szerepel a mondatban, nem tesszük ki akkor, ha a tárgy ismeretes és nem hangsúlyos, mert az ige tárgyas személyragjai utalnák rá. Pl. Anyám még mindig nem jön, pedig már régóta várom (ti. őt). Ezekben a mondatokban fölösleges a mutató névmás kitétele is. Pl. Ha valamilyen érdekes részre akadok, hangosan felolvasom. Nem pedig: ..., hangosan felolvasom azt. Többes számú 3. személyű tárgyként dologra vonatkoztatva a tárgy- ragos őket személyes névmást használjuk. Pl. Ha gondolatainkat másokkal közölni akarjuk, kimondjuk vagy leírjuk őket. Helytelen így: ..., kimondjuk vagy leírjuk azokat. A csehszlovákiai magyarok nyelvhasználatában qya kori jelenség az ö személyes névmás tárgyragos alakjának az előfordulása: Láttad Pistát? — Nem láttam őt. Az utóbbi mondatban a névmás kitétele teljesen felesleges, mert az ige tárgyas személyragja már maga is kifejezi a 3. személyű tárgyat. Az ön, önnön 3. személyű névmást alak, azért hibásak az ilyen összetételek, önmagam, önnönmagunk, helyesen: én magam, mi magunk, salát magunk. Nagyon vigyázzunk arra, hogy a tárgyként álló személyes és mutató névmás -t ragját ne kettőzzük: ötét, eztet, aztat. Rút helytelenség. Helyesen: öt, ezt, azt. Gyakran megtörténik, hogy visszaható névmás helyett a személyes névmást használjuk: Sétálni ment, és vele vitte a kapukulcsot is (helyesen: magával vitte...). A mutató névmásokat sokszor kiteszik ott, ahol semmi szükség nincs rájuk, viszont elhagyják őket olyankor, amikor indokolt a használatuk. A mutató névmás mindig nyomatékot fejez ki. tehát csak akkor használjuk, ha nyomaték van azon a névszón, amelyet jelöl. Hibásak tehát az ilyen mondatok: A mondat és annak jajai (helyesen: a mondat és fajai); Kezét nyújtotta, és én nem utasítottam azt visz- sza (itt az azt mutató névmás használata hibás). Ellenben nem szabad mellőznünk a mutató névmást akkor, ha nyomatékos rámu- tatásrál, kiemelésről van szó: Ezt a kerek erdőt járom én; E mellett az ablak mellett... Ezek a házak..., Ebben a kertben... stb. A birtokos névmások a birtok többségét nem a -k, hanem az -i többesjellel fejezik ki. Az enyémek, ttédek stb. alakok tehát helytelenek; helyesen: enyéim, tiéld stb. Sokan nincsenek tisztában a főnévi vonatkozó névmások, az aki, ami, amely használatával. A következőket kell megjegyeznünk: aki: személyre vonatkozik; amely, ami: dologra vonatkozik; amelyik: több személy vagy dolog közül egyre vonatkozik. Az amely és az ami névmás használatát régebben úgy különböztették meg, hogy az amely főnévvel pontosan meghatározott dologra, az ami pedig meg nem határozott dologra vonatkozik. Pl. Ne fuss olyan szekér u- tán, amely nem vesz jel! Nem mind arany, ami fénylik. Mai beszédünkben az ami névmás gyakrabban fordul elő. Íróink, költőink műveiben gyakran tál átkozhatunk a vonatkozó névmások rövi- debb alakjával (aki helyett ki, amely helyett mely. ami helyett mi). Mi is bátran használhatjuk mindkét alakot beszédben és írásban egyaránt. PAZDERÄK BERTALAN
