Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-06-08 / 23. szám
8 új ifjúság PEmoci BÁLINT A poW* A MAGNETOFONSZALAG A hegyi út mentén, a dombhát tetején álló kocsmába benyit Zdehovan gazda. A városi ruhába öltözött fia, mielőtt átlépné a küszöböt, mosolyt fojt el magában. Hatan ülnek a sarokban, a hosszúkás asztal körül. Mind tanyasiak. Vasárnap délutánon ként telepednek le itt a tapadón, hogy egy kicsit elüldögéljenek, elmeséljék, mi újság a maguk portáján, elmondják, mit láttak a városban, ha éppen azon a héten a városban akadt dolguk. — Isten hozta, János bácsi! — üdvözli az öreg Zdehovant a kocs- máros. — Most csak a fiam miatt jöttem, egy kis meglepetést hozott a városból. A sarokban ülő társaság egyik tagja felemelkedik. — De rég járt itt, János bácsi! — szólal meg csehül a szintén városias öltözetű férfi, akit a hegylakók maguk között az Idegen néven emlegetnek. Én a magaméból szeretek inni, de amióta Tóniná! laksz, egy fülért sem költhet itt az emberi — mondja neheztelést színlelve Zdehovan, és a fiához fordul. — Ö az Idegen, a Ton- da úr! — Még két pohárral, Palik úr! — int a kocsmárosnak az Idegen. Zdehovanék az asztalhoz ülnek. — Ha megengedi, Subrt vagyok! — mutatkozik be az Idegen az ifjabb Zdehovannak. —- Rabcsan Tóninál lakom. — Még nem jött rendbe a nyavalyád? — kérdezi az öreg. — Igaza van, nagy nyavalya az idegbaj... — Meddig bírod még itt a magányt? Subrt meglepődve pillant az öregre. Miért vallatja? Azelőtt sosem érdekelte, meddig „bírja itt a magányt“! A fia helyett kérdezősködik? Már az első pillanatokban észrevette, hogy a városi ruhába öltözött fiatalember érdeklődve tekinget rája. — Az orvos azt mondta — feleli vontatottan, hogy figyelmét legújabb észrevételére, Zdehovan fiára összpontosíthassa —, ha jól megy, fél év... A kocsmáros Zdehovanék elé teszi a pálinkás porarakat. — Sok pénzed lehet, Idegen, ha három hónap után is úgy szórod, mint a pelyvát! — nevetgél az öreg tanyasi. Subrt Tonda fokozott érdeklődéssel kezdi méregetni a huszonnyolc-harminc év körüli fiatalembert, aki magnetofont hozott magával. A tanyasiak talán nem Is sejtik, mit rejt magában a fal mellé állított kis fakósárga „koffer“. Hogy is mondta az öreg? A fia egy kis meglepetést hozott a városból? A magnókészülék a meglepetés? Mit akarhat vele? Türelmetlenül int a kocsmárosnak, és mindenkinek újabb pohár pálinkát rendel. Rabcsan Tóni, a messze környéken ismert alacsony, tömzsi agglegény — az iratai szerint negyvennégy éves. de jóval fiatalabbnak néz ki akárcsak a többi hegylakó —, a fal mellé állított „dobozra“ pillantgat ala' tomosan. — Nincs isten a földönl — szűri a fogai között. — Hogy is merne a földre látogatni — nevet fel az öreg Zdehovan —, amikor annyi itt a baj, hogy még ő sem tudna köztünk rendet teremteni! — Pápaszemet kellene adni a jó öreg úrnak, hogy végre rádöbbenjen, hogyan is élnek Ádám és Éva késői utódai! — bölcselkedik az Idegen. — Az embert ember ellen uszítják, spin ükkel spékelik tele a népet, s már működnek a gépspiclik is! Az a jóságos atyaúristen — emeli fel a tekintetét az ég felé, vagyis a plafonra —, talán nem is sejti, hogy titokban magnetofonszalagra rögzítik az ártatlan ember hangját... Az öreg Zdehovan jóízün kacag. — A tiédet nem, de a miénket igen! — mondja, és biztatja a fiát, tegye már az asztalra azt a gépsnic- lit! — Itt a meglepetés! — szólal meg újra, amikor Emil fia teljesíti kívánságát. — Hol dolgozik a kedves fia? — kíváncsiskodik Subrt. — A járási hivatalban. — Csak egy hónapja, azelőtt ta- nítóskodtám — toldja meg Zdehovan Emil. — Rábeszéltek, az iskolaügyi osztálvon. a helyem... — Az elődjét elcsapták? — vallatja az Idegen. — Infarktust kapott, nem bírta ki... — Szent Isten, hogy tudott az szá- Jaskodni! — veszi át az öreg a szót. — Emlékeztek rá? Rengeteg birkát nevelhetnénk a hegyen, tereljük csak egybe a nvájat... — Terelik az anyjuk úristenlt! — üt az asztalra Rabcsan Tóni. — Akkor is így verted az asztalt, amikor bekísértek bennünket a községházára! — folytatja Zdehovan gazda. Az Idegenhez fordul. — Tóni nem mesélt róla? Ma hatvanat írunk... Négy-öt éve történt. Nem volt senki az irodában, azt mondták, várjunk, az elnök nemsokára megjön. Vártunk is rá, az anyjuk mindenit! Ez a készülék pedig — mutat a magnetofonra — nagyban működött... — A szekrényben rejtették el — magyarázza Zdehovan Emil. — Kissé nyitva hagyták az ajtaját. A magnószalagot az elődöm asztalfiókjában találtam meg. — Minek hoztad ide? — kérdi morgó kutyaként Rabcsan Tóni. — Hogy meghallgassák, az apámmal együtt milyen szépeket tudtak mondani, és nevessünk egyet rajta... — És aztán? — Mit aztán? — Felveszed azt, amit most mondunk? — Ne bolondulj, Tóni! — inti az öreg Zdehovan. — A fiad már nem eszi a mi kenyerünket! — Bolondokat beszélsz! — Tudom, amit tudok! Akkor csak üzért nem csuktak be bennünket, mert félelmünkben aláírtunk volna mindent... — Alá is írtuk, Tóni — jegyzi meg Szkulszky gazda —, amikor lejátszották nekünk, hogy miket mondtunk, de nem jött senki sem egybe- terelní a nyájat... — Nemrég tudtam meg, hogy akadt egy ember, aki elvállalta, de aztán meggondolta magát — mondja Zde hovan fia. — Ezért, ni! — kiáltja Rabcsan. Hirtelen előrántja a kését és vadul ‘az asztal lapjába vágja. Subrt a karjába kap. — Ne marháskodj, Tóni! — Te csak hallgass! Nem a te bőrödet viszik a vásárra! Subrt a házigazdájához hajol és valamit a fülébe súg. — Titkos megbeszélés? — moso- lyodik el az öreg Zdehovan. — Nem tudom, hogy ki itt a titkos! — válaszolja Subrt, éles tekintetet vetve Zdehovan Emilre. — Csak nem gondolja?!... — kérdezi meglepődve a fiatalember. Subrt kirántja az asztalba ékelt kést. — Azt gondolhatok, amit akarok! — mondja, és felrántja a fapadról Rabcsan Tónit. Kifizeti a cechet, és kifelé indul. Rabcsan szótlanul követi. Az öreg Zdehovan utánuk kiált. — Várjatok! Subrt visszafordul. — Azt gondoltam, ha már a fiam megtalálta azt a tekercset, utoljára lej'átsszuk magunknak és a szemünk láttára elégetjük! — Csak égesse el, János bácsi! — mondja az Idegen, és kifelé lódítja Rabcsan Tónit. ’— Mit bámulsz a gépspiclire?! / — Hátha feltette most is a hangunkat! — Még le is filmezett, amikor a kést az asztalba vágtad! — válaszolja kesernyés gúnnyal Subrt. — Most legalább megtudják a zsaruk, hogy kit akartál akkor megölni! — Ne bolondulj, Idegen! — mordul Tel az öreg Zdehovan. — Mit gondolsz, kik vagyunk mi?! — Ezer bocsánat! — mosoiyodik el nyájasan Subrt. — Csak azért megyek el, mert orvosi rendeletre kímélnem kell az idegeimet. Gyerünk, Tóni! — Összetöröm — morogja Rabcsan. Subrt újra sugdos a fülébe, majd hangosan ezt mondja: — Legyenek csak boldogok a te hangoddal! Nincs Isten a földön! — fújí egy nagyot Rabcsan, és szinte fut ki a kocsmából. Amint a hegyre vezető ösvényen haladnak — vagy ötven méternyire lehettek már a vendéglőtől —, váratlanul kiáltást hallanak. Az öreg Zdehovan sietett ki utánuk. — Légy boldog te a hangoddal! — kiált fel mérgesen, és a földhöz vágja a magnetofontekercset. Rabcsanék válaszára sem várva, dühös léptekkel visszarobog a kocsmába. — Nem hagyhatjuk ott — mondja Rabcsan. — Érte megyek. — Nem bánom — feleli Subrt. Amikor Rabcsan visszatér, tanakodva néznek egymás szemébe. Úgy látszik, megint erőltetni akarják a szövetkezetét — mondja lassan, meggondoltan Subrt. Amikor látja, hogy Rabcsan nem válaszol, mert megszállottként a kezébe ragadt magnótekercsre mered, így folytatja: — Bolond fejeddel minek rántottad elő a kést? Mi a fenének árultad el magad, hogy még mindig ellenség vagy? Még azt gondolhatják, hogy én buj- togatlak! Szentséges bajba kevertél most engem! Nem láttad, hogy az a magnetofonos férfi, aki már nem eszi a ti kenyereteket, milyen gyanakvó szemmel méregetett engem?! Amíg innen bejut a városba, el kell tűnnünk' Legkésőbb holnap, hétfő reggel tehet csak jelentést a rendőrségen! De lehet, hogy még az éjjel is... — El kell tűnnünk? — képed el Rabcsan, és elképedésében a zsebébe csúsztatja a magnótekercset. — Ha a kezükbe akarsz kerülni, csak maradj! Biztosan a nyomomra bukkantak, sejthetik már, hogy milyen küldetésben járok itt! Máskülönben nem küldték volna utánunk azt a magnetofonos férfit! Ismerem a hekusokat, mindig így szoktak pu- hatolódzni, előbb spiclit menesztenek az ember nyakára. Azzal a régi szöveggel újra ki akartak provokálni benneteket... Még az édesapját is be- ugrasztotta! Csak le akarta nektek játszani a „régi hangotokat“! A mostani véleményeteket pedig... Hát nem érted? — kiált az elgondolkodó Rab- csanra Subrt Tonda. — Gyerünk, gyerünk, Tónii Minden percnyi veszteség a börtönt hozza közelebb! Ha a dutyiban akarsz megrohadni, tessék, fuss a karjukba, de előbb vezess át a hegy túlsó oldalára! Ismeretlenek között szeretnék vonatra ülni, és utána: Irány a határ! Már nem maradhatok tovább itt! Tudom, hol lehet könnyen átjutni! Megkaptam erre is az utasítást... — Ha téged nem találnak itt, engem fognak ütni! — De csak akkor, ha ütni hagyod magad! — Veled megyek... — Nem hagyott el a józan ész! Kettesben vidámabb az életi Újra elindulnak a hegyre kapaszkodó ösvényen. — Odaát számon tartják az érdemeidet! Titkos levelemben megírtam nekik, mi mindent tettél értem, a pénzedet is feláldoztad, csakhogy megjátszhassam a gondtalan prágai urat... — mondja Subrt. — Még maradt valami. — Arra még szükségünk lesz! Valamit adnunk kell annak az embernek, aki átvezet majd bennünket a határon. És odaát dollárban, duplán, triplán is visszakapsz mindent, és még valamit... — Arról most ne beszéljünk! Subrt elneveti magát. — Azt gondolod, hogy a bokorban is gépspiclit rejtettek el? És szótlanul, magukban terveket szövögetve kapaszkodnak fel a hegyre, Rabcsan Tóni tanyájának irányában. (Folytatjuk) fi „Katicabogár“: Versei egyelőre csupán a próbálkozás szintjén mozognak. Iskolás élmények verssé tördelt prózája. Talán az olvasmányait kellene jobban megválogatni. Több mai költőt, írót olvasson. • „Zéró“: Eddig minden hozzánk küldött levelére válaszoltunk rovatunkon belül. Biztattuk! Tehetséget érzünk soraiban. Valóban sok szép sorral találkoztunk verseiben, ám néhány zavaros gondolat, pongyola kifejezés a vers egészét még rontja. Több logikai fegyelemre, több és mélyebb gondolatra ösztönözzük. fi „Gyomvirág“: Versei egyelőre magukon viselik a kezdés minden buktatóját. Gondolatszegények, szétfolyők, költőiet- lenek. Sehol egy kép, csupán szavak, egymás mellé rakott szavak. Tanulnia kell, különösen sokat olvasnia, ha eredményt akar felmutatni. fi Érzem a tavasz leheletéi“: Verseiben olyan problémákkal foglalkozik, amelyekhez még semmiféle alapélménye nem lehet. Vers pedig élmény nélkül nem létezhet — mert csupán „kitalációvá“, „erőszakverssé“ degradálódik. fii „Hol van az a nyár“: Verseiben magyar nóta és a girs- cses slágerszövegek minden negatívuma fellelhető. Egy példa: / Köszönöm ami szép volt / ami jé volt, I de el kell mennem, / mert vár az új szerelem. / stb. Azonkívül logikátlan is, mert lejjebb néhány sorral így folytatja: / nem tudom, mi vár rám. / stb. Mi tudjuk. — Lebeszéljük. fi „Pityusz": Tűi kevés ver«i set küldött ahhoz, hogy a tehetségét megítélhessük. Ha kíváncsi a véleményünkre, küldjön többet. Ne feledje azonban feltűntetni a nevét és a címét sem! Nuptt. tubáit ciim Jóknak , VI. AZ ELSŐ SZERELEMRŐL Nem szégyen az, ha valaki szerelmes. Ezt tudjátok ti is, hisz végeredményben nem lenne serdülőkor a serdülőkor, ha nem hozná magával az első nagy szerelmet is. De nem egy kamasznak ez az új ismeretlen érzés vajmi örömet jelent. A fülig szerelmes „Rómeó“ legszívesebben „Júliája“ mellett töltene minden pillanatot, azon szorgoskodik, minél jobban tessék kiválasztottjának, és ez az igyekezet nemegyszer nevetségessé is teszi őt. Annál kevésbé nevetséges az olyan párocska, amelyik a kollektívától félrevonulva minden szabad percet együtt tölt. A szabad idő Ily módon való kihasználása eltereli a fiatalok figyelmét a tanulásról, és ez épp akkor jön közbe, amikor jövendő hivatásukra való alapos felkészüléshez a legtöbb időre, szorgalomra, kitartásra lenne szükségük. Emellett háttérbe szorul az erre a korra oiy jellemző hasznos és nemes érdeklődés. Az, aki fiatal korában nem barátkozik meg a könyvvel, a zenével, képzőművészettel, a színházzal, sokszor pótolhatatlan mulasztást követ el, lelkivilága sivár lesz. ... ÉS AZ ELSŐ CSALÓDÁSRÓL A fiú, aki szerelmes és álmodozó, szellemi és társadalmi vonatkozásban sokszor megfeledkezik lépést tartani a fejlődéssel, s csak ott topog, ameddig gyermekfejjel eljutott, s Így lassan elveszíti önbizalmát. Természetes, hogy ezt az imádott kislány észreveszi, és k'ábrándui a fülig szerelmes fiúból. Nem is csoda, hisz mit várhat tőle, ha egyszer az nem tanul, márpedig aki nem tanul, az később képtelen lesz leküzdeni az akadályokat és bármilyen kis sikert is elérni. A szerelmes leány leginkább szépsége és bájossága hangsúlyozásával igyekszik tetszeni társának: több időt tölt a tükör előtt, fodrászhoz jár, szép ruhákat varrat. Ám' ha a természetes tetszenivá- gyás háttérbe szorít egyéb pozitív tulajdonságokat és csak puszta külsőségekben érvényesül, ellenkező hatást vált ki a fiúknál. A vonzó bájosság nemcsak „külcsín“, hanem „belbecs“ is. A szeretett egyént lelki értékeinkkel hódítsuk meg, nem pedig gyönyörű, üe semmi értéket nem rejtő maszkkal. Táncösszejöveteleken tapasztalhatjuk leginkább, hogy nem mindig a szép arcú lányok a vonzók, sót rideg szépségük messziről elárulja lelki ürességüket, ostobaságukat, és így szépségük szinte visszataszítóan hat. KIT IS VÁLASSZAK? „Hogy illenek egymáshoz!“, vagy ellenkezőleg „Nem értem, hogy járhat ilyen lehetetlen álatkkal“ — halljuk gyakran a fiataloktól. Ezekkel a kijelentésekkel tulajdonképpen ki-ki a saját létező, avagy álombéli partnerét hasonlítja össze mások partnerével. Azt, hogy valaki szép, érdekes, jól öltözött, szemünkkel tapasztaljuk. Igen ám, de ezek csak külső „előnyök“. A valódi, mélyen rejlő értékeket: az illető természetét, jellemvonásait, kedvteléseit s végeredményben hibáit megismerni, idő kell. Ne engedjük megtéveszteni magunkat felületes ideig-éráig tartó értékekkel, ezek általában nem tükrözik a belső tartalmat. Mindez csupán külső csillogás. Ha tisztában akarunk lenni azzal a kérdéssel, milyen partner illik hozzánk, elsősorban önmagunkat Hell alaposan megismernünk. A fiatal párnak kölcsönösen ki kell egymást egészítenie, ezért olyan társat keressünk vagy válasszunk, akiről van valamiféle elképzelésünk. Ideálunkat azonban sohasem mintázzuk film- vagy regényhö- sökről! Hiszen mi sem vagyunk film- vagy regényhősök. Elképzelésünk a jövendő partnerről lényegében az ember külső és belső tulajdonságainak, társadalmi helyzetének és egyéb tényezőknek az ideális szintézise. Sok esetben első helyen mégis a külső szerepel, pedig a tapasztalat azt bizonyltja, hogy a boldog házasságnak ez nem első számú feltétele, sőt mondhatnánk, többedren- dű tényező. A döntésben — ez vagy az vagy amaz a partner lenne-e jobb — talán leglényegesebbek az ember jellembeli tulajdonságai. Azt mondják, az ellentétek vonzzák egymást. De ez sem vonatkoztatható mindenkor és mindenkire, mert az emberek jelleme változó. Jobban kijövünk olyan partnerrel, aki sportoló, ha magunk is sportolunk. De ettől függetlenül, kitűnően megérthetjük olyan partnerrel is egymást, aki egyáltalán nem rajong a sportért. Mert léteznek alapjellemvonások, általános érdeklődési körök is. Leszögezhetjük, hogy a rendszeretet — rendetlenség-, szorgalom — lustaság-, önzés - önfeláldozás-féle ellentétek sohasem szülnek összhangot. Ezért fontos önmagunkat alaposan megismerni, hogy aztán tudatosíthassuk, partnerünk mely hibáit nézhetjük el és melyeket nem. INTŐ PÉLDÁK . . . Á túl fiatal korban kötött házasságokból nagyon sok nagyon hamarosan zátonyra fut. A válások oka pedig általában az, hogy a fiatalok házasságkötés előtt nem ismerték meg egymás természetét, Így nem tudtak mit kezdeni a felmerülő problémákkal — hát elváltak. Ezért tanácsos, hogy a partnerek őszintén elbeszélgessenek egymással, kicseréljék nézeteiket, színházba, moziba, hangversenyekre, táncolni, kirándulni járjanak, de megfelelő társasággal. A felnőtteknek nem kell árgus szemmel követniük a fiatalok minden egyes lépését, de jó, ha azok mégis tudatosítják a felnőttek józan és jóindulatú irányítását. Logikus, hogy ha a fiatal pár elkülönül a többi fiataltól, nem ismerheti meg alaposan a nö, illetve a férfi természetét, eltekintve . attól a néhány tulajdonságtól, melyet egymásnál tapasztaltak. Ezért van aztán az, hogy a fiatalok többsége ki tudja választani, milyen tranzisztoros rádiót, motorkerékpárt, pulóvert vegyen, de nem tudja a megfelelő éiettársat kiválasztani. AZ IDŐK VÁLTOZNAK. A PARTNER MARAD A társválasztás egyik kérdése az életkor. Milyen legyen a kor- különbség? Még nem is olyan rég, a férfi volt az egyedüli család- fenntartó, ezért szükséges volt. hogy családalapítás előtt biztosítsa társadalmi helyzetét. A nő csak a családról gondoskodott, nem kellett szakmát tanulnia, tehát sokkal hamarabb férjhez mehetett, mint a vele hasonló korú fiúk nősülhettek. Ma a családról egyformán gondoskodik mindkét fél, így a régi elv, hogy a férfinak idősebbnek kell lennie a nőnél, idejét múlta. Manapság a legfontosabb tényező nem az életkor, hanem a jellembeli vonások és a partnerek természete közti összhang. A jövendő család érdekében fontos szerepet játszik a partnerek egészségi állapota. Elengedhetetlen követelmény, hogy a társak még a házasságkötés előtt megismerjék egymás egészségi állapotát. Felelőtlenség eltitkolni a betegséget, különösképpen, fontos az a jövendő gyermekre nézve. Azt, hogy két ember valóban illik-e egymáshoz vagy sem, mindenekelőtt az ő dolguk eldönteni. Az esetleges ellentéteket is maguknak a társaknak kell megoldaniuk. A házasság olyan kapcsolat, amely állandó alkalmazkodást igényel mindkét féltől, a jellemfonmá- iás, a kölcsönös és az önnevelés sem fejeződik be az iskola elvégzésével, hanem egész életünkre kiterjedő folyamat. (Folytatjuk)
