Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)

1971-05-11 / 19. szám

8 fii

«i wi».;

Játék

hármasban

— A íickő veszít a kártyában, ugye? — kérdezte Sam Cross, az Ezüstdollárhoz címzett mulató tulajdonosa, s az egyik fiatalemberre mutatott.

— De még hogy! — felelt az osztó. — Az utóbbi két-három napban vagy hat-hétezret.

— S ki az a csinos hölgyike vele? Valahonnan ismerős az arca.

— Fogalmam sincs. Valószínűleg a felesége.

— Tudsz valamit a fiatalembertől?

— Jass Clarknek hívják, Los Angelesből érkezett. Egy tőzsdeügynökségben dolgozik, s azt állítja, szabadsagát tölti nálunk. Eddig minden csekkjét beváltotta a bank.

— Rendben van, de azért ügyelj rá. Nem szeretem, ha az emberek az utolsó ingüket is elveszítik.

Cigarettával a szájában Sam le-fel sétált a kaszinóban, ellenőrizte, hogyan folyik a munka. Valamennyi kártyaasztalnál ültek. Kellemes látvány a tulaj szemének.

így megy ez azóta, hogy Sam Chicagóban csalással kiforgatta vagyonából akkori üzlettársát, John Rellyt, s elegendő tőkéje lett, hogy megvásárolja az Ezüstdollárt. Az a hiszékeny John szenvedélyes kártyás volt, és Samnek meg csinos partnernőjének nem okozott túl nagy gondot, hogy megszabadítsa ötvenezer dollárjától. Az a tény, hogy Relly öngyilkos lett, s családja nyomorba került, cseppet sem aggasztotta, ha ugyan valaha is gondolt rá.

Mert Sam Cross kegyetlen, célratörő ember volt. Azt a kevés haját, amennyi még megmaradt, gondosan úgy fésülte, hogy eltakarja a kopasz foltokat. Alig egy órával azután, hogy megborotválkozott, máris sötét sörték ütköztek ki az arcán. A cigarettát csak elalvás előtt vette ki szájából. Egyetlen gyengéje volt csupán: a nők. Úgy bánt velük, mint egy török basa. Alígszoknyás felszol- gálőnői kivétel nélkül szépségek vol tak. Egy részük azért élt itt, mert remélte, hogy egy szép napon felfe dezi valamelyik filmrendező, a többiek azért, mert már szerencsét próbáltak Hollywoodban, s megégették magukat.

Sam lassan a kártyaasztalhoz közeledett.

— Hogy megy a játék, Clark úr? — kérdezte.

Jass Clark felpillantott:

— Nem valami fényesen, Cross. De a szerencse istenasszonya előbb-utóbb rám fog nevetni — mondta reménykedő hangon.

Sam aranyfogai megcsillantak, miközben elmosolyodott.

— Csak bátran, fiatal barátom, csak bátran. — Megveregette Clark vállát, s a következő asztalhoz lépett.

Egy órával később Harry lépett Sam irodájába.

— Sam, a fiatal Clark már megint sokat veszített. Eddig összesen tízezer dollárját hagyta itt.

Sam elmosolyodott.

— Mit • tehetünk, ha a fickónak nincs szerencséje — mondta.

Másnap reggel, épp amikor Sam a bevételt számolta, megszólalt a telefon.

— Egy csinos hölgy szeretne önnel beszélni — jelentette a titkárnője.

Egy hölgylátogató mindig kedves vendég, morfondírozott Sam, s megkérte a titkárnőjét, engedje be.

Az. ajtó hirtelen kitárult, s a küszöbön megjelent az a csinos fiatal nő, aki előző este Clarknek szurkolt a kártyaasztalnál. A remek bőrkcsz- tüm szinte tapadt a testére, szőke, selymes haja a válláig ért. Szép kék szeme könnyben úszott.

— Cross úr, sürgősen szeretnék beszélni magával — zokogta.

— No, no, drága gyermek — vigasztalta Sam. — Nincs talán még minden veszve. Törölje le szépen a könnyeit, s meséljen el mindent a ió öreg Sam bácsinak.

A fiatal hölgy leült az íróasztal mellé. Szándékosan vagy véletlenül

— nem lehet tudni — térde Saruéhoz ért.

— Cross úr, nem is tudom, hogy kezdjek hozzá — kezdte, s parányi zsebkendőjét vörös szeméhez nyomta. Aztán megrázta magát, könnyei között elmosolyodott s hátravetette szőke sörényét.

— Nagyon csinos, nagyon csinos

— gondolta Sam.

— Rendben van, drága gyermekem

— szólt. — Halljuk, mi az a nagy tragédia.

— Honoré Clarknek hívnak, Jass Clark felesége vagyok. Hihetetlen, hogy férjem ennyi pénzt veszített. Tudniillik a pénz nem is az övé, hogy úgy mondjam, kölcsönvette az ügynökségtől. Ha nem tudja visszaadni, börtönbe kerül. — A könnyek ismét elárasztották a szemét.

— Hát mit tehetek én? — kér dezte Sam kíváncsian. — Amint lit ja, kaszinót vezetek, nem pedig tő- tékonyságt intézményt.

—■ Mindent megteszek, Sam úr, mindent — mondta a nő jelentőség- teljesen —, csak adja vissza a pénzt. Megígérem, hogy Jass soha többé nem fog játszani.

Sam mélyen elgondolkodott. Az ügy anyagi oldala nem érdekelte. Éppen elég bolondot talál, aki hajlandó itthagyni vagyonát a kártya- asztal mellett. Ez a csinos hölgy viszont úgyszólván tálcán kínálja föl magát. Örült lenne, ha elmulasztana ilyen remek alkalmat.

— Rendben van, Clarkné. Mindenre hajlandó, nemde? Visszaadom önnek a tízezer dollárt, amelyet a férje elveszített, ha megígéri, hogy a- zonnal visszaküldi őt Los Angelesbe. S utána, úgy este fél tíz tájban felkeres a lakásomon.

A hölgy felugrott a székről.

— Ű, köszönöm szépen, Cross úr — rebegte hálásan. — Többé egy szót sem fogok hinni abból a sok rosszból, amit a háta mögött mesélnek önről.

— Jól van, szép gyermekem — mondta Sam sugárzó mosollyal. — S most vegye el szépen ezt a csekket s adja át a pénztárosnak. Azonnal megkapja a pénzt. Utána küldje haza a férjét, s este találkozunk.

— Még egyszer szívből köszönöm. Viszontlátásra estére — búgott Honoré s gondosan eltette a csekket.

—0—

Sam az irodájában üldögélt, s a szép estéről álmodozott, amikor Harry belépett.

— Sam, az a Clark még egy tízezer dolláros csekket szeretne beváltani. Mit tegyék?

— Mi? — ugrott fel Sam, mintha vipera csípte volna meg. — Már régen Los Angelesben kellene lennie. Vezesd csak be hozzám.

Pár perccel később Harry társasá gában Jass Clark lépett az irodába.

— Mit keres még mindig itt? — förmedt rá Sam.

— Hogy mit keresek? Szabadsá gomat töltöm itt, maradt még két hetem. Ezért szerettem volna még egy csekket beváltani Harrynál.

— S hol a felesége?

Jass értetlenül nézett rá.

— De Cross úr, én soha nem voltam nős.

— Hát ki volt az a nő önnel tegnap? — fortyant fel Sam.

Jass elnevette magát.

— Ahá, Honoré Rellyre gondol. Csak víkendre ugrott le s már visz- sza is utazott Chicagóba. Nos, hajlandó még egy csekkemet beváltani? ...Hej, Harry, mi történt Cross úrral?

Ul

m-,^ssw

ii

. í'7

'1=

m

\

i I

V

N

0 „Érzem a tavasz leheletét": Először olvasson talán el néhány verset... És ha még azután is úgy érzi, hogy van értelme az ön verselésének, ám jelentkezzen.

• K. E. Kassa (Kosice): Hozzánk küldött versein erősen érződnek a kezdés bizonytalanságai. Verseiben adós marad a súlyosabb mondanivalóval, és azok képei megformálásával is. A legjobban talán a Hazafelé című sikerült. Bár itt is inkább szokványeszközökkel oldotta meg feladatát. Jelentkezzen újra! s

• Kati ‘71: Azt, hogy mit akar, elsősorban önnek kell eldöntenie. Az írás felelősség — egész embert, emberséget követelő... Ami most beküldött próbálkozásait illeti, a válaszunk: „volt jobb!" Túl naivak (különösen a Vizsga című), légkörtelenek; úgy is kérdezhetnénk rájuk: Ki hiszi ezt el? Ne feledje: látni, láttatni — különben a legjobb téma is csupán üres szószátyárkodás marad.

• „Sors“: Igazán sajnáljuk, de kénytelenek vagyunk Arany Jánossal válaszolni: „Nyelvtant elébb, azután verstant, azután még valamit, ami már nem tan“. Olvasson sokat, különösen verseket!

0 „NOROK“: Új verseiben is sokat markol, de keveset fog. Csapkodó, kapkodó sorok, mindenütt elvéti a vers logikai felépítését. Több figyelmet és fegyelmet!

® B. Z. A két versé alapján is úgy érezzük, hogy az írástól mindenképpen le kell beszélnünk — örülnénk azonban, ha szorgalmasan tanulna és megmaradna a vers, az irodalom „szerelmesének“.

% „Újra itt van“: Új verseiben nem látunk fejlődést. Inkább elszürkült — mind ersz- közeiben, mind témáiban. Tanuljon! S ha imádkozhat, akkor ne imátkozznn!

I nüOR.:

2. folytatás

„AKAROK VALAMIT, DE MAGAM SE TUDOM, MIT“

Nemrég egy fiú egy beszélgetés alkalmával jellemezte lelki kedélyátlapotát. Többé kevésbé találóan fejezte ki magát — ás ez másokért is beszélt. Ne legyintsetek, fiatal olvasók, olykor bizonyára benneteket is elfog hasonló érzés.

Mint az úszó a két part között...

Az is megtörténhet, hogy egyszer csak a gondos, fegyelmezett diák szüleit behívják az iskolába. Az eddig példásan viselkedő serdülő csemetéjük részt vett az osztály verekedésében, visszafeleselt vagy olyasvalamit követett el, ami ellentétben áll eddigi viselkedésével és az iskolai fegyelemmel.

Ez után a meglepetés után következik a másik meglepetés otthon: az eddig minden megfeddéskor bünbánatot mutató fiú vagy lány egyszeriben durcás lesz vagy visszafelesel, ha esetleg kezet emelünk rá. oda se neki. Az efféle első házi összecsapás után általában feltesszük magunknak a kérdést: „Vajon mi lesz belőle?" A felelet egyszerű: „Felnőtt ember!“

Igen, a gyermekkorból a felnőttkorba való átmenet nemcsak külső testi elváltozásokká! jár, hanem a lelki tevékenység bi-. zonytalanná válását is magával hozza. Mint az ebihal, amikor békává változik; a kopoltyú! már eltűnték, de a tüdeje még nincs kifejlődve, egy ideig nem érzi jól magát sem a vízben, sem a szárazföldön; ugyanígy van ez a serdülővel is, aki már se nem gyermek, de még nem is felnőtt.. Olyan, mint az úszó: bár a gyermekkor partjától már elrugaszkodott, de még nem ért a túlsó oldalra, a felnőttkorba. Csak az idő és az ésszerű nevelés — az önnevelés is! — segítheti át a fiatalt ezen a kritikus életszakaszán.

KRÍZIS-E A SERDÜLŐKOR?

A serdülők lélektani sajátosságai elsősorban a még fejlődésben levő idegrendszer labilitásának velejárói. Épp ezért úgy tekintenek a serdülőkorra, mint a feszültségek, konfliktusok és heves érzelmi fordulatok korára. De rögtön szögezzük le, a fiatalok legtöbbje átvészeli anélkül, hogy egyáltalán tudatosítaná ezeknek az éveknek a veszélyességét, krízisét. Sőt, sokaknak életük egyik legkellemesebb szakasza épp a serdülőkor.

„BETEGSÉG-E A SERDÜLŐKOR?“

A serdülő idegrendszerének labilitása a szellemi tevékenység ingadozását vonja maga után, amely nemegyszer olyan formában nyilvánul meg — bár a felnőtteknél is jelen van, de már kifejezetten —, hogy azt lelki megbetegedésnek tekintjük.

A tünetek egyike a szellemi tevékenység szétforgácsolődása. Á tanuló, ak! ez ideig mindig felkészülve ment az iskolába, egyszeriben képtelen összpontosítani a követelt* munkára: figyelme másra terelődik, gondolatai elkalandoznak. Emellett azonban aránytalanul megnövekedik az önbizalma. „Minek tanuljak, az élet úgyis megtanít, amire szükségem lesz?“ — gondolja. Persze erről az „életről“ halvány fogalma sincs, legfeljebb valamiféle közhellyel elüti az egészet. A frázisok, üres szólamok hangoztatása. szavak, mondatok helytelen ismétlése a pubertás további tünete.

A negativizmus ugyancsak a számos változások egyike. Ezt a durcásságot tapasztalhatjuk már a gyermekkorban is, a pubertásban még kifejezőbbé válik, a felnőttkorban azonban elmúlik — legalábbis a kultúrált egyéneknél. Példáért nem kell messzire menni — lépten-nyomon találkozunk azzal a jelenséggel, hogy a „gyere ide“ hívásra a fiatal elmegy, az „ülj le“ felszóllításra állva marad, és nincs az a kincs, amivel engedelmességre bírnánk öt.

Említsük még meg, hogy a serdülő órák hosszat képes egy helyben elülni, vagy ha mozog is, ez csak afféle kényszerű mozgás: a lábát rázza, grimaszokat vág. Ehhez sok esetben társul a túlzott önbizalommal, alaptalan okoskodással kendőzött szellemi renyheség.

A serdülés legkellemetlenebb velejárója az ízetlen tréfálkozás. Az ártalmatlan viccen mindannyian jóízüt nevetünk. Ám ha a szünetben iskolatársunknak szétszórjuk táskája tartalmát, levagdossuk kabátjáról a gombokat avagy bevarrjuk a kabát ujjait — ez ízetlenség és semmi köze sincs a humorhoz.

Látjuk tehát, hogy a serdülés időszaka tulajdonképpen nem betegség, és a látszólag abnormális tüneteket is, ha a felnőttek és maguk a fiatalok objektiven fogják fel, irányíthatjuk és megbirkózhatunk velük.

„FIATAL VAGYOK ÉS KELL ENNÉL TÖBB?“

A serdülő tevékenységéhez és személyiségéhez való viszonyulása szorosan összefügg az önállóságra való törekvésével. Hovatovább, egyre inkább érzi, hogy felnőtt, és bíráló szemmel tekint környezetére. Másokkal szemben sokszor túlságosan is kritikus, ám annál kevésbé önmagával szemben: szavai és tettei

igazolására mindig talál mentséget. Ilyen helyzetben legjobb, ha megmagyarázzuk, miért nem szabad neki azt. amit a felnőtteknek igen. így megkíméljük őt nemegy csalódástól a felnőttekben. akiket eddig szeretett, tisztelt, akiket példaképének tekintett.

„A FANTÁZIA HATÁRTALAN?“

A fiatal fantáziája sokszor úgymond határtalan. Ez helyénvaló is lenne. Hisz fantázia nélkül az ember nem hódította volna meg a világűrt, nem juthatott volna el a Holdra és talán még ma is a kökorszakban élne. Épp ezért minden reális és pozitív elgondolást örömmel fogadunk és támogatunk. Ám ha a fiatal elhanyagolja iskolai kötelességeit, mert fel akarja fedezni a perpetuum mobilét, vagy más világraszóló találmányt, illetve ha az alkotó fantázia helyett fellegvárat épít, a fellegekböl vissza keli őt téríteni a valóságba.

„MINDENKINEK MEGVAN A MAGA TÁRSASÁGA"

A mai fiatalok igyekeznek beleolvadni a tömegbe. Lényegében arról van sző, hogy viselkedésükkel, frizurájukkal, szókincsükkel egymáshoz akarnak hasonlítani. Sokszor nem tudatosítjuk e vágy okát: A saját „bandához“ való tartozás „eltűnteti“ a hibákat és elmúlik a bizonytalanság érzése.

A társaságban az egyenrangú társakkal nyíltan lehet beszélni a közös problémákról, érdekekről, sőt a fiatal olykor még segítségre is talál. „A társaság mégse néz úgy a fogyatékosságokra, mint a felnőttek...“ Épp ezért a fiatalok sokszor hangos csoportosulása egészen természetes jelenség. Másrészt viszont itt is veszély fenyeget. Elég, ha a' társaságból egyetlenegy lejtőre lép, magával rántja a többieket is. Minden csoport élén tapasztalt, józan egyénnek, úgynevezett vezérnek kellene állnia. Ezen a téren felelősségteljes feladat hárul a SZISZ-re.

„A FIATALSÁG SZÉPSÉG“

— mondja nemegy dal, vers. És a fiatat, bár sokszor túlságosan is eltérő módon, érzékenyen reagál a szépségre: szépnek tartja a szivárványt, a Mona Lisát, az estély! ruhát, az Eiffel- torony vasszerkezetét vagy a nagyolvasztót. Képtárakban, tárlatokon ott láthatjuk a fiatalokat; intenziven belemélyedve szemlélik a művészi alkotásokat, mindenekelőtt a szélesebb rétegek számára érthető alkotásokat. Tehát a mély eszmei mondanivalót hordozó alkotások megismertetésével rávezetjük a fiatalt a művészi élvezetre, a műalkotások szeretetére.

A zenében az erotika a zenei élvezetet még mélyebbé varázsolja, és ez a mélység lehetővé teszi a komoly zene átélését, megértését. Hasonlóképpen van az irodalommal is: tágul a fia- taí. ,atúköre, és nem ritka az az eset, amikor az egyén aktív művelője lesz az irodaiamnak. Á serdülő már nem elégszik meg csupán az olvasással, maga is verseket ír, vagyha mást nem, legalább naplót. Sok híres író szintén a naplóval kezdte nálva- futását.

(Folytatjuk)