Új Ifjúság, 1971. január-június (20. évfolyam, 1-26. szám)
1971-04-06 / 14. szám
A nagy szovjet enciklopédia a „Lockhard-féle összeesküvés“ címszó alatt többek között -a következőt közli: „Nagy ellenforradalmi fehérgárdista összesküvés, amelyet R. Lock- hard, az angol diplomáciai kirendeltség vezetője szervezett. Amikor 1918. nyarán az intervenciós hadseregek Oroszország északi, déli és keleti részén partra szálltak, Lockhardnak és a többi külföldi ügynöknek az volt a feladata, hogy szervezze e hadseregek kapcsolatait és együttműködését a fehérgárdistákkal. Lockhard keze benne volt a jaroszlavll, ribin- szki, múromi fehérgárdista-felkelés szervezésében, s az ő számlájára írható az is, hogy a csehszlovák légiósok a Volga mentén és Szibériá ban fegyvert ragadtak a szovjet hatalom ellen. A forradalom leverésére Irányuló tervnek szerves része volt V. 1. Lenin és a párt, továbbá a szovjet hatalom fontos tényezőinek letartóztatása és kivégzése. Az ösz- szeesküvöknek estek áldozatul M. Sz. UrtckI] és V. Volodarszki] elvtársak.“ Ezek a fejlett európai imperialista államok által támogatott ellenforradalmi megnyivánulások a fiatal szovjet államra nézve felette veszélyesek voltak. A Lockhard-féle összeesküvést azonban 1918 augusztusában, még idejében, leleplezték a szovjet állam biztonsági szervei. A diplomáciai vendéglátást élvező Lock- hardot kitiltották az országból. Most, ötven évvel az események után szovjet újságírók az egykori összeesküvés iratcsomagjában lapozgattak. Az összegyűlt levelek, aláhúzott részek, oldaljegyzetek arra utaltak, hogy a „Lockhard-dosszié“ iratai sok kézen mentek keresztül. Ügy tűnt, erről á kérdésről már nem lehet újat mondani. Egy okmány azonban mégis magára vonta a riporterek figyelmét. A „Kérvény“ szerzői, a halálra ítélt K. Kolomatyían és A. Fride 15 védőügyvédje az ítélet enyhítését kérték. Az iratban sokszor előfordul Smidchen, Lockhard közeli munkatársának a neve. Nyilvánvaló tehát, hogy jelentős szerepet játszott az összeesküvésben... bíróság elé azonban mégsem állították. Vajon miért? A riportereknek sikerült megfejteniük ezt a talányt, s az eredmény megszolgálta fáradozásukat. KLUB A NfiVA PARTJÄN Az ellenforradalmi mozgalom terjedése és szervezettsége 1918-ban arra utalt, hogy kell lennie egy olyan központnak, amelyhez az összes tevékenység titkos szálai vezetnek. Ezt a központot le kellett leplezni, mert a forradalom szempontjából sok veszélyt jelentett. Ebben az időszakban E. F. Dzer- zsinszkij, a szovjet biztonsági szervek komisszárja, egy csoport cse- kistát a következő feladattal bízta meg: Igyekezzenek bejutni valamilyen ellenforradalmi szervezetbe, folyamatosan kerüljenek a törzskarba, ahol az ellenséges tevékenységet egybehangol ják. Az akkor még tapasztalatlan kémelhárítók számára ez csaknem emberfeletti feladat volt. Az akció tagjai természetesen fedőnevet használtak. Egyikük a Smidchen nevet kapta. Amikor a csoport megkapta Dzer- zsinszkij utasításait, elutazott Péter- várra. A szovjet kormány ugyan Moszkvában székelt, de az ellenforradalom góca a jelek szerint az egykori főváros volt. Pétervárott a cseka tagjai felfigyeltek egy lett nemzeti klubra a Néva partján. Hogyisnel Nagy plakátok hirdették, hogy a klub táncestet rendez és a „büfé forgalomban van“. Abban az ínséges időben, a büfé ritka madár volt, hát még ha „működött“ is. Egy este két fiatal, jó hangulatú tiszt — Smidchen és Szprogisz jelent meg a klubban. Hamarosan hozzáilleszkedtek az új környezethez. A fiatal felszoigálónők szívesen elbeszélgettek a „gáláns“ tisztekkel arról, hogy milyen gondtalanul viselik a nyomort, s azt is elmondták, bizalmasan, hogy nemsokára javul majd a helyzet. Nem volt nehéz megállapítani, hogy a klubesteket a közelben horgonyzó őrhajó tengerészei rendezik. Néha részt vettek rajtuk a tengerészeti parancsnokság jelentős személyiségei Is. — Ki az a jó lélek, aki Ilyen bőségesen ellát benneteket élelemmel? — kérdezte Smidchen. — Erről a hajó parancsnoka gondoskodik, de ez titok — válaszolt a pincérlány és mutatóujját a szájára szorította. Elsősorban tehát a parancsnokra kellett összpontosítani a figyelmet. De hogyan? Szerencsére közrejátszott a véletlen. A következő este a parancsnok megjelent a klubban szárnysegédei kíséretében. Ivott, szórakozott a társaság, és kis idő múlva egyikük asztalukhoz szólította az ugyancsak jól szórakozó két fiatal katonatisztet. Jól érezték magukat együtt s így a találkozás többször , megismétlődött. Smidchen hamarosan biztosra vehette, hogy új barátai az ellenforradalmi szervezet főkolomposai közé tartoznak, és megtudta, hogy kapcsolatuk van McCromin angol haditengerészeti attaséval, Lockhard jobb kezével. Ez az ember előszeretettel hangoztatta: azért maradt Pétervárott, jhogy megmentse az orosz hajóhadat a németek elöl. A diplomata útlevele is hasonló humbug volt és ürügy arra, hogy leplezze tulajdonképpeni tevékenységét. Ez pedig a fehérgárdisták aknamunkájának támogatása volt a szovjet kormány elleni harcban. McCromin és Smidchen első találkozására az akkori francia étteremben került sor. Itt a csekistákat a közvetítők úgy mutatták be, mint „értelmes embereket, akikben meg lehet bízni“. Ugyancsak itt ismerkedtek meg Sydney Reilly tapasztalt kémmel Is. LOCKHARD SZOLGÁLATÁBAN Smidchen megnyerte a pétervári kémszervezet teljes bizalmát. Lassan azonban felismerte, hogy nem ez a fő csoport, ahogy azt régebben elképzelték. A „parancsnokságnak“ Moszkvában kellett lennie. Egy este McCromin „egy kis szívességre“ kérte meg Smidchent. Arról volt szó, utazzon Moszkvába és adjon át az angol diplomáciai misz- szíó főnökének, Lockhardnak egy lepecsételt levélcsomagot. Hajnali reggel zörgettek Smidche- nék ajtaján. A küszöbön Sydney Reilly állt. — Nem keletkeztek valamilyen a- kadályok a csomag átadásával kapcsolatban? — kérdezte kimérten. Nyilvánvaló, angol kém „ellenőrizte,“ nem kerültek-e az okmányok a- vatatlan kezekbe. Amikor megnyugtatták, hogy minden rendben van, Reilly szerencsés utat kívánt a csekistáknak és elment. Smidchen és Szprogisz megérkezett Moszkvába. Az állomásról sikátorokon, szűk átjárókon keresztül o- sontak^s közben állandóan figyelték, nem kísérik-e őket. A csomag aznap este F. E. Dzerzsinszkij asztalán feküdt. Korán reggel Smidchen bekopogott Lockhard moszkvai lakásán. A cári hadsereg hadnagyaként mutatkozott be s elmondta, hogy a lett lövészek szakaszparancsnokaival tart fenn kapcsolatot. Lockhard bevette a horgot. Először is azért, mert Pétervár- ről kapott már dicsérő véleményt az új emberről, ráadásul örült, hogy végre sikerült kapcsolatot teremtenie a lett lövészekkel, amire mindeddig hiába törekedett. Amikor felnyitotta a levélcsomagot, meggyőződött róla, hogy valóban McCromin küldi. Felismerte a kézírását s a kö- teg alján ott találta az angol katonatisztre oly jellemző utóiratot: Arra készülök, hogy elhagyjam Oroszországot, s most gyűjtöm az erőt, hogy alaposan becsapjam magam u- tán az ajtót. A bizalom hídja felépült. Hosz- szabb beszélgetés következett, amikor Lockhard hirtelen elhallgatott, majd lassan, szótagonként hangsúlyozva folytatta: Az önök első feladata — elfogni és elnémítani Lenint. Igen, teljesen elnémítani, mert ha börtönből kiszabadulna, a mi ügyünk menthetetlenül csődbe jutna. Smidchen teljes erőbedobással kezdett hozzá feladat megoldásához. E- gyik találkáján előterjesztett Lockhardnak egy tervet — Dzerzsinszkij jóváhagyásával — arról, hogyan kellene közvetlen kapcsolatot teremteni Pool tábornokkal, az intervenciós hadsereg arhangelszki parancsnokával. Felsorolta Lockhardnak azokat a feltételeket, amelyek teljesítése esetén a lett lövészek hajlandók lennének átpártolni a szövetségesekhez. Ezután északról meglepő támadásnak kellett volna következnie Moszkvára, amelyet Lenin letartóztatása követett volna. Pool tábornokot személyesen kellett beavatnia a dologba. Összekötőként Smidchent választották. Olyan igazolványt kapott, amely szabad mozgásra jogosította fel az intervenciós csapatok által megszállt területen. A találkozás megtörtént, és a csekisták újabb bizonyító okmányokat szereztek. F. E. Dzerzsinszkij további tervet dolgozott ki, amely szerint Lockhard megismerkedhetett E. P. Berezinnel, a lett hadtest parancsnokával. Ez a hadtest abban az időben a Kreml őrzését kapta feladatul. Lockhardnak úgy tűnt már, hogy minden elő van készítve és csupán az van hátra, hogy kiadja a parancsot az akció megkezdésére. Ebben azonban megelőzte őt Dzerzsinszkij, ő adott parancsot a cseka tagjainak... Következett a bírósági eljárás, a- melyen sokat szerepel Smidchen neve. A bűnper befejezése után ez a név teljesen eltűnt. A riporterek most újra felfedezték. Smidchen, valódi nevén Jan Ja- novic Bujkisz, lett nemzetiségű szovjet állampolgár, 1917 júniusától a párt tagja, jó egészségnek örvend. Még most is abban a szerény moszkvai lakásban lakik, amelyre a kiutalási végzést F. E. Dzerzsinszkij kezéből kapta. Feldolgozta: P. • G. E. Selye: Verseiből úgy érezzük, hogy még túlságosan fiatal. Amit leírt, túl szürke — semmi újat nem mond. Tanuljon, olvasson sokat! • L. Lilla: Verseiben sláger- és magyarnóta ízek keverednek a szirupos olvasmány- élményekkel. Először talán a vers lényegét, a verselés értelmét kellene magában tisztáznia, s csak utána tollat ragadni. Saját bevallása szerint is rengeteget ír. Javaslatunk: Majd ha kevesebbet ír — akkor küldjön verseiből! • „Relativitás“: Néhány sora alapján nem tudunk véleményt mondani. Küldjön többet! • T. E. Rozsnyó (Roziíava): Mielőtt véleményt mondanánk „prózájáról“, Íme néhány sora eredeti helyesírásban: „Egyszer csak nagy elszántság, ömlöt szivébe és golyót eresztet a bánatos fejébe. Egy puska dö- renés szalad a barátja micsináltál pajtás? — rémülten kiáltja.“ A „pajtás“ rémületénél csak a miénk nagyobb, mert ezt a gyászos teljesítményt még az sem menti, hogy szlovák iskolába jár. Az írásról lebeszéljük, az önművelésről, az olvasásról azonban nem! • „Vízöntő“: Nyelvi ízel, fogalmazásának kultúráltsága tehetséget mutatnak. „Alkotásain“ azonban még erősen -é*r ződik az olvasmányélmény — az iskolai tananyag-íz! Gondolatilag kell mélyülnie. Elfogadhatót csak akkor lesz képes írni, ha magát valósítja meg általános szinten verseiben. Biztatjuk! • „Futó idő“: Versében nem látunk tehetséget. Csupán leír, anélkül, hogy megpróbálná gondolatait általános érvényűvé fogalmazni. Így ez kevés! • „Káin és Izolda“: „Ha érdekesnek mutatkozik, küldöm a többit éneket is“ — írja levelében. Küldje — de könyör- günk, ne az Űj Ifjúságba! Hogy miért? íme néhány sornyi példa „énekéből“: / Miért volt az öreganyád pikkelyes borz? / Lüdüm - düm, na // Miért isztok reggelire metánt? / Glgg, Glgg — Hőőch. LUdüm-dUm na!/-J ÜÜ IV. Hivatalos statisztikák szerint ma már a felnőtteknek több mint a fele rendszeres dohányos. S a rendszeres dohányosok — csaknem kivétel nélkül innen a húszon — gyermekkorukban szívták az első lélegzetnyi — később már a kenyérnél is fontosabb — cigarettafüstöt. A legtöbb fiatal a középiskola első és második osztályában szokott rá a cígarettázásra, bár azzal, hogy a dohányzás az egészségre ártalmas, kivétel nélkül tisztában vannak valameny- nyien. Az okok felsorolásánál a fiúknál első helyen áll az im- ponálásl vágy, de gyakran hivatkoznak arra, hogy a szellemi fáradtság leküzdésére, esetleg a társaság, a barátok unszolásra kezdtek cigarettázni. A dohányzó lányok egy része beismeri, hogy csak társaságban gyújt rá, legtöbbjük kíváncsiságból, esetleg — és ez sajátosan női indok — a fogyás reményében szánták rá magukat a nikotinélvezetre. EGY JELLEGZETES KÉP Három gyerek ül előttem a stadionban. Diákjeggyel jöttek. A legidősebb 14 éves lehet, a legkisebb nincs talán 10 sem. Nézik a meccset, szidják a bírót, mint a felnőttek. A nagyfiú hanyag mozdulattal a zsebébe nyúl, kis zacskót kotor elő, benne három szál cigaretta. A szél viszi a lángot, ügyetlenkedve gyújtanak rá, de igazságosan adnak a kicsinek is. Komoly ábrázattal fújják a füstöt, s ha véletlenül mellre veszik, könnybe borult szemmel köhögnek. — Na? Milyen? — kérdezi a középső fiú a legkisebbtől, aki gyanúsan sápadt. — Klassz! — feleli a kicsi hősiesen. Nézik tovább a meccset, szidják a bírót és cigarettáznak — mint a felnőttek. „Mindenkinek a legjobbatl Smart export!“ — kürtöli, vagy legalábbis kürtölte a közelmúltban a tévé reklámja. „Szívjon füstszűrös cigarettát! Óvja egészségét!“ dörgölik a gyanútlan járókelők orra alá ä kísértést az öles reklámok. Az ember csak kapkodja a fejét reklám és ellenérv között, mert azzal szintén mindenki tisztában van, hogy a legjobb füstszűrös cigaretta sem óvja egészségét. , Linus Pauling Nobel-díjas tudós azt mondta: minden elszívott cigaretta mintegy 15 perccel rövidíti meg az ember életét. Aki tehát 100 cigarettát szív el, egy nappal megrövidíti az életét. Egy német szakíró azt állítja, hogy a dohányos bizonyos mértékben maga választja meg halálának formáját, különös tekintettel a tüdőrákra és a szívinfarktusra. MIÉRT SZÍVNAK? A pszichológus véleménye szerint a rágyújtásban inkább maga a művelet nyugtat, ez oldja fel a szervezet motoros feszültségét. Az ember, különösen a mozgékony alkatú ember, nehezen viseli el, hogy esetleg több óra hosszat egy helyben kell ülnie. Egy felnőtt ember nyilvánvalóan nem ugrálhatja körül tárgyalás közben az asztalt, de a cigarettázás elofgadott mozdulatiaval levezetheti a mozgáskényszert. Egy huszonöt éves nyomdász: „Lassan tíz éve dohányzóm. Eleinte mindig csak akkor gyújtottam rá, ha társasággal vagy a kislánnyal beültem valahova. Ma már magam ts nevetségesnek találom, de valahogy útban volt a kezem. Nem tudtam mit kezdeni vele. Aztán a barátok megkínáltak, és rájöttem, hogy a cigarettázás tulajdonképpen áldott jó szertartás. Az ember végigropogtatja azt a „koporsószeget“, odaütögeti a végét az asztalhoz, rágyújt, maga elé húz egy hamutartót, egyszóval elfoglalja valamivel a kezét.“ Sajnos, az utóbbi időben egyre több fiatal nyúl a cigarettához. A statisztikák szerint Angliában a 11 évesek 16 százaléka, a 15 éveseknek pedig már a 39 százaléka, Belgiumban, Dániában a 10—14 éves korosztály 49 százaléka, az USA-ban a 13—15 évesek 35 százaléka, a 16—19 éveseknek pedig a 67 százaléka dohányzik. A fiatalok a dohányzással elsősorban felnőtt voltukat akarják bizonyítani. Korán hozzá akarnak jutni olyan élvezethez, amely a társadalmi szokások szerint csak a felnőtteket Illeti meg. Ezért vállalják a fiatalok azokat a kellemetlenségeket, amelyekkel az első cigaretta elszívása ?ár-,Ez Pedig meglehetősen viharos körülmények között történik. A nikotin Izgatja az idegrendszert, és a mellék- vese velőállományának hormonját, az adrenalint juttatja a vérbe. Mindkét hatás következményeként mérgezési tű- netek fszédülés, gyomor-, bélgörcs, fejfájás, izzadás és hányás) árulják el az első lopva elszívott cigarettát. A nikotin erős méreg. Minél korábban viszi az ember a szervezetébe, annál nagyobb a romboló hatása. Nemcsak a vérbe. Mindkét hatás következményeként mérgezési tü- a személyiség erkölcsi és jellembeli kialakulását is. m?,nd®n,>,h°gy ..apám, anyám erős dohányos, tóluk örököltem . Ez tévhit. A nikotfnéhség nem örököl he(Folytatjuk)
